- Kisasszony! El fog késni.  – szólt be a szobámba Bertha, aki nem mellékesen a házvezetőnőnk.
Imádnivaló egy nőszemély, de ha valamihez nagyon ért az az, hogy mindenbe belekontárkodik. De még ezért sem tudok rá haragudni. Végül is nem rossz szándékkal teszi azt amit tesz, csak… hát… általában rosszul sülnek el a dolgok. De most az egyszer jó, hogy emlékeztetett. Már csak az hiányozna, hogy az annyi idő után megbeszélt találkozómat lekéssem Lucy-val.
Hihetetlen, hogy az a csaj mennyire el van havazva. Bár ez egy bizonyos szempontból jó dolog, de más részről meg hát… Na mindegy, a lényeg, hogy annak ellenére legjobb barátnők maradtunk, hogy nekem sikerült más utakra térnem, nem úgy mint neki.
- Köszönöm Bertha! Máris kész vagyok. Addig hívnál nekem egy taxi-t? – kiáltottam ki a fürdőszobám ajtaján, miközben magam köré tekertem a puha és meleg törölközőmet.
Sietős léptekkel indultam meg a szekrényem irányába ahol szerencsére nem sok időt kellett elpazarolnom, hiszen egész pontosan tudtam mit is szeretnék magamra venni. Sietős mozdulatokkal kapkodtam magamra a farmeromat, a fehér felsőmet és a magas sarkú csizmámat. Máris késében vagyok, éppen ezért csak egy light-os kis sminket tettem fel egy parányit több szájfénnyel megbolondítva. Csak természetesen. Ma nem munkába megyek, hanem egy csajos napot tartani a legjobb barátnőmmel. Ahhoz pedig nem kell egy tonna vakolat, ugye bár.
- Miss Saintwood, megjött a taxi. - kiabált fel az emeletre Bertha, pont abban a pillanatban amikor az utolsó simításokat végeztem el magamon.
Válaszra se méltatva rohantam le a lépcsőn, majd amikor még mindig a lépcső aljában állva találtam, csak annyit mondtam neki, hogy mit mondjon meg a testvéremnek.
- Ha Gareth keresne, akkor Lucy-val mentem vásárolgatni. – mondtam mosolyogva, és az arcára nyomtam egy nagy cuppanós puszit, ezzel is jelezve, hogy mennyire kedvelem és, hogy iszonyatosan hálás vagyok neki mindenért.
A taxisofőr pillanatok alatt máris a belváros nyüzsgő utcáin szlalomozott, hogy időben odaérjek a plázához és szegény Lucy-nak ne kelljen rám kitudja mennyit várnia. Azt hinné az ember, hogy az én szakmámban megtanulja az ember, hogyan kell pontosnak lenni. De ha egyszer annyi mindenre kell odafigyelnem. Arról már nem is beszélve, hogy ha reggelente sikeresen elalszom akkor utána borul az egész napom. Lásd ezt a mait is. Ha nem ébredek egy újabb hívásra tudjuk kitől, akkor még az is lehet, hogy most is aludnék.
- Itt jó lesz. Köszönöm. – mondtam a sofőrnek, majd amikor végre megállt és kifizettem, gyorsan kipattantam az autóból és egyből megpillantottam Lucy-t.
Csinos és pontosan olyan mosolygós amilyen mindig is volt amióta barátok vagyunk. Jó, azért bevallom töredelmesen, hogy voltak rossz pillanataink is, de azok már a sötét múlt részei. Most már sokkal kevésbé zavaros és fájdalmas az életünk mint akkor.
- Szia! – öleltem szorosan magamhoz legjobb barátnőmet, majd miután egy kicsit eltávolodtunk, fojtattam némi mentegetőzéssel.
- Bocsi, hogy késtem, egy kicsit elszöszöltem az időt. De ennek ellenére itt vagyok és készen állok arra, hogy meghódítsuk a plázát. – vigyorogtam rá mint a vadalma, miközben végignéztem a közel hat emeletes építményen. Jó kis móka lesz, már előre látom, mennyi pénzt el fogok herdálni, pedig már így is megvan mindenem amire momentán szükségem van.
- Jaj ugyan már. Én is legalább annyira ludas vagyok ebben mint te. De most már menjünk be, még mielőtt megtámadnak minket a paparazzik. - kuncogtam jókedvűen, és amikor láttam hogy nem érti mire is gondolok akkor folytattam.
- Majd odabent elmesélek mindent. – mosolyogtam, miközben belékaroltam és elindultam befelé a pláza belseje felé.

Tag: Lucy - Words: 562 - Clothes: [You must be registered and logged in to see this link.]

Sokkal jobban hiányzott már nekem ez az ölelés, és maga a találkozó is, mint arra számítottam. Mostanában tényleg semmire nincs időm. Bár… Néző pont kérdése, hogy ez jó, vagy rossz. Hiszen ebből az következik, hogy kapós vagyok a piacon, és sok a munkám. De most van egy teljes hetem, amit azzal töltök, amivel csak szeretnék. Éppen ezért nem is volt kérdés, hogy Lucy-nak és nekünk kell egy közös program. Ez a vásárlás, meg amúgy is aktuális, már egy ideje.
- Biztos front van, mert te maga vagy a pontosság. – kuncogtam, hiszen kettőnk közül, tényleg Ő a pontosabb. Én általában mindig késésben vagyok.
Annak idején amikor még jártam fősulira, hogy már régen órám volt amikor felébredtem. Akkor már úgy voltam vele minek rontsam még a helyzetet, úgyhogy be sem mentem, csak másnap, amikor meg mentegetőzhettem, és kamu sztorikat találhattam ki arról, hogy mégis merre jártam előző nap. De azok még más idők voltak.
A plázának szánt figyelmeztetésére, csak egy hatalmas mosoly volt a reakcióm, hiszen ha mi egyszer betesszük a lábunkat akkor egy bolt sem menekülhet. Annak idején még amikor otthon laktunk és sokkal fiatalabb voltam akkor képes voltam egy egész hetet a plázák kínálatának felkutatásával tölteni. Viszont erre már nincs időm. De most mindent be kell pótolnom, szóval tényleg Vigyázz pláza, mert jövünk!
Ahogy egymásba karolva sétáltunk befelé a pláza monumentális épületébe láttam a szemem sarkából, hogy meglehetősen sok szempár szegeződött ránk. Végül is nem hibáztathatjuk azokat akik megbámulnak minket. Végtére is elég csinos példányai vagyunk a női nemnek. Abból pedig soha nem csináltam nagy ügyet ha valaki rajtam legelteti a szemét. Attól sokkal furcsább dolgokban is volt már részem.
- Oké. De abba az új fehérnemű boltba mindenképpen be akarok menni. Kíváncsi vagyok, mivel tudnának meglepni. – kuncogtam jókedvűen, miközben a lift felé fordultam én is.
- Nyugi, mindent el fogok mesélni. – mosolyogtam rá legjobb barátnőmre, aki közismert kíváncsiságáról. No meg kedvesen gyilkos modoráról.
Ahogy az a két pasi odasétált hozzánk, már tudtam, hogy nem véletlenül szeretnének pont most lifttel utazni. Az évek alatt ezt megtanulja felismerni az ember. Jóképűek, jól öltözöttek és ahogy jobban megnéztem őket, még pénzük is volt, ebből pedig arra következtetnek, hogy nekik mindent szabad. Hát bocsi fiúk, de ezek a lányok tiltott gyümölcsök.
Legszívesebben elnevettem volna magam azon ahogy Lucy meglepő határozottsággal kijelentette, hogy kettőnkkel megtelt a lift. Vagyis ha nem akarnak gyalogolni akkor jobb ha keresnek egy másikat, vagy megvárják ezt. Viszont az még mókásabb volt, hogy a két pasi milyen megdöbbent arcot vágott. Komolyan ennyire bamba arckifejezést már régen láttam. De hogy még tovább húzzam őket, mielőtt becsukódott volna az ajtó, kedvesen és kihívóan rájuk mosolyogtam.
- Képzeld címlapra kerültem. – kuncogtam és szinte alig bírtam folytatni, mert közben ott lebegett az emlékeimben az a vicc, amit az az pletykalap cikknek nevezett.
- De nem is akárhogyan. Gareth Saintwood a gazdag étteremlánc tulajdonos és újabb hódítása. – mondtam, miközben jeleztem is a levegőben, a szalagcímet.
- Komolyan, ezek képesek voltak írni egy olyan cikket, amiben én úgy szerepelek, mint a bátyám legújabb kis kalandja. - Kész vicc.

Tag: Lucy - Words: 501 - Clothes: [You must be registered and logged in to see this link.]

- Jaj, te is hiányoztál! – mondtam mosolyogva.
Ha jól emlékszem akkor van egy olyan mondás, hogy a „Legjobb barát nélkül az élet csúf, szörnyű hely.” Ebben van némi igazság. Különösen amiatt, hogy még így is akadnak olyan szituációk amiken nem változtat az sem, ha az embernek ott a legjobb barátja vagy sem. Szerencsére mi, amióta egymásra találtunk, mindig kiálltunk a másik mellett. Számtalan olyan eset volt már az életben amikor azt éreztem, hogy Lucy százszor inkább a testvérem, mint Gareth. Tudom, hogy nem szép ilyet mondani, de akkor is ez a helyzet. Olyanok vagyunk, mint az ikrek. Mint ha egy lélek lakna két testben. Furcsa, de igaz.
- Hmm… Akkor azt a vörös szatén és csipke szettet mindenképpen meg kell néznünk amit láttam a katalógusban. – vigyorogtam továbbra is, miközben a bejárat felé araszoltunk.
Hiányzott már ez az önfeledt nevetgélés és jókedv az életemből. Sok volt a szomorkodás és a balhézás az utóbbi hónapokban. Ott voltak azok a veszekedések, aztán Gareth betegsége, aztán anya halála, most James rejtélyes telefonhívásai. Azt hiszem kellőképpen kiérdemeltem én is és Lucy is ezt a kis önfeledt szabadnapot. A szabad szórakozást a féktelen pénzköltést és a pasikkal való játékos incselkedést.
Még mindig azon a két pasin mosolyogtam, amikor elmeséltem Lucy-nak az újságírás legnagyobb kamu sztoriját. Egyszerűen még most sem értem, honnan jött ez az egész. Már csak abból rájöhettek volna, hogy tévedés az egész, ha megkérdezik a nevemet. De úgy tűnik ennyire már nem szerették volna megerőltetni magukat. Micsoda meglepetés…
- Na még csak az kéne… Jó pasi, de nem az esetem, meg amúgy is… - mosolyogtam rá sokat sejtetően.
Nem tudom, hogy mennyit árulhatok el neki a bátyám magánéletéből, de a saját részem is alakulóban van. Úgyhogy ha éppen nem lesz min csámcsognunk a délután akkor akár el is mesélhetem neki a dolgaink alakulását.
- Kész vicc, hogy ezek mit meg nem engednek maguknak. Jó, nem azt mondom, hogy nincs köztük is lelkiismeretes és normális, na de a többség az aztán… - válaszoltam neki elmerengve, miközben odasétáltam én is a kirakathoz amit éppen tanulmányozott.
Hát akkor kezdődjön a móka… Vagy ahogy annak idején mondtam még amikor otthon laktam, csapjunk bele a lecsóba. Ezernyi hívogató kirakat és megannyi csinosabbnál csinosabb „műalkotás” várja, hogy szerető gazdái legyünk. Már csak elég helyet kell találnunk ahhoz, hogy elszállásoljuk őket a szekrényeinkben.
- Anyám, ezt pont úgy néz ki, mint amit Amanda vett fel az egyik gazdagabb ügyféléhez. Emlékszel még arra a ruhára? – kuncogtam jókedvűen, miközben bekúszott a lelki szemeim elé a kép egy volt „kolléganőnkről” valami hasonló ocsmányságban. Amit képes volt megvenni csupán azért mert drága és ezáltal egyenes arányosságban csinos is. Vagy nem… De leginkább nem. Úgy nézet ki mint aki az út szélén szedte össze az elütött kisállatokat és azokat aggatta volna magára.
- Te szent gyémántgyűrű… - sikkantottam fel örömömben, amikor megpillantottam életem legszebb Jimmy Choo szandálját.
- Ezt meg kell néznem közelebbről is. – sóhajtottam lelkesen, miközben kézen fogtam Lucy-t és már húztam is be magam után az üzletbe, ahol álmaim lábbelijével találtam szemben magam.

Tag: Lucy - Words: 500 - Clothes: [You must be registered and logged in to see this link.]

Rengeteg olyan pillanat él bennem, amikor féltem, sőt egyenesen rettegtem attól, hogy mi lesz velem James miatt. Bár erről Lucy nem tud, de még én is féltem tőle. Hiába mutattam magam keménynek és sebezhetetlennek, a páncélom alatt én is ugyan olyan félénk kislány voltam, mint Ő. Talán ez a félelem volt az ami megadta a utolsó lökést. Talán emiatt is léptem annak az irányába, hogy lelépjek és magammal hozzam Lucyt is. Végtére Ő volt az egyetlen igaz barátom, akivel otthon megismerkedtem. Kedves, barátságos, és ugyan olyan lökött, mint én, de ami a legfontosabb, nem azért barátkozik velem, mert az vagyok aki, hanem azért mert ő is így gondol rám. Ha nagyon a végletekig elmennék, akkor még azt mondhatnám, hogy olyan, mint ha a testvérem lenne.
- Nekem mondod? – mosolyogtam elégedetten.
Végtére is elmondható, hogy elég jó ízlésem van, a divat és a pasik terén is. Na jó azért néha akadnak kivételek is, mint James, de mindez csak emlék már. Egy rossz emlék, amit minél inkább el kellene felejtenem. Feltéve, hogyha engedné. Eddig még nem meséltem Lucynak arról, hogy James elkezdett telefonon zaklatni, mert nem szeretném, ha rettegne attól, hogy mi lesz, ha. Mert nem hagyom, hogy legyen ha, meg fogom védeni magunkat Jamestől, még ha az életembe is kerül.
- Jó-jó tudom, na de akkor is. – húztam el a számat, miközben csóváltam a fejem.
Komolyan nem is értem, miért húzom fel magam ezen az egészen, hiszen csak egy hülye újságcikk, na de akkor is. Ha már egyszer hírverést akarnak csinálni a bátyámnak, akkor legalább olyan hírrel álljanak ki ország, világ elé aminek némi igazságalapja is van.
- Lucy! – szóltam rá játékos csillogással a szememben.
Nem szeretem, amikor ezt csinálja. A család az tabu, nem azért mert az ami, hanem azért mert a bátyám az a bátyám, Ő pedig a legjobb barátnőm, és nem szeretném ha még jobban összekuszálnák a szálakat. Nem, mint ha bátyámnak nem ott lenne az a kis doktornőcske, de végtére is Mr. Tökéletesnél soha semmit nem lehet biztosra tudni.
- Áhh… Szerencsétlen sikerhajhászok. – fújtam ki dühösen a levegőt, miközben a tekintetem az üzletek kirakatain futtatom végig.
- Most biztos fülig érhet a szája, hogy újra hordhatja azt a göncöt. Komolyan én akkor se venném fel ha ez lenne az egyetlen ruha a földön. – nevettem rá cinkosan.
Lucy ismer már annyira, hogy tudja rólam, komolyan gondolom a dolgot. Inkább járnék meztelenül, mint, hogy abban a göncben mutatkozzak. Ha pedig mindenképpen fel kellene vennem valamit, akkor tuti, hogy átalakítanám. Kizárt dolog, hogy azt a ruhát ebben a formában bármikor is felvenném.
- Az biztos, de bárki lecsaphat rá. Előttem. – feleltem dacosan, miközben már ott is álltam a cipő előtt.
Istenem, hogy lehet egy cipő ennyire tökéletes? Ha létezhet szerelem egy ember és egy lábbeli között, akkor nálam ez most szerelem volt első látásra. Még ha spórolnom is kell ezután, a csoda után, akkor is meg fogom magamnak szerezni. Szükségem van rá úgy, mint az éltető levegőre.
- Üdvözlöm önöket hölgyeim. Segíthetek valamiben?- rántott vissza az álmodozásomból egy idegen női hang, aki éppen egy fél pillanattal előbb lépett oda hozzánk.
- Köszi, de azt hiszem én már megtaláltam, amit szeretnék. – válaszoltam mosolyogva, miközben felé pillantottam a kezemben tartott gyönyörűséggel.
Jó beismerem, hogy ha csinos lábbelikről van szó, akkor teljes mértékig elfogult vagyok, hiszen a vásárlás mániám leginkább ezekre a csodákra terjednek ki.

Tag: Lucy - Words: 552 - Clothes: [You must be registered and logged in to see this link.]

Jókedvű mosoly jelent meg az arcomon, amikor nemes egyszerűséggel kijelentette, hogy igen, nekem mondta, azt amit az imént mondott. Mindamellett, hogy Lucy a legjobb barátnőm és a legfőbb bizalmasom, egyszerűen az ízlésünk is majdnem mindenben tökéletesen megegyezik. Legyen szó divatról, pasikról vagy zenéről. Igaz, hogy mind a ketten más környezetben nőttünk fel, de mégis olyanok vagyunk, mint az ikrek. Jó nyilván, nem külsőleg, de gondolkodásmódilag és minden másban is ugyan olyanok vagyunk, és talán ezért is jellemez minket az a közmondás, hogy „A barátság egy lélek, mely két testben lakozik.”
- Tudom, tudom… ezért is nem randiztam soha újságírókkal, de úgy tűnik, most a fotósok is lekerülnek a listámról. – feleltem egy kis duzzogással, holott semmi okom nem volt rá.
Végül is nem lehet minden pasi az enyém, arról nem is beszélve, hogy éppen elég zűrös az életem ahhoz, hogy most még olyasmikkel is bonyolítsam, mint egy kapcsolat. Idővel talán, de most semmi esetre sem.
- Nem vitatkozom, de akkor is a bátyám és nem szeretem, ha így beszélsz róla. – zártam le röviden a témát, miközben kisimítottam egy tincset az arcomból.
Arról már nem is beszélve, hogy alakulóban van neki egy kapcsolat és ha Lucy most ébredne rá, hogy odáig van a bátyámért, akkor istenemre esküszöm, hogy kitekerem a nyakát.
- Ahogyan te is. – vágtam rá játékosan, miközben nyelvet nyújtottam a barátnőmre, de csak is játékból.
Mi sosem szoktuk egymást sértegetni, vagy bántani, ez ellenkezik minden elvükkel. Abban az időben, amikor még James az életünkben volt, megtanultunk összetartani és odafigyelni a másikra, és ez mostanra sem változott.
- Nekem ez kell! – feleltem teljesen belefeledkezve a saját kis világomba, ahol a csak a cipőm és én léteztünk.
Nekem ez a tökéletes. Nem zavar, hogy annyira magas a sarka, hiszen az benne a pláne. Feszegethetem benne a saját és mások határait is. Arról, nem is beszélve, hogy ha esetleg megfájdulna benne a lábam, amit egyébként kötve hiszek, akkor is nyugodtan levehetem és táncolhatok nélküle, ha már egyszer olasz vagyok, félig meddig.
- Nem érdekel a másik. Őt szeretném. De persze ha téged érdekel, akkor megnézhetjük. – csaptam rá játékosan a kezeire, amik a cipőm felé igyekeztek, miközben egy cinkor mosoly jelent meg az arcomon.
- Na és kit érdekel? Mindenkinek megvan a saját stílusa. Ez a miénk, ha nem tetszik, nem kell nézni és kész. – feleltem nemes egyszerűséggel, miközben belebújtam a cipellőbe és a tükör előtt is megnéztem, hogy áll a lábamon.
- Na mi lesz? Te nem nézel magadnak semmit? Azt hittem ki akarsz fosztani minden üzletet. – mosolyogtam játékos csillogással a szemeimben, miközben kibújtam az én kis csodámból, visszatettem a dobozába és indulásra készen figyeltem Lucy-t.

Tag: Lucy - Words: 435 - Clothes: [You must be registered and logged in to see this link.]