We have a "little" problem...

Szinte az egész napom idegeskedésből állt. Hogy miért? Mert kénytelen voltam elmenni emiatt a franc terhességi teszt miatt a dokihoz, hogy megmondja, hogy tényleg terhes vagyok-e, avagy csak a teszt téved?! Nagy bánatomra és valószínű, hogy Brian bánatára is azt mondta, hogy rohadtul de van egy gyerek a méhemben, szóval… Azt hiszem ezt nevezik szívásnak. Na a lényeg, hogy ez után nem igazán nyugodtam meg, sőt sokkal inkább idegesebb lettem, hiszen előttem a döntés: abortusz vagy nem abortusz?! Nem szeretném elvetetni, mert hatalmas lelkiismeret furdalásom lenne utána miatta, jó sok évig… Viszont hatalmas ellenérv, vagyis ellenérvek: Az első helyen állnak az anyámék. Mi a fenét fogok nekik mondani? Hogy tizenkilenc évesen abbahagyom a tanulást, mert egy ember –aki mellesleg a legjobb barátnőm apja és tizennyolc évvel idősebb nálam- teherbe ejtett? Hogy az álmuk nem válik valóra, és kedvenc kislányukból nem lesz ügyvéd, mert egy gyerek közbeszólt? Oké, hogy már sokszor elegem van az elvárásaikból, de anyám rákos, és ez az egyik kívánsága, szeretném teljesíteni… A másik ellenérv pedig, hogy ott van Tiffany. Tiffany, aki a leendő gyerekem (?) apjának a lánya, és a legjobb barátnőm…
Esküszöm bármire, hogy ilyen nehéz döntés előtt még életemben nem álltam, de nem igazán szeretném ezt egyedül meghozni, szóval közölnöm kéne Briannel. A kérdés, hogy hogyan? Fogalmam sincs, hogy szeretne e életében még gyereket, még sosem beszéltem vele erről. Semmit nem mondtam neki a telefonban, csak annyit, hogy jó lenne találkozni valahol, és mivel nálunk nem lehet, mert anyámék és a húgom is otthon van, ezért azt kilőttük. Náluk… hát azt inkább nem javasolnám Tiffany miatt, ezért maradt egy nem túl zsúfolt szórakozóhely, ahol remélhetőleg nem lesznek ismerősök.
A taxiban végig azon kattog az agyam, hogy hogy mondjam el neki a dolgot, és nagyon is tudom, hogy nem lesz bátorságom hozzá. Pedig előbb vagy utóbb, de minél hamarabb közölnöm kell vele, mert nem dönthetek egyedül egy gyerek sorsáról. Nem szeretném egyedül felnevelni. Egyébként is, eddig is eléggé korlátozva voltam a szabadságomban a szüleim által, hát még ha egy gyerek is a nyakamra kerül. Na jó.. Jobb, ha nem idegeskedem ennyit.
Majd együtt átvészeljük, eldöntjük. Nem ismerem még annyira, két hónapja vagyunk együtt, már ha ezt lehet kapcsolatnak nevezni, hogy mindenki elől csak bujkálunk.
Mikor az autó leparkol a szórakozóhely előtt, kiszállok, az anyósülés ablakán keresztül egy kisebb köteg dollárt nyomok a sofőr kezébe, majd biccentve neki, megindulok befelé. A bárpult felé veszem az irányt, és onnan nézek körbe, mire nem látom sehol őt, le is ülök.
- Egy vodkanarancsot kérnék. – mondom a pultosnak, s utána pásztázni kezdem a tömeget, hátha felbukkan valahol a várva várt személy. Ujjaimmal a bárpulton dobolok, nem tudok nyugton maradni, és a szívem is erősen kalapál. Nem fog menni. Hazamegyek…
Megfordulok, lehuppanok a székről, és határozott léptekkel indulok meg az ajtó felé, ahonnan az előbb bejöttem. Majd azt mondom, hogy beteg vagyok, és nem tudunk találkozni. Erre még fel kell készülnöm lelkiekben, és eddig nem sikerült… Még egy hetet kérek, hogy elmondjam neki, nem többet. Édes Istenem, csak ne most jöjjön. Kérlek, hogy most az egyszer kerüljük el egymást…


• TAG: Brian ♥ • SONG: [You must be registered and logged in to see this link.]• NOTE: elég szar kezdés, és bocsi a késésért... :$

We have a "little" problem...

Azonnal belementem a találkozóba, hiszen egyetértettem Tanyával, találkoznunk kéne. Mivel, hogy már régen nem láttam.Nehéz volt vele a találkákat összehozni, tekintve, hogy az én foglalkozásom nem azzal jár, hogy egész nap ráérek. És persze az sem könnyíti meg a helyzetünket, hogy titkolóznunk kell. Bár szerintem senkinek semmi köze hozzá, hogy két felnőtt ember, miként éli az életét, Tanya ezt nem így gondolta. Tartott a szüleitől, hogy ők majd mit szólnak hozzám. Véleményem szerint örülniük kéne, hogy nem egy suhanc vagyok, aki megkeféli az édes kislányukat és viszlát. Nekem legalább már benőtt a fejem lágya. Persze vannak a korkülönbségnek más, nem túl pozitív oldalai is... legalábbis a szülők szempontjából. De még csak két hónapja vagyunk együtt, majd elválik. Addig is néha izgalmasnak találom ezt a tiltott viszonyt. Csak az a kérdés, hogy mikor fogom megunni. És vajon Tanya?
Kezemben a kocsi kulcs, s bár hulla fáradt vagyok, hiszen egész nap dolgoztam, semmi pénzért sem hagynám ki a ma esti kiruccanást.
A főútra kihajtva, már látom, hogy nagyon rossz döntés volt erre felé jönni. Azonnal belekevered a dugóba. S bár tudom a kerülő utakat, nincs garancia, hogy azok nincsenek beállva. Na és persze el kell jutnom a következő kereszteződésig, hogy letudjak fordulni. Még reménykedek benne, hogy nem fogok kési, vagy legalábbis nem sokat, éppen ezért nem nyúlok a telefonomért. Helyette igyekszem a vezetésre koncentrálni, és kiutat találni...
Végül tíz percet sikerül késnem, belefér. A biztonságiak hamar átengednek, s így már fúrhatom is át magamat a tömegen.

Azonban nem kell sokáig keresgélnem Tanya után. Hamar megpillantom a vörös loboncot, amint a kijárat azaz felém közeledik. Eléggé sietősnek tűnt a mozgása, először azt hittem, hogy hozzám siet. De amikor közelebb ért egyértelművé vált számomra, hogy ő még nem vett észre. Kinyúltam két táncoló párocska között, és magam felé rántottam finoman. Majd én teszek róla, hogy észrevegyen.
Kezem a dereka köré kulcsolódott, s lehajoltam hozzá, hogy hallja a hangomat ebben a nagy ricsajban.
- Hová-hová, szépségem?- Lenéztem az arcára, s nem pont azt láttam a szemeiben amire vártam.
- Mi baj van?- Nos, ha valami történt akkor érthető, hogy miért rohant annyira. Bár lehet, hogy semmi köze sincs a helynek hozzá. Lehet, hogy már azért hívott, mert valami baj van.
Egyik kezem a hátára siklott, s nyugtatóan járt fel s alá a gerincén, miközben a zenére ringatóztunk. Ami egyébként erre kicsit sem volt alkalmas, sokkal jobban lehetett rá rángatózni... De ugye ez most nem volt opció...

• TAG: Tanya ♥ NOTE: Bocsi, szar lett :-\

We have a "little" problem...

A szerencse sosem volt jó barátom. Mindig is elkerült, még akkor is, ha csak ritkán lett volna rá szükségem, de akkor nagyon. Hát ez most is bekövetkezik, ugyanis észre sem veszem Brian-t, miközben kifelé igyekszem, hiszen már majdnem elérem a célt, amikor egy határozott mozdulat ránt a karjai közé. Fel sem kell néznem rá, hiszen már az érintését megismerem, a parfümjének illatáról nem is beszélve.
- Csak a levegőre mentem volna. Zsúfolt odabent. – hajolok hozzá közel, és nem éppen sikerül szemrebbenés nélkül hazudnom. Sosem ment. Anyáméknál már kifejlesztettem az utóbbi időben, mert ha nem sikerül hazudnom nekik, akkor lőttek az egész kapcsolatomnak Briannel. Mellesleg Tiffanynak sem szabad elmondanom az igazat, még akkor sem, amikor már úgy mesélnék neki egyet s mást, mert normális esetben egy tizenkilenc éves lány megosztja az ilyen dolgait a legjobb barátnőjével, de nekem ez nem lehetséges…
- Nincs baj. – mondom, szemeimet lesütve, aztán kezeimet nyaka köré fonom, és igaz, hogy nem a zene ütemére, de ringatózni kezdünk. A gyomrom öklömnyire húzódik össze, és a szívem majd’ kiugrik a helyéről, és tudom, hogy sehogy nem kerülhetem el a dolgot, hogy ne mondjam el neki az igazat, mert észre fogja venni, hogy roppant ideges vagyok, és nem mondhatok neki mást. Képtelen vagyok hazudni. Kétségbeesésemben lábujjhegyre állok, és mindent beleadok a csókba, amit adok neki. Kétségbeesés, fájdalom, döntésképtelenség, félelem.
Nem szeretnék beszélni. Legszívesebben csak bőgnék itt így, a mellkasára hajtott fejemmel, és a kérdéseket elengedni a fülem mellett. A zene hangos, a ringatózásra pedig úgy felkavarodik bennem minden, hogy olyan hányinger jön rám, hogy hirtelen azt sem tudom, hova kéne futnom… Körbefordulok, de a mosdó előtt kígyózó sor áll, és a táncoló emberek is elállják az utat, így az egyetlenegy dolog, ami eszembe jut, a kijárat. A szám elé kapom a kezem és kacsázva az emberek között, rohanni kezdek kifelé, hogy minél hamarabb kiérjek, mert az tuti, hogy kidobom a taccsot.
Éppen, hogy kiérek az ajtón, már csak arra van időm, hogy egy hirtelen bal kanyart vegyek, és a bokor közepébe hányjak. Totál úgy érzem magam, mint aki leitta magát a sárga földig, és most nem bírja abbahagyni az okádást. Ugyanaz. Sőt, kívülről ugyanazt a képet mutatja, mintha teljesen részeg lennék. Nem tudom, melyik a gázabb…
- A francba. Ez a baj. – nyögök csak ennyit, mikor kiegyenesedem, és egy zsepit előbányászva a táskából törlöm meg az arcom, na meg egy adag rágót veszek a számba. Két pillanatra lehunyom a szemeimet, hogy visszanyerjem az erőmet, majd megfordulok, és Brianre nézek.
- Elkaptam valami vírust, azért hánytam össze mindent. Bocsi, de talán az lesz a legjobb, ha most hazamegyek, mielőtt még megfertőzlek. Bár nem tudom, hogy vírus-e vagy fertőz e egyáltalán, de mindenesetre jobb az elővigyázatosság, és majd holnap el fogok menni orvoshoz, hogy kivizsgáljon, hogy megnyugodjak, hogy… - elhal a szavam, tudom, hogy most teljesen össze-vissza hebegtem-habogtam mindent, és ezer százalék, hogy leesik neki, hogy ezt most találtam ki, és ez hazugság.
- Na jó. Az a helyzet, hogy már elmentem dokihoz, és nem voltak túl jó hírei… - kezdek bele az igazság elmondásába, de fogalmam sincs, hogy mondjam ki azt az egyszerűnek tűnő két szót, ami igazából kurva nehéz. Terhes vagyok. Csak ennyit kéne mondanom, és mély sóhajjal neki is kezdenék, de aztán mégis magamba fojtom a dolgot.
- Az van, hogy sokáig fog tartani ez a betegség, és lehet karanténba tesznek. – préselem ajkaimat vékony vonallá, miközben széttárom a karjaimat. Nem megy. Egyszerűen nem tudom elmondani neki. Nem akarom elmondani. Holnap visszamegyek az orvoshoz, és elvetetem a babát…


• TAG: Brian ♥ • SONG: [You must be registered and logged in to see this link.]• NOTE: ne hari a késésért... :$

We have a "little" problem...

Zaklatottnak tűnik, és állítja az ellenkezőjét, nem vagyok hülye. Csupán csak azt nem értem, hogy miért titkolózik. Eddig nem volt ilyen probléma, lehet, hogy mindenki előtt titkolnunk kell a kapcsolatunkat, de talán pont ezért egymás előtt nem voltak titkaink. Legalábbis nekem felé biztos, hogy nem. De most kezdek kételkedni benne, hogy ez visszafelé is működött vagy működik-e.
Magamhoz ölelem, s ringatózni kezdtünk a zenére.
Lebiccentem a fejemet, ahogyan lábujjhegyre pipiskedi magát. Sosem tudott jól hazudni, így hát ez most sem megy neki. Csókjában is érezni, hogy valami nagyon nem stimmel.
- Héj...- Mormogom gyengéden, s kicsit hátrébb húzódok, arcát a tenyerem közé véve. - Tanya mi a...- Elengedem, ahogyan a szája elé kapja a kezét, hirtelen teljesen lesápad. Nem is akarom megállítani, csak megyek utána, ahogyan lavíroz az emberek között, egyenesen a kijárat felé. Éppen, hogy csak kiérünk és már ki is adja a gyomra tartalmát, ahogyan azaz arckifejezéséből várható volt. Összefogom a haját, hogy biztonságban legyen a hányástól, s gyengéden a hátát simogatom míg abba nem hagyja még az öklendezést is.
Összeráncolt homlokkal meredek rá, s hagyom, hogy összeszedje magát, illetve várom a magyarázatot, ami csak nehézkesen és zavarosan érkezik.
Összefonom a karomat a mellkasom előtt és hallgatom azt a sok zagyvaságot, amit összehord. Végül csak abbahagyja a hazudozást... mert hát erre mit lehet mondani? Annyira látszik a hebegésén és habogásán, hogy van valami amit nagyon nem akar elmondani és inkább hazudik. Nem is erőltetném a dolgot ha nem az imént hányt volna és nem nézne ki ennyire pocsékul. És most nem az általános megjelenésére gondolok.
Egy pillanatig csak meredek rá azt mérlegelve, hogy milyen stílusban szólaljak meg, mert kedvem támadna felemelni a hangomat, bár az lehet nem vezetne sehová.
- Tanya... nem vagyok hülye... s bár lehet, hogy sebész vagyok az általános orvostudománnyal tisztában vagyok én is. Ugyanis éveket töltöttem az általános orvoslás elsajátításával. Tehát hagyjuk ezt a sok blablát, és mond el végre, hogy mi a baj.- Sikerült higgadtan elmondani amit akartam. Határozottan és keményen, de kifejezetten higgadtan.
Fogalmam sincsen, hogy mi lehet ami ennyire felzaklatta, az ember több okból is hányhat, nem vonhatok le túl hamar következtetéseket. De az elmémben akaratlanul is megjelennek olyan variációk aminek nagyon, de nagyon nem örülnék. Talán csak az idegesség miatt hányt, igen. Bár nem tudom, hogy mi hozhatta ki annyira a sodrából, hogy hányjon miatta.
Most már tudni akarom, ugyanis egy ilyen hazudós-hányós jelenet után nagyon idegesítene a tudatlanság. Nem tudnék miatta sem dolgozni sem aludni. Igen ez egy kissé talán túlzás, de Tanya fontos nekem, s mint ilyen szar érzés lenne tudni, hogy pocsékul van, de nem tudni, hogy miért... Tehát ma ezt ki fogom deríteni, el fogja mondani, mert addig nem hagyom békén amíg ki nem böki, hogy mi folyik itt.*


• TAG: Tanya  NOTE: És jött is