What if... I take YOU home ("Ice ice baby!" alternate ending III.)

Széthúzna az az elvetemült vigyor, naná, hogy vannak ötletek, de előbb csapok le a szájára. Egyszerűen mert kell nekem, és egyszerűen mert.. nagyszerű érzés...

Érzem a kezeit a derekamon, a hideg ki is ráz egy szemvillanásnyi időre, de aztán a szövege..
Muszáj belemosolyognom a csókba, folyton csak szövegel, de én meg még erőteljesebben kapok rá, ahogy a mondjuk hogy teljesen ép kezem valahogy rácsúszik az oldalára, először rövid kitérőt téve a hátán fenn, de aztán indul is vissza, hogy végig a pólón rácsúszva a fenekére, egy hirtelen erővel a testemre rántsam.
És ekkor hangzik fel az a kopogás...

Nem én engedem el, ő az aki szabadul. Nincs ínyemre, de nem ellenkezem, amikor...
Nyikorog az ajtó és egy ismerős hang tör be.
Hogy basznátok már meg a jó édes kurva anyátokat!!

- Kopj le Steve.. - beszélek csak az épp szembenfekvő erkélyajtó üvegnek, nem kell hogy a szemeibe nézzek.
És TALÁLT! Vajon Vespa miért nem így kezdte??
Nyikordul az ajtó.. megint, én meg csak ekkor nézek újra le, Octoberre, ahogy... valami hirtelen folytán nevetni kezd.
Elengedem... (már ha eddig nem fűzte ki magát az ölelésemből.)

- A pápa. - jön aztán a válasz a semmiből, csakmert.. Csakmert.
És ahogy elhangzik a többi...

- Nekem jobb ötletem van.. - dünnyögöm, és már nem várom meg amíg válaszol, emelem is! Csak most nem a szoba felé cipelem, élesen ellentét az irány, vékony folyosó, a földön a szokásos üvegek, a konyha.. és ha nem ellenkezik, a szemben fekvő pulton, a hűtő mellett rakom le.
Ekkor engedem csak el, már ha hagyja, egy utolsó lépést megtéve vissza, csukódik az ajtó, és felkarcolva a szék lába a hideg követ, a támláját a kilincs alá illesztem.

- Most.. már nem menekülsz..! - a hangom gurgulázóan fenyegető, a szemöldököm emelgetése mégis vicces, és ha mindezt hagyta nekem, csak ekkor lépve közelebb a lábait hogy közéjük állhassak szétfeszítem, és két, egyik sajgó tenyerembe fogom az arcát.
Csak így rontok neki újra. Fojtott vadsággal mégis minden vágyammal a szájára tépve.
És hogy ő!??
Azt meglátjuk hogy reagál a következő percben!

A pápa…
- Küldj neki egy fotót. Ne már kimaradjon a buliból. – döngöm vigyorogva.
Erre Ville közli, hogy jobb ötlete van, mint a kilincsre kifüggesztett figyelmeztető cédula. Könnyűszerrel kap ölbe, és kicipel a konyhába. Hamarosan a pulton találom magam. Semmi ellenvetésem ellene. Sőt! Izgi. Megvan ennek a helynek is a saját szexelős hangulata.
Halk nevetést hallatok, miközben figyelem mit ügyködik a székkel az ajtónál. Eltorlaszolja a bejáratot. Remélem, ez majd feltartóztat mindenkit.
És fenyeget…
- Miért? Eddig úgy tűnt, akarok? – tudakolom somolyogva.
Hogy meggyőzzem a szándékaimról, egy elegáns mozdulattal kapom le magamról a pólómat. Ugyanezzel a lendülettel dobom le a padlóra. Most úgy vagyok, ahogy hagyott Vespa felbukkanása előtt. Félmeztelenül.
Ville visszatér hozzám és csupasz testével a combjaim közé furakszik. Érzem nekem préselődni aaa… Hűha!
Az arcomat a tenyerébe zárja és ismét lecsap rám a csókjával. Van benne valami állatias, ami nagyon tetszik. Izgatónak találom.
Ha nem lenne olyan lázasan elfoglalt a szám és a nyelvem, most azért könyörögnék, hogy ne hagyja abba. Két tenyerem közben a hasára simul, s onnan kifelé siklik. Érzem az ujjaim alatt a bordái vonalát, ahogy komótosan simogatom és cirógatom az oldalát.

- Küldök én annak annál sokkal többet is.. - ezt már csak dünnyögöm, de mivel elkapott a következő szövege, duma helyett inkább intézkedem, és már fenn is van a karjaimban, útban a konyha felé, ami az egyetlen szilárd pont. Ponnt.. IDE(!) nem fog betörni senkise, vagy aki igen, azt tuti kizsigerelem!

Visszaút felé.. Most ő a kiszemelt célpontom, az áldozat?? Mondhatjuk talán azt is, a kérdés ő mennyire osztozik ebben, de még erre is van visszaszó.

- Úgy tűnt, hagyod hogy megakadályozzanak abban amit akarsz.. - csak halkan sziszegem, mély, gurgulázó hangon, egy percig sem vád, inkább vicces fenyegetés, amivel el is érem a célomat. Egy pillanat alatt repül a póló a földre, én meg sunyi mosolyt villantok.

Csak egyetlen lépést lépek közelebb. Azt az egyetlent amivel elérem a térdét. A szemeim a térdét pásztázzák.. Le, ahogy nyelve egyet, téved végig rajtuk a szemem, aztán a kezem.. Lassan nyomom meg.. Ott a térdkalácsa két oldalán, azt az érzékeny pontot hogy érezze, aztán marva vonul végig a combján a két kezem, egészen fel, majd elérve a tövét fordul vissza le, hogy aztán élesen kapva rá a térdére, egy pillanata alatt ketté rántsam.
Ekkor préselem rá a testemet..
Hogy érzi e hogy felizgatott?? Azt kötve hiszem hogy nem, és csak ekkor jönnek az ajkai!

Élesen fogja tenyerembe az arcát a két kezem, és hirtelen rántom rá a csókomat. Hogy élvezem e!?? Ez nem is kérdés, a legszívesebben felfalnám itt helyben, mégis ahogy a kezei is indulnak, újra utat keresve a hasamon, majd csúsznak oldalra be, még erőteljesebben préselem neki a testemet, ahogy a kezeim eleresztve az arcát csúsznak a hátára le, az egyik belekapva a tarkóján a haja tövénél, hogy biztosan tartsam, míg a másik le újra végig a combján előre, majd megint fel, kissé ügyetlenebbül is talál rá a gombjára.
Hiába, a balos a gyengébbik kezem, de nem fog egy iylen visszatartani ezért ugrik a gomb, a cipzár megadja magát az erőnek, és ha még mindig nem állított le, a kezem beférkőzik a nadrág nyílásán.
Hogy mennyire erőteljesen érintem?? Hátt.. most nem az óvatosságomról vagyok híres, de minden egyes porcikájára figyelek. Kibaszottul KELL!!!
De nem mindenáron, mindent beáldozva érte.
Azt akarom hogy az enyém legyen!

Egy szavam sincs, mikor Ville szétrántja a lábaimat és türelmetlenül közéjük nyomul. Tetszik ez a határozott fellépés. Legalább tudja mit akar. Lehengerel.
A szerszáma keményen az ölemnek préselődik. A ruhán keresztül is érzem az izgalmát. Egek! Mi lesz itt! Az én véremet is teljesen felforralja.
Ahogy simogatom a felsőtestét, Ville egyre jobban nekem feszül. Odalent is, én meg élvetegen belenyögök a csókba. Már kínzón lüktet az ágyékom, s ahogy tudom, Ville-hez dörzsölöm ebben a konyhapultos pozitúrában.
Egyik kezével elkapja a tarkómat, nekem pedig meg kell hátul támaszkodnom. A másik karomat a nyakára fonom, ahogy matatni kezd a cipzáramnál.
Az ujjai egy szemvillanás alatt csúsznak be a bugyimba. Ville azonnal megtalálja, amit keres, és lázasan simogatni, masszírozni kezdi a kéjgyöngyömet. Az érintésétől mintha villám csapna belém. A fejem hátrahanyatlik, és hangos nyögés hagyja el a torkomat. Baszki, de jó!
Csak néhány másodpercig élvezkedem, mert elkap a heveny vágy, hogy érezzem a száját. Visszaegyenesedem hozzá, és vércseként csapok le rá a csókjáért. A nyelvem őrülten kutatja az övét.
Erre megszólal a farzsebemben az In nomine Patris magasztos imádsága. Vadul rezeg mellé a mobilom.
Elszakítom a csókomat Ville-től, de az állam az állához ér. Tök közelről nézem a szemeit.
- A pápa… – dünnyögöm a szájára mély, ziháló hangon. Kéri a fényképet.
Jah. Birdie pápa. Így került be a madárka a telómba az erkélyes előadása után. Nem érdekel mi a szart akarhat. Pont most. Hagyom, hadd zizegjen, majd abbahagyja.
Néhány vágyakozó lélegzet, a tekintetem leugrik Ville ajkaira, mire újfent megveszve vetem rá magam, hogy onnan folytassuk, ahol abbahagytuk. Kis idő után elhallgat a telefonom is.
És akkor megint felcsendül az a kurva latin dicshimnusz.
- Na most már elég!!! Kinyírom! – hörrenek fel. A pulton támaszkodó kezemmel előkapom a zsebemből a mobilt, hogy kinyomjam a frászba. A ketyere aztán repül, és a pult sarkában csattan.
Mindenki bekaphatja. De most komolyan!
Ha Ville eközben nem kezdett máshoz, finom dühvel találok vissza hozzá. Mohón falom tovább az ajkait, mire két tenyerem a csupasz hátsójára merészkedik. Szemérmetlenül markolok a fenekébe, és kuncogva a szájába vigyorgom. Amennyire tudom, méginkább magamhoz húzom a testét. Áh, alig vagyok beindulva.

A Tezenéd.. Wink

És FELNYÖG! Zene füleimnek, de egy pillanatig se engedem, szorosan tartom ahogy csak falom a közben hátravetett nyakát a kezemben, és nem hagyom hogy nagyon fickándozzon. Azt akarom hogy ÉLVEZZE!! Hogy élvezzen, és ahogy a teste válaszolni kezd, még inkább beindulok!

Visszatéér.. és ő az aki most a számra kap, a nyakát nehezen engedem, de vállalható a csere és eszemben sincs nem tovább fokozni!
A fogaim tépik! Óvatosan, de elvetemülten, ahogy egyre inkább csusszanva jár a bugyijában a kezem, és már készen állok a következő lépésre, amikor..

Nem állít le a hirtelen felhangzó vinnyogó szó. Nem érdekel. Már semmi, továbbra is csak kényeztetem, amikor ő az aki elszakad.
A ujjaim megállnak, én meg lihegve nézek a szemeibe. Neee mááár! - hangsúlyozza az enyém, készen arra hogy a következő pillanatba a falhoz basszam azt a szart, deeee...
Úgy néz ki megértett, azz.. "amit akarsz, TEDD MEG!" részletben, ezért újra a számra csap! Elvigyorodom, csak bele a csókba ahogy méginkább nekipréselem magam, most már tökéletesen érezheti a véleményemet, és készen arra hogy.. ho..!
És az a szar megint kezdi!

Ő tép el, de jóval erőteljesebben.

- Ha nem..! - kezdek bele, de már nem fér bele a vége. Ő az aki megrepteti azt a szart, persze nem törik darabokra, de nem az én művem.
Megint a számban, nekem meg percnyi ellenvetésem sincs, újra megindul a kezem a helyében, és ahogy a seggemre kap, megindít egy következő darabot.
Hirtelen rántom ki a gatyájából a kezem, a tarkójánál a másik engedi, de gyorsban kap is a gatyája szélére, ha megértett, támaszkodik és emelkedik, a bugyijával együtt rántom le, végigrángatva a lába szárán, azonnal elhajítva a fenébe, és már a fenekére kapva tíz ujjal rántom is közelebb, egészen magamra, hogy újra a csókjaimtól fuldokolva már élesben érezze mi vár rá akár már a következő percben!
Kurvára nem akarom elkapkodni!
De kurvára megőrjít a közelsége..
A teste.. a tűz ami árad belőle, és ahogy egészen magamba marva kúszik fel a hátára két oldalt marón a kezem, visszautat véve, már ÉÉÉn vagyok az aki eltépve magamtól a száját, a nyelvem a nyakán fut le, finoman mégis élesen harapva a válla gödrébe, és belenyögve a következő pillanatba.
Már.. csak.. PERCEIDVANNAK!
Valahogy így szól az az üzenet...

Rohadtul jól esik, ahogy Ville kényeztet. A fejemet hátrahajtom, a szemeimet szorosan behunyom.
- Uhh! – izgatottan rántom fel a bal térdemet. A sarkammal kis híján kirúgom a pult alatti szekrényajtót.
Tíz görcsös ujjal markolom a fenekét, ahogy kapaszkodom benne.
Erre abbahagyja az ostromot, én meg zihálva nézek fel mi történik. Megragadja a farmeromat, világos mit akar. Elengedem a hátsóját, és két kézzel megtámaszkodom magam mögött a pulton. Előbb balra, majd jobbra billentem a hátsómat, majd felhúzom a lábaimat. Így már könnyedén lehámozhatja bugyistul rólam a gatyát. El is vágja a fenébe őket.
Ville hevesen magához ránt. Épp csak nem húz karóba. Mindent érzek. A szerszáma harcra készen nyomja az ágyékomat. Elég… nagynak tűnik. És kemény. Basszus, ha ez befér!
Őrülten zakatoló szívvel várom, hogy megtegye.
Vadul csókolja a számat, aztán a nyakamhoz hajol. A nyelve ott kalandozgat, onnan rátér a vállgödrömre. Gyengéden belém mar. A nyögés, amit közben hallat, belekúszik a fülembe, jólesően megborzongat, forró leheletét pedig érzem, ahogy végigperzseli a bőrömet. Hangosan, hosszan sóhajtok fel a pokolian kellemes érzetre.
Két karom a nyaka köré fonódik, a combjaim a derekát fogják puha, masszív satuba. A testem beszél. Lehet, hogy csak perceim vannak, de te sem mostanában szabadulsz.

Érzem a kezeit a nyakamon! A karjait, és a lábai is befogadva ölelnek körbe. Egyszerűen megőrjít! Már piszkosul akarom, mégis valami itt benn, az egész forró sűrű köd mélyén, azt suttogja: ne rohand le!
És én nem tudom képes vagyok e engedelmeskedni neki.

Tíz ujjam a bőrében, a kezeim közt izzik az a forró hús, ami alig néhány perc alatt hűthetne le. Ami megadhatná.. Azt amit most mindennél jobban akarok, Belőle.. Mégis!
A nyelvem a vállán, egy percig sem kímélve szinte belemarok a bőrébe. Az agyam küzd.. Már amennyi még maradt belőle, a kezeim száguldoznak, fel-le a bőrén, a testén a lélegzetem, amikor..

- VÁRJ! - én vagyok az aki felkiált. Nem hangosan, nem üvöltve mégis fuldokolva a saját levegőmben tépem el magam tőle. Muszáj a szemeibe néznem.. Muszáj tudnom hogy ő van itt velem.. Felfognom! Az előtérbe rántani a lényeget, és ehhez muszáj hogy belenézzek a szemeibe! - Várj.. - ezt már csak suttogom, saját magamat intve le, nem is neki szánom, csak néhány pillanat. Csak tőle távolabb töltött lélegzet, az ujjaim még mindig a bőrén, érzem a feszültséget a testében, de ennek nem így kell megtörténnie. Nem így.. és nem ilyen pillanatok alatt. És nekem muszáj használnom az eszemet. Azt az eszemet, ami most kurvára ellenem dolgozik.
Majd.. meg.. veszek érte!!!
Mégis kell az az észretérítő szünet.
És ekkor távolodok csak el, csak annyira, hogy a testemen ne érezzem, ahogy az eddig a fenekébe maró két kezem, előre csúszik a combjaira.

- Ne kapkodjuk el...

Ville kezei szorgosan simogatják a testemet, s teljesen átadom magam az élvezetnek, ahogy az ajkait és a nyelvét a vállamon, a nyakam tájékán érzem kalandozni. Olyan hihetetlen hatással van rám, amiről sosem hittem, hogy létezhet.
Minden egyes pillanatot szörnyen élvezek, olyannyira elkábított, hogy már a körülöttem lévő világnak, a konyhának sem vagyok a tudatában. Egyáltalán a következményeknek, ha minden csak megtörténne úgy, ahogy tüzesen belelendültünk.
Szikrányi kétségem nincs afelől, hogy Ville is akarja az együttlétet. Már rég kemény, határozott testet öltött a vágya. Épp teljesen elveszteni készülök a józan eszem, amikor hirtelen megálljt parancsol. Kissé elhúzódik tőlem.
Csak lassan nyitom ki a szemeimet és kábán, értetlenül pislogok rá.
Két tenyere a combomon simít végig.
Zihálok a hévtől, megnyílt ajkaim közt veszem a levegőt, miközben a tekintetét fürkészem.
Tudom, hogy nem azért húzta be a féket, mert baja van velem, esetleg mégsem tetszem neki és meggondolta magát. Ellenkezőleg. Mérget vennék rá, hogy nekem nem akar ártani, pedig megtehetné, hogy egyszerűen megdug, és annyi. De nem teszi. Azt hiszem azért, mert tisztel. Mert számítok neki. Számít neki az, hogy én hogyan élem meg a helyzetet. Csak erre tudok gondolni. Ezen biztos nem sértődöm meg. Sőt. Egészen kellemes, gyengéd érzelmekkel áraszt el a tudat.
Két alkarom a vállán pihen, a kezeim a nyaka mögött vannak egymásba kulcsolódva.
- Jól van… – bólintok apró fejmozgással. - Ne… – ezt már lágy, hálás mosollyal suttogom.
Tanácstalan vagyok, mégis hogyan tovább. Öltözzek fel, mert napolunk, vagy csak lassítsunk, mert az iram volt túl gyors.
- Mit szeretnél? – kérdezem halkan, elmerülve a lélektükrei fényében.

TO BE CONTINUED...