Kedves régi és újonnan érkező Játékosok! Az oldal ELKÖLTÖZIK! Bővebb információ: ITT Az új elérési cím: ITT A költöz(tet)és még folyamatban, de lassan minden a helyére kerül. Addig is szeretettel várunk mindenkit!
Warning
Az oldalon erotikus tartalmú játékok is fellelhetőek. Obszcén és durva kifejezésekkel találkozhatsz, amikért felelősséget nem vállalunk, az alkotók szabad kezet kapnak a nyelvezet megválasztásában. Ne feledjétek, hogy a játéktéren karakterekkel találkoztok. Megértéseteket köszönjük!
Belépés
Chatbox
Legutóbbi témák
» Muzsika Tv Kedd Aug. 16, 2016 1:10 pm by Danny Doyle Haynes
Írország-Dublin, 2000.08.20. [You must be registered and logged in to see this link.]
Turneréknek baromi nagy házuk van baromi nagy birtokon, és annak végében egy baromi nagy fedett medence. Itt fent az északi országokban nagyon ritkán kedvez az időjárás a medencés buliknak. A mai sem éppen egy ilyen nap -akarom mondani, éjszaka-, de puhapöcs legyek, ha nem bírok el magamon egy kis tüdőgyuszit, ami több, mint valószínű, hogy grátisz lesz az éjszakai fürdőzésem mellé. Turnerék már közel egy hete a Bahamákon áztatják a seggüket. Mi pedig a srácokkal a 10 méter hosszú, és 6 méter széles medencéjükben fogjuk éjszaka. Anyám ügyel a villára, amikor Turnerék elhúzzák a belüket. Locsolja a gyomokat, szellőztet, medencét takarít, mindezt a semmiért. Ő azt mondja, hogy szívesen teszi, és örül neki, hogy a bizalmukba fogadták annyira, hogy rá merjék bízni a palotájukat. Anyám ezt barátságnak hívja. Én csicskáztatásnak... Nem volt túl nehéz dolgom a kulcsokkal. A bejárati ajtónk melletti kulcstartóra van felakasztva a csomó ahol a mi kulcsaink is porosodni szoktak. Egyszerűen csak megvártam, ameddig anyámék végre ágyba rakják az ikreket, és ők maguk is lefekszenek végre. Csend van, és nyugalom. Hamingwayeéknél ez ritka csoda számba megy. Nem gondolom, hogy extravagáns [You must be registered and logged in to see this link.] lenne. Még tavaly nyáron vettük, de már akkor sem számított a legdivatosabb darabnak. Idén már nem kaptam újat. A Hamingway család szégyene, aki a helyi újságok címlapján szerepel, mint " Gimis pom-pom lány verő", azt sem érdemli meg, hogy egyáltalán mossanak, főzzenek rá. Nemhogy még új göncök is?! Szóval marad ez a nagyanyám korabeli, bikininek csúfolt búvárszerkó. Kelly biztos valami szuper szexy új darabban fog virítani, de hát ők meg is tehetik! Ha az én apám is aligazgató lenne egy párizsi divatcégnél, valószínűleg nekem sem turkálós rongyaim lennének. A fekete hátizsákomba dobálom be az este legszükségesebb cuccait. Gumi, a három gramm fű, és a legfontosabb... Turnerék kulcscsomója. Én vagyok ma este a házigazda, és ha nem gondoskodom a bejutásról, a srácok nagyon csalódottak lesznek. Ócska fürdőruhámat egy rövid farmer shorttal, és egy fekete trikóval takarom, majd a vállaimon a táska, és már mászom is ki az ablakon, hogy a tűzlétrán keresztül végre lejuthassak az utcára. -Édes szabadság! - Mélyen magamba szippantom a friss, éjszakai, kellemesen langyos levegőt. Amióta az a sulis incidens történt, és a dokik vizsgálgatni kezdték az agyam, ez az első alkalom, hogy végre kiszabadultam otthonról. Ha minden igaz, a szőke, kék szemű hercegem -fehér ló hiányába-, már itt vár valahol. A többieket majd a benzinkútnál szedjük össze.
Hosszas ideje ücsörög már a hatalmas épület egyik unalmas, túlságosan szigorú falai között miközben bátyját kell hallgatnia, hogy az miként mondja fel vezetői szövegét. Közös céget vezet az apjukkal noha még csak huszonöt éves, viszont soha nem lehetett tagadni, hogy kiváló vezetői készség szorult bele hatalmas tekintéllyel és erővel. Nem akárki lesz belőle később, s Joaquin már most biztos abban, hogy magasabbra fog törni még az apjuknál is. Neki pedig jelen pillanatban nincs is jobb dolga, mint azon filozofálni, hogy s mint mondja el nekik, hogy mik a tervei miután befejezi majd az utolsó évet a gimiben. Jelen pillanatban semmi ötlete nincs. Nem tudja, hogy mit kezdjen magával, hogy hova menjen tovább és egyre csak fáj a feje a gondolattól, hogy talán hülyeséget csinál. Azt pedig nem is sejti, hogy később mennyire megfogja ezt bánni. Jelen esetben viszont nincs más mint, hogy Aldricot hallgassa aki csak beszél és beszél megállás nélkül. - Ennyire unod? - Nem is tudod mennyire - vakarja meg a tarkóját miközben feltápászkodik a hatalmas bőr irodai székből mellyel eddig forgott ide-oda. - Várd meg a végét Joaquin, kérlek! - hangja már most tekintélyt parancsol, ő pedig mintha ezt nem is hallotta volna, már el is löki magát a széktől, hogy a hatalmas tölgyfa ajtó felé iszkoljon. - Nincs kedvem hozzá és dolgom van - még mindig benne van a dacos kölyök korban noha egyre csak szigorodik és katonás viselkedése is nyilvánvalóan tükrözi azt, hogy mit akar majd csinálni a későbbiekben. Az idegenlégióhoz akar csatlakozni, már csak az a kérdés, hogy ehhez mit fog szólni az apja és a kedves fivére noha nem sok beleszólása lenne, viszont soha nem árt tudni azt, hogy mit gondol és, hogy hol keresse majd az öcsit. Most viszont ne akarja keresni vagy megtalálni senki, hisz programja van. Nem érdekli, hogy mekkora galibát okoz, majd az apja úgyis kidumálja, hisz állandóan ezt csinálja amióta csak iskolába jár. A még mindig tökéletesen szuperáló fekete, 67-es Mustang motorja hangosan búg fel, mikor megáll a járdán osonó Jas mellett. - Fuvarra vársz, szépségem? - vigyorodik el ahogy meglátja rövid nadrágba bújtatott formás lábait, kerekded fenekét. - Tony már hívott, hogy hol járunk, szóval húzzunk bele - világoskék tekintete pajkosságra és lelkesedésre utal, nincs benne az a régről ismert aggodalom, amit múltkor vélhetett Jas felfedezni az iskolai balhé révén.
A családom sosem volt normális, de addig, ameddig én nem kettyóztam be -az unokatesóm fogalmazott így valamelyik nap-, legalább nem került el minket mindenki a városban, apámat még elhívták a munkahelyi haverok péntek este meló után a sarki kocsmába inni egyet, anyámnak pedig nem kellett azon idegeskednie, hogy egyedül lesz, pletykás barátnők hiányában a babaúszáson a két húgommal. Minden szép, és jó volt, olyan tipikus amerikai családi vígjátékba illően zajlottak a napjaink. Voltam én, a kamasz szófogadatlan, szexelő, cigiző, bulizó, füves tinédzser lány, a világ mindenség legtökéletesebb egypetéjű ikrei, akik helyett mindenki egy kölyköt várt a családban, de kettő érkezett. Aztán ott van még persze az anyám is, aki háztartásfenntartó mintaanyaként babusgatja az ikreket, és dicsekszik velük fűnek fának, és végül a családfő, az eltartó, a pénzszerző, akivel mindennap csak sötétedés után találkozunk. Mi van most? Két elviselhetetlen kishúg, akik már koránt sem olyan aranyosak, mint amikor még fogalmuk sem volt a beszédről és a járásról, az idegroncs, depressziós anyám, és a lassan "hétvégi alkoholistává" váló apám... Természetesen minderről a hirtelen lecsúszásról én tehetek. Én indítottam el a lavinát az iskolai balhémmal, így én vagyok a fekete bárány, a család azon tagja, akivel szégyen együtt mutatkozni az utcán. Ennek ellenére ma áthágom a szabályokat, és teszek a családra, és a "hírnevére"... Már messziről látom a közeledő kocsi fényszóróit, és a Mustang motorjának is felismerem a hangját. Szívem a kocsiból áramló basszussal együtt ver, és mikor Joaquin megáll mellettem, rátámaszkodom a lehúzott ablak szegélyére, és behajolok a kocsiba. -Helló Szépfiú, elvinnél egy körre? - Dorombolom, de nem bírom ki sokáig nevetés nélkül, így hamar elröhögöm magam, és egy hosszas, ígéretes csókkal jutalmazom, majd beugrom mellé, a táskát a hátsóülésre hajítom, és már indulunk is. Hajam hátracsap, ahogy a lehúzott ablakon befúj a szél. Imádom ezt az érzést! -Anyámék tiszta gázok! Azt hiszik, hogy a szobafogsággal majd kordában tudnak tartani. - Mesélem, majd a felé eső kezem a térdére siklik.
Egy ideje már úgy érzi, hogy a kedves fivérét össze kellene zárnia a világ legnagyobb politikusaival, talán még azok is sírva rohannának el a közvetlen közeléből. Olyan szerencsétlen mint valami túlbuzgó, hiperaktív kölyök akit megáldottak némi + 100 IQ-val, ami nem mindig jó értelemben mutatkozik meg rajta. El nem tudja képzelni, hogy mi késztette erre a melóra, annyi viszont biztos, hogy ő már a világvége hangulatnál tart mind ahányszor elkezd itt szónokolni. Nem véletlen, hogy minden szó nélkül feláll és elindul az ajtó felé, hogy ezzel is megkegyelmezzen saját magának valamint Aldricnak is, kinek elég fájdalmas lenne felfognia - nagy valószínűséggel -, hogy Joaquin-t ez baromira nem érdekli. Nem veszi jó néven ha valaki nemtetszését fejezi ki az iránt, amit ő viszont utál. Imádja a kocsikat, főleg azt a Mustangot amit keresztapja hagyott rá halálakor. A seregben lőtték le, és bár élt még két hetet, de az agya felmondta a szolgálatot. Arra még volt ereje, hogy megírja a végrendeletét, de ezentúl már nem tudott mit csinálni csak vegetált a kórház egyik luxusszobájában, foglalva a helyet. - Kettőre is - kacsint Jas-re mikor az behajol a kocsi ablakon, majd hosszú csókba forr össze ajkuk. Eltudná ezt viselni a nap minden órájában még akkor is, ha egyre furább dolgokat produkál szerencsétlen lány. Manapság kicsit elgondolkozott azon, hogy minden rendben van-e az agyában - a hú de okosok már megmondták, hogy nincs - ettől függetlenül ő még mindig szereti és ragaszkodik hozzá. Tudja, hogy milyen, hogy kell kezelni és azt is, hogy hibáival is képes együtt élni. Múltkor pedig kis híján vérre menő harcot folytatott egy iskolatársukkal pont amiatt, mert ítélkeztek Jas épelméjűsége felett. Ahogy megérzi a térdére sikló kezet, elvigyorodva emeli rá kék tekintetét, majd közelebb húzza állánál fogva, hogy egy finom csókot lopjon tőle. - Csak nehogy ráfázz. Ha lehet ma ne csináljunk semmi galibát jó? Szeretném, hogy végre minden jól sikerüljön.
Az egyetlen élvezhető kikapcsolódást az nyújtja, ha Joaquinnel és a srácokkal lehetek. Otthon idegennek, kívülállónak érzem magam. Sokszor olyan, mintha egy afrikai menekült lennék, akit először sajnálatból, szánalomból, majd sokkal inkább kényszerből magukhoz vett egy család, ahol mindenki úgy néz rád, mintha leprás lennél. Ameddig nem jött az az egész iskolai kirohanásom, és ameddig anyámék nem tudtak a drog, és ilyen-olyan balhés ügyeimről, amiken minden egészséges tinédzser átesik idővel, én voltam a büszkeségük, a belém vetett hitük magasabbra tört, mint a K2 csúcsa. A szemükben mindig ott bujdosott az a reménysugár, az az áhított csillogás, amit már akkor is gyűlöltem, amikor még kényszerből igyekeztem megfelelni az elvárásainak. Ösztöndíjam volt, oklevelek egész halmaza borította az íróasztalomat -pont a napokban égettem el őket-, a tanárok úgy kezeltek, mint valami mintadiákot, aki jó példaként állhat a diáktársai előtt. Én voltam a zsinórokra aggatott marionett bábu, akit kedvére táncoltathattak. Mára már csak Joaquin, és a haverok maradtak egyedül, akikben megbízhatok, és akikhez némileg ragaszkodom. A többiek -a "családom", tanáraim-, mind elmehetnek a búsba! Végre újra felszabadulhatok, és ezt akkor érzem csak a leginkább, amikor már a kocsiban ülök, és a visszapillantóból egyre távolabbinak tűnik a házunk. Legszívesebben addig sikítanék örömömben, ameddig el nem szakadnak a hangszálaim! -Hááát, attól függ, hogy mit értesz az alatt, hogy galiba. - Halk kacajom huncut cincogásként hallatszik. -Mondjuuuuk... egy kis kettesben eltöltött idő a beltéri jacuzziban? - Pajkosan elvigyorodom, és telhetetlenül puszilgatni kezdem az arcát, nyakát, ajkait, és közben egyáltalán nem izgulok azon, hogy tud-e koncentrálni a vezetésre. Élvezni akarom ezt az estét, nem pedig feszengeni!
Kezdőlap
Kedd Aug. 16, 2016 1:10 pm by 
Tárgy: Teenage dream 