Katherine & Frederic

Hirtelen rezzenek össze a telefoncsörgésre, össze szorítom a szemeim, csak, hogy elhallgasson az a szar, de az a szar csak nem akar elhallgatni…  így lassítva nyitom ki azokat, és nyúlok a telefon után,  a vonal másik végén, mintha az újdonsült férjem titkárnőjének a hangját fedezném fel. Cöhh. Elég túlzás azt mondani, hogy férj, főleg, hogy alig pár hete az. Igazából még azt sem tudom, mi az, hogy felelősség…. vagy, hogy házasság, még fiatal vagyok hozzá… és félek  hogy túl gyenge leszek. Na nem mintha ez ilyen szerelem házasság lenne vagy valami, sokkal inkább érdekházasság….  apa cége érdekében. Még igazából nem is érzem azt, hogy férjes asszony lennék, basszus, még a gondolata is, hogy felelősségteljes felesség legyek…. vagy hogy kell lennem…. olyan idegen,  a tény, olyan hihetetlen. Az ember húsz évesen nem hogy komoly kapcsolatra nem vágyik, de egy házasságra…. semmiképpen sem. Nem tudom, hogy csináljam jól, én sose voltam jó az ilyenekbe, és az édes, tiltott gyümölcsnek sme tudok ellenállni. tehát ha megtetszik egy pasi…. kölcsönös a vonzalom, akkor én ugyan nem vagyok semmi jónak… vagy éppenséggel rossznak elrontója, tehát ha arról van szó, néha a vágyaim…. sőt igazából a fejem használom utoljára, minden más testrészem előnybe helyezem, és igen ami a szívemen az a számon. Ami többek között apának sem tetszik soha…. na meg nem sok embernek, és van egy olyan ferde gyanúm, hogy majd a drága férjecskémnek sem fog. Valahogy nem olyan fából faragták, mint aki elnézne egy ilyet, na de engem sem abból a gyáva nyuszi féléből, oda pörkölök akinek kell, és ha nem tetszik…. így járt szerencsétlen. És jobb ha Tobey bele törődik abba is, hogy még igen csak fiatal vagyok… és szeretek bulizni, élvezni az életet….persze megcsalni nem akarom…. nagyon nem, és igazán eltökélt vagyok…. de még egy csokoládénak sem tudok ellenállni, az ellenálló képességem körül belül egyenlő a nullával…. ami nem sok jóval kecsegtet.
-Hallo- ülök fel az ágyon, próbálok a hangra koncentrálni.
-Ó… Missis Saintwood, a férje azt üzeni, hogy  cég helyett máshova kéne mennie, tervezz pár hét múlva egy jótékonysági rendezvényt, az egyik templom javára…. és oda kéne mennie, Önre bízza  a feladatot, hogy szervezze meg, viszlát.- majd síri csönd.  Zavartan állok fel, majd mászok be a zuhany alá… templom…. oda nem öltözhetek kihívóan…. pedig imádok szexin öltözni, mondjuk más cucc nagyon nincs is a szekrényemben. Fél óra után, kimászok a zuhany alól, magamra rángatok egy vörös csipke fehérneműt, kedvenc neccharisnyámat…. van amiről az ember képtelen lemondani.  Majd keresek egy fekete szoknyát, ami rásimul formás hátsómra, oldalt fel van vágva a combom közepéig, hozzá egy fehér inget választok, de  a dekoltázsomat ízlésesen kigombolva hagyom, magamra rángatok egy tizenöt centis fekete platform cipőt, és egy fekete blézer kabátot, ében fekete hajam lófarokba kötöm, égszínkék szemeim fekete szem ceruzával hangsúlyozom ki, és már indulok is.
Egy órán belül a templomnál találom magam, hangos koppanással igyekszem a pap irodája felé, a templomban el is igazítanak, és pár percen belül be is lépek az ajtaján, mikor hallom, hogy jóvá hagyja, de ahogy belépek a lábam  a földbe gyökerezik. Az a szexi és cukor pap bácsi ül az asztal mögött…. aki össze adott Tobeyt és engem, és akinek  azöld szemeiről nem tudtam levenni az enyémet, nyelek egy nagyot ahogy becsukom az ajtót mögöttem. Hát a cuki pasiknak sem tudok ellenállni, muszáj lesz…. ő többszörösen tiltott minden formában.
-Hello…. jó reggelt,- halvány mosollyal az arcomon fúrom bele pillantásom az övébe, de nem lépek közelebb…. nem merek.

Katherine + Frederic

Lustán heverek az ágyon, cigarettafüst tekergőzik a plafon felé, és a mellettem hivalkodó ágynemű még gyűrött az előző éjszaka eseményeitől. Pihegek, aprókat sóhajtok, és szinte vigyorgok.
Részeg voltam. Nem tudtam magamról. Élveztem az egészet. A csuklóimon a bilincsek nyomot hagytak, apró vérpatakok csordogáltak le a hófehér lepedőre, és most iszonyúan fájnak. Mintha tüzes vassal égették volna meg, de egyáltalán nem zavar. Élvezem. Gyönyörű érzés volt ez az éjszaka.
A partner már elment; felöltözött, és légies mozdulattal csapta be az ajtót. Egész éjjel nem aludtam semmit, élveztem az odaadó törődést, az elsuttogott hazugságokat, és most itt vagyok. Nehezen szívom le a cigarettafüstöt, köhögve fújom ki, mert még mindig pihegek az eseményektől.
Az ébresztőóra teli torokból üvölteni kezd, mire egy karatecsapással agyonütöm.
- Ne hangoskodj – dünnyögöm, majd elpöckölöm a leégett csikket, előtte elnyomom az éjjeliszekrényen. Nincs hamutartó kétméteres közelségben, majd valahogy kidobom a kukába, amint sikerül feltápászkodnom.
Kimászom az ágyból, elbotorkálok a szekrényig, és előbányászom a reverendámat. Valahogy felhúzok magamra egy feszülős alsónadrágot, azután belebújok kényszerzubbonyomba is. Mormogva csoszogok el a fürdőszobába megmosakodni, és miután mindezzel végeztem, a konyhába sorolok kávé reményében.
Nem tartózkodik házi állat a lakásomban, úgyhogy nem kell aggódnom macska vagy kutya közeledése miatt. Öntök magamnak kávét, majd a poharat becsapom a mikróba.
Miután megmelegedett, kiveszem, és lassan kortyolgatom, miközben összeszedem a lakásban elhajított ruháimat, két korty között lehajolok egy zoknimért, s miután összehordtam a darabokat, kihajítom a szennyesbe.
Ütős éjszaka volt. Soha sem tagadtam le még a hivatásomat, és soha nem is fogom. Piszkos hazugságokat suttogott a partnerem a fülembe, és azt kérte, idézzek a Bibliából, mondván, attól könnyebben beindul majd. Először csak felvontam a szemöldökömet, de miután biztosított az igazáról… el is felejtettem, honnan idéztem. A megtépázott Biblia most a sarokban figyel, szinte árgus szemekkel, és érzem, mennyire megbántottam azzal, hogy elhajítottam, mikor az ügyfelem megcsókolt. De nem tehetek róla! Lucifer lelke belém szállhatott…
Leteszem a szekrényre az üres kávéspoharat, majd nagyot tüsszentve nekitántorodom a falnak.
Ez az éjszakai kis kalandom minden erőmet leszívta… remeg a kezem, a lábaim, és nem tudok összeszedetten gondolkodni. Minduntalan felidéződnek az éjjeli események, és mindig beleremegek, újra és újra felnyögök a gyönyörűségtől. Még egyelőre nem tudok mást tenni, csak eszelősen vigyorogni, miközben egyenesbe hozom magam, és elbotorkálok a cipőmért is, amit valahol a nappali közepére hajíthattam el…
A szomszédban a szokásos pörlekedést hallom az idős házaspártól, ami igazából már nem is nagyon lep meg, de a hozzácsatlakozó idegen kutyacsaholás már jobban felzaklatja lelki állapotomat.
Nincs kutyaiszonyom, tévedés ne essék! De egyszerűen kiráz a hideg, ha meglátok egy pudlit, vagy akár egy bullmasztiffot. Valamilyen oknál fogva nem csípem azt az állatfajtát, és talán ez lehet a magyarázata annak, hogy nincs kiskedvencem. No mindegy.
Valahogy eljutok a templomba. Talán tömegközlekedés? Talán gyalog? Mert kocsim, na, az aztán nincs.
Ügyetlen vagyok ma, a kora hajnali misét elrontom, és a misebor kis híján kiloccsan a pulpitusra. A hívők ezt nem veszik észre, mivel az apró nyelvbotlásomat azonnal kijavítom. Miután ennek vége, visszavonulok az irodámba, csendesen leülök az asztalomhoz, és átolvasom a nekem kikészített leveleket.
Úgy a hatodik szerelmes levélnél (ami igazából panaszlevél) megunom, és mindent belesodrok a fiókomba. Megdörgölöm két ujjal az orrnyergemet, és sóhajtok.
Még mindig képtelen vagyok kiverni a fejemből az éjszakai eseményeket. Egyszerűen… nem tudom. Mintha belevésték volna az elmémbe. Elégedetten felnyögök, ahogy ismét eszembe jut a saját bilincsem, majd észbe kapván, hogy Isten házában vagyok, gyorsan összeszedem magam.
Felállok, kinézek az ablakon, s ezután hallom meg a kopogtatást. Megfordulok, és megpillantom a belépő lányt. Széles mosoly jelenik az arcomon, és elégedett torokköszörüléssel nyugtázom kinézetét.
Gyors pillantással mérem végig őt, mindenféle hűhó nélkül, majd biccentek.
- Üdvözlöm, hölgyem. Miben lehetek segítségére? – kérdezem szerényen, ahogy az egy paptól illik. Majd az asztalom előtt terpeszkedő székre mutatok.
- Foglaljon helyet. – Meg kell mondjam, a látvány egészen lenyűgöz. Bár, mintha láttam volna már őt… Igen! Két hete, azon az esküvőn. Én adtam őt össze egy meglehetősen gazdag ifjonccal. A nőt kinézete alapján nem tippelem többnek huszonötnél, sőt, lehet, hogy fiatalabb is.
A kék szemei pedig egészen rabul ejtenek. A kék… a kék szemek a gyengéim. A csillogó, szikrázó pillantás.

Katherine & Frederic

Az életben vannak fontos dolgok, mint például, a család, igen  a család az nagyon fontos dolog, az, hogy össze tartson, segítsék egymást. Nos az én családomról ez nem mondható el, anyu bele halt a születésembe, így sosem érezhettem ölelő  és gondoskodó karjait, sosem mondhattam azt, hogy szeretem, sose kérhettem meg, hogy fonja be a hajamat. Egy anya jelenléte nagyon fontos egy gyermek életében, tudom nagyon jól, tapasztalatból, ha nincs egy anya ott a gyermekből…. nos olyan felnőtt válik, mint én. Főleg egy olyan apa mellet, mint az enyém, ha általánosságban beszélünk erről, nos hát akkor sem pótolhatja az anyát egy apuci, ha szerető, gondoskodó, törődő, de ha olyan édesapával rendelkezel, mint az enyém, nos teljes képtelenség. Apunak anyu volt az első szerelme, így amikor bele halt az én szülésembe a munkájába temetkezett, rólam teljesen megfeledkezett, sose mondta ki, de tizenöt éven át éreztette velem, hogy engem okol anya halála miatt. Igazából a lelkem mélyén én is mindig úgy éreztem, hogy így van, ha én nem születek meg, talán még mindig élne. Aztán talált magának egy nőt egy kislánnyal, feleségül vette, habár az a nő igazán kedves és gondoskodó volt velem, apa ugyan olyan rideg. Körül belül tizenhat éves koromban meguntam ezt és megakartam mutatni neki és a világnak, hogy én is létezem. Így hát a legelső dolgom egy festékboltba vezetett, arany tincseim ében fekete színűre varázsoltam és azóta így hordom, a következő utam egy tetováló szalonba vezetett, ahol elkészítettem életem első tetkóját, majd minden egyes alkalommal, ahogy sikerült pénzt kerítenem rá, gazdagítottam testem egy újabbal, ez volt apa ridegsége, anya hiányának első menekülő utam, a fájdalom, és lassan élvezni kezdtem. Legalább nyolc darabbal rendelkezem ez idáig: a jobb bordám felett, a bal lapockámon,  a nyakamon, a jobb bokámon, a bal csuklómon, a bal csípőcsontomnál, és  a  bal kezemen. Aztán később ezt az élvezetet felváltotta a szex, sőt a kettő eggyé vált, szerettem az új helyzeteket, lassan a rabjává váltam és mai napig az vagyok, képtelen vagyok nemet mondani, akár egy ritka, édes csokoládéra, és ha tudnék sem akarok. Néha ha arról van szó, akár a vágyakért még élvezeti szerekhez is képes vagyok nyúlni. Ha definiálni kéne magam, akkor azt mondanám, hogy szex, fájdalom, élvezetfüggő vagyok, de engem aztán hidegen hagy ki mit gondol. Szarvaimat apu törte le amikor hozzá adott Tobeyhoz, ha bár ő még nem próbálkozott nálam úgy, de jobban teszi ha nem is fog, mert engem nem kap meg úgy, akár mennyire is vágyott rá. Örüljön, hogy a cégünk egyesült.
Vissza térek a jelenbe, ahol az asztal túl oldalán az az überszexi pap ácsorog, nyelek egyet ismételten, Katherine, ne is gondolj ilyesmire, sőt semmire sem, te most hivatalosan vagy itt. Na meg nézzük csak…. ő egy pap, vágod kisanyám? És te férjezett asszony vagy mindjárt egy hónapja, nem kacsingatunk más férfiakra nézzenek ki bárhogy…. jajj mindjárt elolvadok, ha arról lenne szó, abba akarok bele halni, hogy a kíntól és az élvezettől fetrengek kezei alatt.
-Köszönöm,- újabb mosolyt villantok ahogy elindulok az említett szék felé, óvatosan leülök, lábaimat keresztbe teszem, és megpróbálom lejjebb húzni a szoknyát, de egyik combomnál így is kivillan a combfix csipkéje.
-Nos, Atyám, nem tudom, hogy Önt értesítették-e, de a férjem szeretne az árva gyerekek  számára adományt gyűjteni és ez ügyben adna egy partyt, ebben szeretné kérni a segítségét… hogy ha ön is benne van…- hadarom el egy szuszra, ahogy akaratlanul, de kék íriszeim az ő zöld tekintetébe fúrom. Óh… egek azok a szemek, hogy lehet valakinek ilyen piszkosul szép szemei, majd tekintetem lejjebb vándorol de csak a nyakát nézhetem meg magamnak. Bár képzelőerőmnek ez is elég, lelki szemeim előtt megjelenik ahogy ledobja magáról azokat a fölösleges ruhadarabokat. Fülig pirult arccal várom a válaszát, a torkom is egészen kiszáradt, ajkam nyelvemmel nedvesítem be.

Katherine + Frederic

Rendben. Pap vagyok. Nem is akármilyen.
Anyám egy ribanc volt, az apám pedig egy élvhajhász kis senki, aki képtelen volt feladni azt a vágyát, hogy Lyon minden egyes nőjét megdöngesse.
Ha jól tudom, AIDS-ben halt meg, anyám pedig ma is él, a maga füstösen öreg gyönyörűségével, lángoló tekintetével és karcos hangjával, ujjai közt sikkesen tart egy aranyozott szegélyű szipkát, és valami drága dohányt szív, három slukk után köhögőrohamot kap, azzal a jellegzetes, ugatásszerű módszerrel köhög, mint a hatvan éve láncdohányosok, mégis érzem azt a határtalan szeretetet; iránta táplálom azt a szeretetet, amit talán kissé átalakítva egy nő, vagy férfi iránt kéne éreznem.
Képtelen vagyok rá. A szerelem számomra egy olyan fogalom, ami az évszázadok, ezredek során megkopott, a sokszor üresen elsuttogott mondatok az éjszakában mára megfakultak – elvesztették valódi jelentésüket.
Amikor még csak a papneveldébe jártam, tiltott volt a testi kontaktus, én mégis elvettem minden hajadon szüzességét, aki csak engedte magát, és emlékszem: a hajnali órákban, az első kakasszó harsanása után egy szál alsónadrágban rohantam vissza a szobámba, magam után vonszolva levedlett, néhol kiszakadt csuhámat, hogy ne bukjak le a főpap előtt. Sokszor jártam már olyan közel ahhoz, hogy lelepleződjek – olyan sokszor, hogy belegondolni sem merek már.
Hogy is van az a Nickelback szám?
S is for the symboly, E is for the extasy, X is just to mark the spot, ’cause that is what you really want… Tovább nem tudom.
Sex is always the answer, it’s never a question, ’cause the answer’s yes – oh, the answer’s yes!, hát nem egzotikus? Ha valaki elsüti a társaságban azt a szót, hogy szex, egyből felpezsdül a kis gyülekezet, a féktelen karattyolás felhangzik, és olyan, mintha egy bolygó darázsfészekben ücsörögne az ember. Vagy egy begyújtott puskaporos hordón.
A férfiak terén mindig is én voltam, aki hordta a nadrágot – ezt lehet úgy venni, hogy hátulról még határozottan szűz vagyok, és valószínűleg az is maradok, temperamentumos férfi lévén. Nem tudom, hogy előfordul-e majd olyan jelentékeny szerepű ember az életemben, akinek hajlandó vagyok széttárni a lábaimat. Akinek hajlandó vagyok elviselni azt a fájdalmat, hogy végül ketten a Mennyekbe repüljünk.
Örökké én leszek az, aki irányít, én leszek az alfahím, a francica, aki harap, karmol, ha a hátsó szüzességét fenyegetik.
A tetoválások a hátamon, és a csuklóimon is arról árulkodnak, hogy én senkinek nem hódolok be. Az angyalszárnyak a szabadságot, a felsőbbséget képviselik, viszont a csuklómon lévő tetovált bilincsek a bezártságomat jelzik. Be vagyok zárva ebbe a felfogásba, képtelen vagyok kiszabadulni ebből az életmódból, képtelen vagyok elviselni azt a gondolatot, hogy végre velem is törődjenek, ne csak én viseljek gondot mások gyönyörére. Úgy érzem, ideje lenne végre annak, hogy én legyek alul, és mások kényeztessenek. Idővel.
A nő leül az asztal túloldalán. Kivillanó combfixére felvonom a szemöldökömet, és kezeimet a hátam mögött összekulcsolva lépek közelebb hozzá, el sem engedem kéklő tekintetét, és úgy válaszolok:
- Rémlik valami a dologgal kapcsolatban. – Kurta pillanatig elgondolkodom, azután a megvilágosultak üdvözült mosolyával az arcomon fűzöm hozzá: - Igen, határozottan emlékszem. Nemrég került a levél borítékja a kezembe. Természetesen, örömmel beszállok a szervezésbe. Csak mondja el, kérem, mi lenne a feladatom?
Én is leülök a nővel szemben, kezeimet a térdeimre fektetem, és feszes testtartással a háttámlának dőlök, tartva a szemkontaktust. Egyeseknél – az amerikaiaknál – ez a kihívás jele… megnézik, az ember mennyire tökös.
Asszonyom, emberére talált!
Szórakozott mozdulattal simítok ki egy gyűrődést a nadrágomon, és igyekszem visszatartani végigsvenkelő tekintetemet. Nehezen tudok ellenállni, a merész dekoltázsba bújtatott mellek határozottan felkorbácsolják az érdeklődésemet, bár mindig is úgy tartottam, hogy egy nő vagy férfi úgy jó, ha sok ruhából kell kihámozni…
Mi abban a kihívás, ha pár falatnyi ruhadarabot kell csupán letépdesnünk a kliensről? Az a legjobb, ha hat réteget hord magán. Hosszadalmasabb, izgalmasabb előjáték, mint a szájjal való kényeztetés, én úgy tartom. Talán csak én vagyok ennyire… elfogult?
A nő, mintha zavarban lenne. Megnyalja az ajkát, az arca finoman kipirul. Kajánul elvigyorodom magamban, de az arcom ettől függetlenül semleges marad.
Miért váltom ki az emberekből ezt a reakciót? Mi a vonzó abban, ha szűziesen fehér gallért viselek, nejlonreverenda lóg a testemen, és a hajam szinte rakoncátlanul meredez a szélrózsa minden irányába?
Nem értem.

Katherine + Frederic

Nem is tudom, mikor éreztem ilyenfajta vágyat, mint most. Ahogy végignézek a nőn, elemi erővel támad fel bennem, és legszívesebben rávetődnék, mint egy rohadt tigris az áldozatára. Szépen átugrani az asztal fölött, a földhöz szorítani, és addig kényeztetni, míg azt nem sikoltja, hogy „Elég!”
Bár, sajnos ezt nem lehet. Pap vagyok, elvégre. Amikor igazán kukacoskodom már, fel lehet hagyni ezzel a felfogással... de most még nem. Majd. Később. Valamikor.
Addig nem fogom hagyni, hogy a vágyaim, szükségleteim fölém kerekedjenek, míg azt nem látom, hogy a nő is így gondolja.
Egy-két ajakharapdálás nem fogja elárulni, miket gondol rólam. Rendes körülmények közt az ember idegességében rágcsálja a száját, és nem azért, mert olthatatlan vágyakat érez a helyi pap iránt – aki meglehetősen vad és kemény a kulisszák mögött. Mindig is szerettem a durvaságot, és mellé a gyengédséget is, de idejét sem tudom már annak, mikor beszéltek hozzám gyengéden. Mindig csak én voltam az, aki másokat kielégített, de mostanra megelégeltem. Keresni fogom az olyan helyeket, ahol az élvezeteket mások kínálják, és nem a megrendelőnek kell biztosítania.
Szusszanok egyet. A francba... Nem fog ez menni. Ha már Isten házában is ilyen gondolataim vannak, rövidesen fel kell hagynom a papsággal. Én leszek a bukott arkangyal, Lucifer, aki elárulja az otthonát, mert az érzései mindent elsöpörnek. Gusztustalan, romlott féreg volnék? Talán. De már igazán nem érdekel. Nem tudok ellene mit tenni, és ha jobban gondolok, nem is akarok. Miért, és miben változzak?
Nem tudok már ellent mondani a test kínálta gyönyöröknek. Olyan lenne, mintha egy drogfüggőt fosztanának meg az anyagtól. Teljesen meg lennék nélküle lőve... gyűlölöm még a gondolatát is annak, hogy nem nyúlhatok senkihez. Még magamhoz sem.
Kiráz a hideg.
- Természetesen, összeírom a listát. Mikor lenne ez a jótékonysági szervezkedés? – kérdezem félrebiccentett fejjel. Érdekelnek a részletek, és egész véletlenül, imádom az ilyen bálokat. Nem is az, hogy egy ártatlak pap szerepében tetszeleghetek... inkább az, hogy imádom a nyüzsgést. Szeretem, ha az emberek körbedonganak, szemrevételeznek, és megállapítják magukban nem mindennapi kinézetemet. Elvégre, melyik az a pap, aki ügyel a külsejére, és kicsit edzeget, hogy ne legyenek petyhüdtek az izmai?
Mindig megjegyzéseket tesznek telt ajkaimra, és ha meglátják a bilincseket... azt hiszik, befogta két karkötő. Jótékonyan füllentek, hogy megőrizzem inkognitómat. Bár, a jelenlévők általában ismerik titkos énemet – legalábbis a legtöbben, és ilyenkor cinkos mosolyt villantanak rám, és kezük mögé rejtik kuncogásukat.
- Kérdés... pontosan ki is rendezné ezt az egészet? – teszem fel a kérdést, bár szívem szerint nem ezt tudakoltam volna meg.
Elnézést, hölgyem, letolhatom a bugyiját?
Lemondóan sóhajtok, és combon csípem magamat észrevétlenül. Soha nem fogom tudni kikapcsolni magamat. Örökké ilyen szenvedélyes, romlott személyiség leszek, aki egyszerűen képtelen arra, hogy ne a farkával gondolkodjon. Kiráz a hideg a gondolattól, hogy esetleg megtartóztassam magam a testi élvezetektől. Soha nem lennék egész, ha meg kéne szabadulnom ettől az énemtől. Ettől a szórakozástól.
Megigazgatom a ruhámat, és kicsit előrébb dőlök.
- Asszonyom – kezdek bele. Beharapom az alsó ajkamat. – Már találkoztunk... sajnálom... a nevére viszont nem emlékszem. – Kínos beismernem, de a neve nem ugrik be. Én adtam őket össze... de nem jut eszembe a neve. Ez... kínos... nagyon, nagyon kínos. A férje nevére sem emlékszem... minden... olyan zavaros. Nem tudom, mi van velem, de... valami nem stimmel.
Nem tudok másra koncentrálni, csak a nőre. Az ajkaira. Az íriszeire. A testére.
A combjára esik a pillantásom, rövid másodpercekig időzöm el csak rajta, aztán ismét az arcára nézek. Az ajkamba harapok, és elfojtok egy vigyort. Határozottan kívánom őt.

Katherine + Frederic

Vadul lüktet bennem. Akarom. Vágyom rá. Nem tehetem meg. De igen. Nem! Nem tehetem ezt... de gondolok rá. Képtelen vagyok visszafogni a gondolataimat. Olyan ez, mint valami gondolati cölibátus... megremegek, ha csak eszembe jut. Nem foghatom vissza magam... nem tenne jót az egészségemnek.
Emlékszem, mikor még rendes, jól nevelt pap voltam, aki egyszerűen rosszul volt attól, ha csak a szex szót olvasta.
Mikor is volt ez? Mikor még csak két hete neveltek engem papnak. Igen, azt hiszem, akkor volt. Életemben nem féltem még annyira a neveléstől, mint akkor. Féltem attól, hogy nem fognak úgy kezelni engem, mint egy normális embert – féltem attól, hogy bántani fognak, amiért képtelen vagyok könnyen alkalmazkodni. Mindent a számba kellett rágni, és minden hirtelen mozdulattól összerándultam.
Amikor még gyerek voltam, az apám ütött. Ütött, ahol ért, és volt, hogy másnap mozdulni sem tudtam. Folyton vérzett az orrom, a szemeim alakk sötétlila karikák éktelenkedtek, és nagyon sokszor közel álltam ahhoz, hogy elveszítsem a fogaimat.
Ennek köszönhetem azt, hogy gyakran összerezzenek, ha valaki hirtelen emeli fel a kezét, vagy hangosan szólal meg. Nem az, hogy félek... egyszerűen csak bizalmatlan vagyok, és ha valaki... harsány, nem tudom úgy a barátságomba fogadni, ahogy kéne. Képtelen vagyok bizalommal fordulni felé.
Ez az én titkos énem.
A szexualitással akarom bepótolni azt a tömérdek kedvességet, amit hiányolok a gyermekkoromból. Azt, amit elveszítettem, most bepótolnám, megszerezném, és többé nem engedném.
Talán ennél a lánynál... talán, nála sikerülhetne. De nem tehetem magamévá Isten házában. Nincs jogom hozzá. Beharapom az alsó ajkamat.
- Rendben, akkor egy hónap – bólintok, majd összefűzöm az ujjaimat. Egybe kulcsolt kezeimet az ölembe ejtem. Elmosolyodik, ami még inkább megszépíti az arcát. Viszonzom a mosolyt. – Remélem, nem bánja meg, hogy az én kezembe adta az egészet. Igyekszem a legjobbat kihozni a dologból.
Szervezkedéshez értek még egészen jól. Sok jótékonysági bált rendeztem már életem során, és sokszor én celebráltam a temetés utáni – megrendelésre, persze – bulikat, mikor a gyászoló felek a rengeteg sírás után vigadhattak. Sosem fogom megérteni ezt a sírjunk-aztán-vigadjunk dolgot, mert ha valakije meghal az embernek, miért kell buliznunk utána? Képtelen vagyok felfogni ezt az egészet.
Emlékszem, mikor édesapám halt meg... miben is? AIDS-ben? Talán. Annyi minen történt már a Congrand famíliában, hogy szinte lehetetlenség nyomon követni. Amikor apám meghalt, én voltam az, aki beugrott a beteg pap helyett, és elmondtam a gyászbeszédet.
Mindvégig a könnyeimet vissza-visszanyelve mondtam el a hirtelen rögtönzött gondolataimat, és minden elcsépelt sallang nélkül képes voltam minden tiszteletemet leróni egy olyan apa előtt, akit csak akkor tiszteltem, mikor vasalózsinórt ragadott ellenem.  Ahányszor kezet emelt rám, csökkent a szememben egy méretnyit, és mire meghalt – akkor voltam tizenhat –, fikarcnyit sem számított számomra. Egy idegen volt, egy senki; egy kis szarházi, aki felcsinálta az anyámat harminchárom éve. Anyámmal vajon mi lehet? Újból megházasodott, ahogy ígérte, vagy még mindig prostiként szolgál, a maga dohánytól recés, mégis fiatalos hangjával, és elöregedett testével? Vajon... szült azóta, mióta elhagytam Lyont? Remélem, nem...
Túlságosan sokat gondolkodtam. Megrázom a fejemet. Mi történik? Elkalandozik a figyelmem, és ha nem a nőre – Ásó, kapa, nagyharang válasszon el benneteket, ámen! – koncentrálok, akkor a gondolataimra.
- Az egész cechet ő állja? Rendben, ennek örülök – mosolyodom el, majd előrehajolok. Az arcát fürkészem, és a szemeibe mélyed a tekintetem.
Kék íriszeiben szinte fuldoklom, akárha az óceánba ugrottam volna egy fejest, és úgy érzem: ha rövidesen nem vagyok képes félrenézni, légszomjban pusztulok el.
Felnevetek, majd visszaülök a székemre. Illedelmesen imára kulcsolom a kezeimet, és az ölembe ejtem.
- Sajnálom, kisasszony. Így jobb? – kérdezem udvariasan, majd rákacsintok. Nem néz ki annyinak, amennyi.
A telt idomok, a csinos, mégis merész ruhakivágás több évet mer sejtetni a valóságnál, és a mindent eltakaró smink kissé jobban kihozza a nőies arcvonásokat. Inkább nézem huszonötnek, mint négy évvel fiatalabbnak.
Mikor bemutatkozik, az idióták vigyorognak csak szélesebben, mint én. Vigyoromat később szégyenkező, bűnbánó mosoly váltja fel, és lesütöm a tekintetemet.
- Gyönyörű neve van, Katherine – mondom mosolyogva, a combjaimat fixírozva.
- Frederic Congrand tiszteletes, szolgálatára – mutatkozok be, s a kezem majdnem mozdul, hogy felé nyújtsam, de félúton megszakad a mozdulat. Egy nőnek nem illik kezet nyújtani.
Ehelyett odanyúlok, megfogom a kezét, és a számhoz húzom. Finom csókot lehelek a kézfejére, akár egy gavallér, majd óvatosan elengedem. Hatalmas tenyeremben szinte elveszik az ő keze, az érintése puha, akár a vatta, és legszívesebben a karjaim közé rántanám őt, hogy megcsókolhassam. Sajnos, nem lehet.
A számát kezdi el felfirkantani, miután felállt. Nézem, ahogy visszaigazgatja a szoknyáját, és akarva-akaratlanul is felszusszanok hívogató combjának látványára.
- Rendben. Bármikor hívhatom, ugye? – kérdezem, ránézek, és alig bírom visszafogni a vágyaimat. Mi lelt engem? Képtelen vagyok magamon uralkodni.
Végül elhatározom magam, és rosszullétre hivatkozva igyekszem elkerülni a közeléből. Nem akarom... megerőszakolni itt, Isten házában.
- Sajnálom, kisasszony... gyomoridegem van, és úgy néz ki, a reggelim küzd a bennmaradásért – szólalok meg rekedt hangon, és félszegen megbillegtetem az ujjaimat.
- A cetlit hagyja az asztalomon – kérem. – Amint visszajövök, meg fogom találni. Köszönöm. Au revoir, madame! – Azzal otthagyom őt egyedül, minden bűntudatot a szívem alatt hordozva.
A nadrágom meglepően kényelmetlen a rengeteg vízionálástól.

// vééééége. :roll:köszönöm!