Rossz érzés volt sírni látni, mert tudom, hogy amiatt a fájdalom miatt van, amit én okoztam neki, és nehezen tudtam elviselni. Nem akartam megbántani, pláne nem ilyen fájdalmat okozni neki. Annyira bántott, már legszívesebben visszapörgettem volna az idő kerekét, ha megtehettem volna, hogy ugyanezeket még a kocsiban elmondjam neki, és ne sértsem meg azzal az idióta benyögésemmel, amit mostanáig nem tudok még én magam se mire vélni. Most pedig szorongva várok a válaszára. Nem várom el, hogy azt mondja, szeret, viszont őrülten tartok attól, hogy el fog küldeni a fenébe, de mégis végighallgatott. Behunyom, mikor hajamnál megérzem az ujjait, aztán engedelmesen felemelem a fejem, mikor ujjait az állam alá vezeti. Mégis szeret. Én pedig megkövülve, mint akit fejbe kólintottak, és a legszebb álmába csöppent. Ő is szeret. Kimondta. Azt hiszem ennél már nem is lehet fantasztikusabb ez a nap. Figyelmesen hallgattam felém intézett szavait, miközben erősen harcoltam magammal, hogy ne vesszek el csodásan igéző zöld szemeiben, de még így sem tudom megállni, hogy ne pillantsak néha le az ajkaira. Annyira megcsókolnám őket, úgy megérinteném, a karjaimba zárnám, hogy éreztessem vele, nem lesz semmi baj, én sosem fogom elhagyni, és ha valakire, rám mindig számíthat majd. Basszus... tényleg szeretem. Őrülten szeretem. De már nem takargatom, nem szégyellem. Nincs mit takargatnom ezen. Imádom, epedek érte, és bármit kész is vagyok megtenni érte.
- Oké... először is: nincs pocakod. Ezt ki is húzhatjuk. Gyönyörű vagy, csodálatos személy vagy, aki ráadásul engem is elvisel, ami tegyük hozzá, ritka. Imádom a mosolyod, a gyönyörű hajad, ahogy rám nézel, imádom, ahogy megérintesz, és te úgy ismersz engem, mint senki más. Sok rossz dolgon mentél keresztül, de még ha te nem is akarod látni, én látom, hogy egy fantasztikus lány vagy. - nézek őszintén a szemébe. Minden egyes szavamat halálosan komolyan gondoltam, és hogy érzékeltessem is vele szavaim hitelességét, közben meg is fogtam a kezét, és összekulcsoltam ujjainkat.
- Ami pedig a nevetésedet illeti, van egy olyan érzésem, abba is bele fogok zúgni. - mosolygok rá, majd szabad kezemmel végigsimítok lágyan az arcán, felém fordítva azt, hogy a szemembe nézzen.
- Imádlak. Komolyan, megőrülök érted! Igen... talán nem lenne szabad, nem így kéne éreznem, de nem érdekel mit mondanak mások. Nem érdekel, mit gondolnak, mert szerelmes vagyok beléd, és bármit kész vagyok megtenni érted. Nem érdekelnek más lányok, csak te érdekelsz. Csak te vagy fontos nekem.- nézek eltökélten a szemébe, majd felegyenesedek, és kezénél fogva, felhúzom magamhoz, remélve, hogy engedi. Fenekébe markolva húzom magamhoz, és zárom karjaiba, ahol újra megcsókolom. Szenvedélyesen súrolom az ajkait, és percekig nem is hagyom abba. Ebbe a csókba próbálok belesűríteni mindent, amit ő vált ki belőlem. Igen... most vallottam szerelmet a nővéremnek. Zavar? Egy cseppet sem. Örökké szeretni fogom, és örökké megvédem őt, bármi történjék is.!

Örülök, hogy végül azért mégis meghallgatott, tartottam attól, hogy el fog küldeni a fenébe, amiért megbántottam, és teljesen őszintén, meg is érdemeltem volna. Ráadásul ő is ugyanúgy érez, mint én iránta, és ennél nem tudom, éreztem-e valaha is szebbet. Tudom, mások elítélnék ezt, mivel a testvérem, de nem tehetek róla. Érte bármit megtennék, és ez az érzés van bennem azóta, hogy belépett az életembe. Szükségem van rá, és most, hogy tudom, milyen erős kapcsolat van közöttünk, nem akarom elveszíteni. Nem engedhetem el ilyen könnyen, nem élhetek nélküle. Vagy legalábbis baromi nehéz lenne nekem nélküle most, hogy megismertem. Már nem tudnám olyan könnyen elengedni, mint bármelyik másik csajt, akivel együtt voltam egyszer, aztán szétváltunk. Sosem voltam az érzelgések, meg a komoly kapcsolatok híve, inkább megvoltam az egyéjszakás kalandokkal, mert azok érzelem, és ezzel egy időben fájdalommentesek is, mégis mind a két fél megkapja, amit akar. A baj ott kezdődik, hogy ezúttal többet akarok. Nem csak egyetlen alkalmat akarok eltölteni vele, hanem még jó sokat reményeim szerint, de még ez sem elég. Szerelmes vagyok belé, ez pedig hosszú évek óta nem történt meg velem. Nem tudom megmagyarázni, miért van rám ilyen hatással, mármint, de meg tudom, mert csodálatos, azért. Talán én vagyok túl gyenge? Vagy kezdenék öregedni, és attól támadtak ilyen érzéseim? Nem, ez tényleg száz százalékosan Lys hatása. Senki mással nem éreznék így, de vele így vagyok, és ezt nem akarom már takargatni tovább. A legkevésbé előtte nem. Szemeim követik a kezét, amit a hasára rak, pedig egyáltalán nincs is neki. Hihetne nekem ez a lány, hát nem csapom én be! Jó, lehet, nem vagyok teljesen objektív vele kapcsolatban, de attól még az igazat mondom. Bár tény, hogy őrülten dögös, és ez többször is tévútra vezeti gondolataimat. Mint ahogy most sem tudom megállni, hogy ne pillantsak végig a combjain, amik között nemrég ténykedtem még, de legszívesebben máris újra végigsimítanék rajtuk. Most viszont erről leteszek, egyelőre, és átadom magam ennek a fantasztikus csóknak, aminek a végén olyan édesen felnevet. Nem igazán tudom, mire vélni, legalábbis sehogy sem jövök rá, mi késztethette ennyire nevetésre, így aztán csak kissé kérdőn, de mosolyogva figyelem, és nagyon tetszik önfeledt nevetése, egy csapásra beszínesíti az egész napomat. Ez? Az egész hónapomat. Nagyon aranyos, de tényleg. Utána nyúlok, de addigra már le is huppan a földre, ez viszont láthatóan nem akadályozza abban, hogy tovább nevessen. Mikor megpillantom övemet a kezében, amit lerántott rólam, még én is felnevetek, aztán segítek neki felállni, és átkarolom a derekát, miközben visszafonja övemet, egy puszit nyomva a kipirult arcára.
- Nem baj, neked szabad. - nézek rá boldog mosollyal, majd végigsimítok az arcán és egy gyors puszit nyomok az ajkaira, csak, hogy újra érezhessem puha száját az enyémen.
- De egyébként örülök, hogy ilyen jó kedved lett. - nézek szemeibe örömteli vigyorral, még szorosabban magamhoz ölelve. S nekem nélküle kéne élnem? Na nem, képtelenség, nem vállalom. Gyenge vagyok én ahhoz.

Nem tudom, mit tettem volna, ha nem hallgat meg. Mármint, nem adtam volna fel, az biztos, mivel nem bírnám ki nélküle. Sosem érzelgősködtem, de ő rá szükségem van. Ő az egyetlen, akim még megmaradt. Apa halála után a magány teljesen körülölelt. Néha többször is kijártam a temetőbe a sírjához, persze erről senkinek sem beszéltem. Olyan voltam, mint egy ostoba gyerek, aki még elhiszi, hogy az apja figyeli őt egy jobb helyről, és örül neki, ha minél gyakrabban látogatja. Sajnos akkor tettem ezt, amikor már túl késő volt. Nem a kórházban látogattam, amikor betegeskedett. Bent voltam párszor nála, de mindig csak pár percre ugrottam be, sosem foglalkoztam azzal a gondolattal, mi lesz, ha nem jut ki onnan. Abba a hitbe ringattam magamat, hogy egyszer úgyis kiengedik majd, és akkor lesz időnk bepótolni mindent. Na nem mintha sok mindent csináltunk volna azelőtt. Lesz még időnk erre... ezzel nyugtatgattam magam. Aztán... elment. azt sem mondtam neki, hogy szeretem. Pedig szerettem. Sok hibánk volt mindkettőnknek, makacsok voltunk, vitáztunk... többször is. Mégis minden sokkal fájdalmasabbá vált akkor, amikor elveszítettem. Már nem kaptam több fejmosást tőle, és tudtam, mindegy, mennyire részegen megyek majd haza, ő nem lesz már ott, hogy leszidjon, amiért képtelen vagyok leállni a piálással. Nem lesz ott, hogy kivegye az üveget a kezemből, aztán mégis, kezét a vállamra téve az ágyhoz kísérjen, és csak figyel, míg el nem alszom. Én viszont nem voltam ott neki. Nem érdemeltem meg, ahogy nem érdemeltem meg anyát sem. Jobb is, hogy távol voltunk egymástól. Neki is csak csalódást okoztam volna, és félek, hogy Lys-t is meg fogom bántani.Ahogy apát megbántottam, mielőtt meghalt, még ha nem is mondta volna ki soha. Mindig is azt hittem, a legjobb, ha a magánnyal maradok, és elfogadom azt társként. Ehelyett most mégis Lys az, aki a karjaimban van. Forró ajkai olyan édesen csókolnak meg, mintha soha nem is akarnának elengedni. Csillogó, zöld szemeivel úgy néz rám, hogy szívem legszívesebben kiugrana a helyéről, csak, hogy átadhassam neki.
- Ha rajtam múlik, nem is leszel egyedül soha többé. - mosolyogtam rá, majd végigsimítottam azon a gyönyörű arcán. Lehunyom a szemem, mikor megérzem a nyakamon a csókját, és finoman végighúzom ujjaimat hosszú, szép haján.
- Nálad nincs csodásabb! - nyomok egy puszit az ajkaira, nyelvemet lágyan végighúzva alsó ajkán. Mikor megfogja a kezemet, én csak mosolyogva hagyom, hadd húzzon magával. Engedelmesen beülök a kormány mögé, majd mikor beül mellém, érdeklődve figyelem, ahogy a kulcsot az indítóba dugja, közben térdemen megérzem simogató ujjait. Csak ekkor válaszolok az előbbi mondatára.
- Hát, azt nem tudom, kit öltöztetsz majd fel, de azt tudom, én kit fogok levetkőztetni. - vigyorgok rá, miközben úgy teszek, mintha csak a sebváltó felé indulna kezem, de az továbblendül, és ujjaim hamarosan combján landolva simítanak végig rajta, ruhája anyagát picit feljebb kényszerítve, hogy kevesebbet takarjon előlem.

Lys válasza csak még jobban felingerel, de azért próbálom szem előtt tartani a kérését, és lenyugtatni magam, ami azért valljuk be, hogy nem egy olyan hű, de könnyű feladat, amikor egy ilyen gyönyörű, angyali lány ül valaki mellett. Főleg, ha az a valaki ő. Olyan gyönyörű, csak ránézek, és máris elvarázsol a zöld szemeivel, a mosolyával, az ajkai szinte mágnesként vonzanak, és csak komoly erőfeszítés árán tudom magam tartani ahhoz, hogy ne teperjem le újra, legszívesebben soha többé el nem eresztve azokat a puha, mézédes ajkakat, amik bódítóbban hatnak rám, mint az alkohol. Az legalábbis biztos, hogy megrészegültem tőlük, mert egyre csak jobban kívánom őket, és most, hogy megízleltem, már nem akarok nélkülük élni. Meg nem is tudnék, van egy olyan érzésem. Mikor az ajkába harap, legszívesebben leállítanám a kocsit, félreállnék, és magamhoz húznám egy forró, és vad csókra, mintha már csak magával egy csókommal a magamévá próbálnám tenni. De egyszerűen muszáj éreznie azt, amit én érzek iránta, muszáj megmutatnom neki, milyen intenzíven lüktet érte a szívem, amely teljesen üres lenne, ha nem jelenik meg ő az életemben, és vélhetően meg is állna, ha elveszíteném őt.
- Öltöztetés? Jobban tetszett a vetkőztetés. - nézek rá pimasz vigyorral. elfogadom, hogy nem az autóban akarja újra csinálni, de akkor legalább egy picit húzom őt is, ne csak én szenvedjek, és epekedjek utána. Érezze át, miket kell kiállnom, főleg így, hogy feljebb húztam ruhája anyagát, combjai pedig hívogatóan, védtelenül hívogatnak, így hát kezemet többször végig is húzom rajta, ujjam gyakran betéved a belső felére, ezzel is kicsit feszegetni próbálva Lys ingerküszöbét. Persze közben azért figyelem az utat is, hogy ne okozzak tömegbalesetet azáltal, hogy Lys jár a fejemben egész úton. Viszont válaszára kedves mosoly terül szét az arcomon, olyan, amit kevesen látnak. Őszinte törődéssel nézek Lys-re. Teljesen megértem, és tiszteletben tartom, hogy ezt szeretné. Sőt... ami azt illeti, tényleg jó lenne, ha az ágyamban feküdne, ha úgy feküdhetnék le vele, mint előtte egy lánnyal sem. Szerelemből. Mert kívánom őt, de nem csak a testét, hanem őt magát. Szeretném boldoggá tenni, és igen ha ezzel meg kell várnom a hazaérést, rendben. Kezemet azért nem veszem le combjáról, csak amikor már megérkeztünk, és ideje kiszállni. Miután kinyitottam előtte az ajtót, és arrébb léptem volna, magához húzott. Ajaki elkapták az enyéimet, én pedig lehunyt szemmel adtam át magam neki. Nem tehettem róla, de nem bírtam ki, hogy kezem ne simítson le a fenekére, gyengéden megmarkolva feszes hátsóját, és jobban a testemhez simítva ezzel az övét, miközben nyelvemmel hevesen az övét kényeztettem, egy percre sem szakadva el puha ajkaitól. Nem tudom, meddig állhattunk így, de a karjaimba zártam, és csókja minden mozzanatát élvezettel viszonoztam, kezemmel végigsimítva oldalán, birtoklóan bejárva a testét. tetszett, ahogy kipirulva, levegőt kapkodva állt előttem, és őszinte szerelemmel néztem a szemébe, ujjamat végighúzva alsó ajkán.
- Én is nagyon szeretlek, angyalkám. - mondtam, azzal megfogtam a kezét, és megindultam a bejárat felé, kinyitva előtte az ajtót.
- Csak utánad, szépséges hercegnőm... - néztem a szemébe boldog mosollyal az arcomon.