Sylvia Denise McCormack

Karakter személyisége

◆ pozitív tulajdonságok: van lelkem, amióta szőke vagyok (előtte vörös voltam és mint mindenki tudja, a vörösöknek nincs lelkük); nem tudom miért, de rettentő gyorsan tudok fejben számolni; nem tudom, hogy pozitív tulajdonság vagy sem, de belefér az öklöm a számba, amit a férfiak szoktak szeretni; rendkívüli ügyességgel tudok zacskóslevest főzni; a skót akcentusom, amitől nem vagyok hajlandó megválni.

◆ negatív tulajdonságok: sokat beszélek, néha feleslegesen és elég mocskos tudok lenni, ha arról van szó; gyűlölöm a sárgadinnyét; eléggé követelő tudok lenni, ha a férfiak "bicepszéről" van szó; még megvan a macskás köntösöm (biztos, ami biztos alapon); sokáig tudok rágódni a döntéseimen, még azután is, hogy meghoztam őket.

◆ egyebek: hétköznap szürke egér vagyok, de amikor leszáll az éj és a Hold bevilágít mindent, farkasemberré alakulok... Na jó nem és még viccnek is rossz, de tény, hogyha a szexről van szó, akkor nem fogom vissza magam.

Történet vagy szerepjátékos példa

Sosem gondoltam volna, hogy egyetlen férfi úgy fel tudja forgatni az életemet, mint Tyrell Cage, de az a férfiisten jött, látott és legyőzött. Már most elpirulok, ha csak rá kell gondolnom, de vissza kell fognom magam, mert biztos vagyok, hogy nem a történet végével szeretnéd kezdeni, hanem inkább az elejével.
Harmincnégy évvel ezelőtt történt, hogy egy szerető és gondoskodó családba születtem, harmadikként a sorban, egyetlen lányként. Meg kell valljam, nem volt könnyű a gyerekkor a két bátyám és a két öcsém mellett, de nekik köszönhetem azt az acélos idegeket és azt a rettentő jó célzókát lágyék tájra, ami rengeteg vitát zárt le köztem és közöttük. Persze, igencsak tiszteletlen egy férfit pontosan azon a szent helyen megrúgni, de egy lánynak meg kell védenie magát, nem?
Elkanyarodtam... Szóval harmincnégy éve (jaj, de öreg vagyok!), szerető család, egyetlen lány. Nagyjából ezzel össze is foglaltam életem első tizenkilenc évét, ami valljuk be nem valami hangzatos teljesítmény, de ha erre kell büszkének lennem, ám legyen! De történt valami egy köddel homályosított éjszakán, amikor fiú és lány egymásra talált, amikor a Hold olyan hatalmas volt, hogy szinte meg lehetett érinteni. Szerelem volt az, első látásra és rettentően hirtelen.
James McCormicknak hívták és ha elég szemfüles vagy, akkor rájöhetsz, hogy az ő vezetéknevét viselem. Tudom, tudom, de fiatalok voltunk, tomboltak bennem a hormonok, neki pedig annyira erős volt a bicepsze, hogy néha még mindig azon kapom magam, hogy le kell törölnöm a nyálamat, amikor azokra a formákra gondolok. Na jó, ez kissé gusztustalan volt, nézd el nekem, ígérem ... nem csábulok el ... jaj, az a bicepsz!
Ő húsz volt, én pedig tizenkilenc, mint mondtam és ahogy ez ilyenkor lenni szokott, nem tartott túl sokáig. Rettentő nehéz úgy házasságban élni, amikor az anyósodnál és apósodnál éltek, amikor a férjed minden családtagja premierplánban élvezheti az életeteket, amikor nem mersz egy ízeset szellenteni, mert félsz, hogy kinéznek miatta. James jó gyerek volt, de kissé málé, így amikor beadtam a válókeresetet, nem is nagyon fogta fel, hogy mi történik velünk, de lényegtelen, mert ez indított el egy csodálatos utazásra ... Manchesterbe.
Nem tűnik túl nagy változásnak, mégis ég és föld volt a különbség a két város között. A legnagyobb előnye az volt, hogy senki sem ismert, hogy az lehettem, aki akarok és azt tehettem, amit csak szerettem volna. Persze ez így papíron leírva igen izgalmasnak tűnik, de a valóság az volt, hogy egy gyorsétteremben dolgoztam nappal, míg éjszaka egy továbbképzőre jártam. Nem mondhatnám, hogy érdekelt a banki szakma, de ha a suhancokat tudom kezelni a Mekiben, akkor egy ügyfél sem lehet túl nagy kihívás valamelyik helyi bankfiókban. Természetesen tévedtem és az első napomon bőgve mentem haza, és a lakótársamnak szinte fel kellett pofoznia, akkora hisztériát vágtam le másnap reggel, amikor újra dolgoznom kellett menni.
Valamikor ekkor vettem az első macskámat és már látom magam előtt, ahogyan vénülő öregasszonyként képzelsz el, aki cuppogva kínálja a nyaffoknak a konzerves állateledelt. Bevallom, volt ilyen időszakom és igen, pontosan olyan köntösben csoszogtam nap, mint nap, mint amilyet a fantáziád kitalált. Nem mondom, hogy utáltam az akkori életemet, de a napi robot meg tudja ölni a kreatív lelket, s bár sosem tartottam magam túlságosan fantáziadúsnak, mégis éreztem, hogy egyre húzom le magamat a WC-kagylóban és nem tudok ellene semmit sem tenni. Persze ez nem volt így, hiszen ismerkedhettem volna, mehettem volna emberek közé, de a macskáim... és James bicepsze elég volt, hogy esténként ... khmm ... kellemesen aludjak el.
És most biztosan azt kérdezed, hogy egy lepukkant életű, skót macskás nő hogyan került Las Vegas csillogó fényei közé? Sokkalta érdektelenebb az egész, mint gondolod! Bárcsak egy szerelem hozott volna az Ígéret Földjére, bárcsak mondhatnám a kalandvágyam volt lúdas az egészben, bárcsak a véletlent okolhatnám ittlétem miatt, de nem. A bankot, ahol dolgoztam, felvásárolta egy amerikai szuperbank, és kellett valaki, aki elmagyarázza a kolónián, hogy a mi rendszereink és eljárásaink hogyan működnek, hogyan lehetne az amerikai rendszerekhez illeszteni őket. Persze nem voltam benne az első körben, de a lány, aki kiutazott volna, gyomorrontást kapott, nekem meg három órám volt, hogy összeszedjem a csomagjaimat és már indulhattam is a napfényes Las Vegasba!
Azért hangsúlyozom ki, hogy napfényes, mert az első két hétben több naptejet használtam, mint a Szahara éves vízhozama, mégis egész végig olyan volt a fejem, mint egy ráké. Észak-skót lány vagyok, az angol időhöz vagyok hozzászokva, hol van az én jóságos ködöm? Valahogy így fakadtam ki minden nap, de hasztalan volt, mert senki sem törődött velem, így lett egy új macskám. Aztán az eredetileg egy hónapra tervezett kiutazásból negyed év lett, egy macskából három, aztán a három hónapból fél év, megint egy macska ... míg végül felajánlottak egy állandó helyet, mert annyira, de annyira jól dolgoztam és különben is már teljesen hozzászoktam a Las Vegas-i élethez, miért nem próbálom meg itt? Igent mondtam, bár akkora kérdőjel volt a fejem felett, hogy talán más is észrevette.
Éltem az életem, nyugalomban és csendben a macskáimmal, és igen, a szörnyű köntös velem jött az útra, ismét felhúzhatod rám, de aztán nagyot változott az életem. Nem, még nem Tyrell és az ő hatalmas ... bicepsze, hanem egy bankrablás. Tudod, reggel felébredsz, felöltözöl, mosol fogat, bemész a melóba, tök jól elvagy, aztán egy pisztolynak a csövét nyomják a fejedhez, ami kicsit elrontja az egész nap báját.
Mondanom sem kell, levert a peronoszpóra és talán kicsit be is pisiltem, de talán érthető, ha azzal fenyegetnek meg, hogy szétlövik a fejed, mint egy érett sárgadinnyét. Az volt az a pillanat, amikor két dolgot is elhatároztam magamban: ha túlélem, soha többet nem eszek sárgadinnyét és változtatok az életemen. S miért kellett megválnom a sárgadinnyétől? Valószínűleg érdekesebb téma, mint az életváltoztatós ígéret, de nem kapsz belőle, mert az utóbbit fogom elmesélni.
Szóval fekszek a bank padlójának szőnyegén, évtizedes port és piszkot szipákolok be az orromon keresztül és ebben az életveszélyes helyzetben csak egy dologra tudtam gondolni: ki eteti meg a macskáimat, ha én itt most meghalok? Mondhatom, felrázó erejű volt a felismerés, hogy nincs más, akiért aggódhatok, csak a macskák és ha végignézek az életemen, akkor semmi érdekes nem jut eszembe, csak a köntösöm és az a cuppogó hang. Tényleg, miért is cuppogtam, amikor enni adtam nekik? Mindegy... Szóval ott fekszem, agyamban a macskák, aztán egy puffanás és még egy. Először Carla sikított fel a bérszámfejtésről, mert ő látta meg elsőnek a két bankrabló holttestét, akiket a rendőrség lőtt le. Igazából nem értek a rendőri eljáráshoz, de biztos lett volna szebb megoldása is a túszhelyzetnek. Azonban ez engem már nem érdekelt, mert amint szabadultam a bankból, a macskákat leadtam egy menhelyre, elmentem frizurát és sminket cisnáltatni, felvettem a lehető legdögösebb ruhámat és rájöttem, hogy a szarból nem lesz szilvalekvár attól, ha egy szép üvegbe teszik. Persze, nem tartottam magam rosszul, de azért messze voltam attól, amit dögösnek lehetett nevezni és már odalent is pókhálósodott minden régóta.
Szép, nem szép, egy profira bíztam a takarítást és ... sírtam, remegtem a gyönyörtől, annyira kellett nekem, annyira élveztem, hogy többet és még többet akartam. Ekkor hallottam egyik fiúkától egy különleges klubbról, egy igazán különleges, szexuálisan túlfűtött helyről, ahol megismertem őt: a férfit.
Sosem értettem mit látott bennem, sosem tudtam teljesen kiismerni és akárhányszor visszaemlékezek a fél évünkre, csak azt tudom, hogy csodálatos volt vele a szex és rettentően bánom, hogy csak az erotikára alapoztuk az ismerettségünket és nem érzelmekre. De Tyrell egy olyan férfi volt, akit nem lehetett betörni, aki olyan vad volt, mint senki más és olyan különleges, hogy azóta is megkönnyezem, ha felidézem az emlékét. Félreértés ne essék, nem halt meg, de már hónapok óta nem láttam és néha már hiányzik ... a bicepsze.
Szóval ennyi lennék én, egy lány Skóciából, aki munka miatt jött az Államokba, ahol majdnem meghalt, ami után hedonista szexfüggő lett macskák nélkül. Nem hangzik túl jól, de én élvezem és elélvezem minden pillanatát!