A fotelban ülök, a nappaliban, tekintetem unottan mered a képernyőre, amin valami huszadrangú hardcore mocsok pornó megy éppen, hang nélkül. Nem különösebben figyelek rá, ahogy a farkam végét nyálazó kurvára sem. Igazság szerint untat. Nem mintha a technikájával lenne probléma, elég odaadóan csinálja, de valahogy... még nem az igazi. Jobb kezem ujjai között forgatom az égő cigarettát, pár pillanatig elnézem a füstöt, épp csak hogy elnyomok egy ásítást. A csendet csak a ribanc cuppogása töri meg. Lenézek rá, és arra gondolok, hogy legszívesebben itt helyben szétverném az arcát, a felismerhetetlenségig. Talán attól jobban élvezném. A sikoltozása, a szemében villanó félelem... elképzelem feltépett torokkal, ahogy a vére lassan szétfolyik a drága mahagóni padlón... a gondolatra egyből keményebb leszek.
-Ez tetszik?-kérdi, teljesen félreértve a dolgot. Nyilvánvalóan. A vigyorát látva bal kezem ujjai a bőrfotel karfájába mélyednek.
-Csak csináld.-hangom hideg, érzelemmentes, mint általában, némi unott felhanggal fűszerezve. A csaj visszabukik a farkamra, én pedig hátradöntöm a fejem, és úgy teszek mintha élvezném. Nem miatta, inkább magam miatt. Néha jól esik egy kicsit hazudni magamnak, eljátszani a gondolattal, hogy normális vagyok. Attól mindig röhöghetnékem támad. Pontosan tudom, hogy nem vagyok az, sosem voltam. Ezt megerősíthetné az a hét kurva is, akiket feltrancsíroztam. Azaz... nem sokára nyolc. Beleszívok a cigibe, lassan fújom ki a füstöt. Ez így nem jó. Lepillantok a csajra, és látom, hogy ő is unja. Akármennyire is ügyesen dolgozik a szája és a keze, akármennyire is igyekszik velem elhitetni, hogy nem azért a kétszáz dolcsiért csinálja, amit kapott, a szemén látom, hogy halálosan unatkozik. Úgy döntök, elég.
-Vetkőzz!-parancsoló a hangnem, ő pedig engedelmes prostiként azt teszi, amiért fizettem.
-Már azt hittem, sosem dugsz meg...-mondja panaszos hangon, incselkedő mosollyal a képén. Szép nő, meg kell hagyni. Magas, karcsú, formás, nincsenek túl nagy mellei, de igazából leszarom. Fiatal, talán húsz-huszonöt között lehet. Szőke, kék szemű, igazi ártatlan angyalka arccal. Tökéletes. Azt mondta, Jennynek hívják, de valószínűleg csak annyira, amennyire engem Michaelnek. Őszintén szólva rohadtul nem érdekel sem a kora, sem a neve, hogy honnan jött, miért csinálja ezt... Hamarosan úgyis csak egy élettelen, csontból, vérből, belekből és húsból álló kupac lesz. Nézem, ahogy vetkőzik, érzékien simít végig magán.
-Na?-kérdi sürgetőn, mintha ugyan tényleg arra vágyna, hogy keményen megkúrjam. Pedig nyilván csak le akarja tudni, hogy mehessen haza a picsába, belőni magát, vagy tudja a faszom...
Elnyomom a csikket a hamutálba, a mellettem lévő asztalon, aztán fellököm magam a fotelből. Vetkőzni kezdek, komótosan gombolom ki az ingem, gondosan kisimítva helyezem a fotel háttámlájára. Lecsatolom a Rolexet, a kisasztalra teszem, aztán a trikót. A többi marad, és bár álló fasszal elég hülyén festhetek így, nem foglalkozom vele, úgysem látja senki. A távirányítóért nyúlok, megnyomok pár gombot, mire a hifin beindul valami istentelen darálós metál. Azt sem tudom, mi a banda neve, vagy a szám címe, de nem is érdekel. Dübörög a dob és a basszus, a gitár visít, az "énekes" hörög.
-Térdelj az ágyra!-utasítom, ő pedig engedelmes kislányként így is tesz. Négykézlábra ereszkedik az ágyon, a seggét kitolja, csábos mosollyal néz rám.
-Így szeretnéd?-kérdi, még riszál is mellé. Igen. Pont így. Mögé lépek, az ágyat már jó előre letakartam fóliával. Mikor megkérdezte, miért, azt mondtam, az asszony kiszúrná, hogy félrekeféltem, így egyszerűbb. Az ostoba picsa elhitte... Ropog alatta a nejlon, ahogy mozgolódik, hangosan felnyög, ahogy tövig betolom a farkam. Mozogni kezd, előre hátra, de minden mozdulatán érzem, hogy csak azért csinálja, hogy túl legyen végre rajta. Jobb lábam felemelem az ágyra, a bokámra kötözött tokból kihúzom a kést. A teflon bevonatú pengén nem csillan meg a fény, nincs mi feltűnjön neki. Kezdek hangulatba kerülni, ahogy egyre közeledik a pillanat, mikor végre átvághatom a kurva torkát. De előbb...
-Mit csinálsz?-hallom a hangját, ahogy a hideg acél a lapockájához ér. Hátranéz, szemeiben megvillan a félelem, ahogy meglátja a kést.
-
Jézusom, te no...-eddig jut, egy szinte hanyag mozdulattal húzom végig a pengét a hátán, a brutálisra kifent él úgy szalad a húsba, mint forró húgy a friss hóba. Velőtrázó sikoly hagyja el a torkát, de én csak feljebb veszem a hangerőt, és már el is nyomja. Vergődik, szabadulni próbál, de a sokktól és a fájdalomtól nem tud. A háta szabályosan felnyílt, ömlik a vére, lefolyik az oldalán, majd halkan kopog a nejlonon. Nem hallom, de pontosan tudom, milyen hangja van, elég elképzelnem. Vadul pumpálni kezdem, miközben újabb és újabb vágásokat ejtek a hátán, bal kezemmel a tarkóját szorítom le az ágyra, bele a nejlonba, megvonva tőle a levegőt. A kezei csapkodnak, de nem tehet semmit, nem tud szabadulni. A farkam kőkemény, a képemen széles vigyorral vágok bele a puha húsba újra és újra, míg végül a háta már csurom vér, legalább két tucatnyi vágás szántott barázdát bele. Belemarkolok a hajába, hátrafeszítem a fejét, míg a szemembe nem kénytelen nézni. Ez lesz az utolsó, amit lát. Egy határozott, begyakorolt mozdulattal fültől-fülig felvágom a torkát. Semmi sallang, egy precíz vágás, átnyesve inakat, légcsövet, ütőereket. A vére vastag sugárban ömlik a fóliára, egy csinos kis tócsába áll össze. Végig a szemébe nézek, ahogy a rémület és kín gyönyörű elegye végül átadja a helyét az üveges ürességnek. Abban a pillanatban hatalmasat élvezek, majd lelököm magamról a hullát. Zihálok, a kezem és a benne tartott kés csupa vér. Ledobom a kést a padlóra, a koppanást nem hallom a zenétől, amit egyből ki is kapcsolok. Már nincs rá szükség. A ruhájába törölközöm, aztán felhúzom a sliccem, becsatolom az övem. Egyből jobban érzem magam. A szétvagdosott hullára nézve határtalan boldogság árad szét bennem, tagjaimban érzem az erőt, a hatalmat... Isten vagyok...