Szóval az egész úgy kezdődött, hogy nekem nem igazán megy a póker. Én esküszöm, hogy próbálkoztam, de nekem nem megy a pókerarc. Mindig sokkal többet veszítettem, mint amennyit nyertem. Bezzeg a férfiak! A volt férjem tökéletes játékos volt, mindig magával ráncigált szombatonként, én pedig nem tudtam megtanulni azt amit csinált, mert helyette más férfiakkal foglalkoztam, akik törődtek velem. Tehát így alakult, hogy nem igazán maradt sok pénzem, és arra kényszerültem, hogy dolgozzak. Ez az egész nem lenne akkora baj, hogyha értenék is valamihez. Igazából nem végeztem el az egyetemet. Szerelmes voltam a férjébe vagy a pénzébe, már nem is tudom. Hamar összeházasodtunk, és nem kellett dolgoznom. Most már persze nagyon bánom, hogy nincsen szakmám, mert alig bírok elhelyezkedni. Most éppen pincérkedem, egy elég híres, és drága étteremben, ahova igazság szerint ezer százalékosan nem kerülhettem volna be. Viszont a főpincér, aki hangsúlyozta, hogy nem ő a tulajdonos, ő csak egy kis masina, aki ezt az egészet egyben tartja – így fejezte ki magát -, na őt le lehetett kenyerezni. Elég volt csak betipegnem a magassarkúmban, ringatni a csípőmet, lejjebb húzni az amúgy mélyen dekoltált felsőmet, és rebegtetni a szempilláimat. Természetesen bejött a dolog. Szóval most az öt pincérlány közül én vagyok a legügyetlenebb, akit a többiek nem kedvelnek, mert bárminemű szakmai tudás nélkül vettek föl. És én vagyok az egyetlen aki nem munka ruhában jött dolgozni, ugyanis nem kaptam tegnap olyan fehér ingecskét, ami meglehetősen visszafogott, és rajta van az étterem lógója. Úgyhogy én egy meglehetősen merész darabban jöttem ma dolgozni, de Walt megdicsért, hogy milyen csinos vagyok. Nagyon kedves fickó, nem haragszik amiért sokszor el kell magyarázni a dolgokat, türelmes és vicces. Igazán jól kijövünk azt hiszem. Nem haragudott amiért eltörtem két poharat, azokon a buta lépcsőkön, amik az ablakokhoz vezetnek, és azért sem szidott le mert bénáztam. Reggel külön „órát” tartott nekem arról, hogy hogyan is vigyem a tálcát. Nagyon segítőkész volt, mögém állt, és hozzám simult, a kezét a kezemhez rakta, és úgy mutatta a helyes tartást. Persze én azóta elfelejtettem, és hiába próbálkozok nem tudom úgy vinni a tálcákat, mint a többi lány.
– Jade a nyolcashoz vidd ki ezeket légy szíves! – Walt hangja töri meg a gondolataimat, miközben a pultot támasztom. Letesz elém egy borosüveget és poharat. Emlékszem rá, hogy ezt kézben kell vinnem.
- A nyolcas asztal pedig ott van aaaa.. - Beleharapok az ajkamba, és kétségbeesetten pillantok az egyetlen munkatársam felé, aki hajlandó segíteni. Megrebegtetem a szempilláimat és máris kapom a választ.
– Tudod a két lépcsőfok utáni rész, az ablakoknál. – Biccent arrafelé, én pedig odapillantok. Egy középkorú férfi ül ott, és néz ki elmélázva az ablakon. Tisztában vagyok vele, hogy ez a próba napom az első és utolsó eltöltött napom itt, mert rettenetesen béna vagyok.
Azért megfogom az üveget, és a poharat is, és magabiztosan lépkedek a gyilkos – általam így nevezett – lépcsők felé. Ez a két lépcsőfok maga a halál, itt ma vagy ötször megbotlottam. Felfele sikeresen veszem az akadályt.
- Jó napot uram! - Szólalok meg, és teszem elé a borospoharat. Elkezdem neki tölteni a nedűt, aztán hirtelen abbahagyom, és az ajkamba harapok. - Ömm.. tölthetek? - Kínosnak érzem a pillanatot, a szememet inkább a borospohár felé fordítom, és gyorsan megtöltöm. Otthagyom a férfit, de a lépcsőn lefele sikerül megbotlanom, és majdnem hasra esem. Félreértés ne essék, ez nem azért van, mert nem tudok a tűsarkaimon tipegni! Nem tudom, hogy milyen átok ül a két lépcsőn, de hogy nekem szánták az is biztos.
– Jade ezt is vidd ki az úrnak! – Elém tol egy nagy tál íncsiklandozó illatú levest Walt, és bátorítóan bólogat. Magamban sírva fakadok, de szó nélkül teszem a tálcára a levest, és aztán megfogom két kézzel, roppant bénán, és araszolva haladok. Mire odaérek tuti, hogy az egész ki fog hűlni, és a férfi majd üvöltözik velem. Újra az ajkamba harapok, miközben koncentrálok. Sikerül fellépkednem a lépcsőn, de annyira arra koncentrálok, hogy ne essek el, hogy nem látom a széket, megbotlom, és sikerül a meleg – már nem forró – levest a vendégünk ölébe öntenem. Egy pillanatra megmerevedik körülöttünk a világ, mindenki csodálkozva, meglepetten néz, aztán észbe kapok, hogy igen most sikerült elüldöznöm valakit, akivel együtt valószínűleg én is repülni fogok.
- Jajj nekem! - A szám elé kapom a kezemet. - Ó uram, én annyira sajnálom, nem akartam! - Lekapom a kezemről azt a ruhaszalvétát, amit ott kell hordanunk, és lehajolva a férfi öléhez, gyorsan megpróbálom felitatni a levest. Nem merek a szemébe nézni, rettenetesen szégyellem magamat.

Ennyit még sosem bénáztam egyszerre. nem megy nekem ez a pincérnő dolog, de pénz meg kell, különben mehetek az utcára, azt pedig nem szeretném. Valahogy nem tudom magamat elképzelni, ahogy kint állok és pénzt kéregetek, és miután a férjem meghalt, én pedig leléptem Texasból, most itt kell szerencsét próbálnom. Las Vegas lehetne a szerencse városa is éppenséggel, de nekem eddig itt még nem volt szerencsém.
Az úr pedig nem éppen a legkedvesebb, ugyan én az ölébe öntöttem a levesét, de nem kellene ilyen búnkónak lennie. az ajkamba harapok, és lesütöm a pilláimat. nagyokat pislogok, és inkább nem mondok semmit. természetesen rosszul esik az amit mond, és zavarba is jövök. minden oka meg van rá, hogy dühös legyen, de akkor se beszéljen így velem. soha nem bírtam amikor megaláztak. Amúgy is érzékeny lelkű vagyok. Össze kell szorítanom a fogaimat, hogy ne kezdjek el könnyezni. Megérdemlem, béna vagyok.
Nagyot nyelek, és felpislogok rá. Félek tőle. Hátrább lépek, magabiztosan állok meg a  lábamon. Ha nincs tálca a kezemben, akkor tökéletesen tudok sétálni ezekben a csodacipőkben.
- Tudja... -  Kezdem cincogó hangon, aztán magabiztosabban folytatom, de a kezemet a hátam mögé kell tennem, mert nagyon remeg. - Vagyis biztosan nem tudja, de amikor erre sétáltam ma reggel, akkor ki volt rakva az ajtóra, hogy sürgősen beugró pincérnőt keresnek a mai napra.. Megigazgatom a hajamat, és óvatosan rápislogok. megrebegtetem a szempilláimat. Nem akarom, hogy haragudjon rám, és újra megalázzon.
- Szóval, mivel nincsen munkám, és nem igazán jövök jól ki anyagilag, megragadtam az alkalmat, és jelentkeztem az állásra, a főpincér pedig nagyon rendes volt, megértette a helyzetemet, és felvett, hogy dolgozzak itt. Meg kell mondanom, hogy nagyon kedves a főpincér, és segítőkész. - Bólogatok serényen is. Walt tényleg nagyon rendes velem.
- Amúgy Jade vagyok! -  Nyújtom ki bizonytalanul a kezemet, de utána gyorsan vissza is húzom. nem hiszem, hogy ezek után ismerkedni szeretne velem. Biztos vagyok benne, hogy meg van rólam a véleménye - mint ahogy ki is fejtette -
- Tényleg nagyon sajnálom, ezt a leveses incidenst, ahogy megkapom a pénzemet, átküldöm Önnek a pénzt, csak adja meg a számlaszámát, vagy postázási címet, és akkor veszek egy nadrágot, csak kérem ne menjen el, nem szeretném, hogyha az étterem forgalma, az én bénázásom miatt csökkenne. -  Könyörögve pillantok rá, és várom a végső ítéletet.