Előzmények...

Ville kitartóan marasztal. Hatalmasat sóhajtok.
- Nem maradhatok. – búgom halkan. A kezemet elvonom az arcáról. - Jobb, ha nem maradok.
Félek, ha igent mondok, hatalmas ostobaságot követek el. Ville olyan nagy hatással van rám, hogy nem tart semeddig.
- Hadd legyek ma az a normális lány, aki nem megy föl a srác lakására az első randi után. – mosolygom rá, a tekintetem kérlelő, és egyben a bocsánatáért esdekel.
- Köszönöm még egyszer ezt az estét. Imádtam… Jó éjt, Ville. – búcsúzom el ezzel tőle. Ha elengedi a karomat, már húzom is fel a fekete bukót. Megigazgatom magamon, aztán rámarkolok a kormány két szarvára. A motor felbőg, és lassan kinavigálok a stúdió elől.
Mielőtt kihajtok az utcából, még látom a visszapillantóból Ville sötét alakját, amint vagy bemegy az épületbe, vagy még kint álldogál.
A város ilyen későn is forgalmas, főleg a központi főutak. Rutinból vezetek, a kisujjamban az irány hazafelé. Inkább befelé figyelek, mint kifelé. Mindenféle kellemetlen gondolat tobzódik a fejemben.
Talán eszméletvesztésig betép, de előtte még rendel néhány kurvát…
Nincsenek elvárásaim felé. Nem akarom, hogy másmilyen legyen a kedvemért. Ő ilyen. Ez Ville, és elfogadom. Nem fogok haragudni rá, csalódott sem leszek. Tök mindegy Ő hogyan fejezi be ezt az estét, még mindig csodálatos embernek tartom, és fogom is. Ezen aligha változtathat bármi.
Sem Ő, sem én, vagy bárki, nem azért születünk, hogy mások számára tökéletesek legyünk, hogy mások elvárásaihoz nőjünk fel, hanem hogy kifejezzük önmagunkat úgy, ahogy az nekünk tetszik. És Ő pontosan ezt teszi.
Tudom, hogy nem szabad belebonyolódnom érzelmileg. Nem csak Ville-be. Senkibe. Mert így, vagy úgy, de mindenki kilép egyszer az életemből. És ha nincs mélyebb kötődés, nem fáj. Ha valamit, hát ezt a szüleim jól megtanították mikor végleg elmentek.
Férfiak, randik, románc, szerelem, szex… Ugyan. Ezek nem nekem való dolgok. Sosem voltak azok. A boldogsághoz nincs szükségem rájuk. Senkire sincs. A zene az életem; tökéletesen betölti a mindennapjaimat.
Különös indulatokon kapom magam. Dúl valami bennem.
A „régi lány”, akit Ville-nek is emlegettem, talán csak elszunnyadt egy kicsit bennem, de még figyel.
Mint mindenki, én is harmóniára szomjazom. Arra, hogy az lehessek, aki valójában vagyok.
Nincs okom bánkódni. Hiszen mindenem megvan, és az életem… teljes.
Minden egyetlen percen múlt. Csak egy perc, és másféle véget ér ez az éjszaka. De semmi gond ezzel, jobb is, hogy így történt. Én alakítottam így. Ott volt a lehetőség előttem, és hoztam egy döntést.
A pokolba! Ki a fenét akarok becsapni?!
Olyan hirtelen fékezem le a motort, hogy a kereke istenesen felcsikorog. Féknyom marad mögötte. Ugyanezzel a lendülettel rántom jobbra a kormányt, és éles ívvel fordulok meg az út közepén. Átvágok a másik sávba. Az onnan éppen érkező kocsi kénytelen belefékezni. Még az előtt süvítek el előle, hogy elcsapna. Ideges dudaszó csap a hátamba.
Vissza kell mennem hozzá… A késztetés leküzdhetetlen. És esküszöm, nem is akarom leküzdeni. Elég volt a védekezésből.
Perceken belül megint ott vagyok, ahol az imént váltunk el, vagy ahol magára hagytam Ville-t.
A BMW sportmotor erős hangja betölti az utcát. Talán még odabentről is hallja a zajt.
Leállok a bejáratnál, lepattanok a nyeregből, és befelé menet húzom le a fejemről a sisakot.
Fél kézzel lököm be a stúdió üvegajtaját. Egyenesen felrobogok az emeletre vezető lépcsőn. Megállok Ville lakásának ajtaja előtt. Hatalmas lélegzetet veszek, és kopogásra emelem az öklöm.
Soha életemben nem voltam még ilyen ideges…

Nem gondolkodom. Már nincs min.
Alig emelem kopogásra a kezem, és koppan az öklöm egyet, máris nyílik az ajtó, mintha feltépnék belülről, és akkor látom meg Őt. A hangom ijedtemben először a torkomra forr, de végül megtalálom.
Hogy mi van??? Baj???
- Igen… Vagyis, nem! Dehogy!... – rázom meg a fejem, majd a mozzanat után a pillantásom megállapodik az övében. – Csak rájöttem… a legrosszabb perverzió az önmegtartóztatás. – magyarázom Ville jégzöld szemeibe. Csak így, lazán kitálalok. Lazán… Jah. Hozzám és a helyzethez képest.
Másodpercek csendje után nyögöm ki (nem kis erőfeszítésemben van), amiért igazából visszajöttem.
- Szeretkeznél velem?
A kérdés halálosan komoly, akárcsak az arcvonásaim. Noha bőven elegyedett közéjük kislányos zavar és szégyenpír. Nem látszik, palástolom rendesen, de tök ideg vagyok; a szívem a torkomban vergődik, a gyomrom teljesen összeugrott.
Ahogy ott állok Ville előtt, a tekintete kereszttüzében, azon gondolkodom, megsemmisüljek-e. Míg válaszol valamit, kínomban beharapom az alsó ajkamat.

Ville megrökönyödik, vagy épp hitetlenkedik, vagy a kettő együtt. Jóóó, hát várható volt, hogy majd néz egyet.
Tudom mit mondtam. Azért ennyire szenilis nem vagyok.
Megvonom a vállam, aztán tétován, küzdve a zavarral a lépcső felé pillantok, majd vissza Ville-re.
- Jah… De szerintem hagyjuk mi a normális… Vagy jöjjek vissza máskor? – kérdezem felvonuló fél szemöldökkel.
Úgy veszem ki, hogy egyedül van, talán nem rosszkor csörtettem föl hozzá.
Nagyot sóhajtok.
- Ha még sokáig dekkoltatsz idekint a folyosón, tuti végleg elszáll az ihlet. – magyarázom, és szabad kezemmel megvakarom a tarkómat.
A szemeit vizslatom. Árulkodó üzenetek után kutatok. Azt hittem akarja…
Tanácstalanul ácsorgok előtte.
Ha nem történik semmi, kénytelen leszek visszavonulót fújni, és jó mélyre elásni magam miután haza húztam a csíkot. Szóval még várok egy darabig, hogy mit lép. Ha semmit, akkor hátra arc és jóccakát Fáni. Az biztos, hogy holnap nem kerülök a szeme elé. Holnap??? Egy hétig! De lehet, hogy egész évben!

A mondatot sem fejezem be, a hangom elcsuklik, ahogy Ville megragadja a karom és beránt a lakásba. Az ajtó hangosan csapódik be mögöttem, aztán Ville felken rá. A hátam puffan a fán. De ki az ördög bánja. Tetszik ez a vehemencia! A bukót is elejtem.
Veszettül falja a szám, én meg tartom az iramot és ugyanezzel a hévvel viszonzom. Úgy csókolózunk, mintha évezredek óta nem láttuk volna egymást.
Rohamosan önt el a forró vágy. Az eszelősen felzaklató vágy iránta.
Fél karja átöleli a derekamat, én meg egész testemben hozzásimulok, lendületből préselődök, erősen, így jelezve milyen irányúak a szándékaim.
Az arcát két tenyerembe veszem. Az ajkaim egyetlen óvatlan pillanatra sem szakadnak le az övéiről. Mohón csókolom, aztán a kezeim hátraszaladnak a vállán, végül a karjaim körbefonják a nyakát, hogy még inkább magamhoz húzzam.
Levegőért kell kapnom, csak egyetlen másodpercre válok el tőle.
- Kellesz. – döngöm határozottan az ajkaira.
Egy röpke, végzetesen vágyakozó pillantást vetek Ville szemeibe, és ismét lecsapok a szájára. Talán még annál is türelmetlenebbül és őrültebben, mint ahogy ő tenné.
Ezek után aligha lesznek itt kételyek...

Ahogy Ville mindkét keze a derekamra csúszik, már szökkenek is az ölébe, nem kell kérnie. Satuként kulcsolom köré a lábaimat, a tarkójánál összefont karokkal kapaszkodom benne, miközben töretlen étvággyal merülök el a vad csókcsatában. A szemeim be vannak hunyva, szorosan, élvezkedve, s érzem, ahogy elindul velem valamerre. Az üvegcsörömpölés, amiket a padlón szétszórt üres sörös üvegek hallatnak, alig jut el a tudatomba.
Egyszercsak az ágyon nyekkenek. A pilláimat felnyitom, mire nevetgélésben török ki. Rohadtul bejött, ahogy levágott.
- Óóó te jó ég! – nyögöm kéjesen, a nyelve a nyakamat kényezteti. Különösen érzékeny ez a pontom. Azt hiszem rájött a titok nyitjára; ha kezes báránnyá akar varázsolni, vagy meg akar fosztani az erőmtől, elég, ha csak a nyakamba csókol.
Kiélvezem, amit velem tesz. Mintha a félelmeim sosem lettek volna. Igazság szerint kurvára elegem lett belőlük. itt és most úgy döntöttem, kivágom őket a frászba, hogy végleg megszabaduljak tőlük. Jó szolgálatot tettek, megvédtek, amíg kellett, de most már csak a boldogságom útjába állnának.
Hátrahajtom a fejem, egészen szabaddá téve és felkínálva a nyakamat, miközben jólesően sóhajtozom. Beleszédülök abba, ami történik.
Tetőtől-talpig alaposan fel vagyok öltözve, de nem érdekel, nekiállok előbb Ville-t kihámozni a felsőjéből. Megragadom az alját a derekán, s a kézmozdulat, amivel le akarom rántani róla, türelmetlen. Ha sikerül a manőver, a ruhadarab elszáll valamerre a szobában, ahogy elhajítom.

Ville villámgyorsan kibújik a felsőjéből, ahogy levarázsolnám róla. Egyikünk sem tétlenkedik. Nem tudnám megmondani melyikünknek sürgősebb a másik vetkőztetése. Igazából muszáj vigyorognom az egészen. Hiába, rá kellett jönnöm, a testi vágy nehezen leküzdhető. Engem is elragad, és eszemben sincs ellene tenni. Sodor a forró ár, és ki tudja hová juttat. Mindent felteszek egy lapra. Mindent. Nem érdekel a holnap, és nem érdekel, ha csak egyszeri menet. Így vagy úgy, de élvezni fogom.
Ville felránt ülő helyzetbe, közben is vadul csókolózunk.
Szaporán levedlem a bőrdzsekimet, s ezzel szinkronban igyekszem egy füst alatt megszabadulni a csizmáimtól is. Lábbal lökdösöm le magamról őket, ügyelve, hogy Ville-t ne rúgjam meg. Az ágy végénél koppannak a padlón.
Aztán jön a póló, Ville szabadít meg tőle.
Az ajkaim az ajkait dolgozza, a nyelvem a nyelvével hadakozik. Annyira élvezem, hogy bele-bele sóhajtok a szájába.
A keze merészen jár, simogatja a felsőtestem, a hasam, a mellem, én meg közelebb húzódva megragadom a nadrágszíját. A csatján matatok fürge ujjakkal.
Ekkor húzza le a melltartóm pántját a vállamról, s meztelen helyét újabb csókokkal hinti be, én meg kioldom az övét, és megyek tovább a cipzárra.
Ha segít, ha úgy igazodik, és ha előbb ledobja a bakancsait, legyűröm/lehúzom róla a farmernadrágot. A boxeralsó még fennmarad.

A nadrágja övével és cipzárjával vacakolok, miközben az ő ajkai a vállamat és a melleimet járják be. Ó, te jó ég! De rohadt jó érzés! Nem fogom vissza azokat a jóleső sóhajokat, amik kitörnének belőlem. Ville teljesen felajz. A lázas izgalom lesugárzik az ágyékomba és ott lüktet eszelős vágyként.
Ville dől, és a hátán huppan, én pedig ráheveredek, ahogy megyek vele.
Egy ribanc vagyok! – nem mintha ennek örülnék, de a gondolattól elvigyorodom, bele a férfiúi ajkak közé. Halk kuncogást hallatok.
Egy utolsó kedves csók. Aprót cuppan a szám a száján, ahogy elválok tőle. Lefelé veszem az irányt. Ville állát érintik az ajkaim, majd az álla alá szánkáznak az ádámcsutkájára, onnan egyenes az út a mellkasára. Az ajkaim közül kibuggyan a nyelvem hegye és végignyalintom a bőrét a két melle közti területen. Lefelé mászom Ville testén. Lassan siklom végig a hasán. Belekóstolok a bőrébe, alaposan az emlékezetembe akarom vésni az ízét, miközben mélyen belélegzem az illatát.
Belecsókolok a köldöke gödrébe, és onnan is tovább merészkedem. Az alsónadrág gumiszegélye fölött, az érzékeny alhasra nyomok egy utolsó forrón ízlelgető csókot, miközben az ujjaim beleakaszkodnak a szövetbe. Az államat ráfektetem, s kérdőn pillantok fel Ville-re odalentről. Hogy értse mit szeretnék, egy röpke másodperc múlva elhangzik a félszegen elsuttogott kérdés a sötétben.
- Szeretnéd?
Biztosan sejti mire gondolok.

Ville csuklómra fonódó ujjai állítanak meg. Hatalmas szemekkel pislogok fel rá.
Még kételkedik bennem?
Visszakúszom hozzá a teste mentén, az arcom az arca fölött lebeg. Néhány milliméterről mosolygom le rá. Tetszik az aggódása. Egészen lehengerlő, ha Ville nem lenne már önmagában az.
- Ha nem akarnám, most nem tartanánk itt. – felelem halkan, aztán egy darabig csak fürkészik a szemeim, gyönyörködöm a félhomályba rejtőző vonásaiban. Végül lehajolok hozzá, és lágyan megcsókolom. Biztos lehetsz bennem.
Én ugyanúgy akarom, mint ő. Saját akaratomból tenném, amit, hisz senki sem kényszerít.
- Boldoggá szeretnélek tenni. – suttogom a szájára. - Bármit megtennék.
Csak ha megnyugodott, és elmúltak a kétségei, ha hagyja, vonulok vissza lefelé. Lassan, s ismét apró, kedves csókokkal hintem be a felsőtestét. Az iménti neked-esek-széttépnélek gyilkos hév jócskán lecsillapodott bennem. Nem szeretnék semmit elkapkodni, főleg nem az örömszerzést. Akármi történjen, akármi várjon rám odalent én élvezni fogom, de azt szeretném, hogy Ville-nek is jó legyen.
Ha nem ütközöm több ellenállásba, az ujjaim finoman beleakaszkodnak a boxer anyagába, és lassan lehúzzák Ville-ről.

Nem egészen értem Ville akadékoskodását, azt hittem, mint a férfiak általában, ő is szereti, ha… Aztán mégis megadja magát, hanyatt fekszik az ágyon, és megkönnyíti, hogy lehúzhassam a boxert róla.
Ismét a testére hajolok, az ágyéka fölötti érzékenyebb részre, hogy a köldöke apró gödre alá nyomjak egy csókot, oda, ahol a heartagram formájú tetoválás díszeleg.
Az ajkaim közül kibújik a nyelvem hegye. Egyre lejjebb kúszik az arcom Ville ölén, ahogy nyalintom a bőrét, s míg végül a nyelvem rátéved a szerszámára. Behunyom a szemem. Nem merek odanézni, ilyen közelről még nem, viszont érezni akarom a számmal.
Lassan húzom végig rajta a nyelvem hegyét, ahogy óvatosan, bátortalanul ízlelem meg.
Kemény, bársonyos, sós, és sima. Istenem, de különös érzés! Még sosem csináltam ilyet. Csak remélni merem, hogy Ville ennek ellenére élvezni fogja.
Közben kényelmesen elhelyezkedem rajta; a combjára támaszkodom.
Végignyalom a szerszámát a csúcsáig, s a nyelvem komótosan keringeni kezd ott.
Épp csak az ujjaimmal is tapintanám, hogy gyengéden közéjük vegyem Ville ágaskodó porcikáját, amikor ajtócsapódás, és egyéb kellemetlen zajok törnek be a szobába.
- Hé! Deadman!!! Itthon vagy? – zúg végig a lakáson Vespa buzis hangja és nyerítésre hajazó röhögése. - Hoztam két szöszkét! Ezek tuti felráznak!
Na baszki! Engem is! Csak te hiányoztál…
Azonnal felkapom a fejem. Hatalmas szemekkel, értetlen ábrázattal meredek Ville-re. Azt mondta leléceltek.
- Villeee…!!! – hallatszik közelebbről Vespa beteges nyáladzása. Esküszöm, mint valami elfuserált cukrosbácsi. – Gyere előőő! Ne bujkálj! Úgyis megtalállaaak!... Kicsit szégyenlős a fiú höhöhö.
- Mi a szart szívtok ti folyton??? Ez a kretén azt hiszi, hogy ő Freddy Krueger! – magyarázok fojtott sutyorgással, miközben nem tudom eldönteni, hogy sírjak-e, vagy nevessek a helyzet abszurditásán. Csak egyetlen másodpercig kurva nagy kérdőjel a fejem, mert a következő pillanatban, mint a villám, úgy kászálódom le Ville-ről, és vetődöm az ágy mellé, hogy kitapogassam a padlóra dobott felsőmet.

Ville lefelé kepeszt az ágyról, de még hátra fordul egy kérdéssel.
Méghogy lapítani! Cöh!
- Nem. – döngöm oda morcosan. - A felsőmet keresem.
Nem gondolod, hogy Vespa-nak kiteszem az ikreimet??? NOOO WAY!
Vespa a lehető legrosszabbkor szambázott be. Hidegzuhanyként ért a felbukkanása, és egyből kizökkentett abból, amibe épp belemerülni készültem. Csak eddig volt saját Ville ízű nyalókám…
- Nem hiszem el, hogy ez az IQ betyár most akar békülni… Rohadna ki a gatyájából… – dünnyögöm kelletlenül, miközben bőszen cibálom magamra a pólómat. Valszeg fordítva, mert nem látok a sötétben szart se. Párszor még bele is akadok, mert rossz helyre dugtam bele a kezemet. A melltartómat meg nem találom. Mondjuk nincs is annyi időm, hogy megkeressem. Mindegy. Kibírom nélküle. Majd visszajövök érte. Mert így első blikkre, ha itt kurvák vannak, tuti nem maradok.
Mire is jöttek rá a fejes agyturkászok? Hogy a szexuális ki nem elégülés stresszhez és agresszióhoz vezet? Csesszék meg, lehet benne valami. Viszont Vespa személye önmagában is dob egyet a helyzet csodálatosságán.
Vespa meg csak óbégat a nappaliban. Hogy simulna ki az EKG-éja!
Nem is Ville lenne, ha nem egy szál pöcsben nyargalna ki fogadni a népeket.
Nagyban megy a baráti csevej odakint, minden egyes szónak fültanúja vagyok. Akkor lépek ki a hálóból, amikor Ville épp felkeni a szőkét a falra. Amaz kinyilvánítja nemtetszését a nem kívánt testi kontaktus ellen, de el is akad a hangja, amint meglát Ville válla fölött. Apánk háta mögött pantomímezek:
„Neked reszeltek öregem.” – vetek egy keresztet a levegőben.
„Ja, és nem rejszolás volt, hanem furulya lecke. Irigykeggyé’.” – ezt csak egy módon lehet elmutogatni…
Nem fogom Ville-t leállítani. Nem azért, mert komolyan Vespa halálát kívánom, hanem mert hagyom, hogy a nagyok elintézzék maguk, egymás közt a dolgot. Vespa-nak amúgysem árt némi nevelés.
Megvilágosodva gúvadnak rám a szemei.
- Óóó. Bocs… Nem tudtam, hogy itt a csaj. – nyekergi. – Te… Grupiban nem vagytok benne?
Ez most komoly??? Itt haldoklik, és erre a kekszen jár az esze?
Megforgatom a szemeimet, miközben pofákat vágok. Aztán némán integetni kezdek neki a szoba másik végéből. Pápá!
Vállal nekidőlök az ajtófélfának. Türelemsen várom mi történik.
Most vagy holnap látom viszont a stúdióban, vagy a túlvilágon. De valahova ma még menni fog, az fix. Vagy haza, vagy a tepsibe. Kizárólag rajta múlik.
Hogy miért mentem ki a hálóból? Mondjuk erősítésnek. Ehhe. És arra az esetre, ha Ville mégis nagyon elkapatná magát. Kellhet némi finom női ráhatás, hogy ropogtassa meg jobban annak a gyökérnek a gigáját.
Na jó, nem... Azt nem hagynám. De a bennem élő kisördög boldogan játszik el a gondolattal.

Eszemben sincs bujkálni a hálóban. A srácok úgyis összeboronáltak minket Ville-vel. Vespa főleg.
A hátuk mögül figyelem a zajló jelenetet. Vespa a falra van kenve, Ville-nél meg elpattant a húr. A két miniruhás csaj nem érdekel, hadd jajveszékeljenek visítva. Nehogy már nem láttak ilyet…
Mindegy is. Sokkal jobban foglalkoztat, hogy Ville ne csináljon semmi hülyeséget. Vespa nem ér annyit, hogy miatta kerüljön bajba.
Ville erőteljesen meglöki a szőkét a kijárat felé, hogy amaz majdnem elseggel. De sokadszori felszólítására sem veszi az adást. Én már rég eltipliztem volna Ville legelső szemvillanására., sőt, már az elől. Jó, oké, Vespa külön állatfaj, és az agyát is elszívta.
Arra azért mégis van esze, hogy tápászkodás közben lekurvázzon.
Hidegen nézek rá, az arcomon egyetlen vonás sem rándul meg a sértésre.
Ville erre dúvadként indul meg Vespa-ért, akinek hirtelen tele lett a gatyája. Iszkolni kezd hátrafelé.
Ekkor lököm el magam az ajtófélfától és teszek feléjük pár lépést, hogy még időben leállítsam Ville-t. Nem tetszik, ami épp kinéz.
- Ville, hagyd. – szól higgadtan a mélyen zengő altom.
Nem úgy fest, hogy hallotta, mert egyenesen beküld egy istenest Vespa gyerekes képébe. Hangosan csattan az ökle. Ez szinte nekem fáj.
Úgy sejtem nem ez volt az első eset, hogy Vespa-t megagyalják a bandán belül, és nem is ez lesz az utolsó ilyen élménye.
Azt viszont nem szeretném, ha a jövőben hasonló ismétlődjön meg. Nem akarom, hogy miattam egymás torkának ugorjanak, nem akarok belső ellentéteket szítani.
A két csaj sikoltva rohan ki a lakásból. Szaporán kopognak lefelé a lépcsőn a vörös tűsarkakon. Én meg most veszem észre, hogy tényleg fordítva van rajtam a pólóm. A befele van kifele, és a hátul van elől. Nekem is jókor jut eszembe magamat tanulmányozni. De mit csináljak, ha nem vagyok annyira izgulós típus???
Akkor kapom fel a fejemet, amikor Ville megint kiadja az ukázt. Halk, mégis viharosan fenyegető a baritonja. Vespa erre anyázva távozik.
Csak állok a nappali közepén és Ville-t nézem. Ha felém fordul, csak egyetlen másodpercig esik a szerszámára a pillantásom, aztán már sütöm is le a szememet megilletődve, és fordítom félre az arcomat szemrémesen. Nem fogok kukkolni. Nem! Régi beidegződés, hisz az imént majdnem a számban volt.
Minden esetre vicces, hogy hozzá képest totál be vagyok öltözve, ő meg egy szál Ádámkosztümben vetít. Ha még van ihlete, kezdheti az egész melót elölről.
Meg sem mukkanok. Csak várom Ville mit tesz, vagy mond. Akármi lesz, a szemeim makacsul tapadnak az arcára, véletlen sem kalandoznak le oda.

Ville szembefordul velem. A szavára megemelkedik a fél szemöldököm.
- Booocs???... Nem nekem mostál be. – döngöm cinkos félmosollyal a képemen.
Az biztos, hogy nem különösebben sokkolt az előadás. Senki nem halt meg. Mit izguljak? Meg már láttam sok szart.
Ahha, zárat akar venni.
- Vagy legközelebb hozzám megyünk. – vonom meg a vállam. Ha valahova, hát hozzám Vespa tuti nem jön.
Tartom Ville vakmerő, lángoló pillantását. Sőt, a tekintetem mindvégig az arcára tapad. Talán túlságosan is igyekszem, nehogy véletlenül másmerre tévedjen.
Megáll előttem, s egy igencsak meglepő kérdés hangzik el a szájából, miközben az egyik tenyerébe veszi az arcomat. Ekkor látom meg az öklén vöröslő vért és a harapásnyomot.
- …Viccelsz? – felelem csibészesen elvigyorodva. - Fogalmad sincs róla… mennyire felizgattál. – bazsalygom mélyen búgó altomon, egyenesen a szemeibe.
És igen. Ehhem... Ez a rút igazság.
Nem érezhetem a fájdalmát, de nem sétálok el csak úgy a sérülése mellett.
- Jól vagy? – tudakolom megváltozott, egészen ellágyuló hangon. Aggódom érte.
Az ujjaim az arcomon nyugvó kezéért nyúlnak, és finoman megfogom, óvatosan, hogy magam elé húzzam.
- Ezt… le kéne ápolni előbb. – pislogom fel Ville szép zöld szemeibe. Neki lesz jobb tőle, nekem meg nem okoz gondot ellátni a sebét. Sőt. Szívesen megteszem. Aztán visszatérhetünk ahhoz, amit félbehagytunk.

Ville kihúzza a kezét az ujjaim közül, és köszöni, nem kér az ápolgatásból, vagy legalábbis más formában.
Máshol?
Megugrik a fél szemöldököm.
- Ahogy hallom, már ötleted is van rá… – döngöm sejtelmesen somolyogva, mire ő ismét a markába veszi az államat.
Ahogy közelebb hajol, a szemhéjaim lecsukódnak, és az ajkaim vágyakozva megnyílnak. Teljes odaadással csókolom, nem nehéz visszatalálni az elveszett szenvedélybe. Két tenyerem közben a derekára simul.
- Hol is tartottunk? – sóhajtom bele a szájába két csók közt, ahogy egyben levegőért is kapok.
Az ajkaim az ajkait masszírozzák, a nyelvem a nyelvét keresi, amikor erőteljes kopogás kondul a bejárati ajtón.
Elszakadok Ville szájától, és azon tanakodom, hogy vajon rosszul hallottam-e. De nem, mert az ajtó közben kinyílik, és Steve kopasz feje figyel be nem sokra rá a nappaliba.
- Öhm, bocs, Ville… – ekkor tudatosodhatott benne, hogy Ville nudizik és épp a tomporával néz farkasszemet. – Úgy tűnt gáz van. Minden oké?
Látja, hogy ja, de ha már feljött a nagy hacacáréra, gondolta megkérdezi.
Enyhén kidőlök Ville takarásából, hogy kikandikáljak. Ekkor vesz észre. Mert kicsi a bors és minden eltakarja!
Erre azonnal kapcsol, pedig nem is nézek rá csúnyán, csak kérdőn.
- Oké, köhöm, értem. Bocs még egyszer. – ezzel el is tűnik az ajtóból.
Hirtelen kap el az éktelen röhögés. Az a térdcsapkodós, sírva visítós fajta.
- Ilyen nincs! Nem hiszem el... – csóválom a fejemet, mire eszembe jut valami. - Te, Ville… Van olyan ember, aki még nem látta a pucér hátsódat? – pislogok fel a szemeibe mosolygó tekintettel. Nem kell rá válaszolnia.
Tovább vigyorgom.
- ...Nem kéne kitennünk egy "Dugni akarunk, ne zavarjanak!" táblát? Hátha még valakinek eszébe jut felugrani. - halál komolyan gondolom. Mielőtt totál lenullázzák a libidómat.