Ritka pillanatok egyike, amikor az ember azt tehet, amit szeretne. Nem szabályozzák törvények, szabályok, parancsok. Csak önmaga lehet. Részben. Mert a bestia nem alszik sosem. Sosem lehet tudni, hol ki keveri veszélybe, vagy épp keveredik tőle veszélybe. Nem könnyű ügynöknek lenni, borzalmasan nehéz összeegyeztetni a magánéletet a munkával. Szinte lehetetlen.
Owen amint belül a kocsiba, az orrán feltolja a napszemüveget és útnak indul. Nincs olyan messze a várostól a hely, de annyira kiesik a hatósugarából, hogy elengedje kicsit magát. Ilyenkor csak pihen, azzal foglalkozik amit igazán szeret. Egy két éves kanca várja oda már mióta. Az utóbbi időben nem igazán volt ideje kinézni a farmra, de majd most bepótolja. Egész hétvégére szándékozik maradni, vállalva eme létforma minden jó és rossz tulajdonságát. Nem finnyás városi, aki rosszul van egy kis lószagtól. Pláne ha fel is verik a port. De a jól áll neki minden jellegű munka ezen a helyen.
Mindenki Adamként ismeri, aki egy állammal arrébb lakik valahol a Grand Kanyon túloldaláról. Mást nem igazán árult el magáról, nincs is miért. Nem zűrös itt, csak a ló érdekli. Ha pedig kell, akkor beszáll segíteni.

Alig hogy megérkezett és lejelentkezett, már az istálló felé veszi az útját. Nem érdekli kik vannak itt és szeretnének-e valamit tőle, most csal a rég látott derest szeretné látni. A napszemüveget az ingzsebébe csúsztatja, ahogy belép az ajtón. Lassan lépdelve előre veszi szemügyre a még bent lévő lovakat. Majd megáll egy box előtt. A bent tartózkodó ló izgatottan kezd lépkedni az érkezésére. Valószínűleg minden nap kiviszi valaki, de most nem akárki van itt.
- Szia szépségem. - köszön a kanca felé, miközben már nyitja is a boxot.
Hosszas készülődés után végül csak a vállára kapja a nyerget, a leápoláshoz szánt holmikat egy tarisznyába téve szintúgy magára aggatja és kivezeti a lovat a szárral a szabadba.

Owen and Samantha

- Hé, szépségem nyugalom - csitítgatja a lovat a lehető leghalkabb, legóvatosabb hangnemében. Nem akarja megijeszteni, miközben szegény hátra csapott fülekkel - zaklatottságát ezzel kiemelve - orrcimpáit kitágítva ácsorog előtte. Szemei mindvégig figyelik a szőkeséget, kin egy egyszerű kopottas farmer, wesco csizma, fehér topp és egy cowboy kalap van. Nem veri nagy dobra, soha nem báli ruhában kezd el dolgozni, mint ahogy azt a farmon dolgozó egy-két hölgyemény szokta csinálni vagy épp a testvére.
Mind addig nem közelíti meg az állatot, míg az jelét nem adja annak, hogy most már nagy valószínűséggel anélkül elfogadja őt, hogy komoly gondot okozna neki. Léptei szinte teljesen nesztelenek, csak a nagy szárasságnak köszönhető porfelhők azok melyek megzavarhatják az összképet. A szürke mén farka többször megrebben s most nem a legyeket zavarja magáról, hanem jelzi Samanthának, hogy figyeljen oda magára mielőtt valami hülyeséget csinál.
- Jól van... nem lesz baj - sutyorog egyre közelebb és közelebb érve hozzá, mígnem a ló orra a vállát érinti. Nem ér hozzá, nem emeli meg a kezét. Egy bántalmazott állatnál nem szerencsés hirtelen mozdulatokat tenni főleg nem kézzel. Nem elég, hogy elszaladna, de teljesen lerombolná azt amit négy nap alatt eddig felépített. Még nem engedte neki, hogy hozzá nyúljon, de két teljes napot kint töltött vele a mezőn, hogy megszokja a jelenlétét. Amúgy is egy piszok lelkes, kitartó és határozott lány aki nem adja fel még akkor se, ha a helyzet teljes mértékben veszett fejsze nyele lenne.
A ló forró lehelete szinte perzseli a bőrét, majd ahogy a nyakát kezdi el szimatolni és ezzel együtt közelebb is lép, jelzi, hogy most már megérintheti.
Hosszú ujjai finoman simítanak rá az izmos nyakra és ténylegesen csak akkor érinti egész tenyerével, mikor a ló nekifeszül annak. Az a fő, hogy elnyerje az állat bizalmát, nem azt, hogy ő maga tegyen meg lépéseket ebbe az irányba és ezzel leromboljon mindent.

A mai terv valahogy úgy néz ki, hogy gyors lecsutakolás után egy alapos terepbejárás következi, talán olyan napnyugtáig. Owen rég látta a lovat ahhoz, hogy beérje pár órával. De az állaton is látszanak a lelkesedés nyomai. Kissé virgoncul lépked ki az istállóból, ezzel meg is lendülve, hogy a férfit hátba is lökje picit. Owen előbb meglepetten, majd félszeg mosollyal pillant csak a lóra, hogy aztán megvakargathassa a füle tövét.
- Türelem, még nem megyünk sehova. - szavait tett is követi, ahogy az istálló mellett futó jókora fából tákolt kerítés mellett megállnak, az egyik cölöpre rá is aggatja a szárat. Csak utána sétál oda a kúthoz, hogy megtöltse a vödröt vízzel. Nem olyan messze tőlük észrevesz egy szőke lányt, ahogy épp egy látszólag bizalmatlan lóval próbálkozik. Felettébb felkelti a kíváncsiságát, olyannyira hogy észre sem veszi, a víz már ki is buggyan a vödörből a fűre. Lepillantva végül csak elzárja a csapot és visszasétál a dereshez.
- Látod, néhány hónapja te is így viselkedtél velem. - Owen leteszi a vödröt a lába mellé, majd gyengéden megveregeti az állat állkapcsát. A játékos veregetés végül simogatásba torkollik. Lesimít egészen az álláig, miközben a tekintetét figyeli. Majd elővesz egy adag répát és a szája elé emeli.
A lány felé vet egy pillantást, miközben az állat csemegézni kezd. Elgondolkozik azon, hogy vajon mi történhetett a lóval. Látott már számtalan esetet, magára hagyták, megriadt, bántották az állatot. Ez mind félelemre ad okot.
Lassan nekiáll a csutakolásnak, mint ha csak próbálná magát buzdítani arra, hogy a maga dolgával foglalkozzon. De ahogy a ló oldalához lép és ismét szabad kilátása akad, a kezében megáll az eszköz, amivel az állat hátát kezdte el letisztítani, és csak figyelni kezd mi történik. Néha ugyan megmozdul rutinszerűen a kefe a kezében, mégis csak figyel.

Owen and Samantha

Abban a pillanatban lehunyja a szemét, ahogy a ló a nyakához érinti az orrát. Félre értés ne essék, nála ez... nem izgalom... sokkal inkább bizalom, hisz a ló állapota meglehetősen kétségbeejtő volt mikor a nagybátyja idehozta. Még ő maga se volt biztos abban, hogy bármit el fog érni vele, hisz zaklatott volt, akaratos, ideges és akárhányszor megakarta valaki közelíteni rögtön kaszálni kezdett a lábával majd ágaskodott mikor ténylegesen úgy volt vele, hogy már ez is sok volt a jóból.
Most pedig tessék megnézni, hol tartunk?! A ló az aki az első érintést, az első fizikai kontaktust megteremti. Nem kellett volna hozzányúlnia, hisz ő maga is tudja, hogy még nem jött el az ideje, de egy próbát megért. És a lónak nem volt ellenvetése.
Minek hála megérintheti, finoman simogatja nyakának izmos, erőteljes vonalait. Elsőre nem tudta megmondani az állatról, hogy hideg vérű, úgy le van fogyva még most is. Elég nehéz lesz tökéletesen rendbe tenni, viszont jó úton halad. Eszik, iszik, szépen kerekedik és pár hónap elteltével a farm legnagyobb lova lesz Shadow-t is legyőzve ezzel.
- Megengeded? - suttogja az állat fülébe, majd egy fekete kendőt emel a ló szemei elé, hogy finoman rásimítva teljesen elzárhassa a külvilágtól. Ez nem elég, hogy megnyugtatja az állatot, de még arra is készteti, hogy a többi érzékszervére hagyatkozzon.
- Ügyes vagy! Nagyon jófiú vagy - mindvégig bátorítja őt, majd eltávolodik tőle és lassan, hátrálva kezd el haladni. Tekintete találkozik közben egy lovát csutakoló sráccal minek hála halványan elmosolyodik, ezután végül teljes mértékben a lónak szenteli a figyelmét, aki magányosan ácsorog.
- Na? Nem jössz, Herceg? - talán a neve, de az is lehet, hogy Samantha hangja ösztönzi arra, hogy elkezdjen haladni.
- Jól van. Gyere, gyere - mindvégig beszél hozzá, hogy tudja követni. A ló léptei határozottak, tudja jól, hogy mit akar, hogy kit kell követnie és mikor Sam megáll, ő is.

Bámulatos mi mindenre képes az ember, vagyis inkább a lélek. Mert alighanem itt két lélek kommunikációjáról van szó. Azok a lassú mozdulatok, a szinte ösztönös megmozdulás egymás irányába és a testbeszéd, ami kettejük között zajlik. Az állat és az ember között. Ez a csodálat ül ki Owen arcára is miközben kémleli a jelenetet. Nem igazán szokott elbambulni semmin, de ez most olyan... különleges. Valami különös bizsergést érez, mint ha egy kissé megérintené a dolog. Aztán a tekintete találkozik a lányéval és pillanatok alatt kizökken a hangulatból. Megereszt ő maga is egy kósza mosolyt és folytatja a tevékenységet, amit eddig már olyan bőszen megkezdett. Még csak egy sávban mosta le a lova hátát, így össze is kapja magát, hogy minél hamarabb meglegyen. Olykor néha visszapillant a másik páros felé, de már nem feledkezik meg a saját lováról sem. A kanca már elropogtatta a répát, így jut lehetősége arra is, hogy olykor figyelmetlen gazdája ruháját megrántsa egy amolyan "hé én is itt vagyok" gesztusként.
Owen válaszképpen gyengéden végigsimít a ló nyakán és folytatja a csutakolást. Az ilyen jellegű munkálkodások valósággal kikapcsolják. Ilyenkor nem törődik semmivel, főleg nem olyannal ami munka. Hisz itt mi baj lehetne? A természet lágy ölén, távol a várostól. Vagyis valamivel arrébb. De nem szembetűnő helyen, nem főút mellett és pláne nem olyan létesítmény közelébe, ami vonzza az alvilági figurákat. Akár nyugodtan elmondhatná azt is, hogy ki ő valójában. De nem, az ördög sosem alszik.
A férfit gyorsan elszálló gondolataiból a lova nyerítése zökkenti vissza a jelenbe. Az állat a másik felé szánta közölnivalóját, talán ismerkedés céljából. Nem tűnik cseppet sem ellenségesnek, inkább kíváncsinak.
- Zephyr ne most. - Owen próbálja elvonni a figyelmét azzal, hogy a ló elé áll, kezeit kétoldalt a pofájára simítja és végigsimít rajta egészen az állkapcsáig.

Owen and Samantha

Megdöbbenti az állat bizalma, ami pillanatok alatt a legmagasabb szintekre hág. Azt hitte, hogy ma is csak bukdácsolni fog a terve, és csak azt várja majd, hogy közeledjen felé az állat. Ezzel szemben már most ő az aki kezdeményez, és ahogy leterített, elsötétített szemmel követi őt, finoman szólva is meghatja őt.
A férfi azért felkelti közben az érdeklődését. Volt már alkalom mikor látta a farmon, de soha nem beszélt még vele, így talán most eljön majd az alkalom.
- Jól van szépségem, most pedig - mellétől kezdve simít végig az állaton, s áll meg az oldalánál, hogy a hátát is megérinthesse. Figyeli minden reakcióját, és ha csak egyszer is jelét adja annak, hogy nem tetszik neki a dolog, akkor abbahagyja. Viszont addig is, belekapaszkodik a sörényébe, hogy annak segítségével húzhassa fel magát a hátára. Nem szegül ellen, nem vitatkozik, engedi, hogy megtegye az első lépéseket arra, hogy felülhessen a lány a hátára. Sokszor üli meg szőrén a lovakat, ez alapján megtudja állapítani, hogy mennyire kezesek és milyen típusúak.
- Csodálatos... nagyon jó hátas lennél - annak ellenére, hogy hidegvérű és hatalmas. Az ilyenekkel általában azért vannak tartva, hogy felszántsák velük a mezőket. Erősek, izmosak és robusztusak egytől egyig, hisz egy Shire már csak ilyen.
- Na gyerünk - böki meg csizmája sarkával a ló oldalát, ki a bizalomra építkezve indul el arra, amerre Sam ösztönzi. Szemét még mindig takarja a fekete ruhadarab, és mégse zavarja.
- Szerintem valamit mondani akar neked - szül oda a férfinek. Szegény Zephyr elég rég volt kint terepen.
- Az elmúlt pár napban nem tudtak eleget foglalkozni szegénnyel így csak a legelőn volt kint a többiekkel. Kijössz velem terepre? Herceget is kicsit bele kell rázni a dolgokba - halványan mosolyog, majd a hatalmas lóról lejjebb hajolva kezet nyújt a férfi felé.
- Samantha.

[You must be registered and logged in to see this link.]

Halvány mosoly ül Owen arcára, ahogy azt látja, hogy a ló mennyire megbízik irányítójában. Olyannyira, hogy még így lefedett szemekkel is elindul előre, amerre épp viszik. Ez a bizalmi gesztus szép látvány, elgondolkoztatja abban is, hogy vajon a saját lovával meddig tudna elmenni. Hisz annyira még nem rég kapta meg, ki tudja miképp örökölte az előző tulajdonostól. De eddig szelíd, türelmes hátasnak mutatkozik. Ennél több nem is kell neki egyelőre.
Tovább simogatja a ló fejét, ő pedig hagyja, mozdulatlanul élvezi, miközben a férfit figyeli. Talán mert rég látta. De ez a pillanat mint ha csak megnyúlna a végtelenbe. Pedig lehet csak fél másodperc volt. A lány szavai szakítják el a tekintetét az állatétól, ösztönözve arra őt, hogy felé fordítsa a fejét. Noha egy kerítés választja el jelenleg őket, a kézfogást elfogadja és kezet ráz vele.
- Adam. - válaszol mosolyogva, majd eszébe jut, hogy az imént mit is mondtak neki.
- Nekem? Felétek fordította a fejét. Vagy... akkor csak oda akart menni? - vet még egy pillantást a lóra, megpaskolja a nyakát és végül a nyereghez lép. Akkor ha mennie kell, akkor mennie kell, nincs mese. Már egy ideje várta, hogy a hátára ülhessen. Nyereg nélkül mondjuk még sosem tette, annyira nem jártas a lovaglásban. De erről akkor sem tudna letenni, ha akarna.
Az első kápába erősen belekapaszkodva, majd a megfelelő lábát a kengyelbe illesztve fel is ül, amint azt összefűzte kellően szorosra a ló hasánál. Az effajta mozdulatok már rutinból mennek, noha emlékszik, eleinte milyen ügyes volt, előbb pofára esett majd fordítva ült fel a nyeregbe. Most már semmi ilyet nem tenne.
- Csak úgy ki a szabadba? Benne vagyok. - a szárat megragadva ügyesen elirányítja Zephyrt a kerítés túloldalára, hisz arrafelé van a kijárat is, ez a fából tákolt kerítés pedig csak részleges térelválasztó, mint ha útirányt mutatna, merre kell menni, vagy épp merre nem. De már jól ismeri a helyet.
- Te a tulaj lánya vagy igaz? - kérdezi egy picit bizonytalanul. Már párszor látta erre és nem úgy tűnt, mint ha csak a lovak miatt lenne itt. Úgy sok minden munka mellett látta már, legyen szó bálák szállításáról vagy épp az istálló kitakarításáról. Mint ha még patkolásnál is látta volna, de erre nem mer megesküdni.
- Itt élsz, vagy bent a városban? - újabb kérdés. Szeret kezdeményezni, hisz akkor annyira nem kell magáról beszélnie. Vagy csak keveset. Közben persze a másik ló mellé irányítja a sajátját.

Owen and Samantha

Elmondani se tudja, hogy mennyire örül annak a képességnek amit az égtől, vagy inkább az apja jóvoltából kapott. Sokan mondták már, hogy nem ismernek még egy olyan suttogót mint amilyen Samantha lett az évek alatt. Már kislány korában is jól szót értett az állatokkal, talán még azok egymás közötti társalgását is legyőzte. Azok feltétel nélkül megbíznak benne, így most Herceg is, aki letakart szemekkel halad előre abba az irányba, amerre Sam irányítja. Ez pedig nem más, mint az ismerős idegen. Kíváncsi arra, hogy ki ő és mit tud a lóval elérni azok ellenére, hogy rég találkoztak.
Bemutatkozásra biccent, jelezve, hogy tudomásul vette, majd kihúzza kezét a férfiéből, s már válaszol is.
- Hát nem is nekem - mosolyodik el - Az egy dolog. Figyelni kell a testtartását, fejtartását, a hangját és a gesztusait is. El vágyik jelen pillanatban innen. Nagy szabadság igényű ló szerintem, emellett vágyik is a társaságra. Az utóbbi időkben is csak úgy tettem ki a legelőre, hogy vittem vele Shadow-t, vagy betettem az ő bokszába. Remélem nincs ellenedre - hajszálnyit elhúzza a száját, elvégre nem szeret önként dönteni, viszont számára mindig a lovak érdeke volt az első, nem a gazdáé. Ha az egyik ló a másik társaságában érezte jól magát, de a gazda nem akarta, hogy egy bokszban legyenek, ő akkor is összetette őket.
- Viszont kicsit feszült - mutat hátsó lábai és farka felé, jelezve azok tartását. Ezután pedig végignézi ahogy felül rá. Halvány mosolya jelzi, hogy elégedett, hogy nem egy kezdővel van dolga aki fordítva ül fel a lóra, vagy átesik rajta. Ez már most nagy könnyebbség.
- Pontosan! Kell nekik is a szabadság, emellett örülnék ha lenne egy higgadtabb, jó természetű ló Herceg mellett, hogy legyen kiről példát vegyen. Kicsit még össze kell szedni a drágát - finoman megpaskolja az izmos nyakat, majd elindítja az állatot, hogy felkaphasson egy kötelet a kerítésről. Nem akar rá se nyerget, se kantárt vagy mást tenni, azzal valószínűleg mindent elrontana. Most csak szőrén fogja megülni.
- Nem, a bácsikám a tulaj, de az apám is itt dolgozik. Amolyan családi vállalkozás. Ő a pénzügyi, marketing dolgokkal foglalkozik. Jó, igaz több dolgot lát el ő mint a bácsikám de az ő nevén van még - vonja meg a vállát jelezve, hogy nem igazán érdekli a téma. Neki az a fontos, hogy itt lehessen és foglalkozhasson a lovakkal.
- Itt. Nem tudnám elviselni a zajt, és bent aligha lehet normális körülmények között lovakat tartani, nélkülük pedig megőrülnék, és... - lehetősége sincs befejezni, Danny máris megjelenik két táskával amit Sam és Adam kezébe nyom.
- Mára elég meleget mondanak, ezt vigyétek magatokkal. Biztos vagy benne Sam, hogy jó ötlet ez?
Megszokta már, hogy Danny elég sokat aggódik miatta, de nagy lány ő, tudja mit csinál.
- Igen, biztos vagyok benne. Majd jövünk! Csámpás, gyere - füttyent a kutyának. Soha nem árt, ha van velük olyan valaki, aki határozottan ki tud állni más állatokkal szemben akik esetleg veszélyt jelentenének. Csámpás pedig Ázsiai juhászkutyaként elég termetes ahhoz, hogy eltudjon ijeszteni más kutyát, vagy más kellemetlen természetű valakit.
- Na mehetünk? - pillant Adamre, majd ha jelzi, hogy igen, akkor megböki a ló lágyékának tájékát, hogy haladásra bírja.
Jó ideig még nem veszi le az állat szeméről a ruhadarabot, majd csak akkor, ha teljesen nyugodtnak érzi az energiáit.

[You must be registered and logged in to see this link.]

Mi mindenre figyelni kell az állatok testbeszédénél. Erre már Owen is rájött egy ideje, hisz akkor nem alakult volna ennyire szoros kötelék a lóval annak ellenére sem, hogy Zephyr kivételes nyugodt példány, akivel nem igazán szoktak gondok adódni. Valószínűleg nem csak ő veszi igénybe, de olykor itt a farmon is nagy hasznát vehetik. Most ebből a pár szóból már lekövetkeztetheti azt, hogy ez a lány valóban bámulatosan olvas az állatok testbeszédéből, mint ha világ életében ez olyan természetes dolog volt. Sajnos természetesnek kellene lennie, de mégsem az. Az emberekből kivesztek ezek a tulajdonságok, de emellett az életvitel mellett nem is meglepő. Lassan vissza kellene térni a gyökerekhez.
- Nem, nincs. Sajnálom én is, hogy csak most tudtam jönni, valószínűleg a társaság neki is hiányzik, ha nincs. Azt figyeltem meg, hogy a lovak sokkal érzőbb lények mint az emberek és ezt gazdagon szeretik is kifejezni. - Owen kissé most úgy érzi magát, mint ha nagy tanakodásba kezdene, mint ha komolyabban bármi fogalma is lenne a dologról. Ő még annyira nem érzett rá ezeknek az ízére, de már jó úton halad.
- Valami baj érte ezt a lovat, hogy ilyen állapotban van? Mint ha láttam volna egy hasonlót, de az ennél sokkalta nagyobb volt. - nem haboz tovább, nem váratja a saját lovát sem, csak nekirugaszkodik és nyeregbe ül.
- Úgy érzem szerencsés vagyok, hogy Zephyr ilyen higgadt. Nem mindennap vagyok állatok mellett, ahogy emiatt könnyen el is szokok tőlük. De vele elég egy tíz percet eltölteni és már ugyanott vagyok, ahol abbahagytuk a dolgokat. - Owen valóban nagyon megszerette az állatot és nem csak a szelídsége miatt. De nem is egy tesze-tosza ló, amelyik csak arra van, hogy menjen mint a birka amit vezetnek.
A kíváncsiságát azért felkelti a lány jelenléte, így faggatózik róla egy picit. Túlságosan érdekli, miért ezt csinálja, és vajon ezt az előbbit is hogy csinálta. Mert a jelenség maga valóban lenyűgöző, ugyanakkor ő maga is eléggé szemrevaló. De nagyjából beletalált a tippjébe. Hol máshol lakna, ha nem itt, és nem ehhez a családhoz lenne köze?
Amint hogy elindulnak, máris megrohanják őket. Az biztos, hogy jó időt mondanak, sehol egy felhő az égen. Talán nem is fog esni, így jobb esetben jó messzire is kijuthatnak.
- Rég voltam már itt a környéken egy kiadós túrán. Hiányzott a betondzsungel után.  Megértem a nézőpontod, nekem is jól esik a lazítás, amikor ide jövök. Mint ha két világ lenne, ég és föld. És mégsem. Hisz egy bolygón, sőt egy kontinensen van mindkettő. Csak... két külön államban. - teszi hozzá azért még a biztonság esetén. Nem akarja, hogy azt gondolja, vegasi. Már kitalált egy egész jó sztorit magáról, ami tökéletesen illeszkedik ide, de az itt élőknek meg teljesen mindegy mi is a valóság. Míg beszél, a jókora kutyára emeli tekintetét. Egy pillanatra meg is lepődik, de végül csak halovány mosoly ül ki az arcára. Ezt a kutyát már látta itt párszor. És ez a hely mindig tud meglepetéseket okozni neki.
- Menjünk. - biccent, hátáról a kötőjén keresztül előre húzza a kalapot és a fejére illeszti. Azért alaposan tüzel a nap, hogy ezt most kihagyja.
- Akkor kiskorod óta itt éltek? Itt is születtél esetleg? - csak abból gondolja, hogy ez a hatalmas hely egy családi vállalkozás, nem most rittyenthették ide.
- Ne haragudj, ha túl sokat kérdezek. De valamiért... érdekel az, amit az előbb csináltál, mielőtt a hátára ültél. Ez most nagyon városiasan hangzott, igaz?

Owen and Samantha

Mosolyogva bólint.
- Sokkal több szeretetre és törődésre várnak, és ugyan ezt vissza is adják. És ami furcsa, hogy közöttük nincs rossz szándékú vagy haragos ló. Vannak egyéniségek, akik kicsit... másabbak mint a többiek. Akik nem csak ácsorognak kint a legelőn és hajtják a legyeket - nagyon sok féle ló létezik személyiség szerint csoportosítva, de csak nagyon kevesen vannak olyanok, akik ténylegesen képesek olyan módon kifejezni magukat, hogy az felkeltse egy ember érdeklődését. Shadow példának okául ilyen. Csipkedi az embert ha olyanja van, odamegy hozzá ha kíváncsi, megcibálja a ruháját ha figyelemre vágyik. És persze szereti kilopni a zsebek tartalmát, legyen abban bármi... telefon, zsebkendő vagy valami finom falat. Emellett oda van a kancákért noha herélt... egyéniség, erős temperamentummal és egy maroknyi állhatatossággal, daccal. És tényleg tud haragudni.
- Bántották, verték szegényt. Bele se merek gondolni, hogy mi mindenen mehetett keresztül. Ezeket a horzsolásokat nem emberi kéz vagy pálca okozta - mutat a ló még így, sovány állapotban is izmos farára és szügyire - megkísérelték fejbe lőni, de valószínűleg elszámolták magukat mert a golyó nem fúrta át a koponyáját. Ekkor elmenekülhetett, megriadt és lent kötött ki az út mellett. Dannyvel hoztuk fel. El se tudom képzelni, hogy mekkora fájdalmakon ment keresztül - hangja megremeg egy pillanatra. Soha nem értette, hogy a sokkal erősebb emberek miért bántják szerencsétlen állatokat? Azért mert tudják, hogy nem fognak visszaütni? A gyengébbeket könnyebb  ütlegelni.
- Azóta se enged közel magához rajtam kívül senkit. Legalábbis embereket illetően. Hatalmas lelki trauma lehetett neki - ujjaival finoman cirógatja az állat nyakát ezzel is jelezve, hogy nincs semmi baj.
- Igen, kivételes a hölgy... talán a legmegfelelőbb pasit fogta magának - vigyorodik el lelkesen. Őt is meglepi, hogy milyen gyorsan megnyílt a férfinek. Nem mondható ez el róla mindig, hisz vannak olyan alakok akikkel egy szót se szeret váltani nem, hogy nekiáll velük bájcsevegni. Ettől függetlenül van valami Adamben, ami igazán imponál neki.
Miután megkapják Dannytől az útra valót és magukkal hívja Csámpást is, nem is törődik mással csak, hogy menet közben a táskába tegye a magával hozott kötelet, és a férfire figyeljen miközben az beszél hozzá.
- Tényleg nem lehet összehasonlítani a kettőt. Nem mindegy, hogy vas vagy négy lábú, hús vér paripák robognak el melletted. Itt nagyon nyugodt és kellemes, emellett akármilyen hihetetlen, de hamarabb fel is tud nőni az ember. Itt aztán tényleg annyi felelősség nehezedik ránk, ami bent a városban nem. Egyedül csak iskolába járok be, de az a néhány óra is épp elég ahhoz, hogy úgy érezzem, megbolondulok - fejti ki a véleményét és rögtön eszébe is jut, hogy hányszor érezte úgy bent létei alatt, hogy rosszul lesz a zajtól, a tömegtől és a füstös, gázos, benzin szagoktól.
- Ó, dehogy is. Texasi vagyok - vagyis vérbeli cowgirl akinek a vérében van a country, aki szőrén üli meg a lovat, aki képes még egy bikára is felülni. A törékeny, bájos külső belevaló, határozott nőt takar, aki tudja jól, hogy mi kell neki.
- Csak nyugodtan, megszoktam már, hogy én vagyok a farm "csodalánya". Legalábbis nagyon sokan így hívnak errefelé... Apának van egy adottsága, ami rajtam még erősebben jelentkezett már kislány koromban. Suttogó vagyok. Nem tudom mennyire hiszel ezekben, elvégre mindenki mesének, vagy mendemondának tartja. Viszont saját magam vagyok rá az élő példa, hogy ez nem csak mese és tényleg vannak olyanok, akiknek megadatott a hatodik érzék, a harmadik szem, vagy áldás, ki minek hívja. Ezért is bízik meg bennem letakart szemekkel is - biccent a hatalmas állat feje felé, amin még mindig ott van a fekete kendő.
- Hat éve foglalkozok problémás lovakkal. Olyanokkal, akiket az orvosok is vágóhídra szánnának inkább. Rehabilitálom őket, elérem, hogy megbízzanak bennem. Próbálok rájönni, hogy mi lehet az, ami kiváltotta belőlük a feszültséget, a nem múló kétségbeesést. És apámmal együtt igyekszünk gyógyíthatatlannak ható betegségeket, sérüléseket is rendbe hozni - szinte szerelemmel, áhítattal beszél arról amit csinál. Világos tekintetét le se veszi a lóról, akihez végül odahajol, s a füle mögötti csomót kiköti, ezzel levéve róla a ruhát.

Ha eddig Owen nem tudott eleget a lovakról, hát most nyugodtan bepótolhatja. Ahogy a lányt hallgatja, egyre biztosabb abban, hogy az enciklopédia nem tud annyit a lovakról, mint ő. Sőt talán még azon is jócskán túlmutató az ismerete, mint ahogy azt el lehet képzelni. Pedig ahogy jobban szemügyre veszi őt, nem saccol többet huszonháromnál rá. És talán még így is sokat mondhatott.
Azon is elkezd gondolkozni, hogy az ilyen dolgok csak úgy random lesznek? Ha valaki megszületik, már azt is lehet tudni, ő mire született? Hisz az ember döntések sokaságán keresztül jut el oda, ahova végül szeretne. Nem sorsszerűen, ahogy az meg van írva. Vagy a rengeteg akadály csupán egy próba, hogy alkalmas-e arra, aminek született? Fogalma sincs. Hisz ha valakik hivatottak valamire, akkor nem lenne olyan, hogy nagyon sokan nem abban helyezkednek el, amiben mondjuk szeretnének. Neki sikerült. De ő is csak tizenévesen döntötte el, hogy mivel szeretne foglalkozni. Addig szögegyenest más foglalkoztatta.
- Az emberi gonoszság határtalan tud lenni, láttam már számtalan esetet. - és itt rá is harap gyorsan a nyelvére, mert akár még képes lenne és folytatja a mesélést. Úgy dönt, maradjanak is ennyiben. De sokszor ő maga is borzadva veszi észre mit művel az ember, ha olyanja van. Lassan már vannak olyan esetek, amin meg sem lepődik. Most ahogy a lóra pillant, csak még inkább csodálni kezdi ezt a mérhetetlen bizalmat, amit a lány felé táplál. Csupán az újabb szavaira mosolyodik el egy pillanatra, késztetést is érez hogy megpaskolja a kanca nyakát.
- Miből gondolod, hogy én vagyok hozzá a legmegfelelőbb? Hisz baromi ritkán vagyok itt. - és ez tény. De most ezzel felkeltették igen csak a kíváncsiságát. Érdekli, hogy egy szakértő szemmel hogy látni őket. Nem igazán ad az emberek véleményére, sem arra, hogy mit gondolnak róla, de most az egyszer kivételt tesz.
Tehát akkor irány a szabad ég alatt a végtelenbe nyúló táj. Szép a hely erre, még ha egy kissé ritkás növényzettel is rendelkezik. De ilyenkor Owen is csak azt érzi, hogy megízleli a korlátlan szabadságot, amit a ló még asszisztál is neki.
- Hát ez most ugyan csak egy lóerő, de azt mondom bármelyik több lóerőnél értékesebb. A városok beléd plántálják, hogy minden a tulajdonod, mindennel bánj úgy mint valami eldobható kacattal, amit pótolni lehet. Emellett pedig antiszociálissá is nevel, elfelejted a természetes értékeket és azt mind ami valójában szép és jó. Az ember a pénzt szereti és nem annak az érzésnek örül, amit ez által érez. A fiatalokba is azt sulykolják, hogy legyen mindened, amivel sosem legyél elégedett, ugyanakkor foglalkozz ezekkel többet mint más emberekkel. Mivel nagyon sokan megrekednek itt, nem is tudják milyen az, ha egy állattal kell felvenni a kontaktust. Szerintem ez a dolog úgy ahogy van varázslatos. - talán egy kicsit sokat beszél, talán egy kicsit hülyeséget is, de most úgy érezte, ezt mindenképp el kell mondania. Abból úgy hiszi nem lesz baj, ha egy kicsit önmagát adja.
- Texasi? Az innét egy kicsit messze van. - újfent mosoly ül ki az arcára, ahogy ezt megtudja. Noha arra nem túl gyakran járt, egyszer egy drogügyletet kellett felszámolnia. És így ennyiben ki is merül az ismerete a helyről.
- Akkor veled jobb ha vigyáznak a férfiak, mert a texasi lányok igen vadak, azt mondják. Ez tényleg így van? - bár abból kiindulva, hogy még a lovat is szőrén üli meg, lehet valami benne.
Elég csupán néhány kérdés és máris rengeteg új dolgot tud meg róla. Csak csöndben hallgatva, olykor egy kissé elmosolyodva. Ez az egész elsőre olyan hihetetlennek tűnik. Ellent mond az ő logikus felfogásának is. Mégis van az egészben valami olyan megérzése, hogy talán nem mond hülyeséget. Hisz amit az előbb csinált, az mégis micsoda?
- Nem igazán hiszek az ilyenekben. Engem úgy neveltek, hogy az észérvekre hallgassak és mindarra ami alátámasztott. De valahogy zseniális, ahogy bánsz ezzel a lóval is. Tiszteletreméltó és becsülendő a munka, amit csinálsz. Mindig is úgy láttam, hogy aki másokon segít, az rossz ember nem lehet. Látszik, hogy élvezed és az is, hogy mindezt nagy odafigyeléssel teszed.

Owen and Samantha

Fájdalmas számára belegondolni abba, hogy mennyi szeretetet képesek adni ezek az állatok, és ebből milyen keveset kapnak  vissza. Ők is érző lények, szükségük van a társaságra, a biztatásra és ugyan úgy a nevelésre ami sokszor egybe fonódik az imént felsorolt többivel. Nem a verés nevel, noha olykor tényleg alájuk kell rúgni ahhoz, hogy megértsék, nem ők az atya úristenek. De ilyen neveletlen és kemény lóval nagyon kevésszer találkozott eddig és nem is igazán akar többször.
- Egyet értek - egy pillanatra elkapja a fejét Adam felől, s a messzi kopár tájat kezdi el kémlelni mintha legalábbis onnan próbálna valamit leolvasni, vagy valamiféle erőt gyűjteni. Tisztában van azzal, hogy az embernél nincs gonoszabb és undorítóbb teremtmény a Földön és mondani se kell, hogy neki is bőven kijutott ebből a gonoszságból. Alig fél éve, hogy egy nem messzi farmon lévő lóhoz kellett kimennie annak hirtelen hangulat és személyiségváltozása miatt. Megbízott az ott lévő emberekbe, ennek ellenére ha Danny nem jelenik meg a semmiből egy újabb ló érkezése miatt, akkor nagy valószínűséggel a tulaj fia megerőszakolja Samanthát. Nem véletlen, hogy nem bízik feltétel nélkül a férfiakban mint ahogy az sem, hogy Danny fokozott figyelmet szentel neki ha pasi van a környezetében. Nem véletlen nézett ferde szemmel Adamre is. Sam pedig nem gondolva a múltra, minden további nélkül útnak eredt az idegennel. Nem tudja megmondani, hogy miért, de bízik benne... bízik abban, hogy van benne valami, amit ő is meglátott, és valami, ami jó. Nem akar csalódni.
- Az egy dolog. De minden egyes mozdulata arról árulkodik, hogy fontos vagy neki. Kötődik hozzád és ez nem mondható el azokról, akik addig foglalkoztak vele, míg te nem voltál itt - szája szélében ott bujkál a jól ismert bájos, kislányos mosolya amit nagyon sokszor lehet ott felfedezni. Imádja figyelni, mikor egy ló és annak gazdája tökéletes összhangban vannak. Érezni persze sokkal jobb, hisz számára nincs is annál csodálatosabb érzés, mikor egy ló feltétel nélküli szeretetét és bizalmát élvezheti. Viszont az elégedettség és a szeretet tényleg leolvasható egy másik párosról is.
Míg hosszasan mesél a másik életszemléletéről, ő a Nap erős sugarai miatt vékony vonallá szűkített szemekkel figyeli hol a távolt, hol a lovat, hol pedig Adamet, miközben magyaráz.
- Teljesen egyet értek. Nem véletlen, hogy egyszerűen nem tudom megszokni a belvárost. Nekem tökéletes itt még akkor is, ha sok ismerősöm bolondnak néz amiért képes lennék ide, a lovak és a tanyasi élethez kötni magam. Egyszerűen itt érzem jól magam, itt vagyok otthon. Nem tudok ezen már változtatni - nem tudja tagadni, hogy idegesíti, hogy emiatt sokan bolondnak nézik, de mit tud csinálni? Ebben nőtt fel, ehhez szokott hozzá és ez élteti. Felesleges lenne megpróbálnia változni mert úgyis kudarcot vallana ami még nagyobb kellemetlenséggel töltené el mert tudná, hogy valami olyat tett ami rossz irányba viszi el.
- Nekem mondod? Míg lehoztuk ide mint a harminc lovat, azt hittem megőszülök - nevet fel vidáman miközben a fekete ruha csomójával küszködik amit sikeresen le is tud vadászni a lóról. Ahogy az meglátja a fényt, egy pillanatra megfeszülnek bőre alatt az izmai, mire Sam finoman a nyakára simítja a tenyerét jelezve, hogy nincs semmi baj. Egy aprócska érintés is épp elég ahhoz, hogy ismét tökéletes rezonancia legyen kettejük között.
- Azért vannak kivételek - les rá pajkos tekintettel, ami hamar el is komorul - az a baj ,hogy nem igazán tudom magam megvédeni. Sokszor mondták már, hogy túl jó szándékú vagyok, amit sajnos kezdek elhinni, mert gondolkozás nélkül megbízok fűben fában, ami sokszor veszélybe is sodor.
Emellett mondani se kell, hogy alig ötven kiló, a környéken élő fazonok pedig elég nagydarabok ahhoz, hogy pillanatok alatt lefegyverezzék szerencsétlent.
Elmeséli neki, hogy mivel is foglalkozik valójában, és bár elsőre nem úgy néz ki, mintha meggyőzte volna a férfit, mégse érez túl durva kellemetlenséget. Alsó ajka szélét rágcsálva megvonja a vállát.
- Talán most az egyszer támaszkodhatnál a látottakra. Egyszerűen nem tudom nem élvezni. Sokkal nagyobb szó egy állat szeretetét és bizalmát kiérdemelni, mint egy emberét és ezt ha egyszer megtanulod, akkor te is így fogod látni. És épp elegendő volt számomra ez alapján építkeznem és most nézz körül. A környék összes lovát én szelídítem, idomítom anélkül, hogy ostort vagy pálcát kellene kézbe vennem. És egyikre sincs panasz - ezt persze minden önteltség nélkül mondja, hisz semmi ilyen szándéka nincs. Egyszerűen csak tudja mit csinál és ennek eredménye is van.
Csámpás nagy vidáman kocog mellettük, többször is a földre tapasztva orrát, mintha szimatot fogna.
- De mi van veled? Annyi mindent megtudtál már rólam, én jövök!

Owen noha már egy ideje ismeri a lovát és találkozott az előző tulajdonossal, azt még így is meglepetten hallgatja, amit a lány mond róla. Egy pillanatra halovány mosollyal, szeretetteljesen Zephyrre emeli tekintetét. Figyeli ahogy az állat határozottan halad előre, amerre csak ő szeretné, miközben látszik rajta, hogy most mennyire felszabadult. A szemei boldogságot sugároznak. Tudja, hogy az előző tulajdonosa is szerette, de azt nem gondolta volna, hogy ennyire megváltozott a helyzet, amióta megtörtént a csere.
Ahhoz képest, hogy eddig még nem igazán váltottak pár szót, most gyakorlatilag úgy elbeszélgetnek és olyan dolgokról, mint ha már jó ideje igen csak jóban lennének. Remek illúzió lenne, pedig olyan egyszerű témák ezek és valószínűleg azért tudnak ennyi mindent mesélni, mert még nem tették azt meg. Owen minden egyes kérdésével és a lány minden egyes válaszával egyre közelebb jut ahhoz, hogy ő kicsoda valójában és miképp vélekedik. Őszintének tűnik, aki egyből kimond mindent ami az eszébe jut, ha hülyének nézik ezzel ha nem. És teszi mindezt roppant egyszerűen. Látszik, hogy vidéki lány de ez cseppet sem zavarja őt. Owen nincs túl pozitív véleménnyel a városi fruskákról. A többségük felszínes és untatóan egyformák. Olyanok, akiket le lehet akasztani a közösből, majd visszacserélni egy ugyanilyenre.
- Azért hihetetlennek tűnik, hogy ezt mind ide áttelepítettétek, ami itt van. Rengeteg állat és az újraépítkezésekről nem is beszélve. Gondolom ez a hely nem így nézett ki akkor, mint ahogy most fest. - vonja le a következtetést a férfi és már mereng is a következő szavain. Talán némi fáziskéséssel, de felnevet a válaszon.
- Az nem gond, ha jó szándékú vagy. És annyira az sem vészes, ha egy picit talán naiv is. Baj csak akkor lenne, ha olyan közegben lennél, ahol ezzel kiszolgáltatottá teszed magad. Nem hiszem, hogy errefelé az élet olyan bonyolultnak tűnik. És te igazán talpraesettnek tűnsz, annak ellenére is, hogy nem tudod megvédeni magad. - azt valahogy sejtette, hogy nem ő lesz a legtüzesebb texasi leányzó. Azon inkább meglepődött volna, ha ezt mondja magáról.
- Szép az amit csinálsz. És nagyon nemes gesztus. Sajnos én tipikus városi lévén nehezen hiszem el az olyan dolgokat, mint amik itt veled nap mint nap megtörténnek. Talán a városiasodás átka ez, hogy az ilyen természetből fakadó dolgok kivesztek a tudatból, amiket nem lehet csak úgy megtanulni. De azt már elérted, hogy ne kételkedjek a szavaidban. - teszi is azért végül hozzá picit mosolyogva. Egy ideig csak a tájat figyeli, a nyerget, majd az újabb megszólalásra felfigyel. Ettől egy kissé el is húzza a száját, nem szeret magáról beszélni, határozottan nem.
- Ez annyira tág dolog, kezdhetnéd mondjuk kérdésekkel. De... na jó. Nem vagyok ide valósi. A szomszédos államban élek egy nem épp Vegas méretű városban. Értékesítéssel foglalkozok, amolyan közvetítőként. Ingatlanokat hirdetek meg és adok el tulajoktól annak, akinek kell. Borzalmasan városias meló és néha rám fér a kikapcsolódás. Mint látod én is megtaláltam a magamnak való hobbit. De nem űzöm olyan régóta. Egy lovam volt már, de öreg pára volt, ahogy megtanultam rendesen lovagolni, el kellett altatni. Aztán ide keveredtem. Kaptam egy jó ajánlatot, amikor a gazdájának épp eladtam egy lakást. Bár nem áll távol tőlem az olvasás sem igazán. És szeretem a komolyzenét, ami manapság nem annyira felkapott. De engem ez érdekel a legkevésbé. Neked a lovakon kívül van más hobbid?

Owen and Samantha

- Nem, nem mindet hoztuk - nevet fel, és beleképzelni se mer abba, hogy mennyi meló lett volna abban, ha a jelenlegi összes lovat el kellett volna hozni.
- Volt itt Vegas mellett egy nagyobb ménes. Musztángok, Telivérek egyaránt, arra tudtunk gondolni, hogy a régi farm ami itt működött, kiengedte a lovakat, menjenek csak. Mivel nagyon szegényes volt a növényzet és vizük se volt elég nagyon lefogytak, betegesek  voltak és emellett vadak is. Jobbnak láttuk, ha befogjuk őket és rendbe rakjuk őket egyesével, aztán majd visszaengedjük őket odafigyelve rájuk. Vizet akartunk kitenni, szénát és zabot, de arra keltünk egyik reggel, hogy itt toporog mind a kapuban. Szóval adott volt, hogy most már nálunk maradnak. Texasból csak hat lovat hoztunk át. Így vannak most huszonheten... elég is eltartani őket, viszont amíg jól mennek a dolgok, addig nem kell emiatt fájjon a fejünk.
Tény, hogy túl sokat vállaltak be, ráadásul az a terv is megvalósult, hogy a gyógyulást igénylő lovakat náluk panzióztatják.
- Megőriztük a vonalait - csak ennyit fűz hozzá az épülethez magához. Felesleges lenne sokat magyarázni róla, elvégre nem nagy cucc, csak egy jó építészmérnök kellett hozzá valamint megvalósító.
- Ó, ne aggódj vannak itt olyanok akik ezzel előszeretettel visszaélnek. Túl sokan - merül egy pillanatra a gondolataiban s rögtön eszébe is jut az az eset, mikor a szomszéd farm tulajában és fiában is megbízott. Feleslegesen.
- Majd ha többet jársz hozzánk, akkor meglátod, hogy min is alapszik ez az egész. Nem olyan egyszerű és érthető, mint sokan gondolják. A baja, hogy megkövetel egy bizonyos személyiséget, természetet amit a lovak tolerálnak és nyugtatóan hat rájuk. Nagyon kevesen vannak, az biztos. Ezért is tartom sokra az adottságot, és az arra számító embereket. Azokat akik elhiszik, hogy ilyen tényleg létezik - felesleges lenne sokat taglalni a témát, már rég elfogadta azt, hogy vannak olyan emberek akik... szkeptikusok az élet rengeteg területén.
Próbálja befogadni azt a rengeteg infót amit kap úgy, hogy azok nem is kifejezetten függnek össze.
- Én is szeretem a komoly zenét - vágja rá gyorsan.
- Versenytáncos voltam néhány évig, szóval... azt hiszem elég jól tudom ropni. Szeretek is táncolni - vonja meg a vállát - ettől függetlenül elsődleges hobbim mint látod a lovak. Nincs is szükségem másra - finoman cirógatja az állat oldalát miközben megállítja, majd leugrik róla.
- És? Hogy találtál rá a farmra? - les fel Adamre miközben a ló mellett haladva próbálja elérni, hogy Herceg lenyugodjon, s ne akarjon minden pillanatban megállni.
- Jól van, csak szép lassan - nem könnyű kantár nélkül sétáltatni egy lovat, de a bizalom mindennek az alapja.