Kedves régi és újonnan érkező Játékosok! Az oldal ELKÖLTÖZIK! Bővebb információ: ITT Az új elérési cím: ITT A költöz(tet)és még folyamatban, de lassan minden a helyére kerül. Addig is szeretettel várunk mindenkit!
Warning
Az oldalon erotikus tartalmú játékok is fellelhetőek. Obszcén és durva kifejezésekkel találkozhatsz, amikért felelősséget nem vállalunk, az alkotók szabad kezet kapnak a nyelvezet megválasztásában. Ne feledjétek, hogy a játéktéren karakterekkel találkoztok. Megértéseteket köszönjük!
Belépés
Chatbox
Legutóbbi témák
» Muzsika Tv Kedd Aug. 16, 2016 1:10 pm by Danny Doyle Haynes
◆ pozitív tulajdonságok: lojális; hűséges; okos; alkalmazkodó; mindig tudja, hol a helye és mi a szerepe; kreatív; magabiztos, még ha nem is mutatja ki mindig; őszinte; kísérletező; gazdag, de nem vág fel vele - jobban szeret átlagosnak tűnni
◆ negatív tulajdonságok: nagyon kevesen ismerik őt; nem bízik senkiben sem; a legtöbbször szerepet játszik csak; szétszórt; szeret sokáig aludni, szeszélyes, makacs, büszke, önfejű, és jobban szeret megtapasztalni, mint elhinni dolgokat
◆ egyebek: • Tizenöt éve thai bokszol. A tőrökkel jól bánik, a kedvence mégis a fojtózsinór - nem csak szexet ad el, hanem halált is néha. • Mr. Saintwood alkalmazásában áll, akit ha nincs a közelben, Joey-nak hív. Egy éjszaka akár 40.000$ is ütheti a markát (amiből a nagyobb részesedés Mr. Saintwood-é). • Az igazi szüleiről semmit sem tud már közel húsz éve. Örökbe fogadták. Tulajdonában áll egy hófehér Lexus LFA, amit mindennél jobban imád. Kivéve a pandák, azok visznek mindent. • Klausztrofóbiás. • Hyeon Park az eredeti neve. • Angolul, koreaiul és franciául folyékonyan beszél. Szociológiát tanul. Szeret táncolni, ahogy elveszni a zene dallamaiban is. Imádja a tetoválásokat.
Történet vagy szerepes példa
Ritka volt az olyan pillanat, amikor egyedül lehetett, legalábbis fejben. Még akkor is, ha körülötte estélyibe, flitteres ruhákba bújtatott női combokkal és csokornyakkendővel elszorított torokkal ülő férfiakkal volt körülvéve, most, igazán ő lehetett. Ujjai lassan csúsztak végig a mellette helyet foglaló kézfején, egészen addig, ameddig az ujjpercekre nem simíthatta a tenyerét, de nem rá figyelt, hanem a színpadon őrült táncukat járó színész-táncosokra. Engedve, hogy elméje egy olyan dimenziót nyisson meg, amely a múltjához kötötte őt, s elveszett abban a jelenben, ami már a sohavolt jövőjét jelentette. Már nem a színpadot látta maga előtt, már nem annak a férfinek a kezét fogta, aki kísérője volt azon az estén. Már nem az orchidea virágának lágy parfüm illatát érezte elkeveredve azzal a finoman fűszeres férfi kölnivel. Nem, már ott volt, ahol évekkel ezelőtt, éjjelekkel korábban álmában. Otthon. Biztonságban. Hat évesként.
Mikor a sötét gondok hangja hallgat, S édes áhítat dala ring a számon: Téged hívlak, hallod? Nevedet kiáltom, Kioldod-é homályba hullt hatalmad? (Mihai Eminescu)
Rajongott az édesapjáért, ő volt számára a minden. Természetesen az anyját is szerette, de tipikusan apás kislány volt. Bármit is mondott, Hye képtelen volt elszakadni apja mélyből feldübörgő, mégis nyugodt szavaitól. Tőle kérte az esti és a reggeli hatalmas, pandás bögrényi kakaóját. Őt kérte meg, hogy olvasson neki esti mesét és ha éppen egy Godzilla - akiről fogalma sem volt, hogy kicsoda volt - méretű szörny jelent meg álmaiban, mindig az apja nyugtatta meg őt. Sosem haragudott a kislányra, nem mondott nemet a legmerészebb ötleteire sem, így muszáj volt elviselnie, amikor Hye négy évesen, ruhatervezőnek képzelve magát a anyukája ruháiba parancsolta az apját, és ügyetlen, kezdetleges vonalvezetéssel úgy nézett ki sminkben, mint egy szánalmas, semmirekellő, nem foglalkoztatott bohóc. S mégis egyedüli gyermekként bármit megtettek volna érte. Ahogy mondani szokás, apa kicsi szeme fénye volt a lány. És ott volt az édesanyja. Olyan kecses és légies teremtésként, mint egy balerina, olyan sugárzó mosolya volt, hogy még a Nap is megirigyelhette volna, s olyan tiszta lelke, hogy annak táptalajából virágozhattak volna a leggyönyörűbb hibiszkuszok is. Finom vonások, puha érintések, és kedves szavak váltak védjegyévé. Azt szerette a leginkább, amikor láthatta anyja ragaszkodását és szerelmét az édesapja iránt. Mindig úgy mondták neki, hogy "egymásnak lettünk teremtve". Ebből csak annyit látott, hogy az anyukája már fél szavakból is értette, mit mond az apja. Ha nem talált valamit, az anyukája elővarázsolta neki. Ha megrekedt a munkájában, az édesanyja egyetlen mosollyal, egyetlen érintéssel elfeledtette a nehézségeket. Hye azt szerette a leginkább, amikor láthatta, hogy a szülei megölelik egymást, és amikor az apja nadrágjába csimpaszkodva a kislány is kért ölelést, sosem tagadták meg tőle. A szülei szerették egymást. Mindennél jobban.
A keserédes emlékre muszáj volt elvonnia az érintését a férfiről, aki érdeklődve pillantott Carley-ra az előadástól elszakítva a figyelmét, mire a nő csak egyetlen, örömtelen mosollyal nézett a szemeibe. Megpróbálta elhessegetni a múlt emlékeit és visszatérni a jelenbe. Oda, ahova elhívták, és amelyre nem tudott nemet mondani. A hattyúk tava. Mindig is szerette Csajkovszkij művét, annak ellenére is, hogy már több, mint hatszor látta az előadást, mindig elvarázsolta. Valahogy sikerült mégis csak Odette-et megnéznie magának. A kifinomult mozdulatok, az a keserű pillantás, mintha megállt volna az idő. Ahogy valamiféle kapaszkodóért nyúlt, megint a mellette ülő férfiért nyúlt, csak hogy érezze a férfit, egészen közel magához. Legszívesebben közelebb is húzódott volna a férfihez, de nem akarta volna a mögötte ülőket zavarni a mocorgásával, így hát kínosan ügyelve arra, hogy ahogy átvetette a bal lábát a jobbon, a sliccelt részre ne csússzon fel egészen a csípőjéig kivillantva azt, hogy egyáltalán nem viselt fehérneműt az est folyamán. A hattyúkká válás folyamata pedig egy újabb múltbéli eseményt juttattak eszébe.
Boldogít-e nyomorúságod? Magányos békédnek mi haszna? Összeköt egy végső láncszem Csak ebben találok vigaszra. (Gayle Forman)
Már nem emlékezett az apjára pontosan. Már nem tudta volna felidézni az édesanyja kedves érintését. Hat éves koráig dél-koreaiként élt. Akkor szakították ki otthonából, akkor repült életében először egy új világba, amiről addig még csak apjától hallott, aki egészen gyakran említette neki, hogy milyen szép minden azon a földrészen. Ellenkezett, sírt, életében először hisztizett, először bújt el órákra a szülei elől egészen addig, ameddig azok már a rendőrséget akarták volna hívni lányuk eltűnése végett. Amerikai Egyesült Államok. A szabadság, a lehetőségek hazája, új név kiválasztása. Egy olyan kultúra, amely ismeretlen, s rémségekkel teli volt a számára. Félt, rettegett attól, hogy elveszik, hogy az édesanyja és édesapja majd elfelejti, és az, hogy a nagybátyja kirekeszti a családból, hatalmas súlyként telepedett rá, képtelen volt megnyugodni akár csak egy napra is. Nehezen talált rá önmagára, immár nem Hyeonként, hanem Carleyként. Egyedül akart volna lenni, nem volt hajlandó tanulni az angol nyelvet és a nagybátyjának is kizárólag koreai választ adott. Egészen addig, ameddig meg nem ismerte azt, ami az élete részévé vált. Nem az erőszak vonzotta, hanem a sport egyszerű szépsége, az az erő, amit a mozdulatok sugároztak, és tudta, hogy ha nem lép, akkor el fog merülni a sajnálatban, s önemésztése visszafordíthatatlan lesz. Az addig antiszociális viselkedésének szilárd falai alapjaiban repedeztek meg, a testi kontaktus, ami elengedhetetlen volt a sport űzéséhez lassan feloldották zárkózottságát, egyre többször csalt mosolyt arcára Las Vegas napfényben fürdő pálmafái, a hotelek előtt megállás nélkül működő szökőkútjai. Azon értékek viszont, amiket a szülei tanításán és nevelésén nyugodtak, nem vesztek ki belőle. A kamaszévek ugyanakkor rá is hatással voltak, de mindig sikerült azon határok közt mozognia, amiket maga elé vetített. Nagybátyjának engedelmeskedve, a gyámsága alá tartozva időben megjelent otthon az esti kimenőit követően, a szüzességének elvesztését, a pillanatnyi kilengését azonban mindig megtartotta magának, hagyva, hogy apjának fivére büszke lehessen rá, úgy, ahogy az édesapja is az lenne rá.
A gondolataiból egy érintés rántotta ki. Ujjai megfeszültek, ahogy a karjában az izmok is, rémült pillantást vetve a mellette ülő férfire, aki nem tett mást, csak kezét átengedve a karfáról az ölébe, csupasz lábán siklott végig, forróságot gyújtva testében az érintése nyomán. Kiszáradó torokkal, sürgetően nyalt végig ajkain a nő, ahogy az előadásról megfeledkezve azt figyelte, hogy a combjáról az anyag milyen gyorsan és akadálymentesen csúszik le oldalra és az őt érintő kéz milyen ügyességgel szakít fel ajkai közül egy sóhajt. Tudta, hogy a férfi kívánta őt, ahogy a a nő maga sem volt ellene a szenvedélyes együttléteiknek. De túlságosan is feltűnőek lettek volna, ha a felvonás közepén, a nézőtér közepéről sűrű bocsánatkérésekkel távoztak volna egy heves együttlét erejéig, hogy aztán megnyugodva visszatérhessenek. A szíve őrült tempóban dübörgött a mellkasában, s pont akkor, amikor megjelent a fehér hattyúlány alakja a bálon, azt a pillanatot választva kapott a férfi kezéért, mielőtt még az túlságosan is elragadtatta volna magát. Reszketeg sóhajjal csúsztatta a fickó kezét a térde felé a combján, engedve, hogy minden érintése csak olaj legyen a tűzre. Imádta felhergelni a férfit. Imádta, hogy a gyengédség és a vadság tökéletes keveréke volt, azzal a dominanciával, aminek sosem tudott ellenállni. Akarta, és megvetette azért, amiért gyengévé, ugyanakkor tökéletessé is tette őt. Önmaga lehetett vele, a kislány, a felnőtt nő, a magányosság és a világi elegancia. Mindent akart, ahogy a varázslattal élő bagoly is a színpadon, a dölyfösséget és a gonoszságot.
Sohasem hiányoztál Annyira nekem Mint mielőtt Megismertelek volna. (Ioan-Pavel Azap)
Évek múltak el azzal, hogy a kutatásai madárléptekben haladt előre. Olykor zsákutcába ért, a hónapokig újabb nyomok nélküli keresgélések megbénították néha, de aztán mindig akadt valami, amin elindulhatott ismét. Rájött. S még akkor is, ha tudta az igazat, neki az apja volt a minden. Egy olyan fantommá vált, akit istenített és mindennél jobban tisztelt. Könyvelőként dolgozott korábban egy olyan cégnél, amelyet yakuzák irányítottak. A gazdagság, a folyton növekvő vagyon sikkasztás révén került a Park családhoz. Egyre nagyobb házak, egyre több ingatlan és ingóság került hozzájuk az évek során. Akkoriban, otthon még nem volt tisztában a helyzet súlyosságával, csak azt értette, hogy bármit kért, húsz éve; megkapta. Hatalmas plüssök, rengeteg gyermekded butaság, amit csak a kislányok kérhetnek; babaházak, teakészlet, hintalovak, hatalmas hinták az udvaron. A néha betévedő tetoválásukat ruhával elrejtő férfiakról akkor még nem tudta, kicsodák. Most pedig, huszonhat évesen nem akart mást, csak anyjáékról tudni., élnek-e még, vagy végleg lemondhat arról, hogy ismét találkozhat velük. A rengeteg nehézség közepette találkozott Vele, banális véletlennek köszönhetően. A francokat! A női mosdó zárva volt! Neki meg nem volt kedve maga alá csorgatni, ezért is a tőle telhető legnyugodtabban tolta be a japán étterem férfi mosdójának ajtaját rámosolyogva a piszoár fölé magasodó férfi seggére, folytatva útját a magas sarkújában végigkopogva a kövezeten. A legnagyobb meglepetésére a fickó várt rá odakint, végignézve, ahogy Carley lassan mosta meg a kezeit végig a férfi tükörképét figyelve. Nem adta fel egykönnyen, egészen addig beszélt a fickó, ameddig a nő rá nem mosolygott őszintén, és még abba is belement, hogy a telefonszámát megadta. A következő három hétben a japán férfi minden nap felhívta ugyanabban az időpontban, hogy találkozót kérjen Carley-tól, amibe muszáj volt belemennie. Már minden létező nemleges választ adott neki; nem ért rá, programja volt, szétesett a feje; dolgozott.. De nem hatott semmi. Többször járt az étteremben, mint szerette volna. Hol a besúgójával megbeszélt találkozók miatt tért be oda, hol a mindig is imádott sushi-t ette a japán férfi társaságában, hol pedig egyszerűen csak egyedül akart volna lenni, ameddig az asztalon szétterítve az időpontokkal ellátott papírhegyeket tanulmányozta. Minden héttel és minden hónappal egyre közelebb került Hozzá, annak ellenére is, hogy a férfi pontosan tudta, hogy prostituáltként dolgozik. Carley pedig bízni kezdett, az idő múlásával pedig egyre több mindenbe avatta be a másikat az életével kapcsolatban. Család, álmok, vágyak, múlt... és a nemtudás birodalmába kalauzolta a japánt, akit életében először, a hosszas kutatás eredményeiről tartott beszámolójának estéjén látott fedetlen testtel, és akkor értette meg igazán. Ugyanazokhoz tartozott a férfi, akik mindig is az élete részei voltak. Yakuza ősi mintákat tetováltatott magára, ám Carley maradt, még ha egy pillanat alatt káosz is lett úrrá rajta. Nem voltak külső nyomok a férfi az elhivatottságának, egyetlen ujjperc sem hiányzott, ami bizonyította a hűségét a „családhoz”. Mégsem tudott neki nemet mondani a nő és azóta is, ha lehetősége van, az egyszerre gyűlölt és imádott mintákat élvezettel simítja végig ujjaival a férfi mellkasán és hátán. Képtelen előtte titokban tartani bármit is. De mindezek ellenére sem érzi magát becsapottnak, hiszen a férfi ott van, ha szüksége van rá. Ott van, ha azt akarja, uralkodjanak felette. Ott van akkor is, ha éppen senkit sem akar maga mellett tudni Carley. És akkor is ott van, miután egy ügyféllel végigdugta az egész éjszakát.
Mindig a színdarabok végei nyűgözik le a leginkább. A tetőpont édesen maró, gúnyosan kidomborított drámaisága után következő, levezető részek. A boldog egybekelések, az áhítat nélküli szenvedések és a gonosz büntetése, a jó Mennyekbe emelése. Valahogy szórakoztató volt mindezt látnia újra és újra, még akkor is, ha már előre tudta, milyen végjátékra számíthat. Nem volt kétsége afelől, hogy a Bagoly meg fog halni, ahogy már a korábbi előadások alkalmával is látott gyönyörű hattyúkból nővé válással is tisztában volt, mégis újabb és újabb részletek ragadtak meg benne és érdeklődő fantáziálással vitte volna a történetet. A herceg pedig megkapta az áhított boldogságát egy olyan nő mellett, akit szeretett és aki viszont szerette. Elcsépelt és idealizált álomkép volt ez, de a nő arcán a nézőtéren mégis mosoly ült meg olyan nyugalmat árasztva, amit percekkel korábban még a vágy szikrái itattak át, de a férfi megértette. Nem volt ott az ő idejük akkor, ott, a nézők seregében. A szerelemben a legtöbben hittek, ő maga sem zárkózott el sosem előle, mégsem gondolta úgy, hogy itt lenne az ideje ennek az érzésnek az életében. Ujjai a mellette ülő alkarjára siklottak, finoman érintve a drága szövet puha anyagát, pont abban a pillanatban, amikor a bagoly halálának láttára a nézők felhördültek, de lelkük mélyén mindannyian elégedettek voltak. A nő ismét egy olyan pillanatba zuhant vissza a gondolataiban, hogy muszáj volt megkapaszkodnia, ujjai közé gyűrve a japán férfi alkarját fedő szmokingot.
Oh! kedvesem, hol s merre jársz már? Oh! jöszte, hallgass: híved itt vár, Mély s magas hangon dalol. Ne kóborolj, szép ledérke: Szeretőké a nap vége, Okos ember tudja jól. (William Shakespeare)
Három és fél éve viszont nem tudta visszafogni magát, az addig egészen tűrhetően kordában tartott agresszióját engedte a felszínre törni, és a finoman roppanó csontok dallamai emlékeztették arra, hogy ő viszont nagyon is élt. Él. Mégsem tervezte meg, egyszerűen csak pillanatnyi szükség volt. Máig emlékezett a férfi érintésére. Arra, ahogy az első pofon elcsattant – arcán égető fájdalmat hagyott a férfi tenyerének nyoma – arra is, hogy a tévében valami harmadrangú pornós nő lihegett az őt kefélő kutya alatt. Szerencsére a lovak nem izgatták a fickót. A legszívesebben lehányta volna, de nem volt abban a helyzetben. Mr. Saintwood tisztában volt a képességeivel, és mindazzal, hogy mit engedhettek meg maguknak a profilján látottak alapján, akik megfizették őt. A bizalom a legkényesebb dolog ebben a szakmában. Mégis, a foglalkoztatott lányoknak tisztelniük kell a futtatóikat. Carley pedig megtette, de arra nem volt felkészülve, hogy nem csak őt, hanem Mr. Saintwood-ot is látszólag becsapják. A második menettől viszont megváltozott minden, az ügyfél egyre erőszakosabbá vált. Olyanra akarta volna rákényszeríteni, amit soha nem vállalt be egy ügyféllel sem. A harmadik menet végén a nő lihegve lökte le magáról a már élettelen testet, amit a saját vérével kellett beszennyeznie. Sokan odáig voltak a fojtogatásért... Fél órás, esőerdei hőségbe burkolózva megtisztulva lépett ki a zuhanykabinból, hogy a következő negyed órában elkészíthesse a sminkjét. Alapozó, szemceruza, szempillaspirál és füstös szemek, egy kis átlátszó szájfénnyel és máris menetkész volt. Meztelenül lépett ki a fürdőből, hogy a szétszaggatott fekete csipkét a táskájába rejthesse el, lassan húzva fel a már kékülő foltokkal tarkított hasán a ruháját. Pár mély lélegzettel megmozdult, ellenőrizve, hogy a bordái egyben voltak-e még, és amikor erről megbizonyosodott, csak akkor ült le a halott fickó mellé az ágyra, hogy egy számot tárcsázhasson.. várt, egészen addig, ameddig a vonal túlsó végén a várt hang megszólaljon, és minden érzelmet nélkülözve válaszolt rá. - Azt hiszem, hogy a jegyzőkönyvből hiányoznia kellene annak, hogy az én DNS-em a helyszínen volt – egészen halkan, kimérten, minden egyes kiejtett szót meggondolva mondta a futtatójának. Szükség lenne takarító fiúkra.. akik a munkájának nyomait eltüntetik. Örökre. Nem akarta, hogy az esetek visszavezethetőek legyenek Mr. Saintwoodhoz, vagy hozzá. Nem akart megrohadni a börtönben leszbikus elítéltek közt. Amint végzett a hívással kikapcsolta a tévét, ahol közben folytatódtak a gusztustalanabbnál hányingerkeltőbb jelenetek, amitől megint felfordult a gyomra, és komolyan úgy érezte, hogy a rókákat is szívesen megsétáltatná, de egy szaggatott lélegzetet véve felkelt inkább, az éjjeliszekrényhez lépett, hogy a már halott Mr. Ian Brown vaskos pénzkötegét is elsüllyeszthesse a retiküljében. Ahogy az ajtóhoz lépett, egyetlen pillantást engedett csak meg a halott felé, majd ahogy becsukta maga mögött az ajtót, a kilincsre akasztotta a „Ne zavarjanak!” táblácskát. Nem kell a felhajtás, a sikoltozó, őrült takarítók serege.
Fogalma sem volt, hogy végül ezen az estén hogyan ért véget az előadás. Látta, de nem volt tudatában a történteknek a fejében megjelenő emlékképek miatt. A felhangzó tapsvihar szakította ki a gondolataiból, összerezzent a székén a hangra, s még kábultan emelte kezeit tapsolásra, a könnyű anyag pedig ismét elfedte combjait, ahogy a többi nézővel egyszerre emelkedett fel az üléséből, hogy a szokásos, elmaradhatatlan éljenzés részesévé váljon. Még így, két évvel később is meg tudta őrjíteni egy érintés, amit a mellette lévő japán férfi minden alkalommal ki is használt. A keze őrülten lassú tempóban siklott végig Carley hátán tarkójától gerince mentén a csípőjéig, és ahogy meghallotta válaszként a sürgető sóhajt, elégedetten mosolygott rá a nőre, aki csak egy pillanatig nézett vissza morcos pillantással. Imádta, hogy ilyen hatással volt rá a férfi, és habár sosem gondolkodott azon, hogy ez csak szimpla testiség, vagy annál több már, igazából nem is érdekelte. Nem fog elcseszni valami jót az érzelmes női gondolataival.
The city of sins awaits you
Noel Kuushi
Egeret ide és lenyílik!
◮ age : 30
◮ tartózkodási hely : In the cellar of my bro's house, Las Vegas
Hrrrrr! Mekkora vétek lett volna egy ilyen szépséges harcicától megszabadulni. Örülök hogy visszatértél.
Hú meg há...már az első bekezdés nagyon tetszett...aztán tovább olvastam… Ez valami elképesztő sztori volt! Amennyire szép volt az eleje, olyannyira vált szörnyűvé a vége. Arról meg ne is beszéljünk, hogy nagyon ötletes, ahogy két idősíkon futtattad végig a történetet. Hatalmas piripötty!
Firkantsd be magad avifoglalóba, s már mehetsz is fojtogatni játszani.
Kezdőlap
Kedd Aug. 16, 2016 1:10 pm by 
Tárgy: Carley Park vol. 2. 
Örülök hogy visszatértél. 
