Apám egy erőszakos ember. Sajnos nem mondhatom, hogy „volt”, mert még él a szemétje.
Tíz éves korom után hatalmas változások álltak be az életemben. Sokat szenvedtem fizikai és szexuális bántalmazástól.

Éjszaka kiabálásra ébredtem. Kilopakodtam a szobámból, és a sötétben az emeleti lépcsőkorláthoz botorkáltam. Lenéztem a hallba, ahol a gyér lámpafény megvilágította a szüleim alakját. Éktelenül veszekedtek odalent. Anyám megkpróbált elmenni apám mellett, de ő elállta az útját. Apám fehér atlétatrikóban volt és boxeralsóban, anyám virágos hálóingben.
- Kihívom a rendőrséget! Te rohadt disznó, te! – sivalkodott anyám éles hangon. Bal szeme körül lila monokli sötétlett.
- Vigyázz a szádra! – emelte fel fenyegetőn az apám azt a tepsi tenyerét ütésre készen.
- Inkább te vigyázz, te kurafi!
Apám keze hamar eljárt. Megint. Nagyot csattant. Anyám arca azonnal feldagadt az erejétől, és szó szerint a padló adta neki a másik pofont.
Apám átlépett síró anyám fetrengő teste fölött, és a telefoncsatlakozóhoz ment. Kitépte a vezetéket a falból.
- Ó! Tényleg? Kihívod őket? ÉN vagyok a rendőrség! Érted? Én vagyok a törvény és a rend!... Ha mégis kijön valaki, téged… - bökött mutatóujjával anyámra. – elmegyógyintézetbe dugnak, téged meg – mutatott aztán felfelé rám, mire összerezzentem. – …nevelőotthonba. Ezt akarjátok? He? Ezt?!... Kicsit talán többet ittam a kelleténél… Nagy nyomás alatt vagyok a munkahelyemen. Hajszálon függ az állásom. Úgyhogy ne nézzetek rám úgy, mintha ki nem állhatnátok! Körmöm szakadtáig dolgozom, gondoskodom rólatok! Mindkettőtökről! Ha én nem lennék, már rég utcára kerültetek volna!

Így nőttem fel. Sosem voltam jó tanuló és haszontalannak éreztem magam. Úgy éreztem senki sem szeret. Úgy léptem a tinédzserkorba, hogy apám folyton vert és rendszeresen megerőszakolt. Játszótársra, játékszerre vágyott, nimfácskára a kertben. Ő vette el a szüzességem.

Durván belém vágta a farkát, erre én felüvöltöttem a fájdalomtól. Azzonal a számra tapasztotta a lapát mancsát. Csak röhögött, miközben erősen leszorította a kezeimet a földre. Alkoholtól bűzlő lehelete az arcomba csapott. Hányinger kerülgetett tőle.
- Valld be szépen apucinak, hogy nagyon is tetszik neked, te büdös kis kurva. – döfött és csak döfött. Kegyetlen volt. – Majd adok én neked… - reszelős hangon hörgött és vonaglott fölöttem.
Könnyes szemekkel meredtem rá, a zokogásomat belém fojtotta a tenyerével. Tehetetlenül tűrtem, ahogy a nyakamba harap, és a fülembe lihegi, milyen jó meleg árad belőlem.
A félelem és a kín végül legyőzött. Ahogy az idegeim felmondták a szolgálatot, a padlón heverve, apám elszántan dolgozó rozmárteste alatt elsötétedett minden…

Éheztem a szeretetre és bárkivel, aki kicsit is jó volt hozzám, lefeküdtem. A szomszéd kölyök apjával, de még a saját bátyámmal, Vespa-val is. Emlékszem, nem egyszer végignézte, ahogy apám letépi rólam a pizsamámat, és kegyetlenül megdug a nappaliban, vagy a konyha hideg járólapján. Bejött neki.
Apám néha napokra bezárt a pincébe büntetés gyanánt, hogy véletlenül se tudjak a szomszéd kölyökkel lógni.
16 évesen már nem bírtam tovább elviselni a zsarnokságát, úgyhogy megszöktem otthonról. Chicago-ba. Nem tudtam semmit az életről, nem volt végzettségem, tapasztalatom, de elmenekültem a családi fészek poklából.
Sikerült egy zeneüzletben eladói munkát szereznem. Itt jöttem rá, milyen elragadó is a zene, a hangok, a Rock & Roll világa. Nincs olyan klasszikus dal, amit ne fújnék kívülről.
Itt ismerkedtem meg egy „cover band” dobosával, Jimmy-vel. Jó arc volt. Véletlen meghallotta, amint a lemezek pakolgatása közben a Dead or alive-t éneklem Bon Jovi-tól. Leszólított azzal, hogy tetszik neki a hangom. Elvitt, bemutatott a bandájának. A fiúk Men-archy-nak nevezték magukat. Beszálltam a buliba. Mindenféle értelemben. Jimmy volt az első szerelmem. Gondolkodás nélkül bármit megtettem neki. Szerette hármasban csinálni. Már attól kőkemény volt, hogy nézte, amint a haverja, Brian farkát szopom.

Jimmy oldalra dőlve, a könyökén támaszkodva figyelt minket.
Elmélyülten dolgoztam Brian-en, amikor Jimmy eltolt a haverjától. Először azt hittem, nem lett volna szabad ezt csinálnom, de aztán…
- Én is szeretnék egy kis figyelmet. – dörmögte Jimmy, és odahúzott magához. Lenyomta a fejemet az ölére. – Ez az baby!!!
Míg rajta furulyáztam, Brian mögém simult. A fenekemhez dörzsölte az ágaskodó szörnyetegét, majd két ujját az ánuszomba tolta. Összerezzentem. Erre megcsavarta a kezét bennem, és a következő pillanatban már hátsómat döngette.

Azt mondják, semmi sem tart örökké. Milyen igaz. Évekig lógtam együtt a srácokkal, buliztunk, edzettem a hangomat, megtanultam gitározni, aztán eljött a pillanat, amikor a szerelem elmúlt, és a saját utamat akartam járni.

4 éve összehoztunk egy saját bandát, a Criminal neighbours-t. Kimberly (Kim), Eva és Megan (hívd csak Meg-nek.) közreműködésével. Ők is hozzám hasonlóan elhagyatott, durván zűrös csajok. Vérbeli amazonok. Tényleg nem lennél a szomszédjuk.
Hamar felkapott minket a rajongó tömeg meg a média. Ez van, ha tehetséges vagy, és botránymágnes.
A turnéknak hála beutaztuk Amerikát, végül néhány hete, a menedzserünk halála után, átbútoroztunk és letelepedtünk Vegas-ban. (Wendell-t egyébként infarktus vitte el, amihez határozottan semmi közünk. Közvetlenül…)
Azt hiszem ideje ráköszönni arra a sötét bátyámra. Ha nem is mintatesó, a szex legalább jó vele. És… életében először tehetne valami jót is a húgáért. Szólhatna pár szót az érdekükben a menedzserénél.