To: Miss Lynx

Újabb strigulát húzhat holnap a naccsasszony halála közeledtéhez. Persze muszáj benyalnom továbbra is nála, pláne ha nem akarok cipőtalpmintás seggel lófrálni az utcán. Naponta fontolgatja miként rúgjon ki, de az a drága jó szíve nem hagyja.
Eeeezt a kedvességét kénytelen vagyok meghálálni azzal, hogy felköszöntöm majd egy kisebb tortával. Az ízléséről lövésem sincs, de talán a cukrászdában levő bigék kisegítenek majd valahogy.
Szívem szerint kaktusztüskékkel teli, valamiféle savanyú mázzal beborított sütigombócot nyomnék elé, de abban a pillanatban kezdhetném ásni sírhelyem.
Még mielőtt betenném a lábam cukorkafalvába, muszáj lesz nyugalomban meginnom egy erős feketét...pár csepp vodkával megspékelve...amit persze nekem kell belecsepegtetnem sunyiban.

A közeli sétálóutcában szinte minden harmadik épület kajálda, néhol saját kiülőrésszel. A velem szembejövők nagy része óriási fagyigombócokkal küzd, az egyik kisgyereknek épp most esett ki a kezéből a tölcsér, a hupikék gombóc pedig széttoccsant a forró aszfalton.
Ördögi vigyorral az arcomon pillantok le a kis szarosra, aki nem láthatja szemeim napszemüvegem takarásától. Tovább ballagok, egészen a kedvenc presszóm felé, ami a megszokott módon ismét dugig van, más ölébe semmiképp se szeretnék ülni. Így hát felcserélve a helyszíneket, utam előbb a cukrászdába vezet. Háááátha itt is tudnak az élénkítő löttyből adni.
A fagyispult előtt libasorban álló tömeg közé benyomorogva próbálok bejutni az épületbe. Nyitom az ajtót, egy csengő csilingel, néhány szempár figyeli bejövetelem. Mit sem törődve a bambulókkal, teljes higgadtsággal lépek a sütispultok egyikéhez, majd a mögötte pakolászó cukorkirálylányt lesem.
- Hé, kicsikém! - csettintgetek figyelemfelhívásképp a szöszi fele, aki vélhetően meghallja ugatásom. Ha ő a kiszolgáló, ha nem...nekem ő fog segíteni.
- Mit ajánlasz egy házsártos, bolond vénasszonynak? Van olyan, ami hamar megakad a torkán? - pillantok ki napszemüvegem fölül, majd tekintetem végigvándorol a lányon, majd sütikínálat egészén...épphogy csak nem csorog a nyálam az üveglapokra.

290 | ♪ ♫ Strangers ♪ ♫

To: Miss Lynx

Eszem ágában sincs sorba állni, pláne most, hogy sikerült elcsípnem ezt a szöszkét, kinek kezdeti mosolyára csak egy fintor a válaszom.
- Uram?! Hagyd már...inkább Felség. - közlöm mindezt rezzenéstelen arccal, egyhangúan, majd a pultra támaszkodom. Ha már ennyire ragaszkodik az ilyesfajta megszólításhoz, akkor adjuk már meg a módját...

Nem kellene egy félig hímringyó módjára a pult tetején tehénkednem? Kit érdekel?! Egy cseppet sem zavartatom magamat, ahogyan azzal sem törődök, hogy nem ez a szöszi az eladó. Hálás lehetne amiért kizökkentem a rabszolgalétéből pár percre.

Nem akarok én itt köntörfalazni, így hát megpróbálok utalni arra, hogy nekem valami olyasmi cuccra van szükségem, amiben egy csöppnyi szeretet sem lapul, mégis mutatós. Mikor beszél hozzám, napszemüvegem a fejemre tolom, és már-már a pulton feküdve szimatolok a levegőbe, s a frissen érkezett apró muffinszerűségekre terelődik tekintetem, majd vissza a lányra.
Terjengjen bármennyire is orrsimogató illat, ellenállok a kísértésnek.
- Tuuudom, ti a fogszuvasodásra pályáztok. - épphogy csak felnevetek, miközben tekintetem végigszalad a lány mögötti falon.
- Itt nincs kirakva az a maszlag, miszerint minden igényt kielégítetek?! - hangom némi felháborodottság hallatszódik, mire a sokatmondó mondat hallatán elvigyorodom.
Bánja a franc ki mondott ilyen okosságot, a lényeg benne rejlik; a vénlány kap egy - szükség esetén két - szelet krémes csokiizét, mire a másnap az újságban megpillantott gyászhirdetés láttán megannyian fellélegeznek és nem kizárt, hogy az étteremben mindegyikünk olyan vigyorral fogja felszolgálni az ételeket, italokat...akár ez a lányka! Sőőőőt...mindenki a ház vendége lenne egy napig, nehogy már összevesszenek a gyászolók a pénzen!
- Látod, tudod Te mi kell Nekem! - lelkesedésem során tapsolok egyet, ezt követően halkan, hümmögve nevetve tenyereim dörzsölgetem pár másodpercig , eztán ha elég közel van hozzám a lány, még a vállát is megveregetem.
- Nem tudom ismered-e Mrs. Ayton-t...innen kb. 5 háznyira…a Trinity fődirigátora… - lövésem nincs mekkora renoméja van őfeleségének, de ennek a lány fejét rámerném tenni arra, hogy ha valaki tud is a létezéséről, jót nem tud mondani róla.
- Képzelj el egy vérbeli delnőt...amolyan modernkorit. - fél pillanatra megrökönyödök a hülyeségemen, bár az igazság teljesen mértékben tükrözi a valóságot...
- Aki unalmában az alkalmazottait figyeli, és perverziói közé tartozik azok lejáratása. Sportként pedig mások lehurrogását űzi, szinte világbajnoki szinten. Ésss...a zsigereiben van a sóherság...hmmm… - vállat vonok ezek felett, és fogalmam nincs mit mondhatnék még el az öreglányról.
- Néha nem érzel késztetést ahhoz, hogy kitekerd  a felettesed nyakát? - kérdezem vélhetően teljesen váratlanul - talán még a legbarátságosabb módot választva. - Lehet így könnyebben megérted milyen lehet ez a hárpia... - talán csak nekem tűnhet ilyen természetesnek, hogy szinte naponta megfordul a fejemben, miként tudnám kinyírni azt a selejtet…

446 | ♪ ♫ Toxic ♪ ♫ | Pardon a késésért.

To: Miss Lynx

Tetszik, hogy a csibe - pontosabban az alattvalóm -  veszi a lapot és belemegy a nyavalyás mókámba. Vörös szőnyeg és kézcsók nélkül ez így mégsem az igazi, mégis szerzett egy jó pontot nálam. Ám ezzel egy bolhafingnyit sem lopta be magát a  szívembe.
- A rossz reklám is jó reklám… - mondom csak úgy a semmibe, amolyan bölcsességképp, amitől ennek a lánykának el kellene ájulnia.
Frankie szavaival élve, a Buddha szól olykor belőlem.

Itt Vegasban állítólag még az is van, ami tulajdonképpen nincs is. Ha valóban nincs, akkor majd lesz. Én sem vagyok törzsgyökeres vegasi, sem nevadai... mégis a Westlake-ben töltött perceimet sírom vissza minden egyes nap. Visszamehetnék, de nincs kedvem egy percig sem az albérlet és egyéb faszságok miatt hajkurásznom. Ha nem is jó itt annyira nekem, elvagyok.
- C-c-c-c... - csóválom fejem mikor közli, hogy nincs kiírva az a felirat amit keresek. Bezzeg nálunk! Szinte tapétaként fedik a bárpult mögötti falakat azok a mókusvakítások, hogy;
,,Ha nem kapja kézhez a számlát, akkor a ház vendége volt."
,,Ha nincsenek megelégedve pincéreink modorával, jelezzék a vezetőség felé, és a következő alkalomkor féláron lehetnek éttermünk vendégei."  Bla bla bla…
És minden egyes hibánk összege a fizetési csekkünkön mosolyog vissza ránk…

Mégis felcsillan a szemem egy pillanatra a zaklatások hallatán, amit egy halovány kaján vigyor követ. Szó se róla, megzaklatnám őt én is...de abban nem lenne köszönet. Számára...

Amint előáll valami konkréttal a hárpia jellemzésének hallatán, gondolkodóba esve, felvont szemöldökkel bűvölöm íriszeit. Méghogy sajnos, hát hogyne! Talán akkor tudna bevágódni a nőnél, ha bűbájjal teli mosolyát villantaná felé, miközben karjain négy-négy tányér lenne. Vagy leginkább akkor sem. Azt, hogy milyen főnökei voltak, egyáltalán nem kérdeztem, így nem különösebben veszek róla tudomást. Végül is minél többet csicsereg el magáról, annál inkább megtalálom a neki való köszöntési módot. Az egyik itt lapul a táskám legmélyén...de ahhoz önfeláldozónak kell lennem.

- Elég szarul hangzik, úgyhogy ha nem aranyból van, jöhet egy kisebb torta. Mondjuk hat szeletes. - az előbbi csokikrém után meglehetősen nagy a változás, és gondolom ez nem az olcsóbbik édességek közé tartozik, de bánja a franc! Gyertyák nélkül kérném természetesen, hiszen azok többe kerülnének, mint egyhavi fizetésem. Arról viszont halvány lila fingom nincs, hogy rajtam kívül mire érzékeny Mrs. Ayton. Engem ugyan nem tudnak belesütni a sütibe, de még csak egy ujjpercem sem áldoznám bele. Majd a kandírozott narancsnál még jobban megbolondítom némi hashajtóval.
- Nézd, Picinyem...nekem kibaszott sürgősen kell. Így hát van egy órád. - határozom meg az időt, ezt követően pillantok a láthatatlan karórámra, előadva a fontos embert...holott csak blöffölök, és ezt talán észre is veszi. Nem tervezek itt poshadni órákon keresztül, de ha már friss hús a városban, üdvözölnöm kell.
- Megvárom itt, de addig adj már nekem egy étlapot, vagy minek is nevezitek Ti azt a képeskönyvet… - csettintek ismét, majd a munkatársnője felé mutatok, aki éppen a könyvet böködve próbálja elkápráztatni az előtte álló  párocskát.

Ha a kis szöszke elmegy, akkor teljesen a pultra támaszkodva benyúlok a pult mögé, majd az egyik kékes színű muffint kikapom - szinte észrevétlenül -, eztán a farzsebemben levő gyűrött ötdollárost a pultra csapom, és azzal a lendülettel leülök az üvegszekrényektől  legtávolabbi, s legeldugottabb asztalhoz. Talán nem tévesztett szem elől, ha mégis, akkor bongyor fejem talán felismeri.

Hogyha megkapom amit kértem, akkor a levegőbe szimatolok, majd fintorogva fordulok abba az irányba ahol a sütemények készülnek, eztán nézek fel a lányra kissé aggódva.
- Te...Te is érzed ezt a bűzt?! - tekintetem végigcikáz az egész helyiségen, némi füstöt keresve, de az nem szivárog egyik ajtón sem…
- Valami ég...de kurvára! - állapítom meg a nemlétező szag mivoltát, és ha a lány hiszékenysége verdesi az egészségtelen határt, máris szalad…

614 | ♪ ♫ Fire ♪ ♫