Én nem értem, miért kell ilyen kibaszott korán rendezni a tehetségkutatókat? Hát nem tudják, hogy ide zenészek, művészek járnak? Délután 4 órára már be is kellett jönni, nem tudom, hogy minek, mikor még 13-an vannak előttünk. A többiek simán el tudták volna intézni, de mindegy, toljuk a banda szekerét, felkeltem. Mert felkeltettek. Tiszta mázli, hogy egy kocsi hátsó ülésén aludtam a tegnapi illegális autóverseny után. Délután már megindult az élet, mentek haza a csajok fura járással, mert jól megtömködtük őket, hehe.
Szóval felkeltettek és itt vagyok az egész bandával együtt. Mostanában egyre királyabb bulikat adtunk, visszajártak az emberek, főleg a csajok, tele voltak a klubok ismerős arcokkal. A koncertszervezőnk javasolta ezt a tehetségkutatót, hogy ha megmutatjuk magunkat, az jó ugródeszka, komoly zsűri előtt és akár lemezszerződést is kaphatunk. Nekem ez kellett, a népszerűség, úgyhogy mindenkit rávettem. Kiperkáltuk a nevezést, leadtuk a demót és készültünk egy ütős műsorral. Meg imidzzsel. A többiek feketében, én fehérben, mert a szerelem sötét oldala mellett a világosat is felvillantjuk, én, a szólóénekes képviselem ezt. Birdie, a Madárka, tollakkal a hajában, mint mindig. Plusz egy kis gótos szemfesték mindenkinek, karláncok és bakancs. Végignéztem, kik a versenyzők. A tűznyelőket bírom, őket meg fogom nézni tutira. A többi nem túl érdekes, kivéve a fingó zenészt, az komolynak ígérkezik. Pár zenekar is van még, egy-kettővel játszottunk, a többiről még nem is hallottam. Mivel reggel 8-ig versenyeztünk, beszívva és piásan, pokolian fáradt lennék még du. 4-kor is, szóval benyomtam egy kis gyorsítót. A srácoknak épp ecsetelem, mit fogunk ezzel elérni, ők meg vihogva hallgatják az előadást.
- Gyerekek, a Galactic Loveballs holnaptól nem egy fura nevű zenekar az ismeretlenségből, hanem az egyik legjobb felfedezett lesz! Ott ül a zsűriben Anderson, a finn popszakma pápája és össze fogja hugyozni magát attól, amit csinálunk. Tuti, én mondom! Ne legyen többet vodkásüveg a kezemben, ha nem így lesz!
Ez nagyon komoly ígéret, mert hozzámnőtt a pia, nélküle nem létezem. Legfeljebb elveszítem, ottfelejtem valahol, de a vágy megmarad. A többi banda jól elvan magában, belsős beszélgetéseket folytatnak. Valahogy nem közösködnek. Pedig én azt mondom, haverkodjunk, nem kell egymáson áttaposni ahhoz, hogy mi nyerjük meg. A produkció legyen korrekt, a színfalak mögött miért ne dugjam meg a konkurrencia csinos csajait? Mondjuk sokat nem látok ilyenekből, csak egyet. Az meg rámvigyorog. Tök kedves arca van, nem irigykedik. Ezt meg kell ismernem! Mellbebököm Emppu-t, a basszusgitár poszton jeleskedő tagunkat és rászólok:
- Időnk, mint a tenger, barátkozzatok ti is! És valaki hozzon nekem egy vodkát, mert úgy siettem, elfelejtettem.
A zenekar legelvetemültebb tagja a mostani felállásból. Tudom, hogy egy fél raktárnyi szeszfőzde van a kocsijában. Csak be kell hozni. Kell a hangulat a színpadhoz. És a felfogott hajú szakállkirály egy vállbaverés után indul is a cuccért. A földön ücsörgők között átmegyek és ehhe a bandához slisszolok. Töben vannak, emlékszem, csak kettő elment valahova. Persze, hogy a csajt szólítom meg.
- Cső, baby! Birdie vagyok - nyújtom a kezemet. - Honnan érkeztetek?
A többiekkel is lekezelek és a hátsó zsebemből előveszek egy vicces cigit. Picsába, a gyufa! Ottmaradt a vodkásüveg mellett...
- Tűz? Víz? Sör? Adok majd vodkát, mindjárt hozza a basszerünk!

Annakidején én beneveztem egy vetélkedőre egyszer még a szülővárosomban. A produkcióm az volt, hogy az ábécét végigböfögöm egyre emelkedő hangfekvésben. Szerintem egyedi volt. A haverok közül többen tudtak ennyit böfögni, de nem így! Kurva nagy tapsot kaptam, mégis kiszórtak. Most már komolyabban veszem, a zenét véresen komolyan veszem, mert nagyon sokat jelent nekem. A fődíj kell, a kisebb összegű hangszerutalvánnyal meg a többi aprócska nyereménnyel nem érném be. A közönség szeretete, az elalélt zsűri a cél. Addig pedig az, hogy jól érezzem magam, úgyhogy indulok is a hasonszőrűekhez.
- Helló, helló, helló! Helsinki banda vagyunk mi is. Galactic Loveballs, talán már hallottatok rólunk. Amúgy én Kitee-ben nyomultam régebben egy heavy bandában, csak ott beálltunk, mint öreganyám térdekalácsa. Most dark metalban utazom. Ti mit játszotok?
October. Ilyen névvel kurva nagy gót sztár lehetne belőle, ha véletlenül énekesnő és kurva jó hangja is van. Ezt majd kiderítjük. Nekem túl hosszú ez a név, rövidíteni kell. Octi? Az nem olyan. Oci lesz a nyerő. Barátságos bagázsnak tűnik amúgy. Pasi a dohányos, meggyújtja a cigimet és már kezdődik is a mai felemelkedés. A színpadra nem lehet felmenni csak úgy. Kell valami plusz, hogy a közönség a nyakamba boruljon.
Nagy slukkot tüdőzök le és kifújom a füstöt. Nem a pofájukba, nem vagyok olyan bunkó. A szagból érezhetik, hogy nem hagyományos dohányáru ez, hanem vadított anyag. Nem zavar, hogy gyerekek is vannak a teremben. Én is gyerek voltam, mikor kezdtem és mi bajom lett tőle? Felszántom a színpadokat, megtaláltam az életemet, ennyi. Octoberen jót nevetek.
- Á, azt majd másnaposságra, kösz, Oci! Hoh, pillanat!
Csapódik a terem ajtaja és meglátom a mackós mozgású havert, Emppu-t, aki most jön be a szatyorral. Kint már meghúzott valamit szerintem. Nem hiszem, hogy kihagyná. Elrohanok ezektől itt és a termen keresztülvágtázva segítek a barátomnak. Az egyik vodkásüveget elkobzom én, a többin osztozzanak meg. Látom, hozott sört is meg valami ásványvizes flakonból kettőt, amiben fene tudja, mi van. Valami kerítésszaggató noname pia lehet, ami szokás szerint nagyot üt. Visszarohanok, jó társaság és gyorslábú haver vagyok. Bontom az üveget és körbekínálom.
- Voilá! Húzzátok meg nyugodtan! Fő a hangulat!
A zenésztársaim közben szintén eloszlanak, ismerkednek, beszélgetnek. Mi tudunk kapcsolatokat építeni és nem érdekből tesszük, hanem tényleg ilyen lazák vagyunk. Most már pia is van, innentől erősödnek a közös élmények.

Tetszik nekem, hogy ilyen tájékozott a csaj. Vannak olyan bandák vagy inkább bandatagok, hogy negyedszerre is bemutatkoznak és negyedszerre is el kell mondani, hogy már játszottunk közös koncerten. Én az arcokra legalább szoktam emlékezni.
- A neved is tiszta gothic! Nem te vagy az énekes véletlenül?
Látom, a fingóművész közben sorra kerül. Keresem a képernyőt, ahol láthatjuk, mi megy bent. Hova rakták? Még nem vettem észre, de ezt a produkciót meg kell nézni. Á, dehogy kell, most jött meg a pia, az fontosabb! A szaladgálás után körbemegy az üveg náluk. Oci nem kér, a kis vegytiszta, hehe.
- Szavadon foglak! Csak nem tudom, fog-e még maradni...
Elég jó a huzatom és a többieknek is, úgy látom. Közben a fogtündér berzenkedik. Valahogy az az érzésem, hogy már megtörtént. A zsűritagok írtak már jobb szövegeket, mint ő, ez rí le róla, nem a tehetség.
- Ocikám, én benne vagyok. Mutassuk meg, hogy mi nem utolsó vérig küzdünk egymás ellen, hanem itt barátságok szövődnek! Na, srácok, tuti, nem jöttök? - kérdezem a Ragnarokosokat.
Jó a nevük egyébként, drámai. Tényleg kíváncsi vagyok, mit alkotnak, nem csak udvariasságból mondtam. Én olyat nem szoktam.
- Emppu, gyertek, pózoljunk egy bemutatkozósat! Hozzátok az üvegeket is!
Büszkén vállaljuk, hogy iszunk és füstölünk. Jó lenne a két zenekar együtt, az kafa pillanat lenne és király videó. A vodkát jól meghúzom, amíg kitalálják, hogy mi legyen. Már csak a fele van meg. Na, még egyet, aztán egy slukk a cigiből és mehetünk pózolni. Ajjaj, mi készül ott a háttérben? Egy fiatal, olyan tizenéves forma csaj egy nagy fatáblával, amibe szegeket vert. Fakírműsor? Azt is látnom kell!

Mondom én, teljesen passzol a stílusukhoz a csaj neve. Nagyot vigyorgok, hogy ő az énekes. Vajon milyen hangja lehet? Szerény arcnak tűnik, szerintem nem az a magamutogató, de tehetségtelen fajta. Egy komoly, képzett hangot társítok hozzá és majd meghallgatom őket. Ez tuti! Piával együtt megyek a nézőtérre, mikor következnek, nehogy lemaradjak, mint a fingósról az előbb.
- Na, akkor egymásra találtunk! Én vagyok a zenekar arca, a nyughatatlan Madárka.
Csinálok is egy szárnymeresztgető mozdulatot és egy keselyűs vijjogást hallatok. Aztán még egy korty. Hehe, nemhogy a Ragnarok utánra nem marad pia, már elfogy, mielőtt ők következnének. Nem baj, Emppu hozott egy nagy szatyorral és szerintem ez még nem az egész.
- Ez a beszéd, tökik! Még egy kört? - kínálom az üveget a társaságnak.
Csak egy kis plusz nyaggatás kellett és már benne is vannak. Hozzám is csatlakoznak a társaim. Gyorsan bemutatom őket.
- Emppu, a basszer. Ő hozta a piát, őt kell nagyon szeretni - mutatok röhögve a termetes szakállasra.
- Jens, a bőrök püfölője és a zenekar másik Tuomas-a, gitáros, sofőr, szerelő, ezermester.
A rövidhajú és a borostás lófarkas visszaköszönnek, lekezelnek mindenkivel. Tuomas most nem iszik, mert vezetni fog, a másiknál sör van. Emppu-nál meg egy üveg vodka és a szatyor, amiben még csodák rejtőznek. A másik két tag jól érzi magát, láthatóan ismerik a rock and roll életérzést. Megtalálta zsák a foltját, már most szimpatikus az egész banda.
- Szasztok! - bokszolok a vállukba vagy ha lazák, akkor öklök összeütésével köszönök.
Körbekínálom a piát, Emppu is ezt teszi. Ő már végzett az egyik vodkásüveggel, be is hajítja a szemetesbe, nagyot csörömpöl az az üres tárolóban az üveg. A szatyorból előhúzza az ásványvizes üveget. Halvány, rózsaszínes lé van benne.
- Eperből erjesztették valami közel-keleti recept szerint. Hm?
Már bontja is és aki kér, kap. Természetesen nekem kell belőle.
- Tyű, az áldóját, ez igen! - kurjantok, mert erősen fejbever a pia.
A folyosón hamar elérjük a bódét. Ki kell találnia a koreográfiát. Oci és én leszünk középen, a két frontember. Mi visszük a vállunkon a bandákat, nekünk van a legnagyobb hangunk valószínűleg.
- Na, kapaszkodjunk össze! Ha borulunk, mindenki bevágja a seggét, hehehe!
Hölgyeké az elsőbbség, úgyhogy Oci-ra nézek, megadom a szót, miközben a nyakamban két banda van egymás hegyén-hátán. Ez főleg az üvegekkel néz ki jól.
- Baszki, Emppu! - szólok rá a mackósra, mikor annyira helyezkedik, hogy fejbebasz a flakonnal és kihullik az egyik tollam is.

Préselődünk itt, alig férünk be. Azért megcsináljuk, betuszkolja magát a két banda és felhőtlen a hangulat! Tényleg Oci a legkisebb közöttünk, még nálam is alacsonyabb, pedig nem vagyok egy égi meszelő. Villázok vele együtt és nyújtom a nyelvemet is, grimaszolok. A srácokat se kell félteni, egyik kezükkel ördögvillát nyomatnak, a másikban az üveg, kivéve Empput, aki nem villázik, hanem szorongatja azt a hülye szatyrot. Ezen óriásit röhögök.
- A lónak is két füle van, mégse szatyor! Tedd már le azt a szart, tesó!
Jens és Tuomas is jót röhögnek, Emppu pedig meghúzza az üveget. Ez gyönyörű mutatvány, mivel engem a hóna alá kap és a fejem körül van a karja, úgy szlopál. Jó, hogy össze nem roppantja a nyakamat! A szatyor hangos csörömpöléssel kerül a földre. Nem folyik semmi, asszem, nem tört össze. A basszerünk vigyáz a piára...
- Hull a Madárka tolla, főleg ha fejbeverik mindenféle gyanús flakonnal - szólok vissza Ocinak.
A mi bandánkat se kell félteni, körbehujjogjuk a Ragnarokot olyan ordítós kocsmahangon, mint egy vitéz viking különítmény.
- Üdv, népek, helló, Finnország, szevasztok Helsinki lakosok! Birdie vagyok és rajtam csimpaszkodik a már említett Galactic Lovebaaaaalls!
A srácok megint ordítanak és rázzák az üvegeiket, ki is lötyög a pia. Már nem fogok rájönni, ki öntött fülön. Gondolom, Ragnarokék is kaptak belőle.
- Ahogy Oci mondta, a bepréselt társaság másik fele a Ragnaroook! Mindkét bandáról sokat fogtok még hallani, ezt én garantálom és... Srácok, hova tettem a cigimet? Nem láttátok?
Most jutott eszembe, hogy szívnék egyet belőle. Hol hagytam el? Emppu bökdösi a vállamat, hogy térjek vissza a valódi világba. Elfelejtettem, hogy most szereplés van. Gyakran előfordul, figyelemzavaros vagyok gyerekkorom óta.
- Szóval Anya, Apa, öcsi, te kis csirkefogó, Anna, aki otthon vár, Fredrik, a szervezők gyöngye, a tekee-i hokicsapat, valamint Hans bácsi a sarki pogácsázóból és Mabel néni a legjobb finn szaunából meg mindenki a kamera egyik és másik végén, alatta, benne, fölötte, körülötte és rézsútosan mellette, szurkoljatok és élvezzétek a bulit! Banzááááj!
Hans és Mabel fiktív személyek, csak gondoltam jól hangzik egy ilyen figyelmesség. Anna-t tegnap este dugtam meg és biztos ma is várja. Én nem ragaszkodom hozzá egyébként, de bemondtam. Lehet, hogy megígértem neki, nem emlékszem, ettől függetlenül mondtam be. Az utolsó kiáltásra meghúzom az üveget. Leszarom, mekkora reklám, a címke belebaszódik a nézők képébe, láthatják, hogy milyen tiszta finn vodkát iszom. Emppu meg a műanyagba töltött durvulatot, a másik sört vagy fene tudja. Bemutatkoztunk. Érzem, hogy dőlünk. A szemeim kerekednek kifelé és próbálom megtartani az egyensúlyomat. Az üveget természetesen nem engedem el, inkább félrenyelek...

Sok jó ember kis helyen is elfér és kis helyen még könnyebb jó hangulatot csinálni. Nem veszik el a térben a buli. Ragnarokék méltó partnerek a bemutatkozásban és a rock and roll életérzésben. A frontleányuk szolidabb kiadás, de ő is tele van dinamikával, csak másképp adja ki magából. Ő az ész a bandában, mint nálunk Tuomas. Érzem, hogy az egyensúlyozás nem megy, pedig még nem is ittam annyit. Még nem volt elég. A vodkámat még tartom, nyelem, aztán kapaszkodom a többiekbe. Ennyi húsra esve csak nem lehet bajom. Mondjuk, aki hátul állt, azt nem irigylem, de hé! Ez az igazi buli! Merjük megcsinálni azt, amit korábban nem, háhá!
Köhécselek és kicsit fuldoklok is, de az igazi hős katona harcol az utolsó pillanatig. Rámtekeredve egy kar, egy láb a lábamon, a többit nem tudom megállapítani, hogy van. Mintha egy polip szorított volna le. Ebből írok egyszer egy szöveget. Hatalmas sláger lesz. "Szabadulás a szerelem polipjának karjaiból." Most kiemelem a vodkásüveget a húskupacból, győzelmi zászlóként lengetem és a kidől oldalú bódéra nézek. Jó hangosan kiabálok:
- Ezt még vettétek, ugye? Buli vaaaan! Kicsi nekem ez a ház, kirúgom az oldalát...
A többiek is beszállnak a nótába és ahogy kászálódunk, segítjük a többieket (pontosabban segítik, mert én épp nem érek rá, elvégre énekelek átszellemülten, becsukott szemmel), szól a folytatás megvadult bölénycsorda hangján.
- Ha kirúgok, berúgok! Ha kirúgtam, berúgtam!
Nem is így van, de mi így szoktuk énekelni a srácokkal. Mikor mindenki rendben van, akkor Ocit még kézen fogva megpróbálom visszavezetni a kamera elé. Nekünk még dolgunk van ott.
- Köszönjük a lehetőséget és még egyszer: szavazzatok ránk, hogy ez a két banda elnyerje a neki járó szerepet a világhatalmi ranglétrán! Ragnarok és Galactic Loveballs, yeaah!
A végén elkapom az arcát és ha engedi, óriási cuppanósat nyomok rá. Olyan szép kis pofikája van. Nézem is, ahogy fogom két kezemmel, az egyikben a hideg vodkásüveget is hozzányomva, mert azt természetesen nem engedtem el. Hű, alig maradt benne! Remélem, megittem, nem kilötyögtetés áldozata lett!

Valahol a horizonton, fél szemmel észlelem, hogy mások is pályáznak a helyre. Sose zavart, mit akarnak mások, az első az, hogy én jól érezzem magam. Szerencsés esetekben ez egybeesik azzal, hogy másokat is szórakoztatok. Most ezek nem túl boldogok. Pedig nem kell kilincset lenyomni, csináltunk helyet, hogy könnyebb legyen közlekedni. Tiszta haszon, nem? Ezen röhögök magamban, biztos komplett idiótának néznek.
Tuomas kihúzza Emppu-t és Jens-t. Ezen már ő is csak röhögni tud és persze nyomatja a nótát velem együtt. Csalánba nem üt a ménkű, mindenki megúszta. Még a piákat se törtük össze. A basszerünk röhögve válaszol Ocinak, a mutatóujjával jelezve, hogy ez nem akármi:
- Nem. Most még finom angol úriembert játszik. Láttad volna a tegnapi autóversenyen!
Erre kiszakad a bagázsból az eget-földet megrengető hahotázás. Beszívva vezettem valami tragacsot, mellettem Emppu ült és úgy mentünk a kocsival, hogy a szinuszgörbe az utunkhoz képest vonalzónak minősült volna. A kipufogót szétráztam, letörtem valahogy és ma reggel tudtam meg, miket meséltem közben. Hát az se semmi. Ahogy a csajt berántom a kamera elé elköszönni, látom, hogy foltos lett. Ó, egyem a szívét, hogy bántja! De hősies heroinaként áll a közönség elé. A kamera épségben van, mindent rögzített. Ez a felvétel egyszer még aranyat fog érni. Elérem, hogy így legyen. Hiszek benne.
- Az hát, az intergalaktikus világba megyünk és egy zöld kacsamintás szörfdeszkáról rúgjuk seggbe az ufókat, hogy dobják el a lézerpisztolyt és táncoljanak már ők is!
Ez most bevillant, valami flash lehet egy régebbi utazásomból. Olyan ismerős. Déjá vu-m van. A cuppanós után lelkes integetéssel jövök ki és a csajhoz fordulok:
- Nem találkoztunk már valahol? Most, hogy mondtad a szövetkezést, olyan ismerősnek hangzik. De lehet, hogy más mondta. Cool, az a lényeg!
Hat már a vicces cigi. Kár, hogy elvesztettem, beleszívnék megint. Körbenézek a srácokon.
- Gyerekek, ez nagy show lesz, már most látom - osztja az észt Emppu a másik két tagnak, aztán Pekka-hoz szól vagy nem tudom, mi a neve annak, akin Oci feküdt. Nem semmi, ilyen fiatal és már ő volt felül.
- Srácok, még kurvára nem hallottam a zenéteket, de muszáj...
Én fejezem be a mondatot, ahogy odarohanok és középreugrok egy békaszerű szökelléssel.
- ...együtt játszanunk! Szívemből szóltál, haver! Na, srácok, 3 hét múlva lesz egy jó fizetős bulink, ahonnan kiesett a társzenekar. Elutazott a dobosuk Mongóliába ösztöndíjjal. Tegnap szóltak. Jó, mi? Jöttök? A cuccokon megosztozunk, az énekládákat én adom, a többit boltoljátok le!
Kész tényként kezelem, hogy rábólintanak. Emppu-val együtt megláttuk bennük azt a pluszt, ami kell egy barátzenekarnak. Ha kutyaütők, azt is leszarom, mert óriási arcok és öröm lesz utánuk, előttük, velük színpadra állni. De szerintem tudnak zenélni.
- Zsuga fifty-fifty. Vagy zseton, izé... A söröket meg
Hirtelen elfelejtem, mit akartam, mert a csajra nézek. Lerántom a pólómat egy nagyon idétlen mozdulattal. Hát persze, hogy fennakad a hajcsatokon és a tollazaton. Mennyit is tettem ma fel? Hatot vagy hetet? Nem sok, de tuti, hogy mindbe beakadt a cucc. A felsőtestem már szabadon van, csak a fejemen tépem a pólót.
- Oci, segíts, elkaptak az oroszlánok! - kiabálom, ahogy próbálok kievickélni a ruhadarab fogságából.
Hallom a többiek röhögését. Nem segítenek, mert tudják, hogy megoldom magam is, csak csinálom a műsort előtte. Naná, mert oda akarom adni Octobernek ezt a fehér pólót. Nehogy már azzal bassza el a tehetségkutatót, hogy szaftos ruhában áll ki. Melltartóban nem merne, hát kap rá egy felsőt tőlem. Leszarom, hogy nem női, jól fog mutatni rajta.

Emppuéknak is bejön a csaj, nem csak a szépsége, hanem például ez a mosolya, amit most elereszt. Jó arc, ahogy a banda többi tagja is. Megint olyat mond, ami ötletes és tényleg meg kell csinálnom!
- Ez kurva jó! Egyszer megcsináljuk, jó, Oci! Komolyan!
Most nagyon fellelkesültem és már agyalok, hogy lehet ezt technikailag megoldani, 10 perc múlva már nem is fogok emlékezni rá, mert máshol járok. Magamat ismerve ez reális lenne. De most pörgök rajta, mint a ringlispil.
- Megkérdem öcsémet, hátha taxizott már csillagvizsgálóhoz is vagy ismer valakit, aki ilyennel foglalkozik. A taxisofőrök mindent tudnak, nekik kéne a tudományos akadémián ülni.
Az öcskössel már kibékültünk, rég elfelejtettem, min kaptunk össze. Ő nem, de meg tudtuk beszélni. Már nem láncolom oda a radiátorhoz, hehe. A srácokkal összepacsizok, hogy áll az alku és mehet a közös koncert meg ivászat, szívás, mert ezek együtt járnak. Szóval nem Oci mondta. Pedig már biztos hallottam ezt így, de akkor ki volt? Fogalmam sincs.
A segítség más irányt vesz, nem lecibálja rólam a póló, hanem visszahúzza. Erre nem számítottam, hogy szerénykedni fog. Ránézek és megfogom a ruháját ott, ahol leitta valamelyikünk, valószínűleg én.
- De így nem lehet a zsűri elé menni! Ne basszál már ki a bandáddal, baby! Srácok, valaki adjon már legalább egy pulóvert, amit a derekára köthet!
Tuomas ugrik is, megnézi és hozzászól:
- Van egy skótkockás pulcsim kint a kocsiban, mindjárt behozom.
Én közben köszöntöm azokat, akik jöttek a kamera elé.
- Gyertek, gyerekek, csináltunk helyet, könnyebb lesz bemenni, hahaha!
Eztán a két bandához fordulok megint:
- Srácok, bemegyünk megnézni a versenyzőket? Az a fakír engem nagyon érdekel!

Vigyorgok, mint a tejbetök és hevesen bólogatok. Ha megcsináljuk, akkor arra kihívom a sajtót is, mert ilyen névvel tuti nagy esemény az űrüzenet. Oci tele van ötletekkel, ez bejön nekem. Nem felejtem el ezt a csajt és azt hiszem, a jövőben még sokszor találkozunk. Ha nem pattanok le az ajtajáról, akkor lesznek még itt közös koncertek, hepajok meg még ki tudja, mi. Ha rendesen megpuhul, a lényeget is megkaphatom tőle, ami minden jó nőtől kell, tőle is. Majd harcolok, addig meg buli van, mint most is!
- Rendicsek, de akkor meg is hirdetjük és sajtótájékoztatót hívunk össze! - mondom be a nagy marketingötletemet.
A tag elrohan a pulcsiért, Ociék meg a terembe rohannak be. A puszijától majd elolvadok és mutatom a győzelem egyezményes jelét egy fogvillantós mosollyal. Aztán hátbavágom ezt a sürgető kedvű Niclas-t, csak őt érem el.
- Kalap kaki, kéz és lábtörés meg hasonló jók! Ügyesek legyetek! Megyek is szurkolni!
Már el is felejtettem a foltot, mert én is rohanok. A nézők közé megyek, mert látnom kell a bandát. Intek a többieknek is, akik hozzák a piát, kézben, szatyorban és bevonulunk, mint három szeszkazán. Niclas megjegyzése nem volt túl barátságos. Oci a legjobb arc közülük, a többivel se volt bajom, de az ünneprontást nem szeretem, mikor ilyen fapofával ledorongolnak. A fal kidőlésénél ő is ott volt velünk és a piát is elfogadta, szóval azért nem reménytelen a gyerek.
- Te, Birdie, hol kell itt bemenni a nézőtérre? Egyáltalán be lehet menni? - kérdezi Jens.
- Biztos be lehet! Nincs sok ajtó, mindet végigpróbáljuk! Gyertek, tökik!
Ahogy mondtam, úgy is teszek. Először valami takarítóhelyiséget találok ecetszagú felmosóval meg vödörrel. Azt a felmosófejet meg kell néznem. Király, ez még kelleni fog. Elviszem.
- Ez a higi. Tovább, tovább, kocsmadalra cimborák! - éneklem a ballagási induló általam átírt változatát.
Á, megvan. Beszivároghatunk a zsűri mögé a háttérbe. Nyüzsögni fogunk, koccannak az üvegek és már megy a muzsika. De milyen muzsika! Alacsony lány kurva nagy hanggal és masszív zenei aláfestés, minden a helyén. A szövegre is figyelek, mélyértelmű, sokszor meg kell hallgatni, hogy minden réteget lefejtsünk. Ez az, ilyeneket kell írni, egy a stílusunk. Könnyen megfogható, de mögé is lehet nézni és nem csalódik a közönség. Én tapsolok a végén és hujjogok, Jens kocogtatja az üveget. Csak mi vagyunk a nézőtéren. Basszus, ennyire nem kíváncsiak egymásra a művészek? Ociék kibaszott jó kritikát kaptak. Nem botfülűek az ítészek, de ezt tudtam is, ezért neveztünk be.
- Kérjük a 14-es számú versenyzőt, fáradjon a színpadra! 14-es, 14-es következik - szól nagyanyám hangján a bemondó.
Ez murisan hangzik, jót röhögök rajta, mikor Jens oldalba vág:
- Baszd meg, mi jövünk, Birdie!
Ránézek és leesik, hogy tényleg! Felpattanok és a zsűriasztalok mellett futok el kezemben a felmosófejjel, mögöttem a többiek, kivéve Tuomas-t, aki biztos minket keres a skótkockás pulcsival, aminek már semmi haszna.
- Hölgyek, urak, mindjárt jövünk, csak hát ugye hangszer is kell! - kiabálok oda, ahogy átfutok a helyiségen a bandával.
Én vagyok az egyetlen, akinek pont nem kell hangszer, mert mikrofont ugye adnak. Mindegy, már erre a bevonulásra, beköszönésre is emlékezni fognak, tutira veszem. Nincs még egy olyan banda, mint mi. A folyosón meglátom az ölelkező Ragnarokot és nekifutásból én is a nyakukba ugrom egy hangos "Ááááá!" kiáltással:
- Fasza volt, gyerekek! Már most imádom a zenéteket! Megnéztek minket?
A többiek már rögtön a cuccokhoz mentek és indulnak is befelé. Végre felbukkan Tuomas és hozza a pulóvert. Röhögök rajta és hasamat verem a csodálkozó fején. Nem tudja, mi van?
- Bocs, csak annyi minden volt a kocsiban, hogy keresnem kellett meg pakolnom és közben igazoltattak is.
Hehehe, ez nem semmi. Nem ivott ma, nincs mitől tartani, csak az idő ment a rendőrök akciójával.
- Jó, figyelj, a pulcsi már nekem kell, te meg fogd a cuccot és rúgjuk seggbe a zsűri hallójáratait! Jipííí!
Tuomas elképed és Niklas-hoz szól olyan vigyorral, amit már ismerek. Ilyenkor a legőszintébb:
- Bassza meg, lemaradtam rólatok! Legközelebb ott csápolok majd az első sorban!
Én is berohanok és a felmosót a legrövidebb hajú tagunk fejébe nyomom. Rőzse helyett legyen valami hasonló, mint az én tollaim. A doboson ez nem fog megállni, már most látom, pedig még nem is játszik, csak röhög az egészen, attól rázkódik a feje.
- Tuomas, van nálad ragtapasz? Kettő kéne.
A sofőr és gitáros uraság elkezd röhögni és a zsebébe túr.
- Melléd mindig egy zsákkal hozok. Tessék!
Mellbeöklözöm a srácot, aki mindig felkészült. A ragtapaszokkal beslisszolok a szerkó mögé és a sírva röhögő Jens fejéről lekapom a felmosót. Bontok két tapaszt és rögzítem velük a takarítóeszközt.
- Egész pofás lettél így! - heccelem a srácot.
A dobosunk beint nekem és még mindig röhög, de már kezdi beállítani a dolgait. A többiek is megvannak, én beéneklek, kopogtatom, skálázok a mikrofonba. A skótkockás pulcsit a derekamra kötöm Axl Rose-osan. Legyen haszna, ha már behozta a haver. Megvárom, míg elkészülünk és már szól is a zsűri:
- Sziasztok! - szól a vigyorgó fiatal zsűritag. - Ki ez a vidám társaság?
Széttárom a kezeimet a bandára mutatva:
- Mi vagyunk a Galactic Loveballs és egy saját dallal jöttünk, szóljon a First Day of My Life!
A zsűri egyöntetűen bólogat. A csaj a nevetését próbálja visszafogni, míg a dobost nézi, a másik kettő vigyorogva bólint, hogy kezdhetünk. És kezdünk is, én pedig megkerdült búgócsigaként forgok, ugrálok, mígnem következik az énekrész. Akkor a szokásos, magas szólamomban elővezetem a szöveget:

Feel like I'm stoned
wanna be alone, just for a while, unknown
Weeks on the road a long way from home
just shut off the phone

And you say I'll heal you,
I'll always be yours
and you say I'll kill you if I do something wrong
yeah, yeah, yeah ,yeah, yeah, yeah

Still feels like the first time
to stand here by your side
together regardless
we'll walk through the darkness
Still feels like the first day of my life

Közben csápolok, mutogatok, egy fél tesiórát előadok a színpadon és a többiek se a cipőjüket nézik, hanem rázzák a fejüket, sőt derékból bólogatnak. A dobos úgy üt, mint aki haragszik a hangszerére. A hangulat fokozódik, a közepén lecsitul, aztán újra odacsapunk. A végén, mikor beleerősítünk és a srácok nagyon zúznak a gitáron, én berohanok Jens-hez és letépem a fejéről a felmosót, majd elkezdem rázni, mint a pompomot szokták a meccsek előtt. A zsűri női tagja ekkor van teljesen kész, már most tapsol és szakad a röhögéstől. A többiek csak vigyorognak. Valamit mondtak is, de arra nem tudtam figyelni, úgy lekötött a produkció. Majd a többiek elmesélik, mi volt, amíg én vittem a bulit a hátamon. És utolsó hang, utolsó leütés, befejeztük. Én ugrom egyet és guggolásba érkezem, kb. olyan pózba, mint a Terminátor film elején Schwarzi. Felnézek és tapsáradatot látok-hallok.
- Srácok, azt kell, hogy mondjam, találó a nevetek - kezdi a fiatal tag. - Titeket elvittek az ufók, de szerencsére visszahoztak. Azt hiszem, az énekes volt kint a világűrben legtovább.
A csaj hangosan kacag ezen és ő veszi át a szót:
- Nagyon tetszett, hogy lélekből zenéltetek, plusz a megjelenést se felejtettétek el. Ez az improvizáció a parókával, amiből pompom lett, külön csoda!
A harmadik tag nem túl bőbeszédű, de ő mondja ki azt, ami nem csak szívet-lelket melenget, hanem a legjobb hírt is jelenti:
- Most menjetek pihenni, még a középdöntőre is készülnötök kell.
Vigyorogva mondja, nem lekoptatás ez. Bokszolok egyet a levegőbe és ugrom is, aztán még egy utolsót hozzászólok.
- Jessz! Köszönjük és ígérjük, készülünk mindennel!
A zsűrinek nem hoztam piát, de lehet, hogy legközelebb már hozok. Nem befektetésként, hanem hálából, mert elismerték, hogy kurva jók vagyunk. Belőlünk még lehet rockisten, popsztár, ők pedig meglátták és segíthetnek is ebben. Úgy megyek ki a teremből, hogy mutogatok a levegőbe jobbra-balra és még mindig táncolok. A többiek leszerelik a hangszereiket, én addigra már újra megszállom a piás szatyrot. Az előző üvegemet elhagytam valahol, kell az utánpótlás. Meg egy cigi is. A számba veszem és túrom a zsebemet a tűzért. Közben keresem Ociékat csillogó szemekkel. Vajon merre vannak?

Nagyban ugrálunk és harsányan sikongatunk a fiúkkal a folyosón, amikor Birdie ránk vetődik. Szorosan magamhoz ölelem, talán még a fülébe is belevisítok örömömben, erre kiderül, hogy ők jönnek.
- Kösz! – vigyorgok rá a dícséretre, aztán elengedem, hadd menjen. . Naná, hogy meg! Hajrá srácok,egy kalappal! – szólok még utánuk, aztán forgolódok, hogy megkeressem, merre is kell bejutni a nézőtérre.
Birdie-ék is ott csápoltak nekünk a zsűri mögött. Szerencsére nem rájuk figyeltem, különben elröhögöm magam éneklés közben, és az ritka szarul vette volna ki magát a dal alatt.
A Loveballs míg a hangszereket transzportálja befele, mi addig futólépésben, egymást taszigálva benyomulunk a nézőtérre. Ezek a hülye srácok először valami béna szertárba löktek be. Ugyancsak megdöbbentünk.
- Rossz helyiség. – dörmög a fülembe Tomi.
- Nem mondod… – dünnyögöm kelletlenül, benn állva a vegyszerek közt, hátam mögött a fiúkkal. - Hátra arc! – ezzel továbbrobogunk, és betalálunk.
Birdie-ék rázendítenek. Nagyon durván zúznak. Az energiák csak úgy szikráznak és ostoroznak a levegőben.
Az öklöm a magasban üti a levegőt. A többiek is velem csápolnak, őket is elragadja a muzikális élmény heve. Birdie-ék produkciója egyenesen drog a fülnek. Olyasvalamit alkotnak, amiből nem lehet eleget kapni.
A dobosuk kegyetlenül néz ki azzal a felmosófejjel, vagy mi van ráragasztva. Na mi van? Ők is megfordultak a takarítóhelyiségben? És Birdie, amilyen műsort levág! Kész… Képtelenség röhögés nélkül bírni. Mázli, hogy a zene jó hangos. Teljesen betölti a teret.
A zsűri nem fukarkodik a dícsérettel. Mi sem.
A számba dugom az ujjaimat, és kegyetlen éleset füttyentek, a fiaim meg vadul tapsolnak. Tudunk örülni mások sikerének. Ami frankó, azt el kell ismerni.
Intek Birdie-nek és a bandájának, hogy jöjjenek a nézőtérre, dobják le magukat. Ha odajönnek…
- Úristen! Mekkora királyok vagytok. – nevetek Birdie-re. A dicséret azonban mindegyikőjüknek szól. - Jó kis közös koncerteket fogunk mi összerittyenteni.
- Az ám! – bólogat Niclas. – Már várom.
- Hé, maradjunk itt, ha ráértek, és sasoljuk a többieket, mit alkotnak. – javaslom. - Mi nem sietünk sehova.

A műsorunk azért is sikerült ilyen jól, mert feltöltődtünk előtte. Cigivel, piával és barátsággal meg jó hangulattal. Mikor kicsi a rakást játszottunk és Oci megölelgetett, aztán a fülembe sikította az örömét meg hogy mikor elkezdtük, már az egész bandája a nézőtéren ült, az nekem nagyon sokat jelentett. Bolondos fickó vagyok és ezekben emberemre akadtam, azt pedig nagyon szoktam értékelni. Láttam közben is, hogy jól szórakoznak. Oci pont úgy reagált, mint a zsűris csaj, csak neki szabad volt végig nevetni, nem kellett nagy szakmai véleményformálással foglalkozni. A végén kirohanunk, mert kint van a pia és a hangszereket is le kell tenni valahol. Aki ilyen tehetségkutatón lop, az meg is érdemli, hogy soha ne vigye többre, úgyhogy szerintem semmi nem tűnik el. A többiek szerint se, úgyhogy viharzunk vissza a Ragnarokhoz.
- Kösz, bébi! Jaja, miénk lesz a világ! - mondom és odahajolok, hogy megint rácuppantsak.
A hátát is megölelgetem. Emppu Niklas-szal barátkozik, behozta az egész szatyrot és együtt böngészik, mit igyanak. Jens vakarja a fejét és Pekka-nak meséli:
- Ez a hülye talált egy felmosófejet, amit "kölcsönvett". Képzeld el, hogy ráragasztotta a fejemre ragtapasszal. Ez még hagyján, jót röhögtem, de mikor koncert közepén letépte és pompomozott vele, azt hittem, hozzávágom a dobverőket.
Megbökdösi az oldalamat is, rámkacsint azzal a "De hülye vagy, de így szeretünk" tekintettel, aztán már csendben kell lenni, mert jön a fakír.
- Fiúk-lányok, nagyon szép dolog a hangos öröm, de még vannak páran, tiszteljük meg őket a figyelemmel! - szól hátra a legidősebb zsűritag.
Koccintok az üvegekkel és Oci szájába nyomom az egyiket. Azt mondta, fellépés után már jöhet. Ez csak vodka, nem más. Az nálunk olyan, mint a víz máshol. Tuomas csendben ül a sor végén és szelíd pofával mosolyog. Az ezermester úr nem iszik, mert még vezetni fog. Azt mondják, kell egy ilyen arc a bandába. Nem szar arc amúgy, ki is rúgnám, ha az lenne. A Galactic Loveballs-ban csak tökös gyerekek lehetnek, merev mérnökök nem kellenek. Neki is intek, hogy kurva jó volt és én is leülök.
- Naná, hogy megnézzük őket, mi se rohanunk sehova! Te, ez hány éves? 16-17? - kérdezem Ocit, aki elé becsüccsentem.
A bemutatkozást átizgultam, már biztos megvolt, csak nem figyeltem. A fiatal lányka nekikezd. Bejátszanak valami hastánczenét, ő pedig kissé ügyetlen kígyózó mozgásban ráereszkedik a szöges ágyra. Aztán ott fekszik rajta. Elfordul jobbra-balra és a végén minden végtagját a levegőbe emeli. Van hasizma, az most kiderül. Ez bevállalta, már nagyon bökheti a derekát a sok szög ebben a pózban, ami nem is gyertya, hanem durvább. Csak a csípője van lent. A női zsűritag keze az arcánál, be van szarva, hogy mi lesz még itt. A fiatal srác kiabál be elég zaklatott hangon:
- Deeyah, az ott vér a táblán? Ezt légy szíves, hagyd abba!
A kislányt megzavarják és kidől oldalra. Elhúzom a számat, mert tényleg vörösre festette a szöggel kivert fatáblát. A derekát összebökdöste, mehet a balesetire, ide meg jöhetnek a takarítók, azt hiszem. Az idősebb tag az arcába temeti a kezeit és mikor felnéz, egyetlen kérdést tesz fel a feltápászkodó lánynak, aki fájdalmas és egyben reményteljes arccal várja a véleményt:
- Mit akartál ezzel?
A kislány elkámpicsorodott arcot vág. Mit kell itt alázni? Béna volt, na, de ez egy tizenéves, még előtte az élet, megtanulhatja! Én tapsolok, mert megérdemli. Bevállalta. Nem különleges, nem túl ügyes, de edzett, bátor és az is nagy szó. Egy elismerőt már szerzett, engem. Most a nő kontráz rá egy finomabb válasszal.
- Nagyon fiatal vagy még és India csodálatos világ, de azt javaslom, mélyedj el inkább a kultúrájában, a szellemi mondanivalóban, amit az igazi fakírok ismernek. Ha csak bántod magad, az önmagában nem érdem.
Deeyah meg se várja a 3. tagot, elpityeredik és arrébb rúgja a táblácskát, majd sírós hangon bekiabál egyet:
- Akkor elmegyek kurvának, ha ennyire nem vagyok fontos.
Emppu rögtön be is szól innen hátulról:
- Nem mindegy, hogy kurva fiatal vagy fiatal kurva, höhöhö!
Aztán meghúzza az üveget. A zsűritagok hátranéznek, hogy ki ez az állat, aki ilyeneket mond. Én mutogatok, Emppu is, a középső ujját nekem. A homlokukat törölgetik és a fiatal tag odaszól az idősebbnek meg a nőnek:
- Azért ez erős volt. Én sajnálom a lányt...
Hát ez a Deeyah...művésznév lehet, mert olyan fehér, mint én. Még gyerek, lehet belőle akármi. Ha nem gyakorol, nem lesz jobb, hanem tényleg kurvának áll és ugyanilyen bevállalós marad, akkor én egyszer biztos meg akarom hajtani. Addig meg szóljon a taps, amit megérdemel. Ha majd kimegyünk, hátbavágom, hogy klassz volt.
- 15-ös, 15-ös, várjuk a színpadra a következőt! - szól be a nénike és a színpadon megjelenik egy huszonéves fekete srác egy plüssbagollyal. Világít a nagy nyúlfoga, mikor vigyorogva köszön be:
- Sziasztok! M'bembe vagyok és hasbeszélő számmal készültem.
Hű, erre inni kell! Magasba emelem az üveget és koccintok, akivel lehet, aztán figyelem a műsort. Azt hiszem, ő lesz az utolsó vagy talán még utána egyvalaki van.

Birdie-ék bevágódnak hozzánk.
Szólnék a zsűriző nőnek, hogy oké, bocsi, csöndben leszünk, erre hirtelen egy üveg nyomódik a számba és forrasztja a szót a torkomra. Kis híján megfulladok. Gúvadó szemekkel pislogok a madárkára.
- Kösz. – mondom, miután kihúzom az üveget. Megnézem a címkét, mivel tömne tele. Vodka. Belefér. Műsor után vagyunk, és nem én vezetek, úgyhogy jöhet.
Bevonul a fakír kiscsaj. Birdie megsaccolja a korát.
- Szerintem még annyi se. – vonom meg a vállam, és kényelmesen hátradőlök a széken.
A srácok nyüzsögnek körülöttem, döngve adnak hangot a tetszésüknek, hogy mit hogyan csinálnának a lánnyal. Csak vigyorogva csóválom a fejem. Lököttek.
A zsűri nem bírja nézni se, a fiaim meg felbátorodnak és hangosan behuhognak.
- Hagyjátok. Ne legyetek bunkók. – bököm könyökkel oldalba, akit érek.
Aztán Deeya komolyan befenyít. Hogy kurvának áll? Hajrá. Egyéni probléma.
Emppu nem bírja megállni szó nélkül és bevisít. Ezek itt mutogatnak körülöttem, én meg lejjebb csúszok az ülésen, miközben a kézfejemmel támasztom a halántékom. Nem ismerem ezeket a fiúkat. Hehehe.
Birdie legalább tapsol, én is beszállok, míg a kiscsaj kimasírozik a színpadról.
A hangosbemondó nénike eltévesztette a sorszámot. 15? Felugrik a szemöldököm. Megint visszahívná a fakírbigét? Na neee! Egyszer elég volt. Ahh, nem ő jön, hanem egy néger hasbeszélő a baglyával.
- Higgadjatok már le. – dünnyögök a fiúkra. Mindjárt lepofozom őket. Úgy viháncolnak mellettem, mintha muszáj volna. - Ki fognak minket vitetni, figyeljétek meg.

Ocit váratlanul érte, hogy tartom a szavam. Megígértem, hogy betartatom vele, amit mondott, hogy az adás után el kell fogadnia a piámat. Csak meglepetést okozok, botrányt nem, látom én, hogy örül a vodkának. Jó kis hazai termék, ezt mindenkinek szeretnie kell. Mikor a kislány bejön a színpadra, Ragnarokék kitárgyalják, hogy már most adnának neki jobb ágyat, mint az a szegecses és persze társasággal. Tényleg lököttek. Én ilyesmire nem is gondoltam. Ez még gyerek! Aztán huhognak meg őrjöngenek. Ocinak kellemetlen, látom, hogy ő a legtisztább, még mindig, gondolom, ez nem szokott változni. Együtt tapsoljuk meg Deeyah-t, aki azért megérdemli ezt.
- A színpad a tiéd, tessék! - mondja a feka srácnak a zsűrisrác, miközben itt hátul dúl a hangulat.
Kivételesen nem én hangoskodom, mert érdekel, mit alakít a gyerek. Tök ügyes, először bagolyhangokat utánoz és bábozik a plüssel. Aztán előad egy kis történetet:
- Hölgyeim és Uraim, kisfiúk és kislányok, nagyfiúk és nagylányok, Bagoly Bácsi mesét mond nektek! Egyszer egy sűrű, sötét erdőben a bagoly bácsi kilesett egy biciklist. A kerékpár gurult végig az erdőn azon a vékony drótszamáron, rajta ült egy termetes ember zöld ruhában. Zsák volt a hátán, tele levéllel és szakáll az arcán. Ő lehetett volna a Mikulás, ha pirosba öltözik. És akkor jött a farkas. Meg kellett állnia a postásnak, mert megijedt. A farkas pedig megkérdezte tőle...
A srácnak egész eddig nem mozgott a szája és tök ügyesen, magas, idétlen hangon, már-már mesemondósan adta elő. Baromi jó. Most mélyebb hangon, igazi néger torokkal csinálja. Nem tudom, hogyan, de kurva tehetséges. Szóval most jön a farkas!
- "Nagyon sietsz át az erdőn, postás úr?" A postás szinte kővé meredt és remegő hangon válaszolt...
Újabb hangnemváltás, most rekedtes és ijedt hangot üt meg.
- "Egy beszélő farkas és meg akar enni!" Erre a farkas közbevágott: "Nem eszlek meg, postás, csak szólni akartam, hogy meg kell állnod, ugyanis jön a himnusz!"
És most a srác elkezdi énekelni a himnuszt, először a narrátor hangján, aztán a farkasén, majd a postásén. A száját még mindig nem nyitja ki, profin, hamis hangok nélkül adja elő. Én eldobom az üveget, ami hangos csattanással törik szét, miközben tapsolok, mint egy vadállat. Még fel is állok, mert hát a himnusz szól. A zsűritagok egy szót se mukkantak, csak egymásra néztek közben a győzelmi jelet mutogatva. A csattanásra hátranéztek, de láthatják, hogy senki nem halt meg. Most pedig ők is állnak. M'bembe meghajol és hatalmas tapsot kap a zsűritől meg a srácaimtól is. Figyelem, hogy tetszik-e a Ragnaroknak is?
- Kedves M'bembe! Egy jó tanács a jövőre nézve: ne mondd, hogy ez hasbeszélő produkció. Színészi, énekesi teljesítmény is és mindenben elképesztő voltál. Várunk vissza a következő fordulóba! - mondja a többnyire szűkszavű zsűrielnök.
A nő folytatja:
- Nagyon kedves kis történet volt és tényleg sokoldalú vagy. Nagyon örülök, hogy te is bekerültél és igen, még látjuk egymást.
A fiatal srác nagyon nevet és csak a tarkóját látom, de tuti, hogy könnyekkel is küszködik.
- Ma láttunk már olyan csapatot, akik nem erről a bolygóról jöttek és úgy látom, még egy marslakó van közöttünk. Hozzáteszem, hála istennek! Mióta gyakoroltad ezt?
A néger srác nem tud elpirulni, mert hát nem olyan, de nagyon meg van illetődve. Sír. Tök aranyos, szerény gyerek. A mikrofonhoz hajol és nagyon megható, amit mond:
- 4 éve csinálom és ez az első verseny, ahová mertem jelentkezni. Nagyon szépen köszönöm, ez rengeteget jelent nekem! Jupííí!
Én is belekönnyezek. Erről kell szólnia egy tehetségkutatónak. Fiatal talentumokat felfedezni. Még nálunk is fiatalabbakat akár. Ez a srác is kap majd egy gratulációt és nekem lesz megtisztelő, hogy vele egy színpadon mehetünk a 2. körbe. Hujjogok, tapsolok és a többiekre nézek. A Loveballs részéről vastaps van. Csak Emppu nem tapsol, de ő is azért, mert nem engedi el az üveget, hanem azt kocogtatja a szék oldalának, mikor épp nem iszik belőle.
- Oci, ez félelmetesen jó volt! - kiabálom oda a csajnak.
M'bembe elköszön, integet, a zsűri ugyanígy tesz, a hangosbemondóból pedig ismét megszólal a nénike, most már ő is megkönnyebbült, hogy vége:
- Köszönjük a részvételt mindenkinek! Hamarosan eredményhirdetés, kérjük, maradjatok velünk az épületben!
A zsűri feláll, hogy megtornásztassa elült tagjait és én is felpattanok. A fiatal srác hátranézeget. Szerintem most veszi szemügyre, kik visongtak itt végig és a csattanás okát is keresi a szemeivel. Elindul felénk. Tényleg könnyes a szeme és állandósult rajta a vigyor.
- Na, srácok? Mi legyen? Teszünk egy kört a folyosón? Én már nagyon sokat ültem, kell a mozgás! - kérdezem örökmozgóként.

- Adj már egy kortyot. – tépi ki a kezemből az üveget Tomi, és meghúzza. Közben előáll a hasbeszélő srác.
- Hé! – nézek az üveg után vigyorogva, persze hagyom, hogy elvegye. Szájában a piával legalább csöndben van.
Az afroamerikai pályázó beleveti magát a mesteri előadásba. Komolyan tudhat valamit. A fiaim egyből bekussolnak, mi több, szájtátva hallgatják.
- Azt a kurva! Basszátok meg, hogy a faszba’ csinálja???
Ejgen. Pekka-ban egy nyelvész veszett el. Ettől eltekintve, lenyűgözi a fiúkat. Amikor a hasbeszélő megpendíti a himnuszt, a srácok felpattannak és egyenesbe vágják magukat. Azt hiszem, nem is olyan reménytelenek. Szorult beléjük némi kultúra.
- Hééé! Király vagy, öreg! – üvölt be középre Niclas, még mielőtt a zsűri megnyikkanna véleményt osztani.
Én közben ölre megyek Tomival a vodkáért. Röhögve tartja el tőlem, fel a magasba. A szemét tudja, hogy nem érem el. Olyan, mintha az oviban lennék.
A zsűri kérdez, és a fekete srác vallomást tesz. Én felállok a székre és tölcsért formálok a kezemből a szám előtt.
- Tudod mit, M'bembe? – szólok jó hangosan. - Remélem te nyered meg a versenyt!
Hat a pia. Többek közt ezért nem iszok gyakran, de főleg nem sokat.
A Ragnarokosok egy emberként kapják rám a pillantásukat. Egészen elképedtek. Ha látnák milyen hülye fejet vágnak… Hehehe.
- He??? Na neee! – hördülnek fel egyszerre, és leszednek a székről, én meg csak röhögcsélek.
- Na, ezért nem kapsz többet. – okít Tomi, és megint jól ráhúz az elprivatizált piára.
Megvonom a vállam. Ezért még úgyis számolunk, csak ő még nem tudja hol és mikor. Majd a legváratlanabb pillanatban lepem meg.
- Húzzunk. Levadászom a büfés nénit. Rákívántam az extra strong és ultra hot wasabis chips-re. Nyamiii. Utánam bébibogyók! – ezzel megindulok kifelé a széksorok közt.
Niclas odahajol Birdie-hez.
- Te, haver, biztos, hogy csak vodka volt abban az üvegben? – tudakolja óvatos, de gyanakvó hangon.

Ocitól elkobozzák a piát, sőt parázs veszekedés alakul ki. Én csak vigyorgok ezen, nem is nagyon figyelek, mert leköt a produkció. Ritka pillanat, hogy én vagyok a legcsendesebb, pedig így van. Egyszerűen nem jutok szóhoz. A himnusznál már együtt állunk és a kisfiú igazán tündéri, hogy örül nekünk a szemeivel.
- Gyerekek, ezen nem múlik semmi! - szólok be a Ragnarokosoknak, hogy ne hurrogják le a frontleányt.
- Menjünk inkább bulizni meg gratulálni! Meg gratulákat fogadni, mert biztos van még, aki minket vár.
A kis optimista szerepét játszom. Biztos lesz ilyen. Ha csak udvariasságból mondja valaki, az is jólesik. Oci már tudja is, mit akar. Tetszik, hogy előjött belőle a partiördög. Csak a fellépés előtt volt visszafogott, mert nála az kell, hogy jól teljesítsen a színpadon. Nekem meg az ellenkezője, ki kell adnom magamból mindent, mert ha nem így teszek, szétrobbanok. Meg se merem próbálni.
- Hóó, hajrá, aztán mi leszünk a hétfejű tűzokádó sárkány! Vagy hányan vagyunk? Kilencen. Azt hiszem.
Nem vagyok diszkalkuliás, csak itt mindenki mozog és olyan nehéz megszámolni őket. Niklas-on jót röhögök és visszasúgok, mintha olyan nagy titok lenne:
- Sajnos csak az. De neki elég, úgy látom.
A fiatal zsűritag ideér közben a bandákhoz és Emppu-t találja be:
- Srácok, nem számítottunk rá, hogy ilyen lelkes közönség is lesz mögöttünk. Jó lett volna, ha már az elejétől benn vagytok.
Cseszd meg, a tűznyelők! Most kapcsolok, hogy lemaradtam róluk. Ha már vége van, rég sorra kerülhettek. Valamit megint elnéztem. Emppu kínálja a piáját, nem is mond semmit. A srác feltartja a kezét, hogy kösz, nem, nem akar korrumpálódni és továbbáll.
- Nekem valami sült húsos szenya is jó lenne. Emppu, neked nem kell ilyen apróság, mi? - kérdezem röhögve.
Jobbjában a méregerős palackos pia, a másikban ott hozza a szatyrot, amiben már csak egy üveg van. Minden mást megittunk, kiosztottunk, pedig tele volt. Zsebreteszem a kezemet és...végig itt voltak a cigik nálam? Ezt nem hiszem el. Na, egyet gyorsan elő is kapok.
- Ad valaki tüzet? És hogy érzitek, ki lesz a díjnyertes? Csak őszintén, úgy a jó.
A dobosunk lapul, somolyog, Tuomas higgadtan közli:
- Hát biztos nem a fingós. Meg nem is a fakír.
Nagy röhögés, aztán oldalba bökdösöm, amíg megyünk a büfébe. Ha adtak tüzet, akkor szipkázom a cigit. Természetesen nem a sima, hanem a környezetbarát, zölddel teli fajta.