Jól ismert vékony járda a rendbe szedett tornácra vezeti a jól ismert(?) léptek gazdáját, DL-t, aki egy kockás konyharuhával letakart, zöld műanyagtállal a kezében tette meg az utat a házuktól Mr. Haynes házáig ezen a szép és napsütéses május végi Las Vegas-i szombat délelőttön.
A kis sárga bicaját otthon kellett hagynia, mert a böszme edényt sehogy se sikerült a járgány elejére applikált kosárra ráerősítenie anélkül, hogy ne szórná szanaszét a tartalmát úton idefelé egy élesebben bevett kanyarban.
Az azért mégse járná! – mert az egy dolog, hogy ő megeszi otthon a leejtett sütit, de Danny-vel mégsem etetné meg, az nem volna szép…
A tálban még langyosak a csokidarabkákkal meghintett teasütemények, némelyik kicsit barnábbra sült a kelleténél, de ez van, ha Shelly olyan bébiszittert fogad, aki malac dolgokról sutyorogva cseveg a fiújával a telefonján, ahelyett, hogy arra figyelne, mit működik egy kilencéves a konyhában. Vagyis az ominózus kilencéves nem kifelé fülelne a sütőbe tett sütik kiszedése helyett. Ez a bébiszitteri trehányság önmagában természetesen most éppen kapóra jött DL-nek, s esze ágában sem volt Mary-Sue-val veszekedni, hiszen amíg a túlsminkelt bakfis a mobilja fölött vihorászik, addig nincs útban! (Valószínű azt sem vette észre, hogy DL néha felsikkantott, vagy szisszent egy-egy apróbb égési sérülés megszerzése közben, s azt sem, hogy végül kisurrant a hátsó ajtón nagyjából tíz perccel ezelőtt.)
Az út, hál’ Istennek eseménytelen volt, már csak az volna jó, ha Danny odabent volna, amire a kislány szerint jó esély van. DL eddigi látogatásai során nagyjából szinte mindig otthon találta a férfit, aminek miértjén ő ugyan nem gondolkodott el, helyette belevéste a kis agyába, hogy ez azért van, mert Mr. Haynes-re lehet számítani… meg lehet találni… elérhető… Tökéletesen figyelmen kívül hagyta anyja azon szavait, amelyekkel Shelly arra kérte őt, hogy – ha lehet – ne látogassa olyan sűrűn Mr. Haynes-t. Bár nem is anyja szavai voltak az ellenszenvesek, sokkal inkább a szomszéd Mrs. Wallis károgása, aki szerint Danny egy közönséges gonosztevő és nem véletlen, hogy… (és ettől a ponttól következett a férfi bűneinek egész hosszú lajstroma, nem egyszer újabb – eddig még nem hallott – tételekkel bővülve.) A lány hallotta, egy részüket megértette, de mégsem volt képes elhinni, hiszen eddig csak kedves dolgokat tapasztalt Mr. Haynes-től.
Ugyanakkor a kis bogár ott zümmögött a fülében, hogy kérdezzen rá Danny-nél arra, hogy miért is utálja őt ennyire többek között Mrs. Wallis…
…de ő most nem ezért érkezett.
Tehát DL megáll az ajtó előtt, egyelőre nem kopog be. Körbenéz, hova is tehetné le a tálat, s végül a tornácon hagyott pad mellett dönt, eztán esik neki a nyílászárónak.
Kopp… Kopp! Kopp-kopp-koppkoppkopp…!
Rémlik neki, hogy a tulaj nem szereti, ha kopogás nélkül állítanak be hozzá… vagy legalábbis ez maradt meg a kisvörösben. DL hátrahagyva az ajtót bekukucskál a legközelebbi ablakon úgy, hogy az ablaküvegnek nyomja az orrát, s kezeit a szemei magasságában az arca mellé téve ugyanúgy az üvegre passzítja. Egyrészt így meg tud támaszkodni egy esetlegesen hosszabb leselkedés közben, másrészt pedig felfogja a háta mögül érkező napfényt.
Elsőre nem sok mozgást tapasztal…
Talán Mr. Haynes még aluszik… vagy talán mégsincs itthon…! – cseppet lejjebb csúszik az üvegen és cseppet jobbra, hogy jobban belássa a helyiséget… közben kezével elmaszálja a kis párafoltot, amit az üvegre lehelt, hogy az mégse maradjon ott.