Néha én is megérdemlem azt, hogy csak úgy szórakozzak és ne azt kelljen lesnem, hogy mi a legfőbb vágya annak akivel az időmet töltöm. Ha úgy tetszik akkor most kivettem két nap szabit, persze volt aki ennek nem örült, például egyes vendégeim meg a futtatóm, de nincs mit tenni, néha nekem is jár egy kis egyedüllét és kikapcsolódás. Azt terveztem, hogy majd otthon ülök a tv előtt és nem csinálok semmit sem, de ezt hamar meguntam, elkezdtek hiányozni az emberek, nem tehetek róla, ha megszoktam, hogy mindig van velem valaki akkor nem bírom már sokáig a magányt, inkább elmentem a közeli moziba, hogy egyszerre több emberrel nézhessek meg egy bugyuta filmet. Nem is tudom miről szólt, talán a felénél sem járhatott a film, mikor elnehezült szemhéjaimat már nem tudtam újra kinyitni.
A film végénél keltem fel, mert nem tudtak tőlem kimenni az emberek a sorból, és kis hijján mindenki átesett rajtam, ahelyett, hogy megbökdöstek volna, hogy húzzam már össze magam. Nem a legkellemesebb arra felébredni, hogy valaki a nyakadba önti a megmaradt kukoricáját, csak mert nem tud egyensúlyozni rendesen.
Az olyanoknak, mint én nem sok barátjuk van, leginkább egy sem, csak néhány ismerős akad, akik ugyan azokban a körökben mozognak, mint én. Prostik, férfiak és nők, akik tudják, hogy milyen nyomorúságos is tud lenni ez a szakma. Tudom rég kereshettem volna valami mást, de az igazat megvallva a művészek sem élnek valami jól és inkább választom azt, hogy árulom a testem és viszonylag normális élet színvonalat tudok fent tartani, mint azt, hogy egy nyomorgó művész legyek, aki próbálja rásózni az emberekre a festményeit. Talán egyszer lesz egy olyan vendégem akinek van egy galériája és kellő képpen belém habarodik ahhoz, hogy kitegye az én képeimet is, de itt még nem tartok. Hogy miért hoztam ezt fel? Hát azért, mert úgy tűnik, hogy ma este mégis csak dolgozni fogok, ugyanis az egyik "kollégám" küldött egy sms-t, hogy több emberre lenne szüksége a kliensének és rám gondolt, mert mi már dolgoztunk együtt és egész jól ment a dolog. Egy bárban lesz, és van fél órám oda érni. Ha csipkedem magam akkor gyalog odaérek.
Egyik sikátorból megyek a másikba, útszéli prostik, drog dílerek és hajléktalanok mellett megyek el, nem igazán hat meg egyik látványa sem, és szerencsére nincsenek olyan sokan. Már majdnem elérném a célomat, az utolsó kis utcába fordulok meg, mikor meglátom a pasas kezében a fegyvert ahogy egy másik emberre fogja rá. Gyorsan vissza is lépek és a falhoz simulok. Itt kell elmennem, de előbb megvárom amíg szépen elmennek innen, legalábbis az amelyik nem halott. Valószínűleg csaphattam valami zajt, mert hallom, hogy megszólít. A francba, finoman szólva is.
Sóhajtok és elő lépek rejtekemből.
-Nem láttam nem hallottam semmit sem, szóval segytek eltakarítani a hullát utána meg elengedsz? - Ajánlom fel a szolgálataimat neki, remélve hogy nem repít azonnal golyót a fejembe. Talán erre az előtt kellett volna gondolni, hogy kiléptem a fal mögül, de legalább láthatja, hogy nem vagyok zsaru.

Vonakodva ugyan, de előlépek rejtekhelyemről és csak reménykedni tudok abban, hogy nem fog engem is lepuffantani azon nyomban, hogy meglátja a körvonalaimat. Egyelőre megúszom a dolgot, sőt, úgy tűnik, hogy nem akar ténylegesen lelőni, de a fegyver továbbra is ott látszik a kezében, ami azzal fenyeget, hogy bármelyik pillanatban véget vethet az életemnek. Van esélyem alaposan megnézni magamnak, és ezt meg is teszem, nem azért, hogy később majd pontos leírást adjak róla a rendőrségen, nem eszemben sincs oda menni, hiszen nem akarom magam alatt vágni a fát, hisz van ügyfelem aki a rendőrségen dolgozik... nem akarom zavarni, vagy esetleg zavarba hozni.
Markáns arca magával ragadó, közelebbről is meg akarom magamnak nézni, hogy valóban tényleg olyan szép-e, mint amilyennek innen távolról látszik. Látni akarom a szemeit, azokat a lélektükröket amik egy gyilkoshoz tartoznak. Tudni szeretném, egyszerűen tudnom kell, hogy lehet-e rajtuk valamilyen nyomot látni, amiből lehet arra következtetni, hogy ténylegesen is veszélyes alakkal állok szemben. Igaz ezt már biztosan tudhatom, de ha legközelebb is látom majd azt a csillogást, amit nála is felfedezek, akkor tudni fogom, hogy minél gyorsabban el kell menekülnöm.
- Senki sem küldött, hanem hívtak. Dolgozni, ide a bárba. - Mutatok a mellettünk lévő falra, ami csakugyan egy kétes hírű klubhoz tartozik. Talán azt hiszi, hogy csapos vagyok, vagy a zenéért vagyok felelős, de nem érdekel, gondoljon amit csak akar.
Jut eszembe, szólni kéne Timnek, hogy ne várjanak rám, de aligha fogja drága gyilkos barátom engedni, hogy elővegyem a telefonom és neki álljak sms-eket írogatni.
- Pizsomában? Mégis minek nézel? Nem vagyok már kisiskolás. - Mérhetetlenül felháborít ez a feltételezés és talán igaza van, és otthon kellett volna maradnom, mégsem tettem és ezentúl sem fogom az éjszakáimat a négy fal között tölteni, vagyis igen, ha az a négy fal nem az én lakásomat veszik körbe.
Közelebb jön, elmosolyodom, bár magam sem tudom miért, talán csak egyszerűen örülök annak, hogy alaposabban megnézhetem őt magamnak... igen, az már biztos, hogy nem vagyok teljesen normális. Egészen közel áll meg hozzám, vagy így akarja rám hozni a frászt vagy tetszem neki. Ő tetszik nekem szóval remélem a második lehetőség miatt állt meg hozzám ilyen közel és nyomott vissza a falhoz. Ellököm magam a faltól és hozzá simulok, hiszen én csak ebben vagyok jó, hátha inkább csak a testem kell neki és az életemet meghagyja nekem... ha viszont téves a következtetésem akkor pedig hátra fog lépni, hisz a legtöbb férfi nem igazán szereti, ha egy másik hozzásimul.
- Nem áll jól nekem a golyó, te viszont jól mutatnál rajtam, szóval veled megyek. - Felelem végül neki. Ha több eszem lenne akkor meg kellene ijednem a sok jót nem ígérő mosolyától, de nincs sok eszem, vagy csak szimplán vonzzanak az ilyen helyzetek.

Reméltem, hogy nem jön rá egyből, hogy csak egy kis prosti vagyok, nem pedig egy olyan aki az üvegekkel vagy éppen a tálcákkal zsonglőrködik a klubokban. Nem mintha szégyellném a munkámat, sőt nagyon is szeretem csinálni, csakhogy egy a probléma, a prostik senkinek sem hiányoznak, maximum a futtatóiknak de azok nem fogják jelenteni a rendőrségen az eltűnésüket. A felszolgálóknak valószínűbb, hogy vannak barátaik, rokonaik, míg én tulajdonképpen egyikkel sem büszkélkedhetek. Ha meghúzná azt a ravaszt akkor egy hónap múlva már csak egy felderítetlen eset lennék a rendőrség raktárjában. Csak egy karton tanúsítaná azt, hogy valaha is léteztem. Név nélkül... talán magamra kéne tetováltatnom a nevemet és a születési dátumomat, hogy könnyen azonosítható legyek.
- A testemet bocsájtom áruba. - Mondom el neki, hiszen teljesen felesleges lenne hazudnom, a következő reakciómból úgy is rájönne, hogy miféle szerzet is vagyok én igazából.
Nyelek egyet. Igaza van, nem lenne jó ha bárki is feldobna, hisz már réges rég óta a magam ura vagyok, nem hiányzik senki sem aki megmondaná, hogy mit is kell csinálnom és hogyan kell élnem.
- Nem lenne jó, de nem rendelkezel ahhoz elég információval rólam, hogy bármi bajom is eshessen. - felelem neki, iratok nincsenek nálam a teljes nevemet pedig hülye leszek az orrára kötni. Közelebb jön és ekkor már teljesen bevethetem magam, hozzá simulok, érezni akarom minden porcikáját, már amennyire ez a ruhákon keresztül lehetséges, plusz azt is felmérem így, hogy van-e más fegyver nála amitől esetleg tartanom kellene, na nem mintha az a fegyver ne lenne eléggé félelmetes amit még mindig szorongat. Igazán eltehetné és szorongathatna inkább engem, azt úgy is annyira szeretem.
Halkan dorombolósan felnevetek a válaszára, majd máris azt kérdezi, hogy merre is lakom, csak az a baj, hogy túlságosan is messze, annyit nem fog velem sétálgatni az utcákon. Egy sikátorban pedig nem szívesen adnám oda neki a testemet, annál azért jobb körülményekhez vagyok szokva.
- Micah, és körülbelül fél órányira gyalog. - hangzik el a felelet. Azt mondtam, hogy nem fogom elárulni neki a nevem, de a keresztnévből még nem jön rá semmire sem, egy csomó Micah rohangászhat még Vegas utcáin.
Nem várt fordulatot vesz kis történetünk, mikor az ajkai az enyémeket érintik. Automatikusan nyílik a szám, hogy viszonozhassam a csókot, türelmetlenül, hisz annyira finomak az ajkai, még többet akarom őket csókolni. A falhoz szorít, nem tudok hozzá közelebb menni, csak akkor tudnám leküzdeni a maradék pár millimétert ha vetkőztetni kezdeném, de az itt nem fog megtörténni. Kezeimmel magamhoz ölelem, végigsimítok a gerince mentén és beletúrok rövidre vágott hajába, mikor félbe szakítja a csókunkat akkor a derekánál fogva ölelem őt továbbra is magamhoz.
- Most hogy már tudod érdemes belém energiát fektetni leléphetnénk egy szállodába vagy legalább az utcáról menjünk be. - szólalok meg és ha hagyja akkor most én csókolom meg őt és nyomom hozzá a csípőmet.

Figyelem! a posztban férfiak szeretik egymást...

Tévedtem. Azt hittem, hogy senkinek sem hiányoznék de ez így nem igaz, a futtatóm biztosan nem örülne annak, ha eltűnnék a Föld felszínéről, hisz általam igen csak szép kis summához szokott jutni, de ha egy hónapig nem jelentkeznék akkor leírna mint veszteséget aztán keresne valakit a helyemre, ha nem előbb tenné meg ezt. A rendőrségre biztos nem menne, mert akkor egyből föladhatná magát, mint futtatót, meg mint erőszaktevőt. A rajtam lévő rengeteg minta nem csak azért jók mert emlékeztetnek bizonyos dolgokra, hanem azért is, mert nem látszik alatta a zúzódás és a véraláfutás, ha látszódna folyamatosan napokat vagy heteket kéne kihagynom, mert a legtöbb ügyfél úgy szereti ha a kis játéka egészséges és szép egész, nem pedig úgy néz ki, mint akit elütött egy teherautó.
- rólam mégsem tudod ki vagyok, akkor mégsem tudsz mindent. - Nem becsülöm le, az a fegyver a kezében tesz róla, hogy ne nézzem őt cuki kis húsvéti nyuszinak, de akkor sem tud mindent, amit igazából bánok, mert akkor talán hamarabb is egymásba botlottunk volna. Szemtelen vagyok, annyira azért még sem rezeltem be a pisztolyától, talán épp ez tetszik neki, hogy nem csináltam magam alá, és ha tetszik neki az, hogy pimasz vagyok akkor továbbra is az leszek, ez áll legközelebb a valódi személyiségemhez.... igen közel áll, mert már most sem vagyok teljesen önmagam, ha az lennék akkor elsétálnék megcsinálni a melót, de nem megyek, mert tetszik a pasi és... remélem, hogy majd a későbbiek során tőle is bezsebelhetek némi pénzt, ehhez pedig az kell, hogy olyan legyek aki felkelti és továbbra is fenttartja az érdeklődését.
- Neked mi a neved? Csak, hogy tudjam mit kell nyögni. - Az sem különösebben izgat ha nem a valódi nevét mondja, a fejemben csak sötét adoniszként fog szerepelni, mert az, ahogy hozzám simul a teste érzem, a kemény izmokat a mellkasán és a hasán.
Szája az enyémen, mikor újra megszólal, nem húzódom el, csak újra megcsókolom.
- Akkor mi a faszt csinálunk még itt? Menjünk oda! - türelmetlenkedem, bár nekem itt is jó, bár mindig is jobban szerettem puha párnák közt vagy épp egy jakuzziban dugni, mint kint a nyílt utcán, erre bármikor jöhet egy zsaru aki bevisz majd éjszakára. Nem akarok a sitten ülni.
- Ezt úgy mondjuk szépen, hogy térdelj le és szeress. - felelem, de nem ellenkezek, engedek a nyomásnak és letérdelek elé, kibontotta már a nadrágját, én lezúzom azt a térdéig, és hogyha visel alsónadrágot akkor azt is lehúzom, hogy kényelmesen hozzá férhessek. Kezeimmel simogatom először, majd a számat is bevetem, mindent megteszek azért, hogy minél előbb fölálljon neki és utána minél előbb elélvezzen, hiszen most csak a vége számít, a többi nem. Egészen a torkomig engedem, és ha nem túr bele a hajamba, hogy irányítson, akkor a saját ritmusom szerint csinálok mindent. Mozdulataimból könnyen észrevehető, hogy az előbb nem hazudtam, hivatásos kurva vagyok, tudom, hogy mikor mit kell csinálni, és mivel itt csak az élvezet a fontos nem is húzom el sokáig a dolgot. Amint e rövidke idő alatt kitapasztaltam, hogy mit is szeret, hamarosan, ha nem áll ellent nekem, akkor a csúcsra röpítem.