Karácsonykor általában a New Yorki barátaimhoz szoktam elutazni, esetleg ha éppen hívnak akkor meglátogatom a családomat. Idén azonban egyikre se volt módom az új lakásom körüli mizéria miatt. Ennek ellenére nem voltam magányos, hiszen minden napra találtam valami önkéntes munkát a templomba és Nevadai egyetemen is tartottak egy egészen elviselhető karácsonyi party-t. A mai napomat az árvaházba kezdtem, majd a hajléktalanoknak osztottam ételt, miközben megcsináltam pár dolgot az ingyen konyhán és a mellette lévő paplakban. Ez utóbbi egészen késő délutánig eltartott, nekem pedig nem volt otthon vacsorám, így úgy döntöttem meglepem magamat és karácsony alkalmával elmegyek valamelyik menő belvárosi étterembe. Össze kötve a kellemeset a hasznossal felkerestem a régi albérletemet, ahol lezuhanyoztam és átöltöztem. Bár a bérleti szerződésem az év végéig szólt, de kulcsot és a gondnoknak szánt karácsonyi pénzt is leadtam a portán. A javításokkal, festéssel és takarítással már korábban. végeztem, a személyes tárgyaim eltüntetése után semmi sem maradt már ami oda köt.
~ Az új helyen saját lakásban csak jobb lesz. Igaz, kicsit rosszul érzem magam, hogy megvásároltam egy nagycsaládnak is bőven elég házat, ekkorára egyáltalán nincsen szükségem. Viszont csak itt volt elég nagy terület berendezni, a műhelyt, edzőtermet és pánik szobát amit szerettem volna. Ezeken felül pedig jó áron vettem jó környéken, amely biztosan behozza az árát, ha esetleg úgy döntök tovább állok. Ennyit talán megérdemlek, hiszen rengeteget segítek másoknak, és amim van megosztom a rászorulókkal. ~ Gondolkodom miközben, a szürke színű BMW-l parkoló helyet vadászok a belvárosban. Szerencsére karácsonykor még nem érkezett meg a szilveszteri turista roham, sőt a szokásos hömpölygő tömeg is mint ha átlagos nagyvárosi méreteket öltött volna. Ha nem így lenne biztosan, nem kapok helyet az egyik frekventált terület közelébe található parkolóházba.
~ Hol vacsorázzak? Fura, hogy máskor mindig pontos napi rendem és kész terveim vannak, de most erre egyszerűen nem volt lehetőség. Különben is néha szükség van egy kis egészséges szintű spontaneitásra. ~ Térek hirtelen a szegénység kérdéséről, a sokkal reálisabb étkezési kérdésekre. Miközben kilépek a parkolóház kapuján megigazítom a vékony, szövet kabátomat, amely sehogyan sem akar megfelelően állni az utcát sepregető sivatagi szélnek köszönhetően. A fekete kabát alatt, fekete öltönyt vettem fel, fehér inggel, vörös nyakkendővel és már-már kínosan tiszta fekete bőr cipővel. A hajam, amely most szokatlanul rövidre volt vágatva ehhez képest kissé csapzott volt, ám ebbe jelentős szerepe volt a szélnek. Vastag keretes szemüvegemet viszont hátra hagytam, helyette kontaktlencsét tettem be, mert munka közbe így kényelmesebbnek éreztem magam.
~ Szokatlanul elegáns öltözék tőlem, de sok étterembe eleve csak így engednek be és nem volt túl sok választásom. A ruháim többségét már átszállítottam az új épületbe és oda kikocsikázni túlzottan messze lett volna. Ennek az öltönynek az árából vajon eg átlagos család mennyi ruhát tudott volna venni, vagy mennyi ételt? Azért mert többet dolgozok, okosabb vagyok, jobb munkám van és nagyon sok szempontból jobb vagyok átlagembereknél tényleg többet érdemlek? Igen vannak akik érdemtelenül, ennél jóval több vagyonhoz jutottak, de nekik nincs szellemi fölényükből adódód erkölcsi felelősségük, vagy ha még is hát triplán fognak égni a pokolba. Nem nekem kéne szerénységből példát mutatnom? Egyáltalán kellene ennyit problémáznom az anyagi javakon, mikor mindig saját erkölcsi mércémnek és saját magam által vállalt felelősség szerint döntök? Pontosabban az esetek több mint a nyolcvan százalékában jól döntök. ~ Kanyarodok vissza a kezdő témára, amikor hirtelen erős lökést érzek, majd egy pillanatra elveszítem az egyensúlyomat és csak nagy nehezen sikerül megkapaszkodnom a közeli lámpa oszlopba. Tekintetemmel a lökés forrását keresem, miközben a szabad kezemmel ösztönösen a telefonomhoz, majd a pénztárcámhoz nyúlok.

Késő délután volt mikor felébredtem. Ránéztem az órára, és tudtam, hogy alig maradt valamire időm. A lakás szalad, pedig ki kellene takarítani, mert hamarosan jön a főbérlő, na meg,ha Anne is beállít, és meglátja ezt. Minden lesz, csak épp boldog nem, bár a múltkor is csak elküldte a pénzt, nem jött el. Remélem most más, hogy lesz.
Mire kikeltem az ágyból, már tényleg csak annyi időm maradt, hogy összekaparjam magamat, és valamit kezdjek a kinézetemmel. Gyorsan letusoltam, újra sminkeltem. Nem erősen, de azért még is feltűnően. hajam ziláltan állt, így csak kifésültem, és feltűztem egy csattal. Belebújtam egy szűk ruhába, hozzá megfelelő csizma, majd összeszedtem a dolgaimat. Szinte csak beledobáltam a fehér neműket a táskámba remélve, hogy elég lesz mára. Bár azt hiszem, hogy bent is hagytam párat. Minden más eszköz szerencsére bent van a munkahelyen. Valahogy furcsán is érezném magamat, ha egy műfarok kandikálni ki a táskámból.
A későn ébredés volt az első hibám, a második pedig az, hogy nem sikerült taxit fognom. Nem is csodálom, amilyen idő van. Minden normális ember autóval közlekedik, vagy taxival. És ez az utakon is meglátszódott. Így magam is jobbnak láttam azt, hogyha gyalog indulok el, de mire az első sarokra értem szét fagytam. Így gyorsan vettem egy kávét, amikor megszólalt a telefonom. A főnök hívott, hogy be se menjek, küldi sms ben a címet, meg az utasításokat. Egyből dolgoznom kell menni.
Miután megjött az sms nagyjából belőttem magamat, hogy merre is induljak el. Nagyjából tudtam csak, hogy hová kell mennem. Szerencsére egyszerű ügyfél, csak egy menetet akar, aztán mehetek is vissza. Így a sofőr is csak a végére fog megérkezni. Legalább utána nem kell az utcán mászkálnom ebben a hidegben.
Végül szerintem elnéztem egy sarkot, így előkapartam a telefonomat, hogy megnézzem a térképet, hol is vagyok pontosan, mire neki mentem valakinek. A kávé a kezemre, és a kabátujjamra löttyent, aminek nem örültem, lévén, hogy világos,és ügyfélhez megyek. És nincs időm egy gyors tisztításra sem. Váltás kabát meg miért lenne nálam? Felesleges. Végig nézve magamon mérgelődök, majd látom ,hogy valaki engem néz.
- Roppan túl sajnálom, jól van? – néztem a férfira, akinek az arca ismerős volt, de nem bírtam beazonosítani. Csoda ez? Szerintem nem, hiszen túl sok férfival volt már dolgom. a kávé maradékát az első kukába dobtam, majd néztem, hogy mit kezdhetnék magammal, meg hogy az úr rendben van e.

Lassan úcsódom fel a meglepetésből és jó pár másodpercig szorongatom bal kezemmel az oszlopot, a jobbal pedig az értékeimet, mire sikerül összeszednem magam egy kicsit. Ezt követően azonban az agyam rögtön elemző módba kapcsol és a testem pedig megpróbálja követni őt. Először is újra egyenesbe hozom magam, majd megkeresem azt a személyt, akinek feltételezhetően neki mentem és alaposan végig mérem hát ha valami baja esett volna.
~ 2014 november 29ikei jótékonysági party. Őszi jótékonysági party Summerset professzort kísérte. Kivágott fekete ruhába volt, hasonló magassarkúba mint a mostani. A neve valamilyen Lucy, többet nem árultak el róla. A tanszéki fiúk szerint prostituált, de én tartózkodtam és megállapítottam magamba, hogy szerintem élvezetből csinálja. Bizonyítani egyetlen állítás se volt módunk, így kijelenthetem, hogy ha nem is mondtam ki nyíltan amit gondoltam, de bunkón viselkedtem és megkellet volna védenem a többiek előtt. Mivel áll a lábán, ami magasságát és masszív testalkatát figyelembe véve természetes, ha ekkora erővel, egy hozzám hasonló méretű személlyel ütközik és beleszámítjuk, hogy a gyakorlat lehet a magassarkúk viselésében. Nem érzek fájdalmat, nem estem el a testi állapotom teljesen rendbe van, ami szintén az ütközés kis erejére vezethető vissza, igaz én alkatom eltérő a nőjétől, de én el is estem volna ha a lámpa oszlop nem tart meg összességében személyi károsodás nem történt ~
Gondolkodom el, miközben kihúzom magam és egyenesbe rendezem a rakoncátlan ruhadarabjaimat, amelyek az eséstől megint nem akarnak úgy állni, ahogyan én ezt elképzeltem.
- Semmi érzékelhető bajom nincs. Egyébként Matthew Gordon vagyok, találkoztunk a Nevadai egyetem őszi jótékonysági party-ján. Summerset professzort kísérte fekete ruha volt magán, és azt hiszem ugyan ez a magassarkú. Este tizenegy óra körül mutattak be bennünket egymásnak, én vagyok a pasas aki mű végtagokkal kísérletezik és a tanszék reménysége, ahogyan professzor fogalmazott. - Mondom neki pár másodperc szünet után, miközben az igazítás mellé már porolni is elkezdem az amúgy teljesen tiszta kabátomat.
- Egyébként én kérek elnézést, várjon mindjárt adok egy zsebkendőt. - Mondom, majd az egyik zsebemből előhalászok egy csomagot és kiveszek belőle egy darabbot, amit rögtön felé is nyújtok.
- Jobb mint a semmi, de azt hiszem a kabátja maradandó szövet károsodást szenvedett. Ha gondolja megadom a címemet és kifizetem a tisztítási költséget, bár nem vagyok benne biztos, hogy ez segít. Most rögtön be kellene áztatnunk és azután elvinni egy mosodába. Mi az anyaga pontosan? Esetleg lehet, ki tudok találni valamit. - Mondom neki kellemes kissé mély hangon, miközben várom mikor használódik el a zsebkendő és rögtön utána egy újat is adok neki.
~ Egy kabát biztosan megér ennyi fáradtságot? Egyszerűbb volna venni neki egy ujjat, de az meg nagyon személytelen volna. Esetleg hívjam meg vacsorázni? Nem, biztosan van már ma estére programja az emberek nem öltöznek ki így cél nélkül és nem jönnek be a belvárosba. Kár érte, egészen csinos teremtés, igaz a party-n nem tűnt fel, hogy ennél több érdeme lenne. Viszont valamilyen formába biztosan kárpótolnom kell őt és most már kíváncsi vagyok, milyen viszony is fűzte a professzorhoz. Nem mint ha nem lenne értelmesebb dolog enni egy jót, aztán haza menni az új lakásba és olvasgatni kicsit a tanulmányaimat. Esetleg beleférhet még egy jó film, bor és egy kis könyv is. Holnap alhatok későig, délután pedig bemegyek átnézem az anyagokat amelyeket kísérleti fizika tanszék küldött és talán be is megyek, hogy személyesen ellenőrizzem a mérések helyességét. Talán nem volt jó ötlet olyanokra bíznom, a lézerem tesztelését akik alapvető labor munkához is tőlem kérnek segítséget. ~ Gondolkodom el megint, miközben várom régi-új ismerősöm reakcióját a kabátra és felkészül egy újabb adag felesleges udvariaskodásra.

Hogy lehetek ennyire béna? a kabátom tiszta kosz, így nem jelenhetek meg, de nem is dobhatom vissza a megbízást ilyen pitiáner dolog miatt. Néztem magamat, hogy lehetne ezt vajon helyre hozni, közben az idegent is néztem, hogy rendben van e. De jelenleg a megjelenésem inkább aggasztott, mint hogy mi van a másik személlyel.
Talán az lesz a legjobb megoldás, hogy amint a szállodához érek leveszem a kabátomat, gondosan összehajtom, és úgy fektetem a kezemre. Igen, így jó lesz. Utána meg valahogy megoldom a dolgot. Kár lenne ezért a kabátért, szeretem.
Mikor megkaptam a kérdésemre a választ hirtelen köpni, nyelni nem tudtam, olyan monológot kaptam. Ráadásul a pasi ismer, én meg nem ismertem fel. De biztosan úgy van, ahogy mondja. És a fene se tudja már, hogy mikor kit kísértem. Nem tartom számon, csak azon ügyfeleket, akik állandóan visszatérnek. A többi mellékes.
- Örülök, hogy nincs baja – jegyeztem meg röviden, és néztem, hátha még is az eszembe jut, hogy tényleg találkoztunk. De ez a részletes leírás, nos ,szerintem ez a pasas nem normális. Tutira nem az, hiszen itt söprögeti magát, holott el sem esett, nem az ő kabátjára ömlött a kávé,hanem rám.
- Bizonyára így van, ahogy mondja – nyugtáztam azért a dolgot, de ettől még nem volt annyira ismerős. Ha tényleg találkoztunk, akkor nekem nem rá kellett fókuszálnom, hanem a másik pasira.
- Nem, én nem figyeltem oda …És köszönöm – vettem el tőle a zsebkendőt, amivel ugyan megtörölgettem a kabátomat, de azon már nincs mit törölgetni.
Ez tényleg kedves tőle, de hogy mi az anyag, meg stb. Ez tényleg nem normális.
- Fogalmam sincs, miből van, kabát és kész. És maga szerint tényleg annyi neki? – néztem rá kérdőn. Ha már ennyire részletes, akkor lehet, ebben tényleg igaza van. És ha még lenne is időm beáztatni, akkor se biztos, hogy menthető? De időm sincs. És, akkor most még a telefonom is megszólal. Remek, hogy a fenébe vegyem fel.
Hirtelen ötlettől vezérelve az ismeretlen kezébe nyomtam a kávés zsebkendőt, meg azt hiszem a táskám fülét is a kezére akasztottam, ha még a másik zsebkendőt felém tartotta.
- Ne haragudj – néztem rá bocsánatkérően, és a táskámba kotorásztam a telefonom után, amit csak nehezen sikerült megtalálnom.
- Igen, …Nem még nem értem oda….. Hogy? ….Rendben, igyekszem vissza..Oké, szia – tettem le a telefont . Az ügyfél visszamondta valamiért a dolgot, így nem kell mennem, talán még is kabátmentés lesz, de ettől még be kell mennem a házba, mert ott még akadhat munka.
- Tényleg ne haragudj, és köszönöm, hogy megfogtad ezeket – vettem vissza a dolgaimat.

Komoly, de egyáltalán nem merev arccal nézek a nőre, miközben különös tűzben égő barna szemeimmel újból és újból végig mérem. Ekkora, már fel hagyok a ruhám kényszeres tisztogatásával inkább csak figyelek és próbálom elemezni a bejövő adatokat. A légzésem mind-e közben ütemessé válik, az orromon egyenletesen beszívom, miközben a számon annak ritmusát követve hosszan és lassan kifújom. Ez sok ember számára zavaró szokott lenni, de jelen helyzetben szükségesnek érzem, mivel így jóval több oxigént tudok bevinni a szervezetembe következésképpen javul az agyam oxigén háztartása is, tehát hatékonyabban tudok gondolkodni.
~A nő jól láthatóan nem ismer meg engem, és egyáltalán nem érti a kérdéseim fontosságát, pedig a kabát jól láthatóan fontos neki. Ez jól látszik, hogy rögtön oda kapott és nagyon aggódik a hangja alapján a sorsa felől. Legalább amennyire egy kabátért aggódni lehet, én nem hiszem, hogy ennyire kiborulnék egy-egy ruhadarabom elvesztésétől. Bár a gurulós bőrödöm talán hiányozna, de ha szegény kiszolgálta magát. Ehelyett a kabát helyett is biztos tud venni másikat, nem tűnik annyira rossz anyagi helyzetbe lévőnek, hiszen belvárosban sétál elég elegánsan felöltözve. A sminkje és haja is szépen meg van csinálva, bár alkata kicsit erősebb mint ami a megszokott az ilyen felső - közép osztálybeli hölgyektől. Talán a konditerem teszi, vagy esetleg alacsonyabb sorsú családból származott el, esetleg genetika játszhat közbe a dologba. Amúgy, mit is mondjak neki? Elvégre a ruha pontos anyaga nélkül semmit se tehetek, és egy alapos szövet vizsgálatot is el kellene végezni. Biztos van valami ilyesmivel foglalkozó kolléga az egyetemen, nekem pedig van egy laborom ahol kiválóan lehet szöveteket vizsgálni. Viszont két felső kategóriás tudást és egy több milliós labort, még sem kéne ruha mosási kísérletekre használni. ~
Gondolkodom el, miközben figyelmesen végig hallgatom a szavait és próbálok valami értelmes választ összerakni a fejemben. Tekintettem közben abba hagyja a járkálást és megpróbálom felvenni vele szemkontaktust, hogy könnyebb legyen beszélgetni.
- A ruha anyagának, mosási szabályainak ismerete nélkül, így látatlanba nem tudom megállapítani, hogy megmenthető-e. Ezen felül teljesen biztosat csak labor vizsgálat után mernék kijelenteni, az én laboromban pedig többnyire emberi szövetet vizsgálunk. Viszont lezárnám, azzal a témát, hogy bízzuk a dolgot egy szakemberekre és vigye el reggel egy tisztítóba. A számlát pedig nyugodtan továbbítsa nekem, majd kifizetem. - Mondom, kedvesen, udvariasan, a végén kifejezetten határozottan. Ekkor megcsörren a telefon, én pedig udvariasan hátra lépek néhány lépést és megpróbálom kihasználni az időt egy névjegykártya előkeresésére. Próbálok nem hallgatózni, de ez nem teljesen sikerül, a fejemben újabb gondolatok csírája kezd el éledezni.
~ Ez a hívás, ez a stílus, mint aki épp egy munkát mond le. Talán, tényleg prostituált? Esetleg lehet tárgyalás lemondása, de egy üzlet asszony nem biztos, hogy így öltözne fel egy tárgyalásra. Meg ki hívta volna fel az asszisztense? Egy értekezletet lemondanak így az utolsó pillanatban? Szerető vagy barát esetében talán csalódottabbnak kéne lennie.. Hm, talán érdemes volna utána járni a dolognak. Ennyi fejben le prostizás, előítélet után illene megismernem és tisztába jönnöm helyzettel. Nem, mint ha különösebben számítana, hiszen ritkán van nő társasságom. Pontosabban a munka helyen kívül gyakorlatilag semmilyen társasságom sincsen. ~ Pörög fel az agyam, miközben a telefon beszélgetésnek lassan vége szakad, én pedig már nyújtom is felé a névjegyemet.
- Egyébként ha már úgy sincs más dolga, nem lenne kedvem velem vacsorázni? Persze, ha éppen más dolga van megértem, de talán mind a ketten jobban járnánk, ha elfogyasztanánk együtt egy finom vacsorát. Ön nem jött volna ide hiába, én nem elszórakoztathatnék egy gyönyörű hölgyet és összeütközésünk is értelmet nyerne. - Szólalok meg nyugodtan, bár van némi izgalom hangomban, amelyet éppen csak leplezni tud a korábbi magabiztosságom maradéka.

Kicsit furcsán néztem a pasasra, amikor érdekesen kezdte venni a levegőt. Elég fura, mint ne mondjak. Olyan , mintha mindjárt valami rohamot kapna, vagy valami hasonló. Gyorsan körbe is tekintettem, hogy esetleg kinek tudnék szólni, ha tényleg rohama lenne, vagy valami. Nem értek én az ilyesmikhez. Nagyon nem.
Ráadásul a szeme is oda visszacikázik, rajtam…Most van valami rajtam? Vagy már is ennyire rosszul fest a kabátom? Szeretem ezt a vacakot, az egyik kedvencem. Ez volt az első, amit megvettem itt az, első jó fizetésemből. Sajnos ruhák terén még mindig hadi lábon állok, de a lányok szerint, még egy-két hét és nem kell aggódnom tényleg semmi miatt. Főleg , ha fognék magamnak valami vastagpénztárcájú ügyfelet, aki állandó vendégem lenne. De addig csak az alkalmi munkák vannak, és örülhetek, ha valahová engem hívnak. Ez van ,ha az ember új.
- Labor? - néztem ráértetlenül. Ezzel a pasival valami tényleg nincs rendben az tuti.
- Nem szükséges, még is csak az én hibám volt, én mentem magának, vagy is neked – ha már elvileg ismerjük egymást, akkor miért magázódjunk. Plusz így talán hamarabb szabadulok tőle. Valahogy ez után a laboros dolog után nem szeretnék vele a kelleténél több időt tölteni, vagy valami. Udvarias, meg kedves tényleg, de nem kicsit furcsa egy pasas az biztos.
Közbe jött a telefon, oda a munkám mára. Végig vacogtam a fél városon, erre most tessék mehetek vissza. Szét fogok fagyni, és örülhetek, ha nem leszek beteg.
- Hogy tessék?- bukott ki belőlem a kérdés meglepetésembe.
- Értelmet? – jött az újabb kérdésem, most mit mondjak? Tényleg mit?
- Nézze ön nagyon kedves, de …nekem dolgoznom kell. Nem maradhatok csak így itt. Lehet, hogy ugrott az előbbi munka, de ettől várnak vissza a munkahelyemre – írtam valahogy körbe a dolgokat, majd valami miatt végig mértem. Jól öltözött, elegáns úrnak néz ki, és ha azon a partin találkoztunk, akkor a zsebe se vékony.
- Tényleg kedves öntől a számra a kabátra, meg minden, de nem igazán maradhatok…kivétel, ha esetleg…fizet érte – hajoltam közelebb hozzá, hogy oda tudjam neki súgni. Ha azon a partin volt, akkor vannak sejtései mi lehet a munkám, plusz tényleg értelmet nyerne ez a találkozás.

Figyelmesen hallgatom a lány minden egyes szavát, miközben a szemem helyett most a fülemmel próbálom megfigyelni őt. A légzésem üteme semmit sem változik, éppen csak egy-egy árnyalatnyit halkul és lassul, ami annak tudható be, hogy agyam elérte megfelelő oxigén szintet. Amikor közelebb hajol egy pillanatra hátra helyezem a testsúlyom, és a fülembe súgott szavakat is csak egy apró sóhaj kíséri. Se arcomon, se a gesztusaimból nem látszik mire gondolok éppen. Éppen csak szememben jelenik meg egy kis kíváncsisággal kevert rosszallás. Ezt azonban most nem láthatja, mert a tekintettem már nem fókuszálódik mereven rá, helyette természetesen módon ide-oda jár a környéken, ahogyan az egy normális embertől elvárható. Igaz, ennek az egyetlen valós oka, hogy más érzék szervezet tettem megfigyelés legfőbb eszközévé.
~ Szóval még is csak kurva! ~ Fut át az agyamon a kellemes bizonyosság. Egy pillanatra megdermedek, majd újra elernyed a testem, ahogyan az agyam fogaskerekei új irányba forgatják az általuk irányított hatalmas gépezettet.
~ Egy rejtély lezárva. A vacsora meghívást azonban ki mondtad, és a rendelkezésre álló információkat figyelembe véve igenis számítanunk kellett volna erre eshetőségre. Bár ez valószínűleg egyértelműen az erőforrások el pocséklásának kategóriájába esik, de a lány megérdemel egy vacsorát ha idáig eljött. Ezen felül segítenénk is neki, hiszen nem hiába jött volna fel idáig. A szex és az egyéb szolgáltatásait, pedig gondolom nem kötelező igénybe venni, ha a vacsora végén úgy döntöm nem akarom a dolgot. Fizetni pedig ki tudom, talán egész estére is. A női társasságnak amúgy is mindig meg van az ára, és bizonyos esetekben a pénz talán a legkorrektebb, vagy éppen a legolcsóbb megoldás. Gondoljuk csak válás, szakítás, vagy kieső munka miatt jövedelemre, esetemben az elmaradt kutatási órákra, amelyek alatt talán több százezer embert megmentő vakcinánál is elérhettem volna áttörést. Bár, azért ezt még át kell gondolnom, ez túl egyszerűen és mentegetőzően hangzik ~ Fejezem be az előbb megkezdett gondolatsort jó fél percet váratva Lucy-t a válaszra.
- Az anyagiak azt hiszem nem jelentek problémát. . - Mondom neki nyugodt mély hangon. Miközben az agyam futurisztikus hajója, újabb felfedezetlen területeket derít fel a témával kapcsolatban, amely természetesen újabb problémákat is szül.
~Vajon mennyibe kerülhet? Gyakorlatilag bármekkora reális pénz mennyiség a rendelkezésemre áll, hiszen teljes kutatási alaphoz egy az egybe hozzáférek és nem valószínű, hogy elfognak számoltatni vele valaha is. Igaz, képtelen lennék elherdálni a pénzt és még soha se volt, hogy nem tudtam volna vele elszámolni. Ezen felül ott vannak saját bankszámláim is és ami ott van abból már egy egész bordélyházat vehetnék. Viszont, az ilyen helyeken ha csak nem valóban egy bordélyház alkalmazottja, ami elmondottak alapján elég valószínű és ugye Las Vegasban ezek legális üzletek, tehát akár számlát is kérhetek tőle. ~ Gondolkodom el, megint bár ez most talán nem lesz zavaró, hiszen a barna hajú szépségnek is reagálnia kell valamit.
- Viszont nagyobb mennyiségű kész pénz nincs nálam és gondolom te sem hitelkártya leolvasót tartasz a retikülödben. Ha nem szoktál adózni, vagy felétek nem szokás a pénz nyomon követhetősége miatt az utalásos fizetés, meg kell állnunk egy automatánál. - Szólalok meg ismét. Bár nem illendő, hogy letegezett és a lelkem mélyén nem is tetszik a dolog, de a helyzetre való tekintettel engedek neki. Bár érzek egy enyhe belső remegést, de még is sikerül megőrizni a hidegvérem és talán most viselkedek egész eddigi beszélgetésünk során a legemberibben.

Tény, hogy fura volt a pasas, de talán nem is kicsit. Olyan….furán, vagy nem is tudom, hogy veszi most a levegőt. Csak figyel, vagy tudom is én mit csinál. Ha meg közelebb lépek, vagy hajolok, akkor hátrál. De ez talán valahol jó jel is, mert nem rángat magával egy sikátorba, hogy ott kiélje, rajtam ki tudja milyen hajlamait. Emlékszem, hogy James, ha esetleg ellenőrző körúton volt, és nem volt kuncsaftom, és a kedve is úgy szottyant, akkor bevitt magával egy sikátorba, vagy a kocsiba, csak azért , hogy kielégítsem a szükségleteit. Persze tudom már most, hogy hiába voltak az édes szavak, csak egy használati tárgy, és pénzkeresési forrás voltam a számára.
Na, de térjünk vissza a jelenben, ami már sokkal jobb, és James se szerepel már benne. Viszont az ügyfelemnek lőttek, így hiába rohantam át ebbe a hidegbe a fél városon. Teljesen felesleges volt, és még a kabátomnak is vége lett. Viszont arra nem számítottam, hogy ez a fura pasas elhív magával. Egyrészt látok benne lehetőséget, mert nem két filléres ruha van rajta, amit a sarki turkálóba vett, de azt nem tudtam, hogy most mennyire is van tisztában azzal, mi is vagyok. Így kénytelen voltam a tudtára adni, hiszen csak úgy nem mehetek el vele munkaidőben.
Vártam, hogy mit fog reagálni a kijelentésemre, és végül azt válaszolta, amit már magam is sejtettem, hogy nem gond neki , hogy fizetnie kell. Úgy fest még is csak sikerül egy ügyfelet beszerezni a másik helyett. Csak remélem ez a furcsasága elmúlik, ha már kettesben leszünk.
- Akkor, ha nem gond, és szeretnéd szívesen elmegyek veled – mondtam neki még, de még mindig közel hajolva hozzá, és finoman meg is érintve a kezét, hiszen az intimitás fontos dolog, főleg az első benyomás, amit a pasira nézve most inkább hagyjuk, de a tálcáját tekintve pedig inkább nézzük. És még ha nem is lenne végül belőle állandó kuncsaft a számomra, biztos van pár pénzes barátja, akik esetleg igényelnének ilyesfajta szolgáltatást mint , amit nyújtok.
- Nem, azt nem hordok – mosolyodom el, mert azért ez kicsit vicces, plusz mindig is készpénzzel dolgozunk csak, mert ez a követelmény.
- Akkor indulhatunk – hívom fel a figyelmét, ha tényleg szeretné, hogy menjek vele.
- Hová megyünk, hozzád, vagy szállodába, mert ha utóbbi, akkor a szobát is neked kell fizetned – súgom oda neki miközben belekarolok, ha elindulunk. Kicsit izgatott vagyok, mert még is csak egy ismeretlen,é és rég szedtem már fel valakit az utcán. Ráadásul még be is kell szólnom, hogy nem megyek, mert útközben kapásom lett, de majd megteszem ezt, akkor , ha pénzt vesz le. Így ha útközben ő szert tett némi készpénzre, addig én telefonáltam egyet, hogy szóljak új kuncsaftom van, illetve bediktáltam a címet, ahová elvisz a fickó, amit megkérdeztem előtte.