Álmosan meredek a telefonom képernyőjére, ami délután kettőt jelez. Remek, ezek szerint sikerült legalább valamennyit aludnom úgy, hogy nem kísértek rémálmok, és egyéb tényezők amik nem hagynak aludni. Nem mondom tudok aludni, elég rosszul esik ha mondjuk a közvetlen szomszédaim fúrnak faragnak hajnalok hajnalán. Értsd ezt  reggel 10-11 közötti időszakra. Ahogy felkelek, szinte azonnal anyázni kezdek mert majdnem fel bukom a saját nadrágomba, amit én dobtam az ágy mellé ehhez kétség sem fér hiszen egyedül lakom.

A kávém mellett, úgy egy órával, és egy zuhannyal később, már azt számolgatom, hogy a bevételem hányszorosa a kiadásaimnak, hiszen lássuk be a drog mindig jól fizet, és Las Vegasban meg főleg. Csak tudni kell hol a határ, és kiknek nem szabad az útjukba kerülni. Akkor jövedelmező de biztonságosnak éppen nem nevezhető. Na mondjuk nem lehet panaszom, még sosem kerültem össze a rendőrséggel, hiszen nem esek olyan könnyen pánikban és nem lett egyszer sem gyanús a viselkedésem. Ha para van elvegyülök a tömegben mint egy bulizó fiatal, az meg nem bűn ugyebár. A nagyobb gond ott kezdődik, hogy az egyik nagykutya (legalábbis azt hiszem hogy az) szemet vetett rám, és idegesít hogy nem tudom miért. Munka miatt, meg akar ölni vagy csak emberileg akar szórakozni? Hát szórakozzon az anyjával... nem vagyok játékszer. Ha nem sajnálnám annyira a kávém, most tuti filmbeillő mozdulattal söpörném le az asztalról. Felidegesít ez a tudat. Sosem tudhatom mikor és honnan kerül elő. Hogy legyek így nyugodt? Mindenesetre nem sok időm marad ezen filozofálni, hiszen délután van, engem meg lassan vár a munka és az a tudat, hogy reggelnél előbb megint nem kerülök ágyba. Nem, és nem. Nem akarok emlékezni rá hogy mikor kerültem utoljára éjjel ágyba.  Az az átkozott! A semmiből jött és fogalmam sincs miért engem akart, amikor aznap nem is voltam éppen a legjobb formámban. Nagyon kivoltam, így magam is felszívtam egy kis adag port és annak édes mámorában indultam haza, amikor elém toppant és mindenféle, nyálas, művieskedés nélkül lekapott. Hirtelenjében azt sem tudtam hogy megüssem vagy vigyorogjak, vagy csak hagyjam faképnél, mivel túl jó pasi volt ahhoz hogy csak úgy elmenjek mellette.  Nem mondom azt hogy meleg lennék, hiszen a nők is vonzanak, és én is őket, de ez más volt. Ő nem volt se gyengéd, se finom, se kíméletes, és mégis bizsergett mindenem. Biztosan a szer volt az oka, más nem lehetett! Ezzel próbálom meggyőzni magam, bár tudom hogy vannak dolgok amiket nem lehet ennek a rovására írni. Ch, a fenébe is, rohadjon meg....

Még akkor is ezen jár az agyam, amikor elindulok hogy felvegyem a mai adag elosztandó anyagot és elkezdjem azt teríteni a klubbokban, és ahol éppen szükség van rám. Mint egy kedves tündérkeresztanya, mindig ott jelenek meg ahol cucc kell. A Royale-ban tombol a zene, és a tömeg, én pedig belefolyok ebbe a véget nem érő forgatagba, hogy egy ital után neki is lássak, és pénzzé tegyem a zsebeim és a kabátzsebeim tartalmát. Nem is kell sokat várnom, mikor valaki hozzám lépve egy csendes sarokba von, és már nyitom a szám a sablon kérdésekre hogy mi kell, és mennyi és mennyi az ára, mikor bennem akad a levegő. Egy ismerős szempár néz rám, egy kegyetlen mégis szexi ívű ajak mosolyog gúnyosan, és egy izmos férfitest szegez a falhoz... Ó hogy rohadj meg!