A reggeli ébresztőóra éles csipogása ébreszt fel, valami ostoba álmomból, ahol éppen a volt barátommal veszekszünk. Nem nyitom ki a szememet, csak unottan nyúlok az éjjeli szekrényen rezgő telefon után és nyomom ki ezt az elviselhetetlen zajt. Elszámolok magamba háromig, aztán óvatosan nyitom ki a szememet, amit azonnal meg is bánok, amint rádöbbenek, hogy más normális ember ebben az órában még alszik. Fél 8 van, fél 9-re pedig bent kell lennem a kávézóban. Gyűlölöm mikor délelöttös vagyok. Csak az a tény vígasztal, hogy reggel nem nagyon járnak az emberek kávézni, vagy sütizni, szóval ha nem is aludhatok, de legalább nem kell futkároznom az emberek között, és nem kell senkinek sem a seggét nyalnom. Nem ez álmaim munkahelye, de így jártam. Be kell érnem ezzel. Ásítok egyet, közben pedig kinyújtoztatom végtagjaimat. Ismét a kezembe veszem a telefonomat, csak, hogy meggyőzödjek arról, hogy még ha maradok az ágyban egy öt percet, nem történik semmilyen baj. Azonban ez az álmom is szerte foszlik, amint meglátom, hogy pontosan öt perc múlva lesz 8 óra. Sóhajtok egy nagyot, aztán gyors lendülettel szökök ki a meleg ágyamból. A fürdőbe sietek, ahol a lehető leggyorsabban igyekszem elvégezni minden teendőmet: tusolok, felöltözök, fogat mosok, csinálok egy gyors és egyszerű sminket, a hajamat viszont úgy döntök, hogy ma nem kötöm fel, sőt még csak kontyot sem csinálok. Bár a szabályzatba az áll, hogy muszáj, de így reggelibe, úgy sem lát meg a főnök, hiszen Ő megteheti, hogy aludjon ebben az órában. Röpke 15 perc alatt, már mindennel kész is vagyok, ami azt jelenti, hogy még mindig van 15 percem, hogy beérjek, ami csakis úgy fog összejönni, ha taxival megyek. Magamra kapom a fekete bőrkabátomat, ami pontosan passzol a laza farmerommal és a fekete magassarkúmmal. Bezárom magam mögött az ajtót, aztán a lehető leggyorsabb léptekkel haladok ki az utcára. Jön is egy taxi, amit leintek. Hátul ülök be, elmondom a címet ahová mennünk kell, és miközben haladunk a zsufolt utcákon végig, idegesen dobolok az ujjaimmal. Pontosan fél 9 elött két perccel már ott is vagyok a kávézó elött. Kifizetem az utamat – baromi drága volt -, aztán belibegek az ajtón. Sophie – a társam – már itt van, szúrós pillantásokat küld felém, én meg nem törődve vele az öltöző felé veszem az irányt. Igazából már 7-re be kellett volna jönnöm, hogy elvégezzük a szokásos reggeli takarítást, de Sophie-val úgy egyeztünk meg, hogy figyelembe véve azt, hogy a múltkor Ő is késett – és nem kicsit -, és nekem kellett megcsinálnom mindent, monst én engedek meg magamnak egy kis plusz munkát. Nem is értem, hogy miért nézett ilyen csúf szemekkel meg, elvégre is fél 9 elött sikerül ide érnem. Az öltözőbe lepakolom a táskámat, aztán levetem a fehér dekoltázsos blúzomat, ami helyett felveszem ezt a cseppet sem kényelmes piros inget, amit bár már megszoktam, de utálom. A hajamat megigazítom, de még mindig nem kötöm meg. Mikor úgy érzem, hogy maximálisan fel vagyok készülve mindenre, elő lépek a pult mögé. Sophie amíg kiszolgál egy fiatal párt, addig én úgy döntök, hogy csinálok magamnak egy kávét, hiszen a nagy rohanásomban, még arra sem volt időm, kávé nélkül meg nem tudok élni. Cigi nélkül sem az igaz, de azt majd késöbb, a pult mögött nem nagyon megengedett az ilyesmi. Ezt amúgy nem értem, hiszen a kávézóban szabad, és füst így is úgy is van, de a főnök nem szereti, ha mi alkalmazottak itt cigizünk. Állitása szerint ezért van ott hátul az az udvar, hogy oda menjünk ki. Hát jó. Berakom a kasszába a pénzt a kávéért, majd kortyolok belőle egyet. Ekkor azonban egy újabb vendég érkezik, méghozzá nem is akármilyen. Tutira valami pénzes pali lehet, ritkán járnak ilyen elegáns emberek ide hozzánk. Nem azért, mert nem menő egy hely ez, csak az ilyen embereknek talán túl olcsó. Pontosan ezért is néz ki furán itt ez az ember. Iszok még egy kortyot a kávémból, szememet le nem veszem a pasasról. Várok még egy kicsit, aztán amint int, sóhajtok egyet unottan és közelebb lépek az asztalához. Nem is értem, hogy ilyen reggelibe miért nem tud inkább aludni ez a fickó, aki minden bizonnyal valami üzletember lehet, vagy talán valami még ennél is menöbb munkája van.
- Jó reggelt, mit hozhatok? – kérdem a szokásos szövegemmel, miközben bájosan mosolygok, ahogyan azt egy pincérnőnek kötelessége. Kicsi füzetemet és tollamat a kezemben fogva várom a válaszát, amit amint meghallok lehrvad az elöbb mosoly az arcomról. Naná, hogy egy ilyennel van dolgom! Egy ilyen gazdag palitól mi mást is várhatnék, mint, hogy oktasson? Felvont szemöldökkel várom, hogy befejezze mondókáját. Remélem, hogy csak ez egy rossz reggeli vicc, amiket ez a férfi mond, különben ma nem jó kedvemben kap el. Egy ideig lejegyzem, amiket mond, pontosan úgy, ahogyan mondja, majd a füzetemet és a golyóstollat vissza helyezem a kis táskámba, ami a csípőmön lóg.
- A tea az pontosan olyan, mint amilyennek ott látja. Ami meg a poharakat illeti... azt hiszem, hogy rossz helyen jár, Uram! Nálunk egyáltalán nem divat a mosogatás, sőt, ha gondolja leírom a főnököm számát is, hogy könnyebben tudjon reklamálni. – Talán nem kéne ilyen szemtelen lennem, de utálom az ilyen vendégeket. Hogy mondhat olyat, hogy mossuk el a poharakat? Azt hiszi, hogy valami kocsmába van, vagy mi a helyzet? Ami meg a reklamálását illeti... amelyik kutya ugat, az nem harap!