Casper Damon Jesse

Karakter személyisége

◆ pozitív tulajdonságok:
-- nem beszél feleslegesen
-- óriási az irodalmi műveltsége
-- Victoria-t, a nővérét őszintén szereti
-- magas a fájdalom küszöbe
-- rövid a reakció ideje

◆ negatív tulajdonságok:
-- bolond, de nem csak úgy, komolyan őrült
-- erőszakos
-- képtelen uralkodni magán
-- számára a társadalmi normák csak afféle eldobható útmutatók
-- szereti nézni más szenvedését

◆ egyebek: csak, hogy pár betegségéről szó essen:
- enyhe skizofrénia
- borderline személyiségzavar
- hallucináció
- kóros paranoia
- hipochondria
- súlyos bipoláris zavar
- és így tovább orrvérzésig

Történet vagy szerepjátékos példa

Sokáig csak néztem a telefont magam előtt, végighúzom rajta az ujjam, majd torkot köszörülve felállok. Nem tudom, hogy akarom-e, bizonytalan vagyok. Egy szál melegítő alsó van csak rajatm, így sétálgatok a hotelszobában, vagyis az emeleten, amit megvettem, és átépíttettem. Nem tudom, nem tudom, nem tudom. Hogy rajta akarom-e hagyni ma valakin a nyomomat, a hátam tökéletes képmását az ütések vörös vonalaival, hegeivel... nem tudom. Átmegyek a nappaliba, és óvatosan elhúzom az egész falas függönyt, mikor meglátom a falhoz rögzített bilincseket, megszívom az ajkam, majd félre billentem a fejem. Ha valaki idejön, nem fogom tudni visszafogni magam, sose tudom. Ujjaim idegesen esnek neki alkaromnak, a más véresre kapart részt vakarják tovább, tudom, hogy ez csak pszichés viszketés, és nem is csak ezért bántom, hanem mert a fájdalom pár pillanatra összerázza a gondolataim, melyek oly gyorsan szaladnak ezer felé. Ahogy kicsit visszanyerem a tisztaságot fejemben, kifújom a levegőt. Nem, nem kell prosti.
Megfordulok és inkább kimegyek a mosdóba, fogat mosok, jah, esteledik, és én most keltem. Nem nagyon szoktam aludni, aztán néha beájulok váratlan helyeken, időkben, ezért sem ténfergek el nagyon. Lehajoltam a csaphoz és gyorsan öblítettem, mikor kiegyenesedtem, megtöröltem a számat és a tükörbe néztem, majd ijedtemben elejtettem a fogkefémet.
- Bassza meg Liam... - Mordultam fel és lehunytam a szemem. Mi a franc? bevettem a gyógyszert és... miért van itt? Miért teszi ezt velem? Már megtanultam, hogy  tök felesleges azt tettetnem, hogy nem látom, vagy hallom, mert úgyis felhúz annyira, hogy üvöltsek vele, akkor meg már minden kijön rajtam.
- Öcsi, jól otthagytál háromkor, még nem láttalak így összeesni - Vállat vontam, és karba fontam a kezem, de nem álltam meg, kimentem a konyhába, hogy egyek egy lekváros kenyeret, előszedtem hozzá mindent, és a kést is a fiókból. A pultot direkt falap fedte, tekintve a kapcsolatomat a késekhez, és igaza is lett a szüleimnek, máris tiszta vágás volt, karcolás, és néhol mély lyukak voltak, ahol belevágtam a kést.
- Bocs, nem gondoltam volna, hogy a halottakat is értesítenem kéne, ha esetleg gyorsalvásba kapcsolnék - Néztem le a kenyérre, és elkezdtem felvágni. Nem, nem, nem! Ma nem fogom őt látni, nincs is itt, csak képzelem... nem hagyhatom, hogy felhúzzon.
- Tedd meg, amit akarsz. Mert tudom, hogy akarod, jobban, mint te. Tedd meg, tedd meg, tedd meg Damon! - A hang egyre erősödött, próbáltam a kajára figyelni, de nem ment, a nevemre pedig beleállítottam a kést az asztalba.
- Fogd be a szádat, rohadtul nincs közöd hozzá! És te is tudod, mi lesz a vége. Elvesztem a fejem, és akkor... - Elharaptam a mondatot. A mosolygó rémkép lassan közelített, megállt a pult másik oldalán és félre döntve fejét az arcomat tanulmányozta.
- Elveszteni a fejed? Mert szerinted most magadnál vagy? Nem, te nem... te soha. Azok a hangulatingadozások, a hallucinációk, a pokol a fejedben... a sok kényszer. Mitől félsz? azon a téren már nincs mit veszítened. Igen, ha hívsz egy prostit, bántani fogod. De nem mindegy?! Ők is ezt tették veled, a többiek! Mert nem vagy olyan erős, mint ők. Emlékszel még? Milyen volt az ágyhoz kötözött kezekkel feküdni Damon? Milyen volt az elektrosokk kezelés? Még most is ránganak tőle az ujjaid, nem igaz? Szétfutnak a gondolataid, nem tudsz koncentrálni...- Akaratlanul a kezemre nézek, melynek ujjai remegnek, igen, még érzem, a tappancsok hűvös köreit, az áramot, ahogy végigszalad testemen, a feszülést bennem, az üvöltést, a műanyagot a számban, hogy ne harapjam, nyeljem le a nyelvemet. Csak mégrosszabb volt utána. Sokszor még ma sem tudok normálisan lábra állni. Kezdek dühös lenni az emlékekre, sebes kezem ökölbe szorul a kés mellett az asztalon.
- Hagyd abba... - kérem "bátyám" halkan, összeszorítom fogaim, de érzi, hogy itt az ideje ütni a vasat.
- Mert ők abbahagyták? A tabletták, az injekciók, amiktől néha úgy eltompultál, hogy a nyálad is kifolyt? Az melyik része volt az álljnak? Mert sokmindent láttam, azt nem. És mikor véresre kapartad az ujjaid a falon, mert bezártak? Vagy mikor az az orvos megszúrt? Na? Az hogy esett? - Azonnal alkaromhoz kapok, a vakarások melletti hosszú hegre. Érzem, hogy kezdi elcsapni az agyam az ideg, a sötétség nő, feszít, robbanni akar, hátrálok, de sarokba szorultam, és ő csak jön, fölém magasodik. A bennem lévő szeretetéhség próbálja legyőzni a szörnyet, és ezt megérzi Liam... hát hogyne, hiszen ő is a fejemből jön.
- Akkor mondd neki azt, kérd tőle azt, hogy érjen úgy hozzád... meg fogja tenni, te is tudod... aztán, ha meguntad...-
- Nem fogom megölni - Csattanok fel, elrántva a fejem, arcom elé kapva a kezem. Miért? Miért nem tudok megszabadulni ezektől? Nem csak tőle...
- Nem is kell, csak adj neki valamit abból, ami neked van! - Érzem magamon kutakodó pillantását, és a dühből átcsapok a másik végletbe, a sírásba, nem bírom, ha kiabál velem.
- Ha hívsz valakit elmegyek - Hallom a melegebb hangot, és én máris a telefon felé rohanok, tárcsázok, és kérem, hogy küldjenek valakit. Bárkit, de viselje jól a fájdalmat. Az nem árthat, úgyis ki fogok borulni, ha nem, Liam tesz róla. Lerakom a telefont, és körül nézek. Már nincs itt. Összehúzom magam apróra a padlón, és kisírom magam. Negyed órán át fekszem a szőnyegen, míg kopognak. Felállva kinyitom a szobaszervíznek, és borra valót adva kizavarom. A vacsorámra nézek... pulyka. A pillantásom máris kiürül, és a késhez megyek a konyhába. Határozott mozdulattal rántom ki az asztalból. Mezítláb megyek át a nappalin az állatig, és vágom bele, megkönnyebbülést érzek.