MiaBell Indulásra Kész, Vegas Vár!

Végre nyugodtan aludt, és az álma is szép volt. Hogy ennek köze volt ahhoz, hogy maga mögött hagyta New York-ot ahova annyi emlék kötötte melyeknek a rosszabb részét inkább elnyomta magában, és idővel minden bizonnyal még jobban meg fogja ezeket szépíteni, vagy ahhoz volt köze, hogy Rupert karjaiban aludt talán a végső szempontból nem is olyan lényeges. Nem akart felébredni, hiszen abban a képzeletbeli vidámparkban, ott a felhők között még annyi mindent ki akart próbálni, és szólt az a szép zene, amit annyira szeretett, hogy minden alkalommal amikor meghallotta pörgött és forgott, mint valami kis felhúzott balerina egy zenedoboz tetején. Mert a kislány mozgása jó volt, erre már a tanító néni is felfigyelt, bár hiába is mondta volna az anyának, feltéve ha találkozott volna vele, hogy a kislányt mindenképpen érdemes lenne elvinni valamiféle mozgással foglalkozó stúdióba. A saját korosztálya közé természetesen. Egyszer említette meg Mrs Taylornak, de az idős hölgy szerint ha erre volna is csekély esély, mert hát ő szívesen segítené ebben Miát még fizetné is talán ennek a költségeit, nem lenne aki hozza-vigye a csöppséget. Ő nem tud hetente több alkalommal a kerületen kívülre menni, más meg nem nagyon foglalkozna vele. Az idős hölgy Santana-ról nem tudott, de ha tudott is volna nem valószínű, hogy egy szebb napokat látott, utcazenész tanár emberre bízta volna a csöppséget. Így aztán maradt az, hogy a kislány valahányszor zenét hallott, azonnal táncolni kezdett, vagy éppen mórikálta magát, ahogyan az indulás előtt is a tükörben. Nem volt ebben semmi különös, teljesen úgy viselkedett, mint a korosztályának bármely tagja.
A lábujjakkal kapcsolatos magyarázatot érdeklődve hallgatja, és nagyon figyel. Szóval sámán, már megint egy szó aminek nincs értelme, legalábbis a számára és eddig. Most már tudja miért olyan különlegesek azok akiknek sokkal több lábujjuk van, és amikor Rupert visszaülteti a székbe és megcsiklandozza a lábát, kapkodja és nevetgélve csóválja meg a fejét.
- Hééééé mondtam, hogy csikis, ne mááááárrr! Na majd én is megcsikizem a tiédet ha alszol!- gonoszkodik a maga kis egyszerű módján mintegy bosszú gyanánt, de ezt is tovább nevetgélve mondja. Mia végre, hosszú idő után először őszintén nevetgélt, miközben izgatottan várta a földet érést.Miközben Rupert bekötögette a szélcsenddel kapcsolatos magyarázaton agyalt, mert még mindig nem értette, hogy lehet valami csendben ha egyszer pont attól tudjuk, hogy van mert hangos.
- De ez a szélcsend ez akkor is butaság.Ha valami nincs az nem tud csendben lenni. Én tudok csendben lenni, de mégsem mondjuk, hogy Miacsend, mert nincs értelme.- az apukájára nézett és kibukott belőle a nevetés, amikor meglátta Rupert kissé értetlenkedő vigyorát. Na jól van, inkább kapaszkodik, az a biztos, és közben szorítja Mr Wilsont is, pici fejét belefúrva a medvebundába, oldalra sandítva az apukájára. Vegas említésére újra az apró ablakok felé fordult és a nyakát nyújtogatva bámult kifelé. A gép megint őrjítően hangos lett, úgyhogy a beszélgetést hanyagolta, csak szorította a férfi kezét, és nézte miként bucskázik le az óriási gépmadár a felhők közül és kezdi meg a landolást. A házak egészen aprók voltak, mintha valami terepasztalt nézne felülről. Olyan mint amit azon a karácsonyi vásáron láttak egyszer Taylor nénivel. Igaz akkor a tájat vékony műhóval fújták be, és olyan volt az egész mint valami mesebirodalom. Ám Miának a mostani is olyan volt, ahogyan a napfényes város lassan bontakozott ki a szemei előtt, elkerekedtek a szemei, még a szája is tátva maradt a csodálkozástól, egészen izgatott lett ahogyan a levegővételén is látszott, a pici mellkasában a szíve őrületes tempóval zakatolt. Az új otthona...az ő igazi új otthona, és az új város amit Las Vegasnak hívnak, és az apukája, aki vigyázni fog rá, aki soha többé nem hagyja magára. A kislány mérhetetlenül boldog volt, szavakban ki sem tudta volna fejezni mennyire. De erre most talán nem is volt szükség, mert minden az arcára volt írva: boldogság, hála, öröm, izgatottság, pici félelem az újdonságtól, ugyanakkor végtelen vágyódás is utána. Még mindig ezzel a boldogságtól ragyogó kipirosodott pofival pillantott oldalra az apukájára, ekkor zökkent felük egyet a gép, fülsüketítő volt a csikorgás, és a kislány egy másodpercre el is fintorodott, nem volt jó a fülének a hang. Érezte, ahogyan a hatalmas madár a földet éri, és immár szilárd talaj van a lábuk alatt. Hát most először megvolt életének első repülő útja is, és nagyon évezte. Főleg azért mert Ruperttel lehetett. Ugyanakkor a szíve mélyén némi fájdalom is érződött, ahogyan belegondolt, hogy most milyen messze vannak anyától és Taylor nénitől és Miss Robinsontól és Santana...vajon neki hiányozni fog Mia? Hiszen a kislányát elveszítette és most már a csöppség sem lesz, aki mindig hallgatta őt, akit tanítgathatott ha már a saját kislányát nem taníthatta.Gondolataiból Rupert hangja zökkentette ki, és hevesen jó kislány módjára bólogatni kezdett, hogy készen áll, hogy engedelmesen felöltözzön, bár meglepődött, hogy a kabát nem került vissza. Igaz is, az apukája mondta, hogy itt nem lesz olyan hideg mint New Yorkban. Megint összefacsarodott a pici szíve. Mégiscsak az az otthona, ott született, ott élt,oda kötötte minden emlék a rosszak mellett a jók is. valamiféle honvágyat érzett, de ez valószínű annak is betudható volt, hogy itt más volt a klíma, mások az illatok, az egésznek még olyan jellege volt, mint amikor az ember új bútort vásárol és azzal rendezi be a régi lakását. A ház ugyanaz csak a berendezés változott meg, és ettől tűnik másnak, ettől tűnik különlegesnek. Nem feltétlenül rossznak, csak egyszerűen....minden megváltozik. Ahogyan most Mia életében is új korszak köszöntött be Rupert által. Kettejük találkozása, a napok a Nagy Almában, ahogyan szépen lassan rájöttek, hogy innentől közös lesz az életük. Persze Rupert megtehette volna, hogy a gyámrendszer gondjaira bízza a talált kislányt, de nem tette. És ez volt Mia óriási szerencséje, mert innentől lehetősége lesz egy olyan életre amelyben eddigi kis álmai valóra válhatnak, és merhet még nagyobbakat is álmodni. Miközben elhagyták a gépet Mia fogta az apukája kezét de közben csavargatta a fejét, nem győzött töltekezni a látvánnyal, pedig még csak a repülőtéren voltak. Hatalmasat köszönt az utaskísérőknek, akik széles vigyorral integettek a cserfes kislánynak, majd haladtak kifelé. Mia megértette miért is nem kellett a kabát. Itt borzasztó meleg volt, neki legalábbis, hiszen a szervezete hozzászokott a New Yorkban megszokott hónapok óta tartó hideghez, így a klíma változás hirtelen érte és váratlanul. Még picit szaporábban vette a levegőt, szoknia kell a meleget. Egyik kezében a medvéje, a másikkal Rupert nyakába csimpaszkodik amikor végre ölbe veszi.
- Haza...van igazi otthonom. És apukám.- mosolygott Mia motyogva, majd mielőtt kocsiba szálltak még megpuszilta a papája arcát. Jó volt minden most ahogyan volt, bár a kettős érzés megvolt benne. Hiányzott New York, de egyre izgatottabb volt Las Vegast illetően.

Tag:Rupert| Reag Muzzak: [You must be registered and logged in to see this link.] |