Délutáni műszakot kaptam, juhé, nem tudom, hogy ennek most mennyire kellene örülnöm, de jobb, mintha a fura és igen csak börtöntöltelék pofájú tagokat bámuljam a házunkban. Apa melózik ezerrel, és mint minden valamire való maffiatag, hát ő is ilyenekkel veszi körbe magát. Ahol eddig szoktak össze ülni most nem tudnak, mert van valami szar azzal, igazából baromira nem figyeltem oda ám, és nem is érdekel, hogy mi van vele, a lényeg, hogy a házunk tele vannak stricikkel és… drogdílerekkel, meg gyilkosokkal, szóval, ja nem igazán akarok most ott lenni. Viszont a legkevésbé sem szándékozom itt lenni, viszont inkább itt, mint otthon. Pedig ez sem éppen fenékig tejfel, és hogy miért? Két nappal ezelőtt megtanultam egy leckét, egy igazán fontos leckét. Ha elmész bulizni a haverokkal akkor semmiképpen se igyál whiskeyt, jófélét semmiképpen sem. És, hogy miért? Mert akkor talán ha oda vágtat hozzád egy úriember, hogy meghívjon egy italra, amit amúgy baromira nem akartam, de hát végül is győzött, szóval nem az eszem, az fix. Így valahogy az ágyában sikerült kikötnöm, valahogy úgy voltam vele, hogy nem lehet belőle probléma, mert hát nem vagyok én semmi rossznak elrontója, és szexelni szeretek, pláne egy ilyen jó kivágású pasival, az dobja rám az első követ, aki nem élt volna a lehetőséggel, hogy így tegyen. Nem is ezzel volt a baj igazából, hanem sokkal inkább, hogy is fogalmazzak, azzal, hogy másnap reggel kiderült, idősebb fickókkal jobb, ha nem kavarunk. Ugyan is, kezdtem úgy érezni magam, mint valami horrorisztikusan nevetséges romantikus filmben, vagy azokban  a nyálas szappanoperákban, amikből még egy részt sem voltam hajlandó megnézni. Kiderült az úriemberről, hogy orvos, és nem is akármilyen, főorvos abban a kórházban ahol rezidensi gyakorlatomat teljesítenem kell. Most, komolyan ez milyen már? A pasi akivel egy nappal ezelőtt szexeltem ismeretlenül a főnököm és a tanárom, hát az élet igazán vicces, nem? És ha ez még nem lenne elég, a hab azon a bizonyos epertortán nem más, mint hogy nem elég, hogy tudtomon kívül, de sikerült össze feküdnöm a tanárommal, de ott az öltözőben, is szépen össze feküdtem. Mekkora egy picsa vagyok, apám újdonsült kis barátnője nem is tudom mi hozzám képest, pedig az aztán tényleg egy pénzéhes dög a javából. Velem egykorú mégis apám képtelen felfogni, hogy csak a pénzünkre hajt, és habár nem fekszik a mód ahogy apámnak sikerült meggazdagodnia, de azért… mégis csak a mi pénzünk, legyen akár mennyire is mocskos és ragadjon akár mennyi vér ahhoz a pénzhez,  a miénk, és nem hagyom, hogy egy ilyen liba az apámat felültesse, abból aztán nem fog enni, ha rajtam múlik, semmiképen sem. De akkor megfogadtam, hogy az volt az utolsó pillanat, hogy hagytam kettesben lenni vele egy szobában, és ezután akár mennyire lehet kerülöm, ha pedig ezt nem bírom megtenni, akkor minimum annyit teszek, hogy ha ő is a helyiségben tartózkodik, akkor rajtunk kívül még legalább három másik ember is legyen, akkor nem fogok még egy ilyen baromságot elkövetni. Lehet, hogy ő neki nem fontos, de én nem vagyok hülye, tudom, hogy ha erre fény derülne akkor a bizottság azonnal ki rúgna. Pedig ez nekem kiüt, kiüt abból a világból amibe bele születtem, kiüt abból amit apám tervez nekem, kiút abból, hogy a nyomdokaiba tudjak lépni. És habár ő ezt nem így képzeli, én akkor is akarom vinni valamire ebben az életben, és tisztességes munkával akarom ezt elérni. És meg is szerzem a diplomámat, apa segítő kezei nélkül, mert tudom, csak szólnom kell, ő máris intézkedne, jobbik esetben lefizetne minden lefizethető egyént, aki útban lenne, és igen tudom jól, hogy nem létezik az az ember ezen a világon, akit nem lehetne megfizetni, mindenkinek meg van ebben a szép világban az ára, hiába játsszák meg magukat, hiába álszenteskednek, ez így van, így működik a mai világ. A rosszabbik esetben, ha arról lenne szó, gond nélkül öl meg bárkit, sőt ennél kevesebbért is haltak meg már emberek, ezzel tisztában vagyok. Én is tudom használni a pisztolyt, és e mellett még más cuki fegyvereket is, plusz a közel harcban remek vagyok. Apa azt akarta hogy megtudjam védeni magam bárkivel szemben, hiszen tudja, hogy veszélyes a világ, ezért tanított ki az egyik testőrével, jobb ha meg tudom védeni magam. Bár ő nem csak ebből a célból tette ezt, amire inkább nem gondolok, és csak  a nemesebbik oldalára gondolok a dolognak.
Valaki a nevemet szólongatja egyre közelebbről, még egyszer végig tekintek magamon, egy halványkék színben pompázó nadrág és felső van rajtam- egyenruha-. Lábamon fehér színű cipő van, egész nap kényelmesebb ebben futkározni, mint mondjuk egy tíz centis platform cipőben. Már éppen fahéj színű fürtjeimet zárnám egy hajgumi fogságába, amikor barátnőm elkapja a kezem, hogy el fogunk késni. Futva kezd el maga után ráncigálni fel  a harmadik emeletre, tincseim csak úgy szállnak utánam. Ahogy sietünk az eligazításra  a váróteremben megpillantok egy ismerős arcot, pontosabban barátot, Tobiast…
-Livia, menj, majd utánad megyek,- intek neki, hogy menjen, majd oda sietek a fiú elé, mielőtt fel akarná gyújtani az egész kórházat, és ó… igen képes lenne rá, tudom.
-Tobias, mi a francot keresel itt?- pillantok végig rajta.