Scarlett Beckett

Karakter személyisége

◆ pozitív tulajdonságok:
- eléggé jó hangom van
- ami a szívemen, az a számon
- egy zseni vagyok, okos és ravasz is
- nagyon erőteljes, határozott egyén-; magabiztos, megingathatatlan személyiség vagyok
- végletekig kitartó jellemnek vallom magam
- csábos vagyok és rendkívül elbűvölő
- nem ismerem a félmunkát, a félvállról vett dolgokat, a félmegoldásokat; maximalista vagyok
- nem riaszt a fájdalom - úgy tekintem, mint a tapasztalás szükségszerű velejáróját. Mint fizetőeszközt, amivel itt a Földön mindenért, ami igazi érték, fizetni kell
- megbízható vagyok
- tudok táncolni - rúdon is
- nagyon finom Martinit készítek és a kávém sem utolsó
- sugárzó személyiség vagyok, a ragyogó, erőt sugárzó középpont, a 'társaság-Napja'
- tökéletesen palástolom az érzelmeimet, azt hiszem, nekem van a világon a legjobb pókerarcom

◆ negatív tulajdonságok:
- szarkasztikus vagyok
- a szívem kőből van, eléggé érzéketlen tudok lenni, nem épp érzelmes ember hírében állok
- önfejű vagyok
- munkán kívül hideg természet vagyok - nem zárkózott, valósággal fagyos!
- makacsságom nem ismer határokat
- olyan vagyok, mint egy arculcsapás: a csinos arccal, a kecses léptekkel, a könnyű mozgással mindenkit átverek, mert valójában sokat káromkodom, ráadásul mindenkinek a képébe mondom - valósággal vágom - az igazat, vagy amit gondolok (olykor tapintatlanul)
- szeszélyes vagyok, lobbanékony, hirtelenharagú; ha nagyon kihozol a sodromból, szem nem marad szárazon, vagy mozdítható tárgy épségben
- imádom felrúgni a hagyományokat és a korlátokat; a magam útját járni, olykor tilosban
- egoista vagyok, nagyon, meg hiú is
- pesszimista vagyok és racionalista
- cigizek. Túl gyakran. Túl sokat
- ex-drogfüggő vagyok. Van, hogy kívánom a szereket. Nagy önuralom kell ahhoz, hogy ne szokjak rá újra - olykor sajnos megingok, de még nem nyúltam megint a szerekhez
- bosszúálló hajlamú vagyok; nem ismerem a felejtést és a megbocsátást

◆ egyebek: imádom az ezüst (színű) ékszereket. Van pár tetoválásom: egy nagyobb főnix a hátamon, középen, egy felírat a jobb oldalamon, a bordáimnál ('Be a Voice, not an echo') és egy szögesdrót a bal bokámon. Imádok olvasni, ha van egy kis szabadidőm, ennek a szenvedélyemnek hódolok. Szeretem az esőt, megnyugtat. Imádom, ha suttognak. Allergiás vagyok a csokira - igen, szerintem is szörnyű. Nem érdekel, ha a tűzzel játszom avagy veszélyesen élek; kihasználom Földi létem minden egyes nyomorult percét. Szeretem a szerencsejátékokat, de nem vagyok függő. Kedvenc évszakom az ősz. Utálom az édes dolgokat. Két nyelven beszélek még - nagyon jól: olaszul és oroszul. Kedvenc színem a fekete és a vörös. Van egy kézifegyverem, amivel eléggé jól is lövök és egy zsebkésem - amit a combomra erősítve hordok.

Történet vagy szerepjátékos példa

Az életem romokban hevert. Mint egy váza. Az asztalt meglökték, a kristály a földre hullt és darabokra tört. Elsodortak, fellöktek, széttéptek, beszipolyoztak. Megtörtem, földre kerültem, üres voltam, haldokoltam. Aztán, egy szép nap, magamhoz tértem. Kinyílt a szemem. Felkeltem. Körbenéztem. És minden más volt.
Beszélhetnék a nagy változásokról, a csodákról, a mesebeli Happy End-ről... ha lettek volna ilyesmik az életemben. De nem voltak. Ne számítson cukormázra és égből hulló nyalókákra, mert az élet, az életem nem ilyen.
Tanult nő vagyok, okos, remek bizonyítvánnyal a kezemben, voltak terveim és céljaim. És minden olyan jól alakult. Amikor végeztem a gimnáziumban, New Jersey-ben, jelentkeztem egy nívós jogi egyetemre a Nyugati parton, ahova fel is vettek és minden úgy alakult, ahogy azt szerettem volna.
Aztán mindennek vége szakadt...
Hirtelen. Egy pillanat volt csupán.
Csak egy lövés dörrent, ami az éjszaka sötétjébe hatolt, átszakítva a csöndet, magával hozva a halál szagát.
Emlékszem, összerezzentem. Megrettenve fordítottam a fiú felé a fejemet. A földön feküdt, szeméből kihúnyt az örökös, játékos, az a... nagyon kedves fény és a vér bíborszín virágként bomlott ki az ingjén.
"A vőlegényem meghalt. Ott voltam, amikor történt. A feje tetejére állt az addigi egész életem. Én csak..."
Mint egy lassított felvétel, olyan volt minden. Mint egy nagyon régi felvétel, egy tragikus sorsú párról, egy halott szeretőről és egy vőlegényét sírató lányról.
A támadó a mai napig ismeretlen.
Nyomorult voltam. Nyomorultul kétségbeesett, visszafordíthatatlanul szomorú, elképzelhetetlenül üres. Az egyetemen csak meredtem magam elé, nem érdekelt senki és semmi. Éjszaka álmatlanul forgolódtam, sírtam, zokogtam, a párnába ordítottam, hogy jobb legyen. Nem lett az.
"...sötét időszak volt, és én ott ragadtam. Míg egy nap egy barátom nem adott pár pirulát. Bevettem és hirtelen... jól éreztem magam, jobban, mint jól. Szuperül éreztem magam."
Az iskolát elhanyagoltam egy idő után és, ha esetleg be is jártam, teljesen hasznavehetetlen voltam. Éjjel-nappal csak buliztam volna, más nem is járt a fejemben: drog, pia, cigi, szex. És ezek a dolgok csak ismétlődtek, nem volt kiszállás. Nem volt vége. Ördögi kör volt ez...
"Mikor az emberek megpróbáltak leállítani, mert ez nem valóság, csak nevettem, mert valóság volt. Ahogy éreztem, jobb volt. Jobb volt... mint szánalmasnak lenni. De majdnem megölt engem. Három percig halott voltam."
Egy nap túlzásba vittem. Túlpörögtem. Rá is ittam a gyógyszerre. Lebonyolítottam egy vad és mocskos szexet egy férfivel, akinek már a nevére sem emlékszem - csak arra, hogy végig a vőlegényemre gondoltam. Az a férfi mentett meg. Ő hívta a mentőket. Neki köszönhetem az életemet... és én nem emlékszem a nevére.
"... És hadd mondjam el, hogy amikor ott fekszik azon a hordágyon, zihálva mondja ki az utolsónak hitt szavait, akkor nem hiszi, hogy boldogan meghalni jobb, mint szomorúan élni. A haldoklás... szar. Fáj, olyannyira, hogy azt el sem tudom mondani."
Mikor magamhoz tértem egy osztálytársam bement a kórházba - sosem voltunk beszélő viszonyban, egyszerűen ő gondolt rám és meglátogatott. Ő egyedül. Nem voltak barátaim, mindenkit elüldöztem magam mellől, senki nem akart egy ilyen barátot. Ez a lány - mert lány volt az első, az egyetlen és az utolsó látogatóm, egy személyben - elmondta, hogy kirúgtak. Minden bekerült az aktámba és nagy valószínűséggel sehova sem fognak felvenni. Nem, mintha lett volna pénzem, hogy újrakezdjem valahol máshol.
"És nem. Nem hiszem, hogy az emberek meg tudnak változni. Nem hiszem, hogy megváltoztam. De talán tévedek. És a francba is! Lehet, hogy idővel jobb lesz... és még egy dolog..."
Az életem tehát romokban hevert - ennek ellenére letettem a drogot és minden egyes nap azon vagyok, hogy ne nyúljak hozzá újra a szerekhez -, nem kellettem egyik iskolába sem, a maradék pénzemből Vegas-ba utaztam, ott megpróbálkoztam a szerencsejátékkal, a póker jól megy a mai napig is. De a Sors más lapokat osztott nekem.
"Nem vagyok vallásos. Én... nem hiszek istenben. De ha hinnék, akkor se egy olyan istenben, aki szörnyű halált szán nekem, fájdalmas halált... az nem lehet Isten."
Egy nap úgy döntöttem, felszedek egy férfit. Pénzért. Kellett a pénz, nagyon. És akkor úgy éreztem, hogy csak ez az egy megoldás maradt. Csak ez...

A szokottnál is felsőbbrendűen nézek, ahogy belépek a casino bejáratán. Bőrdzseki, testhez simuló, piros, kihívó ruha, magas sarkú, fekete cipő. Mindenki néz. Érzik rajtam a méregdrága parfüm illatát - ami valójában csak egy hamisítvány és három dollárba került -, a piros Marlboroét és a Jack Daniel's-ét. Minden olyan... mint egy filmben. Mámorító. Élvezem a tekinteteket. Az arcokra különböző kérdések vannak felírva: Ribanc? Felszedi? Szerdán? Normális? Igen. Igen. Igen. Nem.

Felszedtem egy stricit. Egy keményfiút. Egy nagyágyút. Tetszettem neki. Imádott. Futtat. Vagy, ha úgy tetszik, adott nekem munkát.
És tudja mit...? Kezdem élvezni.