[You must be registered and logged in to see this image.]

Lassan már három éve az Amerikai Egyesült Államokban élek, még sincs olyan nap, amikor ne gondolnék a szülőhazámra. Imádom Amerikát, szeretek ott lakni, de azért jól esik időnként hazautazni Európába. Franciaországot semmi sem tudja pótolni. Én tipikus franciának vélem magam: ez a nép mindig is forrongott, ha valami történt a kontinensen, akkor máris ott teremtek és mindenbe beleszóltak. Én is ilyen izgága, sosem nyugvó típus vagyok, csak éppen tinikiszerelésben. Mindig keresem a szórakozási lehetőségeket.
Tegnap hazautaztam, mert a tesómmal elhatároztuk, hogy együtt fogunk tölteni néhány napot Párizsban. Nem, nem együtt élünk már és mivel én amolyan világutazó vagyok, így nem is találkozunk nap mint nap. Persze nem vagyunk elszigetelődve, tartjuk a kapcsolatot, elsősorban telefonon. Ha valami baj lenne, vagy úgy érzi, hogy szüksége van a segítségemre, akkor én igyekszem rövid időnk belül ott teremni mellette. Ezt a találkozót a Champs-Élysées-re terveztük, a Grande Arche, azaz a modern diadalívhez. Úgy egyeztünk meg, hogy sétálgatni fogunk a belváros felé a híres körúton, elvégre én nem tudok egy helyben ülni, viszont tudtam, hogy Charonnak lehet meg fog fájdulni egy idő után a lába, ezért talán beülünk még valahova, valami kávézóba, éterembe vagy bánom is én mibe.
Táskámat kezembe veszem, majd vágtatok is a diadalívhez. Kénytelen vagyok buszt használni, hiszen autóm csak Amerikában van, bár nem is baj, elvégre a régebbi diadalívnél lévő körforgó életveszélyes szerintem. Párszor már végigmentem azon vezetve, de mindig a frász vert, hogy mikor csapnak el. Igaz, szeretem az adrenalint, de azért az kicsit drága mulatság, főleg, hogy apámé az autó. Mikor odaérek a körút kezdőpontjához, akkor veszem elő éles látószervem, hogy a sok ember közül megtaláljam azt, aki nekem kell. Fellépkedek a lépcsőn, bár sejtéseim szerint nem kínozná magát a nővérem lépcsőmászással. Viszont a magaslati levegő jót tesz, megpillantom Charont. Közepes tempóban közeledek hozzá.
- Helló! - Köszönök neki, de nem kezdeményezek ölelést, se puszilkodást. Ha ő szeretne, vagy van annyira formai, hogy igényelje, akkor miért is ne, viszonozom.
- Na mizu? Jobb már a lábad? - Kezdek el egy témát miközben már lépek is a körút felé, hogy a sétányon haladhassunk.

Nem is tudom, mikor voltam utoljára Párizsban, és ez most szó szerint értendő. A balesetem óta nem jártam Franciaországban, egyrészt azért, mert idő kellett a felépüléshez, másrészről viszont sok időmet lefoglalta, hogy ismét visszatérjek a régi kerékvágásba. Na meg persze a fotózásokkal is sok időm elment. Na de most! Most van egy szabad hetem, és ezalatt az egy hét alatt ellátogatok Párizsba, és a tesómmal is találkozom. Rég láttam már őt is, hisz nem élünk együtt, és tudomásom szerint Brigitte nagyon sokat is utazik, így még ha nagyon akarnék sem tudnék vele "egészen véletlenül" összefutni valahol. Persze ettől függetlenül még tartjuk a kapcsolatot, heti rendszerességgel beszélünk telefonon is, meg interneten keresztül.
Szokás szerint már megint késésben vagyok, Bri tuti ott van már, de Ő tuti hozzászokott már, hisz mindig ilyen vagyok. Busszal megyek Champs-Élysées-hez, s mikor leszállok, kicsit sietősen, és nagyon bicegősen indulok meg a Grande Arche felé, közben pedig tekintetem a tömeget pásztázza, hoy minél előbb kiszúrjam a tesóm. És igen, csakhamar meg is találom Őt, s rögtön el is kezdek bőszen integetni neki, majd mikor egymás előtt állunk, megölelem Őt. Nem a formalitás miatt, én ilyenekhez nem ragaszkodom, de Ő mégiscsak a testvérem, ennyi jár nekem.
- Szia! Megvagyok. A lábam meg... Hát most nem fáj, szóval fogjuk rá, jobb. - felelek vigyorogva, majd lepillantok az említett művégtagra, de csak egy pillanatra, ezután kékjeim ismét a húgom figyelik.
- Na és veled mi újság? Miféle veszélyes kalandban volt részed utoljára? - kérdezek vissza vigyorogva. Tudom, hogy miféle őrültségeket szokott kipróbálni, és érdekel. hogy újabban milyen hóbortot talált magának, amivel egyszer még ki fogja nyírni magát.

[You must be registered and logged in to see this image.]

Hát ezúttal is ráeszmélek, hogy milyen nagy Párizs. Mondjuk hozzászoktam, kiskoromban elég sok részéb megfordultam már, ennél jobb hely nincs a free-runninghoz, elvégre a sok masszív tömören elhelyezkedő épületek nagy játszóházat biztosítanak egy magamfajtának. De ezúttal nem őrültséget terveztem, csupán találkozót a nővéremmel.
Sietek a modern diadalívhez, ám miután odaérek nem szúrom ki rögtön a testvérem. Kicsit keresgélnem kell, de az is benne van a pakliban, hogy még nincs is itt. Elnézelődök, pontosabban kutakodok a tömegben, mikor a lépcsőről megpillantom Charont. Jókedvűen sietek hozzá, majd egy kisebbfajta ölelés is megesik köztünk. Fura, annak ellenére, hogy három év van köztünk, én mégis sokkal fiatalabbnak érzem magam. Jó, ez életfelfogás is, meg a hobbi is döntő szerepet játszik, de időnként mégis elgondolkodok, hogy én miért nem vagyok annyira komoly, mint ő. Már ha Charon komolynak lehet mondani... Aztán mindig arra jutok, hogy a szart akarok én érettebben viselkedni, jó nekem a magam világa, amiben teljes mértékben boldog vagyok. Önmagam leszek mindig is, valakinek tetszik, valakinek nem.
Visszatérve a jelenlegi szituációhoz, tesóm olyan választ ad, mire számítok. Jól-jól van, de azért nem a mennyországban érzi magát. El is hiszem, mit várhatnék egy olyan személytől, aki elvesztette az egyik lábát. Biztosan nagy fájdalmai lehetnek, olyanok, amikbe én bele sem tudok gondolni. Vagy talán mégis? Nekem is voltak szép is sérüléseim, ott van például az az eset, amikor hegyet másztunk a srácokkal és én valamit elcseszhettem és estem néhány métert. Akkor órákat kellett várnom egy elég csúnya nyílt töréssel a hegyen, mire értem jött a mentőhelikopter. De továbbra is úgy gondolom, hogy Charon jobban szenved, mint én.
- Az a lényeg. De ha elkezd fájni, akkor szólj és leülünk valahová! - Mindenben segíteni akarom őt, így most is az számomra az elsődleges, hogy kényelemben legyen. Közben elindulunk a sugárúton, hogy megkezdjük csajos napunkat. Ahogy elhaladunk az első butikok mellett, szinte csábítanak azok a szép csinos ruhák. Ma Charon jobban fel van öltözve, mint én, remélem ez nem azt jelenti, hogy ő tud valamit az időjárással kapcsolatban, amit én nem. Igaz, kevésbé vagyok fázós, reméljük, hogy nem lesz probléma és nem szakad le az ég itt Párizsban.
-  Húú, képzeld el, körülbelül egy hete voltunk a többiekkel ejtőernyőzni Vegas mellett. Többet is ugrottunk és a magasság elég nagy részét zuhanva tettük meg, miközben mindenféle alakzatokat formáltunk. Nagyon állatok voltunk, csináltunk is videókat, ha gondolod majd átküldöm. - Ajjajj, megjelent a valódi énem. Sajnos nem sikerül sokáig befognom a számat, de a nővérem előtt nem is fogom vissza magam. Ő már ismer engem, szóval... Tessék így szeretni engem. Elhaladunk egy plakát mellett, amin kávé díszeleg. Ajkamba harapva fintorgok el, mert imádom a kávét és bizony most jól jönne egy. Majd ha találunk egyet, bemegyek.
- És mi a helyzet a pasikkal? Vagy inkább csak pasival? - Kérdezem tesómra nézve óriási szemekkel. Fogalmam sincs, hogy jelenleg mi a helyzet vele, ezt a témát olyankorra halasztgattam, amikor szemtől szemben lehetek vele és ez a pillanat most eljött. Mint már mondtam, ez egy csajos nap, márpedig akkor muszáj pasikról is beszélni.

Nem sok emlékem maradt meg a Párizsban töltött éveimből, de annyit tudok, hogy szerettem itt élni, de hogy miért, az már homályba merült. Bár most, hogy újra itt vagyok, értem miért szeretem ezt a várost. Ez a nagy, forgalmas, és mozgalmas helyszín kit ne csábítana? Na jó, talán a szociofóbiás embereket, de én nem vagyok az, szóval.... Szóval ezentúl próbálok majd több időt szakítani, hogy "haza" látogassak, a szülőhazámba.
Jókedvűen, vigyorogva szorítom magamhoz a tesóm, egy ölelés erejéig. Aztán egy kényelmes tempóban indulunk el valamerre. Ma csak sétálni fogunk, persze azért valahol tuti megállunk, valami kávézóban, meg ahogy ismerem magunkat, nem fogjuk kibírni, hogy ne menjünk be egy-egy ruhaboltba. De még most nem. Az milyen lenne már, hogy el sem indulunk, és máris egy ruhaboltban kötünk ki? Annyira azért nem vagyok (vagy vagyunk?) mániákus vásárlók, hogy csak ekörül forogjon a napunk.
- Mindenképp szólok majd. - persze csak akkor, ha a fájdalom annyira nagyon erős lesz, hogy már tényleg nem bírom, addig felesleges szólnom. Mondjuk Bri tuti nem így gondolja, de engem az most nem érdekel. Jó, értem én, hogy gondoskodni, és vigyázni akár rám Ő is, de épp emiatt veszekedünk néha nagyon. Vele is, és a szüleinkkel is összevesztem már egy párszor, mióta felébredtem a kómából, mert néha tényleg túlzásba viszik a gondoskodást. És ez az agyamra megy már néha.
- Hű... Izgisen hangzik. Kíváncsi vagyok rá, szóval várni fogom azt a videót. - Nekem tuti nem lenne merszem ilyenekhez, na meg persze a nyomorékságom miatt nem is biztos, hogy csinálhatnék ilyen dolgokat. Kettőnk közül mindig is ő volt a bátrabb, vakmerőbb, én ehelyett mindig ötvenszer átgondoltam mindent, mielőtt megcsináltam volna. És ennél az ejtőernyőzésnél is tuti csak akkor mertem volna kiugrani, ha valaki kilök a repülőből. Bezzeg Brigitte... Na Ő akkor sem hagyná abba az életveszélyes sportok űzését, ha kitörné a nyakát. Na jó, ez egy kicsit túlzás volt, de tény, hogy sérült már le Ő is elég szépen, és még mindig ilyeneket csinál.
- Heheheh... Sehogy. Nincs nekem időm ilyenekkel foglalkozni. Meg amúgyis... A pasik barmok. Beijednek, amint megtudják, hogy nyomorék vagy, aztán soha többet nem látod. - Nevetem el magam, mikor rákérdez, hogy állok a pasikkal. Tudtam, hogy egyszer ez is szóba kerül, de nem sejtettem, hogy már rögtön a találka elején szóba fogja hozni. Igaz, csak egy... Ja nem, kettő ilyen eset volt, bár lehet, hogy egy kicsit eltúlzom a dolgot, de kit érdekel ez most? Nem kell nekem pasi, jól megvagyok én egyedül is, szóval téma lezárva.
Ahogy haladunk tovább a kirakatok előtt, az egyiknél a szemem sarkából meglátok valamit kéket, ezért megtorpanok, hogy megnézzem, mi az. Egy szép, kék selyemsál, egyszerű és letisztult virágmintával. Hát az nekem kell...!
- Hát ide mindenképp bejövünk majd. - bökök a fejemmel a kirakat felé. Még a mai nap folyamán biztos, de nem most. Bár, ha a tesóm nem látja akadályát, akkor ki tudja, lehet mégiscsak "most" lesz abból a "majd"-ból.

[You must be registered and logged in to see this image.]

Egész könnyedén megtaláljuk egymást Charonnal, legalábbis így visszagondolva. Párizsban ez nehezebb, mint gondolná az ember. Elindulunk sétálni a híres sugárút jobb oldali sétányán. Néhány általános téma után hamar ráterelődik a szó az én őrült hobbijaimra. Charon ismer már, pontosan tudja, hogy milyen vagyok és ezt én kifejezetten élvezem, ahogyan azt is, hogy nem kell előtte visszafognom magam. Ha akarnám se tudnám még mások előtt sem, csak legalább jelenleg nincs is magam miatt lelkiismeret furdalásom. Érdekli a videó, amit elhatározok, hogy meg is mutatok majd neki, amint lesz rá lehetőségem. Menet közben mégsem lenne jó videót nézni, még a végén nekimennénk egy oszlopnak és Charon elesne, valami baja történne, mentőt kéne hívni és máris kész az apokalipszis. Mondjuk az itteni orvos cuki, ha lesz időm, meglátogatom, remélhetőleg nem törött csonttal. De nem lepődnék meg, ha még ezen a héten bajom esne, addig még simán kitalálhatok valami hülyeséget.
- Oks, akk' majd megmutatom. Amúgy nincs kedved egyszer velem jönni? Nem hiszem, hogy gond lenne a lábad, a srácok úgyis megoldják, hogy neked is jó legyen. Biztos vagyok benne, hogy nagy élmény lenne, baromira jó buli. - Próbálom rávenni testvéremet, bár nem először. Azért reménykedek benne, hogy talán egyszer eljön velem valami könnyebb adrenalinütésre.
A továbbiakban a pasikról kezdem el faggatni, szurkolva, hogy talán ezúttal összejött-e valakivel, de még mindig úgy áll hozzájuk, mint eddig. Sosem értettem őt. Biztos vagyok benne, hogy van olyan normális hímegyed a Földön, akinek nem a test az elsődleges szempont.
- Ne legyél má' ilyen, vannak cuki pasik is. - Jó igaz, hogy én nem tudom átérezni ezt a helyzetet, de akkor is zavar nővérem reménytelen hozzáállása. Ha így áll a dolgokhoz, akkor sosem fogja elérni azokat, sosem lesz boldog és családja sem lesz. Remélem ezt csak túlreagálom és a valóságban azért enyhébben vélekedik a pasikról. Jobb optimistán az élet, én már csak tudom. Jobban tenné, ha átvenné ezt tőlem, semmi mást, csak ezt, hiszen annyi negatív tulajdonságom van, ez az életfelfogás mégis mindent megmagyaráz.
- Keressek neked egyet? Hobbim miatt sok fiú vesz körül, majd mesélek nekik rólad. - Vagyis gondolom, hogy csak a hobbi miatt. De hát mindegyikkel nagyon szoros barátságban vagyunk, semmi több, csak legjobb barát. Sosem gondoltam arra, hogy több legyen köztük és ez így a helyes. A világért sem rontanám el ezt a tíz-tizenkét fős atomtársaságot egy szerelemmel.
Charont figyelve nem tudom nem észrevenni, hogy szerelembe esik. Így van, csak éppenséggel nem egy hapsiba, hanem egy sálba. Meg is jegyzi, hogy ide vissza kell jönnünk, mire én egy éles jobb kanyarral behúzom őt is magammal a boltba. Rengeteg sok minden van itt, mondjuk Párizs a divatról híres, nem is meglepő. Ami engem illet, nekem is kedvem van vásárolni, úgysem minden nap jutok el egy ilyen népszerű boltba, egy ilyen úton, egy ilyen városban.
- Minek jöjjünk vissza, ha már egyszer itt vagyunk? - Kérdezem értetlenül nővérem logikáját, mert rohadtul nem értetem. Míg közelebbről is szemügyre veszi a sálat, addig én egy csini ruhácska után megyek, hogy becserkésszem és magamévá tegyem. Az anyaga megfelelő, ahogy a méret is. Ezek megállapítását követően leakasztom helyéről, majd tesóm elé viszem.
- Ez szerinted milyen? - Kíváncsi vagyok a véleményére, de akármit is mond, nem fog befolyásolni engem, úgy, ahogy a tetkós témában sem tudott. Azért érdekel, hogy mit mond.
- Felpróbálom. - Jelentem ki a válasza után, ezzel jelezve neki, hogy a próbafülkénél leszek. Ott a függönyt elhúzom, majd hamar átöltözök, magamra öltöm a kinézett ruhadarabot. Jelenleg egy magassarkú és talpú bézs szandált viselek, ami tökéletesen is illik a ruhához, amiatt nem aggódtam. Kis igazítás után kijövök a fülkéből és tesóm elé lépek.
- Na? Milyen? - Ez már tényleg érdekel, mert ha nagyon lefújogja, akkor meggondolom, hogy megvegyem-e. Talán valamennyire más az öltözködési stílusunk, az az észrevételem, hogy én sokkal merészebben öltözködöm. Személyiségünk is ezt igazolja, én szinte mindenben merészebb vagyok. Fogalmam sincs, hogy miért alakult így, ez a sors hibája, nem lehet másé.  
- Te megveszed a sálat? - Vajon nála sikeresen helytáll az a kék, virágos sál? A táskájában, netán a nyakán végzi, vagy még lógnia kell egy ideig a fogason? Mondjuk én Charon helyében megvenném, illik a szeméhez.

Brigitte most sem hazudtolja meg magát, ugyanolyan beszédes, és már-már hiperaktív, mint mindig is szokott lenni. De őt így kell szeretni, ez a jó benne. Bár néha igazán visszafoghatná magát, és egy kis félelemérzet sem ártana neki, különben a végén valami olyan dolgot csinál, amitől komolyabban megsérül, vagy... Vagy rosszabb dolog is történhet. De lehet, hogy csak én vagyok ilyen aggódós típus, és nekem kéne visszafognom magam, mert Bri ügyes lány, úgysem lesz semmi baja. Max egy-két csonttörés, abba meg még senki nem halt bele. Vagyis de, deee a húgom csak nem töri be a koponyáját, és a gerincét sem fogja eltörni, Remélhetőleg.
Ho-ho-hogy ééén? Azt elhiszem, hogy jó buli, de nem... Nem nekem való. Végülis vezetés közben is sikerült ÍGY lesérülnöm, akkor mi lenne, ha egy repülőgépből ugrálnék ki? Kösz, de nem... Bocsi. - Én és az extrém sportok két különböző dolog vagyunk, és egyáltalán nem kompatibilisek, nem lenne jó ötlet, hogy én egyszer velük tartsak. Persze néha már eljátszottam a gondolattal, hogy mi lenne, ha egy napra helyet cserélnénk a tesómmal, de ez is csak képzelgés marad, a valóságban nem lenne elég bátorságom ilyeneket csinálni. Ebből is látszik, hogy én és Brigitte noha testvérek vagyunk, egyúttal teljesen különbözőek is.
Elnevetem magam, mikor megjegyzi, hogy vannak cuki pasik is, mert biztos igaza van, csak épp azoknak már mind van barátnője... Vagy még gyerekek. Na mindegy is. Erről a pesszimizmusról amúgy le kéne már szoknom, csak épp elég nehezen megy. Ebben az esetben tanulnom kéne a tesómtól, mert Ő tiszta optimizmus, én meg... hát én meg nem.
- Nekem? Nem kell kerítőnősködnöd, majd találok egy rendes férfit. Ha meg nem, akkor macskás néni leszek, és hozhatod hozzám a gyerekeid cicázni. - Nevetem el magam, majd a húgomra pillantok, a reakciójára várva. Ezt természetesen én sem gondolom komolyan, bár ki tudja, bármi megtörténhet, akár még az is, hogy én leszek majd a dilis, macskás nagynéni a családban. Soksok pici és nagy cicával körülvéve.
Aztán megállunk az egyik kirakat előtt ugyanis megpillantok egy gyönyörű szép sálat, ami mellett nem lehet csak úgy szó nélkül elmenni, és meg is jegyzem, hogy az kell nekem, mire Ő behúz maga után a boltba, hogy közelebbről megvizsgáljam a sálat, meg még több másikat, ugyanis rólam tudni kell, hogy oda meg vissza vagyok a sálakért, otthon egy egész gyűjteményem van belőlük. Hát... Van aki bélyeget gyűjt, vagy cipőket, én pedig sálakat. Ez teljesen normális dolog.
-.Csini. - Nagyon is illik hozzá szerintem. Mondjuk tudom, hogy ha nekem nem tetszene, akkor is felpróbálná, és megvenné, nem nagyon tudnám jobb belátásra bírni.
- Fordulj körbe kérlek... Csini, illik hozzád. - felelek mosolyogva, miután végigmérem őt. Na, ebből is látszik, hogy mennyire nem vagyunk egyformák, mert én ilyet nem biztos, hogy felvennék. Főleg azért nem, mert a műláb ronthat az összképen, és nem merném ezt megkockáztatni. De Brigitte-hez nagyon is illik.
- Még szép, hogy megveszem. Sálból sosem elég.... És te akarod ezt a ruhát? - Kérdezek vissza vigyorogva, közben pedig végig a kezemben szorongatom az említett sálat.

[You must be registered and logged in to see this image.]

Sajnos ezúttal sem sikerül rávennem a nővéremet, hogy velem tartson egy jó kis kalandra. Pedig szüksége van rá, érzem rajta. Olyan feszült és görcsös. Egy adrenalinlöket nagyon ki tudja kapcsolni az embert, érzékelteti vele, hogy él! Nem tudom tovább kérlelni Charont, elvégre olyan választ ad, ami zsákutcába visz engem. Csalódottan húzom el a számat, immáron csöndesen, szó nélkül ballagok tovább. Persze csak egy ideig, nem tudom megállni, hogy ne kezdjek bele egy új témába, méghozzá olyanba, ami minket, lányokat nagyon is érint. Csakhogy a pasizás sem arat sikert, de legalább már kevésbé lemondó választ ad. A végére el is nevetem magam, tudni kell rólam, hogy imádom a macskákat, csak az a helyzet, hogy nekem nincs, mert elég sokat utazok, sokat megyek el otthonról, így nem tudnék a szőrmókkal foglalkozni. De ha a nővéremből macskás néni lesz, biztos többet látjuk majd egymást.
- Amennyiben lesz sok macskád, rajtad fogok lógni. - Az egyik ismerősöm hegymászó és ő a macskájával végzi hobbiját. Nagyon aranyos az a cirmos macska, ahogy mászik felfelé a helyen. Egyszer én is velük mentem és sokszor elveszítettem egyensúlyom, mert folyton a macskát bámultam. A másik szó, ami megfog a válaszában, az a "gyerek". Nekem? Hát most még biztosan nem. Szegényke azt se tudná, hogy hova figyeljen ilyen pattogó anyuci mellett. De majd később, mondjuk hat-hét év múlva. Csak előbb kéne egy pasi.
Nem tudunk sokáig haladni a híres sugárúton, hamar megállunk egy ruhaboltnál, méghozzá a nővérem jóvoltából. Nem tetszik az a kifejezés, hogy "majd jöjjünk vissza", ezért inkább behurcolom a ruhaparadicsomba. Charon meg is nézi az általa kiszemelt sálat, mire én is felfedező útra indulok. Találok is egy nagyon csinos rucit, majd szaladtam tesóm elé és kikérem a véleményét. Tetszik neki, ennek kifejezetten örülök. Felpróbálom és kiderül, hogy mérete is passzol. A próbafülkéből kilépek és elé sietek, hogy megmutassam magam. Kérésére körbefordulok, mire megint csak pozitív válaszban részesülök. Charon megveszi a sálat, nekem sem kérdés, nem merném itt hagyni ezt a gyönyörűséget.
- Persze, hogy megveszem, szerintem új szerelmem lett. - ezt inkább cipőkre szokták mondani, nem? Mindegy. Elégedetten húzom el ismét a függönyt, hogy visszaöltözzek. Fehér ingemet és rövid farmernadrágom magamra kapom és ahogy végzek a fizetőpulthoz indulok testvérem társaságában. Kártyával fizetek, mert épp nincs nálam sok euro, megszoktam, hogy a dollár a domináló pénztárcámban. Kiérve újra a Champs-Élysées betonjárdáján találhatjuk magunkat. Szatyrostul ballagok tovább. Érdekel, hogy miért vesz magának ennyi sálat Charon, jó, azt értem, hogy mert szereti, de na...
- Amúgy...miért jó ennyi sál? Nincs is hideg. Itt sem, Amerikában pedig mediterrán az éghajlat. Nem sülsz bele? - Nekem szokásom lazán, lengén öltözködni, szeretem szabadon hagyni nyakam, mert ha valami sál vagy kendő körbe fogja, akkor nem érzem szabadnak magam, olyan, mintha megfojtanának.