[You must be registered and logged in to see this image.]

Az utóbbi napokban annyira besűrűsödtek a munkáim, hogy nem is volt időm lenézni egyik klubba se, kicsit kiereszteni a gőzt. A fejem is már napok óta fáj, sőt még a hányinger is rendszeresen rám tör, a kaja se marad már meg bennem. Csak tudnám mi lehet a gond… Biztos valami gyomorrontás, előfordul mostanában. Alighanem ez a hülye diéta az oka, meg a rendszertelen étkezések. De hát a modell-lét már csak ezzel jár. Jó lesz már végre bulizni egyet és belazulni. Akkor elmúlik majd ez a hülye rosszullét is. Főleg, ha találok valakit, akitől fel tudom tölteni a készleteimet. Az utóbbi napokban kifogytam a tablettáimból. Nem mintha hiányoznának különösebben, csak a bulihoz az is hozzátartozik.
A buliba érve az első néhány pohár után már tényleg jobban érzem magam, a fejfájás legalábbis már nem olyan erős, viszont eléggé szédelgek, jobban, mint az megszokott ennyi pia után. Hamarosan összefutok szerencsére az egyik ismerősömmel és veszek tőle pár dobozzal a kedvenc tablettáimból, amiket a táskám mélyére süllyesztek. Azoktól mindig jobban érzem magam. Épp a pult felé tartok, hogy rendeljek még egy kört, mikor megszédülök és megint elkap a hányinger. Érzem, hogy nem tudom sokáig visszatartani, ezért amennyire a magas sarkúm engedi, a tömegben lökdösődve, kezemet a szám elé tartva sietek a mosdók irányába. Arrébb lököm a női mosdó ajtajában álló két lányt anélkül, hogy rájuk pillantanék, így törve utat magamnak a helyiségbe. Az egyik mosdókagylóhoz támaszkodom és ott öklendezek. Igyekszem összeszedni magam. Nem értem mi van, ennyi piától még nem szoktam ilyen vacakul lenni. A világ eléggé forog körülöttem és a fejem is újra lüktet. A látásom is egyre homályosodik, a lábaimat pedig erőtlennek érzem, annyira, hogy egyszer csak összecsuklanak alattam. Tompán érzékelem csak, hogy valaki elkap és egy kanapéhoz támogat.
Érzem, hogy hozzáér az arcomhoz és mintha a nevemet mondaná, de nincs erőm válaszolni. Kérdéseket tesz fel, de nem igazán jutnak el a tudatomig. Mi a fene történt velem? Próbálom összeszedni magam, hogy legalább megértsem, mi zajlik körülöttem. A női hang utolsó kérdését végre sikerül fel is fognom és szinte ösztönösen reagálok.
- Nem, mentő nem kell – határozottnak szánom a hangomat, de alighanem zavartnak tűnhetek, a szavaim elmosódnak, inkább csak afféle motyogás jön ki belőlem. Eszembe jut a kicsit tisztább tudatommal, hogy ha máskor kicsit rosszul éreztem magam, ha az alkohol nem is, de a tablettáim mindig segítettek. A kanapén mellettem ülő lánytól elfordulva kutakodok a táskámban, majd miután megtalálom a dobozt, remegő kézzel a tenyeremre öntök kapásból kettő tablettát belőle, majd gyors mozdulattal a számhoz emelem és le is nyelem őket, úgy szárazon. Köhögök tőle egy kicsit, de szerencsére lemegy. Örülök, hogy egy néptelen szakaszon vagyunk, remélhetőleg a lány sem látott a manőverből sokat, bár ahogy lassan érzem valamelyest helyére kerülni a világot, tudom, magyarázatot kell adnom neki, mégpedig hihetőt. Beletelik még néhány percbe, de rövidesen normalizálódik a látásom, a remegésem is alább hagy, bár még mindig szédelgek kicsit és elég erőtlennek érzem magam. Jóval tisztább tekintettel fordulok viszont a mellettem ülő lány felé, akinek az arca határozottan ismerősnek tűnik, bár a neve hirtelen nem ugrik be. Az viszont igen, hogy nemrégen találkoztunk egy bulin, váltottunk is pár szót.
- Ne aggódj, nincs semmi gond… Csak fáradt vagyok, sok volt a meló, meg a gyomrom is rendetlen… Arra vettem be gyógyszert… Most már rendben leszek… - még mindig kissé akadozva beszélek, de kétségtelenül jobb, mint az előbb volt. Remélem, megérti és nem jön itt többet a mentőkkel. Semmi sem hiányzik nekem kevésbé, mint orvosokkal balhézni. Azt mindenképp el akarom kerülni, hogy kórházba vigyenek, vagy ilyesmi. Végtére is ezek illegális szerek. Elég egy vérvétel és nekem meg a karrieremnek is annyi. Ezt még így némiképp kótyagos fejjel is átlátom.