- ÁÁÁÁÁ!!!
Bumm! Áh, csak egy átlagos este! Mert mi van, ha az ember bekokózott aggyal megpróbál tűzlépcsőt mászni?
Elég nagyot koppantam ahhoz, hogy szerintem eltörjem pár bordámat. Először egy konténernek majd a betonnak csapódok. A tüdőmből kifut a levegő és fájdalmas nyögésekkel próbálok kicsit arrébb gördülni, hogy magamhoz térjek. Az biztos, hogy a kokó hatása szinte rögtön elszállt belőlem. Éreztem a fájdalmat és már az előző tíz percnyi állatságot, istentelen marhaságnak éreztem. Két emeletnyi zuhanást egy pár bordatöréssel és fájdalmas sajgással megúszni szerintem hatalmas szerencse. Vessetek meg, ha nem így van.
Nagy nehezen felállok és leporolom magam. Csak akkor veszem észre, hogy a bőrkabátom eltűnt és egy száll nadrágban meg egy pár bakancsban álldogáltam. Általánosságba Las Vegasba meleg van, de póló vagy bármi hasonló nélkül kicsit fázni kezdtem.
- Hol az a szar...-mormogom halkan majd felfelé bámulva kutatom a tűzlépcsőn, zászlóként lobogó bőrkabátot.
Felerőltettem magam újra a tűzlétrára majd öt-hat percnyi tépkedés után leszedtem és újra lejöttem. Ezúttal lesétáltam, nem lezuhantam. Így se volt kellemes, bár eddigre szerintem kiderült, hogy a bordámat max megzúztam. Ez jó hír. Viszont a kabát háta kiszakadt és egy bazi nagy foltban az egész hátam kilátszott, meg a cirka tetoválások.
Groteszk módon sétálás közben, ami az egyik ilyen, nem is tudom minek mondják...éjszakai kávézó? Nem is tudom...valami ilyesmi a neve. Szóval az egyik ilyen kis kávézó felé menet egy egész vidám dalt énekeltem, amit még annó Tarantino "Kutyaszorítóban" című filmjébe hallottam, annál a legendás jelenetnél mikor Harvey Keitel, Steve Buscemi meg Tim Rooth és a többiek kijönnek a bárból.

Lookin' back on the track for a little green back
Got to find just the kind for losin' my mind
Outta sight in the night, outta sight in the day
Lookin' back on the track, gonna do it my way

Szerintem elég pocsékul festettem, mert belépve az egyik táskás szemű vendég ijedten csuklott egyet a szája elé emelt bögrébe.
Csupán egy bögre kávét kértem, mégis mikor a helyemen ülve majdnem elaludtam, a kis pincér lány egy bögre kávéval és egy kis zacskó jéggel lépett oda hozzám.
- Látom fáj a feje. Ha gondolja, hozok egy Aspirint.
A kis félénk hangja és a kedvessége mosolyt csalt az arcomra. Elővettem gyorsan hát, egyrészt egy tíz dollárost másrészt a Kedves Daryl arcomat.
- Köszönöm, drágám. Nagyon kedves...

Álmatlansággal küzdök, nem igazán tudom miért, de nem fordítok rá nagy figyelmet, már egy kis kávézó felé tartok, ide szoktam jönni, ha valami okból kifolyólag nem jön álom a szememre. A sötét utcában az átlagnál gyorsabban szedem a lábam, bár nem félek, biztosra megyek.  A járdára kiszűrődik a lámpa fénye, hunyorítok, majd belépek a helyiségbe. Otthonos, s mindenféleképpen jó, ha össze akarom szedni a gondolataimat. Szerencsére ebben a kávézóban még a tea is finom, mivel nem igen fogyasztok mást teán, vízen és ízesített vackon kívül. Megkapom, amit kértem, majd leülök egy asztalhoz. Előveszek egy tollat és egy jegyzetfüzetet, s abba kezdek írni. Pár perc múlva belép egy férfi, felpillantok. Elmosolyodom, nem lehet valami szerencsés ma. Felfirkantok valamit a lapra, miközben figyelem, hogyan cselekszik az ismeretlen. Helyet foglal, a pincérlány pedig meglepi jéggel, amikor visszafordul szinte fülig ér a szája, megforgatom a szemem és tovább jegyzetelek. Néha megállok, kortyolok egyet az italomból.  Gondolataim teljesen elkalandoznak. Végigjátszom a fejemben a történetem eddigi részleteit, majd elképzelem az új szereplőket, olyan mintha szinte nem is érzékelném a csörömpölő csészéket, a pincéreket, pincérnőket, akik előttem haladnak el, csak azt látom, ami a könyvben történik, mintha egy mozivásznat figyelnék.  
Valaki azonban megzavar, egyáltalán nem ismerős a férfi, aki ingben, barna nadrágban elém áll.
-  Jó estét, hölgyem! – mosolyog, igen furcsán. Azt hiszem kicsit többet nyelt a kezében lévő üvegből.
- Elnézést, ismerem magát? – Tekintetemet nem veszem le róla, levágja magát az előttem lévő székbe, az üveget leteszi az asztalra, majd megtámaszkodik.
- Majd fog – vigyorog bambán – Nem ülök le csak úgy há’ tudja hogy van ez! – sápadt arcából már rendesen ki lehet szűrni az állapotát. Megsajnálom, minden vendég előtt leégeti magát. Bár ha belegondolok… Az Ő hibája is, nem kell annyit inni.
- Sajnálom, nem tudom, hogy megy ez, de abban biztos vagyok, hogy maga nincs teljesen.. – elgondolkozok, hogyan fejezzem ki magam - .. jól. – Beletúrok a hajamba, nem tudom mit kéne tennem, az pedig végképp nem jut eszembe, hogy szóljak valakinek, viszonylag hátul a sarokban foglaltam helyet, kiabálni nem lenne valami nagyszerű ötlet.  A férfi közelebb hajol, én viszont hátrébb.
-  Nyugodjon már le, nem kell elsőre tudni mindent. – Homloka összerándul, szeme a határozatlanságról árulkodik - Tudja, hogy.. – A végét már nem értettem eltorzultak szavai, csak motyogta tovább, aztán hangosabbra vette mondanivalóját.  Kifújom a levegőt a számon, ami sajnálatosan semmit sem segít, majd idegesen körbepillantok. Nincs kedvem ezzel a férfival tovább csevegni, főleg így nem. Nagyot nyelek és végigfutok szememmel az embereken, hátha az egyikük észreveszi, mit szeretnék 'üzenni'.

A kokó immáron szinte teljesen eltűnt és totálisan elvesztettem AZT az érzést. De nem remeg a kezem, nem viszket a bőröm és nem akarok megveszni. Behunyt szemmel kortyolgatom a kávét. Cukor nélkül, méreg erős.
Ahogy szeretem.
Hirtelen egy fickó hangja zavar fel, majd egy kis félénk hang válaszol neki. Nem is válaszol. Rebeg.
Ó, kicsi pillangó rossz helyre tévedtél!
Kinyitom a szemem és a hangok felé bámulok. Az a szegény rebegő hangú lány ide-oda bámul, miközben az a bozontos hajú csávó dumál neki, elég kemény déli akcentussal.
Bár az is lehet részeg.
Mikor a lány szeme egy pillanatra felém téved, a hüvelyk és mutatóujjammal egy "oké" jelet jelzek, majd felállok és pár lépéssel a lány mellett termek. Mintha csak ismerném, a jobb kezét átfogom ahogyan a szerelmesek szokták, közben rákacsintok amolyan "minden rendben" jelzés képen és lágy hangon megszólalok.
- Oh, kedves hát itt vagy! Majd tíz perce várlak! Azt hittem már sose jössz!
Aztán hirtelen a döbbent arcú kissé részeg fickó vállát átfogva, megmarkolom a jobb kezét.
- Helló! Daryl vagyok, de neked csak Dé! Mit mondtál mi a neved? Patrick igaz? Ó, ha tudnád milyen szép is volt az esküvőnk! Galambok, virágok és mennyi-mennyi szép ember!
Közben folyamatosan a kijárat felé sétálok, a fickó vállát átfogva majd egyszerűen kikísérem.
-...és akkor azt mondta, hogy imádja a fehéret! Ó, mennyi idő van! Sajnálom, Pat! Itt az ideje hazamenni! Csókolom az asszonyt!
Azzal becsukom a kávézó ajtaját és vissza ballagok a jegemért és a kávéért majd a lány mellé ülve könnyed mosollyal megvonom a vállam.
- '90-ben egy szituációs osztályhoz csatlakoztam. Remélem meggyőző voltam.
Szegény lány! Egy hülye beleköt, akit egy hülye elküld majd az a hülye a hülyeségével hülyíti. Hülye egy helyzet!

Már majdnem elővettem a másik énem, amikor az előbbi ismeretlen férfi mellém lép. A jeleit értettem, mégis kissé zavarba jövök, miközben átfogja a kezem, azonban én is jó színész vagyok, nagyon élvezem, mikor csak eljátszom a dolgokat. Ő hadar, én bólogatok, a férfi pedig megzavarodik. Kitessékeli, és még akkor is magyaráz neki. A másik férfi még pár percig zavarodottan áll az ajtó előtt, aztán hirtelen, mintha semmi sem történt volna elsétál. Elkezdek nevetni, mihelyst leül mellém.
- Nagyon is, köszönöm szépen. - biccentek - Serena Hill. - mosolyogva a kezemet nyújtom felé. - Remélem, nem zavartam meg nagyon. - Célzok arra, hogy éppen lehunyt szemmel ücsörgött, mielőtt segített nekem. Nem látszódik meg, de mindeközben pörög az agyam, s azon elmélkedek, hogy mennyire furcsa ez az alak, s ilyesféle szereplő tűnik fel a 18. fejezetemben is.

" Megviselt arcú, bőrkabátos férfi lép elő, hangja magabiztosan zendül a kihallgató szoba tükre mögött mindenki egyetért. Nem ő a tettes, még akkor sem ha ennyire gyanús a tekintete, azonban még sokat segíthet."

Ismételten az a nő lép az asztalunkhoz, aki előbb jéggel hízelgett, most azonban másképpen viselkedett, talán félreérthette a történteket, nagyon jót szórakozom ezen, lehetséges, hogy én vagyok az egyetlen aki ezen mulat.
- Mivel szolgálhatok még? Esetleg melegszendvics, süti, még egy kávé? - mosolyt erőltet ajkaira.
- Köszönöm, Én nem kérek semmit. - A nő hanyagul bólint, majd lesimítja a szoknyáját. Azt hiszem türelmetlen fajta. - Kér valamit? - Fordulok Daryl felé. - Szívesen fizetem, ha már megmentett.. - Reménykedem, hogy kér valamit és így kvittek leszünk. A teámat elkortyolom és észreveszem, hogy a füzetem még mindig az asztalon hever, behajtom és becsúsztatom a táskámba. Remélem nem látta azt a részt, ahol pár feljegyzés van róla, vagy is nem éppen róla, hanem arról a karakterről, akit elképzeltem a történetemben. Apró betűkkel van felfirkantva, nem hiszem, hogy látta, de nem lenne olyan nagy gond, ha látta volna. Nem az a fajta, aki ügyvédet hív, mert rá mer nézni egy ember. Legalábbis nem annak látszik.

A fickó elképedő pofája, talán egy jobbik pillanatomban mosolyt erőltetne rám, azonban most csak fapofával megvonom a vállam. Amint eltűnik a kávézó elől, a nő mellett teremtem a bögre kávéval.
A kis aranyos Serenának mutatkozik be, egy kis ideig csak méregetem a kezét majd elfogadom a felém nyújtott tenyeret.
- Daryl Shephard, kedves...örvendek.
A kokós barom viselkedésemet most elrejtem, addig normális maradok amíg legalább beszélgetek vele. Bár a kinézetem szerintem tükrözi a viselkedésemet.
Serena kérdésére csupán röviden válaszolok.
- Hát, ha egy jó varrónőt tud a közelbe akkor az már elég jó segítség lenne. Asszem elszakadt a kabátom...
Azzal egy pillanatra felé mutatom a hátamat, kivillantva a tetoválásokat.
- Nagy a baj?
Őszintén szólva nehezen válnék meg attól a kabáttól, elég régóta megvan. Miközben háttal ülök, egy pillanatra hátrafordulok és megpillantom a füzetet amit éppen elrak. Megint csak egy másodperc alatt megfordulok és érdeklődve tekintek a táska felé.
- Hohó! Mit ír, Serena? Regény, líra? Talán rapszódia? Novella?
Lehet, hogy egy ócska csövesnek nézek ki, de kevés ember tudja, hogy a drogos múlt előtt a középsuliba négyes átlagú tanuló voltam. Mára az agyamat talán elködösíti a drog és a saját keserűségem, de valamicske megmaradt. Mint a sárfolt ami ráfröccsen a fehér pólóra, és néhány folt megmarad rajta. A tudásom az a néhány folt.

Elhúzom a számat, végül is nem vészes a lyuk, csak egy nagyon jó varrónő kell hozzá, amit nem ismerek a környéken. Bevallom nem értek a varráshoz, próbálkoztam néhány alkalommal vele, de mindig gyorsan kikapták a kezemből a varróeszközöket. Majd talán valamikor megkísérelem megtanulni, hogyan is kéne ezt az asszonymunkát elvégezni. Bár, azt is hallottam, hogy néhol a férfiak végzik. Azt hiszem azoknak a nőknek szerencséjük van, ha tud az élettársa varrni, persze mindenki meg tudna élni anélkül, hogy a férje nem tud varrni, például ha "Őavilágonalegjobbpasijuuj" elnevezésű férfi bekopogna az ajtódon, nem hiszem, hogy azt vonnád kérdőre, hogy tud-e varrni..  
-  Sajnálom nem ismerek, de biztos vagyok benne, hogy rendbe lehet hozni. -  Daryl hangjából ki lehet venni, hogy kötődik a kabáthoz, vagy ha nem is nem válna meg tőle, a számat harapdálva gondolkozom. Nem említem neki, hogy nem vagyok jártas a dologban, még a végén nem venné komolyan az állításom, pedig én úgy látom, hogy még nincs életveszélyben a kabátja.  Egy szempillantás alatt szembe találom vele magam, s újból kérdőre von. Természetesen meglátta a füzetem. Meglepődöm, amikor felsorol néhány irodalmi fogalmat.
- Regénynek készül, még hiányos. –   A táskám cipzárját behúzom, majd ismét ránézek. – Csak az ötleteimet jegyeztem föl. –  Megvonom a vállam – Azt hiszem... Hamarosan láthatja, majd a könyvesboltokban. Remélem. – A könyvemet kiadásra szánom, de bennem van az a szúrós érzés, hogy lehet a kiadónak nem fog tetszeni. S mivel ez az első könyvem, így még nem állapodtam meg egy kiadónál sem. Persze attól sem félek, hogy nem leszek elég meggyőző, hiszen benne van a véremben; először halk, ártatlan nyuszinak tűnök, majd átváltozok beszédes, makacs oroszlánná, vagy valami olyasmivé. Azonban az sem biztos, hogy behívnak vagy válaszolnak a levelemre, bár akkor bemennék személyesen. Vagy… Nem frusztrálom magam inkább, mindig következik egy de. Gondolataimat helyre rakom és egy utolsót kortyolok a teámból.