Kedves régi és újonnan érkező Játékosok! Az oldal ELKÖLTÖZIK! Bővebb információ: ITT Az új elérési cím: ITT A költöz(tet)és még folyamatban, de lassan minden a helyére kerül. Addig is szeretettel várunk mindenkit!
Warning
Az oldalon erotikus tartalmú játékok is fellelhetőek. Obszcén és durva kifejezésekkel találkozhatsz, amikért felelősséget nem vállalunk, az alkotók szabad kezet kapnak a nyelvezet megválasztásában. Ne feledjétek, hogy a játéktéren karakterekkel találkoztok. Megértéseteket köszönjük!
Belépés
Chatbox
Legutóbbi témák
» Muzsika Tv Kedd Aug. 16, 2016 1:10 pm by Danny Doyle Haynes
Tárgy: LVPD 12. körzet... Szer. Márc. 11, 2015 1:09 am
Az ablakon bámultam kifele. A légkondi járt, őrült tempóban próbálta maga alá hajtani a déliközeli meleget, én meg csak bámultam az ablakon túl tátongó vidéket, a sivatagot, messze a szállodákon túl. Még mindig nem szoktam meg. Alig fél éve hogy idekerültem, otthagytam Los Angeles-t, csak mert nem bírtam a nagyvárost, a kötöttségeket, valami új kellett, most meg itt porladok egy kietlen vidéken, bambulok a semmibe és visszasírom az akkori időket. Oké, cseszed meg nem most van itt az ideje hogy sajnálkozz! - vágtam magam képletesen képen, és eltépve a tekintetem visszafordultam az aktához. Várt még rám jó pár belőle. Minden amit ellenőrizni kell, amit mások lezártak, vagy egyszerűen nem bírtak el vele, az én ölembe hullott, megszabni hogyan tovább. Untam. Egész egyszerűen rühelltem a papírmunkát, mégis fejet kellett hajtsak a hivatalos berkeknek.
- Ez is megvan.. - dünnyögtem fel, amikor a szemben fekvő órára nézve az már megint majdnem az ebédidő végét jelezte. - A fenébe.. - haraptam el, és összecsukva az ottmaradt papírköteget fellöktem magam a székről.
Hangosan kopogva a cipőm műanyag talpa a köves folyóson, hallgattam a csendet. Az emberek többsége már rég elment, van aki már vissza is jött időre, én meg csak most indulok neki.
- Hé! Kentucky! Azt az utóbbi fogást ellenőriztem, minden rendben vele, iktathatod!- szóltam oda Phillnek, akinek kétséges volt a fellépése, de sikerült elsikálni a körülményeket. Újra úton, tovább.. A bejárat fele, kifelé már látom is a bevilágító napot, és felrémlik hogy odakinn, öltönyben, a negyven fokban már nem leszek ennyire elragadtatva tőle, amikor nyílik az ajtó és egy fickó lép be. De az őt követő nő sokkal fontosabb.
- Nocsak.. nocsak.. - torpanok meg, ahogy meglátom ki is áll mögötte. - Csak nem megint a fejvadászok gyöngye? - mosolygok rá, de a mai nap meglepetés része nem is lehetne ennél kellemesebb. - Szóval Vegas bűnözőinek már megint nincs szerencséje... - ragadtam a szemeiben, de meg kell hagyni most is ugyanolyan elragadó mint a legtöbb esetben, amikor valami szarrágó férget cipel be összetörve. Hogy hogy a fenébe csinálja ez a nő..!? Annyira törékeny és mégis! Valamit tudhat. Tuti biztos hogy tud valamit, ha ezek a kezéből így esznek...
A visszapillantó tükörből figyeltem a férfi arcát, ami megvetést, gyűlöletet és lenézést tükrözött. Nem igazán érdekelt. Ha az kell, hogy a rácsok mögé dugjam, megteszem. Kellett a pénz, és ha ő tetemes mennyiségű értékes ékszereket tudott lopni, akkor nekem is kijárt a szórakozás. Feltűnésmentesen szivárogtam be a köreikbe, ami hetekig is eltartott, de meghozta az eredményét; Romano arcának egyik fele még mindig vöröslött attól, hogy a pultnak vágtam azt. Van, amikor nem működött a sima rábeszélés. Olyankor kellett különféle eszközökhöz nyúlnom. - Megdöglesz, szuka! A bátyámék majd kicsinálják az egész családod és téged is! - fröcsögte, mintha legalább egy szekta tagja lenne, ami emberáldozatokat követelt volna. Hamis félmosoly siklott arcomra, nem is értettem, miért érdemelte ki a válaszom, amiben biztos voltam, hogy nem fog tetszeni neki. - Ha bármelyikük is megpróbál ártani nekik, kibelezem őket. És megtalálom a módját annak is, hogy a sitten elszórakozzanak Önnel, Mr. Romero, miközben a családtagjai véres húscafatjainak a képét nézheti premier plánban. Most viszont fogja be, mert csak maga alatt vágja a fát - azzal kiszállva az autóból becsuktam az ajtómat, a Romero mellettit pedig kinyitva segítettem kiszállni neki, amit azzal hálált meg, hogy egy méretes nyáladagot az arcomba köpött volna, ha el nem kapa a nyakát magam elé nem rántom busa fejét, hogy közelről nézhessen a szemeimbe. - Na.. ezt nem kéne csinálnia odabent - morogtam nem túl lelkesen irányba állítva a tagot, hogy az autót magára hagyva bevezethessem Romero-t a rendőrségre, ahol egy ismerős arc bukkant fel, én mosolyogtam a szavaira, a megbilincselt spanyol pedig szitkozódott, de amint megálltam, a fogolynak is muszáj volt dekkolnia mellettem. - Üdv! Kint meg lehet dögleni, de Ön sosem jön be hanyagul - köszöntöttem kis mellékessel, és ameddig ő ízléses öltönyben feszített, rajtam csak egy vékony vászonnadrág és testhez simuló felső volt, a szavaira csak megvontam a vállaimat. - Ha több esze lett volna, akkor nem gyémántokat lopott volna és ékszerüzletet rabolt volna ki, hanem elment volna kaszinóba. De hát. nem mindenki szerencsés - pillantottam az elégedetlen és dühös fogolyra, aki a szemeivel nagyjából fel tudott volna nyársalni. Kissé pipa volt rám, de az ilyen megesik. - Merre tartott? - érdeklődtem tőle, miközben Romero-nak mehetnéke volt, ezért erősebben fogtam rá a csuklójára, kellemetlen szögben tartva az ízületeit, ő pedig felnyüszített hangosan: - Kibaszott ribanc!
Szemet se vetettem a féregre, na meg a számos kellemes.. valószínű spanyol, megjegyzésére ami szüntelenül tört elő belőle, a mögötte álló magabiztos barna nő sokkal jobban érdekelt.
- Tudja hogy van ez.. kötelességek. - igazítottam a nyakkendőmön, nem mintha rájátszanék csak így hozta a helyzet. Ha ez a nő megjelenik a közelemben.. na igen.. talán az egyetlen ok amit nem rühellek még Vegasban.
- Épp ebédelni megyek.. - húzom elő a karórám hogy rápillantsak, deee.. - elvileg.. - dünnyögöm csak az időnek, de ez még messze nem ok arra hogy bármelyik pillanatban lelépjek, és ne használjam ki az általa nyújtott kellemes időtöltés adta lehetőséget.
- Keménykezű. - nézek aztán vissza a nőre, ahogy a keretek közé szorított seggfej felvisít fájdalmában, és nehezemre esik elnyomni egy újabb feltörni kívánó mosolyomat. - Mit szólna hozzá, ha ezt itt átveszem és esetleg velem tartana? - kérdeztem megigazítva az ingujjamat - Vagy esetleg egy kávé.. - emelkedett a szemöldököm, bár már második alkalom hogy rákérdezek, de az embernek sose lesz szerencséje, ha alapból elsőre felad mindent. Vagy másodikra...
- Igen, olykor én is adok magamra - mosolyodtam el, mert tény. Bírósági tárgyalásra, vagy megbeszélésekre nem mindig ennyire lazán öltöztem, sőt.. szerettem, ha az ügyfelek változatosnak láttak, mert az már egy jele volt annak, hogy komolyan veszem a munkám és az alkalomnak megfelelő öltözékben jelenek meg. - Elvileg - nevettem fel halkan, holott tudtam, nem is régóta ismerve a férfit, hogy az első számára a munka volt, legalábbis.. mindent megtett, hogy ne legyenek elmaradásai. Na persze Romero-nak nem ugyanez volt a véleménye, nekem pedig muszáj volt valamit tennem, hogy ne szidjon el mindenki előtt. Nem mintha zavart volna, csak sok déli zsernyák is dekkolt Vegasban. - Benne vagyok. Mióta rákerült a bilincs, azóta már szinte perfekt vagyok spanyolból - mosolyogtam Sean-ra szélesen, de az előttem állót el nem engedtem, helyette a csuklóján váltott fogással, hogy ne törjem el - mert az visszaélésnek minősült volna - toltam rajta egyet, mire képtelen volt lépni. Előre, irányba. - Meghalok egy kávéért - mondtam ezt még, mielőtt elindult volna az elfogott, aki annyira nem volt megelégedve azzal, hogy őt teljesen elhanyagoltuk, ezért is váltott a taktikáján: - Azt mondta ez a ribanc... a kurva anyját, hogy megöli a családom. Fenyegett! Ügyvédet akarok! - nyüszítette némi akcentussal, megrángatva a bilincselt kezeit is, ami persze haszontalan volt. Nos, azért volt a szavaiban igazság, de amit mondtam, azt azért tettem, mert elegem volt belőle. Sosem irtottam volna ki egy családot. És hogy Sean mit hitt el Romero szavaiból? Nem tudtam. - Minél gyorsabban intézzük el a papírokat - morogtam halkan, egy rövid mosoly kíséretében.
Ámulva néztem ezt a nőt. Valamiféle csodálattal tekintettem a lényére, de soha nem értettem egy ekkora nőben hogy fér el ennyi erő. Mégis ő volt a győztes, ha jelenleg az esélyeket néztem és ez nem is lepett meg. Jószerével.. az utóbbi időben ő hozta be a legtöbb kisstílű gengsztert, és neki fizettük ki a legtöbb vérdíjat érte. Valamit.. valamiért...
- Ez remek. - kötöttem mellé egy újabb mosolyt is, miszerint ezúttal sikerült és célt értem, ám amikor a fent nevezett sértett újabb enyhe darabossággal vetített szófordulattal követelt, azonnal visszanéztem a nő szemeibe.
- Micsoda széégyen.. Egy ilyen törékeny nő!?? - játszok rá az egészre, de a szemeim mosolyából is tisztában van vele, hogy az egész csak színészet.
- Juanito! - kiabáltam hátra az egyik épp arra lézengőnek - Vidd ezt az úriembert egy magányos cellába... vagyis VÁRJ! Mégse! Tedd őt be a nagydarab kopasz mellé az úgyis annyira szereti a kötekedőket. - mosolygok megint, de nem a fickónak szánom, és amint a foglyot átveszi tőlem, már lépek is oda a felvételi pulthoz.
- A kisasszony tiszta. Kikerülhetjük a szokásos ellenőrzéseket, kezeskedem érte! - mutatok a pultra Cecilie-nek, és az azonnal keresi is a gépben a részleteket. - Felipe Romero. Orgazdaság.. kábítószer kereskedelem.. - sorolom őt megelőzve csak hogy könnyebbséggel éljen, és kapom el a papírt aztán amit kihelyez a pultra.
- Most már csak egy aláírást kérünk.. - veszem ki a tollat az öltönyöm belső zsebéből és átnyújtom a hölgynek.
- Cecilie, kérem számolja le a kiírt összeget. - utasítom, és amennyiben a dollárok ott hevernek az asztalon és az átvételi bizonylat is teljesítve, az ajtó felé intek, hogy amennyiben minden rendben, indulhatunk.
Meglepő gyorsasággal dolgoztak a zsaruk, és nem is állt szándékomban ezt a kisebb felhajtást azzal megakadályozni, hogy akadékoskodni kezdjek. Ahogy a nagydarab rabot emlegették, muszáj voltam elfojtani a feltörni vágyó széles vigyoromat, főleg akkor, amikor Romero arckifejezése az addigi ugatásból szinte nyüszítővé vált, s egy visszafogott torokköszörüléssel konstatáltam csak, hogy nagyon meg fogja szívni, de nem voltam már olyan pozícióban, hogy megkérdőjelezzem Holmes döntését. Az viszont ténylegesen is meglepett, ahogy a férfi minden eddigi hivatalos, ám unalmas procedúrától megmentett, értetlenül vontam össze a szemöldökeim a nagy bizalomtól, amiben részesített. Soha, egyetlen apróbb momentumot sem árultam el magamról, csupán azt tudták, hogy sikeres vagyok. De talán jobb is, ha a módszereim fedve maradtak és titokban a szervek előtt. Már rég bent ülnék valamelyik magánzárkában, azt pedig nem engedhettem meg magamnak. Nagyon nem. - Köszönöm - rebbent a pillantásom a férfi szemei felé, ahogy kivontam az ujjai közül a tollat is elkerülve azt, hogy megérintsem őt akár véletlenül is, s a szignót csak a szokásos stílusban írtam rá a lapra, s azután csak a főbb adatokat futottam át, hogy valóban helyesek-e. - A toll - szélesebb mosollyal nyújtottam vissza a pennát a férfinak, s ha visszavette, akkor a hölgyre is egy ugyanolyan mosolyt villantottam, no meg azért a pénzre is. Imádtam, ha fizettek és annyit, amennyit ígértek. Bárki is volt a másik oldalon. Shane! Este kisvonatot fogsz kapni! Bazsalyogtam meg a gondolatra hirtelen, aztán a tárcámba süllyesztettem a gyors számolást követően a kapott összeget. - És ezt is köszi. További szép napot.. - intettem az arra flangáló egyenruhásoknak és azoktól mentes egyéneknek. Fordultam csak egy negyedet, hogy Sean-ra nézzek fel. - Kávé, vagy inkább ebéd legyen? Vagy esetleg a kettő együtt? - kíváncsiskodtam, mert tulajdonképpen az ő szünetét fogom félig-meddig lefoglalni és azért nem fogok felelősséget vállalni, ha később majd rástartol az amúgy isteni fánkokra, amiket a munkatársai visznek be az őrsre. Egy éhes zsaru pedig veszélyes. Legalábbis.. elvileg.
Hivatalos berkek... Na igen, a rendőri bürokrácia nem mese, és bár nem sok jót tudtam az előttem feszítő hölgyeményről, - lényegében semmit se -, de rosszat még annyit sem, így hát élve a hosszú.. általa behozott gazfickók bűnlajstromának tényével, megadtam ezt a bizalmat. Hisz számtalanszor dolgoztunk már együtt mi ketten.. Még ha az csak pár perc is volt, néhány átvétel, eme hófehér falak keltette berkekben, biztos voltam a dolgomban.
A toll visszakerült, ahogy én is visszaillesztettem a korábbi helyére. Még egy utolsó pillantás a mögöttem feszítő már lassan zsibongóvá váló térre, és azután kitűzött újra a nő.
- Rajtam ne múljon! - egy utolsó mosoly a szemeibe, és ha már szerencséssé tett, megteszem azt a néhány lépést előre, kezem a kilincsen, nyílik az ajtó előtte, engem meg egyből mellbevág a tűzforró érzés. Valóban valami iszonyú az a forróság kinn.
Koordinálva az arcberendezésemet, ha kilépett, csak utána követem. De megtorpanok. Először körülnézek, tanácstalan vagyok, elvégre az általában kutyafuttában meglátott szokásos helyekre, a McDonalds-ba vagy a Burger King-be mégse vihetem. Hirtelen támadt konfigurációs kérdések...
- Mondja! - fordulok aztán felé, már ha ő is megállt mellettem - Mit szólna hozzá ha meglátogatnánk mondjuk egy pizzériát vagy van jobb ötlete!?? - kérdő, megemelkedett szemöldök. Hogy mit várok tőle!?? Itt élek már.. No lássuk csak.. lassan több mint fél éve, de a lakásom és az őrs közötti utat leszámítva, meg a négy falat odabenn, a környéket nemigen ismerem. FALSH! Igen, azt hiszem most ütött ez vissza először az életben! Mégse adom fel a dolgot olyan könnyen...
Ahogy megindult az ajtó felé, csak akkor követtem, fitólag végignézve az öltönyén, és már ebben a pillanatban úgy éreztem, hogy a legszívesebben még pár réteget lehámoznék magamról. Nem voltam annyira beöltözve, mint ahogy Sean, de így is majd' szétfolytam. Ha nem itt lettünk volna, bizonyára kevesebb ruhában látott volna. Úgy értem.. az időjárásnak megfelelően. Mosolyogva pillantottam fel rá, ahogy elhaladtam mellette, s odakint egy hatalmas sóhajt eresztve csak ki magamból torpantam meg akkor, amikor ő is, kérdőn pillantva rá, hogy miért is tette azt, amit. Az étel említésére is ösztönösen nyaltam meg alsó ajkamat és már akkor bólogattam beleegyezően, amikor még csak be sem fejezte a mondandóját: - Az olasz tökéletes - egyeztem bele széles mosollyal, elnézve az út felé gyorsan, aztán eszembe jutott valami, amit mindenképpen ki akartam próbálni. - De csak abban az esetben, ha vetkőzik, Sean - kihívóvá vált a pillantásom, csípőre tettem a kezeimet is, ahogy Shane-nel szoktam, ha éppen vártam tőle valamit.. És remélve, hogy nem mond ellent, vagy nem szeretne vitába szállni velem a nyomozó, lassan végigvezettem a pillantásom a mellkasát fedő zakón. - Idekint nincs működő légkondi, és egyébként is.. szeretnék valami újat látni Öntől. Mondjuk azt, mi is rejlik a zakó alatt - széles mosoly jelent meg az arcomon. Nem mintha terveztem volna a flörtölést, hiszen mióta Shane megszületett, nem volt kedvem/módom ezt gyakorolni, de remélhetőleg sikerülni fog a tervem Holmes-szal szemben. Igen! Az lesz a legjobb, ha vetkőzik. Ha és amennyiben engedett nekem, elégedett mosollyal szemléltem, viszont ha megtartva a rendőri öltözködés szabályait ellent mondott nekem, azt sem bántam. Én megpróbáltam! ( ) - Gyalog szeretne menni, vagy megbízik a vezetési stílusomban? - tettem fel ismételten egy kérdést, kezembe csúsztatva a skusszkulcsot is.. mutatóujjammal bökve egy hófehér Jetta felé. Nem volt kedvem nagyon kirívó autókhoz és Romero-val amúgy is kockázatot vállaltam, hogy bepiszkítja ezt a csodát. Mert minden autó kiérdemelte a tiszteletem. Szerettem őket. Megvesztem az autókért. És még volt egy-két dolog, ami ugyanezt váltotta ki belőlem.
Olasz... - ismételte fel a fejem, rövid másodpercekkel azután hogy kimondta őket. Végül is... - jutottam döntésre, amikor indulnék, de a következő mondandója megakaszt.
- Hoggy.. Mi!?? - nézhetek tutibiztos bután a szemeibe, de sokmindent el tudtam volna képzelni erről a nőről, kivéve azt hogy itt, az utca kellős közepén nekem essen, habááár.. Tény és való, tudnám szeretni. Azt hiszem... De hamar jön is a kiegészítés én meg mellőzve a korábbi ábrázatot végignézek a saját ruházatomon.
- Végül is... - ismétlem most már ténylegesen is, és letörölhetetlen, ámbár azért a hivatáshoz mérten rejtett mosollyal a képemen, fogom magam és lehúzom magamról a zakót. A karomra terítem.. De ő még mindig nem mozdul..(?)
- Ezt is!?? - kérdezem, megemelkedett szemöldökkel a nyakkendőmre matatva, de ha bólint, vagy esetleg bármiféle jelzést adna nekem, játékosan megforgatott szemekkel már bontom is az egészet, hogy kihúzva a nyakamból oldjam a felső két gombot is, a nyakkendőt meg beletúrjam a karomon figyelő zsebembe. Már most tetszik nekem!
- Hát... - veszek nagy sóhajt az egészre - Most őszinte leszek Önnel, ezt az egészet nem gondoltam túl jól át! - fékezhetetlen a mosolyom, végtére is.. igazat beszélek. Csak ŐSZINTÉN! - Tudja muszáj bevallanom hogy nem sok helyet ismerek.. itt.. Vegasban, szóval ha azt mondanám lepjen meg!?? - emelkedik jobb szemöldök a szemébe, és na ITT.. veszett a csorba a férfiúi büszkeségen, azzal a különbséggel hogy valamiért ez most piszkosul nem érdekel. Talán mert eljött velem.. Vagy talán azért mert úgy érzem már eleve ezzel nyertem! Igen.. Nyertes vagyok!
Felnevettem jóízűen az első reakciójára. Istenem! Még egyszer meg akartam lepni ezt az embert! Amint egyértelművé vált, hogy engedett nekem, elégedett mosollyal szemléltem végig a mozdulatsorát: - Ezt már szeretem.. - széles mosollyal konstatáltam, és amikor egy újabb kérdés hangzott el a férfi szájából, csak egészen kicsit, évődőn bólintottam. Ha most pókereznénk.. tuti nyertem volna két kört.. és most még csak kártya sem kellett ahhoz, hogy kevesebb ruha fedje. Tökéletes! A gombok pedig már tényleg csak a ráadást képezték.. és ha olyan viszonyban lettünk volna, ami természetesen nem volt köztünk, ehhez a külsőhöz biztosan összeborzoltam volna Sean haját.. az illett volna ehhez az inges fickóhoz.. sokkal lazábbnak látszott így, mint az átlag fakabátok, akiket már alapból mindenki kiszúrt a tömegből. Mert ez az öltözködés a politikusokra, a bankárokra és a zsarukra volt jellemző. Kivétel nélkül. Meglepni?! Hirtelen széles mosoly futott szét az arcomon, de aztán rendeztem az arckifejezésemet is, s egy peckes mosollyal bólintottam csak. - Rendben. Akkor viszont kénytelen lesz beülni mellém, mert az egyik kedvenc helyemre megyünk. Meglátja! Imádni fogja! Azt mondják, egy cseppnyi Róma szökött Vegas-ba.. én hiszek ennek, képeken csodás az a város - csicseregtem és már meg is indultam az autó felé, amit menet közben nyitottam ki pittyegtetve azt, és amint kiiktattam a riasztót, kinyitottam az ajtót is a kormány felőli oldalon. Reméltem, hogy nem voltak fenntartásai nőkkel szemben! De az is biztos volt, hogy nem itt és nem most fogom megmutatni neki, hogy az illegális versenyeken hogy is szoktam meghajtani a gépeket. - Ígérem, nem harapok! - mosolyogtam át rá az ajtó mellől, ha nem indult meg felém, és csak akkor ültem be az autóba, ha ő ismételten engedett nekem ebben. - Legközelebb inni megyünk, ha tényleg nem tudja, mi van ebben a városban. Van még pár jó hely - ígértem meg neki még szélesebb mosollyal, miközben a biztonsági övet is becsatoltam.
- Meggyőzött! - vágtam rá széles mosollyal, de ahogy a dolgok most álltak, még a világ végére is elmentem volna vele! Na jóó, ez több mint túlzás, de azért elég sok helyre. Lelkes voltam. Végtére is.. neeeem, mert nem láttam nőt jóideje, oké, ez igaz is, de sokkal jobban tetszett hogy végül engedett nekem. Valamiféle győzelemként könyveltem el! Pozitív életszemléletű, vidám nőnek tűnt, és én.. Már nagyon régóta nem találkoztam ilyennel! Mondhatni kincs a sivatag mélyében...
A kocsi kilincsébe kapaszkodva - ami valljuk be, egész pofásan festett - még egy pillantás jutott nekem.
- Mertem remélni.. - mosolyodtam el, bár bevallom, fejben ez azért egészen másképp játszódott le, mégis nyitottam az ajtót és beraktam magam az ülésre.
- Engem nem kell visszafogni! - biztosítom, elvégre a leginkább a "legközelebb" szó ragadta meg a figyelmemet, ami azt jelenti, nem csak.. egy futó ebéd lesz a mi viszonyunk, vagyishogy megvan az esélye. A gondolat kellemes vigyorgást rajzolt ki a képemre, ahogy a lóerők megindultak, én meg.. nemcsak hogy őt követve, de ne hozzunk szégyent a rendőrségre szintén bekapcsoltam magamat. Mehetünk! Egy eddigiektől merőben eltérő ebédnek vágunk elébe. Isteni egy érzés lesz! Már előre tudtam...
Szélesen mosolyogva ültem már be az autóba, ahogy azt mondta, őt bizony nem kellett visszafogni. Bevallom, nem gondoltam volna róla, hogy áldoz az alkohol szenvedélyének, de... mindent meg kell tudni a másikról, nem igaz? - Ha rosszul vezetnék, csak szóljon - biztosítottam, hogy a véleményére mindenképpen fogok adni, holott teljesen haszontalan kérés volt.. bíztam a képességeimben és nem most fogok banális hibákat véteni, efelől semmi kétségem sem volt. Lassan csorogtam ki az útra - hála az ebédidőben történő hatalmas forgalomnak, és már tudtam, hogy az a fél órás szünet közel sem lesz elég a férfinek, hogy megebédeljen rendesen, valamint visszaérjen, ezért fordultam felé menet közben.. - Remélem Önnél a telefon, mert egy órára most el fogom rabolni. Minimum - nevettem fel.. nem mintha vele megtenném. Különben sem akartam minden áron megtudni tőle információkat, ami.. valljuk be, gyanakodtam, hogy közel sem kell erőszakos eszközökhöz folyamodnom az ebéd során. Az első piros... felsóhajtottam félhangosan, de nem panaszkodtam. Már megtanultam, hogy az ott és akkor kezdődik, amikor valakinek jobb reflexei voltak nálam. Addig minden tökéletesen rendben volt. - Nem valami puccos hely.. amúgy - mosolyodtam el, ahogy ismét megindult a sor, és nem is volt messze. - Esténként mindig élőzene van, fenomenálisan zongorázik az a férfi.. gondolom ilyenkor még felkészíti az ujjait estére - vélekedtem csak úgy, hogy megtörjem az esetleges csendet, és egyébként sem rám vallott, hogy ne beszélgessek, ha lehet rá ok, vagy indok. Nem mellesleg Shane megtanított arra, hogy nem kell mindig csendben maradnom. A kisfickó, ahogy az eszembe jutott, boldoggá válva jutott eszembe az, hogy egy kis, kevésbé fűszeresebb ételt választva neki meglepjem őt. A következő pirosnál ismételten megálltam. Egy tűzpiros Porsche mellett, amit sikerült alaposan megnéznem magamnak, a benne ülő hatvanas férfit azonban inkább kerülte a pillantásom, és aztán el is fordultam, vissza Sean felé. - Mondja, Mr. Holmes.. mi a kedvence? Az olaszon.. és a kötelezően tömény és szurokfekete kávén kívül - kíváncsiskodtam, és igen, már látható távolságra ott volt a kis étterem, csak ránk várt.
(Az étterem belső tere pedig ilyen lesz majd: *-* )
- Nyugodjon meg.. Nem árulom be a közlekedésieknek.. – széles a vigyorom, visszafogni se tudnám már ha kellene, és nézd csak mit ad isten! Ki gondolta volna, hogy majd ilyen kellemesen történik az ebédszünetem!?? Jó helyen, jó időben.. - idéződik fel egy régi mondás, és bár soha nem hittem az effélékben, a véletlenek most számomra kedvezően összejátszottak! Tartsák meg jó szokásukat...
- Szóval azt mondja.. érezzem most Önnek kiszolgáltatva magam!?? - cinkos mosoly játszik a szememben, és hogy honnan az indíttatás hogy ilyen nyíltan flörtöljek vele? Tudja isten, mégis valahogy automatikusan történik az egész. Nem ellenőrzöm, nem kényszerítem, mégis valahogy felszabadultam vele. Mesés nő... Igen, sokszor járt ez a fejemben, holott alig néhányszor láttam, nem is ismertem, nem is tudtam igazából ki ő, talán férjezett?? Nem, nem láttam gyűrűket, de sohasem tudni, ez egy modern világ. Lenyelek egy sóhajt, egy késztetést hogy kérdezzek, csak bámulok ki az ablakon magam mellett, amikor megáll mellettünk egy fekete Land Rover. Valami gyanús nekem...
A kérdése ránt ki a révedésből, valahogy elveszett a jókedv, habáár.. egy percig sem lógatom az orrom, még mindig vonzó a szabadság íze, de valamii.. útközben befészkelte magát a fejembe, viszont még nem igazán tudom mi is az.
- Egy helynek.. nem feltétlenül kell nívósnak lennie, hogy kellően szórakoztasson. - mosolyodom a szemeibe, de az a tudat.. az a valami... Újra gondolkodom, a nőnek nem tudom, feltűnik e. Csak mereven bámulok magam elé, ki a szélvédőn, és ahogy újra megáll, csak az újabb kérdés után pillantok a szemeibe.
- Nos.. nem tudom van e bármi amit szeretek.. - magyarázom, habár valami itt az eszembe jutott - A koporsószögön kívül.. - rántom elő a kis cigarettatárcát a zakóm bal zsebéből az ölemben, hogy bemutatólagosan felemeljem, de nem szándékoom rágyújtani belső térben. Azt hiszem.. Pedig az a valamiiii..! - Átkozott függőségek.. - morgolódom azzal kettőt nyelve útközben, visszatuszkolom a zakózsebbe. MEGVAN!!! -Miss.. Read! – kapok aztán oda hirtelen, de valószínű csak zagyvának tűnik az egész – Tudom, hogy azt ígértem ebédelni viszem, vagyishogy maga visz engem, de épp itt az előbb! Az előző pirosnál! Állt mellettünk egy fekete LandRover! Benne egy kopasz, tetovált fickóval, nem tudom látta e, na szóval ŐT.. kéne követnem, mert az nem volt más mint Mortimer James! A helyi maffia kisstílű kis kifutófiúja, de szemtanú egy ügyben! – darálom gyorsban az egészet, fogalmam sincs róla megértett e. - Vagyis lekötelezetté tenne, és ESKÜSZÖM! Legközelebb bepótoljuk ezt az ebédet, MINDENKÉPPEN!!, ha kitenne a következő lehetőségnél, hogy azonnal hívjak egy rendőrautót erősítésnek!
Lassan szélesedett az a mosoly az arcomon a szavaira. Az átlag nők biztosan replikáztak volna arra, amit mondott, ugyanakkor Shane jutott eszembe abban a pillanatban, és mielőtt még megszólaltam volna, elharaptam azt a vágyat, és csak a mosolyom, no meg egy apróbb bólintás volt a replika. A fene vigye el! De aztán a beszéde, az egész lénye valahogy megváltozott egy pillanat alatt, s ha nem is tettem szóvá mindezt, valahogy ott lebegett a levegőben a változás szele, a mosolytalan pillanatoké és az, hogy tudtam, valami olyasmi fog következni, ami nem lesz ínyemre. Mégsem kérdeztem. Hagytam, hogy a keze kutasson a cigaretta után, amit csak a periférikus látásommal észleltem, de aztán a piros lehetőséget adott arra, hogy valójában is megnézzem magamnak. Nem az enyém volt az autó. Így hát csak a tulajdonosa szokásait alapul véve hagyatkozhattam arra, hogy engedem rágyújtani a nyomozót, de aztán.. a doboz visszakerült a helyére, én pedig.. nem is tudom, vártam. A nyelve olyan gyorsan pörgött, hogy a gondolataim közben alig-alig száguldottak, hogy értelmezzem mindazt, amit mondott, de ahogy elhaltak ajkán a szavai, gyorsan kellett átgondolnom mindent... Azt, hogy segítek neki, és ameddig ő az erősítést hívja, addig nekem sikerül talán meglepnem ezt a Mortimert. Nem tudja! Siklott át az agyamon a felismerés, és ha hagyom, ha megteszem... akkor leleplezem magam. Véglegesen, amit nem tudok kimagyarázni azzal, hogy adrenalin löketet kaptam. Nem volt sok időm, ebben biztos voltam, és amikor a lámpa vöröse narancsra váltott, döntöttem. De azért egészen halkan, szinte csak magamnak elmorogtam egy.. káromkodás-félét. Shane távollétében néha becsúszott egy-egy ilyen pillanat. - Hívja az egységét inkább, mint hogy azzal pazarolja az idejét, hogy még a rendszámot sem jegyezve meg, csak az autó típusát látta.. és a tanút - sóhajtottam fel, és csak lassan rázva meg a fejemet, meg sem várva, hogy a lámpa ténylegesen zöldre váltson, a Porsche reakcióidejét beelőzve adtam gázt az autónak és fordultam hirtelen balra, hogy a következő kereszteződésnél jobbossal beérhessem. Nem tököltem azzal, hogy elfedjem azt, miért is vezettem zökkenőmentesen nő létemre. Az autó megadta magát az akaratomnak és szinte siklott az aszfalton, mint egy prédájára vadászó leopárd, miközben a szemeim egy pillanatra sem vettem le az útról. A kormány a kezemben fordult, már a jobbos kanyart véve csak meg, amikor ismét megszólaltam.. Már ha még nem beszélt a fakabátosokkal. És csak reméltem, hogy eltereli a figyelmét a beszélgetés, Mortimer látványa arról, hogy nem egy nyugodt, külvárosi anyuka stílusban vezettem. A fenébe is! - Mi a terv? Megvárja az erősítést? - pillantottam oldalra, a férfire, amikor már szemben, keresztben húzott el előttünk az a bizonyos fekete Land Rover. És aligha egy szőke plázacica volt a sofőr, inkább az, akit leírt az imént Holmes. Mindettől függetlenül két autó és egy kanyar választott el attól, na meg a közlekedési szabályok, hogy rávethessük magunkat az üldözöttre, aki még mit sem sejtett a dolgok jelenlegi állásáról.
Nem az történt amit vártam. A nő még beszél, de az én fejemben már száguldoznak a gondolatok. A zakóm zsebéért nyúlok a telefont halászgatom, ki gondolta volna hogy.. hogy is volt..?? 8... 7.. 4.. - próbálnak felidéződni a részletek, mint egy lassított felvétel, de a kezem közben pörög, a telefon gyorshívója már csipogtatja is a számokat, de mielőtt a fülemhez emelném és szólhatnék bele, hirtelen lendület töri az egészet kettőbe. Megkapaszkodom! Automatikus reakció, ahogy a telefon hirtelen esik ki az ablakon, és csak fordulnék utána nézve, amikor jön az újabb forduló. Erre már kevésbé vagyok felkészületlen. Megkapaszkodom, de még mindig a telefon hűlt helyét figyelem.
- Megvárnám.. Ha adna egy másik telefont..- fordulok hirtelen a nő fele, de mielőtt a reakcióideje ideérne, már el is száguld az az ismerős autó.
- OTTVAN! - mutatok irányba, habár látja, tökéletesen - Forduljon rá! El ne veszítse! - utasítom, de nem törődöm vele többet, a fegyveremért nyúlok, a derekamon figyel, és bár nagyon nincs kedvem belekeveredni valamii.. utcai lövöldözésbe, nem beszélve arról hogy belekeverjek egy civilt is, de eszemben nem volt kihagyni ezt a lehetőséget. Már hónapok óta keressük ezt a fickót! És a nagy halak mindig előbb tüntetik el a tanúkat minthogy kézrekerüljenek...
Szinte lassított felvételben láttam, ahogy röpült a telefon. Pont azon a kis résen, ahol alapesetben senki ilyet meg nem próbált volna, de Murphy törvényei úgy látszik, elevenen élnek a mindennapokban. - Kesztyűtartó - böktem oda anélkül, hogy nem néztem felé, arra reagálva, hol is talál telefont. Meg még mást is. A jogosítvány, autóbiztosítást igazoló csekkek mellett megbújt még egy csomag zsepi és az egyik Browning-om.. két tárnyi tölténnyel mellette. Biztos, ami biztos alapon az ember sosem tudhatja, mivel találja magát szemben. A fojtózsinór nálam volt, mint mindig. Olyan helyen, ahol sokan még csak nem is keresték volna. Épp, hogy csak ráfordultam, hallottam Holmes hangját, mire csak egy lassú biccentés volt a válaszom. Körülnézve kanyarodtam csak ki az utcából, eleinte csak lassan csorogva tovább, de ahogy ők sem tartották be a sebességkorlátozást, nekem sem az volt az elsődleges szempont. Inkább a balesetmentesség. És az, hogy Sean elkaphassa őket. - Pontosan milyen ügyben tanú az, aki most menekül? Mármint biztosan hogy tanú csak? - sandítottam Sean felé, és ahogy a következő saroknál vett egy jobbos kanyart az előlünk iszkoló.. nem igen tudtam volna máshogy befordulni.. de figyelmeztettem a férfit, nem tudom, még időben-e, mindenesetre a kezem rácsúszott a kézifékre.. - Bocs.. Kapaszkodjon! - épp, hogy csak kimondtam, rántottam is fel az ülések közti féket, a másik kezemmel ellentartva, és ahogy a kocsi segge kivágódott másik autók elé, akik szabályosan vezettek, centikkel csúsztunk csak el egy fekete Mercedes orra előtt. Nem foglalkoztam ezzel, már fel is pörgött a motor a Rovert követve...
Kesztyűtartó.. - cseng vissza a szó a fülemben és első blikkre.. nem is vagyok biztos benne hogy most mire gondolt. Mégis a tudatalatti valahogy eszméletlenül dolgozik, egy újabb kapaszkodást megejtve kezem már keres is a fogantyúért, nyitja, és látja meg benne azt a... na igen, nemcsak a telefont. Mégsem kérdezek rá van e fegyvertartási engedélye, mert fejvadász lévén biztos hogy van.. és még ha ilyen törékeny nőként, senki nem is nézné ki belőle hogy elbír, de legalábbis hogy foglalkozik ilyen horderejű fegyverrel, de mind én, mind az a böszme fenyegetőző latin is szemtől szembe tapasztaltuk a válaszokat. Mégse a fegyver volt az amire elsőként rákapott a kezem. Markomban a telefon, az ajtót csak visszakézből vágom a helyére és máris elém kerül a kép! Jelzem, hogy ha már ilyen tökéletesen áll a kezében a kormánykerék, csapjon bele, el ne veszítse, és ahogy a gázba tapos, csak fél kézzel markolva a mobilt, a másikkal megkapaszkodom a majrévason.
Tárcsázok. Nagyvonalakban, egymás után írom be a számokat és a fülemhez emelem.
- Ramirez!?? - kérdezem - Itt Holmes! Sürgős segítség kéne! Megtaláltam Mortimer James-t! - szövegelem - Igen, azt a Jamest, ne tettesd már hülyének magad! - zsigerből jövő szóképek. - Itt vagyunk aaa.. - nézek ki az ablakon, a kapaszkodót persze mindvégig fogom, valami eszementül vezet ez a nő! - A 93-astól nyugatra, az Alexander Road-on! - éles kanyar balra, én meg kis híján kenődöm az ablakra.
- Várj! - nyökögök, a telefon nyomódik a képembe és amint vissza egyenesbe, csak akkor folytatom. - Már a Walnut Road-on! - helyesbítek. - Küldj ki akit csak lehet! Zárjatok le minden lehetséges kijáratot! - részletezem - Lehet ez az utolsó esélyünk! - azzal kinyomom az egészet, épp időben, hogy az ölembe dobjam az egész apró, nőies(?) kis készüléket, és újabb kapaszkodót vegyek, ahogy a kocsi segge kifarol. Talán most vagyok túl a második infarktuson.. - lélegzek nagyokat ahogy a csöppnyi nőre nézek, és máris nem tűnik már olyan hirtelen jött jó ötletnek, az az eltervezett vacsora. Vagyis ebéd!
- Egy.. egy.. - találom csak most valahol a hangomat a hozzám intézett kérdésre - beépítési ügyben, de nem mondhatok többet. - hadarom, szemeimmel még mindig azt a koromfekete járgányt követve - Még nem teljesen tisztázott a részvétele. - ez viszont igaz. Nem újkeletű ügy már, és még mindig, a magunk közül elszenvedett halálesetek szívügye az osztálynak, az egész Rendőrségnek, hát még ha egy halál hiábavalósága megkérdőjelezhető, ha az azt érdemlő kezekre bilincsek kerülnek, és ezzel az elhunyt is megkapja a neki kijáró csillagot. Minnnd.. hozunk áldozatokat az életben de ha kell, hát értelmes csatában vesszünk el! Mindenki megérdemli a neki kijáró tiszteletet!
Hallottam, ahogy és amit mondott. A lehurrogásra csak egy elnyomott széles mosoly volt a válaszom, miközben a szemeimet le nem vettem a célpontról és az útról. A lehetséges akadályokról, ami valljuk be, jobban hasonlított a GTA-ra most így, ebédidőben, mint a kihalt késő hajnali utakra Las Vegas-ban. Imádtam ezt az érzést! Kedvem lett volna Rid-et felhívni, hogy társuljon be, de inkább elvetettem az ötletet. Biztosan még alszik az éjszakai műszakja után. Sóhajtottam fel hirtelen, és inkább teljes mellszélességgel/vállszélességgel arra koncentráltam, ami most volt. Mint Holmes nagy légvételeire. Csak alig sandítottam oldalra rá, de valahogy nem tetszett nekem az, amit láttam. - Igyekszem Önhöz mérten vezetni a jövőben - hogy ezzel mit akartam mondani? Nem, nem azt, hogy neki inkább a nyugdíjas tempó jött volna be, csak.... csak a versenyeken, és ha mennem kellett, akkor én toltam neki. Úgy, ahogy azt kellett és ahogy minél előbb a célba értem. Mellette? Nos.. igen, legközelebb figyelmeztetnem kell magam, mielőtt még olyat tennék, ami felkeltené a figyelmét.. nem csak.. fejvadász voltam és vagyok. A Mortimert illető kérdésre kapott válaszra csak lazán bólintok egyet már vissza is nézve a célra.. a Rover pedig épp, hogy csak átcsúszik a narancssárgán, mielőtt a lámpa vörösre váltana. Tudom, hogy még van idő. Egy kevés legalábbis, ezért is vágódom ki ismét a megüresedett keresztúton, hogy a kocsi szinte úgy suhanjon át a kereszteződésen, akadálymentesen, ahogy csak ritkán tudok városi, legális közlekedéssel menni. - Kéne valami villogó, mielőtt lekapcsolnak minket is - jut el a fejem már a következő gondolatra, és tudom, merre tartunk. A közeli távolban egy lassan pöfékelő gyárkémény magasodik.. régi épület, ahol már csak alig van élet a munkások részéről, sokkal több elhagyatott rész, ahol bármi és bárki megfordulhat. A fene vigye el! Az utat elhagyva a szemeimmel nézek csak gyorsan körbe a hátsó ülésen, mintha.. mintha lenne ott valami, és hirtelen fordulok vissza, pont időben elrántva a kormányt, mielőtt nekimennénk egy előttünk rostokló oldtimernek. - Az ülése mögött van a villogó. Néha használom is. Kirakjuk? - hamis, cinkos mosollyal néztem oldalra Holmes-ra csak egy fél pillanatra, követve a fekete Rovert.
Igen, azt hiszem ezt mondta. Vagy legalábbis ez visszhangzik vissza a fejemben, de.. ENNYIRE LÁTSZIK?? - ijedek meg - Ennyire puhány lennék?? - nyelem a következőt, de most nem foglalkozom azzal hogy megigazítsam a jelenleg nemlétező nyakkendőmet, sokkal inkább köszörülök a torkomon.
- Nem kell, csakk.. - hebegem, valamiii.. torkomszakadtából jövő hirtelen hülyeséget - csak kissé elszoktam a terepi munkától. - hazudom. Részszínt előre. Neki a szélvédőnek és teljes tekintettel a kocsit követem. Vagggy.. csak nem akarok balra nézni, bele a szemeibe.
HIBÁS LÉPÉS!!! Vagy csak az a hibás hogy a kocsiba beleültem, mert a következő bukkanó... Ha eddig nem szorítottam a majrévasat most rákapok ezerrel, és csak akkor.. csak valamikor akkor engedem el, amikor már túlvagyunk, a.. csöppet sem nem-visszafojtott lélegzetű kereszteződésen. De az autósüldözés megkövetel mindent ugye...
- Maga mindig így vezet..?? - a célpont az ablaküveg. Előre, a tempó szoros, de a járművet nem veszítem, és tudom, igen, sokat köszönhetek neki - már ha ezt az egészet egyáltalán túlélem - de mégis valahol toroknál fojtogat az érzés.
Nem kapok választ. Vagy legalábbis egyelőre, a villogó viszont.. Ugye nem gondolja hogy ilyet cipelek a zsebemben!?? Kérdőn is tekinthetek rá, elvégre.. Tényleg! Ésszerűtlen egy kérdés, amikor.. az ahogy hátra tekintget, felmerít még egy problémát.
- Nenézzen hátra.. Nenézzen hátra! ELŐRE NÉZZEN!!! - mutogatom veszettül, amikor egy hirtelen rántás, én meg a változatosság kedvéért most a kartámaszba kapaszkodom meg, kis híján.. ne szerénykedjünk, szinte tíz körömmel kikapva belőle egy darabot. Pediiig.. milyen jó munkát végeztek a manikűrrel!
- I-gen, pont ezért mon-dtam. - már szinte dadogok, de hogy a félelem teszi ezt velem!?? CÁFOLOM! Biztos csak... talán... Aztán az a második kérdés..
- Lehet nem ártana.. - egyezem bele - mielőtt tényleg kinyír valakit.. - zsigerből folytatom - vagy minket.. - ezt már csak dünnyögöm, de NANÁ! Csak mert.. fontosabb James-nél az életem. ROHADTUL FONTOSABB!
Bólintottam. Mégis minek ellenkezzem olyannal, ami részint igaz is? Természetes, hogy Holmes az iroda fogságában több időt tölt el, mint kellene, de hát ilyen a nyomozók és feletteseik ideje. Kutatás, gondolkodás, részben passzív nyomozás. Már ami a cselekvéseket illette. A tettei, az, ahogy rámart az autó belsejére, emlékeztetnie kellett volna, hogy nem egyedül vagyok, és a következő kérdése volt az, ami egy pillanatra megakasztotta a gondolataimat, mire az ajkaim elnyíltak kissé, de aztán hagytam a kérdést. Vagyis a választ. Jobban kellett volna vigyáznom arra a titokra, hogy esténként, versenyeken ki voltam, hogy mi voltam. Hogy mi hozott lázba, de ő kérte, hogy el ne veszítsem James-t. Én pedig megtettem, ami tőlem telt. Mégis, egy időre hagyva az elhanyagolhatatlant néztem körbe, és ahogy felvetettem az ötletet, hagytam, hogy Sean válaszoljon. Még ha be is volt tojva annyira, mint eddig senki mellettem! A hirtelen jött figyelmeztetésre csak egy kicsit csúszott meg a kezem a kormányon, a szívrohamot hozva rám csak az emelkedett hanggal. - Oké, nyugi.. tényleg - motyogtam nem túl nyugodtan. Részben bántott a dolog, hogy ennyire nem bízott meg bennem, részben pedig.. nem volt másik része ennek az egész érzéskavalkádnak, és csak lazán, hagyva, hogy az autó valamelyest lelassuljon, lehúztam a lábam a gázpedálról. Aztán a villogó, én pedig Sean szavai után csak enyhén ráztam meg a fejem.. - Igyekszem lassabban vezetni. Tényleg nem lenne jó, ha minket szúrnának ki, viszont ha nekiállunk kékben és vörös színben pompázni, csak akkor állnak meg, ha kifogy a benzinjük. Fogalmuk sincs, ki vagyok. Önt pedig nem ismerik fel, annyira kapaszkodik - húztam el nem tetszően a számat is az utolsó szónál, és bevallom, egy kissé epésebbre sikerült ez a szó, de nem akartam őt megfeddni. Tulajdonképpen az én hibám volt, hogy halálfélelmet érzett mellettem. Nem is kicsit. És csak azután, ha bármit is reagált, gondolkodtam el egy percre, hogy mintha elfelejtettem volna valamit.. Furcsa, a helyzethez nem passzoló mosollyal pillantottam csak futtában a férfire mellettem: - A fiaaa... ömm.. a családdal mellettem vagy mögöttem sosem így vezetek - és igen. Ahogy ezt kimondtam, a lábam csak hangyányit csúszott rá a fékre, hogy fokozatosan, de lassuljon az autó. Úgyis tudtam, hova tovább az előlünk menekülőknél.
Nyugi... Nyugi??? TÉNYLEG!??? Valahol mélyen kezdem azt hinni ez a nő tényleg csak szórakozik velem, de másrészről meg azt, hogy én vagyok az aki puhány és elveszett. Vagy legalábbis talán nem jó lépés elsőre egy ilyen nőbe kezdeni bele, talán jobb is hogy kiderült, mielőtt.. A nő látszólagos nyugodtsága mégis valahogy elbűvölt. Mintha ezt csinálná egész életében, mintha folyton csak száguldozna, fel-alá a városban, maga ellen hívva ki a veszélyeket és aki önálló és kemény NŐ! Nagybetűvel.. és még ha a korábbiakról tanúbizonyságot téve nem zárhatom ki ezt a tapasztalatot már ott az őrs folyosójára becitált nem egy félkegyelművel, de azt sosem gondoltam hogy ENNYIRE.. kemény nő! És talán tetszett... Talán. De most ez nem az a pillanat amikor erről tanúbizonyságot tegyek, ez most az az alkalom amikor féltem az életem! Mert soha nem bírtam még a hullámvasutat sem, sem a vidámparkokban vagy Disneyland-ben!
- Jól van akkor nem kell villogó.. - meggyőzött. Azt hiszem, végtére is ami eljutott a fejembe, tényleg igaza van. Mire az erősítés ideér, és pláne a hangzavar amivel általában jönnek, talán egyszerűbb lenne saját pontot tenni az ügy végére, és nem mert az jól mutat a papírokon.
Az "annyira kapaszkodik"-nál azért csak sikerül kissé megköszörülni a torkomat, moderálni a modoromat, visszaszerezni az önbecsülésemet, amiii.. valahol már elveszett és erős a sanszom hogy a nő előtt már hiába is keresem, de azért mégis megpróbálok egy változatot. Lassul a tempó, és én elengedem a kapaszkodót. Újabb köszörület, vele egy sóhaj is, beeee.. és ki, lassan, de a kifelé utat már álcázom csendben, nem akarom hogy még nagyobb madárnak nézzen mint ami már alapból is vagyok.
- Szóval van családja.. - csak egy kis mellékes, beszélek, de a szemeim sorra előre pásztáznak. Ekkor hajolok csak le a fegyveremért, ami a padlóra esett valahogy útközben, és ami pancser és örök hiba, de legalább nem lőtte el a lábamat, és ellenőrzöm a tárat benne. Minden a helyén. Már csak nekem kell összeszednem magam végre.
- Ott.. ott befordultak balra! - mutogatok előre, ahogy a kocsi egy hideg, és rácsos kapun hajt be, ami mögött egy üres gyárépület áll. Vélhetőleg. És hogy mi lehet odabenn?? Azt én is szeretném tudni, de házkutatási nélkül, vagy egyáltalán ellenőrizve a terepet, nem biztos hogy ajánlatos a bejutás. Vagy jórészt megpróbálkozni vele.
- Ott álljon meg! - mutogatok szembe, egy alig.. párszáz évesnek tűnő hátrahagyott újságosbódé mögé intve, ahol a kocsi vélhetően kellően rejtve marad. Egyelőre... - Bemegyek. - és ezt már csak magamnak intézem, de hogy jó ötlet e?? Tisztában vagyok vele, hogy nem. De a kérdés túúl hívogató és kecsegtetnek a válaszok és ha James végre a markunkba kerülne, egész sokmindent felgöngyölíthetnénk az ügyben. Vállalom ezt a kockázatot.. Eldöntöttem. De a nőt, nem sodrom veszélybe. Ittmarad!
- Maga meg várjon meg itt! - hozzá intézem, és már a kezem ott fekszik a nyitógombon. Ha nem vagyok akadályozva benne, a következőkben lenyomom...
Újabb biccentés, hogy beleegyezett abba, amivel érveltem. Nem volt felesleges, de mindenképpen jobb volt úgymond árnyékban maradni, ha már vadászni indultunk. Nem igaz? Az pedig, hogy valamennyire elejtettem az igazat, z én hibám volt. A legboldogabb perceim is egyben tehettek a legsérülékenyebbé, ami és aki Shane volt. Rettentő kevesen tudtak a létezéséről, s ahogy az lenni szokott, olykor kicsúszott az, aminek nem kellett volna. A megjegyzésére csak felé kaptam a fejem lassú ritmusban, egy bólintás kíséretében. Egészen szokásommá vált ez a reakció, amiről le kellett, hogy szokjak. - Igen, tudja a szüleim nem igazán bírják azt, ha hullámvasúton ülnek - vigyorodtam el, és eszembe jutott, hogy anyám hogy pörölt velem évekkel ezelőtt, amikor életemben először léptem át a megengedett sebességet. Húsz évesen szobafogságra akart volna ítélni, amikor megfenyegettem, hogy apámat is elviszem egy körre, aki pedig imádta azt, ha száguldott alatta a vas. Legalábbis régen. De minekután elmúlt hatvan is, nem szándékoztam szívinfarktust okozni neki azzal, ha mitfahrert csinálok belőle. - Ahogy a kisfiam sem. Ő még a matchboxos időszakát éli, de már nagy rajongó - nevettem fel büszkeségtől dagadó szülői pillantással, amit leginkább csak a szélvédőnek küldtem már, mert félő volt, hogy Sean újfent jön majd azzal az előre előre, csak előre nézzen felkiáltással, én pedig inkább engedtem neki és a célpontot figyeltem. A tár kattanására néztem csak a férfi felé, de aztán a szavaira, az irányba mutatására, már megfelelő sebességgel csorogva csak be oda, amit kinézett magának Sean, és egészen halkan dorombolva állítottam le az autó motorját is. Aztán megint a szavai... Bemegyek - ez a szó visszhangzott vissza a fejemben, de mielőtt még vakmerően kirobbant volna az autóból - talán megkönnyebbülve, hogy kiszállhat mellőlem, a kezem automatikusan és hirtelen csúszott rá a combjára, térdétől nem messze. - A fenéket várom meg! Tudja, edzőteremben sem lehet egyedül az ember a súlyok és balesetek miatt. Ugyan mit mondanék a munkatársainak, ha esetleg lelövik? Saját felelősség? Ez nem egy műtét, Sean - sóhajtottam fel halkan, kiszabadítva magam a biztonsági öv fogságából, és félig a férfi elé hajolva kinyitottam a kesztyűtartót. A kezem már bele is túrt, kiszedve belőle a már látott pisztolyt és a tartalék tárakat. Biztos, ami biztos alapon. - Szeretném legalább fedezni - néztem bele a szemeibe, ha ő is felém nézett, de nem cselekedtem előbb. Megvártam, hogy mit lép. Hogy beleegyezik-e abba, hogy segítsek neki. Mert ha igen.. akkor hasznossá tudom magam tenni érte. És neki dolgozva félig, amiért nem vártam fizetséget. De valahogy fontossá vált ez az egész James ügy nekem is. Talán ő tette azzá.
- Okos szülei vannak.. - csak úgy a miheztartás végett válaszolom, ahogy a szemeim rátapadnak az előttünk kanyarodó gépre, de aztán az újabb szavai már igazán meglepnek. Mégis.. Most valahogy nem érzem elérkezettnek az időt, hogy családi megbeszélést tartsunk, és bár nem felejtem el, ez biztosan igaz, inkább az előttünk befordult autóra intek, minekután jó lenne nem hagyni meglépni őket! Be is csorgunk a megadott helyre, a motor enged, beáll a néma csönd. Szinte hallatszik a lehelet, a környék kihalt, senki sem mozdul amerre a szem ellát a körletben, mégis megfogalmazódik az a tényállás. Mindenképpen kézre kell keríteni James-t! Az elhatározás megvan. Az utasítás is, még ha velem bármi is történne, egy civilnek baja nem eshet, és ha még kisfia is van... Ittmarad a kocsiban, ez az újabb tényállás. Amiből nem engedek, mégis ahogy már nyomnám a kilincset, a keze az ami megakaszt. Zavarban vagyok. A kezét nézem, aztán értetlenül a szemeibe, és nem kell beszéljen, már azokból lefogadom hogy akadékoskodni fog! Miért nem lottózom!
- Miss Reed.. NEM! - beszélek, de nem úgy néz ki mintha érdekelné - Maga szépen ittmarad, és figyeli a terepet, és majd telefonál ha.. - kapnék a telefonomért a zsebemre, ekkor kekeckedve az emlékkel hogyan is reptettem meg nem is olyan régen, és ha az övé nálam van, vajon melyik az amivel hívni fog!?? Megforgatom a szemeimet, de nem jut eszembe jobb érvelés. Vagy mégis.
- Tudom hogy maga olyan tökös nő.. - folytatom miközben a tárakkal való ügyködését nézem - és nem is hiszem egy percig sem hogy az a fajta akit védeni kéne, de gondoljon a GYEREKÉRE! - emelem ki a lényeget, hátha az célt ér a helyzetre - Nem tudjuk mi vár benn, és nem tudjuk hányan vannak. - ezek tények - Ha engem kilőnek, max egy szűkölő kutya marad utánam, de maga... - és itt már nem akarom folytatni az egészet, talán nem is kell, elég háromszöggé hajtott zászlót láttam már életemben, ha csak a bátyámra, vagy Charlie-ra is gondolok, még ha... Talán bántott volna ha tényleg baja esik. Egész biztosan bántott volna...
Ezzel mégis mire akart célozni? Akadtam el hirtelen a gondolatmenetben, de aztán inkább hagytam a fenébe. Mert mégis mit kellett volna mondanom? Hogy igaz? Van, akinek több kell, mint hogy bevásárlókocsit tologasson egész életében. És kell.. egyszerűen kell a több, az, hogy valami életben tartson, hogy szinten tartson, és hogy valami úgy kellemes bizsergéssel töltsön el. Néha. És van, hogy a fenébe kívánom az egészet és másra sem vágyom, csak hogy Shane hozzám bújjon szinte minden reggel. Kell ez a kettősség. Egész egyszerűen férfi! Ez biztosan egy olyan indok, amivel mindenképpen meg akarta nekem magyarázni, mit lehet, és mit. Az érvelésére csak összeszorítom a számat és felvonom a szemöldökeimet. A lehető legnyugodtabban nézem meg a tárat a benne nyugvó lövedékekkel, és csak akkor nézek félre aztán róla, el a szemeiből, amikor befejezte a hirtelen jött ellenvetését, azzal a lehetetlen indokkal, amivel... és igaza volt. Van. Aláírom. De mégis létezik egy de, egy olyan szócska, amivel sosem lehet rendesen vitatkozni, egyik részről sem. - Rendben. És ha bemegy, akkor Ön lesz - tételezzük fel - sok ember közt az egyetlen. Esélyeket nézve jobb a kettő, mint az egy. Töltény tekintetében is. Itt nem a keménységről van szó, higgyen nekem - akadtam el hirtelen, mert.. a leghatározottabban állíthatom, hogy magamat aztán tökösnek egy kicsit sem éreztem. Soha! Felsóhajtottam. Gyűlöltem vitatkozni és győzködni bárkit is, de.. megint az a nyomorult de... - Ha baj van, hogy jelez nekem? Morze jelekkel? Füstöt ereget? Vagy éppen kikiabál? Mi lesz akkor, ha túszul ejtik? Ön nem tud kiszabadulni, én meg várok az erősítésre, akik aztán nem is biztos, hogy hallgatnak rám, mert az Ön emberei - a hangom nyugodt maradt, nem győzködő, csak kérdéseket felvető. - Fejvadász vagyok. Ön szerint vízipisztolyt fogtak rám és műanyag késekkel jöttek eddig nekem? - hagytam félbe a mondandómat, vagyis azokat a kérdéseket, amiket reméltem, hogy megért Sean. Nem vitázni akartam volna neki, csak segíteni. És eszembe is jutott valami. - Azzal, hogy itt maradok, nem érek semmit. Odabent lehet, hogy aggódni fog a civil hátsómért, de idekint is elkaphatnak engem ugyanúgy. Ha látják, hogy kiszáll az anyósülés felől, akkor tudják, hogy nem egyedül jött. Innentől kezdve ugyanott vagyunk - sóhajtottam fel ismételten, ölembe engedve csak a fegyvert végül, a tárakat pedig úgy fogtam meg, hogy akár kivehette a kezemből is azokat a férfi. Nem akadékoskodtam tovább. Majd eldönti, kéri-e a segítségem. Mindenesetre ha elviszi a telefont, hogy értesítse a munkatársait, akkor majd én gondolkodom el azon, ha kellene segítség, a Morzék istenéhez mégis hogy kéne imádkoznom.
És szövegel... Nem lep meg, SŐT! Kicsit sem mondom azt hogy ne lenne egy percig is igaza az egészben, mégis ott van az a de. De ő egy CIVIL! Egy igenis.. dögös kis civil, fegyverrel a a kezében, ami valljuk be, jól áll neki, épp olyan mint Jolie a Tomb Raiderben, de most nem erről van szó. A szöveg viszont még mindig nem áll el, és bár fél szemem közben a szemközti téglaépületen, látok e valahol mozgást, a másikkal mindvégig a nőt követem és azt a tényállást, hogy hogyan is fog ez végződni. Szemernyi kétségem sincs afelől hogy nem-enged nekem, és valahogy már kedvem sincs próbálkozni. Pedig valami azt súgja KÉNE! Egyszerűen bilincseljem az üléshez??
- Tudja mit!?? - vágom aztán az egészet kettőbe, már ha volt még egyáltalán mondanivalója, újabb fekete pont, vagy érv, ami őt igazolja az egészben, de ha nem volt, legalább nem akadályozzuk a csendet! - Velem jöhet, de mindig maradjon a hátam mögött! - utasítom a szemeibe.. Hangsúlyozom: A SZEMEIBE! Egészen közelről, hozzádőlve, csak amíg nyilvánvalóvá nem teszi hogy megértett. Amint ez megvan, lazítunk a dolgokon.
- Ha kinyírják magát, esküszöm én nyírom ki másodszor.. - zsörtölődöm, de közben kilököm az ajtót, a fegyver magam mellett a kezemben és bőszen körbenézegetek. Még mindig sehol senki.
Ha halom az ő ajtaját is csapódni a hátam mögött, csak akkor nézek felé. Fejjel a kapu felé intek, jelzendő: arra megyünk, de ne feledje mit mondtam! És kétmarokra fogva a pisztolyt a kezemben, némi laposkúszásszerű tünetegyüttessel megközelítem az út másik felén álló épített kerítésoszlopot. Csak amögé befeszülve állok újra meg, hogy ha csatlakozott, csak úgy résnyire, de kidugjam a fejemet. 3 másodperc alatt kell felmérjem a terepet!
És meg is van az az autó. Pont ott áll. Közvetlenül az épület mellett és ahol vörösen rozsdásodva csúszik félig félre az az egykor szürkére festett vaskapu. Sejtelmem sincs mi a fene fog odabenn várni minket.. Mégis valami azt súgja, hogy egyetlen pillanatot se tékozolhatunk! Nevezzük talán valami szimatfélének.
Kezdőlap
Kedd Aug. 16, 2016 1:10 pm by 
Tárgy: LVPD 12. körzet... 
)