A csaj kész van akár csak egy be cefrézett liba. De jól tudom a mostani állapotát nem önként kereste hanem rá erőltették, ezért az aggodalom mellett egy jó adag harag is forr bennem. A személyes élményeim a drogokkal vezettek idáig ahhoz az emberhez aki ma vagyok. Az aki megveti a szereket, és ha valaki hajlandó rá és szabadulni akar a tükör országból annak minden segítséget megadok. Ahogy elnézni sem tudom az olyan emberek drog használatát akik tudnak a hozzá állásomról a szerek kapcsán, a hátam mögött mégis meg próbálnak becsapni. Ha nem tudnám, hogy Octi rendes lány és nem tolat magába semmit akkor ott hagytam volna ahol találtam, egy kaszinóban. Így viszont nem hagyhatom őt magára. A nő szinte teljes súlyát tartom, nem mintha nehezemre esne, csak egyen súlyozni problémás vele, hogy ne akarjon folyton az egyik oldalra dőlni.
Szerencsére éppen időben hozza a parkolós fiú a Ferrarim, a nő ugyanis éppen valami ismeretlen nyelven kezd el zagyválni. Azt pedig sosem jelent jót, ha valaki annak sincs tudatában, hogy milyen nyelven is kellene éppen beszélnie. Óvatosan az anyós ülésre ültetem, majd be szíjazom, hogy véletlen se akarjam őt elhagyni útközben. Láttam már olyat, hogy valaki olyan részeg volt, hogy egy mozgó autóból szált ki gondolkodás nélkül. Nem bízok semmit a véletlenre.
Gyorsan én is a kocsiba pattanok és útnak indulok. Bár betartom a szabályokat és nem hajtok többel a megengedettnél, azonban mivel dühös vagyok elég agresszívan vezetek az esti forgalomban. A fejemben száguldanak a gondolatok. A legjobb az lenne ha kórházba vinném és ott rendesen el látnák, és ezt is tenném ha csak egy hétköznapi csajszi lenne akit fel akartam csípni hancurléc karbantartásra. Azonban Octival nem ilyen egyszerű. Ha kórházba viszem be drogozva azzal lehet akaratlan tönkre teszem a karrierjét. Nem tudom milyen lemez kiadóval van szerződése, de a legtöbb lemez cég nagyon kényes arra, hogy a példaképnek idolnak be állított pacsirtái ne keveredjenek botrányba. Botrányba ami miatt senki nem akar jegyet venni a koncertekre, vagy meg venni az albumokat. Hiszen orvosi titok tartás ide vagy oda az ilyen dolgok mindig ki pattannak.
Gyorsan határozok végül, ahogy mindig is megkövetelték tőlünk a tengerészetnél. Mivel nem tudom ő hol lakik, vagy kivel, vagy milyen körülmények közt inkább haza viszem saját magamhoz.
Mikor a döntésem meg születik már nem ragaszkodok annyira a sebesség határ betartásához. A piros ördögszekerem pedig mohón falja a mérföldeket ahogy a gázra taposok. Percek alatt kint vagyok a városból az autópályán, majd a megfelelő lehajtón lekanyarodva a sivatagban elterülő birtokom felé veszem az irányt. Légvonalban nincs messze a várostól. De a kocsival kerülni kell, ha haza akarok érni. Ami engem nem is zavar általában.
Végül a több kilométeres kocsi felhajtón végig száguldva le parkolok a kivilágított ház elé, és le állítom a kocsit. Oldalra fordulva ellenőrzöm a lány pulzusát, majd a szemhéját megemelve a pupillájába is bele tekintek ami szép tág. - Kicseszett rajongók! - Sóhajtok fel és ki pattanva a kocsiból körbe nyargalom a verdát, majd elkezdem Octobert kihámozni a kocsiból. A karjaimba kapom, és hálát adok az úrnak hogy nem valami erős csontozatú szumó csajt kell cipelnem. Amint a házba lépek a terhemmel kissé csípősen meg jegyzem.
- Drágám! Ébresztő meg jöttünk!

Adam levezet néhány foknyi lépcsőn, inog a talpam alatt a talaj. Érzékelem, hogy valamiféle verdába akar beültetni, és én szó nélkül engedelmeskedem.
- Csinos… piros lóóó… – dünnyögöm leszedált aggyal. A tudatalattim mély zugai valahol érzékelik, hogy egy Ferrarihoz van szerencsém.
Benn ülök az anyósülésen, a lábaim is már odabent, mire a fejem először a támlára hanyatlik, onnan meg a vállamra.
Elindulunk. Egyetlen csíkká mosódnak össze előttem az utcai lámpák fényei, meg úgy minden. Erre elkezdem röhögcsélve, halkan énekelgetni a finn himnuszt:
- Oi maamme, Suomi, synnyinmaa!
Soi sana kultainen!
Ei laaksoa, ei kukkulaa,
ei vettä rantaa rakkaampaa
kuin kotimaa tää pohjoinen.
Maa kallis isien.

Hazánk, hazánk, te drága szó,
Zendülj az ajkakon!
Nincs bérc, egekre felnyúló,
Se völgy, se part oly bájoló
Sehol, mint itten északon,
Öledben ősi hon.

Ez az első, ami az eszembe jut. De hogy miért???
Az események homályosak, a zajok, hangok visszhangosak, az idő megszűnik. Az útból semmi sem marad meg, csak a sötétség, és a suhanó fényfoltok.
Valami megint történik. Nem vagyok ura a testemnek, mintha robotpilótában üzemelne, és azt tenné, amit mondanak neki és vagy épp csináltatnak vele. Igyekszem összeszedni minden eszemet, de rohadtul nehéz koncentrálnom.
Az arcom Adam mellkasába fordul, ahogy ölbe kap. Hosszú és hangos lélegzettel szívom be a parfümjét. Aztán megint egy ilyen élvezkedő szippantás. Abszolút nem vagyok tisztában vele mit művelek.
- De jó illatod van… – dünnyögöm bele tompán a zakójába, aztán mellkasába temetkezett arccal csüngök tovább a karjában.
Hallom miket beszél. Kissé hitetlenkedve fogadom.
- Nemmm versz át… – pislogok fel Adam-ra kótyagosan, közben is heherészek. - Nem is te vagy a férjem… Nem ám!