Mark Charles Cleary

Karakter személyisége

◆ pozitív tulajdonságok:
- jó a humora
- ha olyan a hangulata nagyon jószívű
- nem kérdez sokat
- kiáll magáért
- hatalmas az igazságérzete

◆ negatív tulajdonságok:
- mogorva
- bizalmatlan
- fárasztó
- bipoláris
- agresszív
- dühkezelési problémái vannak

◆ egyebek: drogfüggő volt nagyon fiatalon, leszokóban van. Biszexuális, nagyon erős apakomplexussal. Ír felmenőkkel rendelkezik, de nem tartja velük a kapcsolatot, jelenleg a futtatójánál él, aki most az a bizonyos apakép neki, akire már szinte borderline-os módon ragaszkodik. Nem tudja merre tovább, de.. Nem is igazán gondolkodik rajta.

Történet vagy szerepjátékos példa

- Jeremy.... bácsi. - leheltem magam elé, mikor megtámaszkodott a konyhában, és csörrent a kulcs a zárban, bezárta maga után az ajtót. Én lassan hátrálni kezdtem, de hova hátrálnék, sehova nem bújhatok el.
Nem vagyok rossz kondiban, tényleg nem. De 168 centimmel nem vehetem fel a versenyt Jeremy bá'val, aki testépítős, és százvalamennyi kiló, és százkilencven centi magas. A börtöntetkók villognak a karján, emlékszem, kissrác koromban ezekkel ütöttem agyon az időt, míg ő rajtam feküdt.Nézegettem a színes tetkóit, a kígyót, ami hullámzik a gerincén, ahogy velem van elfoglalva, és próbáltam azt gondolni, hogy ez nem én vagyok, ez nem velem történik, ez csak egy test, amit használok, mert úgy tartja kedvem.
- Hello kissrác - mondja vészjóslóan, és látom az undorító fényt a szemében. - Hát te nem nőttél valami nagyra.
- Mert még nem néztél a gatyámba - felelem undorodva. - De ha jól sejtem, erre sor kerül hamarosan.
- Jó fiú. - mondja vigyorogva. - Évek óta bújkálnom kell, gondolhatod, hogy ki vagyok éhezve, férfiak vagyunk, nemde? - röhög, és előhúz egy házilag összeszerelt pisztolyt az övéből. - És ne jusson eszedbe semmi huncutság rendben? Mert használni fogom.
Beharapom a számat, és az agyam egyből beindítja a védekező mechanizmusait. Nem én vagyok, nem velem történik, csak egy test, amit használok, mert úgy tartja kedvem. Nem teketóriázik sokat, úgy lök le a kanapéra mint a pelyhet.
- Hol az apád? - kérdezi, miközben leszedi rólam a pólót - Itt szokott horkolni beállva, nem? - kedélyesen felnevet - -Az öreg varacskos disznó, régen láttam már azt a mocskos pofáját!- gombokkal, cipzárral könnyedén boldogul, fél kezében ott a pisztoly, a hasamnak nyomja közben.
Nem tiltakozok, az arcom pedig unottabb nem is lehetne.
- Most ott van - bökök a klotyó felé, ott van, ott alszik, folyik a nyála, átöleli a vécécsészét, és a világon semmi hasznát nem veszem annak, hogy itt van. Ugyanúgy megb*sz most a saját nagybátyám, mint hatévesen. - Ne aggódj, nem zavar sok vizet - mondom gúnyosan, miközben megreccsen az ősrégi kanapé. - legalább most nem azon a büdös szőnyegen csinálsz meg, mindig is utáltam.
- Fogd be a pofádat, öcsi. - a hangja szinte kedélyes, ahogy rám fekszik.A plafont nézem, és nagyot nyelek. Nem tart sokáig, ha nem tiltakozom, nem fog sokáig tartani.
Baszki mi ez? Megint hatévesnek érzem magam, amikor nem kiabálok, pedig tudom, hogy ez rossz, csak egyedül játszom, lejátszom egyedül. Feküdj hanyatt, és lélegezz mélyeket, csak lélegezz mélyeket. Erős akarok lenni, és az is vagyok, sosem volt szükségem senkire, kizárom a világot, miközben bennem vagy, és rajtam fekszel. CSak hagyom magam. CSak hagyom...
Mikor vett le rólam minden ruhadarabot, azt nem tudom, nem is érdekel. Csak fekszem, a plafonon bámulom a penészfoltokat, és próbálok ... próbálok arra gondolni, hogy Alex az, a srác, akivel a múltkori bulin voltam. Miért pont Alex? Mert őt akarom odaképzelni, a tökéletes testét, az elborult tekintetét, a kéjtől eltorzult arcát, az erőszakos, mégis jóleső mozdulatait.
Nem tudom, mi ütött belém, de annyira akarom, hogy ő legyen az, hogy el tudnám sírni magam, pedig én nem bőgök, sosem. De nem ő az, pedig... Alex, akarlak, akarom, hogy itt legyél, hogy te legyél az, Jeremy bácsi kipréseli az összes levegőt a tüdőmből, nem kapok levegőt, és amikor egy hirtelen mozdulattal belémhatol, el kell nyomnom egy üvöltést, jézus, ez fájt, ez nagyon... Atyaég, ez nagyon fájt!!
Az önuralom, de jó, hogy van, ez a faszkalap nem hallhat engem üvölteni. Erőszakosan mozogni kezd, minden egyes mozdulata szinte szétszakít, belekarmolok a kanapé szövetébe és összeszorítom a fogam.  De hisz ez semmi, Mark, ez semmi, nem emlékszel, ugyanolyan, mint az összes többi! De nem... Nem ugyanolyan, én ezt... nem akartam. Sose csinálok olyat amit nem akarok.
Nem bírok a mocskos kéjenc pofájára nézni, annyira hasonlítanak apámmal, de apám... Na, őt hagyjuk! A kurva isten rohassza meg! Most is ott alszik, drogos köcsög, és ha itt lenne, akkor engem nem, engem talán nem...
Ugyan, Mark, ébredj fel, édes apucikról álmodozol, meg egy olyan világról, ahol senki nem bánt senkit, és zöldek a mezők és kék az ég? Mikor lettél te ilyen naiv idealista? Szerelmes vagy, vagy mi a faszom ? Hát most megérdemled, hogy jól megbasszanak, hátha kiverik a fejedből ezeket a szánalmas gondolatokat.
Megmoccanok, mert zsibbad a lábam, de abban a pillanatban akkorát kapok a pisztoly agyával, hogy felreped a szám.
- Mondtam, hogy... ne... mozdulj... - lihegi az undorító féreg, és akkor könnybe lábad a szemem a fájdalomtól. Csorog a számon a vér, elfordítom a fejem, mikor le akar smárolni, összeszorítom a szemem, a szám, mint a kisgyerek, akibe gyógyszert akarnak erőltetni. Érzem a saját vérem ízét, miközben ő bedühödik, és szinte darabokra marcangol. Harap, karmol, és üt, közben pedig röfög, és horkant, és nyög, mint egy disznó.
És akkor végre, végre eljön neki a csúcspont, undorító. Remeg, felnyög, megfeszül, és érzem a forróságot, amivel elmegy bennem. Na végre, na végre.
Nem szól egy szót sem, elalszik, kopasz feje a mellkasomon, remegve felemelem a fejem, hogy meggyőződjek róla, hogy tényleg elaludt. Most merek először végignézni magamon, tiszta kék-zöld- piros folt vagyok, és a karmolások, és a...
Kihajtogatom magam alóla, minden porcikám fáj, az ülés is fáj, remegve ülök a kanapén, és úgy nézek rá, mint akit fejbevertek. Milyen undorító, istenem, mennyire... undorító.
Meg kell fürödjek, gondolok rá gépiesen, visszatérve a normális gondolkodáshoz. Most felállsz, Mark, most megfürdesz, Mark. Arrébb rugdosom apámat, és megengedem a vizet. Még egy körömkefét is találok, és elkezdem sikálni magam, olyan erővel, hogy a bőröm is jön vele. El akarom tüntetni a mocskát, azt az undorító érzést.
Alex. Alex. Alex. Nem tudom, miért hajtogatom magamban a nevét, de csak rá tudok gondolni, hogy ne őrüljek meg, Alex.
Tiszta horzsolás vagyok, mikor kiszállok a zuhany alól, de tiszta amennyire csak lehetek. Felöltözök, és ahogy fordulok, újra meglátom Jeremy bácsit, ahogy a kanapén kiterülve horkol, mint egy jóllakot disznó.
Mintha kikapcsolták volna az agyamban a fényt. Gépiesen megfordulok, és elveszem az asztalról a legnagyobb konyhakést.
Lassan, nagyon lassan indulok meg a kanapé felé, mint a halál. A kés nem remeg a kezemben, ridegen nézem az alvót, csak egy darab hús. Semmi más. Megerőszakoltál, mert kisebb vagyok nálad. Megbasztál, mikor nem akartam. Hát most én jövök, most az lesz amit én akarok!
...és én EZT akarom.
A kés lesújt, megrezzen, a fájdalomra magához tér, amivel a hátába vágtam a kést, de nem gondolkodok, lesújtok másodjára és harmadjára is. Másodjára ütőeret ér, szökőkútként spriccel fel a vére, és addig döfködöm belé a kést, míg nem mozdul többet.
Lassan, ütemesen csöpög a vére, csurom vér minden, kiesik a kezemből a kés, és akkor kezdek el remegni.
kint sötét van. A vérszag túl nehéz, nem bírom el. Felveszem a cipőm, és behúzom magam után az ajtót. Nem tudom, hova megyek. Nem tudom, miért.