Követve Paul mozdulatait óvatosan, s csak egy rövid idő elteltével csusszantam be a férfi mellé az autóban, elhelyezkedve úgy, hogy még véletlenül se fosszam meg őt a szabadságától, a fájdalmait pedig semmiképpen sem fokozva esetleges mozdulataimmal. Ámbár a férfi felé fordultam, mégsem tudtam biztosítani, hogy nem hosszú útnak nézünk elébe, mert a sofőr hátrafordulva olyan szavakat fröcsögött, amellyel megbánthatta a férfit. Automatikusan csúsztattam rá a tenyeremet Paul kézfejére, hogy még véletlenül se vegye magára a hallottakat, s visszafordultam az idegen férfi felé.
- Biztosíthatom, hogy meg fogom fizetni azt a szolgáltatást, amit nyújt. Ha és amennyiben a továbbiakban csak a vezetéssel fog foglalkozni, úgy én sem fogom a főnökét megkeresni a megkülönböztetés miatt, amellyel élni szeretne most - egy kicsit sem voltam morcos, vagy hirtelen, a hangomat sem emeltem fel, csupán szerettem volna, ha tisztában van valamivel. Ő szolgáltatást nyújt, amit mi meg fogunk fizetni. S csak remélni tudtam, hogy minden szavamat elhiszi, mert az biztos, ha addig jutottunk volna, sosem tudtam volna ilyet megtenni az ismeretlen férfi ellen, hiszen akkor neki rossz lett volna. Az volt az utolsó, hogy bárkinek is fájdalmat akartam volna okozni. Rosszul éreztem magamat a szavaim miatt, de rövid ideig még álltam a férfi tekintetét, aki morogva elfordult.
- Jól van, asszonykám, nem tudtam, hogy kiengedték a tigriseket - vigyorgott bele a visszapillantó tükörbe, én pedig felsóhajtottam halkan. - Hova vihetem Önöket? - kérdezte lustán elhúzva a szavakat, az ujja pedig máris az órát nyomkodta. Biztos voltam abban, hogy nem ússzuk meg több hozzáfűzés nélkül. És hazáig volt negyed óránk az úrral Paullal.
- Dumont Boulevard 5-höz, legyen szíves, Jacob - a névtáblája és a rádiója mellett lévő hatalmas tábla miatt eltéveszteni sem lehetett volna a nevét. A férfi nagyot sóhajtva bele a levegőbe indította a motort, mire a kezem óvatosan, de rászorított Paul kezére. Rámosolyogtam a mellettem ülő férfira, miközben kisoroltunk az úttestre az autók közé.
- Hogy érzi magát? - érdeklődtem tőle cseppnyi aggodalommal a hangomban. És ami biztos volt: Jacob megjegyzései a továbbiakban.


[center]♥ Paul ||| music: The Killers - Mr. Brightside

Csak egy lágy érintés volt csupán, amivel Paul megajándékozott, mégis úgy éreztem, hogy ez a legtöbb, amit adhatott. S nem akartam mást tőle elvenni. Tudatni vele, hogy mellette voltam, a legtöbb lehetett, amit adhattam. Még ha Jacob úgy is nézett ránk, mintha éppen börtönbe készültünk volna, jelen helyzetben nem számított, mit gondolt rólunk.
A legfontosabb az volt, hogy biztonságban, fájdalommentesen, vagy legalábbis a legkíméletesebb módon a mellettem ülő férfit eljuttassam.. a lakásomba. S ez a gondolat, ha máskor meg is rémisztett volna, most nem éreztem késztetést arra, hogy izguljak.. hogy egy férfi feljön majd.. hogy a legintimebb szentélyembe kísérjem majd. Apu.. igen, apu is járt már nálam.. Paul pedig.. ő lesz a második.
S ez a gondolat rántott ki a jelenből, s lett úrrá a testemen, pontosabban a gyomrom kissé görcsbe rándult, ujjaim pedig, ha nem a férfi gyenge szorításában lettek volna, bizonyára remegés gyötörte volna őket. Halovány, reményteljes mosoly volt az, amivel felnéztem a mellettem ülőre, de aztán inkább az autó mellett lassan elsuhanó utca fényeit lestem csendben, nem számolva az esetleges morgással, ami Jacob felől jött.
- Hamarosan otthon vagyunk - nyugodt, boldog mosoly volt az, amivel ismételten a sérült férfi felé néztem, amint befordultunk az utolsó sarkon is, de a kezét még mindig el nem engedtem. Hagytam, hogy érezze a kezem melegét, az érintésem nyugodtságát, és szerettem volna.. hogy ameddig velem volt és lesz.. nem esik bántódása. Természetesen fizikailag képtelen lennék őt bármitől is megmenteni, ebben biztos voltam, de máshogy... másként talán elegendő lesz a jelenlétem a számára.
S csak ekkor tudatosult bennem, hogy törődni akartam vele, mert megérdemelte - nem csak az állapota miatt. Egy számomra kedves ismerős volt, akit a múlt ellenére most nem szerettem volna elengedni, ahogy korábban megszakadt minden kapcsolatunk. És vajon Dopey hogy viszonyul majd a férfihez? Kíváncsi voltam, s egyszerre izgatottá is váltam..


[center]♥ Paul ||| music: Sleeping At Least - Light

Csak rövid időre engedtem el a férfi kezét, ahogy kiszálltam az autóból a fizetés után, azonban a sofőrnek meghagytam, hogy várjon kissé. Gyors, sima léptekkel kerültem meg az autó farát, hogy a másik oldalra kerülve nyithassak ajtót Paulnak, akinek felajánlottam a kezem is. Ha akart, akkor kisegítettem az autóból, azonban ha ő maga szeretett volna kiszállni, nem akadályoztam meg, csak ott maradtam mellette, ha szüksége lett volna mégis rám. A sofőr szinte nem is várta meg, hogy becsukjam az autót, már siklott is az autó az aszfalton végig, a lehető leggyorsabban távolodva tőlünk el.
- Jöjjön - mosolyogtam rá nyugodtan, ahogy elnéztem a pillantását. Zavar lett rajtam úrrá, mert.. ez csak egy egyszerű kis házikó volt, az enyém. Mégis, mintha ő valami teljesen mást látott volna, egy olyan csodát, amivel még csak kérkedni sem mertem soha, ám.. ha és amint elindult, csak mellette sétáltam egészen az ajtóig csendben, s a táskámból előszedtem a kulcsokat is, amik halkan csempésztek némi zajt az utca és a köztünk feszülő némaságba.
- Előre is elnézést, ha a kis szőrmók túlbuzgó lenne.. - bocsánatkérő mosollyal pillantottam a férfire csak röviden, hogy betessékeljem a házba, ahol addig egészen sötét volt. Amint felkattintottam a lámpát, a távoli sarokból mocorgás zajai hangzottak fel, kicsi tappancsok dobbanásával pedig az aprócska gombóc rohant felénk. Mielőtt még kiszökhetett volna, becsuktam az ajtót is Paul belépése után, de a zárat nem fordítottam rá. Jobbnak láttam így, s talán a férfi is nyugodt marad a továbbiakban is.
- Ő Dopey - hajoltam csak le egy egészen rövid időre, hogy megsimogathassam az állatka fülecskéi közt a fejét, aki a gyors üdvözlés után újabb szaladgálásba kezdett, immár a férfi lábai körül. A lehető legmacskásabban viselkedett a dörgölőzéssel, a szaglászással és az őrült tempójú körök lefutásával. Végtelen energia volt ebben az apró teremtésben.
Lepakoltam a táskámat a folyosón lévő szekrénybe, s beljebb léptem a nappaliba, így a nyuszi még nagyobb ívben futkoshatott kedvére.
- Hozhatok valamit inni? - kérdeztem visszapillantva a férfire, várva a válaszát. Valamint.. igazi étel sem fog megártani neki, abban is biztos voltam. Ha és amikor válaszolt, csak lassan hagytam magára, hogy a konyhába menjek. Úgyis kapott egy biztonsági őrt a nyuszi személyében, s így talán kevésbé feszülten fogja feltérképezni, s bejárni a lakást, hogy nem voltam vele. Bíztam benne, hogy nem az ajtónál akar végig maradni.



[center]♥ Paul ||| music: Cloud Atlas - Sextet

Felnevettem halkan, jókedvűen. Bele sem mertem gondolni, hogy miféle bestiát várhatott a szőrmók említésére, s bizonyára én követtem el azt a hibát, hogy efféle tévútra tereltem a gondolatait a nyuszival kapcsolatban. Természetesen köze nem volt az afféle fenevadakhoz, mint ami a Monty Python filmekben fordult elő, nem is fehérke volt a nyuszi..
Mosolyogva figyeltem a kis Duracell bolyhot, ahogy élvezettel üdvözölte az új embert a lakásban. Kétségkívül egészen magányos életet élt.. A szüleimen, szoros baráti kapcsolataimon kívül nem igen lépte még át ember a küszöbömet, egy férfi pedig kétségkívül a lista utolsó pontját bitorolhatta. Paul volt az első..
Csak egy kedves mosollyal nyugtáztam a kérését, s a konyhában ténykedve előszedtem két vizespoharat, amelybe a hideg vizet, ám nem fagyosat öntöttem és csak azután, hogy megvoltam lépkedtem vissza a férfihez, akit az egyik fali festmény előtt találtam meg.
A kérdésére lesütöttem a szemeimet is, s mielőtt válaszolhattam volna, átnyújtottam neki a poharat.
- Egy régiségboltban akadtam rá az egyik, bejárattól legtávolabbi sarokban - emeltem fel a tekintetem a festményre, amely a rokokó idejét hivatott életre kelteni. A hölgy csodás alakja, mesterien megfestett vonásai, az árnyékolás a pompás szürkés selyemruhán pedig egyszerűen csodás volt. Maga a csoda. Mégis a megfestett rózsák voltak a kedvenceim a festményen, mert számomra azok is éltek. Nagyon is.
- Nem volt rossz állapotban, mikor a kezeim közé akadt. Csak egy replika, mégis nagyszerű munkát végzett a másoló - mosolyogtam rá Paul-ra szerényen, mert csakugyan.. nem engem illetett egyetlen elismerő szó sem.
A mosolyom, ha nem is fakult meg, elléptem a férfi mellől, hogy ne érezze úgy, mintha egy múzeumban lenne és én lennék a teremőr.. elsétáltam a kanapéhoz, s magam alá húzva a lábaimat leültem a sarkába, elhelyezkedve kényelmesen a puha párnák mellett.
- Amikor végeztem vele, nem volt szívem tovább adni.. még nem - kortyoltam bele a saját vizembe csak picit.

[center]♥ Paul ||| music: Ezzel kezdődött

Valóban páratlan volt a maga szépségében. Ahogy minden egyes műalkotás csodálatra vágyott, hogy az őt tanulmányozó urak és hölgyek olyan gyönyörűséget tapasztaljanak, amit máshol, mással szemben soha. S értékeltem ezt Paul-ban. Meglátta a szépséget. Az egyediséget és ez mindig is kedvemre való volt. Művész volt. S ez számomra a legtöbbet jelentette. Sok mással egyetemben persze.
Mosolyogva hárítottam el halk hangon azt, hogy mit engedek meg s mit nem. Természetesen az ő hajlékává is vált a ház, amint belépett a küszöbön és a nyuszi szinte úgy tarolta le.. aki most velünk szemben csücsült le, majd nyújtózkodott két lábra, hogy a pici mancsocskáival a fülecskéit mossa meg.
A következő szavak viszont szinte tőrként hatoltak bele a szívembe és facsarták ki belőle a jó kedvet, ahogy meghallottam, s megértettem a mondandóját a férfinek. Az addigi jókedvem egy pillanat alatt lohadt le és fordult olyan bánatba, ami csak ritkán jelentkezett nálam - teljesen látható formában.
A poharat lepakoltam a kanapé melletti faragott asztalka lapjára, és az sem segített a lelkiállapotomon, ahogy menteni próbált. Nem értettem, hogy miért használta újra és újra ezen szavakat, hogy miért akart... hogy miért nem engedte, hogy segítsek neki teljes szívből, ahogy szerettem volna és akartam is.
- Ha majd teljesen helyrejött, majd akkor ráérünk ezzel - szólaltam meg, és ahogy egy gondolatfoszlányt sikerült előcsalogatnom mélyről, már újfent elmosolyodtam. - Most csak engedje, hogy.. gondoskodjak magáról. Ezen az egy éjszakán. Aztán pedig majd a jövőt holnap reggel tervezzük meg. Rendben? - elhessegettem a rossz érzéseket, és igyekeztem a mai estére koncentrálni csak.
Paul-nak szüksége lesz egy forró fürdőre. Tiszta ruhákra. Meleg ételre és egy puha ágyra, ahol biztonságban érezheti magát. No és persze a nyuszi, mint hivatásos házőrző majd figyeli a férfi álmát. Ebben biztos voltam.
- Mit szeretne előbb? Fürdeni, vagy enni? - tettem fel a kérdést, és nem volt harmadik lehetőség.. Mindenképpen szerettem volna, ha valamiféleképp a saját maga javára dönt. Apám ruhái pedig, amik a gardróbban pihentek, biztos voltam abban, hogy tökéletesen álltak volna Paul-nak is. Illatosak és puhák voltak egy cseppnyi levendula illatba burkolva, amely francia honra emlékeztetett még engem is. Szerettem az ott töltött éveimet.

[center]♥ Paul ||| music: Most ezzel kezdődött