Az egyetem területe hatalmas volt, ezt nem lehetett kétségbe vonni, hiszen ahhoz, hogy az ember átsétáljon egyik végéből a másikba, minimum hidegélelmet kellett csomagolni. A távolságok miatt így nehezen megoldható a különböző épületek közötti csomagszállítás, amit persze a posta vagy egy futárszolgálat remekül megoldana, de nyilvánvalóbb és olcsóbb megoldás, ha a hallgatók öltik magukra az egyenruhát és száguldoznak a campus utcáin és járdáin.
Doug bár nem volt az a kimondottan sportos alkat, mégis jelentkezett a kihívásra, mint amikor Katniss emelte magasba kezét a viadal előtt. Persze neki nem szurkolt senki és polgárháborút sem indított el, de legalább olyan felemelő érzés lehetett, mint amit annak idején olvasott úgy négyszer és látott filmen vagy hétszer. Jól van na, tetszett neki Jennifer Lawrence. Nem tudott ellene mit tenni. Azok a feszülős cuccok...
Megrázta a fejét, majd becsekkolt a központi irodába, ahová minden szállítási kérelem befutott. A keddek általában csendesek voltak, amit jobban szeretett volna, de neki a csütörtöke volt szabad, mely napon csak egyetlen órája volt, az is tizenegyig. Így ellenőrizte a cuccait, majd elindult az elosztó felé, ahová a posta és mindenféle csomagküldő szolgálat leadja a cuccokat. Valami érthetetlen ok miatt  ezeknek a cégeknek a kocsijait nem engedik be az egyetem területére, ami viszont neki ad kereseti lehetőséget.
- Ezt leadod a biológia tanszéken, de vigyázz vele, méhek vannak benne. Rohadtul nem lenne jól, ha véletlenül elejtenéd. - vigyorgott fel a hatalmas méretekkel megáldott fekete fickó, aki a tavaszi kellemes időben is képes volt úgy izzadni, mintha legalábbis nyár lenne. Doug áldotta a sorsot, hogy nyáron nincs szemeszter, így nem is fog találkozni ezzel a trollal, de a gondolatából a másik röppentette ki. - Ezt meg leadod a képzőművészet tanszéken. Mondd meg a kis picsának, hogy ha még egyszer ide rendeli a cuccát, akkor visszaküldöm a feladónak.
- K-k-kinek?
- Olvasni csak tudsz fiam? Ki a címzett? - röfögte fel a másik, majd a következő futárhoz fordult, aki már türelmetlenül várta, hogy elindulhasson. Szinte látszott rajta, hogy ő sem bírja az izzadtságot.
Douglas tehát becsomagolta a cuccokat a hátitáskájába, külön ügyelve arra, hogy a méheknek semmi bajuk ne essen, majd odasétált a biciklijéhez és szaporára vette a figurát. Fülében Jimi Hendrix húzta elég súlyosan a húrokat, amitől mindig kicsit jobban érezte magát. Most el tudta engedni, hogy a táskájában megannyi szúrós állatka aludt egy papírhengerbe csomagolva, de azért egy nagyot sóhajtott, amikor a biológia professzornak a kezébe nyomta a szállítmányt.
- Áhh, végre! Tudja, milyen régóta várok már ezekre?
- Őőő...
- Nem is tudja fiatalember, nem is tudja! - honnan tudta volna hősünk, hogy mennyit várt rá, hiszen neki csak annyi volt a dolga, hogy az adott tanszékre, az adott őrült professzor kezébe adja az adott csomagott. Adott a feladat, így miután visszaért a kerékpárjához, a képzőművészeti felé vette az irányt, hogy megkeressen egy Alexis Rohr nevű egyént, akit le kell basznia. Az utóbbi persze nem fog előfordulni, hiszen neki nincs meg a jelleme ahhoz, hogy bárkit számonkérjen, de azért jó volt eljátszani a gondolattal, hogy egyszer lehetne ő is olyan férfi, mint a szerepjátékok közben.
A tanszéken a portás kicsit furcsán nézett rá, hogy nem egy tanárt keres, de a számítógépéből gyorsan kikereste, hogy a harmadik emelet melyik műtermébe van a lány éppen beosztva. Lépcsőkön fel, balra el, majd ajtón bekopog... illetve inkább beesik, mert bármennyire is volt gyönyörű a folyosón kifeszített szőnyeg, neki mégis sikerült megtalálnia azt az egyetlen gyűrődést, ami érdemes volt arra, hogy hasra essen. Személyi sérülés nem történt, de esését a csomag tompította, mely a mellkasa alatt már nem nézett ki olyan jól, mint az esés előtt.
- Alexis Rohr? Csomagot hoztam... - fordult le a kicsinynek és már doboznak sem nevezhető amorf formáról, miközben próbálta összeszedni nem létező bátorságát, hogy az átvevő szemébe nézzen.