Ashley Noel

Karakter személyisége

◆ pozitív tulajdonságok: vállalkozó kedvű, kicsit bohókás, kicsit őrült, kicsit rossz

◆ negatív tulajdonságok: akaratos, betegesen akar valahová tartozni, tipikus mindig rossz időben rossz helyen személyiség

◆ egyebek: amit fontosnak tartasz a karakterről

Történet vagy szerepjátékos példa

Kezemben az üvegekkel megpakolt tálcával egyensúlyozok kifelé hátulról. Két napja vagyok pincérlány. Persze, oltárit hazudtam a főnöknek mert muszáj volt, és valahogy az üres és angyali mosolyom meggyőzte, hogy nálam jobbat nemigen fog találni. Nem is vele van a baj. Hanem az üzletvezetővel. Elsőre megnézve sem néz ki biztatónak, másodjára megnézve pedig pláne. Ha rajta múlik, nem leszek itt túl hosszú életű, ezt előre látom.
Sikerül megtennem négy egész métert anélkül hogy hasraesnék, és a vendégeket beteríteném töménnyel és sörrel. Ezt sikernek könyvelem el. A fickók is rendesek az asztalnál. Semmi beszólás, semmi "hopp hopp" jellegű beszólások mint tegnap. Ők annyira...mások. Nem tudom igazából megmagyarázni hogy mi vonz annyira hozzájuk. Talán a múltkori eset. Amikor idejöttem, és láttam őket, ahogy egy emberként segítettek a társuk barátnőjének, amikor két fickó megerőszakolta. Elég vérmes család, de család. Legalábbis úgy tűnt akkor. Egy ideje figyelem őket. Az utóbbi hónapokban mindig idejártak. Ezért vagyok én is itt. Mivel pénzem nincs arra hogy itt hédereljek esténként, kénytelen voltam melót vállalni.
Tovább egyensúlyozok a másik asztalhoz, de nekiütközök egy pincérlánynak, és leborítom az egészet. A csaj eleve gyűlöl, ezen most sem javítottam. El is rohan hátra, én meg nekiállok összeszedni a sok szart magam után. És sűrű bocsánatkérések közepette eloldalgok a helyszínről. Sikeresen megvágtam a kezemet, és jobb átnézni a sebet. Az öltözőbe megyek, ahol a csaj a hajamba is akaszkodik rögtön. A cicaboxot nem bírom. Mire levakarom magamról összekarmolja a két karomat. Csodás. Nekivágom a szekrénynek, és elkapom a torkát.
- Megmondtam már Zoey, ne merészelj hozzám érni!
- Eressz el te pszichopata! - nyögi, mire észbekapok hogy mégiscsak egy új melóhelyen vagyok, talán nem kéne, így elengedem.
Hátralök és elrohan. Beteg picsa. Bemegyek a mosdókhoz, hogy leöblítsem a kezeimet. Semmi nincs persze amivel beköthetném, de ez van. Visszaballagok. Még 6 óra van hátra a melóból, nem tudom hogy hogy fogom letolni mellette. Az ajtó nyikorgására figyelek fel, és az üzletvezető robusztus alakja tölti be a nyílást. Mögötte az a picsa nyomakodik be, könnyek között.
- Mondtam neked Rob, ez a csaj nem normális. Megaláz a vendégek előtt, tönkreteszi a ruhámat, és még fojtogatott is! - mondja neki zokogva, eszem megáll.
- Nem is igaz, te ütöttél először, ne merd rám kenni te kis...- lendülnék bele, mégis befogom végül.
- Mondtam, kábszeres is, azért ennyire szerencsétlen, kómás, meg beszámíthatatlan!
- Anyád a kábszeres! - vágok vissza.
- Tudom bizonyítani! - mondja lelkesen, óh hol is vannak már az előbbi könnyek?!
Rob érdeklődve fordul felé, a csaj meg a szekrényemhez masírozik, előveszi a táskám és a földre borítja a tartalmát. Még az én legnagyobb meghökkenésemre is, tabletták meg kokainnal megtömött kis zacskók potyognak ki a zsepikkel és egyebekkel.
- Ez...ez nem az én cuccom, ez a picsa tette bele! - mondom egyből magas hangerőn.
- A táskádban volt. - így Rob - Nekem ez elég. Lapátold össze a cuccod, és takarodj a francba.
- Hívjátok ide a főnököt! Ez nem fair dolog! Nem vagyok drogos! - kiabálom neki, mire egy istenes pofonnak leszek kisgazdája.
Csillagokat látok, és a fém szekrények mentén a földre csúszok, a számban a vér fémes ízét érzem. Szörnyű, de nevethetnékem támad.
- Egy szar vagy Rob, és ezt te is tudod. Ha a főnök rájön hogy nyúljátok a lóvéját, úgyis kivág a fenébe. - bugyborékolom kifelé, mire talpra rángat, és kapok még egy pofont.
- Azt mondtam takarodj. Szerencsétlen!
Remegő kezekkel összelapátolom a cuccomat, a földről, mindennel együtt. Megállni nem igazán megy a saját lábamon, de kapok segítséget Rob áldásos mancsaitól. Zoey elégedett pofával tartja elém a kabátomat, mire egyszerűen arconköpöm. Véresen nyálasan, lehervad a képéről a vigyor. Rob kilökdös, mielőtt mondhatnék bármit.
Kitaszigál az öltözőből, és a hátsó ajtót kinyitva, egyszerűen kilök az utcára.
- Hé, lógtok a fizummal köcsögök! - mondom, és röhögve vág hozzám némi aprót, meg 5 dolcsit, bevágja maga mögött az ajtót, részéről rendezve.
A kis sikátorban megtámaszkodok a falnál, és remegve kifújom a levegőt. Röhej az egész. Kitúrok egy szál cigit, és a számba dugom, aminek a vérző ajkaim nem örülnek ugyan, de éppen nem érdekel jelenleg. Elsétálok a sarki italboltig, ahol Manuelo a kasszás srác, elhúzott szájjal néz rám.
- Ash, hát összeakaszkodtál valakivel?
- Ugyan Manny, csak elestem.
- Hát persze kislány, mi kell?
- Vodka.
Odaadom neki a pénzemet, mire közli hogy hagyjam csak, a cég ajándéka. Kapok csini papírzacskót is hozzá, kiérve pedig jó mélyen meghúzom. Cifrát káromkodok, a vodka csípi a sebet, de legalább gyors orvosság. Visszasétálok a bárhoz. Pár havi megfigyelőmunkám ment pocsékba amiatt a picsa miatt. Leülök előtte a buszmegállóba, és ha már úgyis nálam maradt a cucc, bekapok egy tablettát és leöblítem a vodkával. Szemben a rockabilly bárban is láttam hogy keresnek, görkorizni tudó felszolgálókat. Görkorizni nem tudok, de kit érdekel? Megtanulok. Csillogó szemekkel szállok fel a buszra. Bassza meg, én nem fogom feladni! Megsimogatom a táskámban lapuló kokainos zacskókat. Valahogy úgyis lesz, mert mindig van.