Hülyén nézhetek Ville-re. Papa? Meg kismalac? A végén mégis elkap a röhögés az első döbbenet után.
Ville összeszűkülő, elsötétedő szemekkel mered rám. Ilyenkor ébred fel benne a szunnyadó vadállat(?).
- Semmi közöm hozzá, esküszöm! – röhögcsélek még az ölében. Az kell még, hogy összefüggésbe hozzon ezzel az orbitális majomkirállyal.
Azt már meg sem merem mondani, hogy egész úton, de főleg lent az előtérben valami hasonló stílusban nyektetett. Bár akkor még tiszta volt. Aránylag.
Ville-től apró csókot kapok, és biztosít, hogy lerendezi a dolgot. Efelől nincsenek kétségeim. Ha Vespa eddig rám nem hallgatott, most majd fog Ville-re.
Lehámoz a testéről, de megyek én magamtól is, hogy engedjem. Lekulcsolódnak róla a lábaim, aztán lesiklom az öléből. Ismét talpon állok.
Figyelem, ahogy határozott léptekkel az ajtó felé tart. Szemét mód végigmérem az alakját. Űűű! Nagyon dögös így hátulról… Gondolatokat ébreszt a látvány, a mozgása. sokáig tudnám így szkennelgetni.
Az egész élvezkedésből Vespa nyáladzó szövegelése zökkent ki.
- Ígérem… Apuci nem köp be Ville bácsinak… Ssss… Ez csak a mi kettőnk kis titka lesssz… - magyaráz a szentem az ajtószárnynak. Aztán fura hangok szűrődnek befelé, mintha…
EZ HÜLYE!
- Kérlek, mondd, hogy nem az ajtófélfát nyalogatja... – küzdök a kitörni készülő gyilkos nevetés ellen. Megszakadok az erőfeszítéstől, de csak lesem Ville-t.
Vespa ez alatt szünet nélkül alakít odakint.
- Naaa, léccilécci engedj beee! Jó kisfiú leszek. Csak neked kiscsibe... Egy puszikával is beérem. Ehhe-ehhe. Hallod, October?... Tudom, hogy bent vagy.
Erre Ville megragadja a kilincset és azonnal feltépi az ajtót. Tuti morózus az ábrázata.
Érdeklődve lépek el a faltól. Látni akarom Vespa fejét, meg úgy mindent.
A srác az egyik könyökével támaszkodik az ajtófélfán, a kézfeje lóg. És becsukott szemekkel csücsörít!!! De aztán felnéz, az arca nyomban meglepetten megnyúlik, konkrétan leesik a helyéről Ville kirobbanó felbukkanására. Én meg szívem szerint hasra vágnám magam a szőnyegen és fetrengve visítanék.
- Szevasssz Viiiiilleee!... Csakkk… szórakoztam… Ehh. - kelletlenül megszívja az orrát, és ellöki magát a pózából. – Tudtam, hogy itt vagy, te… teee faszkalap! – teszi hozzá már teljesen más, nyűgös hangszínnel, és a mutatóujjával lendületesen Ville felé bök.
Ville háta mögött szobrozom, onnan kukkolok ugrásra készen. Itt ma nem lesz bunyó, se vérfürdő. Leállítom őket, ha kell. De előtte szarrá röhögöm magam.

Résen vagyok, és figyelek Ville háta mögött. Készen arra, hogy leállítsam, ha komolyan bántani akarná Vespa-t. Mégiscsak egy benarkózott hülyével van dolgunk. Nem kéne mindjárt kinyírni.
Ves nem tágít, pedig azt hittem, hogy Ville felbukkanása elég elrettentő lesz számára. Úgy fest mégsem. Sőt, valami nyomja a szívét, és Ville nem épp baráti hangnemű kérdésére kifakad.
Hallgatom mit magyaráz, és hazudnék, ha azt mondanám, hogy az a kis szösszenet nem üti meg a fülem. Grid nem mondta, hogy már végeztél a kis kuuu…
Egy kicsit elidőzök ennél a részletnél. Kérdések fogalmazódnak meg bennem. Tehát ez az akármi lenne az oka, hogy Ville nem volt sehol, amikor megérkeztünk? És Grid is benne volt? Vagy legalábbis tudott róla. Mindegy. Nem nehéz kitalálni Ville mit csinált a kis kuuu-val...
Ennyi. Nem több. Egyelőre nem tudok vele mit kezdeni. Hisz megszokott, hogy Ville kuuuu…rvázik amint van rá lehetősége. Igen, mondjuk ki.
Tudom, milyen fogadalmat tettem vele kapcsolatban, de… Ha jobban magamba nézek, valamiért mégis bánt, hogy… más nőkkel is… kever.
Hosszú, beletörődő sóhajt engedek el. Nem kéne jobban belebonyolódnom. Asszem így is nyakig benne vagyok a szószban.
Arra kapom fel a fejem, hogy Vespa megint leszukáz, és sérelmezi, hogy Ville-vel szóba állok, vele meg nem. Hát, kettejük közt azért jókora különbség van, és eleve nem vagyok ribancalkat, akinek tök mindegy kire nőtt rá, csak farok legyen.
Állok ott hátul, bent a szobában, és azon tanakodom, hogy mennyire szánni való ez a tag. Tényleg az. Rohadtul sajnálom. Annyira belelendült a vinnyogásba, hogy már attól félek, sírva fakad. Megvan mindene, amit akarhat: tehetség, siker, pénz, csillogás, kurvahegyek. Aztán mégis boldogtalan. Ha boldog lenne, most nem itt irigykedne Ville-re, és nem utánam kajtatna, hanem élné a la vida locát.
Ville nem olyan együtt érző, mint én. Megelégeli a süketelést. Megragadja Vespa torkát, és egyetlen jól célzott lendülettel keni fel a szemközti falra.
A biztonság kedvéért utána sétálok. Kilépek a folyosóra, szerencsére nincs kint senki. Se vendégek, se személyzet.
Hagyom Ville-t, hadd adja ki azt, ami kikívánkozik belőle. Amíg csak szavakkal fenyeget, nincs gond. Félúton emelkedik az ökle, és keményen lyukat üt a falon Vespa feje mellett.
Na igen, szerintem ezt kihagyhatta volna, de majd… kijavítják.
Még nem engedi el Vespa-t. Makacsul szorongatja. A hangja mély és halálosan fenyegető. Biztosra veszem, arra vár, hogy a szöszi megmukkanjon, vagy egyetlen rossz szót köpjön el, de akkor beváltja az ígéretét, és agyonveri.
Én is csak Vespa következő nyikkanását lesem. Ha olyat találna szólni, ami agressziót válthat ki Ville-ből, én legyek az első, aki lép. De nem az ő érdekében.
Vespa félrelöki Ville kezét a torkáról.
- Jóóól van, jóóól van, értem én! Nyugalom van, ne pánikolj cimbi… Dugd föl magadnak a kiscsajt. Nem is kell.
Okos gyerek, egy igazi túlélőművész.
Ha Ville lefejti róla az ujjait, Vespa morogva ódalog el a helyszínről, s a folyosó legvégén eltűnik a szobájában. Dühösen csapja be maga után az ajtót. A csattanás bezengi az egész szintet.
- Remélem tele ment szálkával a nyelve. – döngöm egykedvűen bámulva utána.
Mázli, hogy nem ő az énekes, különben végigpöszéskedné nekünk a koncertet, mint valami debil: „Moszt pedig következzen a Jór cvít cix cix cix.”
- Haaa… Vespa-nak ne adj isten, baja esne… Nem sokáig kéne új gitárost keresni. ...Beugorhatok helyette? – olyan sunyi hangon búgom, hogy szinte sugalmazom; ha igen a válasz, már rohanok is és hidegre teszem a gyereket.
Valahogy nincs kedvem nevetni. Valami alattomban beárnyékolja az eddigi jókedvemet. Sejtem mi, de nem akarok vele foglalkozni, mert csak kínoznám magam.
- Azt hiszem sétálok egyet. Úgyis be kell szereznem ezt-azt estére. – mosolyodom Ville-re, ha felém fordul. - Van kedved velem jönni, vagy… máshol van dolgod? - puszta érdeklődés. Az égvilágon semmi nincs a hangomban; se szemrehányás, se számonkérés.
A lagzit nem kéne lefújni emiatt a kis intermezzo miatt, hisz Té már javában szervezi, mozgósítja az erőit. Nem lenne fair vele szemben. Meg lesz tartva a buli, legalább én is kikapcsolódom. Rám fog férni.

- Oké. – szólok. Grid-nek is, ha úgy alakul. Naná! Csak nehogy én segítsek rá Ves idő előtti elhalálozására… Hehehe. Sokat basztat, még Ville-t is beelőzöm.
Örömmel veszem, hogy Ville velem tart. Mégha most egy kicsit mufurc is így Vespa után. Nem gondoltam, hogy ennyire felpörgeti magát rajta.
- Szuper! Húzzunk. – búgom mosolyogva, aztán kulcsra zárom a szobám ajtaját, mielőtt a szőkének eszébe jutna belógni és végigszaglásznia a bugyijaimat. Esküszöm kinézem belőle. Van egy olyan sejtésem, hogy még visszatér.
- Persze, kerüljük ki őket. Most nekem sincs sok kedvem hozzájuk. – fordulok el az ajtótól, és Ville után iparkodom, hogy beérjem. A folyosón elterülő szőnyegnek hála tompán hallhatja, ahogy a lépteimet megszaporázom mögötte, aztán melléverődöm.
- Menjünk ki a mosodán vagy a konyhán keresztül. – javaslom.
Ha odaérünk a lifthez, gondolom Ville hívja. Ha nem, akkor én tapadok a gombra. Amint megérkezik, és elhúzódik az ajtaja, beszállok. Csak odabent a kis fülkében kérdezek rá. - És Te? Amúgy… Jól vagy? Minden oké nálad? – tudom, tudom, Ville pont nem az a fajta, aki majd elmondja, ha nem, de azért mégis érdekel, hogy mi van vele.

Ville bevár, és felém nyújtja a kezét. A mosolyom tovább szélesedik, az ujjaimat pedig a markába csúsztatom. Az érintése elég ahhoz, hogy elfelejtsem min akadtam meg az előbb. Ki nem szarja már le Vespa mit szövegelt.
A lift előtt szembefordulok Ville-vel.
- Ez az! Magunkra kapunk két lepedőt, és elkezdjük kísérteni a környéket. – vigyorodom el, de ő még megtoldja a dolgot a másik alternatívával is. Sandán néz rám, én nem különben őrá. Éhes lennék-e? Azt hiszi, hogy mindig éhes vagyok? Tény, hogy jókat tudok zabbantani, úgyhogy csak vigyorgom csendben. Főleg, mert megeshet, hogy már kettő helyett kell tömnöm a bucit. Na igen, ez még baromira kérdéses. Nem derítettem ki. Csak… gyanakszom. Hűűű… Hogyan adagolnám be Ville-nek, ha mégis?... Meg egyáltalán ÉN mit csinálok??? Mindegy. Egyelőre ezen akarok a legkevésbé rágódni. Remélem csak a gyógyszer miatt zavarodott meg a szervezetem, és nincs komolyabb baj. Egy terhesség bebaszna. Kábé annyira akarom, mint ő. Semennyire. Vagggy… legalábbis ki kéne puhatolnom valahogy mi ilyenkor a stájsz nála. Persze… Közlöm vele a nagy hírt, aztán megfejel. Hehehe. Asszem akkor nem vihognék. Ehh…
Érkezik a lift, csilingel, s az ajtó elhúzódik. Ville-vel beszállunk, és választ már odabent adok.
- Neeem. – rázom meg a fejemet, a fekete tincsek ide-oda táncolnak a vállamon a mozdulattól. - Inkább elnyal… – nék valamit. Elharapom a végét, mert még időben kapcsolok; ezek az amcsik minden kétértelműn fennakadnak. És most nem kellenek tanácsok, hogy szerinte mit nyaljak. - …Fagyiznék. Vagy jégkrémeznék. Odakint a parkban. Mit szólsz? Van kedved? – ezzel megnyomom a legalsó, különálló fekete gombot.
Irány az alagsor.
Ezek szerint minden ok nála, ennek örülök. Csak a gyökereket rühelli...
- Hát még én... - magam elé mosolyogva dünnyögöm.
Pár másodperces út lefelé. A gyomromban érzem, ahogy süllyedünk. Végül megállunk és a liftajtó ismét kinyílik előttünk.
Nem lenne szabad itt lennünk, de próbáljanak csak meg elzavarni. Ettől én még iparkodom. Egyrészt mert Ville nyakigláb, és hívogat a fagylalt ígérete is.
Hosszú, széles folyosó vezet előre, majd jobbra és balra is felbukkan egy-egy szürke ajtó. Az egyikre az van írva: „Laundry”.
Erre haladok tovább, és fél kézzel belököm. Odabent a hatalmas helyiségben ipari mosógépek sorakoznak egymás mellett az egyik fal mentén, hangosan zúgnak a megtömött szárítógépek, és azokon túl az alvégen komoly vasalógépek ontják a gőzt.
A személyzet patyolatfehér papucsban és nadrágban, felül almazöld egyenfelsőben szorgoskodik a gépeknél, vagy jókora műanyagkosarakkal mászkál, amiben a mosnivalók púposodnak.
- Okééé… – lesek fel Ville arcára. - Van ötleted mit nyúljunk le, vagy csak… simán sétáljunk ki?