Ma este a legtöbb tekintet rám ragadt. Tökéletesen tisztában voltam azzal, hogy milyen szemet gyönyörködtetően néztem ki ma este, holott a ruhám egyáltalán nem volt sem hivalkodó, sem pedig közönséges és sokat mutató. Leginkább egy elegáns üzletasszonyra emlékeztethettem az embereket, és ez jól esett. Szerettem, ha úgy el tudtam vegyülni egy társaságban, hogy nem jöttek rá, én nem vagyok más, csupán egy csinos kis pofika valami dúsgazdag fazon mellett. Nem szerettem, ha ilyen formában ledegradáltak egyébként, mert igazából roppant intelligensnek tartottam ám magam, csak éppenséggel a tudásomat nem mindig tudtam megcsillogtatni ezen a téren is.
Miközben végigvezettem a tekintetem Las Vegas egyik legfelkapottabb kaszinójának különtermében összegyűlt embereken, rá kellett döbbennem, hogy ez itt tényleg a város krémje. Az elitek elitje, és nekem számtalan ismerős arccal szolgált ez az egész. Nem tudtam hirtelen, hogy ezen most keseredjek el és sírjak, vagy esetleg nevessek. Nem feltétlenül volt az jó, hogy azért ismertem a város felső tízezrének tagjait, mert alájuk feküdtem, de hát valakinek ezt a munkát is el kell végeznie, vagy nem? Ráadásul nem is egy ilyen leányzó és nő akadt a teremben. Voltak néhányan, akikről lerítt, vélhetően kezdők voltak, de akadtak például olyanok is, mint én, akik közéjük tartozónak tűntek, és az égvilágon senki nem mondta volna meg, hogy prostituált vagyok és pénzért fekszem le férfiakkal, valamint jelenek meg velük ilyesfajta rendezvényeken. Mondjuk újabban már csak a nagyon régi „üzletfeleim” megrendeléseinek engedtem, idegeneknek nem szívesen, csak busás jutalomért cserébe. Igen, nem titok, hogy szerettem volna kiszállni, hiszen lassanként valószínűleg úgyis kiöregednék ebből a szakmából még akkor is, ha remekül néztem ki közel a harminchoz is.
Ezen a gondolaton jót mosolyogtam, amit a kiürülő pezsgőspoharam pereme mögé rejtettem el. Nem kellett azt senkinek sem tudnia, hogy én min vidulok olyan jót, sőt, látniuk sem kellett. Igazából egyáltalán nem bántam, hogy a férfi, akivel ma ideérkeztem, magamra hagyott egy időre. Azt mondta, hogy fontos megbeszélnivalói vannak, én pedig egészen nyugodtan élvezzem tovább a partit és díszelegjek, mintha csak valamiféle ékszer lennék számára, semmi több. Valószínűleg tényleg ezt is gondolta rólam, de mit számít? Lefeküdni úgysem fogok már vele, ezzel elveszítette a lehetőségét. Na, jó, talán még meggondolnám, ha újra figyelmet szentelne nekem, de végtére is ő volt az, aki fizetett és nem fordítva. Nem engedhettem meg magamnak azt a luxust, hogy figyelemért kezdjek el hisztizni, hiába éreztem úgy, hogy megvolna hozzá minden jogom.
Mikor ténylegesen is kiürült a poharam, akkor az elhaladó pincér tálcájára helyeztem, és megindultam az asztal felé, amire még számtalan teletöltött pohár várta, hogy valaki felkapja és kiigya belőle az aranyló italt. Nem is okoztam csalódást senkinek azzal, hogy megvárassam szegény kiivásra váró nedűket. Fogtam is egyet, és máris belekortyoltam. A hűs folyadék bizony kellemesen lecsitította a rosszallásomat és sértettségemet, ezért megfordultam és újra a tömeget kezdtem el figyelni. Voltak még hozzám hasonlóan unatkozó nők, de azok nem húzódtak olyan távol a férfijaiktól, mint én a sajátomból. Azt hiszem, hogy ebből lehetett leszűrni azt, hogy hol voltak igazi érzelmek a gyengébbik nem részéről, és hol volt rideg elutasítás, mint amilyennel nálam is lehetett találkozni. Engem aztán cseppet sem zavart, hogy mit csinált az illető, miközben én itt voltam, csak azt vettem zokon, hogy engem hívott el, és nem velem parádézott. Akkor mi értelme egyáltalán annak, hogy kifizesse azt a rengeteg pénzt, amit kértem tőlem? Semmi. Az égvilágon semmi, de azt gyanítottam, hogy annyi volt neki belőle, hogy nem tudott vele mit kezdeni. Csak azért volt ciki ez az egész, mert ha másik nőre fog nézni, azzal engem járat le, hiszen mások nem tudhatták, hogy én csak egy alkalmazottféle vagyok, semmi több. Sem szerető, sem feleség, vagy egyéb közelebbi, a férfival bizalmas viszonyt ápoló hölgyemény. Nem, én egy üzletasszony vagyok, vagy legalábbis szerettem magamra így gondolni a legtöbbször.