Korán reggel bementem a céghez dolgozni, hogy a tegnapi elmaradásaimat bepótoljam. Ilyen egy szorgalmas cégvezető és cseppet sem hagyja másokra a dolgokat. Elveszek a papírrengetegben, így jobbára senkit sem kívánok fogadni. Mire feleszmélek, addigra már kilenc óra elmúlt és kezdek nagyon éhes lenni. Elhatározom, hogy tartok egy két órás szünetet, míg megreggelizek és egyben megebédelek. Alig lépek ki a cég ajtaján, mikor eszembe jut, hogy ma kell mennem tárgyalni a bankba. Egy nagy fintorral veszem tudomásul, hogy megint szétcsúszik napom. Egy sóhajjal veszem tudomásul, de aztán minden további nélkül megyek étkezni. Egy fél óra alatt eszem meg a kiadós tartalmas ennivalót, aztán teli gyomorral indulok meg a bankba tárgyalni. Tizenöt perc kocsikázás után érkezek meg, aztán a gépnél kikérem a saját sorszámom. Beállok a sorba, aztán elkezdek várakozni. Tekintetem néha szétnéz, hogy jelen pillanatban milyen emberek találhatóak meg. Az egyik saroknál mozgolódást veszek észre, ami elsőre fura, azonban nem foglalkoztat engem tovább. Inkább azt fedezem fel, hogy előttem egy nő áll, aki kisebb nálam. Közelebb hajolok hozzá, aztán megszagolom a hajának illatát. Éppen elmerülnék ebben a tevékenységben, mikor fegyver hangját hallom meg, aztán kiáltást, hogy ez egy bankrablás. Ne mozduljon senki és a többi. Természetesen ilyenkor a földön lapulok meg, hiába drága a zakóm. Szemem sarkából észlelem a bankrabló gárda mozgását. Mindenkit a földről felrángatnak minket, hogy szűkebb helyre zsúfoljanak minket. Én engedelmeskedem, mert nem tudok elbújni előlük. Ha rájönnek, hogy egy menő cég tulajdonosa vagyok, aki minden valószínűséggel multimilliomos, akkor egészen értékes túsznak fogok számítani. Az engem taszigáló alak végül lefejti rólam a zakót, sőt az értékes karórámat szintén elveszi. Ezek utána taszít rajtam, mire én hasra esek és beverem a padlóba az orrom. Nem vészes a helyzet, túlélem, de kissé kellemetlen az orrvérzés. Ennek tetejébe vérfoltok csöppennek a hófehér színű ingemre. Körülnézek segélyhívóan, miközben az alak még megrúg. Legszívesebben visszaütnék, de jól tudom, hogy nekik fegyvereik vannak. Végül nehezen elmegyek az útjából, majd a két lábamat magamhoz karolva próbálok egy ésszerű terven gondolkozni.

Végre egy szabadnap, amit az emberek általában pihenésre szoktam használni, kivéve engem, mert még ilyenkor is szólít a kötelesség. Na persze nem munkaköri - illetve csak tanonci - kötelességek, hanem családi ügyek. Lévén, hogy a szüleim már nem élnek, és a nagyszüleim már elég öregek, és nem tudnak mindent megcsinálni, rám hárul az ügyintézés nagy része, legalábbis a rohangálós része. Persze ők mondták, hogy megcsinálják, pihenjek csak, de én makacsul ragaszkodtam hozzá, hogy elintézem a dolgokat.
Már korán reggel ébren voltam, jó szokásomhoz híven, és egy kis futással kezdtem a napot, aztán még délelőtt. segítettem a nagyiéknak a ház körüli teendőkben, s csak ebéd után indultam el a bankba, ügyeket intézni. Ott állok a sorban, nyugodtan, mikor érzem, hogy a mögöttem álló férfi belépett, akarom mondani behajolt a személyes terembe, és hát mit ne mondjak, eléggé idegesít. Már épp fordulnék meg, hogy szépen megkérjem tartsa távol a fejét az enyémtől mikor egy lőfegyver ismerős hangját hallom meg, s rögtön utána, hogy ez egy bankrablás. Na szép... Ezt a napot sem úszom meg nyugodtan. Már reflexszerűen nyúlnék a pisztolyomhoz, csakhogy azt otthon hagytam. A franc gondolta volna, hogy szükségem lesz rá, azt hittem lesz akkora szerencsém, hogy hamar elintézem, amit kell, de sajnos nincs szerencsém.
A következő pillanatban már a földön vagyok, nem tudom, ki rángatott le, de jelen pillanatban nagyon hálás vagyok neki. Persze a földön kuporgás sem tart sokáig, a bankrablók gyorsan összeterelnek minket. A mellettem álló férfiról, aki láthatólag a gazdagabb körökben mozog, az egyik lerángatja a zakóját, s ha jól látom még a drágának tűnő karóráját is elveszi. Ennek tetejében még bele is rúg. Na itt telik be a pohár, egyszerűen nem tudom ezt végignézni, gyors reflexeimnek köszönhetően - amit a karatetudásommal együtt szívtam magamba - kigáncsolom a férfit, és a földre szorítom. Teljes testtömegmmel nehezedek rá, ami persze nem sok, de biztos váratlanul érte, így még mindig több, mint a semmi, és még a bankrabló pisztolyát is sikerül megkaparintanom. Pillanatok leforgása alatt történik az egész, a többieknek esélyük sem lett volna megállítani.
- Hé! Szerintem jobban teszed, ha ott maradsz...! - figyelmeztetem az egyik másikat, aki megindult felénk, és nézzenek oda, hallgat rám...! Persze biztos nem tart ez sokáig, és talán, sőt biztos az életem kockáztatom ezzel a kis magánakcióval, de csak nem nézhetem végig ölbe tett kézzel, hogy egy védtelen alakot bántanak...
- Uram, jól van? - pillantok a férfira fél szemmel, miközben még mindig az egyik rablón csücsülök, kezemben pedig a pisztolyt szorongatom.

Fogalmazzunk úgy, hogy jól vagyok az orrvérzésen kívül. A véres ing tudata hidegen hagy, hiszen vagyok annyira gazdag, hogy veszek egy másikat. Inkább azt sajnálom, hogy míg ez az egész dolog lefolyik, addig értékes órákat vesztek? Miért? Mert egyszerűen nem munkával töltöm. Váratlan esemény történik körülöttem, amit az előttem levő nő csinál. Akciófilmekben látott mozdulatokkal teríti le az egyik bankrablót, elveszi tőle a fegyverét és ráadásul sakkban tart még egyet, azon kívül, hogy ott trónol a legyőzött férfin, mint egy rabszolga királynő. Szépen kifejezve igen csak pozitív megítélést kap tőlem, mert ilyenekre képes. Mikor felém fordul, s felteszi nekem a kérdést, akkor ránézek.
- Megvagyok – szólok hozzá határozottan, azonban nem merek szólni, hogy mögé lopakodik az egyik rabló. Csak némán behunyom a szemem, mert nem akarom végignézni, hogy a drága hősnő sorsa mi lesz. Megverik? Megalázzák? Vagy esetleg szexuálisan megerőszakolják, vagy késztetik? Én a saját bőrömet védem, így lehajtom újból a fejem. Ne ismerjenek fel, mert akkor nem csak a zakóm veszik el, meg a karórám, hanem a céges mobilom. Az sem egy olcsó darab. Nem vagyok jó a küzdő sportokban, hiába vagyok jól kidolgozott férfi. Egyébként sem az balhézós fajta vagyok. Ebben a helyzetben talán jól jönne számomra, de eszembe jut, hogy a mártír hősködés legtöbbször bizony nagyon nagy ráfázással jár.
Szóval a lányt ne verjék szét ezért az akciójáért. Végül a kíváncsiságom győzedelmeskedik felettem, így kinyitom a szemem, hogy tanúja legyek egy leckéztetésnek. Nyelek egyet, ahogy majdnem végignézem az elejétől a végéig. Csak a végén fordítom el a fejem. Kezem ökölbe van szorulva, s mikor hallom a bankrablók elégedett szövegeléseit, akkor némi düh kezd el rajtam eluralkodni. Végezetül az engem bántó alak felrángat a helyemről, aztán odarángat hozzá. Ordít velem, hogy adjam oda a nadrágom és az ingem neki, ha igazán úriember vagyok. Mivel az vagyok, így a többi ember szeme láttára öltözök le félmeztelenre, csupán a boxerom van rajtam. Természetesen a mobilom, meg és a többi személyes irataim hozzájuk kerülnek. Szorul a hurok körülöttem, mert ha megnézik a nevem, akkor biztosan rájönnek kicsoda vagyok. Odanyújtom a nőnek a ruháim. Mit ne mondjak, eléggé megalázó helyzet, annak ellenére, hogy férfi vagyok. Mikor végeztem a feladatommal, akkor hallom az egyiket, hogy felkiált. Ekkor jövök rá, hogy én mint nagy hal horogra akadtam. Megkap az egyik, de én az utolsó szó jogán mondom.
- Őt ne hagyjátok ott, mert az a barátnőm. - mondom feléjük, mire szájon ver az egyik és kioktat, hogy itt én nem beszélek. Csak merem remélni, hogy nem jönnek be nekik a keleti típusú lányok. Engem külön helységbe toloncol az egyik, s meglepetésemre visszakapom az irataim, kivéve természetesen a bankkártyám. Egy szűk szobában vagyok, ahol eléggé hűvös van.

Viszonylag nyugalmasnak mondható napom most romlott el, nem hittem volna, hogy a szabadnapomon ilyen kis... khm... nagy zűrzavarba botlom itt a bankban. Persze még mindig jobb, hogy én vagyok itt, mint a nagyszüleim, sosem bocsátanám meg magamnak, ha engedtem volna oket ide. És igen, most jöhetnek az ellenérvek, hogy nem tudhattam, hogy egy bankrablás közepébe fogok csöppenni, meg blablabla... Hiába, a szüleim halála óta hajlamos vagyok magamat okolni sok dolog miatt.
És igen, a nagy igazságérzetem megint bajba sodor. Egyszerűen nem tudok ölbe tett kézzel ülni, és nézni, ahogy erről a férfiról minden értékét, vagyis a ruháit lerángatják, nem bírom ki, hogy ne cselekedjek. A meglepetés erejének, és a jó reflexeimnek köszönhetően a hozzám legközelebb lévő férfit sikeresen leteperem, és még a fegyvert is sikerül elvennem tőle. Nagy kockázatot vállalok most ezzel, és el is követek egy nagy hibát, még pedig azt, hogy egy pillanatra nem figyelek oda, mert a másik hímnemű egyedre koncentrálok, és máris nagy bajban vagyok. Az egyik bankrabló ugyanis, kihasználva, hogy nem figyelek annyira, közelebb jön, és egy hirtelen mozdulattal, a hajamnál fogva felrángat, és magához szorít. Felsikoltok az ijedtségtől, arcomra pedig egyre inkább kiül a rémület, és még a pisztoly is kiesik a kezemből. Ilyen védtelennek, és kiszolgáltatottnak is rég éreztem magam. A másik, akin eddig ültem, nagy káromkodások közepette áll fel, és jön hozzánk. Nem sokat habozik, szinte azonnal megérzem hideg ujjait a nyakam körül, és valami olyasmit mond, hogy kinyírja ezt a ribancot. Mármint, hogy ő engem. Engem...!! Keze szorítása kicsit enyhül, és valami olyan vigyor jelenik meg az arcán, ami nem sok jót sejtet. Láttam már ezt az arckifejezést másokon is, de akkor nem voltam ennyire kiszolgáltatott, mint most. Nem, nem,nem..! Próbálnék ellenkezni, de lefognak, nem tudok semmit tenni, mikor megérzem a másik kezét a mellemen, egy könnycsepp még ki is szökik a szememen, de többet nem engedek, nem sírhatok, mert az a teljes megadás jele lenne.
Szerencsémre - vagy nem is tudom, nevezhetem-e ezt szerencsének - az egyik rabló emlékezteti ezt a vadállatot a másik férfira, így figyelme előbb rá irányul, szinte teljesen pucérra levetkőzteti, a ruháit pedig a kezembe nyomja, míg át nem kutatja az iratait. Az elégedett, és eléggé boldog kiáltásból csak arra tudok következtetni, hogy valami nagyon gazdag emberke lehet az illető, akiért tuti sokat fizetnének váltságdíj gyanánt. Őt betoloncolják valami zárt, és valószínűleg helyre, de azért még gyorsan közbe tud szólni valamit, amitől konkrétan leesik az állam. Hát ez kész...!
Ezt követően az egyik, akin nemrég még kényelmesen ültem - gondolom ő lehet a vezér a bandában, vagy mi - oly' kegyes kedvében van. hogy megengedi nekem, illetve nekünk, hogy elbúcsúzzunk egymástól, ezért engem is szó szerint belöknek abba a szűk szobába, ahova a férfit is. Én meg csak nézek rá, olyan rémült tekintettel, mint még talán soha. Na most mi legyen...? Valamit tenni kéne, mert ennek nem így kéne végződnie, de jelen pillanatban egy árva szó sem tudja elhagyni a szám, pedig lenne mit mondanom.

A lány igazán kemény dolgokat él meg, s nem tudom őt másképpen megmenteni, csakis hazugsággal. Tán megbocsátja nekem eme segítő szándékú hazugságot, vagy örök életre szólni fog a dühe. Szólok az alakoknak, hogy ő a barátnőm, ezzel célozva arra, hogy úgy szintén fontos túsz lehet. A számításom beválik, de nem merek egy szál boxerben mosolyogni a többi túsz előtt. Eltoloncolnak egy hideg és szűk raktárszobába, amit biztosan a takarítók használnak. Nemsokára megérkezik a megmentett nő, azonban egyáltalán nem úgy tűnik, hogy magánál lenne. Ez teljesen aggaszt, emellett alig van mozgásterünk. Én ezen a helyen elkezdek fázni. Hideg van, ráadásul a cuccaim szintén távol tőlem.  Kimenni biztosan nem tudunk innen, mert hallottam, hogy az utolsó alak gondosan elfordította a zárban a kulcsot. Elsőre próbálok valami meleg helyre gondolni, hátha segít a hideg leküzdésében, azonban később csak betőr az elmémbe újból. Ekkor döntök úgy, hogy a lánnyal szintén kezdeni kellene valamit, így megszólítom.
- Szia! Nem lenne gond, ha én most hozzád bújnék? Nagyon fázom ebben a helységben és nem szeretnék megfázni – mondom neki, aztán várok egy darabig, hogy ez miként hat rá. Ha nem igazán működik, akkor én közelebb lépek, azonban úriember módjára még nem érek hozzá. Csak a közelébe férkőzök, hátha arra valami reakciója lesz.
- Még mielőtt elfelejtem, bocsánat, hogy odakinn hazudtam arról, hogy a barátnőm vagy. Úgy véltem, hogy felhagynak a te alázásoddal, ha megmondom nekik, hogy mi a kapcsolat közöttünk. Szerencsére jól döntöttem. Akit letepertél, az szerintem ott minden szeme láttára tett volna valami illetlent. – magyarázom el neki, hogy az ő érdekében tettem. Csak reménykedni tudok, hogy nem lesz mérges rám. Láttam ám, hogy milyen tüzes természetű.
- Itt vagy? – tettem fel a kérdést, miközben azt a kevés távolságot legyőzőm kettönk között. Hozzábujok finoman, mint ahogyan egy pasi a barátnőjéhez, emellett kedvesen belesimítok az arcába. Ha eddig nem reagált rám, akkor erre biztosan fog. Védelmezően ölelem át, így érezheti bizony, hogy milyen jó  testem van. Emellett a közelsége némi vágyat ébreszt bennem. Elengedem végül, mikor úgy vélem kellően begyűjtöttem tőle a meleget. Eltávolodok, majd bemutatkozok.
- A nevem Ian. Megtudhatom e harcos amazon becses nevét?

Bár nem kifejezetten tetszik, hogy hazudott a férfi, de most az egyszer megbocsátok neki, mert ezzel a kis hazugsággal mondhatni megmentett, ezért illene hálásnak lennem, és esetleg köszönetet mondanom. Persze ez csak akkor fog menni, ha végre eltűnik az a hatalmas gombóc a torkomból, és szóhoz tudok jutni, de ez egyenlőre még nem megy, csak némán állok... illetve már ülök a gondosan bezárt ajtó mellett a hideg földön, és csak reménykedek abban, hogy a bank valamelyik dolgozója még idejében meg tudta nyomni azt a jelzőgombot, vagy mit, ami általában minden normális bankban szokott lenni. Ha ez megtörtént, akkor a rendőröknek hamarosan ide kell érniük, muszáj, nem lehet, hogy azok ott, kint büntetlenül megússzák.
A csendet aztán a félpucér férfi töri meg, kérdése hallatán pedig először csak hitetlenkedve nézek rá, de végül csak megrázom a fejem, jelezve, hogy nem, nem lenne baj, végül is csak nem hagyhatom, hogy megfagyjon szegény, mert tényleg elég hideg van itt.
-Semmi gond... Igazából nekem kéne köszönetet mondanom, hogy ezt megtette. Én... Én bele se se merek gondolni, hogy mit tett volna, ha nem szóltál volna közbe... - így megúsztam, de van egy olyan érzésem, hogy ez az állapot csak ideiglenes, és hamarosan kirángatnak innen engem, vagy esetleg mindkettőnket. Addig azonban, míg értékes túszbak számítunk, nem hiszem, hogy nagyon bántanának, legalábbis nagyon remélem.
Következő kérdésére csak bólintok. Eddig észre se vettem, hogy milyen közel került, pedig pár perce engedtem meg neki, hogy közelebb húzódhat, hogy ne fagyjon meg. Normális esetben elhúzódnék tőle, és az érintésétől, de most ez valamiért nem megy, talán a nemrég ért sokk miatt, és még közelebb is húzódom az ölelés közben. Ez persze nem tart sokáig, és a férfi, mármint hogy Ian távolabb húzódik, de azért remélem nem akar túl távol húzódni, kell nekem most a közelsége, ettől kicsit megnyugszom, és már tudok tisztán gondolkozni.
- Mia vagyok. - arcomra még egy halvány mosoly is kiül a "harcos amazon" hallatán, ez a mosoly viszont hamar eltűnik, és összerezzenek, mikor egy újabb lövést hallok meg kintről, amit néhány rémült sikítás követ.
- Valahogy meg kéne őket akadályozni... Nem lehet, hogy megússzák, az nem lehet... Nem, nem... - hangomban - ami a végére eléggé elhalkult - már egy kis düh is hallatszik, persze tudom, hogy erre nagyon kicsi az esélyünk, innen bentről nem sok mindent tudunk tenni.

Meglepődöm teljesen, amikor a fejével jelzi, hogy nyugodtan hozzábújhatok.Közelebb húzódom hozzá, hogy megbizonyosodjak arról, hogy nem e esetleg lerugja a fejem a helyéről, vagy egyszerűen ugratott engem. Mikor tapasztalom, hogy semmi ilyesmi nem történik, akkor merek csak egy pici időre ölelkezni vele. Fogadom tőle a hálálkodást, hogy megmentettem őt egy nagyon piszkos helyzettől, ami után valószínűleg nem lett volna teljes az élete. Közelebb húzódik hozzám, amire én próbálom férfiként nyugtatni őt. Mikor ez megtörtént, akkor elhúzódom tőle, mert a gondolataim más felé kezdtek el indulni. Megtudom a becses nevét, ami igazán elnyeri a tetszésem.
- Varázslatos neved van. – mondom neki, miközben odakinn lövés hangja hallatszik. Úgy vélem valaki elkezdett hősködni, azonban bizony nem packáztak a bankrablók és lelőtték. A lány összerezzenését észlelem, így újfent bújok hozzá.  Karjaimban tartom, miközben elérnek hozzám a szavai.
- Innen kötve hinném, hogy sikerülne. Jobb ha nyugisan itt vagyunk. Én nem szeretnék meghalni, mert egy cégtulajdonos vagyok, a legjobbak között. – azonban nincs idő tovább csevegni, mert hallom, hogy nyílik az ajtó. Én magamhoz vonom Miát, hogy el ne vigyék tőlem. Meglepetésemre kettő emberke jön, akiknél ott a fegyver. Rögtön ránk szegezik és mindkettőnket arra kérnek, hogy anyaszült meztelenre öltözzünk. Nálam most telik be a pohár és mérgesen nézek rájuk, azonban az egyik elsüti a fegyverét. Nem ránk céloz, hanem felettünk a plafonra. Nyelek egy nagyot, aztán nagy nehezen ráveszem arra, hogy még inkább megalázkodjak.  Nagyon lassan megteszem, amit kérnek tőlem így felfedem a másik előtt a nagy masszív férfiasságom, ami kissé már merev. Elfordulok szégyenemben. Átadom nekik a boxerem, aztán ha Mia szintén végzett, akkor nevetgélve távoznak. A falat bámulom.
- Úgy vélem, hogy sosem fogunk innen kijutni.  Ha meg kijutunk, akkor én nagy bajba kerülök az újságírok miatt. Ügyeltem mindig a cégem hírnevére, de most. – mondom felé, miközben a hideg folyamatosan belém mar. Öt perc álldogálás után a legmerészebb ötletem támad.
- Szűk a hely kettőnknek, vagy összebújunk vagy megfagyunk. De, de jelen esetben semmiképpen nem bújnék hozzád, mert úgy vélem elveszíteném a fejem. Vagy tényleg megoldás lenne arra nézve, hogy ne fagyjunk itt meg? – teszem fel a kérdésem, miközben fél szemmel ránézek. Megfordulok, de egyáltalán nem takarom magam.

Engedem neki, hogy közelebb jöjjön, és visszaszorítom a késztetést, hogy távolabb húzódjak, vagy valami csúnyábbat csináljak. Nem lenne tőlem túl szép dolog, ha ez utóbbit megtenném, tekintve, hogy neki köszönhetem, hogy nem aláztak meg ott kint, mindenki szeme láttára, szóval ennyivel tartozom neki. Az ölelés nem tart túl sokáig, de ez épp elég ahhoz, hogy valamelyest lenyugodjak, és tisztábban tudjak gondolkodni.
- Kösz... Bár a jelentése szerintem nem igazán illik hozzám. - viszont anyu kedvenc neve volt, mindig is nagyon szerette kimondani a nevem, és... És Hát én is szeretem, csak épp nem igazán illik hozzám. Végül is, akkor a szüleim még nem tudhatták, milyen leszek.
Viszonylag nyugodt társalgásunk egy lövés hangja szakítja félbe, mire én összerezzenek, Ian pedig ismételten átkarol. Már vagy ezerszer hallottam a pisztolyok, és puskák hangját, az ember azt hinné, hogy hozzá lehet szokni ennyi idő alatt, és mégis most megrémültem a lövés hangjától. Azért tegyük hozzá, hogy most nincs nálam a saját fegyverem, így elég kiszolgáltatottnak érzem magam, főleg azután a jelenet után, ami még kint történt, így talán nem meglepő, hogy ennyire megijedtem.
- Ez érthető... Én sem szándékozom még meghalni, de én teljesen más okok miatt. - az a más ok pedig az, hogy nem akarom, hogy a nagyszüleimnek el kelljen temetniükaz unokájukat is, a gyerekük után. Nem hagyhatom magukra őket, hisz akkor ki fog vigyázni rájuk? Senki.
Ezek után nem sokkal nyílik az ajtó, s én még közelebb húzódom Ianhez. Ketten jönnek, már tényleg kezdem azt hinni, hogy ki akarnak minket innen vinni, de nem. Olyan dologra kényszerítenek, amitől nekem konkrétan leesik az állam, és nem bírom visszatartani a szavakat. Megkérdezem, hogy ugye ez csak egy rossz vicc akar lenni, bár tény és való, hogy nem pont a legkedvesebb, legszebb hangnemben tettem. És nem, sajnos nem vicc, amiről tanúskodik az is, hogy az egyik elereszt egy golyót, de csak a plafonra. Így hát kénytelen vagyok én is levetkőzni, ha még élni akarok, bár ez egy kicsit lassú folyamat, ugyanis annyira elkezdek remegni, hogy a gombokat a blúzomon alig bírom kigombolni. De csakhamar sikerül, és gyorsan átnyújtom a ruhadarabokat annak a kettőnek, akik aztán jókedvűen távoznak, én pedig összekuporodom a földön, hogy a lehető legjobban tudjam magam takarni. És a hab a tortán, hogy még hideg is van.
- Az újságírók barmok... Sosem értettem, mi a jó abban, hogy a híres, gazdag emberekről mindenféle pletykát, és ciki fotókat terjesztenek. És ha ez megtörténne... kinyírom mind. - Na jó... ezt talán kicsit nagy túlzás volt részemről, de az fix, hogy ha innen élve kijutunk, és az elkövetkezendő napok bármelyikében is meglátok valamelyik újságban egy erről szóló cikket, akkor tuti nem állok jót magamért.
- Ez lenne az egyetlen megoldás arra, hogy ne fagyjunk meg, de... - mióta kiment az a kettő most nézek Ianra először, de meg is bánom. Ez egyáltalán nem is takarja magát... Szörnyű! Rögtön elfordítom a fejem, és érzem, hogy kezdek fülig vörös lenni. - De ez nekem túl sok már így is... És ha mégis erre kerülne a sor, az első rossz mozdulatod után levernélek. - nem nézek fel rá, mert akkor csak még vörösebb lennék, mint most, és hát az elég ciki lenne. Mintha már nem lenne nagyon ciki a helyzet...

Szó szerint reménykedtem abban, hogy ennyire nem merészkednek el a bankrablók és tévednem kellett. Odajönnek hozzánk, aztán leparancsolják rólunk az öltözetünket. Úgy tűnik semmi sem szent neki. Én kissé vonakodva, meg a lövés hatására kezdek el vetkőzni, de látom, hogy Miánál nagyobb a gond. Megértem, ha ennél jobban kikészül ettől az egésztől. A partnerem lekuporodik a földre, hogy minél jobban takarja a testét. Nála ez érhető, hiszen ő a gyengébbik nem képviselője. Hallgatom a véleményét az újságírókról, ami eléggé félelmetes kijelentés. Én csak szegény újságírókat sajnálnám. Végül elkezdtünk újra a melegedés kérdésére rátérni, ám a végén egyetértésemre adja, hogy én lennék az, aki pórul járna. Nyelek egy nagyot, azonban e helység mérete miatt nem igazán tud rúgni. Talán az ütések hatátosabbak lennének. Én természetesen nem takarom, mert így is eléggé megalázottnak érzem magam és egyszerűen már nem érdekel a dolog. Az feltűnik nekem, hogy ő nem néz felém. Kihasználva a helyzetet odalépek hozzá, aztán két kezét megfogom és az izmaim segítségével felhúzom a földről. Következő pillanatban a puha testét átkarolom, miközben az egész testünk egymáshoz ér. Tudom jól, hogy ezzel túllőttem a célon, de az itteni hideg kegyetlen. Olyan érzésem van, mint ha fagyasztó helységben lennék. Magamhoz vonom, sőt egyáltalán nem engedem el. Ezt követően magammal húzom, míg a hátamnál meg nem érzem a hideg, csupasz falat.
- Khhm, amit érzek belőled, abból bizton állítatom. Dögös vagy. – bókolok ebben a lehetetlen helyzetben. Ezután pedig nem tudom, hogy miként kéne elterelni a figyelmünk. Mindenesetre próbálkozok egy dologgal.
- Mia, ha ezt mi túléljük, akkor elhívlak egy rendes randira. Rendben? Nem vagyok ennyire nyomulós, de a jelenlegi helyzet megkivánja. – közben a kezem simogatja a hátát, néha felmegyek a tarkójához. Az alsó határ a finom hátsója. Meleg tenyeremmel melegítem, hogy ki ne hűljön. Az egészben azonban egy dolog lehet zavaró, az márpedig a nagy masszív férfiasságom. Egyre inkább áll és helyet követel magának. A lány biztosan érzi, s ha ezért el akar válni tőlem, akkor én nem engedem el.
- Nee! Ne hagyj el, most már nem igazán figyelek rá. Hála neked, sőt a helyzet igazán fűt. – valójában teljesen rá vagyok gerjedve. Nem merek ennél több illetlenséget tenni.

Ezeknek meg mi játszódik le ilyenkor a fejükben, hogy juthat egyáltalán eszükbe ilyen rémes, és számomra elég megalázó dolog? Fel sem tudom fogni, miért kényszerítenek minket ilyenre, hogy vetkőzzünk pucérra. Azt akarják, hogy itt fagyjunk meg, vagy mi? Mert ha igen, akkor bizony elég ostobák, mert néhány halott túszért nem sokat kapnak váltságdíj gyanánt. Bár biztos azt hiszik, hogy majd melegíteni fogjuk egymást, és hát... más lehetőségünk nincs, hogyha tényleg nem akarunk megfagyni, de nekem már ez is elég sok volt, nem tudom, meddig leszek képes még ép ésszel kibírni ezt az egészet. A szüleimen kívül még senki nem látott meztelenül, és tegyük hozzá, hogy azért az már elég rég volt, és nagyon kicsi voltam még. Nagyon kényelmetlenül érzem magam ebben a helyzetben, és egyre inkább fázom, a logikus az lenne, ha összebújnánk de... De még csak arra sem vagyok képes, hogy ránézzek, nem hogy még hozzá is bújjak. Ennyi, és nagy valószínűséggel sokáig tartó érintéshez nem vagyok hozzászokva, és még nem teszteltem magam, hogy mennyi ideig bírom ki, de talán most itt az ideje.
Nem nézek rá, így túl későn veszem észre, hogy közelebb jön, megfogja a karom, és magához húz, jó szorosan. Ösztönösen próbálnék szabadulni, de elég erősen fog ahhoz, hogy ne tudjak elmenekülni - mintha olyan nagyon messze tudnék kerülni tőle ebben a nagyon szűk helyiségben -, így pár másodpercnyi reménytelen forgolódás után abbahagyom, és csak állok ott némán. Bókja hallatán aztán arcom belefúrom Ian mellkasába, hogy elrejtsem az egyre vörösödő arcom. Még hogy én dögös...? Jó vicc... Szerintem egyáltalán nem vagyok az, de mindegy is, ha ő úgy gondolja... Végül is nem szabhatom meg, mit gondoljon.
- Re-re-rendben... De ne vigyél semmi puccos helyre, beérem valami egyszerűvel is. - Nézek fel Ianre, és még egy halvány mosoly is kiül az arcomra, ami amúgy még mindig elég piros. Gyorsan visszafúrom az arcom a mellkasába. Beleremegek az érintésébe, nagyon kell küzdenem, hogy ne húzódjak el, de végül csak győzedelmeskedik rajtam a félelem, és megpróbálom magam ellökni tőle, de hiába. Nem enged el, és ez eléggé zavar... Meg hát az ott lent. Khm... Szóval az is nagyon zavar, főként amiatt szeretnék a lehető leghamarabb távolabb kerülni tőle.
- De... De.. De... Ez nekem már túl sok, túl sok érintés egyszerre. Csoda, hogy ennyit kibírtam. - Jaj... jöjjön már vissza valaki, lehetőleg a megmentőnk, aki véget vet ennek az egésznek, mert érzem, hogy nem bírom már sokáig.

Mindketten fázunk, így az lenne leginkább a legjobb dolog, ha összebújnánk. Fogalmam sincs róla, hogy ő miként áll hozzá ezekhez a dolgokhoz. Végül döntök helyette, hiszen én egyáltalán nem szeretnék megfázni. Felkapom a földről, hogy végül odabújjak hozzá. Mesésen puha és ápolt bőre van, míg a nagy keblei biztosan nagyon érzékenyek.  A szorításom mértékét megváltoztatom, hogy ne nő nyomorgatás legyen belőle. Ez azonban alul cseppet sem segít, ráadásul próbál forgolódni. Ezzel csak azt éri el nálam, meg magánál, hogy odalenn egy jó darabon izgatjuk egymást. Én beleharapok a szájam szélébe, hogy ne gondoljak túlságosan rossz dologra. Végül csak bókolok neki, ami az igazságot takarja. Nem szoktam hazudni a nőknek, mert az nem igazán kifizetődő esemény. A randira hívást elfogadja, ami egészen meglep. A jelenlegi helyzet után nem ezt reméltem, de most igazán boldoggá és elégedetté tesz. Még nem igazán feküdtem le keleti nővel, de jelen esetben felkeltette bennem a kíváncsiságot. Nemsokára újra próbál menekülni előlem, ami mellett szavakkal szintén kifejezi, hogy ez neki túlságosan nehéz helyzet. Hát elengedem, de cseppet sem a legszebb látványt mutatom. Nem, nem vagyok dühös, csupán szomorú, mint a magára hagyott kiskutyus. Szerintem ő szintén érezheti, hogy ahol forróság volt, akkor most csontig hatoló hideg mutatkozik.
- Tessék, s nem tudtam, hogy nem szereted az emberi érintéseket. Fogalmam sincs, hogy neked mit jelent számodra. Én csak nem akarok megfagyni. De tiszteletben tartom a dolgot. – mondom neki, miközben eltávolodok tőle teljesen. Fagyoskodjon, ha ő ennyire szeretne. Férfi lévén úgyis én vagyok a fagytűrőbb, mint eme szép nő. Úgy vélem, hogy minden nő hidegebb, mint egy pasi és tudom, hogy letöbb esetben ágymelegítő pasikat keresnek a lányok.
- Unatkozom, s szeretnék tenni valamit, de nem tudok. – fakadok ki végül, mikor hallom, hogy újra jönnek felénk. Én odahúzódom Mia mellé, de ügyelek arra, hogy ne érjek hozzá. Hamarosan nyitódik az ajtó aztán felhangzik a nevetésük. Valami sötét dolgot sejtek e mögött. Kitoloncolnak minket a szűk helyről, természetesen meztelenül, hogy egy tágasabb terembe jussunk, ahol van pár civil. Úgy látom tudósítok, akiket ugyan úgy túszként használnak. A terem közepére löknek, ahol már be van kamerázva. Én nyelek egyet, mert a legrosszabb rémálom következik. Végül ránk szegezik a fegyvert, aztán még mellénk is lőnek ösztönzés képpen, hogy szórakoztassuk őket. Mármint feküdjek le Miával a nyilvánosság előtt. Odasuttogok neki.
- Azt hiszem rossz napunk van. – mondom felé, miközben lágyan hozzáérek a testéhez. Az oldalát érintem meg csupán, miközben mindvégig Miától kérem az engedélyt, hogy csinálhatjuk e. Közben a bankrablók ösztönöznek minket, hogy csináljuk, míg a rendőrség be nem szerzi nekik, amire szükségük van. Mivel csak fogdosom Miát, így az egyik odajön és mindkettőnknek levág egy hatalmas pofont. Megszédülök, mert ez aztán kemény volt. Miből van ez a férfi, acélból? Felrángat minket, aztán egymásnak lök minket. Végül Mia kezét ráteszi a nagy masszív férfiasságomra, amire én Mia fülébe nyögök.

Örülök is, meg nem is, hogy kicsit távolabb húzódott Ian. Örülök, hogy megértette, hogy nekem nem olyan egyszerű ezt elviselni, mint neki, hogy én nem vagyok annyira hozzászokva mások, szinte idegen emberek érintéséhez. Én nem vagyok olyan, mint a legtöbb nő. Viszont annak már kevésbé, hogy attól a perctől kezdve, hogy ekszakadunk egymástól ismét megtámad a hideg, s az előbbi melegségnek másodpercek alatt nyoma veszik.
- Sa-sajnálom... Én csak... A szüleim halála óta senkivel nem kerültem ilyen közeli kapcsolatba és... Mindegy is, te ezt úgysem értheted. - lesütöm a szemem, egyszerűen nem merek ránézni, nem tudok a szemébe nézni, és ez a gyávaságra utal. Bármennyire is el szeretném rejteni a gyengeségem, egyszerűen nem megy. Nem vagyok kifejezetten fázós típus, és ha mégis fáznék, csak a végső esetben, mikor már tényleg a halálra fagyás szélén állok, vallanám be, mennyire fázom, de addig nem. Az edzéseken is belénk nevelték, hogy senki nem kíváncsi a szenvedésünkre, magunkban tegyük hát, mert ez senkit nem érdekel, és ezt a mindennapjaimba is átültettem, és szinte tökélyre fejlesztettem ezen érzéseim elfolytását. De csak szinte.
Következő mondatára már épp válaszolnék, neki, mikor meghallom a zár kattanását, majd nevetve belép kettő ember. Nem sok jót sejtek, biztos valami nagyon rosszra, és iszonyatosra készülnek, de bele sem merek gondolni, hogy vajon mi lehet az, ami ismételten kipattant a fejükből. Megfogom Ian kezét, jelezve, hogy vagy együtt, vagy sehogy nem hagyjuk el ezt a helyet, és hát éppenséggel a rablóknak is pont az volt a tervük, hogy mind a ketten kimegyünk oda, ahol emberek vannak. És azok az illetők kamerákkal vannak felszerelkezve. Teljesen ledermedek, nem tudok semmit se csinálni, csak állok Ian mellett, félig a takarásában persze. Aztán vázolják a helyzetet, hogy mégis mit kéne csinálnunk, míg a rendőrök meg nem érkeznek, nekem pedig ennek a hallatán telik be a pohár, és törik el a mécses, könnyeim már nem tudom elfolytani, közben pedig csak azt ismételgetem magamban halkan, hogy "nem... nem.." Hagyom, hogy fogdosson, de úgy látszik ez nem elég a "közönségnek" az egyik odalép hozzánk, és ösztönzésképp jó erősen arconvág, minek következtében, még a szám is felreped. Jó erős, az már egyszer biztos... Végül pedig a kezem Ian merev férfiasságára helyezi, miután egymásnak lök minket.
- Ian... Én nem tudom, hogy mit... hogy hogyan kéne... Én még soha... szóval soha nem... - suttogom, hogy remélhetőleg csak ő hallja, miközben fejem a nyakába fúrom, kezemet pedig nem mozdítom onnan. Igen, ezzel megadtam az engedélyt, mert nem akarok meghalni. Legalábbis nem itt, ennyi ember, és kamera szeme láttára, ilyen helyzetben. Pedig talán az tényleg a megváltást jelentené számomra.

Jó fej pasinak tartom magam, így nem erőltetem a dolgot. Nem szeretném, ha megutálna. Ráadásul nem kell nekem a balhé, hiszen akárhogy nézem, ő mindenképpen lerúgná a fejem a helyéről. Szóval kettőnk közül én vagyok leginkább a védtelenebb, hiába vagyok erős. Az izmom azért van, hogy a csontjaim megvédje a sérüléstől, másik részről jól fessek a nők előtt.
- Jól van, nem érthetem. Meg nem szeretném erőltetni a dolgot. Megértő férfinek képzelem magam. - válaszolok neki, így elhúzódva tőle. Ha bírja a hideget ám legyen, de aztán ne panaszkodjon utólag. Ketten egy szűk helyen vagyunk, ráadásul anyaszült meztelenül. Arra várunk, hogy valaki kimentsen bennünket ebből a pokoli helyzetből. Egyelőre a szerencse nem nekünk kedvez, sőt mikor megérkezik a két bankrabló, akkor rossz előérzetem támad. Mikor újfent ott vagyunk a többi túsznál, ahol van még pár tv társaságból elfogott emberke. Felszerelésük van és üzembe van helyezve. Arra várnak, hogy tegyék a dolgukat, vagyis minket felvenni. Elmondják végül, hogy mit szeretnének látni, míg a rendőrség nem teljesíti a követeléseiket. Nyelek egy nagyot, de Mián látom, hogy ő ezzel teljesen kiakadt. Magamban szitkozódom, de nem sokáig tehetem. Odajön hozzánk egy benga nagy állat és kioszt mindkettőnknek egy pofont. Nyugodtan megteheti, hiszen a társai vigyorgó arccal és kibiztosított fegyverrel állnak. Egy gyanús mozdulat és nekünk végünk. Utána valamelyik takarító dolgozhat. Végül felrángat minket és egymásnak lök, hogy csináljuk már a dolgunkat, sőt Mia keze a férfiasságomra kerül. Belenyögök az édes érintésébe, azonban ezután hallom az igazán meglepő tényt, hogy ő miszerint még nem volt együtt férfival. [/color]
- Bocsánat Mia, úgy látom rosszat tettem azzal, hogy a barátnőmnek neveztelek. Tudom jól, hogy ezután nem akarsz majd velem barátkozni és randira jönni velem. – suttogom neki bűnbánó hangsúllyal a szavakat, miközben nyelek egyet. Végül a szabad kezem rásimul az övére, ami a férfiasságomat fogja.
- Jó lett volna egy ilyen érdekes barátnő az életembe. Tényleg szeretnéd, hogy itt szeretkezzünk előttük? Nem pedig ketten, együtt egy ágyban? – valójában én szintén csak húzni akarom az időt, amit éppenséggel emberünk észlel.  Én megint kapok egy ütést, ami újból fáj. Ránk ordít, hogy csináljuk már. Ha tényleg a barátnőm, akkor nem lenne gond az ilyennel. Emellett van még bátorsága kijelenteni, ha én nem teszem meg, akkor a bankrabló banda fogja ellátni Miát. Feltápászkodom, aztán újból odabújok hozzá. Láthatja, hogy nekem szintén felszakadt a szájam széle.
- Mia, a kezeddel simogasd és húzogasd le és fel a férfiasságom. Aztán kicsit később guggolj le  elém és ajkaddal kezdj el kényeztetni. Végén próbáld bekapni. Ennyi a dolog. – magyarázom el neki a fülébe, aztán jobb ötlet híján lehajolok hozzá, hogy megcsókoljam a véres ajkát. Lágyan csókolom őt, miközben a kezemmel simogatni kezdem aktívabban. Kellemesen próbálom véghez vinni, hiszen érzem, hogy ő igazán érzékeny szépség.
- Tetszem neked különben? – susogóm neki, aztán gyorsan kigondolom még a forgatókönyvet.
- Mikor 15 percet kényeztettél, akkor én foglak kényeztetni ugyanannyi ideig. Aztán én lefekszem a padlóra, hogy aztán te beleülj. Remélem nem rémisztő a méretem.

Megkönnyebbülök, hogy megértő, és nem erőlteti a dolgot, még ha láthatóan ellenére van az egész, és ő jobban szeretné, ha összebújva maradnánk. Mikor nyílik az ajtó, már kezdek reménykedni abban, hogy megjöttek a zsaruk, és megmenekültünk végre, de a reményem hamar szertefoszlik, mikor a bankrablók közül kettő jön be vigyorogva, és kitoloncolnak minket a tágasabb helyre, ahol más civilek is vannak, és valószínűleg valamilyen tv-s stáb kamerákkal felszerelkezve. Akkor borulok ki teljesen, mikor felvázolják, mit is kell csinálnunk. Számba veszem a lehetőségeinket, és arra jutok, hogy csak úgy élhetjük túl, ha megtesszük, amire kényszerítenek, bár nagyon nincs kedvemre a dolog, de figyelik minden lépésünk, és egyetlen rossz mozdulatunk akár a végünk okozhatja. Esetleg még kicsit húzhatnánk az időt, hogy arra ne kerüljön sor, de láthatóan ezek a szörnyetegek nincsenek türelmes kedvükben, az egyik benga nagy állat még egy pofont is kioszt mindkettőnknek, Iannek többet is, csak mert feltűnt neki, hogy eléggé húzni akarjuk az időt.
Aztán bevallom neki, hogy én még sosem voltam férfival, és nem igazán tudom, mit és hogyan kéne csinálni (főleg közönség előtt). Ezzel a kijelentéssel most tuti meglepem őt, mert ennyi idősen az ember lánya azért már rég túlesik az elsőn. Persze kivételek mindig akadnak, de elég gyakori ez manapság.
- Nem... Nem a te hibád. Nem tudhattad, hogy ez fog történni... Senki nem tudhatta. - talán a bankrablók sem ezt tervezték, sőt, biztos vagyok benne, hogy ez csak most pattant ki a fejükből ez a piszkos gondolat.
- Nem szeretném, de... De ha nem csináljuk, akár még ki is nyírnának. - persze előtte még ők csinálnák velem azt, szóval mindenképp ez a jó megoldás. Mármint ez sem jó, de jobb, mintha tiltakoznánk, vagy feltűnően húzzuk az időt, és ezen idegesítenék maguk. Persze már ez a kis időhúzás is szembetűnik nekik, és Ian ismét kap egy nagy pofont, mire már neki is elkezd vérezni a szája. Aztán felvázolja, mit is kell tennem, majd megcsókol. az első néhány másodperc után visszacsókolok, bár az igazat megvallva eléggé bénán, és nagyon idegesen, s ezt az idegességet már az egyre erőteljesebb remegésemből is leszűrheti. Érintésére még a csókba is belenyögök, szabad kezem a vállán tartom, a másikkal pedig elkezdem simogatni Ian nemiszervet. Szép lassan, nem kell elsietni a dolgot. Nagy késztetést érzek, hogy elhúzódjam tőle, de szemem sarkából látom a bankrablókat, a kibiztosított fegyverekkel, épp ezért nem merek eltávolodni Iantól, mert mellette valamennyire biztonságban érzem magam. Még soha nem kellett ennyire rábíznom magam egy másik emberre, és ez egy nagyon zavaró érzés, remélem hamar vége lesz ennek az egésznek. Bár ki tudja, a rendőröknek mennyi időbe telik beszerezni, amit kértek. Következő kérdésére csak bólintok.
- Deee... - nyüszítem halkan, miközben ismét a nyakába fúrom a fejem. - Nem tudom, hogy képes leszek-e rá...
Veszek egy mély levegőt, lehunyom a szemem, és szép lassan leguggolok, majd még egyszer felnézek Ianre, aztán elkezdem őt kényeztetni az ajkaimmal, nyelvemmel. Ezt azonban már tényleg nem bírom sokáig, csakhamar ismét a kiborulás szélére kerülök, főképp azért, mert érzem a jelen lévők tekintetét rajtunk, és már a tudat, hogy ezt fel is veszik elég frusztráló. Ismét eltörik a mécses, így kénytelen vagyok abbahagyni, ám ekkor megint az a benga nagy állat jön oda hozzánk, és a hajamnál fogva Ian férfiasságára nyomja a szám, és párszor még le is nyomja a fejem, majd mikor elenged, még valami olyasmit mond Iannek, hogy tanítsa már meg a kurváját rendesen szopni, s egy gúnyos nevetést követően visszamegy a többihez. Én pedig csak ott térdelek szinte teljesen lefagyva, egyik kezem pedig Ian csípőjén, míg a másik a nagy, és merev testrészén. Csak legyen már vége a szenvedésnek.

Meglep, hogy nem volt még férfival. Úgy véltem, hogy valószínűleg túl van az elsőn, de hát a keleti nőknél nehéz megmondani milyen idős a másik fél. Bevallom neki, hogy ezen a napon elég rossz dolgokat tettem, sőt mondtam, amivel bajba sodortam őt. Meglepetésemre válaszol rá, amire felugrik az egyik szemöldököm a magasba. Abban egyetértek, hogy senki sem tudhatta, hogy miként fognak alakulni az események a mai nap, de nem kellett volna hazudnom a barátnőségről.
- Bárcsak lenne lehetőségünk kibújni ez alól. – suttogom a fülébe, miközben megtörténik az első csókváltásunk. Finoman simogatom Mia testét, s egyáltalán nem durván bánok vele. Cserébe végül nagy nehezen érzem, hogy Mia elkezd odalenn simogatni, amit kisebb nyögésekkel és nagyobb sóhajtásokkal díjazok.
- Áhh, édes csináld csak – bátorítom, hogy legyen kitartása a többihez. Meg elsőre nem olyan rosszul csinálja a simogatást. Lassan megtudom, hogy a férfiasságom rémisztő, s Mia kételkedik abban, hogy az ő szentélye képes lesz e befogadni az egészet. Ezután következik a kisebb csoda, mikor az édes lány próbál ajkaival és nyelvével kényeztetni. Nos e téren van hová fejlődnie, azonban a partnerem ismerkedése nem marad túl sokáig. Félbehagyja, amire  Benga állát durván kezd el bánni vele. Legszívesebben segítenék Miának, azonban lehet nem élnék többet. Annyira lefagy az én szépségem, hogy egyik keze a csipőmön pihen, míg a másik a vaskos férfiasságomon. Odalépek hozzá, majd megint felhúzom őt, hogy magamhoz simítsam. Ekkor viszont valami egészen váratlan történik. Kitörik az ablak, ami a külvilágtól zár el minket, majd érdekes hang kiséretében füst keletkezik, aztán később kommandósok törnek be. Mivel nem szeretnék áldozat lenni a fegyver párbajoknál, így azon nyomban magamra húzva vetődök a hátamra. A füst nagyon gyorsan szétterjed az épületben, így látni nem igazán lehet. Lovagias gyengédséggel támadom le a lányt, s nyomom a földre. Egyik részről, hogy esetleges kóbor golyók el ne találják. A köd adta lehetőséget meztelen romantikára költöm el.
- Szép vagy, okos és megbízható. – vetem oda neki, míg végül lassan megcsókolom. Lágy csók, ami arra hivatott, hogy teljesen összezavarjam őt, másik felől oktassam őt a helyes csókolásra. Míg csitulnak a helyzetek és a füst fel nem száll, addig némi szünettel csókolgatom. Már ha partnerem benne van. Nemsokára két kommandós érkezik, s mutatják nekünk, hogy kivisznek minket. Én odamondom neki, hogy a barátnőmmel inkább megkeresnénk a ruhadarabjaink. Sikeresen letartóztatják a bankrablókat, azonban én kézen fogva Miával a ruháinkat kezdjük el keresni. Megtalálom az ő bugyiját, melltartóját később a többit. Az én ruháim szintén előkerülnek, miközben fel sem fogom, hogy vele vagyok és szinte kéz a kézben járunk.  Mikor mindketten ruhában vagyunk, akkor  úgy jelenünk meg ellátásért. Mindvégig mellette maradok, csak mikor eljön a búcsúzkodás ideje. Megölelem, majd adok két puszit.
-Áll még az ajánlat? Mármint a randi?

Én tényleg nem hibáztatom őt azért, amit még az elején mondott, hisz csak meg akart menteni. Ha nem tette volna, ki tudja mit csináltak volna velem azok az állatok. És hát azt sem tudhatta, hogy végül ez sül ki belőle, de láthatóan Ő nagyon sajnálja a dolgot, és bánja hogy azt mondta.
- A rendőrök már biztos intézkednek, és nemsokára megmentenek... - nagyon reménykedem ebben, mert noha az nem lenne ellenemre, hogy vele csináljam, de az nagyon is, hogy ennyien itt vannak, és néznek, még fel is veszik az egészet. Ez a legzavaróbb az egészben, és ezért vagyok most teljesen lefagyva, sokkolva. Meg hát azért is, mert én még soha nem csináltam senkivel. Olyan közel kerülni még egyetlen férfinak sem sikerült hozzám, hogy ez megtörténjen, és ez manapság elég ritka dolog az én koromban. Na nem mintha olyan öreg lennék, de a mai társadalomban...
Az első csókunk után elkezdem őt lent finoman, lassan simogatni. Idegességem szinte kézzel tapintható, de érzem, hogy ha mi most abbahagyjuk, vagy még tovább húzzuk az időt, a bankrablók nem állnak jót magukért. Bevallom, nagyon félek ennek az egésznek a lehetséges kimenetelétől, és attól, hogy nem leszek képes azt csinálni. Már így is az összeomlás szélén állok, elképzelésem sincs, hogy meddig fogom még bírni. Ennek ellenére leguggolok, és elkezdem őt kényeztetni ott lent, bár van még mit tanulnom ezen a téren. Nem is bírom sokáig, megállok, minek következtében az a nagy mamlasz durván kényszerít, hogy csinaljam a dolgom. De ez nekem nem megy. Nem itt, nem most, nem ennyi ember között. Mikor Ian felhúz, szorosan hozzá simulok, s gondolom, lesz ami lesz, én nem csinálok semmit. Semmit... Ekkor törik be az ablak, majd egy füstbombát bedobnak, így mindent elborít a füst, nem sok mindent látni, de tudom, hogy ez már a vég, mármint hogy szabadok vagyunk, nem kell tovább szenvednünk. Automatikusan lebukom, a földre fekszem, mikor az üveg csörömpölését meghallom, majd a férfi érintését is megérzem. először összerezzenek tőle, azonban mikor a hangot is meghallom, megnyugszom, hogy csak Ian az, és nem valaki más. A csókja váratlanul ér, nem számítottam erre, egy ilyen helyzetben. Persze aztán visszacsókolok, mert miért ne, teljesen normális dolog ezt csinálni, míg a füst takar, a kommandós csapat meg végzi a dolgát. Na jó, valljuk be, ez azért elég vicces. Végül mikor a helyzet, és a füst is csitulni látszik, mi megkeressük a ruhadarabjaink, végig egymás kezét fogva. Ez persze fel sem tűnik nekem, csak mikor már ott tartunk, hogy fel kéne öltözni. Gyorsan magamra is húzom a ruhadarabjaim, s csak aztán lépünk ki, a bank elé. Nagy megkönnyebbülés végre ruhában lenni, s a sokk is már kezd felszívódni, sokkal nyugodtabb vagyok már, még egy szélesebb mosoly is kiül az arcomra, ami Ian kérdése hallatán csak még szélesebb lesz.
- Hááát... Nem is tudom... Álljon az ajánlat? - húzom egy kicsit az időt, és próbálok komor, nagyon töprengő arckifejezést mutatni, de ezt sajnos a vigyorom nagyon elrontja. - Igen. - mondom ki végül a válaszom, bólintok is mellé, majd ismét megölelem őt. Egészen hozzászoktam már az érintéséhez, már annyira nem zavar. Az ölelés legalábbis nem.

Gyorsan lezajlanak az események, mármint a szabadulásunk. Hálát adok az égnek, hogy nem kellett mindenki előtt csinálnom. Ám én nem igazán pihenhetek, mert ott van az a bizonyos felvétel, amit eddig csináltak. Nem kerülhet nyílvánosság elé, mert az én jóhírem forog kockán. Ezen eset után nem pihenhetek, s számíthatok a kéretlen telefonhívásokra és egyebekre. Kisétálunk a nyilvánosság elé, ahol rögtön újságírók és egyéb televizios riporterek próbálnak engem lerohanni. Még sikerül azért Miával pár szót váltani, ami leginkább a randi körül forog. Az arcomra egy hasonló mosoly jelenik meg.
- Most nagy kő esett le a szívemről, hogy igen. – mondom neki, majd ezt követően elgondolkozom a következő lépéseimen. Mikor sikerül mindent átgondolnom, akkor közlöm vele, hogy mire jutottam.
- Mia, én holnap után szabadnapos vagyok, mint szólnál egy délelőtti randihoz, ami kora estig elhúzódna? Korán kelő típus vagyok, de mit szolnál egy 9 órára megbeszélt találkában a Ínyencségek nevű fagyizó előtt? – rakom fel a kérdésem, aztán várom rá a választ, hogy neki megfelelő időpont, avagy esetleg hozzák előre vagy napolják el. Fél szemmel nézem, hogy nemsokára odaérnek hozzánk a különböző médiában dolgozó illető. Szívem szerint egy csókkal búcsúznék el Miától, ám a jelen helyzetet illetően csak egy kedves arcsimogatásra futja. Ez az utolsó érintés. Ha egy másik időpontot és helyszínt ajánlj, akkor bólintással fogadom el.
- Szia, akkor ott találkozunk. – ezzel egyben odafordulok az érdeklődő média felé, azonban cseppet sincs kedvem válaszolni rájuk. Pár rendőri személy próbál segíteni nekem, így sikeresen eljutok az autómig. Ott beszállok, majd elhajtok a helyszínről. Egy biztos, hogy Mia képe nagyon beleégett az elmémbe, s a nevét pedig egy megbecsült helyre került nálam. Lehetséges barátnők közé sorolom, ráadásul ezáltal egy álmom valósulna meg. Nagyon szép nő, akit szívesen tudnék magam mellett. Ám nem csak a szépsége fogott meg, hanem a személyisége is. Alig várom, hogy találkozzunk a megbeszélt időben és helyen.