Éles fájdalom, a fejembe nyilalló, késként hasító. A tegnapi buli nagyon király volt, bár sok mindenre nem emlékszem. Valami hozzám ér, oldalt fordítom a szikla nehéz fejemet és csak egy vörös hajzuhatagot látok. Ha Carol, nem volt semmi, ha nem, akkor… meg lehet. Mivel igen kipihentnek érzem magam, eltekintve a kurva nagy fejfájástól, biztos volt valami. Elsöpröm a haját a nőnek, hogy meglássam a fejét, Carol az. Gondolom hazaszállított, miután kész voltam, vagy nem. Bekukkantok a takaró alá, van rajta fehérnemű, szóval minden oké. Mármint nagyon szexi, dugnám, mint a csokit Ravin elől, de jobb ez így mindkettőnknek. Amúgy sem emlékeznék rá, pedig azért kár lenne.
- Mi a faszt nézel Mick? – vigyorodik el csukott szemmel, amire nekem is görbületbe ugrik a szám. Kész ez a csaj, mégis mit gondolt, mit nézek? Kapott-e új tetkót az éjszaka, vagy mi?
- Csak ellenőriztem, hogy kivel aludtam az éjjel – az aludtam-ot jól megnyomom a szétcseszett hangommal, majd leteszem a lábam a földre és kábán pislogok. Örülök, hogy Ravin nincs itt… hol is van?
- A kis tükörtojást elvitte Mark – gondolatolvasó ez a csaj, még a végén elveszem. Lehorgasztom a fejem, a tagjaim ólomként elnehezednek és hat rájuk keményen a gravitáció.
- Ja tényleg, még jó, hogy itt vagy, fingom sem volt… ezidáig – pukkan a dugó, a békegalambok kiröppennek. Carol magára rántja a takarót, és alattomosan megrúgja a seggem.
- Hülye köcsög vagy – hörgi, de azért röhög is, én pedig felállok, mert a szagélmény engem sem tart az ágy közelében. Nem reagálom le, kurvára igaza van, szóval elbotorkálok a fürdőig, és magamra húzom a zuhanyt. Nem kell bajlódni a vetkőzéssel, mert teljesen meztelen vagyok, volt pofája mindent lehúzni rólam. Kb. fél órát állok a zuhany alatt, mire úgy-ahogy magamhoz térek. Aztán még gyorsan letusolok, fogat mosok, még meg is borotválkozom, legalábbis megigazítom az arcszőrzetem. Egészen felfrissülök, mikor kiérek, Carol még bőven az ágyon fekszik, igaz, most már keresztbe.
- Rosszabb vagy, mint egy nő baszod! Meddig tollászkodsz? – néz rám a nagy szemeivel, én meg csak legyintek.
- Kávét? – érdeklődőm.
- Isten vagy Mick – elvigyorodom a szavaira, majd elindulok a konyhába, ami nem túl nagy, de legalább van. Gyorsan megcsinálom a fekete aranyat, és kiöntöm két csészébe. Beviszem a basszeremnek, aki hálás pillantásokkal veszi át. Nyújtok neki egy cigit – ez most normál -, majd veszek én is egy szálát. Tök kussban elkávézunk és elszívjuk a dohányunkat.
- Amúgy tök jófej lennél, ha nem lennél néha ilyen szarházi. Ravinra meg jobban kéne ügyelned, hogy ne legyen olyan belőle, mint mi – mondja, majd felpattan és elhúz ő is tisztálkodni.
- Oké anya - vigyorgok rá, ő pedig legyint egyet, de tudja Carol is, hogy komolyan veszem. Csak betartani fene nehéz ezeket az okosságokat.
Közben keresek egy nadrágot, meg egy felsőt, bőrkabát és már kész is vagyok. Nem kell túlöltözni, végül is a managerhez megyek, nem bálba. Mondjuk oda nem is mennék, egyre fogok, ha Ravinnak lesz valami ilyenje.
- Na pá, majd zárj be mindent! – kiabálok be, és hallom is a szokásos „oké, csá” nyugtázást, elindulok kifelé. Kaptam Marktól használatra egy új [You must be registered and logged in to see this link.], már nyomom is a gombot és bepattanok. Izgalmasan dorombolni kezd, ahogy beindítom és elindulok a managerem irodája, egyúttal Ravin felé. Remélem, hogy tényleg eltette magát egykor…
Bő egy óra út mire befordulok az irodaház parkolójába, és megállok a mínusz harmadikon. Bezárom a kocsit, majd felmegyek a 22.-re. Beköszönök a titkárnőnek, aki rövid kommunikáció után Markkal beenged.
Elindulok felé, most is éppen pötyög valamit a laptopján, én pedig kérdezés nélkül bevágom amgam a fotelbe. Igazán kényelmes, simán eldurmolnék pár órát benne.
- Helló főnök, mi a stájsz? Hol van Mákvirág?

Mark épp a tőzsdeárfolyamokat tanulmányozta a laptopja monitorján, amikor apám berongyolt hozzá. Nem különösebben húzta fel magát a faterom hanyagságán. Nyugodt, laza fickó, apámat meg már ismeri.
Mark békén hagyja az indexeket, s hideg, szürkéskék szemei apámra szegeződnek, ahogy gurulós székével felé fordul a fényesre polírozott íróasztal mögött.
- Helló Mick. Kérlek, foglalj helyet. – döngi somolyogva az őszülő menedzser tökéletes angollal, miután apám már ledobta magát az egyik csokoládébarna bőrfotelba. Mark szülei Moszkvából vándoroltak be, és ez a pénzimádó fickó, aki néhány éve felfedezte apámat a bandájával együtt, már itt született Vegasban. Pokolian ért az üzleteléshez, de a pénzhez annál inkább. Kifinomult szaglásával azonnal megérzi a hatalmas összegeket rejtő lehetőségeket. A tehetségeket is simán kiszúrja, ő az első, aki lecsap rájuk. Szóval Mark a legjobb a szakmában.
- Hogy vagy, haver? Kipihented magad? – ereszti meg az udvariassági nyitó kérdést. Nem ez lenne az első, sem az utolsó alkalom, hogy apám egy vad éjszaka után kerül elé.
- Sonjával van. Az erkélyen pingálják egymás körmeit. – világosítja fel Mark apámat a hollétemről. Gondolom én voltam a biztosíték, hogy apám tényleg feltűnjön ma az irodában. Ügyes trükk.
Sonja egyébként szintén orosz származású. Egy hidrogénszőke csaj. Nem tudom eldönteni, hogy milyen minőségben dolgozik Mark-nak. Amolyan mindenes. Elég masszív csaj. Formás, meg minden, de piszok jó kondiban van. Nem sok nő büszkélkedhet olyan bicepsszel és hasizommal, mint ami neki van. Mark jobb keze, testőre, masszőre és alkalmankénti ágybetéte is. Az utolsót csak én gondolom. De biztos így van. Azért eleget láttam már az életből, hogy tudjam hogyan megy ez.
- Mielőtt kérdeznéd, - folytatja Mark – Ravin már fél egykor kidőlt. De előtte még megnézette velem a Förtelmes főnököket… remélem nem célzás jelleggel. – rándul sunyi vigyorba Mark szájsarka. – Vagány kiscsaj, büszke lehetsz rá. Róla akarok beszélni veled.
Mark kényelmesen hátradől a székében, s két kezének ujjait összefűzi maga előtt.
- Egyik nap hallottam hegedűn játszani… Azt mondod, sosem járt zenetanárhoz? Öregem, a lányod átkozottul tehetséges. Sőt, nem csak hogy tehetséges, egy minizseni, én mondom. Lefogadom, hogy abszolút hallása van. – ez az a pillanat, amikor Mark szemeiben dollárjelek kezdenek pörögni.
- Arra gondoltam, hogy a következő koncertre összeállhatnátok. Néhány szám erejéig bevehetnétek Ravint is a bandába. Nem, nem akarlak benneteket szétrobbantani, nyugi, ez fel sem merült bennem. A Chaos Instinct úgy jó, ahogy van, de egy kis újítás, és fűszer sosem árt. Írhatnátok egy-két olyan dalt, amiben Ravin és a hegedűje is szerepet kap. Egy apa-lánya fellépés mindkettőtöknek jót tenne, arról nem beszélve, hogy ezzel továbbra is megőriznétek a toplisták vezető pozícióit. Oké, tudom, hogy azóta nem játszott közönség előtt, amióta… - Mark felsóhajtott, nem akart ajtóstul rontani a házba, a megfelelő szavakat kereste. Hiába a pénz a mindene, de azért tapintatos. – …az édesanyja elment.
Jah, már amennyiben az iskolai kötelező előadásokra összegyűlt ősöket meg kölyköket közönségnek lehet nevezni. Amióta anyu meghalt, azóta tényleg csak a négy falnak játszom. Mark meg szemfüles és kipécézett magának.
Mark széttárja a tenyereit.
- A te lányod, én nem mondom meg mit csinálj vele és hogyan neveld, de olyan, mint te. A vérében van a zenélés. Ebben a legjobb. Kár lenne egy ilyen páratlan tehetséget veszni hagyni. A legszebb korban van ahhoz, hogy elinduljon a karrierje. A tehetséget gondozni kell... Előbb veled akartam ezt megbeszélni, neki nem is említettem. Figyelj… Dobd be nála az ötletet, és kérdezd meg a kis Paganinit, hogy lenne-e kedve fellépni veled. Tutira nagyot nőnél a szemében egy ilyen ajánlattal. A többit meg majd meglátjuk. De azt tudnod kell; örömmel patronálnám. Semmiben sem szenvedne hiányt. Egy kis közös stúdiómunka, és a fellépés még titeket is jobban összekovácsolna. Mit gondolsz?
Nem tudom miféle beszélgetésről maradtam le, de most léptem be Mark hatalmas irodájába az erkélyről. Apám háta mögött settenkedek. A mutatóujjamat a számra emelve jelzem az asztalnál ücsörgő menedzserúrnak, hogy sssssssss, el ne áruljon, hogy lopakodó üzemmódban vagyok.
A következő pillanatban aztán orvul betámadom a gyanútlan apámat, és a tenyereimet rátapasztom a szemeire. Ha még üzemel az orra, és nem szívta szét a nyálkahártyáját, akkor érezheti a friss körömlakk jellegzetes illatát. Sonja neon rózsaszínre festette a körmeimet, én választottam ezt a színt.

- Nem tudom… - feleli sunyin somolyogva Mark arra, hogy apám szerint csak szívattam a filmmel. – Egynek elment. Apropó, jut eszembe. Tudom, hogy Kopasz John a haverom rokona, de az a neandervölgyi pöcs nem Ravin mellé való. Biztonságinak jó, de szart sem ért a kölyökhöz. Nem mintha én értenék, de azt jó jelnek veszem, hogy az én ruhámat nem akarta rám gyújtani a lányod. – röhögi el magát Mark, ahogy visszaemlékezik az ominózus esetre. Szerencsétlen Kopasz John lángra kapott a színpadon, miközben a koncert előkészületei folytak. Jah. Azóta sem jöttek rá honnan szereztem gázolajat. Keletkezett egy kis tűzkár, de az is csak a böszméjét érintette. Felléphetett volna a srácokkal, mint kísérő tűztáncos és látványelem. Flatley bá nem szedi olyan gyorsan a lábait, mint ahogy az a kopasz majom akkor. Olyan szólót levágott, hogy különdíjas lett volna a break világbajnokságon.
Mark türelmesen végighallgatja apám pro és kontra érveit a közös fellépés ötletének kapcsán, aztán mutatóujját felemeli összefűzött ujjai közül.
- Szerintem frankó páros a hegedű a metállal. Egy példa: ott vannak azok az apokaliptikus finnek, csellóval öregem. Tudod mit? Megoldjátok. Vannak köztetek ügyes zeneszerzők és dalszövegírók. A srácoknak és Carol-nak meg ajánlom, hogy békéljenek meg a gondolattal. Vili? Egy alkalom, néhány dal. Ennyit mindnyájan kibírtok. – döngi Mark baritonja határozottan. Apám megkérdezheti a bandát, mit szólnak, de Mark a bigboss, ő pénzeli az egész mindenséget. Ennélfogva mehet a nyunnyogás, ha Mark valamit akar, az úgy is lesz.
- Ugyan, menj már! – legyint Mark, mikor apám emlegetni kezdi a köcsögöket, akik meg akarnak majd húzni. – Ott leszel neki te. Mi baja eshet melletted a színpadon? Addig sem a biztonságiakkal akarja felturbózni a pirotechnikát.
Hehe. Ez a legütősebb érvük, hogy miért lépjek fel én is? Hű, nagyon félhetnek tőlem. Azt a gyújtogatós merényletet már sosem fogják elfelejteni. A sírfeliratom is hasonló lesz, az fix.
- Oké, öregem. – bólint Mark. Elég diplomatikus, és nem akarja összerúgni a port a bandával. Tiszteli apámat és a többi zenészt is. Belőlük él, kell a kompromisszum. – Beszélj a többiekkel, hadd emésszék meg.
Közben Sonja és én bemegyünk az irodába. Mikor Jelzek Marknak, hogy be ne köpjön, alattomosan összevillan a szemünk. Rendes arc, nem árul be. Lehet csak nem akarja úgy végezni, mint a tűztáncos Kopasz John?
Nem is értem apám honnan jött rá, hogy én fogom be a szemét.
- Szia apa! – sikkantom élénken, miután leengedem a tenyereimet a szeméről. Megkerülöm a fotelt, amiben tehénkedik, és az arcába tolom mindkét kezemet, hogy jól lássa a rikító neon pink körmeimet. Megrezegtetem a levegőben az ujjaimat, mintha zongoráznék.
- Tetszik? – tudakolom halál cukin, holott tudom, apám magasról leszarja milyenre pingálom magam. A divathoz annyi köze van, mint Paris Hiltonnak az űrkutatáshoz.
Beleszökkenek az ölébe. Apám egy trabális férfiállat, meg sem érzi a csontos seggem súlyát. Ha hagyja, akkor a bal karomat a nyaka köré fonom. Hű, a faternak ritka gyűrött képe van így másnaposan. Ijesztgethetné a gyerekeket. Olyan táskákat növesztett a szeme alá, hogy a határon megvámolnák érte.
Sonja, a szőke asszisztens kecsesen odalibben Mark íróasztalához.
- Szia Mick! – köszön kedvesen apámra mosolyogva.
- Cica, megtennéd, hogy főzöl nekünk kávét, jó erőset, Ravinnak meg egy csésze forrócsokit? – búgja Mark Dögös Sonja csinos arcán legeltetve a pillantását, mire a csaj bólint.
- Máris hozom. – feleli azon a farokállító rekedt altján, és elslisszan mellőlünk összeütni az itókát.
Micimackó?
Komoly ábrázattal szembenézek apámmal, aztán játékosan megpöckölöm a mutatóujjammal az orrát.
- Malacka. – javítom ki. Szerintem erősen téveszti a színeket. – Apa, mit szívtál? Abból én is kérek. – heccelem. Reggel csak nem ezzel nyitotta a napot.
- Ahha, rendi voltam. – bólogatok szaporán. A kérdése meglep. Fellépni? Vele? Felvonom a fél szemöldököm. A homlokára tapasztom a tenyerem, hogy meggyőződjek róla, nem lázas-e. Mintha félrebeszélne az öregem.
- Az csúcs lenne! – vallom be élénken, kék szemeim és az arcom felragyog, de még mindig nem tudom eldönteni, hogy nem szórakozik-e velem. – Eddig mindig távol akartál tartani a színpadtól technikai okokból. Mi csípett meg?
Hm. Gondolkodóba esem. Kattognak az agykerekeim, ilyenkor még a számmal is erősen csücsörítek, ahogy meghányok-vetek dolgokat. Utoljára ötéves koromban zenéltem közönség előtt. Anyukám halála óta viszont többet nem hegedültem másoknak, csak magamnak.
Apám még sosem állt elő efféle ötletekkel. Ettől függetlenül feldobna, ha vele nyomulhatnék. Az olyan… buli, meg menő.
- Egy álom válna valóra, ha a naaagy Mickey Vallejoval zenélhetnék! – vigyorgok apám arcába szélesen. Talán kissé cinikusnak hatok ezzel a teátrális lelkesedéssel és drámai túlzással, de apám is folyton szívja a vérem, ha kell, ha nem. Rosszabb, mint egy vámpír.

- Arra ne is gondolj, hogy valami szart összecsaptok. Ezt gyorsan felejtsd el, öregem! – bök Mark intőn a mutatóujja hegyével apámra, mint aki belelát a fejébe. – Ezzel csak magatok alatt vágnátok a fát. Hidd el, értem én a problémád, csak meg akarod óvni a lányod, nem is az apja lennél, ha nem akarnád, de talán mégsem kéne visszafognod attól, hogy kibontakozzon, mint művész. Még a javára válhat. – fűzi tovább apámat Mark rámenősen és kitartóan, végül bólint a faterom azon szavaira, hogy majd ő eldönti mi lesz a későbbiekben. - Oké. Rendben, ahogy akarod. De azért kérdezd meg Ravint is.
Közben előkerülök és bevágódok apám ölébe. Rögtön helyezkedni kezd. Gondolom nem akar tükörtojásokat.
Ujjaimmal fazonra igazított szakállát kezdem birizgálni az álla alatt. Szerintem jól áll neki a loboncával együtt, de eszemben sincs az orrára kötni. Így is el van szállva magától.
Az arcszőrzete halkan serceg, ahogy vakargatom.
Ahogy hallom, ő sem a mesekönyveket bújta gyerekkorában, hanem a play boy magazinokat. A képekkel meg biztos kitapétázta a budit. Most erre mit mondjak? Nekem meg még sosem volt Barbie babám. Egyébként mindegy, már nem is kéne, öreg vagyok hozzá. A mesék helyett speciel én is inkább Eminem dalszövegeit bújom, de azért képben vagyok egyszervolt-holnemvolt berkekben. Erről anyukám gondoskodott még.
Azért apám is emberből van. Jó mélyre elásta azt az érző lelkét, ami most mégis kitör belőle pár pillanatra, míg atyai életérzéssel megölelget. Hiába, az apám, az apám. Ha nem is járkálok „I ♥ MY DADDY” feliratú pólóban, attól még odáig vagyok érte. Ennél fogva monopoljogom van arra, hogy szívassam.
Perverz vágyak? Felsóhajtok.
- Van kire ütnöm. – duruzsolom és megeresztek egy szemtelen vigyort.
A szöszi asszisztens közben előkerül mögülünk, és egy ezüstszínű tálcán szervírozza a kávékat, valamint a forrócsokoládét. Jó sűrű és habos, pont, ahogy szeretem.
- Kösz, Cica. – mondja Mark a csaj mogyoróbarna szemébe mosolyogva, amint a tálca lekerül az asztalra.
Sonja nagyon rendben van. Apám feketekávéját leteszi a fotel melletti kis üveglapos asztalkára, egy dizájnos poháralátétre, hogy a másnapos öregem könnyedén elérje. Az én itókámat pedig a kezembe adja. Nem egyszer jártunk már itt a menedzseri irodában, Sonja tudja mit hogyan iszunk.
- Köszi! – nézek fel a csajra, és kénytelen vagyok abbahagyni a fater bizgerálását, hogy megtartsam a poharam. Teljesen átforrósodott, és nem akarom apám ölébe borítani a cuccot. Akkor nagy valószínűséggel kivágná a magas C-t. Végre nem csak hörögni hallanám.
Sonja okos, dögös, és olyan, mint a világvevő rádió, van mit fogni rajta. Szerintem a fegyverhasználat sem áll távol tőle. Szúrós, amolyan tipikus maffiózó tekintete van. Mark csak egyet füttyintsen, állítom, hogy gond nélkül fejbe lő bárkit az ellenzékből. Apám is biztos fantáziálgat hozzá hasonló vagány macákról, nem csak felfeszített ajtajú borospincékről. Azért mákja van az öregemnek, hogy a pia, a fű és a csöcsök után valahol még én is szóba jövök a kultivált dolgai toplistáján.
- Anyunak? – bámulok apám erősen Johnny Depp-es ábrázatába. A meglepődöttségtől az arcom egészen elkerekedik, mint egy O betű. – Az oltári lenne! – vigyorodok el aztán, ahogy lecsöpög a tudatomba, hogy miről is van szó éppen. Lassan felfogom mi történt. Mark tuti kitalált valamit. Megint. Azt akarja, hogy hegedüljek a metálvagányokkal. Szerintem apám csípőből lehülyézte, vagy megvádolta, hogy be van lőve.
Amíg apámmal lehetek, és anyumnak szól a dal, addig több motiváció nekem nem is kell.
– De ne siratóéneket hozzunk már össze. – rázom meg a fejem. – Azokért sosem volt oda, tudod.
Bármi legyen végül az eredmény, anyu biztosan hallgatni fogja a mennyből, és imádni fogja.
Sokszor még mindig olyan érzésem van, mintha velünk lenne és körülöttünk sertepertélne. Nem mondom apámnak, mert megkapnám, hogy Eminem kikezdte az agyamat, de sokszor érzem a jázminos parfümjének az illatát. Nem, nem Eminemét, anyumét, te.
- Nos, kisasszony? Mit mondasz? Benne vagy a buliban? – faggat Mark, a képén ott fityeg az a ravaszdi, pénzéhes mosolya.
- Naná! – bólogatok hevesen, a széles vigyor fültől fülig vágja ketté az arcomat.
- Helyes! Nem csalódtam benned. – formál pisztolyt Mark a mutatóujjából és rám mutat vele. - Még valami... – szól most már apámhoz. - Jövő héten csütörtök este 10-RE - nyomja meg hangsúlyosan a helyes ragozást. Apámat ismerve okkal. - jelenésed van az Energy FM stúdiójában. Addig még rád szólok párszor, hogy el ne felejtsd. Egy bizonyos Gwen Seeger fog veled interjút készíteni. Ott akár megragadhatod a lehetőséget, hogy bejelentsd; a legközelebbi koncerten a lányoddal fogtok fellépni, és a Chaos Instinct új albumán a közös számaitok lesznek a bónusz track-ek.
Mark előredől az asztalhoz és a gőzölgő kávéért nyúl, hogy belekortyoljon. A fehér csésze fölül folyamatosan apámat vizslatja azokkal az acélszürke, hideg, számító, sunyi szemeivel. Szinte az ember csontjáig képes hatolni a tekintetével.
- Beszéld meg a srácokkal. – döngi mélyen zengő orgánuma kikezdhetetlen határozottsággal, ami Mark sajátja. - Van bőven időtök összehozni a produkciót és gyakorolni. Ti vagytok a legjobbak, bízom bennetek, mint mindig. – somolyog Mark okosdin, szemeiben pokoli elégedettség fénye villan. Ő az a fajta fickó, aki mindig eléri, amit akar. Nem hiába lett dúsgazdag, még a bőre alatt is pénz van.

Siratós ének meg apám kérdése, hogy szerintem hogy néznek ki. Gonosz grimasszal vigyorgok az arcába.
- Erre inkább hadd ne válaszoljak.
Jön az újabb kérdés tőle, de az már Marknak szól.
- Tudtommal szőke. – feleli a menedzserúr. – Legalább biztonságban lesz tőled.
Jah, egy bige a városban, akit apám még nem húzott a déltájéki bőrkeményedésére. Az ilyenek védett fajnak számítanak, de ettől függetlenül gyorsan csökken a számuk.
Nem tudom. Szerintem apámat megint leverte a víz, hogy öltönyt kell viselnie. Fingom nincs honnan veszi, hogy kötelező a puccparádé, nem bálba megy, csak a rádióba.
Még szerencse, hogy bevedeltem a forrócsokim, és letettem a csészét, különben apám most mindkettőnkkel jól kicseszett volna. Szeretem, mikor felkap és megpörget, de ez a mostani megmozdulása kicsit váratlanul ért. Szerintem el van szállva. Egyre határozottabb a gyanúm, hogy elfüstölgött valamit idefelé jövet. A felszólításra, hogy öltözzek fel, kigúvadnak a szemeim.
- De apa! – szólok rá méltatlankodva. – Fel vagyok. Cöh!
Mark inkább már nem is szól semmit. Csak somolyog az orra alatt és bölcsen hallgat.
Le van már strapálva az öregem, nah. Ettől függetlenül, ha tudnám, hogy következő életemben is ő lesz az apám, újjá akarnék születni. De ilyenekkel nem cukkolom.
Szóval ezt is megéltem. Végre eljutottunk odáig, hogy tartsunk egy apás-lányos napot. Kibasszak vele? Berángassam a pláza csillivilli üzleteibe? Áh, nincs szívem. Inkább elcimbálom a Mekibe kajálni. A bányarobbantásnak nincs olyan hangja, mint apám korgó bendőjének. Na, mi van fater, reggel csak kávéra futotta mi? Meg egy kis fűre. Én úri reggeliben részesedtem Marknál. Volt minden: nutellás goffri, tejben ázó műzli, meg amit egy gyerek kívánhat. De most már dél van. Legfőbb ideje burkolni valamit.

/ Én is köszönöm!   /