Fel alá járkál a szobában. Dam ideges. Alsó ajkát harapdálja és másodpercenként beletúr hajába. Még szoknia kell az érzést. Rövid és már nem is raszta. Tud a félrelépésről és azt a bizonyos harmadikat már meg is találták a munkatársaival, el is rendezte, de Vele még nem tudott beszélni. Ahhoz le kell nyugodnia, nem akar kárt tenni benne. Csakhogy ez nem olyan egyszerű. Idegesíti a tudat, hogy más is hozzáért úgy, mint ahogy ő szokott. Nem osztozkodik, és úgy rémlik neki, hogy ezt mondta is Dave-nek már a legelején. Ezek szerint még sem jutott el a tudatáig. Dühíti ez az egész, de nem tesz semmit. Még vár, ha kell egy hetet is képes végig ülni itt a szobájában, nem sürget ő semmit, ezt Dave is tudhatná, hiszen két év az két év. Már kiismerhette volna. De nem, neki el kellett tűnnie, Isten tudja hova lett az a gyerek. Az viszont halál biztos, hogy utána fog menni, de nem most. Nincs rá ideje, meg kell előtte ölnie valakit és majd csak utána. A főnöke rohadt sokat fizet ezért a melóért és nem hagyhatja elúszni még akkor sem, ha a magánéletéről van szó. Bármennyire is ragaszkodik, a másikhoz most engednie kell és később megoldania a problémáikat.
Két hét várakozás, ennyit bírt összesen. Addig amennyire lehet leterhelte magát munkával, hogy még ne is gondoljon rá, de néha napján nem jött össze és pár kis hibát vétett, amiket aztán kijavított. Kialvatlan volt, minden éjjel csak forgolódni tudott, vagy a nagy becsben tartott fegyvereit tisztogatta és közben gondolkozott. A végén már olyan szinten belement a témába, hogy elkezdte magát hibáztatni, amiért nem nagyon figyelt Dave-re, de aztán gyorsan tovább lépett. Ilyenkor elővette a mappáit és az eddigi áldozatait és a mostani célpontokat lapozta végig. Eddig 45 áldozat és még 10 van a várólistáján. A trófeáit is átnézte, amiket eddig begyűjtött. Mindre egytől egyig büszke volt. Aztán a kezébe került egy kis cetli rajta egy címmel a saját kézírásával. Összeráncolt szemöldökkel olvasta végig a motel nevét és címét. Már másfél hete a mappájába tette, hogyha itt az idő és kelleni fog kéznél legyen és hát most nagyon úgy nézett ki, hogy nem lesz visszatéve. Szitkozódva szedte össze a cuccát, hívta pár haverját, a főnökét, hogy most egy darabig nem lesz elérhető ilyen olyan okok miatt majd a kocsijába pattant. Jó sok ruhát vitt magával, na meg persze pár fegyvert, egy noteszt, a címet és a mappáját, na meg egy fekete dossziét, amiben azok a bizonyos képek voltak.
Hamar oda akart érni, úgyhogy végig a gázt taposva még sötétedés előtt odaért a megadott címre. Se szó se beszéd a recepcióst letámadta, hogy merre találja Dave-t majd az emeletre ment. Már egy kicsit lassabb volt, de nem azért mert gondolkoznia kellett mit is mondhatna. Egyszerűen felkészült a belépőjére. Az ajtóhoz érve beszorított levegővel neki ment talppal a bejáratnak. A zsanérok és az ajtófélfa hangos reccsenő hanggal megadta magát. A pár lapból álló deszka ajtó nyomban a földre feküdt, nem maradt semmi akadálya annak, hogy Dam a szobába menjen. Egyből kiszúrta a tékozló fiút.

A recepciós csajnak úgy köszöntem, mintha egy hóhér ülne az asztal mögött hogy aztán elkísérhessen a kivégzésemre. Utálom a moteleket, olcsók, ami azt jelenti hogy szarok de valami drága hotelre meg nincs pénzem. És Damien se gazdag...nem mintha lopni akartam volna tőle, nem, elég annyi amit csináltam. Hiába pakoltam össze mindent még Vegas előtt, kevésnek éreztem a ruhákat, a laptopot és a többit. Igazából ami hiányzott az Damien volt dehát őt nem csomagolhattam be a többi cucc közé, mert ő miatta jöttem el onnan.
Az első estém azzal telt, hogy kb semmit se pakoltam ki az utazótáskából, csak a laptopot, aztán azzal töltöttem azt a pár órát hogy az ágy lábát rugdosva szidtam magamat és azt akivel megcsaltam. Semmit se aludtam, sírtam, kitöröltem a képeinket a mobilomból de közben tudtam, hogy a laptopon megvan az összes, így végülis nem vesztek el.
Két héten keresztül rohadtam abban a motelszobában, szinte minden pénzemet a piákra költöttem, az egész hely tele volt már a végén üres üvegekkel, amikből már elfogyott a sör, bor, whiskey stb stb. Nem hívott, de ha hívott is volna akkor se vettem volna föl. Minek? Nem akarom hallani a hangját, nem akarom látni, nem akarok a szemébe nézni mert nem is tudnám megtenni. Anyám volt az egyetlen akivel beszéltem ezalatt a pár nap alatt, de neki azt hazudtam a telefonon keresztül hogy jól vagyok, minden rendben. Kurvára semmi sincs rendben, de ezt ő úgyse értené meg. Senki se értené. Én se értem.
Most is minden ugyanúgy van mint eddig, körülöttem az üvegek, én a kanapén döglök és nézem a TV-t, azt se tudom mi megy benne. Valami bélműtét talán. A kezemben egy üveg sör, ma még nem ittam ami a jelenlegi helyzetet elnézve és az elmúlt napok eseményei alapján eléggé meglepő. Lassan többet iszom mint eszem. Az ajtó konkrét beszakadása hallatán elejtettem az üveget, ami a földre esett és kifolyt belőle a maradék pia, én meg rögtön felugrottam a kanapéról és a hang irányába néztem. Elkerekedtek a szemeim, a szívem hirtelen úgy kezdett el verni mintha most értem volna haza a maratonról. Dam kedves belépőjének a maradványait néztem, aztán őt, miközben hátrálni kezdtem. Szólásra nyitottam a számat, de pár másodpercig nem jöttek ki rajta szavak.
- Dam?...- Nem tudtam nem őt bámulni, és a nagy hátrálásnak köszönhetően egyszer nekimentem a falnak. - Én...- Kerestem valamit, valami helyet ahol el tudok előle bújni, de már azt se tudtam merre megyek, csak távol akartam tőle lenni úgy, hogy közben nem fordítok neki hátat. Az, hogy meg vagyok ijedve enyhe kifejezés. Ahogy megérkezett az nem arra utal hogy olyan hű de nyugodt lenne, ami még jobban arra ösztönöz hogy valahogy el kéne húznom innen a francba. -Mit csinálsz itt? - A világ leghülyébb kérdése, de más nem jutott eszembe, nemtudom mit mondjak vagy mit csináljak, nagy szarban vagyok és azt hittem nem fog rám találni. Végül megtorpantam az egyik falnál és a hátamat nekitámasztva figyeltem hogy mit csinál Dam. Próbáltam nem úgy remegni, mint egy zselétorta, de az lenne most a legjobb ha elnyelne a föld vagy valami hasonló. Remélem a recepciós hallotta az ajtóbetörést és feljön, de abból ítélve ahogy kinéz az a nő, le fogja szarni az egészet.

A maffiába nem nehéz bekerülni, a kilépés, ami kemény dió. Csakhogy nekem eszem ágában sincs ott hagyni a bandát. Jól keresek, megtaláltam a második családom. Igaz veszélyben vagyok nap, mint nap úgy, ahogy Dave is, hiszen hozzám tartozik, de kit érdekel? Magamat is és Őt is megtudom védeni ha, kell. Ha két hete nem húzta volna, el a csíkot még azt mondom, hogy nem verem be a képét, de most nagyon meg van rá az esélye. Talán erre pályázott egész idő alatt.
Igen mérges voltam a megcsalás miatt, de csak voltam. Most már inkább kifaggatnám, hogy miért és megpróbálnék megoldást találni a problémánkra. De ő csak ment a saját feje után és idejött Vegasba. Leszakad a pofám komolyan. Úgyhogy igen a szó nélküli lelépése jobban felhúzott, mint gondolná.
Különben egész úton végig az járt a fejemben, hogy milyen különleges belépőt adhatnék elő, de aztán elkezdtem inkább a környezetemre koncentrálni, no meg a vezetésre. Nem éppen gyorshajtásért kéne lekapcsolniuk a kopóknak. Még azon az aprócska hírnevemen is csorba esne. Mindenesetre szerencsém volt, egy rendőr se volt az utakon furcsa alakok meg pláne. Szóval szerencsésen odaértem.
A recepciós bálna úgy nézett rám, mint aki a halállal néz farkasszemet. Ami egy kicsit igaz is, mert hát akármikor megbízhatnak a megölésével, de sajnos ez sose fog bekövetkezni. Elég bunkó módon szóltam hozzá és láttam is rajta, hogy berágott rám, de tudjátok mit? Szartam a fejére, engem most csak az érdekelt, hogy annak a lököttnek bemossak egyet és elmagyarázzam neki, hogy nem kellett volna elhúznia, mert egy úgyis megtalálom, kettő pedig, hogy már nem haragszom rá a megcsalás miatt. Igaz a tüske ott van bennem, de az ott is fog maradni. Viszont ugyanúgy bízom benne, mint eddig. Na, de kanyarodjunk vissza a bálnánkhoz. A ragyás képével méregetett engem, ahogy én is őt. Kezdett idegesíteni, úgyhogy komolyan megfordult a fejemben, hogy most azonnal fejbe lövöm, aztán teszek rá, hogy mi lesz vele utána, de aztán nagy szerencséjére kiadta az adatokat, a szoba számot, elmagyarázta mi merre, hogy hány méter. Egy intéssel hátat fordítottam neki és az ajtóig meg se álltam. Ott is csak annyit időztem, hogy a bravúros megjelenésemre felkészítettem a lábamat. Hangos reccsenéssel az ajtó a földre került én meg áttrappoltam rajta.
A táskám már a földön én meg, ahogy meglátom Dave-t egyből még jobban bepöccentem. Szóval hátrál és makog valamit. Kit érdekel? Hátráljon csak, most van félni valója. Persze, hogy meg fogom ütni, miért ne tenném? Néha megengedhetem magamnak, hogy néhány eszeveszett dologra így reagáljak. Amúgy meg legszívesebben neki estem volna 18+ módba és egész éjjel dolgoztam volna rajta, de hát nem lehet mindig az, amit akarunk. Szóval, amikor kinyögte a kérdését és totál nekiütközött a falnak és se szó se beszéd feltűrtem az ingujjamat és rá rontottam. Egy jól irányzott jobbossal, pontosan az állkapcsát és a száját találtam el, - ami valószínűleg fel is szakadt – majd, mint aki jól végezte dolgát arrébb rúgtam pár üres piás üveget, az ablakhoz mentem és kitártam azt, hogy legalább valamennyire kiszellőzzön a szoba.
- Nem egyértelmű? –kérdésre kérdéssel a legjobb válaszolni. Rá se néztem úgy mentem a kanapéhoz. Felmérve az eddig látottakat rá kellett jönnöm, hogy elég szépen csatra vághatta magát. Grimasszal az arcomon foglaltam helyet a nem éppen mai kanapén és a tv-re kezdtem koncentrálni. Belezés, pont alkalomhoz illene, ha azzal a rohadékkal lennék egy szobában, aki hozzá, mert érni Dave-hez. De sajnos, amikor meglátogattam, nem tettem benne komolyabb károkat. Csak pár bordatörés, agyrázkódás és egy repülőjegy, hogy elhúzzon el egy melegebb éghajlatra. Persze erről Dave-nek nem kell tudnia, még a végén hisztizne miatta.
- Szóval mesélj miért volt ez az egész? –hangomból áradt a nyugalom. Már nem voltam ideges, megkapta, amit akartam és a pulzusom máris a normális lett. Jobbommal a karfára könyököltem, a fejemet is kitámasztottam és néztem a semmit mondó műsort. Ki a halál néz ilyen műsorokat? Talán, aki öngyilkos akar lenni.

Fogalmam sincs honnan tudta, hogy Vegasba jövök, az meg még bizarrabb hogy honnan tudta melyik motelben leszek. Rajtam kívül senki se tudta, de talán jobb is ha most nem ennek a rejtélynek a megoldásával foglalkozom. Megadtam volna bármit azért, hogy most az a recepciós szuka feljöjjön és küldje el Damient, de eh...hülyeség lenne azt gondolnom, hogy annak a zsírpárnának ez sikerülne. Nem volt más választásom, csak a fal, aminek nekidőltem és reménykedtem, hogy Dam ott megáll és nem jön közelebb. Valójában félig ezt az egészet magának köszönheti, mert ha nem nyomoz, vagy nyomoztat utánam akkor semmi se derül ki, én nem jövök el és ő meg nem kattan be. Lehet, hogy elmondtam volna neki, de nem biztos. Egy hülyeség miatt tönkretenni két évet elég logikátlan dolog, de másfelől meg lehetséges hogy nem bírtam volna sokáig titkolózni előtte.
Ahogy közeledett felém mozdulni akartam, de a lábaim földbegyökereztek. Próbáltam védekezni, hogy ne üssön meg, de én és a harc....nem értem el semmit, nagyot nyekkenve estem a padlóra, kezemet a számhoz téve amit amikor elvettem onnan láttam hogy elég szépen vérzik. A számban felgyülelmlett vért a padlóra köptem, aztán lassan keltem fel sajgó állkapoccsal és szájjal. Ő meg leült a kanapéra. Leült! A kanapéra! Ha nem én lennék most a főgonosz akkor ráordítanék hogy ezt mégis hogy gondolta, megüt basszus aztán halál nyugodtan leül. Hát eszem-faszom megáll. A kérdésére jobbnak láttam ha nem válaszolok, és nem törődve azzal hogy még vérzik a szám énis leültem a kanapéra, de a lehető legtávolabb Damtől. Még egyáltalán nem nyugodtam meg, ki tudja mikor ugrik nekem. Végül feltette a kérdést, amit sose akartam hallani, részben ezért is jöttem Vegasba. Nem nézett rám, de én se rá, inkább a padlót bámultam és az egyik kezemmel a kanapét kapartam idegesen. Ő nem tűnik már idegesnek, de én az vagyok, nagyon is.
- Először csak haverkodtam azzal a sráccal, beszélgettünk, úgy mint veled is régen. Aztán csak úgy megtörtént. Nemtudom miért. Talán azért mert nekem te voltál az első, és kíváncsi voltam rá, hogy milyen lehet mással. De minek is jártassam a számat, ha úgyis mindent lenyomozol? - Sóhajtottam egyet, nem nekem kéne felháborodnom de akkor is idegesítő hogy képeket csinált meg minden. - Egyszer csináltam vele többször nem, aztán megbántam, de nem mondtam el mert hazudni jobb mint tönkretenni mindent. Sajnállom, hogy megtettem és azt is hogy így kellett megtudnod. Az meg hogy eljöttem szerintem egyértelmű, hogy miért történt. Nem tudtam volna a szemedbe nézni és amúgy is elég elmebeteg vagy... - A másik kezemmel az állkapcsomat fogtam, az ajtó mellett ez a másik bizonyíték arra hogy Dam nem százas.
- Az ajtót te fogod kifizetni, és ha mégegyszer megütsz akkor... - Elhamarkodottan kezdtem bele a fenyegetőzésbe. -..izé, te is kapsz. - Hát ez aztán igazán rémisztőre sikeredett. Nem beszéltem többet, kurvára fáj a szám és mindent elmondtam neki amit szerintem hallani akart. Továbbra se néztem rá, úgy vizslattam a padlót mintha rohadt érdekes dolgok lennének rajta.

Komolyan azt hitte, hogy nem jövök majd utána? Tényleg úgy gondolta, hogy azt a két évet, amit eddig átvészeltünk, hagyom kárba veszni? Ennyire naiv lenne? Ezek szerint igen. Úgy érzem ma felvilágosító órát is fogok neki tartani. Ami persze nem esne nehezemre, ha nem azt kéne neki elmagyaráznom, hogy igenis kell nekem. Biztosra veszem, hogy félreérti és valami összeesküvés elméletet gyártana belőle. Ahhoz nekem meg most nincs kedvem, hogy magyarázkodjak, pedig az lesz. Ő elmondja, amire én kíváncsi vagyok, felháborodik, és még én fogok magyarázkodni. Nem mintha zavarna, de na azért örüljön, hogy csak egyet kapott és nem többet. Ezt csak is annak köszönheti, hogy azt a helyes arcát nem áll szándékomban kék lila foltokkal kidekorálni. Meg hát tegyük hozzá, hogy belopta magát a szívembe és valljuk, be senki nem szereti bántani azt, akit tulajdonképpen szeret. Na, hát velem is ez a helyzet. De ha kihoz a sodromból, tuti kapni fog még egyet.
Nem állt szándékomban segíteni neki. Konkrétan leszartam, hogy vérzik a szája. Hamar be fog gyógyulni.
Egyáltalán nem néztem rá, kiszemeltem a tv egyik sarkát és inkább azt bámultam. Még akkor se pillantottam rá, amikor leült mellém. Tudom, hogyha rá néznék, megenyhülnék, és azt mondanám neki, hogy hagyjuk a magyarázkodásokat, nem akarok ebből nagy vitát csinálni. De én igenis tisztázni akarom és nem szőnyeg alá rejteni. Az nem én lennék. De szerintem rajtam kívül a legtöbb ember szereti tisztázni a dolgokat.
Távolságot tart. Ennyire tartana tőlem? Helyes. Ha megint felhúzza az agyam valamelyik hülyeségével, tuti kap még egyet. Talán a gyomrába. Ha van esze és befeszít előtte, annyira nem fáj. Szóval, csendben vártam a válaszára. Nagyon érdekelt az ő álláspontja is. Hiszen a másik oldalt már ismerem. Részletesen kifaggattam azt a gyereket. Szegény eléggé megijedt, amikor a fejéhez tartottam a kedvenc fegyveremet. De nem sajnálom, ő kezdett ki Dave-el, vagy fordítva. Bár az utóbbit elég nehezen tudom elhinni, mert nem úgy ismertem meg Dave-t mintha ő lenne a kezdeményező.
Haverkodtak… beszélgettek… és csak úgy megtörtént. Nem erre a válaszra számítottam. Főleg nem arra, hogy mással is ki akarta próbálni. A leg elavultabb kifogással állt elő.
Pontosan úgy viselkedett, mint amire számítottam. Felháborodott. Lemondó sóhaj kíséretébe beletúrtam a hajamba, - ami még mindig furcsán rövid - majd egy halovány félmosoly kúszott az ajkaimra. Újra el kellett könyvelnem magamban, hogy bolond. Még, hogy hazudni jobb.
- Te tényleg ennyire idióta vagy, vagy csak játszadozol? Ha szóltál volna, akkor azt mondom, oké próbáld ki mással. Csak a szádat kellett volna kinyitnom. Amúgy meg, ha tudni szeretnéd az egyik volt egyetemista tárásam látott meg téged a sráccal és ő köpött meg fotózod. Eszem ágában se lett volna utánad nyomozgatni. –semmit mondó tekintettel néztem el oldalra, az ajtó irányába. Nem gondoltam semmire csak egyszerűen érdekelt, hogy nem lett e közönségünk. Szerencsénkre kihalt az egész hely, ami nem meglepő, mert valami förtelem az egész épület. Az újabb válaszára csak morogni tudtam. Megnyugtassam, vagy még jobban ráijesszek? Nem sokat kellett rajta évelődnöm. Nem voltam annyira felhúzva, meg már kedvem se volt semmit se csinálni. Kicsit lelombozta a kedvem a magyarázata.
- Szóval te tényleg azt hitted, hogyha elmondod, kidoblak a francba? Mondd, csak szerinted poénból vagyok veled két éve, vagy azért mert érdekelsz? A hazugság sokkal rosszabb és ne sajnáld, legalább megtudtam. Ha szerinted elmebeteg vagyok, minek mentél bele az elején? –hangom még mindig nyugodt volt. Nem szándékoztam azt mutatni, hogy mindjárt neki megyek az ártatlan tévének és kidobom a gangról. Akárkiről van szó, az értetlenségével és az ilyen olyan szar kifogásaival ki tud hozni a sodromból. Előre hajoltam és a halántékomat kezdtem el masszírozni. Megfájdult a fejem. Addig úgy is maradtam, amíg újra megszólalt. Nem kellett volna ilyet mondania. Újra elpattant a húr. Alapjáraton nevetséges lenne a fenyegetése, de most nem éppen vagyok humoros kedvemben. Sőt legszívesebben felrángatnám a kanapéról és a kezébe adnék valami tompa tárgyat, hogy azzal verjen be nekem, de nem. Én csak egy gunyoros kacajt hallattam majd felálltam és odaléptem elé. Tekintetem elárulta, hogy felment bennem a pumpa. Remélem felkészült, hogy újra kapni fog egyet. Ökölbe szorítottam jobbomat, hogy újra azzal csapok le, de aztán ki is engedtem. Látva, hogy fogja az állkapcsát nem volt kedvem újra bemosni neki.
- Megtapsollak, ha most megütsz, és holnap meglátszódik. –újra kiült arcomra az előbbi gunyoros mosoly majd visszalépdeltem a már felmelegített helyemre és vártam. Igazán érdekelt, hogy most mit fog csinálni.

El akarok neki mindent mondani amit gondolok, de nem vagyok a szavak embere, és az hogy megütött egy kissé rásegített abban, hogy inkább fogjam be a számat. Igazából rosszabbra számítottam, hogy majd laposra ver és megeteti velem az elkészült képeket, dehát ez nem történt meg szerencsére. Ismerem már, de mivel ilyen szituációban még nem voltunk így nem tudhattam hogy hogy fog rá reagálni. Mikor beszélni kezdett már ránéztem, nem bámulhatom végig a földet és az se érdekelt hogy ő esetleg még a TV-t nézi, én jó párszor végigmértem.
- Nem vagyok idióta. Ja persze, hagytad volna. Ezt eléggé nehezen tudom elképzelni. Miután megtörtént könnyű mondani, de éles helyzetben kétlem hogy rábólintottál volna. Aha...és véletlen pont ott volt, véletlen pont érdekelte hogy mit csinálok valaki mással. Nem veszem be. Szerintem te küldted rám, mert amúgy miért nem szarta le inkább, hogy megcsallak? Ennyi ideje van és ennyire jó haverod hogy rögtön fut hozzád? Ha már megvoltak a képek mire vártál utána? Hogy bevalljam? - Idegesít, hogy hülyének néz. Először azzal, hogy kipróbálhattam volna mással ha előtte szólok neki, aztán az meg még jobb hogy véletlenül az egyik haverja fotózott le. Ahogy ő nyugszik le lassan, én egyre jobban kezdem felhúzni magam rajta.
- Igen, azt. Nemtudom. Hiába a két év, mostanában az életed abból állt, hogy dolgozol, hazajössz baszni, ott vagy egy kicsit és mész tovább. Ezért feltételeztem, hogy igen, szakítanál velem utána. Mert szeretlek. Emiatt az se érdekel hogy elmebeteg vagy, embereket ölsz, maffiázol, miattad hazudok a szüleimnek. Leszarom. De basszus Dam, lassan már az is meglepővé fog válni hogy észreveszed hogy eltűntem. - Nagy részben túlzás, hogy a napjai csak abból állnak amiket elmondtam, de van benne igazság. A hazugság dologról tudnék vele vitázni, de ezt inkább hagyom. Még most is úgy gondolom, hogy amit tettem az az én hibám, Dam nem kényszerített arra hogy tegyem meg, de...ha ott lett volna nem találkozom mással, ennyi. Vagy nem...talán mégis, mert kiakartam próbálni. Passz.
Mikor találkozott a tekintetünk láttam, hogy nem kellett volna azt mondanom amit mondtam. Próbáltam úgy tenni, mint aki nem fél, és meg se mozdultam miután megállt előttem. Felnéztem rá, várva hogy megüt, de nem nyújtottam ki a kezeimet hogy védjem magam. Aztán az ütés helyett megszólalt, ami egyszerre lepett meg és kúrta fel az agyam. Nem szóltam semmit, csak végigkövettem a visszaülését a kanapéra. Mellé másztam, de vártam pár másodpercet. Utálom amikor ilyen és szerencsétlennek néz.
- Rohadj meg.. - Ennyi volt a hozzáfűznivalóm a kedves szavaihoz, aztán nekiestem. Ha tudnék se akarnék benne kárt okozni, aminek másnapra nyoma marad, vagy vérzik, ezért tenyérrel és nem ököllel kezdtem el ütni ott ahol értem. Az arcát, a tarkóját, a fejét, de azt teljes erőmből. Semmi esélyem sincs ellene, de egy próbát megér. Közben próbáltam úgy helyezkedni, hogy gyomorszájon térdelhessem, vagy esetleg lelökhessem a kanapéról. El is feledkeztem arról, hogy a szám még vérzik. Valójában nem is az zavart, hogy megütött, mert túlélem, nem halok bele. Csak az, hogy megtette, ezért egy rohadék és haragszom rá, de közben meg szégyellem magam amiatt hogy ennyire gyáva voltam és gerinctelen hogy megcsaltam és utána leléptem tőle.

Nem hazudtam. Meg se fordult a fejemben, hogy valami ócska hazugsággal befolyásoljam. Azt mondtam, amit gondoltam és én ehhez tartom is magam. Hiszen nem tilthatok meg neki semmit. Ha mással is ki akarja próbálni hát, tessék. Nagyképűen hangzik? Hát sajnálom, ha valaki azt hiszi, nagyképű vagyok. Bízom benne, oly annyira, ha egy kicsit bátrabb lenne, és hidegvérrel neki menne másnak még az életemet is rábíznám. Tudom, ha megkérdezte volna, én azt mondtam volna, hogy igen és csakis azért mert, tudom. Tudom, hogy visszajönne. Nem mondaná azt, hogy ez most olyan jó volt, hogy faképnél hagy és elmegy éjjeli pillangót játszani.
- Nem hiszel nekem? A te bajod. Mivel fotós és elég kíváncsi természet ezért igen, tök véletlen is ott lehetett, de én biztos nem küldtem rád. Dave, minek nyomoznék utánad, ha bízom benned? –az utolsó kérdés után áradt belőlem az értetlenség. Röpke pillanatra sikerült is elkalandoznom. Próbáltam ötleteket gyűjteni, hogy hogyan lehetne végre beleverni abba a csöppnyi kis fejébe, hogy nem hazudok. Aztán arra jutottam, hogy igazából paranoiás és csak ez beszél belőle. Ami mondjuk vicces, de hát most kit érdekel. – Valahol mélyen igen arra vártam, hogy bevalld. De aztán rájöttem, hogy fölösleges erre várnom, mert valószínűleg úgy se mondod majd el. Úgyhogy megkerestem a gyereket és elbeszélgettem vele. –hátradőltem. Legszívesebben röhögő görcsöt kaptam volna, de sajnos nem jött az inger. Viszont jól szórakoztam azon, ahogy egyre idegesebb lett. Hamar fel lehet húzni, ez tetszett benne.
Kinevettem. Nem szándékos volt, csak úgy jött. Szóval tényleg azt hitte. Ezt jó tudni, de aztán a mondandója végére már nem is figyeltem. Kibújt a szög a zsákból. Ahogy gondoltam az elején is, hogy egy ostoba kifogást makogott nekem össze. Igaz, hogy mostanában sokat dolgoztam, de, csak azért mert így jött ki. Amint már említettem, nem mondhatok vissza egy munkát sem, mert kurva jól fizetnek egy- egy áldozatért. A hátramaradt 10 pedig aztán a főnyeremény. Kételkedtem abban miután elmondom neki, hogy még van 10 ember, mellettem marad, de ha tényleg szeret, akkor kibírja.
Tenyerembe temettem arcomat, majd jól megdörzsöltem. Hibás vagyok én is, és ahogy ez tudatosult bennem úgy szorult össze a torkom is. Valamilyen szinten én löktem annak a baromnak az ágyába. Valamilyen szinten igaza van, de amit utoljára mondott, hogy meglepővé válna, ha észrevenném az eltűnését, na, az aztán durva. Tátva is maradt a szám. Azért annyira nem vagyok barom, hogy a már szinte élettársam eltűnését észre se venném.
- Szóval ez az ok erre az egészre. Mert én alig vagyok otthon. És, amikor ott voltam ezt miért nem lehetett mondani? Egy szavadba került volna és megpróbáltam volna jobban összehangolni a munkát Veled. Ne túlozz. Most is rögtön észre vettem, hogy eltűntél. Akármi lenne, rögtön rájönnék, hogy nem vagy ott. Túl üres lenne a lakás. –összeráncoltam homlokom ajkaim egy vékony vonallá préselődtek össze. Próbáltam higgadt maradni, de kezdett egyre jobban felmenni bennem a pumpa. Egyedül ő képes erre. Amikor csak úgy kámforrá vált konkrétan szívrohamot kaptam. Nem tudtam mi van vele, hol van. Idegtépő volt és igen az idegrendszerem ezáltal egy kicsit tropára ment. Szerencsére nagyjából még ép.
Igen valami megvillant a szememben. Az a valami pedig nem más volt, mint, „ha most neked megyek, véged van” pillantásom. El is indultam, de ahogy elé léptem és tetőtől talpig végig mértem egyből elszállt az agresszivitásom. Pedig tényleg megérdemelte volna, hogy gyomorszájon tapossam. Ahogy végig járattam rajta tekintetemet bizsergés járta át a testem. Lecsókolnám ajkáról a vért. De visszafogtam magam és inkább oda nyögtem neki egy számára lehetetlen feladatot és visszaültem a helyemre. Bal lábamat átvetettem a másikon, jobb kezemmel pedig ugyanúgy támaszkodtam, mint az előbb. Bevallom nem számítottam arra, hogy nekem esik ezért nem is készültem fel rá. Viszont ahogy megéreztem tenyerét tarkómon majd a fejem bármely pontján elmosolyodtam. Csattanósra sikeredett mind egytől egyig, de nem nagyon hatottak mag. Egy darabig tűrtem, aztán elkaptam mind a két csuklóját, majd bal karját háta mögé csavartam. Így én is mögé kerültem, lábait jobbommal kirúgtam alóla, majd lenyomtam a kanapéra. Rántottam egyet a karján majd beletérdeltem a hátába. Épp, hogy nem fájhatott neki, hiszen alig nyomtam le. Kiszabadulni viszont aligha tudna, hiszen attól függetlenül, hogy nem egész súlyommal nehezedtem rá még ott vagyok és meg tudom akadályozni. Hagytam neki pár másodpercet, hogy szokja a helyzetet aztán szabad kezemmel megtámaszkodtam a karfába és a füléhez hajoltam.
- Helyes kis pofozkodás volt, de sajnos tapsot nem érdemel. –halkan kuncogtam majd, mint egy dorong úgy búgtam a fülébe miután befejeztem fülcimpájába haraptam. Elegem volt már a civakodásból gondoltam most már igazán megbocsájthatnánk a másiknak és valami élvezetesebbre foghatnánk. Mivel úgy látszik a pofon, amit kapott nem segített rajta reménykedtem, hogy amit most kitaláltam végre hatni fog.

Akkora faszt még nem hordott a hátán a Föld, mint amilyen Damien, de ha ájultra is verni aztán elmondana mindennek akkor se tudnám megutálni. Lehet, hogy egyszer a munkája miatt kinyírnak engem, vagy esetleg lecsuknak, de ez is hidegen hagy. Ebből is látszik hogy mennyire szeretem, ennek ellenére megcsaltam, amire vannak okaim de még így is nagyon-nagyon szar érzés. Nem tűnik úgy, mintha nagyon megbántódott volna, ami nemtudom miért van, de örülök neki. Nem fogom ezt többet megtenni vele, még akkor sem ha folytatja az elhanyagolásomat. Ha ez fordítva történik én azt csinálnám, hogy én is megcsalom, hátha ettől fosul fogja magát érezni. Még jó, hogy ő nem ilyen.
- Fogalmam sincs, mert mondjuk vannak ilyen beteg dolgaid mint ahogyan az ölés is, vagy mit tudom én. Hinnék neked, csak simán kinézem belőled hogy rám küldesz valakit. - Megvontam a vállamat, amit mondott az elég logikusnak tűnt, ezért nem merültem bele jobban a témába. Ha így is van ahogy azt ő mondja, a haverja bekaphatja de tövig. Ő miatta van ez az egész, ha nem fotózgat akkor nem jövök el, Dam nem tudja meg. Kezdem megbánni, hogy eljöttem. Mármint ha tudom előre, hogy a kiborulása annyiból fog állni hogy megüt és bebasz egy ajtót, akkor inkább maradok.
- Hogy mi? - Újra elkerekedtek a szemeim és a hangom ugrott egy oktávot. - Mégis miről beszéltél vele? - Jézusom, el tudom képzelni ezt a "beszélgetést". Tudom, hogy Dam milyen általában, és azon se lepődnék meg ha kinyírta volna szerencsétlent. Nem mintha ez annyira érdekelne, mert nem kötődöm hozzá vagy ilyesmi, csak azért na...mégis elég morbid. Mielőtt eljöttem megfordult a fejemben, hogy mivan ha engem is kinyír, és ha ezt most felhozom, azt fogja hinni hogy nem ismerem és hogy merészelek ilyet feltételezni róla.
- Mert féltem, hogy kiröhögsz és kényesnek fogsz nevezni, vagy hogy belekényszerítelek olyanba amit nem akarsz. Az már régen rossz ha szólni kell azért hogy figyelj rám is. Nem így akartam...nem akartam eljönni. Sőt, ezt az egészet nem akartam. - Mikor kijelentette hogy túl üres lenne a lakás nyeltem egy nagyot, ettől még köcsögebbne érzem magam. Úton Vegasba egyfolytában arra gondoltam, hogy lehet megijed, vagy még mérgesebb lesz. Azokban a percekben meg se fordult a fejemben, hogy talán nem fogja érdekelni az eltűnésem. Szerintem genetikailag belém van kódolva, hogy mindent elcsesszek.
Egy ideig hagyta, hogy üssem, és én ezt ki is használtam. Semmi értelem nem volt a mozdulataimban, méregből ütöttem de nem szándékoztam rendesen ököllel verni. Amúgy se vagyok valami jó verekedésben, nem azt mondom hogy teljesen reménytelen amit tudok és csinálok, de nem vagyok egy nagy bunyós. Az ilyesmihez Dam ért, és ha vele vagyok nem is félek attól, hogy valaki megtámad az utcán esetleg.
Végül ő is akcióba lendült, minden annyira gyorsan történt hogy csak kapkodtam a fejemet mikor a kanapéra kerültem, hátra szorította a kezemet és a hátamra térdelt. Nem fájt, de eléggé kényelmetlen volt így feküdni. Mocorogtam alatta, hátha elenged. A szavaira halványan elmosolyodtam, megborzongtam a fülcimpaharapástól, és attól ahogy beszélt, ahogy a lehelletét éreztem a fülemnél. - Ez azt jelenti hogy megbocsájtasz? - Mosolyogtam immáron már rendesen, örültem hogy nem üt, de annak kevésbé hogy ennyire le vagyok fogva. - Jobb vagy annál a srácnál. Sokkal. - Mondtam vigyorogva, hiszen ez tényleg így van. - Nemtudom mit akarsz, de a recepciós csaj bármikor feljöhet, és beláthat mert egyesek kidöntötték az ajtót.. - Igazából tudom, hogy mit akar, de jó játszani a tudatlant. A mérgem közben nagyjából elszállt, én lennék a legboldogabb ha megbocsájtana és ott folytanánk ahol abbahagytuk.