we're crazy kids

Vendég

we're crazy kids

[You must be registered and logged in to see this image.]Már három hónapja, hogy kijöttem a rehabról. Tengek-lengek, nem találom a helyem és ez részben annak is köszönhető, hogy szem elöl tévesztettem egyetlen és utánozhatatlan, szótlan, olykor kétszavas német mondatokban beszélő cimborámat. Engem később engedtek ki, mint őt. Nem is értem, ez hogy működik, mikor nagyjából egyszerre érkeztünk az elvonóra. Nyilván ő okosabb volt nálam és az ujja köré csavarta a dokikat azzal az észveszejtően erotikus kisugárzásával, meg a kék szemeivel. Nem értem, hogy engedhették ki, mikor egész nap a képregényeit bújja. Odáig van értük, az összeset vagy százmilliószor elolvasta már, kívülről fújja őket. Néha nekem is olvasott fel belőlük, bár amióta elloptam őket és megzsaroltam, azóta nem engedte ki a kezei közül egyiket sem. Pedig jól járt. Kapott cserébe egy vágytól kiéhezett nőt. Szerintem ez minden férfi álma.
Szóval hiányzik. Olyan egyedül vagyok. Már a régi haverokat sem találom. Felszívódtak, meghaltak vagy jó útra tértek. De ki akar jó lenni, mikor a világ így is elég mocskos és eltapossák azokat, akik a jóra törekednek. Mint egy férget. Ezért nem éri meg úgy élni, hogy aztán a mennybe jussak. Alapjáraton ki vagyok onnan tiltva.
Nem lesz ez így jó. Eszemet sem tudom, mikor jutott heroin a véráramomba, de szeretnék végre elszakadni ettől az univerzumtól. Ahol nem vagyok más, mint az utca gyereke. Ha a szüleim normális emberek lennének, most szégyellnének. Meg is értem, józan napjaimban én sem bírtam tükörbe nézni.
Egy valaki van, akitől pénz nélkül is kaphatok cuccot és az Kaplan, a zakkant ürge, akitől mindenki fél, én mégis szánalmas egy szarkupacnak tartom. Egyszer azért kaptam egy adagot, mert megfoghatta a bal mellem. Remélem ennyiben most is kiegyezünk…
Egy órával később, elégedetten vetődtem be egy sikátorba. Kaplan most a jobb mellemre vágyott, meg is kapta. Ennyire idiótát is régen hordott a hátán a Föld, de amilyen szemfüles vagyok és okos, ki is használom.
Súlytalanság… életérzés… vágy… jókedv… bátorság… már vittek is a lábaim. Kótyagos voltam, felsértettem a karom a tűvel, apró vércseppek gyöngyöztek alkarom. A fejemben egyetlen cím villogott. Emlékszem rá. Amikor betörtünk a kulcsokért. Amíg ő matatott, én elloptam a kórlapját. Nem lakik messze, néhány utcányira onnan, ahol most vergődöm. A tömeg egyszerre mozog, a számra mosoly kúszik, a lábaim egyeletlenül törnek előre. Az eső rákezd, a csontomig hatol a hideg víz, a hajam az arcomba hullik, rátapad. Vacogok, de csak akkor állok meg, amikor a ház előtt vagyok. Nem szarozok. Hangosan kopogok. Hármat is, hogy jól hallja. Itthon kell lennie. Ajánlom neki, hogy otthon legyen.
Az ajtó kinyílik, a számra mosoly kúszik és ajkaim azonnal rátalálnak az övére. Belököm, mert fázom, ráz a hideg és mert ennél több érzelemre nem vagyok képes.
-Kibaszott hideg van odakint. – Szólalok meg néhány perces csönd után, hajamból és ruhámból csöpög víz. Ránézek a falon lógó hőmérőre. Majdnem 35 fokot mutat. Kaplan cucca ütős, mi több, über brutális.

Vendég

to rocky

I do believe in the light, raise your hands up to the sky

[You must be registered and logged in to see this image.]Már hosszú hónapok óta, hogy kint vagyok a rehabilitációról. Végre megszabadultam a fehérre meszelt falaktól, és az állandó bezártságtól, melytől már az őrület kerülgetett. Szerencsére a szeretett képregényeim megmentettek, és időnként sikerült Beezusba folytanom az őrületem, szó szerint. Fogalmam sincs mi lett volna nélkülük velem bent, biztosan megőrültem volna vagy valami ilyesmi. Annyi biztos, hogy a drágalátos képregényeim azóta biztos helyre elrejtve rejtőznek valahol, hogy a matató kezek ne férhessenek hozzá. Túlságosan értékesek ahhoz, hogy valami balfék csak úgy tönkretegye őket. Főleg a régebben a falamon bekeretezve lógó első kiadású Ultimate Batman, a gyűjteményem legértékesebb darabja. Csak egyszer mertem elolvasni, de mindent megjegyeztem belőle, és azóta ott függött, hogy minden látogatómnak büszkén mutathassam meg. Most pedig ott porosodik a többi között, mint Bee emléke. Fogalmam sincs mi van vele, mióta kijöttem egyszerűen csak megszakadt közöttünk a kapcsolat. Levelet nem küldtünk egymásnak, látogatás természetesen nem történt. Ki az a hülye aki vissza akar menni arra a helyre, ahol előtte hónapokig tartották, ahol szörnyű fájdalmakat, és kínokat kellett kiállnia mire sikerült leszoknia a drogról. Sokáig tartott, de végül túljutottam rajta, és azóta tiszta vagyok. Ő pedig azóta is ott van, neki sokkal tovább tartott a dolog, ha egyáltalán sikerült azóta leszoknia, hogy kieresszék, és ismét a társadalom hasznos tagja legyen fekete mamuszában.
Azóta visszatértem Vegas külvárosának egyik kies házikójához, melyet az otthonomnak nevezhetek már egy jóideje. Nem nagy, nincs tele semmi különös dologgal, mégis az enyém és jól érzem magam benne. Itt nem zavar senki, nincsenek felesleges pillantások, hát mögötti kibeszélések, csak én és a kis csapatom Batmannel és Supermennel az élen. De a többiek se hiányozhatnak természetesen, hiszen nélkülük nem világ a világ. Munkám természetesen már nincs, sikeresen kirúgattam magam, miután heves vitába keveredtem az egyik műszakvezetővel arról, hogy vajon a Zöld Íjász képes lenne-e legyőzni Batmant egy csatában ahol csak ketten vannak. Én természetesen az igenre szavaztam, ő a nemre, a vita meg csak fajult. Kár… kellemes kis állás volt, de annyira nem sajnálom, vannak másik képregényboltok a városban ahol még megpróbálkozhatok azzal, hogy valami értelmes munkát szerezzek magamnak. Máshova természetesen nem is mennék. Ki akar olyan helyen dolgozni egy számítógép előtt kell ülnie unalmas dolgokat pötyögve, miközben alig van ideje a kedvenceivel foglalkozni. Itthon is, most is azt csinálom. Egy rózsaszínű tollseprűvel porolom le a polcra kiállított kis játékfiguráimat, mikor hírtelen kopognak az ajtón. Először csak a szívbaj jön rám, gondolván, hogy a postást, de végül hármat kopog az illető úgyhogy sikerül megnyugtatnom magam. Alig nyitom ki az ajtót, már le is vagyok támadva és miközben ajkaink vad csatát vívnak nemes egyszerűséggel betessékelnek a saját lakásomba, mintha valami mezei vendég lennék, akit meghívtak vacsorára. Sokáig tart, de nem eresztjük egymást, mint a rég nem látott ismerősök azzal a különbséggel, hogy a sima ismerősök nem szoktak csak úgy csókolózni mint mi. Nem kezdeményezek, hagyom, hogy ő törje meg a csendet, mely közöttünk feszül, úgy mint az eltelt hónapok.
- Igen az- Hagyom rá a dolgot, miközben tekintetem az övével együtt a hőmérőre vándorol, hogy utána visszapillantva alaposan mérhessem végig ahogy reszket.
- Drog megint. Nicht gut…- Közlöm vele a diagnózisom, majd kézen ragadva húzom magam után a fürdőbe. Jó forróra nyitom a melegvízet, és hagyom, hogy megteljen a kád, miközben visszafordulva rockyhoz nekiállok, hogy letépjem róla az összes ruháját. Mikor megvagyok, egyszerűen csak beleemelem a kádba, még szerencse, hogy jó nagy kádról van szó és mikor elégségesnek ítélem meg, elzárom a vizet.
- Pihensz!- Közlöm vele az utasításom, majd kisurranok a konyhába, egy adag teát főzni.

Vendég

we're crazy kids

[You must be registered and logged in to see this image.]Még mindig összekoccannak a fogaim. Nem segít rajtam a tudat, hogy még odakint dög meleg van, belül szinte jéggé fagyok. Lepillantok görcsösen ökölbe szorult ujjaimra. Nem csak hogy szinte fáj, ahogy körmeim húsomba vájnak, de elkékültek ujjvégeim. Vagy csak én látom ezt? A drog akarja elhitetni velem, hogy a kihűlés szélén állok. Egy helyben toporgok, szemembe folyik a hideg víz, néhány csepp esőt is sikerült benyelnem. Nem ellenkezem, mikor megragadja a karom és a fürdőbe vezet. Bizsereg a karom, ahol hozzáér. Ez a drog műve. Másra nem tudom fogni. Olyan, mintha valami bájitalt ittam volna meg. Széppé teszi nekem a világot és kívánatossá Dereket. Nem mintha nem lenne az. Soha többet nem veszek anyagot Kaplantől.
Gőz lepi el az apró helyiséget, hirtelen melegem lesz, bár a fogaim még mindig hangosan kocognak. Elönt a forróság, izzadni kezdek, alábbhagy a hűvös érzés. Alig kapok levegőt, a torkomat kaparja valami. Köhögni kezdek, karjában kapaszkodom. Hagyom, hogy levetkőztessen. Semmi különös nincs ebben. Legalábbis így gondolom.
A víz iszonyú meleg, belemar felhevült bőrömbe. Aztán pillanatok alatt ugyan olyanná teszi testemet, mint az előbb. Már nem érzem a forróságot, úgy érzem, mintha egy kád jeges vízben ülnék. Viszket a szemem, fájnak a végtagjaim. Sírni lenne kedvem. Elveszettnek érzem magam. Összekucorodom a vízben, térdeimet felhúzom, fejemet rájuk fektetem és úgy nézem Derek távolodó alakját.
Megtaláltam. Esélytelennek hittem, mégis megtaláltam. Nincs hova mennem. Itt maradok. Eddig is megvoltunk, ezután sem lesz rosszabb. Csak jussak hozzá a napi adagomhoz. Derek majd főz, mos, takarít, én meg majd cserébe odaadom magam. Szép kis életpálya.
A víz teljesen lehűlt, a szívem egyenletes ritmusban ver, nem okoz gondot levegőt venni. Felállok, törölközőért nyúlok és végigtörlöm nedves testemet. Eljátszok a gondolattal, hogy meztelenül megyek utána a konyhába, de Derek sosem volt az a fajta, aki díjazta, ha csak úgy letámadják. Visszaveszem méretes pólómat, de bugyit és melltartót mára elhagyom.
A tűzhelynél találok rá. A levegőben gyümölcstea illata terjeng. Eszembe jutattja az elvonón töltött délutánokat, amikor az ebédlőben ültünk és nem csináltam mást, mint agyba-főbe szívattam. Édes emlékek.
Hátulról karolom át, tenyereim a mellkasának feszülnek, begörbült ujjaim mellét cirógatják. Homlokom hátának támasztom. Ajkamba harapok. Kedvem lenne most nekiesni. De még mindig ki vagyok ütve. Érzem a fejemben. Kavarognak a képek, az illatok, az ízek felerősödnek. Hallom, ahogy kattog az óra a falon, úgy érzem szívének ütemét, mintha a kezemben tartanám.
-Igazán bemászhattál volna mellém. – Csóválom meg úgy fejem, hogy homlokom még mindig a hátának van támasztva. - Hiányoztál Balboa. – Motyogom elfúló hangon, rekedten, kiszáradt torokkal. Mert így van. Rajta kívül senki sem ért meg. Még akkor is, ha a háta közepére sem kíván. Ha németül beszél hozzám és egy erőszakos tettem után napokig nem szól hozzám.
-Éhes vagyok. – Elengedem, túl sok az érzelem. A drog teszi vagy valójában ilyen vagyok és csak azért mutatom magam egy álnok, elviselhetetlen kígyónak, mert így könnyebb az életem? Jesszusom… ez már tényleg a végső stádium.
A konyhapultra ülök és elfelejtem, hogy nincs rajtam bugyi. A lábaim széttárva várom az ételt, vagy a teát, nekem teljesen mindegy, csak legyen végre valami meleg a gyomromban.

Vendég

to rocky

I do believe in the light, raise your hands up to the sky

[You must be registered and logged in to see this image.]Ahogy magára hagyom rockyt a fürdőben, két lépés és máris a konyhámban vagyok. Nincs egy nagy lakásom, így nem tart sokból átérni, én azonban szeretem. Kicsi, nem túl szép, ráférne már egy festés, és nem is Vegas legelőkelőbb helyén áll. Azonban otthonos, remekül elférnek benne a cuccaim, egyszóval szeretek itt élni, és már hiányzott miközben az elvonón voltam. Bekapcsolom a tűzhelyet, hogy melegedjen át a lap, miközben elkészítem a teát, nem mintha olyan sokat kellene készíteni rajta. De én valahogy itt szeretem elkészíteni, és nem is filteres teát használok, az valahogy csak a teafőzőbe illik, ami nem éppen az én stílusom. Kinyitom a szekrény ajtaját, és előveszek egy most megfelelő méretűnek ítélt lábost. Megtöltöm vízzel, hogy majdnem teljesen ellepje, majd ráteszem a gyorsfőzőre. Majd nekilátok, hogy a kis zacskó gyümölcsből kimérjem a megfelelő mennyiséget, és a vízbe teszem, amint forrni kezd. Mérgesen kiáltok fel, mert nem tudom hol van a szűrőm. Keresem, de nem találom. Pedig valahol meg kell lennie, hiszen nem olyan régen használtam. Feltúrom érte a felső polcot, és egy apró mosoly ül ki az arcomra, miközben magamhoz veszem. Ennél több érzelem azonban nem látszik rajtam, nincs is szükségem rá, felesleges elpazarolni egy ilyen aprósághoz, mint a szűrő megtalálása. Közben két kar ölel át hírtelen a semmiből, melyekhez egy homlok is csatlakozik a hátamon, még a pólón keresztül is érzem forró leheletét mely végigsimít bőrömön csak úgy mint az ujjai. Most mondhatnám, hogy a hátam közepére se kívánom, de kivételesen nem így van, és örülök, hogy megtalált. Magamtól úgysem kerestem volna, de hagytam neki nyomot, melyen elindulva sikeresen megtalálhatott, és végül teljesítette a küldetést. Szóval megérdemel valami jutalmat érte. Mondjuk belelapozhat az egyik ritka példányszámú képregényembe, melyet rajta kívül soha senkinek nem fogok megmutatni. - Vielleicht, aber ich habe keine lust jetzt.- Oké tényleg beülhettem volna vele, de nem volt abban az állapotban, hogy megtegyem. Ráadásul ilyenkor sokkal jobb egyedül lenni, ezt saját magamon is tapasztaltam, mikor a kezelésem elején gyakran alkalmazták ezt a módszert rajtam. - Így nem tudom elkészíteni a teád.- Pirítok rá, azonban a hangomba nem durvaság, hanem egy kis gyengédség vegyül el. - Te is Rocky. Egy picit- Csóválom meg a fejem, miközben elenged, és laza mozdulattal foglal helyet a konyhapultomon belátást engedve oda ahol már nem először jár a tekintetem, hiszen egyszer szó szerint megerőszakoltatta magát velem, mert ha nem tettem volna meg akkor elégeti a képregényeim. Azok pedig túl értékesek ahhoz, hogy csak úgy odavessem őket az enyészetbe. Nem szólok azonban semmit, csak egy elégedetlen pillantással jelzem cselekedetét, és közben a szűrővel leszűröm a teát két bögrébe, melyeket az ablakpárkányra teszek, hogy hűljenek egy kicsit. A hűtőhöz lépek, és az ajtaját kinyitva tárom fel a benne rejtőző kincseket a kíváncsi szemek elé, melyek kettőnkhöz tartoznak. Néhány pillanatig csak elmélázok, és felmérem a terepet, ugyanis eléggé szegényes a választék, nem terveztem két emberre, és fogalmam sincs, hogy mit lehet kihozni belőle.
- Rántotta. Bacon und butterbrot.- Közlöm Beevel a választási lehetőségeket, és hagyom, hogy azt válassza amit a legjobban kíván most. Közben a teához lépek, és mivel már annyira meghűlt mézt, és citromot teszek bele, majd mindkét bögrét megragadom, és egyiket kedvesen a kacsói közé nyomom. - Vigyázz meleg- Figyelmeztetem azért, nehogy túl mohón próbálja meg meginni az egészet, mert csak rosszul járna.

Vendég

we're crazy kids

[You must be registered and logged in to see this image.]Megnyugtatólag hat rám a közelsége. Sosem gondoltam, hogy valaki képes a háborgó és olykor visszataszító énemet így megváltoztatni. Még mindig teljeséggel lehetetlen, hogy kedvelem. Én, aki világ életében csak a maga érdekeit nézte. Még most is így van, annyi különbséggel, hogy néha azért gondolok másokra is.
A pulton ülök, nézem, ahogy a konyhában forog, ide-oda lépked, pakolgat. Bacon illata csapja meg az orrom, összefut a nyál a számban. Fogalmam sincs, mikor ettem utoljára, de éhen veszek. Szomjas is vagyok, szinte kikapom a kezéből a poharat és a fülem mellett elengedve mondatát, belekortyolok a gőzölgő italba. Végigégeti a torkom, de legalább tudom, hogy élek és nem álmodom.
-Nem számít mid van, éhen halok. – Iszok még egy korty teát, aztán leteszem a pultra, leugrok onnan és odalépek hozzá. Felnézek rá, egyenesen kék szemeibe, végigsimítok borostás arcán, az állán, ujjam ajkára téved, mosoly kúszik arcomra. Ujjhegyre állok és nemes egyszerűséggel, lágyan, óvatosan megcsókolom. A tudtára akarom adni, hogy mindent köszönök. Hogy beengedett, hogy kaját csinál nekem, hogy elvisel, hogy hű „társam” volt a rehabon, hogy megnézhetem a képregényeit. Még mindig kába vagyok és azt hiszem, néhány pillanat múlva elérem azt a fázist, amikor már megint el leszel szállva, de nem érdekel. Addig legalábbis nem, amíg itt van velem. Kedvelem, ez van. Meg kell barátkoznia ezzel. Hiányoztam neki. Ezt azért nem mondja az ember csak úgy a levegőbe. Vagy talán mégis?
-Égett szagot érzek. – Mondom, ahogy elhúzódom tőle, orromat felhúzva, keresve a bűz okát. - Tudtam, hogy nem tudsz főzni. – Nevetek fel hangosan, körbetáncolom a helyiséget, mert így tartja kedvem. Lenyomok néhány piruettet, forgást és pörgést, aztán lihegve, kócosan dőlök a konyhapultnak.
-Ne fáradj, már elzártam a gázt. – Mutatok a tűzhelyre, még mindig mosolyogva, aztán újra hozzá dörgölőzöm. - Mivel a kaja odalett, javaslom, hogy mutasd meg a képregényeid, aztán én is mutatok valamit, ami sokkal érdekesebb. – Ajkába haraptam, nem úgy, hogy kiserkenjen a vére. Kedvességből vagy nem tudom miből. A fejem megint elvesztette az irányítást, a testem reagál Derek minden apró érintésére. Elég csak rám néznie vagy elmennie mellettem. Le sem tudom venni a szemem a seggéről. Beteg vagyok, az agyam eldobom… és az izmos felsőteste. Egész nap simogatnám, ha hagyná, de nyilván nem fogja hagyni, ezért majd aztán radikális tetteket fogok elkövetni, miután majd ismételten nem szól hozzám vagy ha mégis, akkor csak és kizárólag németül. Amit természetesen én nem értek, de igyekszem.
-Igazán megdughatnál. – Csúszik ki a számon sértődötten. - Nem vagyok egy Pamela Anderson, de héé, a múltkor nem volt bajod. – Úgy értem akkor, amikor gyűjteménye legértékesebb darabjával zsaroltam és kényszerítettem arra, hogy szexeljen velem. Derek annyira más, mint azok a pasik, akiket ismerek. Nem értem, miért nem használja ki az adódó alkalmakat. Tálcán, szalaggal a nyakamban kínálom magam, ő mégis inkább a másik szobába vonul és képregényeket olvas. Sosem fogom megérteni.
Heroin flash… a csúcspont. Amikor megszűnik a külvilág, amikor minden annyira más. Amikor kedved lenne megváltani a világot. Amikor semmi más nem számít, csak a pillanatnyi nyugalom. Most még sem ezt érzem. A mellkasom szorít, a fejem hasogat, hányinger gyötör. Izzadok, hol pedig fázom, reszketek és elhagy az erőm. Elindulok a mosdó felé, útközben leverek egy szobrocskát, próbálok nem összetörni még valamit, igyekszem olyan helyre jutni, ahol elfeküdhetek, de ahogy a falnak ütközöm, lábaimból kiszökik az erő. A földre esem, összezúzom a karomat, ahogy meg akarok kapaszkodni a szekrényben. Levegőért kapkodok. Halálfélelmem van.
-Derek! – Nem látom sehol sem. Félek. Sírok. Fáj minden. Hát ennyi lenne? 22 év? Nem így akarok meghalni. Mégis így fogok. A padlón kucorgok, a légzésem javul, alábbhagy a kínzó fájdalom, ami az ujjaimból áramlik végig a testemen. Kifejezéstelen arccal bámulom a falat, könnyeim végigcsorognak orromon, le a padlóra. Túléltem…

Vendég

Derek Boyka írta:: to rocky

I do believe in the light, raise your hands up to the sky

[You must be registered and logged in to see this image.]Hiába figyelmeztetem ugyan a tea forró állapotára, szokás szerint egy szóval sem hallgat rám, és ajkaihoz emelve a bögrét, rögtön belekortyol egy jó nagyot. Biztosan megégeti a száját, mégis eltakarja előlem, arcára egyetlen apró érzelem sem ül ki. De ettől függetlenül legalább ízlik neki a tea. Vagy csak annyira szomjas, hogy bármit meginna ami segít. Igazából nem számít bármelyik is legyen az igazság. A lényeg, hogy segített rajta a cuccom, aminek nagyon örülök. Nem foglalkozom a gondolattal tovább, helyette nekiállok elkészíteni az ennivalót. A még forró tűzhelyre teszem a serpenyőt, és egy kevés olajat öntök bele, majd belekerülnek a bacondarabok. Míg várom, hogy melegedjenek, gyorsan összeütögetem a tojásokat és egy kis edényben összekavarom, majd egy kis sajtot is reszelek. Úgy ügyködök a konyhában a kályha felett, mintha egy szorgos kis hangya lennék. Korábban érdekes módon azonban sosem csináltam ilyet, nem tudom, hogy most mi üthetett belém amiért ilyen vagyok. Pedig Rocky sose főzött nekem bent az elvonón. - Valamit akkor kapsz, valami kaját. Gut?- Nézek rá, miközben ajkaimhoz emelem a bögrém, és kortyolok egyet az immáron hidegebb teából. Meg kell állapítanom, hogy eléggé jóra sikeredett, lehet máskor is főzök. Mindeközben azonban ő sem tétlenkedik túl sokat, olyan nemes egyszerűséggel mint ahogy felült, ugrik le a konyhapultról. Elém lép, s ahogy felpillant rám ujjai gyengéden siklanak végig arcomon. Szeretem mikor finom ujjait megérzem a bőrömön, azonban sosem vallanám be neki ezt, mert a végén még eltelne magától és a tudtomra próbálná adni minden áldott nap. Azt pedig nem hagyhatom hiszen így is túl sok kiváltsággal él már nálam. Ujjaim lassan a derekára fonódnak, miközben viszonzom lágy csókját, s néhány pillanatra átvéve a kezdeményezést végigsimítok nyelvemmel nyakának finom vonalán. Már – már meghitt pillanat ez ahogy így állunk ketten szorosan egymáshoz préselődve a kis konyhámban, mikor a következő mondásával szokás szerint sikeresen elrontja a dolgot. - Te asszony nem tudtál volna hamarabb szólni?- Mordulok rá, miközben elengedem derekát, hogy a kályhához ugorva megpróbáljam menteni ami menthető. Amikor ismét beszól nekem, gonosz módon úgy ahogy anno az elején csinálta mikor nagyon idegesített még. - Ha nem vontad volna el a figyelmem tested erotikus kisugárzásával, akkor most nem jutottunk volna el ilyen szituációba. Amúgy meg igenis tudok főzni.- Meglep, hogy hírtelen milyen sokat beszélek egyszerre, úgy néz ki ezt is elő tudja hozni belőlem abban az esetben mikor valami rosszaságot művel. Mint most, mikor elzárta a gázt, én pedig őrült módjára, forgolódom. Azonban valahogy nem tudok haragudni rám, még akkor sem mikor ismét hozzám simul, és mi más kerülhetne szóba, mint a képregények. Meg a szex. A kettő valahogy a mi szótárunkban összefügg, főleg azóta, hogy sikeresen megerőszakoltatta magát velem miközben zsarolt, hogy nem éppen finom módon megszabadít a szegény képregényeimtől. Nem mondom, hogy nem élveztem, de az aggódás sokkal nagyobb méreteket öltött a fejemben akkor. - Nem. Mutatok most mást. Nem duglak meg. Elég volt anno.- Fejtem ki számára mondanivalóm ismét rövid és tömör formában. Úgy látszik visszatért a régi énem a régi szokásokkal. Kíváncsian figyelem mit fog lépni erre. Az biztos, hogy elégedetlen lesz, és megpróbálja gyorsan megszerezni valamelyik képregényem, hogy ismét zsarolni tudjon vele, vagy egyszerűen csak rám veti magát, lefog és simán megerőszakol. Figyelem, azonban egyik sem következik be, helyette inkább csak szótlanul tántorogni kezd leverve egy szobrot, és mást ami az útjába esik. Szerencsére semmi nem törik össze, bár nem ez a legfontosabb most. Követem, és próbálom elkapni, de nem sikerül. Ismerem ezt az állapotot, velem is megesett már nem is egyszer mikor még én is nagyban drogoztam. De már egy ideje tiszta vagyok. Nem tudok mást tenni, csak figyelem, hogy ne essen baja. Csaj mikor lecsúszik a padlóra lépek oda, és ölelő karjaim rögtön ölelésembe zárják ahogy leülök mellé. - Itt vagyok. Css itt vagyok édesem.- Suttogom, fülébe, miközben nevemen szólít, s tovább ölelem várom, hogy elmúljon a hatása. Lassan arcához érintem remegő ujjaim, s letörlöm a kifolyó könnycseppeket orcájáról. Szerencsésen sikeresen túlesett a dolgon. Megnyugodtam. Karjaimba kapom, és felemelve indulok el vele a hálószobám felé. Bent sötét van, a redőnyök lehúzva. Gyengéden az ágyamra helyezem, ám előtte megszabadítom a pólójától, s betakargatom. Majd továbbra is ölelve mellé bújok. Ujjaim arcát cirógatják lassan, ajkait becézgetik. Nem szólok semmit, csak próbálom megnyugtatni, próbálok életet verni bele, hátha sikerül.

Vendég

we're crazy kids

[You must be registered and logged in to see this image.]Összerándulnak az izmaim. Mint amikor álmodban lyukba lépsz. Rettentő rossz érzés. A légzésem még szaggatott, de már nem érzek kényszert arra, hogy fuldokolva kortyoljak belőle. A szívem úgy dörömböl, mintha valaki kalapáccsal verné a bordáimat. Összeszorítom a szemem, nem akarom a külvilágot. Olyan rossz és olyan elutasító velem. Meg akar változtatni, nem engedi, hogy önmagam legyek.
Hozzám bújik, lehelete csiklandozza a nyakam, ajkai a felhevült bőrt érintik, miközben beszél. Mintha forró kés lenne a jéghideg vajon. Libabőrös lesz a gerincem vonala, ugyanakkor ösztönösen hozzá nyomom a testem. Karjai erősen tartanak, úgy érzem, mintha ringatnának. Könnyeim tovább hullnak, bár már magam sem tudom, miért sírok. Attól, amit az előbb átéltem vagy attól, hogy ennyi törődést kapok tőle. Soha nem fordult még így hozzám, soha nem ölelt még ennyi féltéssel.
A megszokott hideg, kemény padló hirtelen eltűnik alólam, a levegőbe emelkedek és mindent alulról nézek. Léghajó vagyok, ami felemelkedett, de csupán percek kérdése, mikor zuhan ismét a mélybe. Fejemet mellkasára fektetem, szemeimet továbbra is lehunyva tartom. Anélkül is tudom merre megyünk, hogy kinyitnám őket. Puha takarót érzek magam alatt, néhány elmormolt káromkodást is hallok, bár lehet, hogy én vagyok az, aki szitkozódik. Fázom, reszketek, összegömbölyödve, meztelenül fekszem az ágyban. Melegség áramlik szét a testemben, amikor bemászik mellém, magához von és gondosan betakargat. Már nem képzelem azt, hogy ez az egész egy hatalmas flash. Igaz, hogy meztelen vagyok, ágaskodó mellbimbóimmal üveget lehetne vágni, de mégis kezdek lenyugodni. A torkom száraz, fájdalmat okoz a nyelés. Küszködök egy sort, mire úgy helyezkedek, hogy szembe kerüljek vele.
Lassan, nagy lassan nyitom szét szemeimet és sűrű pilláimon át kutatom az arcát a félhomályban. Előbb az állát látom meg, pár napos borosta takarja, majd ajkait, amik kemény vonallá préselődnek. Szemem feljebb halad, nem időzik sokat az orrán, egyszer megpróbáltam betörni, már magam sem tudom, miért akartam fájdalmat okozni neki, de biztos jó okom volt rá. Égkék szemei rabul ejtenek. Nem tudok kiolvasni belőlük semmit sem, nem erőlködöm azzal, hogy megtegyem. Bőven elég nekem az, hogy gondoskodik rólam, hogy néhány perccel ezelőtt ujjai az arcomat cirógatták, amit eltorzított a halálfélelem.
-Úgy sajnálom. – Hangom megremeg, száraz köhögés tör fel ajkaim közül, kézfejemet számra szorítom, hogy tompítsam a rohamot. Émelygek, hullámokban tör rám a melankólia. Nem akarom, hogy még egyszer ebben az állapotban lásson. - Nem bírom letenni Derek. Nekem nincs akkora akaraterőm. Az én világom csak heroinnal működik. – Arcomat a takaró alá rejtettem, letöröltem kósza könnyeimet, majd ismét arcára fókuszáltam. Annyira más, mint amilyennek odabent volt. Bár a személyisége cseppet sem változott, de már nem annyira elgyötört az arca. És most, amikor végre tiszta, jövök én és tönkreteszem a tökéletes pillanatot. Nem szabadna itt lennem.
Felülök, eltűröm hajamat a szemem elől, ujjheggyel érintem csupán a hideg talajt, mégis jól esik, amikor hűvössége végigjár rajtam. Felkapom a pólóm, először az ujjába húzom a fejem, majd rájövök, hogy valami nem stimmel. Felveszem, szégyenlősen lehúzom, épp csak takar belőlem valamit. Botladozva lépek az ágy végébe, újra sírás fojtogatja torkom, de legyűröm. Kutatom a szegényes holmimat, de nem találom.
-Hol van a cuccom? – Kérdezem elhaló hanggal, a végét szinte már csak suttogtam. Magamra kell kapnom némi göncöt, mielőtt kisétálok az ajtón. Nem akarok a rendőrségen kikötni, közszemérem sértésért. A lábaim ólomsúlyúak, alig bírom őket mozdítani. Zúg a fejem, epe érződik a számban. Totálian ki vagyok ütve, de el kell innen mennem.

Vendég

Derek Boyka írta:: to rocky

I do believe in the light, raise your hands up to the sky

[You must be registered and logged in to see this image.]Ahogy bebújok mellé és magunkra borítom a takarót és megérintem, érzem ahogy beleborzong. Mindemellett engem is jóleső melegség jár át, bár ezt sose vallanám be magamnak, neki meg aztán végképp nem. Először csak átölelem reszkető testét, majd lassan simogatni kezdem, ujjaim lágy mozdulatokkal siklanak végig arcán, nyakán, és minden olyan porcikáján, mely kilóg a takaró alól. Figyelem ahogy fekszik, ahogy lassan megnyugszik. Csak fekszik én pedig közben tovább simogatom, beletúrok a hajába, és ujjaim közé fogva az egyik tincset csavargatni kezdem. Játszadozok vele miközben várakozok, míg végül lassan ki nem nyitja szemét, és rám pillant csodás íriszeivel. Figyelem, de nem szólok semmit, csak hagyom, hogy jó alaposan végigmérjen úgy ahogy szeretne. Tudom, hogy ilyenkor még nem szabad elhamarkodottan cselekednem semmit, mert nem teszek vele jót a betegnek. Tapasztalat. Én is szenvedtem így mikor átestem ezen, csak velem nem volt a kedvesnek nem éppen nevezhető ápolókon kívül senki ott. Éppen ezért próbálok neki úgy segíteni ahogy csak tudok, véletlenül sem azért mert esetlegesen beleszerettem vagy valami ilyesmi. - Ugyan… egyáltalán ne sajnáld, nem te vagy az első akivel előfordult ilyesmi, ez nem a te hibád.- Engedem el tincseit, és simítok végig mosolyogva orcáján, finoman megcsípkedve. Furcsállom amit mond, nem vagyok hozzászokva tőle ilyen válaszokra. Tényleg látszik rajta, hogy nem tud mit kezdeni a helyzettel és a drogokkal, pedig tudom jól, hogy van ereje hozzá és sikerülni fog, csak bíznom kell benne és segítenem ott ahol tudok. - De menni fog Bee. Csak ne állj az egészhez ilyen pesszimistán, és meglátod, hogy egykettőre el fog tűnni az életedből. Nem csak a heroin létezik a világon. Majd rágózol helyette.- Szavaimból apró, finom gyengédség hallatszik ki, mely korábban azonban még sosem volt. De tényleg komolyan gondolom a szavaim, és mindent meg fogok tenni annak érdekében, hogy ő is tiszta legyen akárcsak én. Nem beszélek többet csak figyelem. Figyelem ahogy felül az ágyban, ahogy a pólójával szerencsétlenkedik, és véletlenül az ujjába dugja a fejét. De nem mozdulok, egészen addig nem míg a cuccához nem lép, és keresgélni nem kezd. - Nein ich habe keine katze!!!!- Felkiáltással pattanok ki az ágyból, hogy rögtön mellette teremhessek. Derékon ragadom és a vállamra emelem úgy, hogy feje a hátam közepén pihenjen. - Nem mész sehova.- Így, mintha egy sózsákot cipelnék indulok meg kifele a szobából, hogy pár perc keresgélés után visszatérjek a bilincsekkel. Lelököm az ágyra, és felé térdelek, hogy ne tudjon mocorogni, miközben csuklóit nem túl gyengéden, de ügyelve arra, hogy ne okozzak neki túlságosan nagy fájdalmat, hozzábilincselem az ágy végéhez. Mikor elkészülök, visszahúzódom az ágy végébe, onnan szemlélem a művem, mely teljesen mély elégedettséggel tölt el. Bár lábaira nem jutott semmi, ezért nyugodtan tud rúgdosni vele, de majd ügyesen megoldom azt is, szóval nem probléma. - Amit az előbb mondtam az úgy van. Itt maradsz velem, és én majd segítek neked leszokni, és hogy színesebben lásd a világot. Ha az kell hozzá, akkor mindennap megerőszakoltathatod magad velem, ahányszor csak akarod. De azért néha aludni is kell. Szóval majd megbeszéljük azt a pár órát mikor minden csendes. Gut?- Közlöm vele teljesen tárgyilagos hangon, lélektükreibe pillantva. Közben kezem lábára csusszan, bokáját kezdi lassan masszírozni, én pedig előre dőlve apró csókokat nyomok a combjára, miközben hol őt, hol az elém táruló bugyi nélküli látványt figyelem.

Vendég

we're crazy kids

[You must be registered and logged in to see this image.]Rátalálok a hátizsákomra. Kilóg belőle a ruhám, szinte kifolyik a padlóra. Máson nincs, csak az, amit ebben a zsákban van. Sosem érdekelt a divat, én sosem leszek királylány, de nem is akarok. Remegve indulok meg a szoba másik végébe, fejemben ott kattognak Derek szavai. Segíteni fog, nem hagy magamra, átvészeli velem az elkövetkezendő nehéz időszakot, de én nem ő vagyok. Nekem nem fog olyan könnyen menni, mint neki. Évek óta, vagyis amióta az eszemet tudom, a heroin volt minden tettem mozgató rugója. El tudom vele viselni a világot, ami kitaszított. Ugyan már, még a szüleimnek sem kellek.
Letérdelnék a zsákomhoz, fehérneműt halásznék ki belőle, hogy felöltözhessek. Az eső hangosan kopog a csukott ablakon, mégsem riaszt vissza. Van itt nem messze egy híd, majd az alá befészkelem magam.
-Nem Derek, nem fog menni, te ezt nem értheted. Nem bírok meglenni nélküle, reszketek már most, ha arra gondolok, nem kapom meg holnap az adagomat. – Hajtom fejem tenyereimbe és engedem, hogy néhány pólóval a kezemben, felemeljen a vállára. Hajam a térdhajlatát csiklandozza, markomban még mindig itt lógnak a nyúzott, elnyűtt rock bandák logóival díszített trikók. Útközben megszabadulok tőlük, karommal átölelem a derekát és erősen kapaszkodom. Nyomok egy puszit a hátára, bár szerintem úgy sem érezte. Hallom, hogy matat, fémes hang üti meg a fülem, számra torz mosoly kúszik. Visszatérve a szobába nemes egyszerűséggel az ágyra dob, én meg hanyatt vágom magam. Beletörődve hagyom, hogy az ágyhoz bilincseljen. Nagyot fújtatok, fészkelődöm az ágyon.
-Holnapra olyan leszek, mint a lány az ördögűző filmekből. Te sem gondoltad komolyan, hogy az ágyhoz bilincselve le fogok szokni a heroinról. – Vonom fel szemöldökeim, kapálózom egy sort, hátha a bilincs önként megadja magát, de kár a próbálkozásért. Csak szorosabbra húzódott a csuklóim körül.
-Te teljesen hibbant vagy. Orvost hívsz rám, ha habzik a szám? Vagy amikor ordítok a fájdalomtól? – Közelebb dőlök hozzá, az arcát fixírozom, beleharapnék az ajkaiba. - Nicht gut Derek, engedj el az isten verjen meg. – Rázom az ágyrácsot, mint börtönéből szabadulni kívánom lelkem, de sokkal jobbat tesz, mintha elengedne. Keze lassan siklik fel lábaimon, miközben végig engem figyel. Miféle reakciót vár tulajdonképpen tőlem? Mikor minden érintése olyan a testemre, mint valami elektromos kisülés. Egyenlő egy enyhe orgazmussal.
Szégyentelenül nyitom szét lábaimat, addig mocorogva, míg pólóm fel nem csúszik a csípőmig. Ajkaimra buja mosoly terül, fogaim alsó ajkamba marnak.
-Most akkor ki erőszakol meg kit? – Kérdezem nemes egyszerűséggel, vágytól fojtott, reszelős hangon. Le kéne tennem a cigit is. Jobban mondva legalább a cigivel le kéne állnom. - De ha most csak játszol velem, a térdem, ami most épp a töködnél van, betalál. – Fenyegetem meg komoly arckifejezéssel, miközben egyre közelebb csúsztatom hozzá a fenekemet. Az elnyűtt, kopott pólóm láttatni engedi a hasam és mellem alsó felét is. A néhány perccel ezelőtti halálfélelmemet mintha kitörölték volna az emlékeimből. Mintha meg se történt volna. Ugyanakkor, kétszeres erővel vágyom egy istenverte zacskó heroinra, mint eddig bármikor. Tudom milyen érzés belőve szexelni, akarom azt a feelinget, de látva Derek komoly elhatározását, örülök, ha az elkövetkezendő napokat valahogy túlélem.
Hirtelen ötlettől vezérelve visszahúzódom az ágy végébe, lábaimat összezárom. Karjaimat a lehető legközelebb húzom magamhoz.
-Nem kell ezt csinálnod. Nem kell sajnálnod, nem kell azért megdugnod, mert úgy érzed, szükségem van rá. – Hangosan, bajosan vakartam meg az orrom, sűrű káromkodások közepette.
-Vedd le ezt a szart, mert esküszöm, állon rúglak és odalesznek a szép fogaid. – Dühös vagyok, a kezem remeg, száraz a torkom és nedves a szemem. Csúnya összeállítás.

Vendég

to rocky

I do believe in the light, raise your hands up to the sky

[You must be registered and logged in to see this image.]Utálom, hogy nem hisz nekem, komolyan mondom teljesen kikészít ezzel az egésszel. Hiszen a világon minden csak akaraterő kérdése, nincs olyan, hogy valami nem sikerülne. Ott van példának a féllábú srác, aki látható testi hiányossága ellenére keményen edzett, és végül el is érte a célját. Ha neki sikerült, akkor mi miért adnánk fel bármi mást? Az egész csak elhatározás kérdése. Ha visszalépsz, vagy halogatod a dolgot akkor az azt jelenti, hogy nem is akarod igazán, ezért keresel meséket és kifogásokat. Komolyan mondom képes lennék jelen pillanatban teljes erőmből felpofozni, és még az sem zavarna meg ebben, hogy le van bilincselve. - Addig maradsz az ágyhoz bilincselve, míg ki nem vered a fejedből azt a butaságot, hogy te csak úgy lelépsz innen. Ha kell egészen addig így maradsz, míg le nem szoktatlak. A csuklóid meg majd naponta megmasszírozom, és így elkerülhetjük a helyzetet, hogy ahhoz az alakhoz hasonlóvá válj.- Figyelem ahogy megrángatja a bilincseket, hátha azok maguktól leesnek, de végül rájön, hogy hiábavaló a próbálkozása, hiszen ezek nem ilyen egyszerű játékszerek, amelyket bármelyik szexshopban be lehet szerezni, aztán az ember játszi könnyedséggel szabadul meg tőlük. Hanem igazi rendőrségi bilincs, melyet a törvény gondos őrei is használnak a mindennapos életben. Egy online aukción sikerült rábukkannom, bár eleinte nem terveztem, hogy megveszem, de végül mégiscsak jó ötletnek tűnt, hiszen sose tudhatja az ember mikor kell felhasználnia valamilyen különleges célra a bilincset. Mint például a mostani alkalom. Láthatóan nem élvezi túlságosan a bilincs fogságát, de nem tudok mit csinálni vele, mert abban a pillanatban amint elengedem biztosan a menekülés útját választaná, azt pedig nem hagyhatom most. Éppen ezért marad úgy ahogy van, még egy darabig. - Nem orvos nem jön ide, mert majd letörlöm rólad, ha pedig nagyon ordibálnál, akkor betömöm a szád. Ne aggódj jó ellátásban lesz részed. Napi ötszöri étkezés, lesz egy saját kacsád amibe pisilhetsz, ilyenek.- Arcomon továbbra is totális érdektelenség ül hiábavaló próbálkozásai láttán. Bárhogy rázza az ágyat, csinál bármit, addig nem fog tudni kiszabadulni, míg én úgy nem akarom, márpedig én nem akarom egy darabig az biztos. Persze abban a pillanatban amint ujjaim forró, felhevült bőréhez érnek a viselkedése is egyből megváltozik, áttér arra a szokásos női ördögre, akit anno az elvonón megismertem. A lábai is egyből maguktól nyílnak szét, mintha mágnes húzná őket a megfelelő irányba tökéletes belátást biztosítva ezzel számomra. Ujjaim megkezdik lassú útjukat a bokájáról, végigsimítva formás lábán bőrének egyetlen négyzetcentiméterét sem kihagyva az érintésükkel. Láthatóan tetszik neki amit csinálok és ami még fontosabb élvezi is.
- Én ezt nem nevezném megerőszakolásnak, hiszen önként és dalolva mentél bele, erről pedig írásos igazolásom is van. Egyébként ne félj nem játszom veled- Nyomok egy csókot a fentebb említett térdére, de azért óvatos mozdulatokkal arrébb csusszanok nehogy véletlenül megpróbálhassa beváltani a fenyegetését, ugyanis azt nem túlzottan szeretném, s még ő sem járna jól vele. Láttatni engedi számomra bájait, azonban viselkedése máris megváltozik, zárkózottan húzódik el előlem. Ezért mondom, hogy a nőkkel nem érdemes foglalkozni, sosem tudod, hogy éppen mit akarnak pontosan. Ráadásul még felelősségre von, és fenyegetni próbál annak ellenére, hogy ő van jelen pillanatban hátrányos helyzetben. Ez egy apró mosolyt csal az arcomra, úgy érzem ennyit megengedhetek magamnak ebben a helyzetben. [color:28d1= navy]- Ide figyelj asszony.. Egyáltalán nem sajnállak, és nem azért teszem veled ezt. Hanem azért mert kívánlak. Kívánom minden porcikádat, de nem hagysz nekem más választást mint, hogy ilyen eszközökhöz nyúljak. Ami pedig a lábaid illeti ki tudom kötözni őket, akkor pedig próbálkozhatsz a rúgdosással, de ki leszel szolgáltatva nekem. Ja?- Hangom csak egy egészen picit emelem meg, hogy érzékeltessem vele azért ki is az úr a háznál. Ujjaim apró köröket írnak le a hasán, majd pedig széthúzom lábait, hogy combjai közé feküdhessek. Apró csókokat nyomok combjának belső felére, miközben végigsimítok nőiességén. Hosszan húzom az időt, de végül nem csak ujjaim találnak oda, csókokkal halmozom el, lágy nyelvcsapásokkal kényeztetem. Azonban ennél is többet akarok. Ujjaimmal húzom szét az ajkakat, hogy nyelvem még mélyebbre hatolhasson forró hüvelyében, még többet érezzek finom nedvéből, és hogy minél jobban kényeztethessem.

Vendég

we're crazy kids

[You must be registered and logged in to see this image.]Rázom a bilincset, egy percre sem tudok lenyugodni, pedig jobban tenném, ha vennék egy mély levegőt és beletörődnék abba, hogy egy ágyhoz vagyok láncolva talán életem hátralevő részében.
-Komolyan nem hívsz orvost rám? – Húzom fel szemöldököm és kétkedő pillantást vetek rá. - Ez azért durva, nem gondolod? Te most megmenteni vagy megölni akarsz? – Harapok ajkamba végső kétségbeesésemben. Ijesztő a helyzet és tudom magamról, hogy órák kérdése és átváltozom egy olyan nőszeméllyé, akit soha többet nem akar majd látni. Ápolni meg főleg nem.
-Te miféle papírról beszélsz? Mert ha létezik, azt biztos, hogy akkor írtam alá, amikor be voltam tépve. Józanul semmilyen papírt nem írnék alá neked. – Rázom a fejem akkora átéléssel, hogy az nagyot koppan az ágyrácsban. Szitkozódva próbálom megnyomkodni a sérült koponyám, de a bilincstől még erre sem vagyok képes.
-Vedd le Derek, esküszöm az életedre, hogy nem megyek sehova. Háziőrizetben leszek a nap huszonnégy órájában. – Bólogatok helyeslően, mosolyogva, megvillantva combom belső felét. A férfiak többsége a farkával gondolkodik, ez alól Derek sem lehet kivétel. Látom, hogy néz rám és ettől elevenen elégek. Olyan hévvel vágyom rá, hogy azt elmondani sem tudom. Ezt nem is félek kimutatni. Még akkor sem, ha tudom, hogy ez az érzés nem kölcsönös.
Az ágy végében kucorgom, nézem, ahogy az ajkaira mosoly kúszik és ettől legszívesebben állba rúgnám. Tudom, mi jár a fejében, azt is tudom, hogy szar helyzetben vagyok tekintve a bilincset, de a lábaim szabadok, bármit kezdhetek velük.
-Mi az, hogy nem hagyok más választást? Te vagy az, aki elzárkózol előlem. Folyton eltolsz magadtól, úgy csinálsz, mintha még sosem lettél volna nővel. Most meg azt mondod, kívánsz. Hol itt a logika Balboa? Így is zavaros vagyok, ne kavarj még jobban össze. – Fakadok ki hangosan, a pupillám tágra nyílik, levegőért kapkodok és reszketek. Nem tudom, hogy a dühtől vagy attól, hogy kezd kiürülni belőlem a heroin és újabb adagért könyörög meggyötört testem.
Egy kicsit még játszom vele, erősen tartom a lábaim, amikor megpróbálja szétnyitni őket, de aztán megadom magam akarata előtt. Minek is tagadnám, hogy bizsergek. Mindenhol, ahol csak hozzámér. Felnyögök, hátam ívben feszül az ágyrácsnak, érzem leheletét a lábam találkozásánál, borostás álla felsérti combom puha bőrét, ahogy apró csókokkal hinti be. Ajkamba harapok, élvezem a kényeztetést, egyre szaporábban veszem a levegőt, mellkasom vadul hullámzik, kéjes sóhajok hagyják el a számat, próbálok egy helyben maradni, de nem tudok.
-Csókolj meg és szabadíts ki. Érezni akarlak mindenhogyan. – Zárom össze kicsit a lábaim, zihálva beszélek hozzá, kipirulva a hirtelen jött, intenzív nyelvcsapásoktól. Viszonozni akarom, a számban akarom érezni, de ehhez az kell, hogy eltűnjön a csuklómról ez az átkozott akadály.