A békés hajnali csendben nem hall mást csak maga mellől Dylan békés szuszogását mely jelzi, hogy még mindig az álmok földjén jár, bár nem csoda, hisz rengeteget melózik mostanság. Emellett a macskája is bőszen csörömpöl a lakás valamelyik pontján. Újonnan mindig előszed magának valami ki kacatot, amivel lelkesen játszadozik nem törődve azzal, hogy mit ver le, mit zúz atomjaira, vagy épp azzal, hogy felkelti gazdáját.
Bal oldalára fordulva közelebb csúszik Dylanhez, hogy annak izmos mellkasához bújhasson remélve, hogy az álom mihamarabb elnyeli őt, hisz még elég sötét van ahhoz, hogy ez megtörténhessen. Világosban soha nem tudott elaludni, most viszont nem szól ellene semmi.
Felhúzva magukra a paplant lehunyja barna szemeit, hogy csatlakozhasson párja álmaihoz, ám ebből a békességből alig két perc elteltével éles telefoncsörgés rántja ki.
Úgy rezzen össze, mintha valaki a fülébe ordított volna, s már ugrik is az éjjeliszekrény felé, hogy mihamarabb elcsitítsa az idegesítő csörgést mielőtt a mellette bóbiskoló férfi felébred.
- Mhmm? - összességében most nem futja többre. Nem találja még így kora reggel a hangját, ez a motyogás is meglehetősen rekedtnek, fátyolosnak hat. Viszont annál meglepőbb Tim ébersége a vonal végén.
- Jó reggelt, szépségem! Meló van, szóval jobban jársz ha szeded a kis cókmókod, otthagyod az urad és elindulsz a Red Rock Nemzetipark felé.  Kettős gyilkosságot jelentettek és gyanítható, hogy vannak még hullák, vagy legalábbis túszok, jövendőbeli hullák. A rendőrség már kint van - Claire hirtelen azt se tudja, hogy melyik része ragadta meg jobban a figyelmét. A helyszín, a szépségem megszólítás, az, hogy két halott is van és valószínűleg lesz is még néhány, vagy pedig az, hogy a rendőrök már kint vannak. Ez nem meglepő, hisz kiket hívnának először, mint a rendőröket.
Gyorsan kitipeg a fürdőszobába, hogy felfrissítse magát és elvégezze a gyors, de alapos mosakodásnak nevezett valamit amitől talán nem érzi majd magát egy...kétnapos...hullának... ha már a téma megegyező, s eközben fésűvel átszalad fekete hajzuhatagán amit egy szoros copfba fog a tarkója felett. A tiszta fehérneműt A-ból B-be rohangálás közben kapkodja magára épp úgy, mint a fekete farmert és a fehér toppot is. A toppra egy egyszerű, vékonyabb fekete kötött pulcsit húz, aminek köszönhetően talán nem fog megfagyni ha kilép az otthon kellemes melegéből. Lábát előbb zokniba, utána pedig csizmába bújtatja és mielőtt még indulna besiet a szobába, hogy tudassa Dylannel, meló van.
- Tim az előbb hívott - magyarázza és igyekszik nem túl hangos lenni, hisz tudatában van annak, hogy milyen irritálóan élesnek és hangosnak tűnik mások hangja mikor alszunk. Viszont a férfi nevének kiejtésével párjának rögtön felpattannak a szemhéjai, s gyanakvó pillantást lövell Claire felé. A kék tekintet ébernek, ugyan akkor rettenetesen fáradtnak is tűnik.
- Kettős gyilkosságot jelentettek nem is olyan messziről. Rohannom kell jó? Majd... este bepótolunk mindent - nyom egy csókot Dylan ajkaira, kinek így kora reggel egy döglött macskával érnek fel a reflexei így mire Claire után kaphatna, hogy némiképp elmélyítse a csókot, a lány már az ajtónál tart, pillanatokkal később pedig azon is túl.

- Te is jössz?
- Nem, engem máshova hívtak.
- Mióta foglalkozunk mi ketten külön ügyekkel? - ugrik feljebb Claire hangja néhány oktávot, hisz mindig is Tim volt az ő társa, akire számíthatott és akiben meg is bízott.
- Amióta a főnök felszólított arra, hogy vadásszunk le Jerryékkel egy drogcsempészt, aki négy ember életét is elvette két nap alatt.
- Remek...
- Ez lesz az. Aztán vigyázzatok magatokra, és ha lehet ne harapjátok szét a rendőrök torkát, csak a munkájukat végzik. Hallod, Paul? - Tim mindig is a csapat apja volt. Nyugodt, kellemes természetű, igazi terepre való ember hatalmas türelemmel és toleranciával. Nem meglepő, hogy a nála hat évvel fiatalabb Paul idegesebb és kevésbé elviselhető, mint amilyen Tim.
- Vigyázok rá - érkeznek a megnyugtató szavak Clairetől miközben becsapja a fekete Challenger ajtaját.
Barna tekintete rögtön kiszúrja a kordonokat, s biccentve Paulnak, hogy induljanak, máris a rendőrök felé szedi a lábait.
Két fiatal jelvényes előtt áll meg, kiknek megmutatja a jelvényt.
- Ki adja a parancsokat önöknek? - hangja fáradt, de ugyan akkor tekintete éberségről árulkodik mely akkor csillan fel igazán, mikor rámutatnak a nem is olyan messze ácsorgó férfira.
- Köszönöm.
Paul mindvégig úgy követi őt mintha a kiskutyája lenne, de emiatt nem szúrhatja le szegényt. Jó ügynök, vág az esze mint a borotva, csak kicsit szétszórt még.
- Jobb reggelt! Én Wright ügynök vagyok ő pedig Foster ügynök - a jelvények pillanatok alatt a férfi elé kerülnek.
- Kaphatnánk egy esetlegesen pontosnak vélt helyzet jelentést? - nyers hanglejtését a kora reggeli ébresztőnek tudhatják be valamint annak, hogy szabadnapja volt ma.