És ez is unalmas. Meg ez is. Meg még ez is. Nem lehetne netán valami olyan adót behozni, vagy olyan filmet vetíteni, amiben van némi izgalom? Clyde unottan kapcsolgatja a tévét, arcára mereven ül az egyhangúság. Feladja végül a keresgélést, valami biliárd bajnokságon hagyja az adót és leteszi a távirányítót. Nagyot kortyol a sörébe és kényelmesen elfekszik hosszában a kanapén.
Már elég későre jár, a házban nem igazán figyelt fel senki sem, hogy megérkezett, vagy csak nem hívták erre fel a figyelmet.
- Ó istenem, mekkora egy barom vagy, hogy kihagytad azt a helyzetet. - mormogja az orra alatt miközben legurítja a maradék sört is. Már épp azon kezd el gondolkodni, hogy legközelebb estére felhoz egy nőt talán, az annyira nem lesz unalmas. Leteszi az üres poharat végül csak a távirányító mellé és helyezkedik. Párnát kap maga elé, azt öleli át, miközben a háta mögött lévőnek kényelmesen nekidől. Annyi ezen a kanapén a párna, hogy már lassan kényelmetlen lesz. De nem panaszkodik, hosszan tartó vezetés után most igazán kényelemben érezheti magát. Még két napja, hogy megérkezett az Államokba. Előbb otthon járt, majd Vegasba vezetett az útja. Két éve, hogy nem járt itt és hát most kicsit úgy érzi az egészet, mint ha valamit újból elkezdene.
Annyira elmereng azon, hogy miket kellene számba vennie, hogy észre sem veszi, már-már lassan be is alszik. A gondolatai halványodnak, a szeme lecsukódik és ki tudja meddig marad ebben az állapotban. Míg nem hirtelen zajtól riad fel. Mint ha több tucat ember ordítana, ijedten ugrik egyet és ül fel. Majd megnyugodva konstatálja, hogy csak a reklámban szurkoltak valami meccsen. Szája sarkából kitörölve oda száradt söre habját nyúl a távirányítóért, hogy lekapcsolhassa a tévét és aludjon is egyet. Ha már máshol nem tud. Valaki beköltözött az ő szobájába, valami nő...

Orrnyergét fáradtan nyomkodja meg miközben rákönyököl az íróasztalra helyezett papírtömegre. Lenne egy rakás feladat amit még jó lenne, ha a nap folyamán elvégezne a gond csak az, hogy körülbelül öt kemény perc maradt belőle. Lassan éjfélre jár már, a cégnél nincs bent senki a biztonsági őrökön kívül. Egyedül csak a szú sercegését lehet hallani a tökéletes, ordító néma csendben.
Világos, ám fáradt szeme hozzászokott már a kellemes félhomályhoz így mintha milliónyi tűt szúrnának a szemgolyójába mikor felkapcsolja a lámpát.
Morogva sutyorog el néhány szitokszót az orra alatt majd lekapja bordó nyakkendőjét, hogy nemes egyszerűséggel behajítsa a gardrób szekrényébe.
Megígérte még a délelőtt folyamán Shirleynek, hogy ma hamarabb hazamegy, viszont nem tudott elszakadni egy pillanatra se a melótól. Ha nem Irakban aszalódik a napon mint katona, és írtja a népeket, figyeli a rendet, akkor itthon az íróasztal mögött az apja cégét igazgatva. Megtanulta már, hogy elég idős a férfi ahhoz, hogy kevesebb munka háruljon rá, viszont ez nem azt jelenti, hogy akkor neki kell éjt nappallá téve robotolni.
Nagyjából három háztömbnyire van a lakása, mely talajszinthez képest mintha az egekbe törne. Tervbe van véve egy ideje, hogy keresnek egy szép családi lakást nagy kerttel és sok szobával, de jelen pillanatban egyiküknek sincs arra érkezése, hogy ezzel foglalkozzanak.
A lakásban tökéletes néma csend honol, ő pedig lassan, fáradtan rúgja le magáról fekete bőrcipőjét melynek kemény sarka olykor halk koppanással éri el a márvány padlót. Amilyen fáradt, épp annyira gyanútlan is, így ledobva magáról a zakóját, fáradtan dobja le magát a kanapéra... illetve... valakire, aki a kanapén lopja a napot.
- Mi a...?! - ugrik fel s a kislámpa után nyúlva rögtön sárgás fényáradat árasztja el a nappalit. Legnagyobb meglepetésére magával találja szembe magát... illetve az ikrével.
- Clyde?! - kerekedik el a szeme. Lassan két éve, hogy nem találkoztak és egyre kevesebbet is beszéltek.

A csönd és a sötétség vegyes függönye nehezedik lassan pilláira, miközben egyre lazábban szorítja azt a párnát, amit az imént ijedtségében a kanapé másik végébe dobott. Majd hogy kényelmesen visszahelyezkedjen, nyöszörgősebben hasalt el érte. Még csak megmozdulni sem igazán van kedve, nem hogy a párnáért felkelni. Nem baj, megoldotta így.
Az álmok világába érve lassan elhalkulnak a zajok körülötte. Az óra ketyegése, az utcáról felszűrődő épp elhaladó autók zaja vagy épp a mosogatógép rendületlen búgása már cseppet sem zavarja. Mélyen alszik, annyira mélyen, hogy tulajdonképpen észre sem vette, mi volt az a pont, amikor elaludt. majd másnap magyarázkodik, ha felkeltik. De ez a nap kimerítő volt. A holmijait fel sem hozta a kocsiból. talán nem törik fel. Talán majd elrendeződik a dolog, hogy visszakapja a plusz szobát. Azzal sem ellenkezne, ha továbbra is a nővel kell osztozkodjon. Pont őt zavarná?
Édes álmából, amin még mosolygott is egy puffanás riasztja fel. Mint ha csak kinyomták volna belőle a szuszt, úgy nyög fel és pattannak is fel a szemei. Hirtelen azt sem tudja, hogy hol van, de még annyira sincs ereje, hogy felkeljen. A felvillanó kislámpa fénye égetően vakít szemeibe, lassan már fizikai fájdalmat okozva neki. Kelletlenül is szemei elé kapja a kezét, miközben torz fintor ül ki az arcára.
- Muszáj ezt a szemembe sütnöd? - kérdezi félig számonkérően, majd fel is les arra, akihez szavait intézte. Bátyját megpillantva azonban a fintor vigyorba fullad.
- Nem, a tükör... - jegyzi is meg szórakozottan, miközben felül. Majd némi hezitálás után, hogy tényleg ébren van-e, felkel és keblére öleli ikertestvérét.
- Majdnem kilapítottál, mennyit szedtél magadra, amíg nem voltam itthon? - kérdezi hamiskás mosollyal, miközben lassan elereszti bátyját. Még a hasát is megpiszkálja, puhult-e valamennyit.
- Te jó ég, mint ha egy emberöltő óta nem láttalak volna eddig.

A mai nap már semmi kellemeset nem remélt. Persze abban bízott, hogy hazajön, lecsapatja magát a zuhany alatt és befekszik a piha ágyába Shirley mellé, de azt remélni se merte, hogy a semmiből jelenik meg ikre, akit már évek óta nem látott. Mikor elment a városból, ő már rég Irakban volt, szóval még hosszabbnak tűnik az az az időintervallum amit távol kellett tölteniük egymástól. Lehet, hogy mindketten nagyfiúk már és nem az az elsődleges gondjuk, hogy egymást boldogítsák vagy görbüljön a szájuk amiért nem látják a testvérüket. Ettől függetlenül csak adott az a jó néhány évtized, amit együtt töltöttek és igazak az állítások, miszerint az ikertestvérek sokkal jobban ragaszkodnak egymáshoz.
Szinte fel se fogja először azt, hogy kire ült rá. Először azt gyanította, hogy a kutyára, ám az nagy valószínűséggel rég odakapott volna neki vagy szűkölt volna. Aztán kizárásos alapon Shirleyre gondolt, de az ismerős, övével tökéléletesen megegyező reszelős bariton nem női tulajról árulkodik.
Meglepettségét hibátlanul tükrözi értetlen tekintete s csak egy-két tőmondatot, vagy kérdést tud feltenni másik felének ki máris a tőle jól ismert formáját hozza.
Gyerekkorukban sokszor kihasználták azt, hogy ugyan úgy néznek ki. Mint két tojás, mondták sokszor, így kis pimaszságokat is megengedtek maguknak. Nem egy osztályba jártak, épp ezért könnyen tudtak cserélgetni, mikor ki menjen be egy esetleges dolgozatra, amire a másik jobban tudja a válaszokat. Az már más kérdés, hogy személyiségük mennyire torzult ezáltal, hisz soha nem voltak ugyan olyanok. Külsőre igen, de belül ég és föld.
- Bocsáss meg, az izom kicsit nehezebb... - pimaszkodik. Ha zsírt nem is de izmot kétség kívül szedett magára a kiképzéseknek "hála". Emellett olykor enni sincs ideje, szóval...
Vigyorogva veregeti meg ikre hátát majd ahogy elhúzódik tőle kezeit a vállára pakolja, hogy alaposabban megnézze magának.
- Ahhoz mérten semmit nem változtál. Hova tűntél? Miért nem jelentkeztél mostanában? Elérni se lehetett - rosszalló tekintete őszinte aggodalomra utal, ám hangját az előbbinél valamennyivel halkabbra vette, nehogy felébressze menyasszonyát.

Elsőre talán hihetetlennek tűnik a látvány számára, hogy ismét látja rég hátrahagyott bátyját. Igazán meg sem tudta vele beszélni, hogy akkor most lelép, hisz akkor ő már nem otthon tartózkodott. Messze volt az Államoktól is, messzebb mint ameddig ő elmerészkedett. Így aztán az amúgy csak két év sokkal többnek tűnik. Valahogy ennél is többnek érzi, igazi emberöltőnek. Alig is akarja elereszteni hát fivérét, hisz jól esik neki az ölelés. Mégis a heccelésre csak elereszti.
- Hát persze, tömény izom. Én akkor sem mennék oda ki, ha kétszer akkora lehetnék, mint Mr. T. - te jó ég de régi sorozatok, amikor még kölykök voltak és mindketten csak ültek a tévé előtt, ha épp ment valami jó. Manapság meg csak ontják ezeket a szennyeket, amiken pillanatok alatt be is lehet aludni.
Szelíd mosoly ül ki az arcára, ahogy a lámpa fényénél ő is szemügyre veszi ikrét, ha már Rivel épp ezt teszi. Nem igazán változott ő sem, talán csak a tartása... vagy csak mert ahogy már szóvá tette, gyarapodott picit?
- Európában voltam. Onnét drága a hívás, az internet meg ott valósággal luxus. Akkor voltam elérhető többnyire, ha valami netkávézóba beültem. - többnyire dolgozott, aludt vagy épp az európai lüktetést követve élte a társasági életét. Izgalmas is volt, teljesen más mint az itteni.
- De mert téged sokkal többet lehetett elérni két tűzharc között... - érkezik a korholó válasz is, de nem veszi cseppet sem komolyan. Még egy bőszebb vigyort is megenged magának. Majd eszébe jut egy jelentős kérdés.
- Milyen nőt szedtetek ti össze a szobámba? Nem gondoltam, hogy majd ilyen meglepivel vártok.

Lehet, hogy tényleg csak két év az  amit külön töltöttek, ettől függetlenül olyan, mintha egy emberöltő lett volna. Nem akarja feltenni a kérdést magának, hogy hol rontották el a dolgot, hisz felesleges. Első körökben azért, mert mindketten azt tették amit kellett. Clyde ment a kísértés után, szíve joga volt úgy tennie ahogy... ami pedig Rivert illeti, már évekkel ez előtt elhatározta magt és a katonasághoz ment "kutyának". Most se volt ez másként, mennie kellett. Már-már luxusnak számít, hogy lassan második hónapja, hogy itthon van.
- Azért nem kell túlzásokba esni - széles vigyorral ingatja a fejét, elvégre nem lehet tömény izomnak mondani. Jó kondiban van ez tény, de nem az a lényege annak amit ő csinál, hogy akkora legyen mint Hulk.
Legszívesebben azért behúzna neki egy jókorát amiért ténylegesen szó nélkül ment el. Még Shirley is kétségbeesetten hívta fel őt a seregnél, hogy mégis mit tud Clyderól mert nincs sehol. Ő pedig nem tudott erre mit válaszolni, mert ő maga se tudta mi van vele. Első körben nem is tehetett semmit, mert Irakból nem volt lehetősége hazamenni, hogy megkeresse. Másodszor pedig nagyfiú volt már akkor is, nem tartozott nekik magyarázattal, hogy mikor hova megy.
- Ja... és ezt eddig jobbnak láttad nem is közölni velünk? - szökik a szemöldöke a homloka közepébe. Értetlenül áll a dolog előtt nem is érti, hogy miért ment Európába noha biztos meg volt az oka.
- És... megkérdezhetem, hogy mi az oka annak, hogy pont Európa? - van annyi nagyváros még Amerikában, akár még Kanadába is mehetett volna. Helyette inkább átment a világ másik végére.
- Majd legközelebb telefonnal fogok lövöldözni jó lesz? És ha kellek akkor hívhatsz és még fel is veszem. Örülni fogsz? - pimaszkodásból mondja és ez a fajta szarkazmus a hanglejtéséből is tisztán kivehető. Nem vérre menő a dolog, szóval nem is kell komolyan venni.
A nő említése hallatán az adott irányba pillant.
- Ő Jessica, Shirley húga. Pár hete sírva jelent meg hajnali háromkor az ajtóban, a fiát és a férjét autóbaleset érte, mindketten meghaltak. Mi pedig nem engedtük, hogy egyedül legyen... azóta itt van. Rémesen depressziós. Shirley próbálja felvidítani de gyakorlatilag lehetetlen próbálkozás. A gond csak az, hogy nagyon próbára teszi a mi kapcsolatunkat is - tanácstalanul húzza el a száját.

Clyde már csak ilyen, szeret néha direkt eltúlozni dolgokat, pláne hogy ismeri, River könnyen fennakad az ilyeneken. De ő csak jót szórakozik rajta. Sosem gondolta komolyan az életet, talán ez a legnagyobb probléma vele. És noha most sokkal komolyabb, mint korábban volt, nem igazán mutatja. Hiába, rá az a felvetés, hogy a férfiak 25 évesen kezdenek el felnőtt módjára viselkedni abszolút nem igaz. Legjobb esetben ha így lenne, nem kezdett volna ámokfutásba a nőknél és a munka terén. Akkor valószínűleg nem ment volna messzebb sem innét. De másképp alakult. És nem bánta meg, hogy többet látott, mint eddig.
Ahogy az várható volt, a téma rá is terelődik, hogy Clyde miért lépett le. Azzal nincs semmi gond, hogy lelépett. Csak ahogy... igazából amikor megtette, ő sem gondolta volna, hogy így fogja. Hirtelen felindulás volt, egy vízió amit követni akart. Hagyott ugyan üzenetet, de ezek szerint nem kapta meg senki.
- Shirleynek hagytam üzenetet. Nem volt épp itthon, amikor összepakoltam. Te már nem voltál itthon. - vonja meg a vállát. Cseppet sem látszik rajta a megbánás legapróbb jele sem. Nem tartozik senki felé elszámolással, azt pedig nem mondhatja senki sem, hogy nem lehetett elérni. Voltak napok, amikor se kép, se hang. De mindig jelentkezett.
- Az oka... nos... - egy pillanatra tétován oldalra sendít, mint ha valahonnét segítséget kérne. De végül csak ismét bátyja tekintetébe mélyeszti az övét.
- Tudod a nők olyan bonyolultak... Úgy gondolják az életüket, hogy ha valami botlás történik, akkor utána semmi nem jöhet szóba. - tény, eléggé bedepressziózott az utóbbi időben, amikor meghozta ezt a döntést.
- Ki kellett szellőztetnem kicsit a fejem. Öt év azért nem volt kevés. - zárja végül csak rövidre a mondandóját. Ezen nem kell mit ragozni, nem is lehet.
- Még kamerázd is le, kérlek. - tör fel belőle némi elfojtott röhögés. Eszébe jut, hogy itt alszanak is pár méterrel arrébb. De még idejében halkra fogja.
Egy halk hümmögéssel veszi tudomásul végül csak a nő sztoriját. Még nem igazán találkozott Shirley családtagjaival, vagy csak ritkán és jó régen. Ezért nem volt hát neki ismerős. Ahogy belegondol a helyzetbe, vonásai egy kissé megkeményednek.
- Rossz lehet valamit úgy túlélni, hogy mindenki más odaveszett. - és erről igazán fogalma sincs, milyen. Nem is akarja, hogy ilyesmit megtapasztaljon.

Finoman, ám mégis valamiféle határozott éllel volna kérdőre a másikat, mire érdekes választ kap. Homlokát ráncolva les a hálószoba ajtaja felé, s rosszalló pillantással a padlót kezdi el bámulni, mintha legalábbis azon bármi megfejtést vagy választ találna.
- Shirley egy árva szóval nem említette azt az üzenetet. Nem lehet, hogy csak hagyni akartál? Miért rejtegette volna előlem? - pillanatok alatt előtör belőle a jól ismert üldözési mánia ami a legtöbb katonát kísérti. Természetesen soha nem kérdőjelezné meg a nő hűségét és hamarabb lenne ő hűtlen mint amilyen Shirley, ettől függetlenül mégse venné jó néven a dolgot ha kiderülne, hogy valami furcsa, abszurd sztori van a dologban. Mindvégig tisztességesés és szeretetteljes, Rivernek mindig segítő jobbot nyújtó nőről volt szó, szóval ezek után se fog benne kételkedni. Ám mégis csak furcsa...
Ezután kíváncsian figyeli öccse arcát, ki mintha valamiféle vallatáson venne részt, nézelődik ide-oda mígnem megtalálja River tekintetét. Ő pedig felvont szemöldökkel várja a választ.
- Öcsém... te képes voltál azért átutazni egy másik kontinensre, mert szét mentetek? Nem értelek téged. Nem értem miért rázott meg ez annyira, hisz soha nem úgy ismertelek mint aki olyan nagyon hűséges lenne. Már bocsánat, nem kételkedek az érzéseidben, de ez tényleg érdekes - nem nevet, ettől függetlenül ott van egy együtt érző mosoly, vagy inkább fintor a szája sarkában. Sajnálja azt ami Clydeval történt ettől függetlenül tartja magát ahhoz, hogy mindvégig egy erős, határozott férfi volt, aki könnyen vette az akadályokat, még a legfájdalmasabb eseteket is hamar kitudta pihenni. Ebben a szempontban nagyon is hasonlítanak egymásra, csak annyi különbséggel, hogy ez Rivernek nem alap természete, hanem a katonaság nevelte belé. "Nem hullajtunk könnycseppeket senkiért, ha képesek vagyunk gyerekeket és nőket ölni...tömegével." Efféle neveltetésben pedig Clyde nem részesült.
- Meglesz, nem kell aggódni - utal itt a kamerára. Fél kézzel is több embert tud megölni mint sok társa, így talán nem okozna neki nagyon gondot, ha egyik kézben telefon lenne míg a másikban a fegyver. Mondjuk ezt azért ő se gondolta komolyan.
- Alapjáraton is egy elég érzékeny nő. Kicsit talán Shirleynél is nehezebben emészt meg, dolgoz fel bizonyos dolgokat, pedig ő is elég nehezen küzd meg az élettel. Nem tudom, hogy mi lesz szegény lánnyal, remélem össze tudja majd kalapálni és nem fog teljesen megbolondulni. Kár lenne érte - nem tudja, hogy miként mutassa ki azt amit valójában gondol. Szörnyű dolog ami történt, és valószínűleg ő se tudná megemészteni, ha meghalna a gyereke és a felesége, vagy épp az ikre, Clyde. De nem is akar ezen gondolkozni.
- Amúgy ezt a kanapét ki is lehet nyitni - biccent a szürke garnitúra felé piszok vigyorral.
- Azt hittem ezer mester vagy és az ilyenek nálad teljesen magától értetődőek.

Clyde tanácstalanul túr apró tüsi hajába miközben Shirley rejtélyét próbálják épp megfejteni. Neki legalábbis ennek tűnik és inkább szórakoztatja a dolog, mint aggasztja. Némi gondolkodás után aztán eszébe ötlik, mi lehetett a hiba. Hisz ő sem nézné ki a nőből, hogy valamit nem ad át. Az annyira nem rá vall, a precizitására pláne nem.
- Egy tippem lenne esetleg. Lehet, hogy nem voltam azzal az üzenettel teljesen egyértelmű, azt írtam neki, hogy elmentem, majd valamikor jövök. - Clyde ahogy kiejti a szavakat kicsit el is töpreng azon, hogy ennek tényleg nincs semmi konkrét tartalma. Sőt ennyi erővel leugorhatott volna a sarki kisboltba. Eredetileg úgy tervezte, kocsiba ül és kivezeti a feszültséget magából, ami akkoriban feszítette belülről. Úgy gondolta talán a környező hegyekben vagy az autópályán majd kitombolhatja magát kellően. Hogy nem tervezett volt az is arra utalt, hogy gyakorlatilag csak egy kabátot vitt magával, ha esetleg éjszaka fázna. Az azért kegyetlen hideg tud itt lenni, ha a sivatag alaposan lehűl.
Nem fog sokáig ezen töprengeni ugyanis olyan témák jönnek, amiken nem hogy elgondolkozik, de tulajdonképpen ötlete sincs hogy válaszolja meg. Az ok teljesen egyszerű és tőle teljesen távol álló. De valahogy mégis ütött annyira, hogy döntésre jusson. Nem csalódik testvérében, hogy gyakorlatilag a körülírásból rájön mi is a helyzet. De csak annál savanyúbb képet vág, miközben pillanatok alatt kifakad.
- Ember, öt év mégis csak baromi sok. Mint ha csak kidobtam volna őket az ablakon. Hajthatatlan volt, nem akart kompromisszumot kötni. Még a zárat is lecseréltette. - na mert egyszer tervbe vette, hogy visszalopódzik. A dolog addig jutott, hogy kinyitotta az ajtót. Aztán úgy taszigálták ki, mint ha csak valami vásári majom lett volna.
- Én valahogy sosem bírom az ilyen érzelmi strapákat, nem mondta senki sem, hogy ne menjek bele, mert baromira szívás lesz. - a lejtőn már elindult a nagy panaszhalmaz, ami most csak úgy ömlik a szájából. Hiába telt el két év, azért még mindig elég mély nyomot hagyott benne a dolog. Az tuti, hogy ilyen nőt még egyet nem fog találni. Minden nő más, minden nő egyedi és mindet másért lehet szeretni. De ez már rég átlépett egy szintet, amit nem kellett volna.
De nem panaszkodik tovább, pillanatnyi kirobbanása mint ha a múlté lenne, már csak a viccelődés érdekli. Ilyen ő, egy kissé bohókás, könnyen vált témát még akkor is ha előtte a világ összes fájdalma kikívánkozott belőle.
- Te öregem egy lóháton robogó, gépfegyverekkel lődöző csimpánzt is lepipálnál. - jegyzi meg széles vigyorral kontrázásképpen neki. A bátyját mindig is úgy ismerte, mint aki előtt nincsenek lehetetlenek. Sok mindenben River példakép számára. Még talán abban is irigyli, hogy ő fejet hajt a szülei kérésének. Ez Clyderól nem igazán mondható el.
Úgy fest azonban az este folyamán mint ha csak a negatív témák kerülnének elő, csalódások, elvesztések. Clyde már tényleg csak azt akarta volna rávágni, hogy annak a csajnak egy odaadó ágymelegítő kell. Aki még történetesen nem is ő, de végül végleg lenyeli a megjegyzést.
- Én nem akarok belegondolni. - tiltakozón felemeli maga elé a kezeit is úgy derék tájékban. Tisztában van vele, hogy ilyen nem mostanában fog vele megtörténni, hisz jelenleg teljesen úgy fest a dolog, hogy nem mostanában lesz családja.
Vet inkább csak egy pillantást a kanapé felé. Örül, hogy ezen a témán túlléptek, nem is igazán tudott volna még mit hozzá fűzni. Riasztó számára akár egy vadidegen esetében is, hogy az élet ennyi volt, egy pillanat műve és szertefoszlik. Nem az az együttérző fajta és ezzel tökéletesen tisztában is van.
- Kényelmes volt ez nekem, te akartál leszorítani. - na csak mint a régi szép időkben. nem csak hogy összefogtak mindenben, de egyben versengtek is egymással. Clyde ma már belátja, hogy a bátyjához képest sehol sincs.
- Majd ha felhozok egy bombázót akkor átalakítom, addig minek.

Meglepett arckifejezése lassan rendeződni kezd, s csak némi gyanakvással figyeli tovább ikrét. Furcsa dolgok tudnak ám kiderülni és nem árt ha tényleg résen van az ember. Manapság Shirley is elég furcsa dolgokat produkál, amivel nincs kibékülve se River, se a nő tulajdon húga, de hát... nincs mit tenni, hibáival kell elfogadni az embert, hisz ők is ugyan ezt teszik. Elfogadják River dühkitörését, próbálják kezelni az üldözési mániáját amiből jócskán akad manapság. Olykor még a lehető leghiggadtabb pillanataiban is oda kell figyelni rá, mert képes belefulladni a komorságba és a háború következtében berögzült stresszbe. Nem véletlenül próbálja az apja is lebeszélni az örökös robotolásról aminek hála már most úgy néz ki sokszor, mint egy holdkóros. Viszont erre csak azt tudja felhozni mentségének, hogy így tudja magát életben tartani lévén az a lendület és az az örökös munka ami a seregben ment, megszokottá vált. Komolyan fájdalmasnak és halálosnak érzi amikor csak ül valahol és néz ki bután a fejéből.
- Azt azért ténylegesen elmondhatnád, hogy mi is történt közöttetek, mert bár... mekegtél róla valamit, nem érzem úgy, hogy teljesen fel lennék világosítva - vagy szimplán elfelejtette? Ezt már valószínűleg ő se fogja tudni megmondani, de nem is igazán akarja.
- Talán hallgatni kellene néha az okosabbakra, viszont mondani se kell, hogy hibáiból tanul az ember még akkor is, ha az elég fájdalmas s kegyetlen érzés - megvonja a vállát és noha sajnálja a fivérét, mégis tudja, hogy vannak szerelmek amik nem tartanak örökké még ha erőszakkal próbálják egymást összetartani.
- Nem tudom, hogy ezt sértésnek vegyem-e, vagy inkább egyet értsek. Azért valljuk be, hogy egy csimpánznak nem sok esze van ahhoz, hogy kit és mit lőjön - egy pillanatra elgondolkozik azon, hogy tényleg minek szánta ezt Clyde. Annyi biztos, hogy ha a majomnak megmutatsz egy gombot, akkor azt fogja nyomogatni megállás nélkül. Viszont azt nem fogja tudni, hogy kit célozzon egy fegyverrel.
- Én kérek elnézést, hogy le akartam ülni a saját kanapémra. Amúgy valaki tudja hogy itt vagy? Vagy csak úgy döntöttél, hogy "akkor én most jövök, lesz ami lesz?" - puhatolja vigyorogva és tényleg örülhet neki Clyde, hogy a kutya bent alszik Shirleyvel, ráadásul még mindig az az állat aki a testvérét is ismeri. Mert ugyebár történhetett volna, hogy új kutyát vesznek aki  nem díjazza a jövevényeket.
- Remélem nem sok ilyen eset lesz. Nem szeretnék olyanra kijönni éjjelek évadján, amit nem szeretnék látni - borostás állát dörzsölve szinte megelevenedik előtte a kép, így gyorsan megrázva a fejét inkább kivonul a konyhába.
- Kérsz valamit?

Nem is lehetne igazából megmondani azt, hogy Clydera jelen pillanatban mi illik jobban. Hogy olyan elanyátlanodottan fest, vagy hogy nem tud mit kezdeni magával. Szép és jó, hogy hazajött, de további tervei konkrétan nincsenek. Csak a munka az, amiről úgy gondolja, hogy azt folytatná, amit eddig félbehagyott. Félbe? Ott Európában inkább. Bármennyire is igyekszik valamit felmutatni, annyira messze kezdett el karriert építeni, hogy ide már a nyoma sem kúszott el. És a többi itt hagyott ügyéről már akkor ne is beszéljünk. Még mindig ugyanannak a komolytalan kölyöknek tűnik, akiként lelépett pár éve. Talán össze kellene kapnia magát, helyre hozni a dolgait és akkor talán van esélye egy kicsit úgy érvényesülni, ahogy szeretne.
Hayley témába kerülése óta fancsali, eléggé elkeseredett képet vág. Mint ha rá zúdult volna most a világ összes fájdalma, mint ha minden létező sebet egyszerre szakítottak volna fel. Az ő hibája az is. Ő tehet mindarról, hogy szétmentek, hisz pár kellemes pillanatért félredobott mindent. Ha akkor lett volna egy kicsit több esze, ha ellen tudott volna állni a kísértésnek és a késztetésnek, ami a gatyájában motoszkált...
- Ne mondd azt, hogy neked volt igazad, hogy nem való hozzám, oké? - kezdi elfúló hangon, egy pillanatra bánatosan sandít fivérére. - Rajtakapott, ahogy épp... mást próbálok megfűzni. De bár ne tettem volna semmilyen baromságot. Aztán megbékíthetetlenül kidobott. Próbálkoztam mindennel, tényleg mindennel! Próbáltam engesztelni apróságokkal, könyörögtem neki, próbáltam beszélni vele, hogy ezt az egészet ne dobjuk csak így félre. De makacs volt... Tanácstalan voltam és pillanatnyilag nem tudtam kire támaszkodjak. Szóval inkább leléptem. - ezzel igazából már mindent meg is magyaráz. A bűntudat jelei ülnek ki az arcára, látszik rajta, hogy a nagy vagányság ellenére ahogy hazajött még mindig nem heverte őt ki és még mindig szereti. De tudja, hogy ennyi idő után végleg nem rúghat labdába a nőnél. Talán azt lehetne mondani, hogy ilyen egy sikertelen ember, aki túl a harmadik x-en még mindig ott áll egy szál kisgatyában, ahol tizenévesen elkezdte miután kikerült a gimiből.
A világfájdalmas tekintet egy pillanat alatt képes a múlté lenni, ahogy ismét kezdődik a viccelődés. Nehéz is komolynak maradni, ha egyszer valaki még kicsit sem érett meg. A testvéri kötelék márpedig ontja magából a komolytalanságot.
- Akkor te még nem láttad a Majmom bolygója kismilliomodik részét. Ej, csúnya ziccer. Abban van ez a jelenet, meg kell nézned. Ott bizony baromi okos majmokról beszélünk. - már nagyban magyarázza a filmet, végül csak elmosolyodik. Még igazából el sem hiszi, hogy hazajött és végre itt áll River teljes életnagyságban előtte. Ha valaki azt mondja, hogy a testvére hiányzik neki, fogalma sincs arról, milyen az ha valaki az ikertestvérét hiányolja.
- Ismersz már, jövök és majd lesz valami. Igazából csak a pénzem növekedett meg Európában meg a munkatapasztalatom, amiből semmit nem tudtam hazacibálni. Ez a két év olyan volt, mint ha világcsavargónak csaptam volna fel. És elmondhatom, hogy ugyanott tartok, mint mikor elmentem. Pedig már akartam menőzni, hogy így is meg lehet élni, ahogy én teszem azt. - széles vigyor ül ki az ábrázatára. A korábbi bús tekintetnek nyoma sincs. Igazából csak akkor érzi kutyául magát, ha szóba kerül a téma. Már nem akar minden pillanatban hős szerelmes lenni aki mártír módjára eldobja magától az életét. Igen, ez haladás.
- Nyugi, majd hozok paravánt. - komolytalankodik már megint. Egyelőre fogalma sincs, hogy mit kezdjen a nőkkel, eddig egyet sem tudott igazán komolyan venni. Egyet sem. Ahogy River a konyhába megy, ő is elindul lassan utána. Végül csak felcsüccsen a pultra és figyeli mit csinál.
- Talán valami harapnivaló jó lenne. Nem akartam turkálni a hűtőtökben amíg senki nem tudja, hogy itthon vagyok. Még a végén betörőnek néztek aki széfet fosztogat és ki leszek dobva az ablakon. De... viccet félretéve. Mi van veletek?