New York; 1977. 02. 16 37 Rendőr nyomozó Cops Eva Mendes

Karakter személyisége

◆ pozitív tulajdonságok: Határozott, Eltökélt, Rendíthetetlen, Kedves, Kötelességtudó, Segítőkész
◆ negatív tulajdonságok: Makacs, Túlzottan kíváncsi, Önfejű, Előbb lövök, és cask aztán kérdezek.
◆ egyebek: Allergiás vagyok a hülyékre…és a kagylóra

Történet vagy szerepes példa

Egy lány egy férfias szakmában… egy lány egy olyan helyen, ahol több a fickó mint a meleg bárokban együtt véve. No de ne hogy félreértés essék, én nem vagyok meleg… igaz egyszer egy megbízatás kedvéért beszivárogtam egy ilyen helyre, de erre nem vagyok büszke. Igaz a srácok virultak mint a vadalma, és élvezettel néztek végig jeleneteket, de ebbe inkább nem akarok belegondolni. Három üveg bor, és pár hét terápiás beszélgetés, és sikerült mindent leküzdenem. No de nem az viselt meg! Inkább a késztetésem kellett legyűrni, hogy mindenkinek szétlőjem a fejét, amiért ki merészeltek röhögni.
Az asztalom mellett üldögéltem ceruzámmal kopogtatva, míg azon agyaltam, vajon hogy is vehetném rá drága jó kollégáimat, hogy írják meg helyettem a jelentést ami a nyakamba szakadt. Tudom ez már nem a suli, és egyetlen szép mosollyal nem oldhatok meg mindent mint azok a lányok, akik kihasználva bájos pofikájukat egy pillanat alatt a suli legmenőbb pasijának karjaiban kötnek ki.
Már majdnem kirepült a ceruzám a kezemből, mikor Joe megragadta kezem, és az asztalhoz nyomta.
-Tudod Hallenbeck, ha egy folytatod, kivered  valaki szemét.
-Hát ki az a hülye, akinek jobb dolga sincs mint hogy bámuljon?- vontam fel szemöldököm széles mosollyal arcomon, ám hangomból érezhető volt a maró gúny. Jogtalan volt igaz, hiszen Joe volt az egyetlen, aki nem élcelődött rajtam. Még is, valahogy nem bírtam megállni. Túl sok volt a mai nap. –Bocs ne haragudj…
Elvette kezét az enyémről, majd felkeltem, és elindultam kifelé. Elég volt ennyi mára. Jobb lesz ha hazamegyek a lakásomba a hörcsögömhöz, és bedobok egy adag fagyit, és egy kis bort.
Már épp szálltam volna be a kocsimba, mikor a már jól ismert markáns hang szólalt meg mögöttem.  
-Sajnálom ami a társaddal történt…
-Igen… én is. - sóhajtottam, majd bepattantam magamra csuktam az ajtót, beindítottam a motort, s magára hagytam.
John volt kezdetektől a társam, és a legjobb barátom. Pár hónappal ezelőtt beépítették egy fegyverkereskedő mellé. Eleinte minden jól ment, s lassan már kezdték elhinni, hogy ő is oda tartozik, ám hála egy elszúrt akciónak. Mellkason lőtték, és a karjaimban halt meg.
Minden éjjel, hideg verejtékben úszva ébredek. Újra és újra magam előtt látom üveges tekintetét, amint elhagyja az élet. Próbálom nem magam hibáztatni, de nem megy… talán igaza volt egyszer Joe-nak…talán tényleg kellene egy kis szabadság. Mondjuk valahol Hawaii-n. Egy kis pihenés, hogy elfelejtsem, és ne kelljen heti háromszor a dili doki rendelőjében várakoznom, miközben  legszívesebben az után a szemétláda után erednék, hogy megbosszuljam John halálát…