Mondanám, hogy „zötykölődünk”, de igazából kurva jól suhan a fekete turnébuszunk a pályán, mögötte a hangszereinkkel és egyéb kellékekkel telerámolt pótkocsival.
Nagy utazás és hatalmas partik elé nézünk. Kisebb amerikai turné, semmi extra. Beugrunk Denverbe, Chicagóba, hazafelé meg megejtjük a jó öreg Dallast.
Belesüppedek a fekete bőrhuzat puhaságába, a hátam a busz falának támasztom, a lábaim meg bokánál keresztbe fonva nyújtóznak végig az ülésen. Elfoglalom az egész helyet. Grid és Ville előrementek Denverbe, a srácok meg… előmelegítenek a bulikra valahol és teljes hangerővel röhögnek, ahogy szoktak. Hallom. De már nem sokáig.
Jobbommal az asztalon könyöklöm. A mobilommal babrálok. Hosszú még az út az első koncertmegállónkig. Kell egy kis zene. Az ujjam fürgén rákattint a kijelzőn megjelenő mp3 listára. A fülhallgató már a fülemben figyel, és a zene felbömböl benne. Totálisan elnyomja a hímek óbégatását. Vespáét elsősorban. Kurvára nem vagyok arra kíváncsi hány nővel dugott előző este, és milyen pózban dobta partiba a sodrófát. Mongoloid hülye.
A sofőrünk elvan a hangszigetelt volán mögött. Esküszöm, ez a busz olyan, mint valami guruló erőd. A bandatagok ismeretében… azt hiszem, kell is.
Csak egy isteni klasszikust, Mick Jagger – God gave me everything-jét nyomatom vad iramban. A lábam ritmusra jár, a fejem is akcióban. Egész átszellemültem nyomom a táncot ülve, néha még a szemet is behunyom. A refrénnél diszkréten kieresztem a hangom, miközben fantomütőkkel fantomdobolok a levegőben. Ki nem szarja le, ha látnak??? Esetleg hallanak? Hell yeah! Fuck it!

Megint turnézunk! Igen, igen igenigenigen. Imádok turnézni még ennyi idő után is mert két egyforma turnénk még soha nem volt. Igaz hogy most csak pár városba megyünk de akkor is. Kifejezetten nagy és tágas buszunk van, de kell is mert sokan vagyunk plusz az egó ugye és kell a hely hogy mindenkinek minden szarja elférjen. Éppen egy caffe to go-s kávés pohár felett görnyedve röhögök a többiek sztorijaink a tegnap estéről, hiszen mindig van mit mesélni és persze a szőke szépfiú még mindig ugyanolyan idétlen mint amikor megismertem, annyi különbséggel hogy már legszívesebben néha a kerék alé nyomnám a fejét de azért lássuk be, remek zenész. Zenész. Amúgy egy pöcs de az mellékes. Valamiért rohadtul nem komálja a kicsilányunkat, Octobert, pedig szerintem egészen kellemes társaság, de hol is van?! Nem találom így felkelek és beljebb imbolygok hogy megkeressem, csak nem vetődött ki menet közben az aszfaltra. Csak nem! Végül meg is találom ahogy zenét hallgat de úgy hogy én is hallom, és nem csoda ha nem hallja meg az érkezésem. Elé kerülök egészen a képébe mászom és úgy húzom ki a fülesét.
- Búú! - szólalok meg és hátrébb húzódom mielőtt lefejelne.
- Mi a pálya csibikém? Nem bírod hallgatni Vespa sztorizgatását? Na vidd arrébb a segged, én is hadd üljek le... - csinálok magamnak is helyet és azt se bánom ha a lábaimon keresztbe dobja a sajátjait, nem moccanok rá ezt ő is tudja. Egyrészt, házi nyúlra nem lövünk, másrészt Ville ki is herélne sok szép nő bánatára.

- Gád gév mi evritin áj vant, kámon! Áj giv it all tu jú! Kent sztáp, kent sztáp! – éneklek teljesen belemerülve a dallamok világába, mire érzem, hogy a dugók hirtelen kiugranak a füleimből. A szemeim felpattannak. Még jó, hogy nem vagyok annyira ijedős, de a mahináció váratlanul ér. Meglepődök. Té feje bámul szembe velem. Még mindig jobb (Mérföldekkel jobb!) az övé, mint azé a degenerált szőke pöcsé, Mr. Énvagyokavilágközepeésmindennőtszétkefélek-é. Az biztos, hogy harakirit követek el, ha ő mászik a képembe.
- Dobd le magad. - veszem a parancsot. S hogy Té letehesse magát, behúzom a lábaimat, aztán lazán az ölébe vágom őket keresztben, amint leült. Ő akart mellém verődni, hát viselje a következményeket. Nekem nagyon kényelmes így.
Elvigyorodom.
- Ne is mondd. Olyan, mint valami végtelenített automata. Már előre tudom mi fog jönni: „Ekkkkora dudái voltak a csajnak és ilyen kemény volt a valaga!” - imitálom annak a buzeránsnak a hangját, miközben két kézzel markolászom a levegőben a nem létező idomokat, hogy Vespaként bizonygassam vizuálisan mekkora is az akkora.
A busz másik feléből megint öblös kanröhögés zeng.
- Öregem, rég láttam ekkora dudákat! Hanyatt vágtam a csajt, de a csöcsei még akkor is ágaskodtak. A segge meg mint két dinnye! – nyihog az a kretén.
Kiböffen belőlem egy kurta, néma kacaj. És nem azért, mert annyira tetszik a sztori.
Bennem egy buddhista és két zen szerzetes veszett el, de van egy olyan érzésem, hogy Denverig még kárt teszek Vespa-ban. Remélem lassan bekussol. Legalább addig, míg levegőt vesz. Amíg élünk, remélünk…
Felsóhajtok.
- Lottóznom kéne. – dünnyögöm somolyogva, mire kikapcsolom a fehér Galaxy-n a zenelejátszót. A készülék tompa koppanással fekszik el az asztalkán. Ha már Té idevetődött hozzám, neki szentelem az osztatlan figyelmem.

October- Vespa

Mikor megunom az ismétlődő lemezt és kellő együttérzést tanúsítottam, mert lássuk be én sem vagyok egy szent ember, kimegyek megkeresni a csibikénket, mert gyakran nevezem így de nem veszi magára, hozzánk képes úgyis ő a friss husi és házira nem lövünk. Legalábbis aki normális az nem teszi, Vespa meg nem az és kész. Azt hiszem ezzel még Ville sem tudna nagyon vitatkozni, és így inkább ledobom magam October mellé, és megpaskolom kissé a lábait ahogy keresztbe dobja. Szinte 99%ig biztos voltam benne hogy ezt fogja tenni és nem zavar, ha zavarni kezd azt úgyis észreveszi.
- Jah már mi is fejből tudjuk, és Vespa szókincse nem túl változatos, még szerencse hogy nem énekel... És mindig ugyanaz a szöveg, nagy mellek, jó seggek, és hogy kb hányszor volt meg a numera egy éjjelen... - teszem hozzá, hiszen a sztori ugyanaz, a nevek változnak, és a nők hogy éppen milyen hajszínű. Nem épp válogatós. Pfeh... ha már megdugok valakit legalább olyat dugok akit ismerek egy picit, vagy rendelek. De így mint Vespa hogy a legyet is megbassza röptibe...Na ezt nem.
- Az a pálya hogy rohadtul unom a fejem, meg az övét is már... - morgolódom ahogy hátradőlök és egy egyszerű kis ütemet dobolok épp a nő lábain. Nem, nem vagyok egy dobos zseni még véletlen sem, én a gitárok szerelmese vagyok.
- October kicsikém, te olyan... bevállalós csaj vagy... - kezdek bele, ajkaimon aljas kis mosollyal, ahogy előrehajolok hogy még véééleeetlen se hallhassák meg a röhögcsélők amit mondani akarok.
- Házasítsuk ki a mi szőke numerakirályunkat... Csak úgy kibaszásból, miközben matt részeg - vetem fel a zseniális ötletem, de a részleteket még nem tudom. De jó lenne. Bár kifejezetten jóban vagyok azzal a szőke fasszal, egymás vérének szívása simán belefér. Engem legalább nem utál és nem akar meghúzni. Akkor már elintéztem volna hogy száradjon le a töke!

- Pf…. Vespa, mint énekes? Hamar feloszlanánk. Maradjon inkább a gitárnál. – heherészek az orrom alatt.
- Jah, igen. – sóhajtok arra egyetértően, hogy a kis buzi mindig ugyanazokat a szoftpornó meséket fújja. - Tiszta elméleti továbbképzés. – motyogom magam elé.
Ééés kiderül, hogy Té unja a Ves fejét.
- Hehehe. Hát még én. – dünnyögöm, mire folytatja. Figyelem az ábrázatát, milyen gondolatok rajzolódnak ki rajta.
Bevállalós? Erre azért felkapom a fél szemöldököm. Ha azt találja benyögni poénból, hogy nyaljam meg a fagyit, biztos kamillázok, és beszólok valamit, de nem ez a folytatás. Szerencsére. Gondoltam, hogy valami totál más van kilátásban, csak itt hatásvadászkodik nekem.
Végül előáll a nagy ötlettel, amit néhány másodpercig elmélkedve kóstolgatok. Remélem nem engem akar bepalizni… Nos, igen, elsőre ez is bevillan óvatosságból. Talán csak nem. Azért méregetem a szemeit, mennyire mondja komolyan.
- Háhh! – röhögök fel. – Ez honnan jött? Azt hittem puszi pajtik vagytok. Egyébként remek! Benne vagyok. - höhö! Én ne lennék? - Basszunk ki vele. Nekem nem kell kétszer mondani az ilyet. – döngöm egy kacsintás kíséretében, miközben ördögi vigyor terebélyesedik az arcomon.
Té vágja, meg persze mindenki a bandában, hogy Vespa és én úgy rühelljük egymást, mint a szart.
- Úgyis régen voltam már egy jó lagzin. – sóhajtok, és ábrándosan beleveszek a kellemes fantazmagóriákba, ahogy épp válogatott eszközökkel szivatom azt a gyökér köcsöggusztit.
- Rendesen le kell szedálni. Minimum hordozhatóra. – vetem fel a terv első kulcsmomentumát.
Nos, Té-nek nem sok félnivalója van. De nekem? Áh, mindegy, megcsináljuk. Az az iménti alja vigyor csak nem akar lekopni a képemről.
- Én valami dögös travit képzelek mellé arának. Tuti találunk neki valót Denverben. Hm... A többieket beavassuk? Nem kéne, hogy elköpjék Vespának.

October - Vespa

- Jó na, ez még viccnek is durva volt, de akkor is. Gitározni legalább jól tud és hasznát vesszük akkor is ha műbalhé kell - nem egyszer volt hogy hazárdíroztunk és Vespa nagy pofája kapóra jött és elrendezett eléggé vérre menőnek tűnő apróságokat is. Hiába nah, az ember még a leghülyébb embertől is tud valamit tanulni.
- Mér, hát nem? Lassan már az összes verziót tudom a nagy csöcsökről, és a basznivaló seggekről... - imitálom közben én is a mozdulatokat mer az vicces és miért ne? Én bírom Octobert, Ves meg féltékeny ennyi az egész. Nem képes lenyelni hogy a nyakunkra hozták a csajt, akit ráadásul Ville stoppolt be úgymond. Hm, persze ő tagadja.
Hízelgek egy kicsit a csajnak, mert nagyon unom a fejem, és gondoltam hogy beszívathatnánk az én drága jó haveromat, ha már úgyis mindig akkora a szája.
- Hm, szétunom az agyam és Ville meg nincs itt hogy jöjjön a negatív depijével, semmi izgis nem történik és meghalok... - morgolódok. Hajam persze most is égnek áll ahogyan kell, és a kedvenc kék mintás kendőm van a homlokomon.
- Hm, persze azok vagyunk és szeretem azt a pöcsöt de azért néha neki sem árt ha érzi a törődést és szeretetünk mérhetetlenségét - vigyorgok, hiszen biztos vagyok benne hogy ha ezt megtesszük, még jobban vissza fogom kapni de valahogy nem érdekelnek a következmények sem.
- Reméltem hogy egyet fogsz velem érteni, és igen én is buliznék egy jót már valami esküvőn.... - mosolyodom el, és az emlegetett szöszmösz épp ezt a pillanatot választja hogy elsétáljon mellettünk, és a kezembe nyom egy üveg sört. Biccentek felé megköszönve, bírom néha amikor alszik. Olyankor cuki és kezelhető.
- Heeh?! Ki házasodik? - kérdezi röhögve miközben bepózol, én meg bájosan vigyorgok rá.
- Te fogsz házasodni! - válaszolok.
- Az kurvaistenfasza hogy nem! - nevet fel és inkább odább áll, mi meg szövögethetjük tovább a kedves kis terveinket.
- Hm, simán. Képes elég hamar berúgni és gizda, a hátamra véve is elbírom... - én vagyok talán a legjobb erőben. Bár nagydarabnak nem vagyok nevezhető, inkább masszív vagyok, és erősebb mint amilyennek elsőre tűnök. És kevésbé balhés mint a többiek, de ütök ha kell. Nem riaszt el egy kis verekedés.
- Hm, jaja. Vagy valami cuki kis köcsögöt aki hajlandó hozzámenni ehhez a húgyagyúhoz - röhögök fel.
- Kell egy pap meg egy fotós... sok szép élethű képpel.... - merengek el a technikai kivitelezésen és felragyog a fejem mint a villanykörte.
- Héhé. Jimmy Denverben lakik, és jön nekem egyel. Felhívom ő lehetne a fotós, és remek a PS-ben is - lelkesedek és elgondolkozok.
- Hát Apunak el kéne mondani, a többieknek nem - hiszen Ville a banda szíve, neki csak tudnia kéne, és nem hiszem hogy beleköpne, neki is bassza a csőrét néha Vespa sok faszkodása.

Té-nek igaza van. Pokolian lassan telik az idő. Szerintem Ville nélkül meg pláne.
Kiböffen belőlem egy kurta nevetés, amiért Té a frontemberünket és a depit egy mondatban emlegeti.
- Jah. Nincs itt. – dünnyögöm. Azon kapom magam, hogy hiányolom. Mi a bánatnak kellett Gridnek elcibálnia magával? Nah, mindegy. A kupám a busz falán koppan, s enyhén oldalra fordítom az arcom, hogy egy röpke pillanatra kinézzek. Rohan mellettünk a táj.
Té tovább szövegel. A tekintetem elszakad az ablaktól és rámosolyodom.
- Én is szeretem Vespa-t. – sóhajtok. - Mindig megmozdít bennem egy apróóó… érzést. Hogy megfojtom. – döngöm kútmély hangon, színtelenül.
Erre az emlegetett kedvenc beszambázik a képbe. A szokásos idiotikus vigyor fityeg az ábrázatán.
- Mi a pálya kiscserkészek? – veti oda közénk, nekem meg dob egy cuppanós légcsókot. Nem foglalkozom vele, tudom, hogy csak bosszantani akar. Rá sem mosolygom. Csak vetek rá egy pillantást, hogy tudomásul vettem a jelenlétét. Ennyi, semmi több.
Té felvilágosítja, hogy nősülni fog. Erre már gúnyosan feljebb rándul a szám sarka. Vespa nem is sejti, hogy nem viccnek szánták az infót.
Kiházasítunk, öregem.
Szerencsére nem rontja sokáig a levegőt. Levág egy sört Té-nek, aztán megy sztorizgatni vissza hátra.
Té-vel tovább agyalgunk a részleteken.
- Biztos vannak kisebb kápolnák Denverben is. Csak találunk egyet. Meg vadászok két bóvli, aranynak látszó gyűrűt. Csakhogy hitelesek legyünk. Hadd kapjon sikítófrászt másnap.
Jah, lesz szabadidőnk. Kajtatok egy olyan régi vágású játékgolyó automatát, azokban szoktak lenni ilyen csecsebecsék. Egy dollárt megér ez a műsor.
Tetszik az ötlet, jót vidulok rajta. Viszont marha nagy botrány lesz ebből, ha Grid megtudja, de leszarom.
- Apu??? – felugrik a szemöldököm, aztán elröhögöm magam. - Neeem, Ville biztosan nem köp be minket.
Fogalmam nincs mit szólna mindahhoz, amit mi Té-vel kiötlöttünk Vespa ellen.

October - Vespa

Lassan vánszorog az idő, és megöl az unalom, és már háromszor kivasaltam a hajam, ami így is szög egyenes. Legalábbis csak akkor áll nagyon szénakazalban amikor elalszom, és nem tudok vele mit kezdeni álmomban de még ez is érdekesebb volt, mint az élménybeszámolókat hallgatni bár nekem is megvolt a magam kalandja meg Zsindelyesnek is szerintem. Bár ő nem kérkedik ezzel.
- Jah, még az az ő depresszív hülye feje is hiányzik és zombulva bámuljon ki az ablakon, vagy lefejelje Vest... - morgok én is mert azért na Ville a zenekar Apja és nagyrészt ugye az ő sikereinek köszönhetjük az itt létünk, meg Gridnek. De mégis csak Ville a frontman. Vele van kiplakátolva minden kibaszott város. Kinézek az ablakon, hát nem épp hússzal megyünk de nem érdekel, legalább érzem hogy mozgásban vagyunk és szeretek utazni annyi helyre jutok el hogy az csoda.
- Szereted tudom én. Kifejezetten szereted a távollétét vagy ha alszik... és kussol - nevetek én is, hiszen köztudott hogy rühellik egymást és Ves ott próbálja lejáratni a csajszit ahol lehet, és ez néha kölcsönös is. Felnevetek ahogy a szöszi megjelenik, és kapok tőle egy sört. Jah, néha kifejezetten jó arc, és nem értem miért vannak ennyire rosszban ezek ketten. Pedig Octi is kifejezetten idétlen néha mint mi, és elképesztő mennyiségű hülyeséget tudunk összehordani együtt. A szöszi elhordja magát mi meg megint magunkra maradunk.
- Szerintem simán. Biztos akadnak ilyen kis kápolnák és kellenek a gyűrűk is ahogy mondod. Lehet szerezni bizsus házban is olyanokat amik már majdnem igazinak számítanak. És ha, de előtte befestjük a haját rózsaszínre... csak hogy hiteles legyen a köcsögje - merészkedek tovább, azért biztos megölne ha a hajához nyúlnék, levágni semmiképp nem akarom, ennyire azért nem vagyok szemét, de a rózsaszín meg jól állna neki szerintem. Ezen megint elkap a nevethetnék.
- Hm, jah Ville.... - magyarázom meg de kb ekkor le is esik neki hiszen ő a zenekari Apa, hacsak nem ő jár élen abban, hogy mennyire szét lehet esni egyetlen este alatt. Ville nagyon kómás tud lenni de bírom a fejét, és régi barátok vagyunk, még akkor is ha mostanra ez kissé megviselt barátság lett, és ő magába zárkózva a cigiben piában és drogban talál megnyugvást. Ki tudja, de nem hánytorgatom fel neki csak ott vagyok ha kellek. Ennyit tehetek érte, és a zenekarért.
- Baszki, alig várom mááááár - nyafogok hogy igazán tehetnénk már valamit az ügyünk érdekében.

Csendesen somolyogva, okosdin hallgatom Té Ville-ről alkotott képét. Na igen. Tényleg elég zombimódban volt, mikor először találkoztunk, de egy ideje mintha kezdené levedleni a Halott ember bőrét. Ha Té jobban figyelne, talán észrevenné a változást „apánkon”.
Hogy Ville megfejelné Vespa-t? Nem is olyan rossz ötlet.
- Azt én is megtenném, de sajna nem érem föl. – döngöm somolyogva. Jah, egy fejjel minimum alacsonyabb vagyok a srácoknál. Égimeszelők!!!
Hogy miért utálom Vespa-t? Mert két oldalról próbál berakni. Egy igénytelen kőbunkó, aki ha tehetné, megreszelne. Ennyi. Az egész lényében van valami borzasztó. Szögecsekkel kivert Muppet-nek álcázott Freddy Krueger.
- Bőven lesz időnk. Úgyis szétnézünk Denverben. Én biztosan, úgyhogy beszerzem amire szükségünk lesz. – nem kell sokat fűzni, hogy kibabráljak Vespa-val. Komolyan, én erre születtem!
- „Rózsaszín köcsögje”. Hahaha… – röhögcsélek Té-n. - Sminket és hajfestést is vállalok. – örömmel kipingálom azt a majmot. Loreál; mert megérdemli.
- Ha szar kedvemben talál be, én nullás géppel is nekimegyek álmában. Elhiheted.
Jó, egy dolog, hogy utána még a szomszéd galaxisban sem lennék biztonságban Vespa-tól. Ott is megtalálna és kibelezne. Kényes a hajára. Rosszabb, mint egy nő.
- Esetleg egy Hello Kitty tetoválás a homlokára? – óóó, tiszta ötletbörze.
Ha mindezt megkapja, onnantól kétszer meggondolja melyik finnel szarozzon.
Té nyafog, belőlem meg kiböffen egy halk kacaj. Én is szívesen mennék már kellék-gyűjtögető körútra.
- Nyugi, nem sokára Denverbe érünk. – felsóhajtok. - Órák kérdése…

Tulajdonképpen órákig ecsetelhetném még hogy mennyire is szarul szokott kinézni a mi drága Apuskánk, azaz Ville, de.... mostanában azért néha már életjeleket is produkál, ami több mint amit eddig bárki is el tudott érni, és remélem ehhez köze van Octinak is. Nem jegyzem meg hangosan, ki tudja így van-e, nem akarok előre inni a medve bőrőre de van remény hogy a drága barátomat valaki végre úgy istenesen fenéken rúgja hogy szedje már össze magát.
- Ha legközelebb is elkap a vágy hogy lefejeld csak szólj, majd tartok bakot neked - nevetek fel, hiszen körülbelül mindennapos jelenség hogy ők ketten egymás torkának akarnak menni egy láncfűrésszel minimum. Mindenesetre ez most jól jön ki, bár előre biztos vagyok abban hogy világra szóló balhé lesz még belőle főleg ha Grid megtudja de akkor már késő lesz.
- Ahha, én is szét akarok nézni meg akkor felhívom majd Jimmyt hogy kéne egy sürgős SOS fotózás nekünk.... akkor te intézd a gyűrűt.... én meg keresek egy C kategóriás színészt hogy kéne egy anyakönyvezető - úgyis csak szívességet tennék ha látják őt a mi képeinket az neki ingyen reklám, meg hát persze azért valamit valamiért alapon majd szólunk szépeket és okosat róluk akik segítenek nekünk. Csak találjunk. Hirtelen kevésnek is tűnik a szabadidő ennyi mindent elintézni egyszerre.
- Sminkelve tuti hogy kell legyen hogy eltakarjuk a zombiszerű állapotát de... a haja végét befesthetjük, akkor rózsaszín is lesz, hamar lekopik majd és dühöngeni is fog, mindent egyszerre hát nem remek? - adom meg a szerintem tuti ötletel és újabb ütemet dobolok el Octi lábán. Bár a dobok mögött azt se tudnám mi micsoda így ennyi csekély tudásom még van.
- Na azt azért ne, mert a végén viszonozná és te - vele ellentétben - iszonyú hülyén néznél ki kopaszon - nevetek fel és alig várom hogy haladjunk.
- Na jó megöl az unalom. Nem akarsz kártyázni velem, vagy xboxozni vagy akármicsinálni amíg Denverbe nem érünk? - nyűglődök egy kicsit mert lelkes vagyok nagy bennem a tenni akarás de az a rohadt busz megakadályoz benne és halálra ráz.

Tudom, hogy a srácok tudják mi folyik Ville és köztem. Főleg, hogy a randis estén Vespa lefigyelt minket a stúdió előtt. Tuti leadta a forródrótot. De végülis kit érdekel ki mit gondol. Én jól érzem magam a bőrömben, és szerintem Ville is. End of story.
- Hehehe. Oké. Szavadon foglak. – kacsintok Té-re, ha már bakot kíván tartani az ominózus esetkor, ámen.
A lagzi megtervezése alapos, részletekbe menő tervezést igényel.
- Rendicsek.- bólintok arra, hogy Té intézi az ismerősén keresztül a fényképeket, az anyakönyvvezetőt és efféléket. - A sminket bízd csak ide a gyűrűvel együtt. És a hangulatkeltő háttérzenét is, amire Vespa bácsit oltár elé vonszoljuk. Háháhá! – elröhögöm magam, miközben kárörvendőn összedörzsölöm a két tenyerem a szemét Grincs ábrázatom alatt. - Olyan Canon Rock-ot nyomatok neki, hogy behugyozik.
Az a műmájer azt hiszi, csak ő tud gitározni. Frászt! A kis finnek is tudják izzítani a világot jelentő húrokat.
- Méghogy a haja végét??? Té… Én nem érem be ennyivel… Nekem az egész feje kell. Ha már balhé, legyen nagy. Nem kispályázok. – naná, hogy nem! Elvégre Vespa-ról van szó. Vállalom az esetleges kiköltözést az univerzumból.
Hogy kopaszon hogyan néznék ki?
Megvonom a vállam.
- Majd visszanő. – jah, vagy szerzek addig egy jóféle parókát. De azt hiszem, ha tényleg megtörténne a dolog, nem fogadnám ilyen nyugodtan. Bár ki tudja. Nyugodt lennék, de előtte még kinyírnám Vespa-t.
Té játszani akar. Mondjuk nem rossz ötlet, én is unom a búrám. De hogy kártyázni? Na, azt nem. Emlékszem milyet pókereztünk Ville-vel. Én húztam a rövidebbet, és még be is szívtam. Kártyából nem kérek többet, köszönöm.
- Xbox! Szuper! Imádom. Milyen játékaid vannak? – élénkülök fel egyszeriben, és lekapom Té öléből a lábaimat, jelezve, hogy mehetünk. - Jöhet minden; bunyós, lövöldözős, egyre megy.

Nem titok hogy mi zajlik a zenekaron belül, hiszen a család után, mi vagyunk egymás második családja, és elég feltűnő ogy Ville, aki sosem szokott annyit nőzni mint mi, igen csak aktívan döngicsél October körül. Vespa jóvoltából tudjuk is mi zajlik, és nem érdekel, az ő dolguk, majd megoldják mint két felnőtt ember egymás között.
- Csak nyugodtan... - volt már rá példa, hogy én is nekimentem annak a szöszmösznek, csak úgy hirtelen felindulásból. Oké, talán kétszer voltam erőszakod hogy úgy pofán basztam, hogy nekem jobban fájt az öklöm utána, de azt meg is érdemelte, és józanon kussolt is mélyen, aztán elfelejtődött.
- Oké, majd szerzek rózsaszín festéket, hogy tuti jó legyen. A haja eleve szőke, szóval leszőkíteni nem kell csak bemázolni, és jajj istenem, olyan cuki gondolat, lehet én is bevállalok egy két pink tincset - nevetem el magam a végére, hiszen azt már affektálva kicsit rájátszva adom elő, hogy ne tűnjön fel senkinek a mi kis komoly tervezgetésünk, hadd higgyék csak hogy egymás agyát fűzzük olyan laza módon. Amíg apánk nincs itt, cin cin cincogunk.
- Adj neki csibikém, adj neki olyan canon rockot.... - nevetek ahogy megadóan felemelem a kezem.
- Jó akkor hozok majd három doboznyi festéket hogy elég legyen a sörényére - vonom meg a vállam, hát ezen nem fog múlni. Majd keresünk rá színészeket is, meg fotóst, meg mindent ami kell, násznépet, és egy....arát. Talán a tavalyi eurovízió győztes "hölgyet" meg is kérhettük volna, de ha jól hallottam a pletykákat ő már férjnél van. Na nem baj, nem keseredünk el, majd csak találunk valami cukiságot. És a nászéjszakáról is lesznek fotók, mintha csak ők szelfiztek volna. Hm...
- Az oké, csak gondoltam szólok... - jegyzem meg és hisztizni kezdek hogy unatkozok, és nem is tudom mit kezdenék magammal. Valamit játszanék leginkább, de nem hangszeren, sokkal inkább játék, és az xboxozás is jó gondolat. Nem vagyok benne profi, de szívesen játszom ha időm és kedvem van, leginkább ilyenkor.
- Hm... van mindenféle. AC is meg verekedősek is. Mortal Combat, mint klasszikus, bár a legújabb, vagy Diablo, vagy Injustice, azt próbáljuk ki annak nagyon szép a grafikája és Lobo nagy benne... - magyarázok és már megyek is izzítani, és előkotrom a kontrollerjeim és az egyiket a kezébe nyomom.
- Ott mész előre, ezekkel oldalra, és ezzel támadsz. A színes gombok különböző kombinált technikák, az minden karinál más, majd rájössz... - magyarázom tovább, ahogy be is tölt a játék és kijön a választék. Én Jokert választom ki.

Hátulról Vespa akkorát nyerít valami eget verő szarságon, hogy beleremeg a busz. Sunyin elvigyorodom. Ha tudnád… Mész a levesbe kisköcsög.
Összeszorított szájjal röhögcsélek Té szövegén. Közben felkapom az asztalról a mobilomat, és Fürgeujj máris SMS-t pötyög a Nagy Fehér Főnöknek:
„Lécci mondd meg Grid-nek, hogy üresedés van gitáros pozícióban. R.I.P. Vespa
ui.: C U in Denver ” – küldés.
A telefont besüllyesztem a nadrágzsebembe, aztán Té-re nézek.
- Ha ez minden vágyad, csak szólj, befestem a te hajadat is. - duruzsolom. Egyébként állítom, Té többet szórakozhat a sérójával, mire tökéletesre belövi, mint bármelyik nő.
- Bunyós jöhet! – felelek, miután Té felsorolja mije van. Felkel, én meg követem hátra. A többiek kíváncsian lesnek utánunk, hogy hová-hová így kettecskén? Na, vajon hová… Láthatják, hogy Té összedobja az Xbox felszerelést, aztán leteszem magamat mellé a „priccsre”.
- Ahha, volt már a kezemben kontroller párszor. – döngöm és rásunyítok. - Nem egy kezdővel van dolgod.
De Vespa, mintha kötelességének érezné, hogy bebizonyítsa mekkora tahó, odakiabál hozzánk:
- Az enyémet is kézbe veheted, cica! – röhög be középre olyan buzisan, ahogy szokott.
- Gyerekmérettel nem kezdek. – felelem színtelen hangon, ujjaimmal vadul nyomkodva a gombokat. Killer Frost nevű nőszemélyt választom, hehehe. Valahogy hasonlóságra lelek köztünk. Jégcsapokkal meg mindenféle jégből összemágiázott fegyverekkel veri az ellent. Őszintén? Ezek a játékok kihozzák belőlem az állatot, és hirtelen kedvem támad feldugni egy óriási jégcsapot Vespa seggébe.
- Kislány, nagyon félre vagy te informálva! Ville papáé után igazi kalandtúra lenne az enyém.
Felsóhajtok. Na, kezdjünk el játszani, mielőtt még Vespa fejéhez basz… vágom a kontrollert. Ha már a hülyeség nem, legalább ez fájjon neki.

Megcsóválom a fejem, a hátulról érkező nyerítésre, és csak csettintek a nyelvemmel, mintha egy lovat hallottunk volna. Az is hasonló hangot ad ki, bár néha elgondolkozom, hogy elcserélném Vespát egy jó lóra. Jah hát igen a bandán belüli szeretet és törődés az jellemez minket.
- Hm, kinek írtál? Apucinak? - érdeklődök, de nem nézek bele az sms-ébe, ennyire tartom a magánéletet, és ennek érdekében hogy ők is tartsák, lejelszavaztam mindent a telefonomon, amit csak le lehet. Bár szerencsére, ezzel eddig nem voltak gondok, de én szeretem biztonságban tudni a dolgaim. Még tőlük is, és felnevetek.
- Hát ki tudja, én már csak fiatalabb leszek, és úgy néztem, most poén papagájnak lenni szóval... - legyintek, hiszen mindenki tudja, hogy kb én töltök a legtöbb időt a tükör előtt a hajammal baszakodva. De hát ennek úgy kell állnia, ahogy megálmodtam, máshogy nem lehet. Aztán hátramegyünk, és elkezdtem profi módon összedugdosni az xboxozáshoz kellő alkatrészeim, és előhalászom a kontrollereket is, amik kelleni fognak. Ellenőrzöm hogy működnek-e, mert kellemetlen dolog azért kikapni mert nem működik az elem benne. Jártam már úgy.
- Jól van jól van. Szóval akkor vedd semmisnek amit mondtam - válaszolok ahogy elhelyezkedek, és közben harcost is választunk a játékhoz. Imádom ezt a játékot, bár nem mindig nyerek benne, de attól még fun és örülök hogy most nem a gépi bot játékosok ellen kell verekednem, hanem akad ebben társam. Szeretek játszani, most élem a gyerekszobám, és ha valaki látná... hát nem biztos hogy erre gondolnak, mi zajlik egy turnébuszban. És csak felsóhajtok ahogy a szőkeség nem bírja megállni hogy be ne szóljon Octinak.
- Szöszi, ha akarsz játszani akkor gyere, ha nem, akkor hord el magad, még vödröt is adok, de épp most akarom rommá verni a csibit - morgom meg a kedves zenésztársam, aki ezen csak röhög.
- Hát ha csak ebben tudod megverni...
- Veled ellentétben, én normális vagyok - vágok vissza, mire csak néz rám, azokkal a szürke szemeivel, én pedig elvigyorodom. És startolom a játékot, aztán már rá is fekszem a kontrollerre, és fejbe rúgom Octi karakterét. Jó indítás. De jelképesen, kiverem a fejéből Vespát.

- Jah. „Apucinak”. – hehehe. - Hogy izzítsák be a hamvasztó kemencét. Halott embert viszünk.
Én már el is földeltem Vespa-t. Így járt a szentem.
- A lagzit halotti torral üljük meg. – sóhajtom gonoszan vigyorogva.
Té-vel aztán elvonulunk hátra a „hálószoba részleg”-be, ahol nekigyürkőzünk a nagy Xbox-olásnak.
Vespa nem tudja befogni. De már Té is visszaossza. Vespa igazából két vödörrel gazdagszik. Tőlem is kap egyet, ha ezen múlik a boldogsága. Mindenki jól jár.
- Te még ebben SEM tudnál megverni öregem. – dünnyögöm kifelé Vespa-nak. Persze még nyunnyog valamit ráadásnak, de az álmokból szőtt nemi élete, amibe engem is belehallucinál, izgat a legkevésbé. Ha ő lenne az egyetlen pasi ezen a planétán, akkor inkább átigazolnék a leszbikhez.
De csak szívja kintről a vérem (mikor már azt hittem befejezte), aztán egyszercsak ott terem az ajtóban. Vállal támasztja a falat. Épp keményen agyaljuk egymást Té-vel a TV képernyőjén. Részint villan legkedvesebb buzimra a tekintetem. Levakarhatatlan önelégült vigyor feszít a képén. Tényleg csak azért mer arcoskodni, mert Ville nincs itt. Nem is kell itt lennie. Ha Vespa-ról van szó, én is képes vagyok 8 napon túl gyógyuló sérüléseket okozni. Érzem a zsigereimben!
Játszódjál máshol, hülyegyerek. Azt mondják a hülyék hajlítják a teret. De ő… Nem csak hogy görbíti a teret, egyszerűen nincs körülötte térerő!!!
- Menjél, babrálj inkább a varázscerkával. – Addig sem engem basztatsz.
Szerintem azért átszivárog neki valami a fejében terjengő a sötétbe, hiába vág olyan idióta pofát napi 24 órában. Még válaszol.
Magamon érzem a tekintetét, ahogy végigvizslat.
- Ne bomolj. Dugtam nálad jobb pinákat is. Sőt! Csak azokat! – kacsint rám azzal a sátánian beteg vigyorával.
Az ott mi a szájszögletében? Most komolyan! Nyáladzik???
Esküszöm addig szólongat be nekem, míg a végén az ambulanciára fog beszólni. De szeretnék láncfűrésszel végrehajtani rajta egy műtétet!
Egyre durvábban nyomkodom a kontroller gombjait. Csattognak az ujjaim alatt, ahogy sorozom Té-t. Szerencsétlen ketyere nyekereg a markomban, erre a zöld „A” betűs gomb kipattan a helyéről. Majdnem kilövi a szemem. Meglepődve pillogok.
- Hoppá… Bocsi Té. Azt hiszem, ezt kinyírtam. Veszek helyette másikat. – vetek bűnbánó bocipillantást a gitárosunkra.
Ahh… Alig várom, hogy végre Denverbe érjünk. Ha mást nem, addig lehúzok egy ablakot és kilógatom a fejem a menetszélbe. Nem bírok már magammal.

- Hm, hamvasztás is lesz? Azt hittem esküvőre készülünk nem temetésre, nincs rendes fekete öltönyöm, nem megyünk temetésre - nevetek én is, hiszen nagyon érdekelne hogy mit szólna mindehhez Villa papa, de ha szerencsénk van akkor Denverben ki fog derülni. Remélem velünk lesz és nem ellenünk, azt nem élném túl.
- Hát jó de akkor a menüt én rakom össze, elég kényes vagyok tudod.... - kezdek bele affektálva hogy mit eszek meg és mit nem, hiszen tény és való a banda egyik legkényesebb tagja vagyok. Mármint kaja terén, de szerintem már mindenki megszokta, ahogy azt is hogy én töltök a legtöbb időt a hajam basztatásával. És persze xboxozással is, de szerencsére most nem kell egyedül tolnom, és Octival igen jól kijövünk két agresszív kismalacként nyomkodjuk a kontrollert. Felnevetek ahogy a csibi is visszaoltja, Vespának vesztett ügye van mindig, de kit érdekel? Mert hogy őt nem, az szent igaz. Mi meg jót derülünk azon hogy egyfolytában egymás vérét szívják. Ha megunjuk Ville papa rendet vág köztük tisztességesen. Nem is értem amúgy miért ennyire ellenséges az a szőke fasz, bár igaz hogy mind kétkedve fogadtuk az új tagot, de kiderült hamar hogy beillik közénk, a maga módján legalább olyan dilis, mint mi többiek. Bár hogy ez rá nézve bók vagy ránk sértés, más kérdés.
- Vespa, húzz már a faszomba, épp játszanánk, és rombolod a színvonalat - morranok rá cseppet se kedvesen, de egyenlőre egy utolsó - szerinte menő - beszólással ott hagy minket, mi meg folytatjuk tovább egymás csépelését, és a mortal kombat néha remekül kifejezi hogy mit szeretnék tenni egy két emberrel. Agresszíven nyomkodjuk a gombokat, és Octinak mély meglepetésemre sikerül is kinyírnia az A betűt. Kezembe veszem a kontrollert, és megnézem mennyire lett baja, és sikerül visszapattintanom, de majd vissza kell ragasztani, egy szervízben.
- Semmi gond, majd Denverben megcsináltatom, csak kell bele egy olyan izé - mutatom hogy mi, mert már többször is szereltem meg így a kontrollereket. Kiléptetem magunkat a játékból, és az út további része dumálással és közös fülesen való zenehallgatással telik, részünkről. Aztán megérkezünk. Egészen felvillanyoz a lehetőség, és a busz, letesz minket a szállásunknál. Grid kiadja a szobákat, meg minden szart elintéz amit el szokott, és szélnek vagyunk eresztve. Egymásra vigyorgunk Octival, és jól láthatóan egy kis táskába teszem a sebesült kontrollerem, és a telefonommal felszerelkezve már húzok is elfelé. Denver ismerős nekem, többször is csöveltem már a haveromnál, Jimmynél.
- Sorry srácok, sürgősen el kell mennem, nem kurvára nem ér rá! - akadok ki amikor akadályozni próbálnak abban hogy elinduljak és végül el is porzok. Menet közben már tárcsázom is Jimmyt.
- Helló haver! Elérhető vagy? Denverben vagyok és kellene egy apró baráti szívesség... - kezdek bele, és már el is tűnök az első kanyarban.

#rohatulnincskedvemkódolni

Hatalmas bociszemekkel mea klumpázok a kinyírt kontrollerért. Té nem csinál belőle nagy ügyet, csak elveszi tőlem.
- Jól van. – dünnyögöm egy sóhajt elengedve. - Kösz a játékot, király volt. Ha nem fuccsol be ez az izé, tuti megverlek! Úgyhogy jössz egy visszavágóval. – vigyorodom el.
Körülbelül másfél óra, és megérkezünk Denverbe a Sheraton Hotelhez.
A busz megáll a parkolóban, én meg lerobogok és nagyot nyújtózok, mielőtt kihalásznám a csomagtartóból a gurulós fekete kis utazótáskám. Közben szemfüles riporterek, fotósok és leselkedő rajongók hada nyomulna ránk rögvest, ha nem lennének a biztonságiak. És persze Grid, aki mindent kézben tart. A szobáinkat már elintézte. A kulcsokat megkapjuk a recepción. Bezzeg Ville sehol. Na mindegy. Pedig azt hittem, ő is itt lesz, mire befutunk. Csak egy beletörődő sóhajjal konstatálom; nyilván dolga van valahol. Alszik, szív, csajozik. Vagy ezek kombinációja.
Mielőtt Té elviharozna, utána szólok.
- Még a koncert előtt elintézem amit megbeszéltünk! – jah, be kell szereznem két kamugyűrűt, sminkkészletet, és… a rózsaszín hajfestékben nem vagyok már biztos, hogy kinek a reszortja, Té-é vagy az enyém, de azt is szermányolok majd. Legfeljebb két flakonnal kenünk Vespa fejére, és jó rikítószínű lesz tőle.
Grid mielőtt utunkra engedne, elegánsan kiosztja a szokásos utasításokat: „nem szartok a szőnyegre, nem barmoljátok szét a berendezést, és nem építitek le teljesen az agyatokat estig.” Jó, hát ez nem az én ingem, úgyhogy nem öltözködöm.
A 544-es szobát kapom. Megindulok a lift felé, erre Vespa fürgén mellécsapódik és átkarolja a vállamat. Istenem, mennyire rühellem, amikor beleliheg a bal fülembe! Baszki, annyi csaj van, mégis mindig engem talál be. Nem értem ezt az embert, tudja, hogy nem csípem.
- Fegyverszünetet ajánlok.
Meglepetten ránézek.
- Te??? – röhögnöm kell. Sértő. Hülyének néz.
- Van egy elméletem. Aki Ville-nek szétteszi, az mindenkinek szétteszi. Bandán belül marad.
Homlokráncolva emésztem a hallottakat. HE??? Így kezd béketárgyalni? A tartalmi logikát sem egészen értem. Ville, ha hallaná, kifilézné.
- Ez aztán a diplomáciai érzék… – döngöm egykedvűen. Gyakorlatilag lekurvázott. Már megint. Most már tuti nem ússza meg a nősülést, és csak súlyosbítja a helyzetét. Minél bunkóbb lesz velem, annál messzebb megyek…
Fojtott hangon csevegünk, úgyhogy mások nem hallják.
- Na ne kamuzz már, hogy sosem képzelted el, milyen lehet velem dugni.
- Te Vespa… Az ilyesmit én rémálomnak hívom.
- Most meg mi bajod van?
Na, vajon mi?
Szemforgatva torpanok meg. Ő meg elenged.
- Szívem, TE vagy a bajom. – nagy mosolyogva paskolom meg az arcát a szabad tenyeremmel. - És még mindig nem vágom mi a francot akarsz tőlem. – elengedem és fordulok is a lift felé, hogy tovább húzzam magam mögött a táskám.
Vespa olyan, mint az árnyékom. Nem tágít.
- Dugjunk pertut. – vágja ki egyszerűen. – A táncosok is szoktak. Hogy egymásra hangolódjanak. Nekünk sem ártana. Koncertig belefér pár menet. Köztünk marad. Höhöhö. – vigyorog bele szélesen és hülyén az arcomba.
- Jaaa… Te így haverkodsz. Értem… – dünnyögöm. Abszolút nincs rá gusztusom. És soha nem is lesz.
Valamiért az az önelégült vigyora tovább feszül. Nem csak az idegeim.
- A múltkor is stírölted a tökömet.
- Mert az arcomba nyomtad. – hülyegyerek. Ezek szerint a paprika spray nem volt elég csípős.
- Tetszett, mi?
Marhára... Nem szólok. Felesleges szájtépés.
- Békülős szex. Egy új barátság kezdete. Na?
- Valóban kihagyhatatlan ajánlat… – morgom színtelen hangon.
Vajon mekkora az esélye, hogy leszakad a lift, ha belököm oda Vespa-t? Én hiszek a csodákban.
Mély lélegzetet veszek, és újfent rámeredek. Tele a sráccal a balerina cipőcském.
- Figyelj… Betűzzem, vagy hívjak neked tolmácsot, aki elmagyarázza, hogy felfogd végre: NEM-MÁSZOL-BE-A-BUGYIMBA. Pont. Téma lezárva. Nem tudom ezt neked máshogy mondani. Legfeljebb finnül, de angolul sem értesz. Szakadj le rólam, oké? – odaérek a liftajtóhoz és megnyomom a hívógombot. Szinte úgy csapok rá.
Vespa csak azért ilyen pofátlan, mert tudja, nem köpöm be senkinek. Főleg nem Ville-nek. Nem fogok ellentéteket szítani a bandában. Különben is képes vagyok kezelni a dolgokat. Nem kell tutujgatni.
A liftajtó kinyílik, én meg belépek a fényes, csillivilli kabinba.
- Haaa… mégis meggondolnád magad, tudod hol találsz. – kacsint rám Vespa azzal a nyálasan számító vigyorával, és sarkon fordul, hogy elrongyoljon valamerre, mint a vadludak. Szerencsére nem tart velem. Fel is kötném magam, bassza.
Irány az 5. emelet, és a szobám. Kulcs zörren, zár nyílik.
A szoba tágas, világos és makulátlanul tiszta. Az ágyra emelem az utazótáskámat. Hosszan zizzen a cipzárja, ahogy kinyitom.
Legfölül a ruháimon egy rózsaszín borítójú könyv lapít, rajta egy ölelkező meztelen párral. Fura…. Eddig még sosem láttam. Biztos, hogy nem én csomagoltam be. Valaki becsempészte. Valaki… Van sejtésem ki.
Kézbe veszem és meglepődve méregetem. Már a címe aggódásra ad okot: „Szex tippek – Hogyan légy tökéletes szerető”
WHATTHEFUCK???
Felcsapom a borítót. Alatta egy apró cetli lapul, amin az elkövető le is leplezi magát egy rövid üzenettel: Hosszú az út Denverig. Művelődj kicsit. Csók: Jaana.
Tudtam… Viszont azt nem tudom mit képzel. Turnén vagyok, nem szextúrán.
Laposan körbesunyítok a szobában, mintha attól tartanék, hogy valaki kifigyel, aztán odalapozok a tartalomjegyzékhez. Ilyenek vannak benn, hogy: a férfiak erogén zónái, hogyan lovagoljuk meg a férfit, hogyan használd a szádat, tantrikus szex, az önkielégítés művészete stb stb. Mindezt képek illusztrálják.
Ehhe-ehhe… Ha nem kéne jegygyűrűket vadásznom a szőkének, még komolyabban bele is ásnám magam a témába. Mindegy. 5 perc nem a világ, úgyhogy leülök az ágy szélére törökülésben és olvasgatni kezdek.

Érdekes egy "tananyag". Több helyen megröhögtet. Néha olyan illusztrációkat találok benne, hogy a könyvet megforgatva sem jövök rá ki-hogy-merre-miért. A fejemet is fordítom, lassan tótágast állok, de akkor sem tudom kivenni a megjelenített pozitúrát normálisan.
- Nah jó. Ez hülyeség. – dobom félre a párnára egy sóhajjal, aztán hanyatt vágódom az ágyon. Két tenyerem a hasamra fektetem, és ütemesen dobolni kezdek az ujjaimmal.
A spotlámpás mennyezetet bámulom. Azon gondolkodom, hogy indulni kéne a beszerzőkörútra; fogok egy taxist, aki biztosan ismeri a környékbeli piacokat. Ott vadászhatok valami bizsust.
Ismét ülőhelyzetbe tornázom magam, mire matatni kezdek a dzsekim oldalzsebében. Előhalászom belőle az apró MP3 lejátszót, és bekapcsolom. Kell a zene, az az életem.
Felkelek, és elindulok a kijárat felé. Közben a kis hangszórókat betömködöm a fülembe. Épp kopogtatnak, de lemaradok róla, mert a fejemben már ezerrel üvölt Starship-tól a We built this city.
Csak pár lépés az ajtó, és igen jó hangulatban, énekelve tárom ki a szárnyát.
- We built this city on rock ’n roll!
Egyenesen Ville támaszkodó alakjába botlom bele. Megtorpanok. Széles vigyorra fut a szám, ahogy felnézek rá.
- Hééé! Az elveszett fiú! Szia Ville! – szinte kiabálok az arcába, nem hallom a saját hangomat, de aztán kapcsolok.
- Ehm. Bocs… – kapkodom ki gyorsan a füleimből a dugaszokat. - Merre jártál? Azt hittem minimum Te leszel a fogadóbizottság. – magyarázom már normál hangerőn.
Jah. Jobban örültem volna, ha a buszról leszállva őt látom meg elsőként, és nem Grid-et.

Azt mondja, kiütötte magát.
- Akkor biztos jó buli volt. – duruzsolom mosolyogva, miközben visszatolatok a hotelszobába. Kénytelen vagyok, mert Ville megindul felém mielőtt még válaszolnék, hogy Persze, gyere csak.
Odabent szembefordulok vele, hogy lássam, s anélkül csukom be az ajtót, hogy arra néznék.
Elkapja a derekam, és magához húz. Azonnal vér szökik az arcomba, de ez a kislányos zavar nyomban mosollyá lágyul a vallomás hallatán. A kezeim felcsúsznak a vállára.
- Te is nekem. Biza! – döngöm Ville igéző szemeibe őszintén. Szeretek elmerülni ezeknek a szemeknek a látványában. Egész nap elnézném. Basszus. Rohadtul örülök, hogy előkerült, és megkeresett, szívem szerint a nyakába ugranék, DE NEM!
Viszont felesleges kamuznom, ez van. Tényleg hiányzott.
Hogy jól utaztam-e?
- Naná! A kedvenc buzim minden egyes percemet feldobta. Deee… látom te is túlélted Grid-et. Remélem azért szenvedtél annyit, mint én Vespa-tól… – bazsalygom gonoszan vigyorogva, a hangom gúnyos.
Csak azért nem ágaskodom lábujjhegyre és mászom Ville szájára, mert, mert… nem tudom. Nem merek. De szeretném. Megint bolond vagy Octi!
A zene még mindig hangosan zizeg a fülhallgatókból.

És erre hazugsággal vádol. Sunyítva szűkül össze a szemem, így méricskélem azt a vidám, csibészes kifejezést az arcán. Határozottan meg kéne sértődnöm. Igen… Szavak helyett ravaszdi mosolygásra húzódik a szám fél sarka. Na várjál csak…
Egy egyszerűen eldöngött választ kapok a kérdésemre. Mióta mondja őfelsége egy bulira azt, hogy „nem volt vészes”??? Most vagy nagyon lájtos és konzervatív volt az ő ízlésének, egy valódi kínszenvedés, vagy még az előtt elfogyott a cucc, hogy totál szétszívta volna az agyát.
Nem állom meg szó nélkül.
- Na mi van? Csak nem nyugdíjas vízi revüt nézetett meg veled Grid?
Ville figyelmét erre megragadja valami, és ellép mellettem. Utána fordulok. Jujj, az a  hülye könyv!
- Az nem az enyém! – szögezem le azonnal, még a kezeimet is felemelem a hangsúly kedvéért. - Úgy találtam. – jah, a táskámban… - Minek az elméleti továbbképzés, amikor van saját edzőpartnerem? – költői kérdés. Naná, hogy mosom magam. De mégis, a fentiekben épp elég igazság van.
Ville felveszi a párnáról és futó pillantást vet a címre. Bántja a fülemet, ahogy hangosan felolvassa. Kínos a szembesülés. Gúnyosan vigyorogva néz rám, aztán elhajítja a fenébe az olvasmányt. Nyitva landol, zizeg a papír az ágyon.
Nem ment rosszul… Ha ő mondja. Én hiszek neki.
Egyetlen másodperc, és ismét ott áll előttem. Meleg markába fogja az államat, hogy bepótolja az elmaradt üdvözlő csókot. Cigi íze van, de még így is szeretem. Olyan… hamisítatlanul Ville-s.
Behunyom a szemem. Átadom magam neki, szenvedélyes ajkai tüzeket gyújtanak a gyomromban. Közben a karjaim a nyaka köré zárulnak, s lábujjhegyre magasodom.
Erre megfeszülnek a karjaimban az izmok, érezheti a vállán. Aztán egy könnyed szökkenéssel az ölébe ugrom. Éljen! Mégis győzött az iménti indíttatás, amit el akartam hessinteni.
Nem zavar, hogy Ville egyik kezében ott füstölög a cigaretta. Nem gond, ha nem kap értem, és tart meg, a lábaim azonnal a dereka köré záródnak. Szorosan kapaszkodom velük a testén. Hacsak nem borultunk.
- Nem is vagyok hazudós… – dünnyögöm bele kuncogva a szájába. - …Annyira.
Most rajtam a sor, hogy megcsókoljam. Abszolút nem mohón és keményen. Inkább kedvesen, kislányosan, de annál élvetegebben. Nem vagyok hajlandó abból vitát nyitni, hogy hiányzott.
Hirtelen elfelejtem hová is indultam eredetileg. Vespa dolga várhat.

Csak szólnom kell…
- Tudom. – dünnyögöm vigyorogva még az előtt a szájára, hogy megcsókolna.
Aztán ahogy Ville ölében termek, ő körém is zárja a karjait, a cigit eldobja.
Pimasz mosolyával az arcomba duruzsol, az én ujjaim meg a hajával kezdenek babrálni hátul.
- Néha muszáj... – suttogom a szájára halkan, vágytól rekedt altomon, s gyengéd odaadással megcsókolom. Rajtam a sor az üdvözléssel.
Ville közben elindul velem. A pilláim le vannak hunyva. Nem látom az irányt, de aztán érzem a falat, ahogy a hátam nekinyomódik.
- Ez olyan ismerős… – kuncogok bele a csókba, még a szánk is összeér javában.
Ville elválik tőlem, de a szemeit nem eresztem.
Levegőt veszek, és épp felelnék a kérdésére, amikor két lassú, de határozott kopogtatás kondul az ajtómon.
A lélegzet bennakad a tüdőmben. Kérdőn pillogok Ville-re, mintha ő várna valakit, mert én tutira nem.
Nem mozdulok. Várok egy pillanatot, aztán megint a két kemény koppanás.
- October…! Kop-kop. Megjött a papaaa… - dönög odakintről Vespa egy sorozatgyilkos nyájasságával.
Meglepetten  gúvadnak a szemeim a felugró szemöldökeim alatt; mit keres ez itt??? Nem igaz, hogy soha nem adja fel…
Nem szállok le Ville öléből, eszemben sincs ajtót nyitni. A műsor meg kitartóan folytatódik.
- Kismalac, kismalac engedj beee… Különben elfújom a házadat!... Füüüüüüüüüü!... – baszki, és tényleg fújja! Az ajtót. Tisztán hallani.
Felsóhajtok.
- Meghaltam, és a pokolban vagyok. - morgom kelletlenül. Jah, tényleg, nem véletlenül Slaves of Hell. Jól belecsöppentem az egészbe.
Olyan közel az arcom Ville-éhez, hogy az orrunk hegye szinte összeér.
- Áruljátok egyszer már el mi a szart szívtok. Én is kérek. - magyarázom fapofával. De nehogy komolyan merjen venni!
Nem kérdés, Vespa már most teljesen be van állva, pedig hol van még az esti koncert!