Mick beszól a háttérben, én meg fuldokolva rágom a számat, nehogy elröhögjem magam. VAGY bepisilek a nagy igyekezetben. Pedig szívem szerint felnyerítenék. Mégis muszáj moderálnom a kényszert a hatás kedvéért.
Aztán búg bele az a veszettül ismerős bariton a vonalba. Egyből elkerekedik az arcom a meglepődéstől, majd mégis nevetni kezdek.
- Sziaaa Ville!!! – köszönök élénk, kitörő örömmel a telóba, széles vigyorral a képemen. Teljesen megfeledkezem magamról. Viszlát kínai akcentus.
- Bocs, nem tudtam, hogy te vagy az.
Úúúh… Remélem nem hallotta Mick-et.
Hogy zavar-e? Akkor valamit biztos mégis hallott…
- Nem, dehogy! Örülök, hogy hívtál. – valójában alig vártam, hogy végre rám csörögjön, de ezt nem fogom bevallani. - Hogy ityeg LA-ban? - tudakozódom afelől, hogy hogy van.

Jahm. Hallom, hogy Ő. Le sem tagadhatnám, mennyire vidulok ettől a hívástól. Kislányos vigyor virít az arcomon, és még a hangomon is dob egyet.
Erre Ville valami cöveket emleget, én meg kapásból elvörösödöm. Már csak a hajam nem kap lángra.
- Öhm… Ehhe… – vakarom meg zavartan szabad kezemmel a halántékomat. Aztán felállok a helyemről. Inkább szerencsésebb lesz egy kicsit arrébb araszolni, ha már témázgatunk.
Mick-re nézek, és a mutatóujjamat felemelem, hogy jelezzem, várjon egy kicsit. Ezt a hívást biztosan nem teszem le. Úgyis levette, hogy Ville az, főleg mert sikongattam örömömben. Van ez így. Csak részben fogom a piára.
Pár lépést teszek hátrafelé, majd elfordulok a grillnél sütögető Mick-től. Az lenne a legjobb, ha ő meg sem mukkannak, noha nem tagadom le, hogy vele lógok per pill. Ha Ville rákérdez, tuti színt vallok.
Még mindig zavarban vagyok, nem tudom, hogy mit mondhatnék egy ilyen beszólásra. Nem szoktam telefonkekszelni.
- Lökött vagy. – dünnyögöm vigyorogva, az orrom alatt heherészgetve a legkreatívabbat, amit az ember lánya ilyenkor benyöghet válaszként.
- Haaa… előbb szólsz, elbújok a csomagtartóban. – duruzsolom visszavéve a hangomból. Na, alakul ez. Bár most nem a legalkalmasabb az idő meg a hely az ilyesmire.
Hogy társaságom van-e? Nem fogok hazudni. Ville-nek soha, de azon gondolkodom hogyan mondjam meg neki legfinomabban, mi az ábra. Tudom, hogy Mick nála valamiért rohadt érzékeny pont. Nem akarom, hogy bekattanjon, vagy hogy téves követeztetéseket vonjon le.
- Igen… Sörözgetek egy haverral. – felelem aztán.

Ahha, nem zavarja a nyilvánosság, én azzal nagyon is tisztában vagyok. Ahogy azzal is, hogy most ettől a fajta nyilvánosságtól eldurranna az agya.
- Tudom, hogy téged nem. – dünnyögöm vigyorogva. - De engem azért egy kicsit igen.
A bokorról, amit épp bámulok, elfordítom a tekintetemet, és Mick-re nézek. Egy bocsánatkérő pillantást címzek neki.
Ville mélyen búgó baritonja közben bekúszik a fülembe a készülékből.
Lepasszolni a havert… Ó, nem. Ezzel a haverral nem játszom ilyet.
- Nem lehet… Nem szeretném megbántani. – felelem lágy hangon, mosolyogva. - Deee… éjfélre már az ágyikómban leszek... egyes egyedül... – teszem hozzá sokat sejtetően döngve. Célzás, hogy akkortól szabad a vásár. Már ha visszahív akkortájt.
- Milyen napod volt? – tudakolom. tényleg érdekel mi van vele odaát. Tök mindegy mit mond, csak halljam a hangját.

- Itt semmi különös. – vonom meg a vállam, bár Ville nem látja. Csak sörözgetek, pájinkázgatok Mick-kel, a sráccal, akit rühellsz.
- Minden oké, csakkk… - felsóhajtok, és egy újabb vigyor kúszik a szám szögletébe. – …jobb lenne, ha… nem ott lennél, hanem itt. – jajaja, a gagyik így fejezik ki, hogy ha valaki hiánycikk.
- Figyu. Visszahívsz éjfélkor? – beharapom egy röpke pillanatra az alsó ajkamat, majd folytatom. – Sokkal jobb lenne akkor dumálni. Még pizsis szelfit is lövök neked. – nevetem el a végét. Húúú de izgató egy dolog ez. Ville tutira a pizsis hamupipőkékre gerjed.

Hogy lerázni? Belenevetek a telefonba.
- Nem! Dehogy! – vágom rá azonnal. Hová gondol? - De most tényleg nem tudok…  olyanokat beszélni.
Széles vigyor ül az arcomon. Eszemben sincs lerázni, de Ville a lehető legjobbkor csörgött rám. Esküszöm ráérzett az egészre.
- Jól van... – döngöm szélesen mosolyogva, amint belemegy a későbbi visszahívásba. - Készülök! Készülök!... Akkor éjfélkor.
Nyugodtabban fogunk dumálni. Vagy legalábbis én. Mick füle hallatára azért nem alakítanék be. Hehehe. Meg aztán nem hiszem, hogy pont a mi működésünkre lenne kíváncsi.
- Oké, hajtsad. Addig is… – sunyi somolygás jelenik meg az ajkaimon, amit ő nem lát, legfeljebb kihallja a mélyen búgó hangomból. - …Puszi a hasad alá. Sziaaa! – búcsúzom el Ville-től igen víg hangulatban, és bontom a vonalat, miután vártam néhány másodpercet. Lehet ő is elköszön, vagy mondana még valamit. Ha nem, ha nagy a csend odaátról, akkor leteszem.
Még elvigyorgok egy darabig magamban, aztán visszasétálok Mick-hez.
- Bocs. Ezt muszáj volt felvennem. – magyarázom. A szám fültől fülig ér, de igyekszem megregulázni.

- Ville azt üzeni „peace and love”. – magyarázom röhögcsélve. Persze nem is, csak szórakozom. Ilyen duma sosem hagyná el őfelsége száját.
Megválaszolom Mick kérdését.
- Hát… Hamupipőke éjfélre hazabringáz. – vallom be megvonva a vállam, miközben hatalmas, bűnbánó bociszemeket meresztek.
Odaállok mellé a grillhez, és figyelem mit ügyködik a húsokkal a rácsokon. Igazán mennyei illat terjeng a kertben. A szomszédok nyála is tuti csorog.
A ropogva sülő vacsiról Mick felé fordulok.
- Teee, Mick! – bokszolok finom játékossággal a felkarjába. - Mikor lettél ilyen puhapöcs? Az ember minimum azt várná, hogy megszívatod az előbbi nyáladzásért. Pláne mert Ville-ről van szó. – vihogok. Meglep, hogy nem szekál halálra. Pont Mick… Öregszel öregem. Olyan kis szolid és visszafogott lett. Nem tudom hova tenni ezt a változást.
- Már bocs, deee… a lányodnak igaza van. Szerintem is kéne neked egy csaj. Mármint úgy… rendszeres használatra. Egy barátnő. – jahm. Lehet felrázná. Majd mindjárt megkapom, hogy Ravin engem is agymosott.
Na, azért Mick bácsi csak odaszólongat. Tiltakoznék, mert egyikőjüket sem hanyagolom el. Ville miatt ráadásul dupla meló az egész, keményen kussolnom kell arról, hogy olykor az ellenségével lazítok. Falnak is menne.
- Jaaajmár! – forgatom meg a szemeimet vigyorogva. - Kiváncsi vagyok, TE mit választanál, ha úgy adódna; egy jó numerát, vagy szerény személyemet? – méregetem Mickey-t gunyoros somolygással. Nem sértődnék meg, ha az első opcióra szavazna.
Én is kiöltöm rá a nyelvemet. Erre a kezembe nyom egy tányért.
- Kösz. – veszem el tőle. - Lécci, vágj meg egy kis hazaival. Biztosan istenire sikeredett a rénszarvashús a’la Mick bácsi.

Elvigyorodom.
- Hát perrrsze, hogy elmondtam neki, hogy veled lógok! – mondom ezt olyan hangnemben, mint aki persze, hogy elsumákolta a lényeget. - … Khm… Minimum két kurvát érő beszólás lett volna. – fűzöm még hozzá az orrom alatt dünnyögve.
Merthogy biztos; Ville azonnal levágja a telefont, jól betép és keres pár lyukat. Vagy mindezt egyszerre. Mintha zavarna. Nem tudom… Zavar?
Mick belemelegszik. Seggelés meg házi? Meg az az arc, amit mellékel hozzá.
- Te… – sandítok rá gyanakodva. - Ez Ravin-nál bejön? – kiböffen belőlem egy kurta, hitetlenkedő nevetés. Kétlem.
Hosszan felsóhajtok.
- Túl jófej vagy ahhoz, hogy komolyan vegyelek.
Mick rendes, jól nevelt srác. Nem akarja Ville-t fikázni. Miattam.
- Most komolyan. – nézek a szemeibe somolyogva. - Azt hiszed ilyen könnyen meg lehet bántani? – már majdnem elkönyvelem felnőttnek, amikor benyögi a következőt és megkérdőjelezi a szexuális érdeklődésemet. Abban a szent pillanatban visítozós-térdcsapkodós röhögésben török ki.
- Júúúj! Erre nem is gondoltam! – magán a nekrofília gondolatán röhögök, de úgy, hogy majd megpusztulok. A könnyeim is csorogni kezdenek. – Mocsok… Egy-null oda. – röhögcsélem. Ha tudnád, milyen jó azzal a hullával kefélni...
Mick tovább sütögeti a rácson a húsokat, és megkérdezi mi olyan jó az egészben.
Hirtelen elkomolyodom, ahogy gondolkodóba esem, aztán egy apró rándítással megvonom a vállam.
- A világ csak egy depresszív szexszimbólumot lát Ville-ben, de… fogalmatok sincs róla, mennyi minden rejlik benne. Egyszerűen jól kijövünk egymással. Vele tökéletesen biztonságban érzem magam, és nem várom, hogy ezt bárki megértse. – még ragozhatnám, főleg, hogy ennek a dolognak több mélysége is van, de igazából nem akarom Mickey-t untatni. Így is biztosan vágja a lényeget.
Ééés végre Mick magánélete kerül terítékre, ne csak az enyémet boncolgassuk. A kérdésre, hogy szerintem lakna-e bárki itt vele, határozottan bólintok.
- Igen, miért ne? De ehhez nem egy szilikonszájú műkörmös díszpicsát kell kifogni. Óóó, tudom, hogy válogatós vagy. Mesélj csak azokról az elvárásokról! Csupa fül vagyok. – Mick simán jó parti. Szerintem, ha egy nő komolyabban elkapja a tökeit, az megfogja vele az Isten… ööööööö lábát. Teljesen rendben van a srác, minden megvan benne, amit egy nő kívánhat; humor, komolyság, kreativitás, szenvedély, őszinteség, és szerintem még hűséges típus is.
Szöget üt a fejembe valami mocsokság. A képemre felgörbül a hagyományos Grincs-mosolyom.
- Van egggy… nagyon közeli ismerősöm. – neeem mondjuk meg, hogy valójában az unokanővérem. Még nem szabad. ennek is oka van. Főleg szemét oka, hehehe. - A napokban érkezik Vegas-ba, és úgy fest sokáig marad. Okos, dögös, fekete és finn. Majd bemutatlak neki. – lövellek cinkos pillantást Mick-re.
Ezen a „Megterítettem, bazdmeg”-en muszáj megint felröhögnöm. Na meg, hogy engem választana egy numera helyett. Ilyen egy igazi barát!
Lábujjhegyre ágaskodom Mick mellett, hogy felérjem és az arcára nyomjak egy hatalmas, cuppanós puszit.
- Ugye tudod, hogy imádlak? – dünnyögöm a fülébe vigyorogva, aztán visszahúzódom a helyemre.
Na, tessék! A hangom, meg a mellem…
- Szééép! Legalább kiderül, hogy más nem is érdekel belőlem. - az iménti széles vigyor ott ragad a fejemen. - Annyit röhögtetsz, hogy be fogok pisilni.
Mick tálal.
- Kösz! Egy isten vagy. – kacsintok rá, miközben elveszem a felém kínált tányért és visszatelepszem az asztalhoz.
Eleget teszek a kérésnek, belenyesek a húsba, aztán a számba tolom a falatot.
- Mmm! Ez is valami mennyei! – magyarázom, mialatt veszek a villára a köretből is. - Jaa… – ehh, gyorsan korrigálom a „nyelvbotlást”, mihelyst észbe kapok. Nem köpünk a haditervbe. - …Júliánál elhintem, hogy remekül főzöl. Tudod, a finn ismimnek, akiről az előbb beszéltem.
Mick meg csak nem szakad le a témáról. Felnézek a kajáról, és a szemeibe fúrom a pillantásomat.
- Az én tanúm Vespa lesz, te pedig legyél Ville-é. És gyerek meg annyi kell, hogy kijöjjön belőlük még egy metálbanda. – válaszolom fapofával. De! Lagzi, meg kölykök! Minden vágyam! Megint rémálmaim lesznek.