Lucky Seven Restaurant - C & C

Vendég

[You must be registered and logged in to see this image.]

Happy birthday to you ~ !

- Mi ez a hely? Még életemben nem hallottam róla.
Jelentem ki mindezt olyan hangnemben, mintha legalábbis azt akarnám mondani, hogy amiről én nem hallottam, az nem is létezik. De komolyan? Már majdnem harmadik éve szabadultunk be a városba, és szerintem nem sok olyan szeglete maradt, ami látogatásra érdemes, és mi még nem láttuk volna. Vagy kettőnk közül, legalább valamelyikünk, mert természetesen én sokkal többet járok a Berkeley közelébe, mint azt az én kedves fivérem teszi, én pedig ha tehetem kihagyom a kaszinókat, persze nem mintha nem tett volna mindegyikünk már legalább egy tucatnyi kivételt. Kivételek mindig vannak, mindig lesznek, és kellenek is,vagy min játszhatnám a felháborodottat? Igazából nem is a kaszinókkal van a probléma, szeretem azt a kavalkádot, szeretem, hogy mindenkinek tökéletes az öltönye, és a ruhája, szeretem a parfümök keveredését, szeretem az izgalmat, szeretem a hangzavart…és szeretek mindennek a káosznak a közepén olyan pókerarccal ülni, amilyet még anyánk sem tud vágni. És ha már kaszinók…
- Lucky Seven…miért érzem azt, hogy ez valami bűnbarlang? Ha Felix választotta és borzalmas, én esküszöm elverem ezt rajta. Különben is, éhes vagyok. Ha nem is étterembe megyünk, akkor kénytelen leszek otthagyni az estét – forgatom a szememet, előhúzva a táskámból a kompakttükröt megigazgatom a szájfényemet, és hangosan csattintom össze újra. Márpedig elég jó esélyei vannak annak, hogy Felix barátunk választott. Elvégre ő akart elvinni minket ma vacsorázni, hivatalosan is nagykorúvá válásunk megünneplésére. Furcsa, milyen furcsa ebbe belegondolni..! Soha nem fordult még elő, hogy ne kaptuk volna meg, amit akartunk, hogy ne jutottunk volna be oda, ahova akartunk, igaz, sokszor kellemetlen következményei voltak a dolognak, de tilosban járni mindig izgalmasabb. Oda a kamaszkor varázsa most már végleg, hiába nem éreztem magam kamasznak idestova négy éve…vagy nem is voltam soha kamasz? Nem is tudom, azt hiszem erre a kérdésre megosztó válaszokat kapnánk, attól függ kit kérdezünk.
Mindegy, akárhány kérdést teszek fel a ma estével kapcsolatban, tudom hogy Chrysandernek sincsenek válaszai, és egyébként is pillanatokon belül megtudjuk, miben is sántikál Felix. Vagy mivel akar borsot törni az orrunk alá. Vagy mivel akar úgy felidegesíteni, ahogy néha szokott. Mindegy. Ez a mi napunk, most nem? Ergo, ha Felixnek más elképzelései vannak az ünneplésről, mint nekünk, akkor nemes egyszerűséggel fogjuk és visszük valahova máshova, elvégre mi ketten vagyunk, ő meg egyedül. Aztán...ahogy ismerem, akár a fél várost is odacsődítette.
- Megérkeztünk – jelenti a sofőr előröl, leengedve az utasteret elválasztó falat, és szemöldökeimet felvonva, afféle „essünk túl rajta” pillantást vetek a testvéremre. Kivételesen nem várom meg, hogy bárki is kisegítsen az autóból, nem fog leesni a gyűrű az ujjamról, a kabátomat egy kicsit összehúzom magamon, és bámulom a bejáratot velem szemben. Az üvegajtó felső boltíve hirdeti a nevet, hogy bizony, jó helyen vagyunk, és mintha varázsütésre történne, Felix bukkan elő a belül abszolút sötétnek tűnő helyről. Mi a fene?
- Estét galambocskáim, nyomás befele!

Vendég

- Ezzel nem vagy egyedül. - szóltan én is tömören, miközben ki-ki néztem az autó ablakán, hogy legyen valami halvány fogalmam, merre is járunk éppen.
Nem szeretem a meglepetéseket. Hogy miért? Mert nem lehet rájuk felkészülni. A szerencsejáték egy fontos dologra megtanított. Mindig legyen legalább két terved. De ha nem tudod, hogy mi fog történni ez ugyebár kilőve... Ezért is voltam olyan feszült.
Na meg ugyan mégis ki szereti, ha mondjuk a huszonegyedik születésnapján meglepetésként egy torta repül a képébe? Mert ugye az olyan poén. És tudom, hogy Félix képes lenne rá..
Tényleg, végre itt a bűvös szám, a huszonegy. Nagy probléma, hogy nem érzem magam másképp? Általában, aki végre éretté válik (elvileg) teljesen másképp látja a világot majd. Nos én biztos vagyok benne, hogy nem. Ahogy a húgom sem. Mi már rég túlestünk ezen a ponton, csak most válik hivatalossá a dolog. Na igen, valahol az első komoly tétekben játszott kártyapartimnál sikerült otthagynom a gyerekkorom az asztal alatt. És atz nem mostanában volt.
- Ami azt illeti én is örülnék,ha tényleg ehetnénk valami táplálót. Ma még nem igazán volt rá időm. - Hát igen, aki már előre ünnepel, annak nem igen füllik a foga késő délutánig egyáltalán kaját látni. Én sajna ezen hibába estem.
Biztos, hogy nem egy étterembe furikáznak, ahogy azt Chrissy is sejtette, hanem valami eldugott szórakozóhelyre, azért is nem hallottunk még róla. Ami azért nagy szó, tekintve, hogy már harmadik éve rójuk a város utcáit, és rengeteg helyen sikerült már megfordulnunk. Sőt, biztos vagyok benne, hogy egyetlen említésre méltó hely sem maradt ki. Szóval lehet, hogy itt az ideje elkezdeni félni az estétől?
A húgom keze után nyúltam, és mikor rám pillantott egész halkan kérdeztem meg tőle
- Ugye ha pocsék lesz a buli, minden bűntudat nélkül tovább jössz velem?
Tudtam a válaszát előre, de szerettem volna az ő szájából is hallani, hiszen az úgy mégis csak hitelesebb, hogy ha emlékeztetnem kellene rá valami véletlen folytán.
Ahogy megálltunk, egész unott fejjel szálltam ki és gyújtottam rá egy cigarettára, hogy aztán a kocsit megkerülve csatlakozhassak a húgom mellé. Erős a gyanúm, hogy odabent legalább kétszáz illuminált állapotban fetrengő fiatal fog hangos üvöltéssel üdvözölni minket, na meg az is biztos, hogy a felét nem is ismerjük... De amíg akadnak bárgyú idióták akikkel lehet fogadni, vagy netán egy kártyaasztal józanabb partnerekkel... Nagy probléma nem lehet. Remélem.
Természetesen hamar megjelent a szervező is, és idióta becenevekkel beinvitált minket az eddig sosem látott, elméletileg étterembe.
- Félix, nem említettem már, hogy mellőzd, ezeket a cukinak szánt becézéseket? - forgattam meg a szemem, miközben elsétáltam mellette, majd egy hangos sóhajjal kifújtam a füstöt még az utolsó egy méterben, mielőtt kinyitottam volna a húgom előtt az ajtót.
- Csak utánad. - engedtem előre, és igyekeztem kedves mosolyt villantani hátha tényleg bekövetkezik a jóslatom.

Vendég

Inkább meg sem szólalok, hogy drága Chrys, esetleg reggelizhettél volna? Minek rágjam feleslegesen a szám? Egyébként is át szoktam érezni a körkérdést, bár nem annyira, mert ha én a kelleténél többet iszok, irreálisan sokáig ébren bírok maradni, olyannyira, hogy előbb-utóbb elérem a pontot, amikor valamit ennem kell. És valahol mindig találunk egy konyhát, ami hajlandó produkálni valamit a kedvünkért, és egy kis asztal alatti borravalóért. Tiszta haszon mindenkinek – és nem egyszer megelőzi a másnapot.
- Hogy bűntudat nélkül? Felix még annyit sem kap, ha ezt elbaltázza, hogy helló-szia-mi mentünk - tudom, tudom, nem vagyok kedves, de visszavigyorgok Chrysre, ahogy megszorítom a kezét. Hát igen, Felix. Az emberiség egy egészen sajátos és egyedi kategóriája, de ez nem mindig értendő bóknak, egyáltalán nem. Vannak zseniális húzásai, és nem egyszer ő az, aki kirobbantja az egész társaságot a komfortzónájából, hogy végül olyan hülyeségeket csináljunk, amit normális emberek soha nem tennének, ugyanakkor néha halálosan idegesítő, és sajátos elképzelései vannak arról, hogy mi mire vágyunk, meg minek örülnénk…szóval a gyanakvásunk a ma estét illetően egyáltalán nem alaptalan, meg egyébként is: mióta vall Felixre valami meghitt kis vacsora? Nála a meghitt az úgy ötven embert jelent. A buli meg ötszázat.
- Dehogynem Campbell, épp elégszer ahhoz, hogy marhára ne figyeljek oda rád - én magamban csak a szememet forgatom a kiszállásunkat követő kis szóváltásra, hagyom, hogy Chrys menjen előre, és nagy kegyesen még Felix nekem felajánlott karját is elfogadom.
- Vaksötét van ott benn - állapítom meg az ajtóban, amikor a fivérem azt kitárja, én pedig ha tehetném csak megállnék, és gyanakodva pislognék befelé, ha Felix nem lenne ennél sokkal lelkesebb és nem húzna máris befele magával, hogy én épp csak egy kétségbeesetten szkeptikus pillantást vethessek Chrysre, és erősen reméljem, hogy szorosan jön a nyomomban ő is.
Annak ellenére, hogy az elképzeléseim között ez is szerepelt, azért egy pillanatra a szívem majd kiugrik a helyéről, amikor a belépésünket követően legalább tíz villany kattan fel egyszerre, és a jó öreg, kegyetlenül elcsépelt „MEGLEPETÉÉÉÉS!” kiáltás is felharsan. A jó hír: a hely legalább úgy nézett ki, mint egy étterem, mintha láttam volna pincéreket és kajával megpakolt asztalokat, és elsőre már találtam legalább tíz embert, akit tényleg ismerek; a rossz hír: hogy a tömeg közepén nem mások állnak, mint a mi édes, kedves, kicsit sem ártatlan szüleink. Hogy mi van? A szüleimet és Felixet egy oldalon elképzelni legalább olyan, mintha a Fehér Házba meginvitálnának egy terroristát. Ez valahogy úgy menten letörli a képemről a mosolyt, még mielőtt akár eszembe juthatott volna eljátszani a meghatódottat, inkább Felix karjába vájnak az ujjaim, míg egy erőltetett mosollyal hozzáfordulva a fülébe suttogom.
- Mi az istent keresnek itt úgy mégis? -

Vendég

- Ajánlom, hogy ne baltázza el, mert akkor a következő pókerparti a gatyáját is lenyerem róla. - teszem még hozzá mellékesen, mert bár nem vágyok meglepikre, azért mégis értékelném, ha emlékezetes lenne ez a születésnapom is. A legjobb skót whiskyvel és portoricoi rummal, mellé meg egy kubai szivar és egy kis kolumbiai koksz. ennél kívánhatna bárki többet egy estére? Igen, hiszen a csinos hölgyeket elfelejtettem említeni. Bár, fölösleges is, itt Vegasban sűrűn kéne forgolódnom, ha minden formás feneket meg szeretnék nézni, szóval garantált, hogy akad itt is néhány.
- Remek, akkor nem is strapálom magam, hogy a fejedbe verjem az ismételgetéssel. - kicsit ingerült volnék? Megeshet... És az a tény sem vidít fel különösebben, hogy tényleg full sötét a hely. Félix, ha valamelyik őrültséged ma este nem lesz ínyemre, emlegetni fogod egy ideig a bosszúmat, azt garantálom. Sissy tekintetét még elkaptam, mielőtt elnyelte volna a Lucky Seven sötétje, de egy vállvonáson kívül nem igen tudtam biztatni semmivel a jelenlétemet leszámítva.
A meglepődöttséget színlelnem kellett az elején, ami egész meggyőző volt, mert a vendégek arcán teljes elégedettség látszott. Sajnos túl átlátszó volt a dolog. Mindenesetre az biztos, hogy a hely elegáns volt és az illatok alapján kellemes vacsora elébe nézünk. Legalább ezt a részét betartotta Félix...
Viszont az őszinte meglepettség is hamar kiült az arcomra, mikor megláttam a szülőket, bár pánikrohamot nem kaptam attól, hogy velünk fogják tölteni az estét. Jobb dolguk is van annál, hogy velünk ünnepeljék a születésnapunkat, tudom jól. Na meg mily meglepő, egyikőjük sem az a bulizós típus. Itt viszont ha rajtam, rajtunk múlik csúnyán el fog fajulni az este.
A húgom suttogását ugyan nem hallottam kristálytisztán, de úgyis tudtam, hogy miről beszél.
- Nyilván hozzánk vágják az ajándékukat, majd kapunk két homlokcsókot, aztán egy sürgős munkára hivatkozva távoznak, ahogyan az lenni szokott. Ki fogad velem, hogy igazam van? - utána persze mosolyogva indultam el a tömeg felé, hogy a közelebbi ismerősöket illendően üdvözöljem, na és persze ez alól anyámék se voltak kivételek. Bár igyekeztem őket a végére hagyni, hiszen szörnyen jól szórakoztam magamban azon, milyen esetlenek ennyi fiatal között. Na de persze anyám szörnyülködő tekintete volt a csúcspont. Hát igen, nem mindenki kosztümben sétálgatott fel s alá a teremben.
Természetesen Chryseist is bevártam, hogy együtt köszönthessük drága szüleinket, és hálálkodjunk egy sort a partiért na meg kimutassuk odaadó szeretetünket, ahogyan az általában ünnepnapokon tenni szoktuk.
- Anya, Apa. Örülünk, hogy itt vagytok! - mosolyom végtelen kedvességet és jókedvet sugárzott, kár, hogy mindezt a dohányszag elrontotta.
- Chryseis, Chrysander, boldog születésnapot! Gratulálunk, immár érett felelősségteljes felnőttekké váltatok. - Apánk gratulációja hasonlóan lelkes volt, mint én jelen pillanatban. Talán túl sok időt töltött a tárgyalótermekben, és már hozzászokott a monoton előadások hangszínéhez. De a lelkesség hiányát kárpótolta az, hogy büszke volt ránk. Igen, határozottan büszke, látszott a szemében. Igaz, olykor nem vagyunk túl méltóak rá, de ő is nagyon jól tudja, hogy igazán talpraesettek vagyunk, és sokra fogjuk vinni még az életben.

Vendég

Nyeh. Ma valahogy szívesen kihagytam volna a szülőkkel való bájolgást. Elég az mostanában bőven a néha bezsúfolt családi vacsorákon, semmi szükség arra, hogy úgy csináljanak, mintha ez a szülinap olyan rettentően fontos lenne nekik. A szülőkkel való csendestársi viszonyunk nekem köszönöm, megfelel. Rég nem vágyok már valami többre, valami melegebbre, valami ne adj isten normálisabbra. Minek? Ez az életem, és bár nem tökéletes, túl sok okom a panaszra nincs. Hozzuk ki mindebből a legtöbbet, nincs igazam?
- Fogadnék veled drága bátyám, épp csak tudom, hogy igazad lesz - akkor meg minek? Orcámra varázsolom azt a makulátlan mosolyt, amit kimondottan ilyen alkalmakra tartogatok, és bár kellemes látvány, valójában teljesen üres gesztus - Ha már ilyen hülye vagy, gyere velem egy kört, mielőtt bemászok az oroszlán barlangjába - némán felsóhajtok, ez természetesen Felixnek szólt, véletlenül sem Chrysnek, és bármilyen verbális megegyezés nélkül a terem két irányából elindulva üdvözlünk pár közelebbi ismerőst és vendéget. Így illik végül is. Illene mondjuk az is, hogy előbb a szüleinket köszöntsük, de hát…annyira rájuk van írva, hogy valójában ők nem tartóznak a vendégek közé. Nem igazán. Ők mindennek felette állnak, mintha legalábbis az angol királyi házból szalajtották volna őket. Nos, az azért nem egészen úgy van. Biztosan alig várják, hogy leléphessenek, de jó szokásunk szerint miért tennénk egyszerűbbé az életüket? Elbájcsevegek pár emberrel, még azt is hagyom, hogy Felix a kezembe nyomjon egy feles poharat, aminek a tartalma hamarosan volt-nincs, mielőtt visszakanyarodnék nélküle Chryshez, és ezzel együtt a szüleinkhez.
- Köszönjük, apa, anya - mintha odaragasztották volna az arcomra a mosolyt, még sem tűnik olyan rettenetesen erőltetettnek. Ezt hívják gyakorlatnak kedveskéim. Már éppen mondanék még valamit arról, hogy igazán ne érezzék rosszul magukat, ha menniük kell (khm, nem, csak semmi célzás), de apa szinte a szavamba vág:
- Ami azt illeti…a hely az ajándékotok. Hétfőn már érkezik a teljes személyzet. Felvettem ugyan egy üzletvezetőt, ha nem akarnátok túl sokat vállalni, de azt csináltok vele, amit csak akartok - mi az isten? Nem bírom ki, összenézek Chrysszel, egy pillanatra mosolyogni is elfelejtek, kissé ostobán állok ott felváltva nézek hol anyára, hol apára, ez előbbi békésen mosolyog, apa meg mintha nagyon elégedett lenne magával.
- Azért Sissy, drágám, el ne hanyagold mellette az egyetemet! - teszi hozzá anyám, és mintha mi sem történt volna, varázslatosan gyorsan eszkuzálják magukat a kis vigasságról. Mit kicsi. Valahogy most, hogy az emberek már nem egy helyen toporognak, hogy meglepjenek minket, mintha többen lennének mint elsőre gondoltam. Nem, ez nem éppen egy kis vigasság.
- Te jó ég….vett nekünk egy éttermet? - nem, nem tudom hova tenni a gesztust. Mármint értem, nyilván ebből is tanulnunk kéne valamit, és tapasztalatot szerezni, mint minden másból, amit látszólag felár nélkül ad nekünk, de miért pont egy étterem? Meg úgy egyébként is…miért tol már megint a fenekünk alá valamit, nem lenne több értelme, ha magunk indulnánk el ezen az úton? Istenem. Pénzes szülők. Sosem lehet kiigazodni rajtuk.

Vendég

- Hiszen nekem mindig igazam van. - mosolygok kissé fanyarul, hiszen ez szörnyen igaz rám, és nem csak a pozitív eseményeknél.
Anya mondjuk megerőltethette volna magát egy kicsit, hogy ne látszódjon rajta ennyire a mehetnék. Persze, egy csöppet sem idevalók, kirínak a többiek közül, de jól tudom, hogy remekül megy nekik a színjáték, hiszen hány vacsorán és tárgyaláson ültek hatalmas lelkesedéssel az arcukon, miközben fejben mindennek elhordták a résztvevőket. A gazdagok sorsa pont olyan, mint a póker. Ha el akarod érni a céljaidat, tartsd meg magadnak a kártyáidat a megfelelő pillanatig és tarolni fogsz. Itt se számít, hogy kin gázolsz át, a cél az, hogy mindent vigyél, és akkor te vagy a csúcs...
Erre neveltek minket is. Lehet, hogy nem tudatosan, de ugyanúgy megvan bennünk minden rossz tulajdonságuk. És sajnos, vagy sem, mi is remekül tudjuk ezeket az 'adottságokat' használni.
Viszont az ajándékunk hallatán én is kissé meglepődve nézek össze a húgommal. Na igen, még egy eszköz a kezünkben, melynek az a célja, hogy sikeressé tegyük, és leszámoljunk a konkurenciával. Máshogy hamar kihalna a kis éttermünk Vegasban, nemde?
- Köszönjük szépen, igazán kedves tőletek. Sikerült rendesen meglepnetek. - öleltem át őket futólag, hogy megerősítsem bennük az elégedettségüket. Na nem azért, hogy nekik jó legyen.... Csak így egy ideig garantáltan békén hagynak, főleg engem, amiért félbehagytam az egyetemet. Legalább lesz mit csinálnom, és kamatoztathatom a tudásomat. Szerencsétlen üzletvezető már az első napján le lesz fokozva helyettesnek...
Ahogyan azt megjósoltam, pillanatokon belül elmenekültek a helyszínről, a sötét limuzinba, hogy egy kevésbé kényelmetlen és zajos helyen ünnepeljék meg a születésnapunkat... Nélkülünk.
- Nagyon úgy fest. - pillantottam körbe immár alaposabban. Na most nem az itt lézengő emberek érdekeltek, hanem a berendezés. Nem volt rossz, sőt kifejezetten tetszett. Remek embereket találtak a hely kialakítására, bár egy-két változtatást muszáj lesz majd beiktatni. Például egy rulettkerék, néhány pókerasztal...
- Héé' Chrys, ha ez tetszik, akkor ettől egyenesen berosálsz! - csapott a vállamra egy isteneset Félix, majd a pult mellett lévő ajtóra mutatott. - Engem isteníts, az én ötletem volt! - vigyorgott rám fülig érő szájjal, aztán elkapott az egyik felénk közeledő tálcáról három poharat és a kezünkbe nyomta. Fekete volt, mint korom, szóval abszint. Miért van olyan sejtésem, hogy én két órán belül fejre fogok állni?
Miután lehúztuk, az ajtó felé igyekezett, én meg persze utána, hiszen borzasztóan kíváncsi voltam, hogy ugyan milyen fenomenális ötlete volt ennek a jómadárnak? Egy sztriptízbár a titkos hátsó szobában? Esetleg néhány privát szoba hatalmas franciaágyakkal? Vagy egy kis cannabis ültetvény néhány dél-amerikai vendégmunkással? Sajnos ettől az idiótától még ez is kitelne.
Megkaptam az elsőbbséget, így hát gondolkodás nélkül nyitottam ki az ajtót, ami mögött egy hosszú lépcső volt az alagsorba. Ma este azt hiszem nem leszek sűrű látogatója ennek a helynek, hiszen nehézkes lenne a feljövetel, hacsak nincs egy lift. De most még hajtott az a fránya kíváncsiság, így hát elindultam lefelé a kicsit sem biztató félhomályba. Ha szemberepül velem egy torta, garantáltan nem éli meg a reggelt drága pajtásom, hiszen egy kanál pezsgőben fogom megfojtani. Főleg ha váltóruháról se gondoskodott...
Szerencséjére viszont nem történt semmi ilyesmi, de kapott egy tockost, mikor az elégedett mosolyomon vihogni kezdett. Minden itt volt, amit néhány perce felsoroltam. Igaz még senki nem játszott, gondolom enyém a privilégium, hogy megnyissam a sort.
- Hát, Félix, te aztán nem apróztál el semmit - ismertem be. Nem volt nagy, de vetekedett néhány világhírű kaszinó pazar termeivel. - Kösz haver, ezért ma éjfélig lökheted a hülye beceneveket. - vigyorogtam rá, majd miután tettem egy gyors kört odalent, kicsit szomorúan, de elindultam visszafelé a lépcsőn.
Fent belekaroltam Sissybe, és az egyik asztalhoz húztam, amin épp csak néhány pohár volt.
- Ideje megnyitni hivatalosan is a bulit, nem gondolod? - azzal felugrottam és arrébb rúgtam az útból a poharakat, majd lenyújtottam a kezem a húgomnak, hogy csatlakozhasson hozzám.

Vendég

- Nem is rossz – állapítom meg az első sokk után, ahogy sikerül nekem is többet felmérnem a jelenből, nem csak azt a sok embert, akik poharukat emelgetve szambáznak el mellettünk, minden egyes másodpercben valami másik arc, néha még beazonosítani is nehezemre esik őket, pedig az én név- és arcmemóriám egészen kiváló, köszönöm kérdésed. Persze az egész ügy számos olyan kérdést felvet, aminek semmi keresnivalója nincs a nagykorúságunkat ünneplő estén, tekintetbe véve, hogy azok komoly kérdések. A percben viszont, hogy anyáék kisétáltak az ajtón, elvitték magukkal az én eminens, komoly, rendes gyerek énemet is. Csak semmi üzleti tervezés, semmi komoly, felelősségteljes kérdés megtárgyalása! Mondanám, hogy majd holnap, de szerintem a holnapot minden jelenlevő, aki csak megteheti átalussza, velem együtt. Úgyhogy talán…majd holnapután?
Felix vigyora nem enged túl sok jóra következtetni, de egye fene: ma még ezen is hajlandó vagyok átnézni, elveszem tőle a poharat, felhajtom a tartalmát, amit azért egy kis fintor követ…éhgyomor, és abszint kezdésnek…lehet rövidebb lesz az éjszaka, mint tervezem? Némi kíváncsisággal követem a fiúk párosát. Ha Felix keze van a dologban, és lefele megyünk…nos, hamar össze tudom rakni a kis fejemben, hogy akkor abban semmi legális nem lesz. Csak azért imádkozom, hogy ne perverzitásának valami grandiózus megnyilvánulása találjon odalenn…persze azért megvan Felixnek is az a jó tulajdonsága, hogy néha sokkal nagyobb a szája, mint ami kitelik tőle, úgyhogy ha már levisz engem is, akkor merem remélni, hogy semmi gusztustalanság nem fog fogadni.
„Csak” egy játékterem. Mi más? Gondolatban még ki is nevetem magam, elvégre ha arra gondolok, mi az aminek Chrys legjobban örülne, akkor az biztosan nem egy titkos mini-bordély, de ez. Hát…én csak örülnék, ha minden este inkább itt találnám meg, mint a város különböző bizarr, akár veszélyes pontjain is. És…valljuk be, ad némi pikantériát a helynek, főleg ha ennek a megfelelő embereknél híre megy.
- Egész ötletes – állapítom meg nagylelkűen, tudván, hogy Felixet ez már ilyen korán a mennyekbe fogja repíteni. 5 perc alatt elismerést kap mind a kettőnktől. Na az már tényleg valami, és a vigyora is erről árulkodik - Vigyázz miket ígérsz mondjuk mert – igen, és még be sem fejezhetem a mondatot, mert Felix pofátlan módon félbeszakít.
- Ójeeee bébi, tubicáim ti idióta répabébik, nyomás vissza a buliba és szedjük szét a házat! – egy pillanat alatt vált a mosolyom valami „megöljelek?” pillantásba és fúródik az Felix hátába, aki máris felfele igyekszik, én meg követem, elvégre…a maga módján igaza van. Hiszen itt a felhőtlen szórakozás ideje!
Visszaérve az emberek közé lassan kezdem érezni a pohár pezsgő, és az abszint elfogyasztását is, így hogy fél napja nem ettem semmit, ez pillanatok alatt a fejembe fog szállni. Micsoda szégyen…teli hassal az asztal alá tudnék inni egy pár embert. Nevetve megköszönök pár szülinapi jókívánságot, mielőtt azon kapnám magam, hogy Chrys éppen egy asztalra húz fel maga mellé, Felix asszisztálásával. Hoppá. Mennyivel szebb innen a világ - Fúj, anyám, az ott Paris Hilton? Ha megint le akarja nyúlni a táskámat hagyod, hogy megverjem? – igyekszem elkapni egy szomszédos asztalon árválkodó üveg pezsgő nyakát, nemes egyszerűséggel Chrys karjába kapaszkodok, hogy ne boruljak le a művelet közben, ezeket a cipőket végül is nem erre találták ki…- Felix, intéznél valami hangosabb zenét? Ehhez zene kell – vigyorgok sunyin Chrysre, megvárom amíg Felix intézkedik, és ahogy falakat rezgető hangerőre vált az eddig nem is tudom honnan szolgáltatott zene rázok jó párat a pezsgősüvegen, a tetejét jól szorítva pedig testvéremnek nyújtom - Legyen tied a megtiszteltetés - mondom immár felhőtlen vigyorral.

» Lucky Seven - La première nuit
» Jade & Uncle Joe - In the restaurant..
» Kintaro & Joseph - Japanese restaurant

Lucky Seven Restaurant - C & C

Lucky Seven Restaurant - C & C

Similar topics

Similar topics