Sosem hittem volna, hogy az öcskös előbb kerül börtönbe mint én. Album cég fejese, zenével foglalkozik, nem kurvázik, nem piázik. Csak bagózik és kávézik. Ha ez olyan nagy bűn, akkor a fél világ megszűnne létezni.
És nesze neked, a hülye természetének köszönhetően került fogdába. Valami idióta bezúzta a kocsija szélvédőjét, ő meg lefejelte az ürgét. Ennek örömére a közelben egy rendőr szépen bepakolta a kocsiba és már a rácsok mögött tölthette az éjszakát.
Nem rossz.
Kellemes meglepetésként toppantam be hozzá annak ellenére, hogy már megvettem a saját kis lakásomat. Azt hiszem itt maradok Vegasba egy ideig. Itt mindig akad munka.
Mivel a kocsim lefulladt, Oli kihozott ide a tóhoz. Két táskát rákaptam a vállamra majd beszálltam. Az egyikben utcai, míg a másikba edző ruha van.
A vízbe gyorsan bevágtam magam és egy jó pár hosszt lenyomtam. Oli addigra elhúzott, ami nem is olyan nagy baj. A külváros nincsen messze, én pedig szeretek sétálni.
Mikor végeztem a parton üldögélve bámultam ki a fejemből. Csak egy nadrágot kaptam magamra, hogy legalább a lábaim ne fázzanak.

Vízpart az a dolog, ami nem annyira vonz, mint a hegyek. Míg az előbbi csak henyélésre jó, addig az utóbbiban jó sétákat lehet tervezni a hegyi ösvényeken, avagy hegyet mászni. Miért kötök ki mégis ezen a helyen? Mert kell a változatosság. Jó idő van, azonban még sem olyan, mint nyáron. Magamon található öltözet az egy fekete farmernadrág, kék és fehér kockás rövid ujjú ing, majd afelett szürke csíkos pulóver. Lábamon edzőcipő, mert ebben lehet futni, ha úgy szükséges. Nyugodtan sétálok a parton, s elnézem a többi embert. Látok köztük olyanokat, akiket szívesen megcsapolnék, de jelenleg a mai nap nincs semmi kedvem hozzá. Nekem szintén pihenni kell, s a gyűjteményem úgyis fog még gyarapodni. Mikor a nagyobb tömeget elhagyom, akkor megpillantok egy parton üldögélő férfit, aki teljesen egymagában van. Úgy gondolom, hogy ő valószínűleg nem társaság kedvelő alak, s ezért van elhúzódva, vagy éppenséggel gondolkozik valamin. Elsétálok mellette, majd tíz méterrel arrébb tábort verek magamnak. Nincs kedvem megmártózni a vízben, holott az öltözeteim alatt egy bikini felső és alsó van rajtam, amolyan hátha rávisz engem arra, hogy csobbanjak a vízben. Egy darabig ülök magányosan, a saját gondolataimmal elfoglalva, mint például a következő áldozatom kiiktatásának terve. Minden egyes személy újabb és újabb tapasztalattal gazdagít engem. Mikor nincs miről többet gondolkoznom, akkor döntök amellett, hogy megmártózzak a nagy hullámzó kékségben. Hamar lekerülnek rólam ruhák, kivétel a zöld bikini. Nem foglalkozok a tíz méterrel arrébb gubbasztó férfival, hanem belegázolok a vízbe. Onnan folyamatosan figyelem, hogy senki se lovasítsa meg a ruhám, főleg a törölközőm. Öt perc elég nekem, így kifelé indulok, hogy a helyemen foglaljak helyet. A bikini a víz miatt rátapad a testemre, azonban nem foglalkozok vele. Tisztában vagyok a szépségemmel, emellett nincsenek sokan, hogy engem kukkoljanak.

Úgy hiszem, hogy nem lenne okos ötlet előkapnom a pisztolyt és most gyakorolni a lövést. Pedig a tó közepén van néhány kacsa, a táskám mélyén pedig ott lapul a pisztoly.
Mindig van nálam pisztoly, rohadtul nem érdekel, ha valaki észreveszi. Fegyvertartási engedélyem van, szóval mindegy.
Hamar ülésből, fekvőtámaszba vágom magam és elkezdem kinyomni a saját súlyom. Legalább ötvennél tartok, mikor a karjaim kicsit megremegnek.
Úgy néz ki nem vagyok olyan jó formába. Még huszat megcsinálok csak utána hagyom abba. Eközben elhalad mellettem egy fiatal nő, akit egy pillanatra megbámulom mikor újra ülésbe vágom magam. Nem mondom, a szemöldököm egy pillanatra felcsúszik, mert nem utolsó látványnak.
Pláne mikor lekapja a ruháit és azon a zöld falatkán kívül mást nem hordva, belecsobban a vízbe.
Én magam fáradt vagyok már az úszáshoz, ám egyenes háttal ülve figyelem a hölgy mozdulatait.
A rövid figyelés után elkezdek felöltözni, bár csak egy pár cipőt és zoknit kapok magamra, a felsőmet még mindig lusta vagyok magamra venni. Ilyenkor mondaná Johann, hogy:"Mutogatod azt a randa mellkasod mi?"
Igaz ami igaz, a német hadseregbe eltöltött idő alatt szereztem pár heget a testemen. A legtöbb pedig a mellkasomon van.

A tíz méterrel mellettem levő férfi nem igazán akarja felvenni a felsőjét, így egy picit rásandítok, aztán elveszem onnan a tekintetem. Különösebben nem érdekel az alak. A törölközőt magam köré csavarom, hogy ne fázzak annyira. Egy idő kell, hogy valamennyire megszáradjon a bikinim, s akkor már fel merem venni a ruhám. A homokkal kezdek el szórakozni, leginkább össze vissza firkálok, mint egy egy két éves kisgyerek a papírlapra. Unalmasan telnek a percek, ezért felötlik bennem, hogy csak odasétálok másikhoz. Azonban eszembe jut, hogy valószínűleg máshogy fogná fel a férfi a közeledésem, így lemondok róla. Marad a homokba rajzolgatás, meg a magamban való elmélkedés. Egy bizonyos ideig tökéletesen lefoglalja az embert, azonban egy idő után nincs miről agyalni. Felállok a helyemről, aztán a cuccaimat magamhoz véve elindulok a sziklásabb részek felé. A sziklamászás, majd kellőképpen lefoglal és megmozgat. Lassan sétálok, így van időm megnézni, hogy mely útvonalon haladjak majd. Mikor megérkezek a tövébe, akkor nyújtok egy kicsit, aztán hozzálátok a mászásnak. Lassan haladok, azonban nem megyek fel teljesen. Tíz méternél megállok, onnan nézek szét, aztán visszamászok a földre. Kellően elfáradok, s a öltözetem szintén kezd megszáradni. Itt maradok ezen a helyen a sziklát nézem. Ellenőrzöm folyamatosan a bikinim, hogy mennyire száraz. Végül úgy döntök, hogy elfekszek és alszok egy jót, ami sosem árt. A törölközőn elterülve a hátamra feküdve csukom le a szemem, azonban még nem alszok. Amolyan pihentetem a szemem dolog.

A nő végül elmegy a partról. A sziklák felé indul. Egy utolsó pillantást vetek a nekem háttal közlekedő hölgy után, búcsút intek a zöld bikininek majd sóhajtva állok fel a helyemről.
Enyhe zsibbadtság terjed végig mindkét karomon, ami elszomorító tény, hisz a fáradtságomat mutatja ez az apró tény. Én is öregszem.
Az utcai ruhákat előhúzom a zsákból, mikor a kék farmerből kiesik valami enyhe puffanást hallatva.
A fény apró csillanással mutatja meg nekem a hangtompítóval felszerelt Taurust. A szemem egy pillanatra elkerekedik, a szám is kiszárad. Lassan körül pillantok, de nincs senki a közelbe. Néhány fiatal úgy 200-300 méterrel odébb csobban.
Csak nem veszik észre ha...
Újra visszatottyanok a földre és szép lassú mozdulatokkal szétszedem, közben valami német versikét dúdolok. "Kilencven kilenc lufi, repül a horizonton..."
Ó, igen! Már kész is! És most...
Az ingemet a földre terítve, sorba kirakom a darabkákat. Mikor ezzel megvagyok, a sziklák felé tekintve elkezdem vakon összerakni a pisztolyt.
Vajon az a nő láthat fentről? Csak nem...

Hegymászásnál látom az alakot, hogy a parton van még, de azt pontosan nem látom, hogy mit csinál pontosan a parton. Kicsit messze vagyok, s nekem innen úgy tűnik, mint ha magához nyúlt volna miattam. Magamban macskásan elmosolyodom, ám nem tart sokáig. Lemászok a szikláról, majd némi pihenés mellett döntök lehunyt szemekkel. Éppen az álomvilág határán vagyok, mikor erőszakosan visszatérek az éber világba. Meggondoltam magam az alvással kapcsolatban, mert túlságosan védtelenné tesz engem. Nem veszem fel a ruháim, hanem összeszedem a cuccaim és indulok visszafelé a parton. Egyre jobban közeledek a férfi felé, s ha nem vesz észre, akkor megláthatom valójában mivel foglalja el magát, amire én természetesen rácsodálkozok. Ha igen, akkor a kettőnk közti csendet a következő szavakkal verem szét.
- Szebb délutánt! – szólalok meg köszöntés gyanánt, mert a szél kissé felélénkült, de egyelőre még annyira nem zavar engem.
- Csatlakozhatnék a társaságához? Mert úgy látom magányos mint a fehér holló. – állapítom meg, hogy bizony egyedül van és én szívesen lennék egy kisebb ideig a beszélgető társa. Ritkán ismerkedek ilyen férfiakkal, mert számomra a mostani alak eléggé koros. Én a fiatalabb pasikra bukom, sajnos. Meg amúgy is én eléggé különleges eset vagyok, szóval engem nem lehet egy lapra venni más nőkkel.
- Természetesen, ha nem a feleségét várja ide romantikázni, vagy éppenséggel van valami nővel randija. – ejtem ki a szavakat kerek perec, mert nekem ebben a dologban nincs igazán takargatni valóm. Nem vagyok egy férfi felesége se, mert az a férfi valószínűleg halott lenne rég, én meg özvegy.

A kezem úgy jár mint a motolla. Nem gondolkozok, teszem a dolgom és precíz mozdulatokkal szerelem össze a pisztolyt.
A katonaság megtette a maga dolgát.
Egy idő után behunyom a szemem, mert oldalt látom a saját kezem és a pisztoly alkotó részeit. A végén még a tárat is behelyezem és csőre töltöm. Ha most valaki megpróbálna megtámadni...
Egy hang zavar fel és a szemeimet fedő szemhéjak felpattannak és a mellettem lévő halk léptekre felkapom a fejem.
A nő áll mellettem.
Rövid ideig szótlanul bámulom, csak akkor mozdulok meg mikor egy "szebb délután"-nal rám köszön. A pisztolyt gyorsan a nadrágom hátsó részébe tűzöm és az ingemet felkapva, talpra állok.
- Úgy szintén. - viszonzom egy biccentéssel kerítve.
Nem fogok kertelni és a következő kérdésre őszintén válaszolok.
- Csak nyugodtan. - bólintok.
Nem mosolygok vagy bármi ilyesmi, de udvariasan viselkedek és nem utasítom vissza.
- Ha nem is vagyok egy fehér holló, de nem szokás ilyennel elfoglalni az időt. - magyarázom a pisztoly összeszerelésére értve.
Az inget gyorsan magamra kapom, a hegek még egy utolsó búcsúzás képen kikukkantanak a ruhaszövetek közül.
A következő kérdés egy kissé meglep és akaratlanul is mosolyt csal az arcomra.
- Nem, nem várom a feleségem. Se bármilyen más nőt. Ritkán járok pisztollyal randira.
Bár ez nem kifejezetten igaz. Egy alkalommal már mentem pisztollyal találkozóra. Mit egyre, többre is.

Fura mozdulatokat tesz a férfi, aki a köszönésemre mozdul meg. Nemsokára megszólal, azonban úgy vélem, hogy az úgy szintén nem illik ide két ember közé. Nem kerítek magamban végül nagy feneket neki, csupán eleresztem a feltámadó széllel. Megengedi, hogy csatlakozzak hozzá, ezért kellő távolságot tartva tőle leülök a homokos partra, aztán hallgatom a szavait, amit kiejt az ajkain. Fogalmam sincs, hogy mire gondol, ám nálam a bekattanás veszélyes, emellett szabad szájú vagyok.
- Hát, ami azt illeti. Mikor felmásztam a sziklára, akkor én nem hittem, hogy ennyire nőhiányos és...játszadozik egy kicsit – mosolyodom el egy időre, aztán szépen lenyugszom. A további szavaim végül mosolyt csalnak az ő arcára, aminek teljesen örülök. Nincs kedvem mókázni, csak beszélgetni valakivel, aztán alakul valahogyan a helyzet.
- Szóval ön a magányos lovag az éjszakában, csillogó fogakkal és halálos külsővel? – teszem fel a kérdésem érdeklődve, mert elhangzik a pisztoly szó. Én ugyan arra gondolok, amit a nadrágjában hord, s nem arra, amit lőfegyvernek számít. Kissé elbizonytalanodok, hogy ezután miről beszélgessünk, így egy jó darabig hallgatok és az előttem található víztömeget lesem.
- Ritkán jár pisztollyal randira? Hohó, nem kell szégyellnie a pisztolyát. Vagy éppenséggel azt le lehet szerelni valahogy? – nézek rá döbbenten, mert kezdek belezavarodni a helyzetbe.

A szavai igencsak meglepnek. Ennyire azért nem vagyok rossz paccban, hogy elkezdjem magamat köpülni. Szokás mondani, hogy az ember negyven felett már nem ugyanaz mint régen. Nos.. a maga módján ez igaz, de ez nemigaz ez rám, legalább is szexuális téren.
Fizikailag azonban nem vagyok már toppon.
Ez a mai nap már kiderült.
Kissé elszomorító tény, ám ez most a legkevésbé sem izgat. Előbb tisztázom magam egy félreértett tény alól.
- Mármint ma...hehe, jó vicc! - nevetem el magam, még egy láthatatlan könnycseppet is letörlök a szemem aljáról. - Idáig nem süllyed férfiúi becsületem!
Tizenéves korom végén már elhagytam a jobb kezem társaságát, főleg mert egész könnyen belejöttem a csajozásba. Az európai lányokat nem volt nehéz ágyba csalni, pláne akkor mikor szépen megjöttek az utcai kábítószerek. Egy kis anyagért bármit megtettek és ez is a prostitúció egyik formájához tartozik.
De többségében könnyen ment a csajozás. Nem kellett nekik cuccot szerezni.
- Valami olyasmi. Csak az ilyen szép napokon levedlem a gonosz külsőm és helyette felkapom ezt az öregedő, de megnyerő külsőt. És kegyed? Talán a magasból leső gonosz-vadász?
Szinte elképzelem, ahogy a nő a sziklák lapos tetején egy Walderrel figyel, a távcsövet megigazítja, a cigit a szája bal sarkába löki majd bumm! És én a jobb lábamat elcsúsztatva eldőlök mint egy lisztes zsák.
Előbb-utóbb ez is eljön.
A következő kérdésre őszintén meglepődve bámulok rá. Na most már lassan belezavarodok. Ennek hangot kell adnom.
- Tyűűha...eéjutottunk arra a bizonyos szintre ami a "félreértséből" arra a szintre jut ami egészen a "dolgok-amikről-úriember-nem-beszél" részig vezet.

Látom nagyon meglepődik a szavaimon, de ettől függetlenül nem mosolygom ki teljesen. Nem fogom megmásítani a szavaimat, ha éppenséggel távolról én ezt vettem ki. Próbál vicces lenni, jobban mondva terelni a dolgokat, de nem sikerül. Magamban továbbugrok a témán, mert nem erről akarok beszélni egész idő alatt. Ha már ilyen közel van hozzám a férfi, akkor kapok az alkalmon és végignézek rajta. Látszik rajta, hogy öregszik és egyáltalán nincs jó formában. Megjelenése kifejezetten utálatos a szemeimnek, ezért rövid idő alatt elfordítom a tekintetem róla. A szavait hallgatom csupán.
- A külsőt illetőleg minden valószínűség szerint nem egyezik a véleményünk – határozottan válaszolok neki, majd egy sóhaj tör utat magának. Kezdeti társalgási lázam alább hagy, azonban egyelőre még nem adom fel a helyzetet. Minden kezdet nehéz, s ez alól eme ismerkedés sem kivétel. Mikor gonosz vadásznak képzel, akkor felhúzom a bal szemöldököm.
- Én bizony semmi pénzért nem lennék vadász, ráadásul nem a gonosz fajtából. – adom elő az ártatlan úrhölgy szerepet, amit vagy bevesz avagy sem. A következő szavaim hatnak rá, sőt kezd megzavarodni tőle. Magamban jót mosolygok, azonban felé nem jelzem eme boldogságom. Legyintek az utolsó szavaira, majd egy darabig csendben maradok. Sikerül a férfinek eldőlni mellettem, mint egy lisztes zsák. Felkelek a helyemről, hogy utána vele szemben heveredjek le, féloldalasan. Megigazítom magamon a bikinim, hogy ne álljon csúnyán rajtam.
- Csak nem rosszul van?