Lefixálni a dátumot, megbeszélni a költségeket, hogy kiket hívtok, kinézni a helyszínt, papot választani, ruhát választani, és még rengeteg dolog, amit el kell intézni a nagy nap előtt. Olvasgatva a legújabb cikkét Lindsynek, rádöbbenek, hogy a nők nagy része csak akkor kezd tervezni –mert ugyebár ezt nem szívesen bízzuk a férfiakra-, ha már megvan az időpont, legalább nagyjából. Minden normális ember ekkor kezdi el megszervezni az esküvőjét, velem ellentétben. Én már pontosan tudom, honnan lesz a ruhám, hol szeretném kimondani a boldogító igent, és még a papot is kinéztem már, mindezt csak úgy unalmamban, és titokban. Rivernek fogalma sincs az egészről, arra nincs túlzottan időnk, hogy együtt tervezgessünk, hiszen alig van itthon. Jegyben járunk már, viszont az igazi nagy bumm még nem következett be, bár már legszívesebben ott tartanék. Néha azért gondolkozóba esek ezzel kapcsolatban, hogy jó ötlet lenne-e, hiszen majdhogynem egy távkapcsolatban élek.
A telefon csörgése zökkent ki az elmélkedésemből és az olvasgatásból.
- Igen, Shirley Montgomery beszél. – szólok bele a telefonba, rettegve attól, hogy éppen még véletlenül se a rendőrségtől, vagy a bázistól kapjak hívást, hogy valami baj történt Riverrel. Hála az égnek csak kétségbeesett nővérem próbál segítséget kérni ismételten, hogy vigyázzak néhány órára a fiúkra.
- Hát, Bree, ami azt illeti… - kezdek bele a kifogásba, mert először is: rengeteg dolgom van, másodszor pedig pár óra az unokaöcséimmel, akik nem mellesleg hárman vannak, fárasztóbb, mintha egész héten éjjel-nappal dolgoznék. Ám drága nővérem könyörgése ismét meghat, és beadom a derekam.
- Hozd őket be az irodába. De csak akkor, ha jól viselkednek, mond meg nekik, hogy különben kilesznek lógatva a huszonnegyedik emelet ablakából, ami higgyék el, nem kellemes érzés. – ecsetelem, és már üzenve próbálom őket megfélemlíteni.
Ez az, amiért még kételkedem abban, hogy esküvő és gyerek. Harminchat évesen Bree egyedül neveli három gyerekét, tudatában állva azzal, hogy az ex férje nagy ívben tojik az egész családjára.
- Lyndsy, ami azt illeti ez a cikk borzalmas. Nem választékos a szóhasználat, és a tej is megalszik a számban, mire ezt végigolvasom, nemhogy majd a kedves olvasók, az első mondatnál abbahagyják. Szóval légyszi írd át, vagy valamit csinálj vele, mert ez így nagyon nem lesz jó, és az előző cikkeid sem a legjobbak, kapd össze magad. – torkollom le kicsit, hisz a hangulatomat már megpecsételte a délutáni bébiszittingelés. Visszasietek az irodámba, és gyorsan papírt ragadok, hogy még megírjak egy levelet Rivernek.

„Mi lenne, ha végre kitűznénk a dátumot az esküvőre? Elkezdhetném szervezni, hogy minden tökéletes legyen, és már megvan, hová szeretnék menni nászútra. Szeretném, ha már papír is lenne a kezünkben arról, hogy együtt vagyunk.
Remélem minden rendben, minden jól megy, és hamar látlak. Gyere haza! Hiányzol! Alig várom már, hogy megöleljelek és megcsókoljalak, minden este úgy alszom el, hogy rád gondolok. Kérlek, ahogy tudsz, gyere, mert már nem bírom ám sokáig nélküled! Na meg Pepper (kutya…) is hiányol már.
Hívj ha tudsz!
Szeretlek!
Shirley”