Szerintem ha elakarod olvasni életem történetét készíts magad mellé egy pohár gőzölgő teát vagy talán egy kancsónyit is, mert nem lesz egy rövid mese. És nem is a legszebb. Sok mocskos dolog történt, ami miatt jogosan kiérdemelne e leírás egy tizennyolcas karikát. Na, de kezdjünk is bele. Elég régen születtem, valamikor a hatvanas évek elején egy Kaliforniai három szobás házban, ami pompásan rálátott a kint terpeszkedő parkra. Szerettem ebben a házban lakni, amíg meg volt a zongoránk addig az pont az ablak mellé volt rakva, így mikor komponálgattam apámmal, a New Yorkban született Robert Crieddel, akkor a kisebb szünetek alatt a tájat fürkésztem. Gyönyörű volt. Persze úgy tűnik, hogy szép gyerekkorom volt. Nos...nem tagadom az volt, azt leszámítva, hogy a nevemen kívül semmi más nem maradt anyámból. Egy autóbalesetben halt meg. Hehe, persze amíg a fater el nem mondta, hogy valójában mi történt. Tudni kell, hogy többségében nagyon sokszor voltam egyedül, bár cseppet sem bántam. Apám egy textil gyárban dolgozott mint karbantartó. Nem mondhatnám, hogy elkényeztették pénzileg, ám így is nagyszerűen megéltünk, még dadusom is volt egy vagy két évig. Természetesen ekkor jó apám már rég alvilági játékokban vett részt. Ezt akkor tudtam meg, mikor nyolc évesen ráakadtam a szobájában a Revolverére. Tetszett a stuki, azonban szegény hülye fejemmel nem tudtam, hogy töltve volt. Így játékból elkezdtem a fal felé irányítani a csövet és mint a Cassablanca filmben meghúztam a ravaszt. Az a szar akkorát durrant, hogy majdnem leszakadt a fülem, a falban pedig egy emberes lyuk keletkezett. Hirtelen mögöttem egy mély hang felmorrant.
- Fiam, te mit művelsz?
Apám állt mögöttem karba font kézzel, halál nyugodt arccal. Ma már elképedek, hogy nem lett pipa, látva engem egy Revolverrel a kezemben. De ő csak bámult, én pedig lefagyva néztem rá. Végül öt perc csend után csak ennyit mondott.
- Na, gyere öcskös, megtanítalak lőni.
Visszagondolva, szerintem a faternak kicsit csúszott a kuplung, ha érted hogy értem, de én akkoriban erről mit sem tudtam. Így hát apámmal elmentünk egy elhagyatott kis részre ahol senki sem látott minket. Ott aztán felállított úgy öt-hat üveget majd hátrált úgy hatvan métert és maga mellé állított.
- Vic, lődd le azokat az üvegeket. Erősen tartsd a pisztolyt, mert még a végén ellövöd a lábadat, ha nem vigyázol.
Igen, a fater határozottan elmebeteg volt. Én mégse éreztem magam veszélyben mellette. Nem volt agresszív, állandóan jeges nyugalom uralkodott rajta. Persze valami igen nagy szarba keveredett mert vadásztak rá. Téli szünetem volt és otthon pakolgattam a szobámban, voltam körülbelül tizenegy éves. Hallottam, hogy kinyílik a bejárati ajtó majd nehéz léptek értek a szobám ajtaja elé.
Kopp-kopp.
- Gyere!
Az ajtó nyikordulva táródott ki és apám hórihorgas alakja jelent meg. Enyhe füst és szesz szag jött be vele együtt. Az arca ki volt pirosodva a kinti csípős hidegtől, bár az arcán ülő különös mosoly amit nagy ritkán láttam mikor ivott, ott ült rajta. De szomorúnak tűnt.
- Hé, öcskös...hogy vagy?
Kicsit furcsán néztem rá, de ő csak tovább mosolygott majd bejött hozzám.
- Köszi, jó....baj van?-kérdeztem félénken.
Két lépéssel előttem termett majd lassan, nagyon lassan megölelt közben halkan válaszolt.
- Ugyan, semmi...csak...szeretlek, kölyök.
Leguggolt elém és megsimogatta az arcom.
- Figyelj, lenne itt egy kis dolog amit meg kéne tenned. Én most kicsit lefekszem pihenni, te pedig körülbelül egy óra múlva kopogtass be a szomszéd ajtaján és szólj neki, hogy látogasson meg engem a szobámban. Rendben? Megteszed?
Zavart voltam, azonban nem tudtam nemet mondani.
- Persze...de minden rendben?
Erre már nem válaszolt. Kissé kacsázó léptekkel kiment a szobámból majd bevágtatott a sajátjába. Hallottam, hogy a kulcs elfordul a zárban. Mély félelem ült rajtam és egy óráig csak ültem, mikor apám hangja ismét felcsendült kicsit összefolyó szavakkal.
- Vic! Szólj a szomszédnak!
Eleget tettem a kérésének. Kimentem az ajtón, de amint becsuktam egy pukkanást hallottam. Mint amikor ellőnek egy pezsgős dugót. Próbáltam nem bebeszélni magamnak, hogy tőlünk ered ezért gyorsan átrohantam a szomszédba és szóltam az ott lakó fiatal nőnek. Ő átjött majd mikor bementünk a házba ő bekopogtatott apám ajtaján. Semmi válasz. Bár szóltam neki, hogy bezárta az ajtót, ő azért lenyomta a kilincset. Nyitva volt. Belépve, elsőnek apám fali kárpitját láttam. Európából kapta az egyik ismerősétől. Fekete volt, fehér csíkokkal rajta. Azonban most rózsaszínes cseppek is bele voltak ivódva. A következő dolog pedig apám volt.
A szomszéd sikoltott és még arra se vette a fáradságot, hogy eltakarja a szemem.
Robert Cried halott volt. A fennakadt szemek a plafont fürkészték, viasz színű bőrét vörös vércseppek mocskolták be, vékony vágású ajkai tárva nyitva voltak, bíborszínű patak folyt le mindkét oldalán, csontos ujjai még rászorultak a hangtompítós pisztoly ravaszára. Elegáns öltönybe volt, nem abban a bőrkabátban amiben utoljára láttam élve. A levegőben áporodott, szag volt, olyan amit azóta sokszor megtapasztaltam. Ilyenkor lazulnak el az áldozatok belei, ahogy egy kollégám fogalmazta szépen:"A halálba szarják magukat".


Ezek után árvaházba kerültem, ami kihozta belőlem a kis szadista mocskot. Amíg otthon éltem, egész visszafogott gyerek voltam, nem éppen túl jó tanuló, néhányszor még verekedtem is, ami miatt többször eltörtem az orromat vagy éppen én tettem meg ezt mással. Koromhoz képest elég magas kölyöknek számítottam a százhetven centimmel, ehhez pedig elég emberes erő is társult. Sok sráccal ezek után kezdtem haverkodni, mivel képes voltam bárkit leverni. Na persze ez nem így ment legelőször. Csupán basztattak én pedig megmutattam az erőmet. Azzal kezdődött, hogy egy nálam három évvel idősebb srác, Scotty Terorman, egyik nap beszólt nekem mikor ebédeltem.
- Hé, Victor! Mondd csak van csajod?
- Hogy lenne? Ebben az árvaházban szinte csak fiúk vannak.
- És? Az árvaházon kívül?
Zavartan bámultam rá, mivel mióta odakerültem, szinte alig voltam kint az utcán, így a válasz megint csak nem volt. Erre Scotty lebiggyedő ajakkal szólalt meg.
- Persze, a magad fajta kis puha pöcsök, a büdös életben nem szerválnak be egy csajt se. Nem érsz többet egy kibaszott szarcsimbóknál ami egy kutya seggéből lóg.
Erre a haverjai elkezdtek röhögni és gúnyolódni kezdtek, hogy:"Hallgas rá, szaros" meg "Büdös szarként fogsz meghalni, kis pöcs". Nos én nyugodt maradtam, de utáltam ha gúnyolódtak velem. Mivel befejeztem a levest, felemeltem az üres porcelán tányért majd Scotty hülye fejéhez vágtam. Valahol a fejtetőn kapta az áldást és szinte azonnal padlót fogott, bár nem ájult el. Vinnyogva üvölteni kezdett és közben szidta minden családtagomat, ahogy csak lehetett. A két haverja is nekem jött és bár az egyiknek behúztam a másik átlökött az asztalon és a padlóra küldött majd elkezdte csépelni a pofám.
Ironikus, hogy később az egyik legjobb puszipajtásom lett. Darren Rogerson volt a neve.
A bunyó után igencsak rosszul nézett rám az egész árvaház és az igazgató kijelentette, hogy még egy ilyet teszek és repülök onnan. Két évig kerültem szinte minden bajt, maximum kisebb bunyókba szálltam be, de ezek felett elnézett a vezető. Aztán tizennégy évesen egy csávó isten igazán felhúzta az agyamat, új gyerek volt és nagyon nagy volt a pofája. Nem azonnal bosszultam meg a szemétségét. És talán még nem is voltam annyira kegyetlen. Aznap gyújtottam rá először. Szóval bagóztam egyet az egyik udvari időmben, majd (mivel a szobája a földszinten volt) szépen bepöcköltem az égő csikket az ágyára. Mire ő beért az egész cucc lángolt ahogy volt. Ijedt fejjel álldogált az ajtóban én pedig mikor a háta mögött haladtam el ennyit odasúgtam.
- Legközelebb te következel, seggfej...
Másnap egy átnevelő táborban voltam. Na jó, én inkább átnevelő farmnak hívnám. Egy mezőgazdasági telep volt és ott kellett a hozzám hasonlóan elkanászodott kölyköknek dolgozni. Volt szállásunk is, kaját is kaptunk és istenemre imádtam ott lenni. Rajtam kívül még volt ott hat srác és négy csaj. A lányok között volt egy akit különösen bírtam, Thelma. Nem volt épp egy szépség, ám imádtam a humorát. Ő egy lakást vert szét a barátjával, majd mikor még aznap kiderült, hogy meg lett csalva, a pasiját is úgy istenesen megagyalta. Rokonlélek volt. Talán ezért is zúgtam bele. Lényeg a lényeg, hogy egyfolytában együtt lógtunk, aztán egy alkalommal sikerült bevinnem a macit a málnásba.
Emiatt aztán megint gondok lettek, pláne mikor kiderült, hogy sikerült felcsinálnom a legelső alkalommal. Na, a farmról is kibasztak. Az utcára lettem dobva mint egy kibaszott kutya. Azonban teljes őszinteséggel állítottam, hogy nem sokáig kellett a hontalanok életét élnem. Két nap múlva egy kis autó javítóban kaptam melót. Igaz, hogy azért jókat röhögök máig ha felidézem, hogy miként kerültem be. A tulaj, aki egyben az egyik ilyen bütykölő volt a sok közül lent a garázsban, behívott dumálni.
- Na, fiam, akkor lássuk csak, miért is vegyelek fel téged?
Végig őszinte voltam vele. Szerintem máig ez a legfontosabb dolog, ha munkát keresünk. Még véletlenül sem  szabad kamuzni, mert azzal csak szarul járunk. Így hát őszintén válaszoltam.
- Mert nincs munkám. Meg kell élnem valamiből.
A fickó jót vigyorgott ezen.
- Értem. De neked még nem az iskola padot kellene koptatnod?
- Nem.-válaszoltam fapofával.
- Miért, mennyi idős is vagy?
- Tizenhat leszek, októberben.
- Na és a szüleid nem tartanak el?
Bár nem akartam erre válaszolni, de megtettem.
- Halottak. Anyám a születésem után halt meg, apám pedig tizenegy éves koromban szétlőtte a fejét.
A fickó arcán elég nagy döbbenet ült ki.
- Hogy mondtad?
- Megölte magát. Ledugta a torkán a pisztoly csövét és lelőtte magát. Valami alvilági hülyeségbe csöppent.
A főnök feje rendesen patakokban úszott. Szerintem őrültnek nézett, mert ezt mind szemrebbenés nélkül mondtam el. Valahogy nem igazán éreztem semmi fájdalmat. Csak nem igazán ezzel akartam kezdeni a bemutatkozásomat.
Végül a franc tudja mivel, de sikerült meggyőznöm a pasast, hogy álljak be mellé. Bár szerintem közrejátszott az, hogy a maffia egy szolgája volt. Fizetnie kellett nekik, minden hónapban. Két évig voltam nála és mindig láttam egy csapat fekete öltönyös faszit akik eljöttek a főnökhöz és kicsikarták belőle a pénzt. Volt, hogy én vittem nekik kis barna zacskóba, mert a főnök nem volt éppen háznál. Egy idő után már elkezdtek irántam érdeklődni, főleg miután megemlítették az egyik ilyen maffiózó csávónak, hogy mi történt a családommal. Bírtam, mikor egyik nap odajött hozzám munka közben egy fiatal pasas és előrántott egy pisztolyt majd az arcomba szegezte. Majd összefostam a gatyám, de nem mutattam ki, csupán homlok ráncolva a képébe sziszegtem.
- Mi a faszt akar?
- Öltél már embert, fiacskám?-kérdezte idegesítően magas hangon.
Vettem egy mély levegőt majd válaszoltam.
- Nem, de te leszel az első akinek kitépem a torkát, ha nem ereszted le azt a szaros stukkert...
A srác erre elkezdett röhögni majd odaszólt a főnökömnek.
- Freddy, kicsit kikérem tőled a kölyköt!
Azzal az oldalamba nyomta a pisztoly csövét majd a fülembe suttogott.
- Na irány észak, kemény legény!
Pár perc múlva egy fekete limóhoz vezetett. Bent egy kopasz, középkorú fickó üldögélt. Nem lehetett idősebb negyvennél, ám annyi heg volt a pofáján, hogy hatvannak is kinézett.
- Helló, Vic. Vagy hívjalak, Juannak?
- A Vic megteszi.-válaszoltam röviden.
A fickó bólintott majd nem is csépelte a szavakat tovább értelmetlen dolgokra hanem a közepébe vágott.
-  Az én nevem Charles Mendorg. Akarsz nekem dolgozni, Victor? Hallottam rólad pár dolgot. Hogy tizenkét évesen egy srác fején szét csaptál egy tányért, egy másiknak meg felgyújtottad a szobáját, figyelmeztetés képen. Ez tetszik...
Némán bámultam a fickó zölden csillogó szemeibe. Kurvára tudni akartam, hogy honnan tud erről a dolgaimról. Kíváncsi voltam mit akar.
- Tudod, kellene néhány ilyen kemény srác mint te. Vannak egy páran akik csesznek nekem fizetni és meg kéne őket leckéztetni. Mondd, mennyi idős is vagy?
- Tizennyolc.-válaszoltam.
A fickó összecsapta a tenyerét.
- Istenem, milyen fiatal vagy! Pedig idősebnek tűnsz, ezzel a hosszú hajjal.
Igaz ami igaz, akkoriban vállig érő loboncom volt. De most a legkevésbé sem ez volt a célom. Én következtem.
- Honnan tud rólam ennyit?
Charles elmosolyodott.
- A sofőrömtől.
Mire lehúzódott az elválasztó ablak és egy ismerős arc bukkant elő, bár kissé öregebb lett, de a sunyi patkány mosoly és a szűkre húzott szemek rögtön felismertették velem Darren Rogersont. Nem mutattam ki, különösebb szimpátiámat a sráccal szemben csupán bólintottam egyet.
- Vagy úgy. És mit kell tennem, illetve mennyi pénzért?
Charles szeme izgatottan csillant meg.
- Szóval benne vagy?
- Nem, ha nem mondja meg, hogy mit kapok érte...
Erre szinte varázsütés szerűen elővarázsolt egy köteg zöldhasút a zakója belső zsebéből. Most mutattam ki először az érzelmeim, mikor is igencsak kikerekedett a szemem.
- Azonnali munka és a tied.
- Mit kell tennem?
Charles a kezembe nyomott egy pisztolyt és rám mosolygott.
- Öld meg azt a tetű Freddyt. Ha megteszed, tied a pénz és ennél többet is kereshetsz, ha csatlakozol hozzám. De figyelmeztetlek...
Hirtelen egy pisztolycső szorult a nyakamba.
-...ha bármi mást próbálsz meg, az embereim szitává lövik a fejed! Megértetted?!




Azt hiszem idáig elég volt részleteznem a történetem. Ettől kezdve lettem maffia tag. Charles nem volt keresztapa, de elég befolyásos ember volt. Én pedig a zsoldosa. Freddy volt az első áldozatom. És lőtt meg először. Emiatt marha zabos voltam rá, nem számítottam rá, hogy ott lapul a nadrágjában egy Beretta. A jobb karomat találta el, mire én először előttem a fülét és mivel dühös voltam, szépen a golyóitól is elbúcsúztattam. Az első melóm már elég véres volt. Mikor visszamentem a limuzinhoz, az ingem még mindig Freddy agyveleje folyt. Ezután teljes körű tag lettem. Kaptam egy elegáns kiképzést is. Megtanítottak lőni, illetve késsel bánni. A bunyóval nem volt gond, ugyanis három arc elferdítése után már elegendőnek tekintették a kézitusa tudásomat. Vicces, hogy ezek mellet igen tanult embert faragtak belőlem. Charles nem tűrte, ha valaki a tagjai közül nem tudta ki az a Shakespeare, avagy nem tudott valamin játszani. Ebből mázlim volt, mert zongorázni egész jól tudtam.
Húsz éves koromtól jöttek a nehezebb melók és véresebbek is. Rablás, darabolás, kivégzés, szadista kínzások sora. Egy alkalommal egy fickót úgy vallatunk ki, hogy az egész családját elrángattuk az otthonukból. Két nagyobb fiú, a neje és a kislány. A fickó nem beszélt én pedig sorban lőttem le a család tagokat.
Istenemre, ez volt a legocsmányabb dolog amit valaha tettem. Szerencsétlenek zsákkal a fejükön térdeltek, miközben én mögéjük mentem és a tarkójuknak böktem a pisztoly csövét. A fickó nem beszélt? Bumm! A nagyobb fiú holtan dőlt előre. A pasas üvölt mint a sakál, de nem beszél. A fejem csóválom. Nem élvezem, de muszáj. Bumm! A kisebbik fiú is a földre terül. Az asszony sikolt, a kislány sír, az apa pedig fennakadt szemmel ül. Nem bírta elviselni a látványt és szívrohamot kapott. Nincs mit tenni. Bumm-bumm! Az asszony és a kislány is a földön hevernek holtan. Charles üvölt és ránk parancsol, hogy égessük el a testeket. A kisgyerek apró testét én viszem. Átfut az agyamon, hogy akár az én lányom is lehetne. Harminc voltam mikor találkoztam a kölykömmel. Ő tudta ki vagyok és én is tudtam, ő ki. Csendben bámultam, míg a lány torkaszakadtából üvöltött az arcomba:
"TE SEGGFEJ! KIBASZOTT OCSMÁNY ROHADÉK!!! ROHADT GECI!!!"
Nem esett jól, de nem képeltem fel, nem lőttem agyon. Csendben tűrtem, mígnem sírva összeesett. Én pedig hátat fordítottam és elmentem.
Azóta huszonegy év eltelt. Nem vagyok már fiatal, Charles már rég meghalt, maffiózókat megszégyenítő, hetven évesen. Darren nem maradt velünk. 1992-ben szó nélkül lelépett. Nem kerestük. Csupán néhány régi ember maradt meg. Az csoda, hogy én még élek....