Richard & Nicky

Vendég

A szeretet és a gyűlölet nem vak, csak el van kápráztatva a tűztől, melyet magukban hordanak.

<

Nate nem volt otthon, elmentem kicsit gitározni-énekelni a fiúkkal, a Getshemane-t énekeltem fel nekik, rossz volt, nem szerettem, szörnyű érzésem lett tőle, az, hogy valamilyen szinten ez rólam is szól. Nem értem, miért történik ez velem, soha nem lesz vége, parancsoknak engedelmeskedem, és lenéznek ezért, pedig nekem csak ez a munkám, más nincs. És nem tudom, miért történnek ezek velem, miért omlik minden össze, mint a kártyavár, miért szeretem Nate-et, aki képtelen szeretni engem. De már vége. A nagybátyám legyőzött egyszer, és ahogy láttam a helyzet alakulását, már nem harcolok, belefáradtam, csak elviselem a bántást, fájdalmat, azt, ahogy bánik velem. Csak ehhez meg kellett roppannom belül, feladni azt a kis önbecsülésemet is, nem maradt semmim, megváltoztam, mondhatjuk úgy is, hogy a csillogás tűnt el a szememből, a lelkesedés, a nevtés, mosolygok a barátaimnak, mert nem az ő hibájuk, hogy ennyire... el vagyok szúrva.
Mikor vége lett, nem mozdultam, csak ültem a mikrofon előtt, majd szomorú mosollyal szedtem le a fejemről a fejest, majd felakasztottam. Kimentem hozzájuk.
- Sajnálom srácok, ennyi ma elég volt, ne haragudjatok rám - Sóhajtottam, majd felvettem a kabátomat, a gitár a hátamra lógattam, és kiléptem. Lassan sétáltam hazafelé. Erősen ateista vagyok, talán az az oka, ahol tartok, a helyzetem, meg ilyesmi. De ez a dal... ez nagyon komoly,olyan emberinek ábrázolja Jézust, olyannak, aki fél meghalni, mind mindenki más. Megértem, én is félek, néha mégis ráfanyalodok a gondolatra, és eljátszogatok egy-két veszélyesebb eszközzel, de végül semmi komolyat nem teszek, fájna azoknak, akik itt maradtak és nem szeretnék senkinek sem fájdalmat okozni, csak annyira... fáradt vagyok, összetört, nem találom magamat, és hogy éljem az életemet úgy, hogy én nem én vagyok? Valahogy vissza kéne találnom, de mikor kezdek rendben lenni, jön Nate, és felken egy falra, aztán visszahúzza a nadrágját, mikor végzett, engem hagy, vissza se nézve elmegy. Nagy levegőket veszek, kitartok, de nem örökké, gyenge vagyok én ehhez.
Beléptem Nate kastélynak is beillő otthonába, felmentem a lifttel, mikor kinyílt lerúgtam a cipőmet, leoperáltam magamról a kabátot, és a gitárral beljebb indultam, át kellett mennem a nappalin... a felénél vettem észre az alakot a fotelban. Azonnal kirohant a maradék szín is az arcomból, és odafordultam. De igen, ő volt. Nyeltem egyet, éreztem, hogy máris el kezd remegni a kezem, a félelemtől és a dühtől egyaránt.
- Mit keresel itt? - Remek köszönés, nem?

Tárgy: Re: Richard & Nicky Szomb. Nov. 23, 2013 12:26 am

A gumi tapadása forrón nyalta fel az aszfaltot. Na mi az már megint cserélni kell!? Az isten bassza meg ezt a rohadt meleget. - töröltem le a homlokomról a végigcsurgó vizet, ahogy nagyon is célirányosan tudtam hova tartok. Előre! Legfőképpen, de mégis végig ott kattogott a fejemben, hogy hogyan is fog ez kinézni. Neeeem féltem én, nem-nem-nem.. az a kis nyurgabélű sóher akár kezet is csókolhatna nekem, vagyis az a minimum hogy tárt karokkal engedelmeskedik. Ez nekem JÁR!

Mázlim volt. Na nem mintha a figurával ne lennénk amúgy is rendesen, szállítottam én már neki ezt-azt, mindig ami kellett, drog.. spéci pia, igazi különlegességek és egy szaftoshusú kiscserkész, akivel terveim voltak még. Nem is akármilyen terveim!
A kapu nyitva állt.. én meg nem szégyellve hajtottam be a kiskastélynak is beillő palota elé, csak egyszer nyalva végig a számon, milyen jó is egyeseknek. Hát majd teszek róla szépen hogy nekem is jó legyen!
Befelé a cselédséggel se volt gondom, értettem én a nők nyelvén tudtam mikor nyögnek azért mert fáj, és mikor azért mert szétfeszít az élvezet és most se kellett nagyon megerőltetni magam, csak egy édes mosoly a kislány szemeibe, egy névjegy.. ki tudja mikor fűlne valami izgalmasabb munkához a kedve, és már húztam is fel a lépcsőkön az emeletre, elterülve a nagy nappaliban. Kiadós.. - szívtam be mélyen, itt még a levegőnek is pénz szaga van! Aztán az idő csak telt. Ééén nem sietek, senki se vádoljon türelmetlenséggel, rágyújtottam egy cigire és közben vizslattam a terepet. Ha a lakás nem Nate-é lenne még zsebre is vágnék egy-két darabot, csak néhány értékesebbet és meg is van a heti betevő. De nem! Nem szúrjuk el ilyen könnyen ezt a ragyogó üzletet, most valami egészen másvalamire fájt a fogam.
Ajtócsapódás a földszinten.. beszéd.. én meg mint akit egyáltalán nem hat meg fújom tovább a karikákat a levegőbe és kivárom a meglepetés erejét.

- Lám-lám-lám… az unokaöcsik gyöngye birtokba veszi szííínes palotáját.. – szívtam mélyen a cigibe ahogy megjelent előttem – Az a minimum hogy ezért legalább imába foglalod a nevem! – engedtem át a levegőt a fogaim között és fellöktem magam a fotelből – De ha jó napom lesz, akár fel is tetováltathatod. – csúszott félre egy sanda vigyor a fejemen, elvégre még mit nem! Az én nevem nem feszíthet akármilyen hófehér seggeken, pláne olyanon nem amit akár óránként tömködnek.

- Rég láttalak nagyfiú! – szélesedett ki a vigyorom megállva előtte – Na mi az már nem is üdvözölsz?? - tártam szét a két karom, ez egy kivételes alkalom, gyere fiam keblemre!

Vendég

A szeretet és a gyűlölet nem vak, csak el van kápráztatva a tűztől, melyet magukban hordanak.

<

Volt egy olyan sanda gyanúm, hogy nincs nagyobb féreg a földön a nagybátyámnál. Kimondhatatlan volt a gyűlöletem iránta, azt is sajnáltam, hogy levegőt vesz. És a legnevetségesebb az volt, hogy azt hitte, jót tett velem. Na persze, de miért is? Talán... azt hiszi, hogy munkát kértem, és azt végül is szerzett. Ez kurvaszar indok, ha igazán akart volna velem törődni, nála lakhattam volna. Az az igazság, hogy szarik rám, csak pénzt akar szerezni belőlem, teljesen biztos voltam benne, hogy most is erről van szó, tartottam a távolságot, csak ne lenne bennem ez a kettősség, hogy félek is tőle, közben meg rohadt dühös vagyok rá, és meg akarom mondani neki a véleményemet róla, nem mintha, azzal bármivel is előrébb lennénk, de kiadnék magamból egy kis feszültséget.
Annyira be vagyok állva, mindenem, és vagy kitörik belőlem a sírás, minden összetörése, vagy az üvöltés, vagy esetleg nekiesek az egyetlen élő rokonomna, akiért akkor sem lenne kár, ha elütni egy vonat.
- Nem az én palotám - válaszoltam szintelen hangon, inden energiám arra fordítottam, hogy ne adjam fel már most az egészet. Szó nélkül tűrtem az öndícséretet, még akkor de hátráltat, mikor közeledett, de kérdőn szaladt fel szemöldököm. Ugye most csak ugrat? Ilyen állatfajt még nem láttam.
- Mikor legutoljára üdvözöltelek hímringyót csináltál belőlem, eladtál Nate-nek úgy, hogy még senkivel nem voltam előtte. És mikor nemet mondtam, megütöttél. Arról még nem beszélve, hogy a strici haverod, akinek lepasszoltál, szintén maga alá csavart. Mit kéne megköszönnöm, miért kéne örüljek neked? Ez nem segítség, ilyet nem csinál az unokaöccsével egy nagybáty. - Mondtam hűvösen, aztán hátat fordítottam neki, levettem a gitárt a hátamról, és az állványára tettem.
- Nem engem kellene büntetned, amiért nem kaptál a nagyapámtól pénzt, de nekem ehhez semmi közöm. Viszont már eleget szakítottál miattam, hagyj békén, Armie - Direkt hívtam az igazi nevén, lehet, idegesíteni akartam tudat alatt, hogy neki is fájjon egy kicsit, bár azt a szintet soha nem fogom elérni, mint amilyet ő okozott nekem. Otthagytam őt, elindultam a saját szobám felé, közben lehúztam a felsőmet, ezzel felfedve a hosszú hegeket hátamon, melyeket még apám okozott. Kicsit megigazítottam a takarót az ágyamon, mert még a reggeli búcsúkör nyomait viselte, majd próbáltam találni egy leharcoltabb felsőt.

Tárgy: Re: Richard & Nicky Hétf. Nov. 25, 2013 6:50 pm

- Brühühü.. - utánoztam egy szipogó óvodást csak kis híján állva ellen hogy a színjátéknak is beillően megdörgöljem a szemeimet. - Kiscserkész, de nagy a szád! - vigyorogtam nem játszva többet, csak leengedtem a cigarettát tartó kezem - Hát hagytalak volna a kukák mögött megdögleni!? – vágtam elhűlő szemet – A drágalátos bácsikád vagyok, nem holmi retkes utolsó féreg! - a francokat nem - És azt ne mondd hogy nem jó itt neked. – villantottam körbe elismerő tekintet – Egy igazi kisherceg vagy Óz kibaszott mesebirodalmában – ja hogy az egy másik volt? Ki nem szarja le! – szóval jó lenne ha befognád a szádat és minimum egy köszönetet mondanál! – kacsintottam rá útközben – Isssteni életet adtam neked, és hogy néha szét kell tárnod a lábaidat? Isten hozott a való világban kisfiú! – léptem mellé és beleborzoltam a hajába kézzel, pont amikor szinte félrelökött és ellépett. Szóval így állunk!?? Kiss.. nyivákoló SEGGFEJ!

- Pedig segíteni fogsz. - álltam meg együltő helyemben, egy tapodtat se mozdultam csak újra beleszívva a cigibe félkörös fordulattal bámultam utána. - De még mennyire hogy fogsz.. - dörgöltem ezt már csak az orrom alatt kifújva a füstömet, és ha nem fordult a helyzet, nem jött vissza ide, én mentem utána.

- Szóval?? Hogy megy sorod? - dőltem neki fél vállal az ajtófélfának, rendesen a szobába eregetve a füstömet, nem kimondottan zavart az esetleges ellenkezése. Sose zavart.

Vendég

A szeretet és a gyűlölet nem vak, csak el van kápráztatva a tűztől, melyet magukban hordanak.

<

Tudtam, hogy a vége az lesz, hogy belemegyek, hogy segítsek neki, mert nekem, vele ellentétben vannak érzéseim, az is számít valamit, hogy a rokonom. Nem gondolom, hogy a élet tündérmese, és egyszer ő is rá fog ébredni, mit tesz velem. Lesütött szemmel viseltem a gúnyolódását, nem értheti, idpsebb nálam, és mikor ő volt ennyi, nem kényszerítették ilyesmire, olyanra, ami teljesen a... jelleme ellen volt, mégis elszégyelltem magam, amiért problémáztam, de kinek tehetném meg? Talán egy másik prostinak. Halkan sóhajtottam fel, és nem néztem rá, míg a különböző kedves képeket festette le. Már én is gondoltam rá, de mindig arra jutottam, hogy jobb lett volna a "kukák mögött megdögleni", mint, hogy az legyek, aki nem vagyok. Nem tudtam mit kezdeni a helyzettel, a szeretetre építkeztem mindig, és olyan hülye képekkel traktáltam, mint, hogy majd egyszer a barátnőmmel kézenfogva fogunk sétálni. Ehhez a képhez képest a valóság... összeroppantóan fájdalmas volt, hideg és magányos. Elvesztettem az önbizalmamat, mindenfajta tartásomat és önbecsülésemet. Szégyelltem magam minden ébren eltöltött percemben. Mocskosnak éreztem magam, akárhányszor mosakodtam meg, ott volt a kosz.
- Bárcsak hagytál volna a kukák mögött megrohadni - Néztem fel végül szemébe, nyelve egy aprót. Nem tudtam megmagyarázni neki, de muszáj...
- Akkor legalább úgy haltam volna meg, hogy önmagam vagyok. Nem egy tárgy, egy kellék, hanem, mint ember. - Mondtam halkan, magam elé nézve, mindegy, rohadtul nem fogja megérteni, mert neki teljesen biztos, hogy egyszer sem dugták be, ő csak ossztja a parancsokat az elefántcsont tornyából. De nem igaz, nem jó nekem itt. De a tanácsa szerint befogtam a számat.
- Köszönöm, Richard - Mondtam ki, még akkor is, ha a szavak marták a számat, és a lelkem megmaradt kis darabkáiba is belevájták a körmeiket, viszont a szemébe nem néztem, engedelmesen hagytam, hogy megborzolja szőke fürtjeimet, viszont ezután elmentem, mert összeszorult a torkom ettől az egésztől, növelte a nyomást mellkasomban, és nem akartam előtte összetörni, így a szobámba mentem, de követett. Kérdésére majdnem hisztérikus nevetésben törtem ki, de visszanyeltem. Erre a kérdésére már válaszoltam őszintén. De akkor elmondhatom az ő verzióját is.
- Jól. - Inkább csak ennyit mondtam, nem biztos, hogy több ment volna. De Asa... lefoglalja Nate-et. Mindegy, már azt sem tudom, hogy szeretem-e őt. Az biztos, hogy szerettem, de fakult a többi vágyammal együtt, a forró tűz csillapult. Leültem az ágyamra, egy sárga felsőt csavargatva kezemmel.
- Miben segítsek neked? Mondd el, mit szeretnél tőlem - Kértem, annak ellenére, hogy rettegtem a választól, és attól is, hogy mi van, ha képtelen leszek elvállalni... lelkileg. Akkor megint erőszakoskodni fog, bántani, ígyis- úgyis teljesen tönkretenne, mikor nem állok erős lábakon.

Tárgy: Re: Richard & Nicky Szer. Dec. 18, 2013 3:28 am

- Brühühü.. – Másodszor. Most már nem álltam ellen a színészkedésnek és lazán megdörgöltem a szemeimet. – De jó lenne ha végre észre térnél kölyök, most fontos beszédem van veled! – tértem a lényegre, csak mert nem az a fajta vagyok aki köntörfalaz és mert nincs felesleges időm szócséplésre, ha valamit akarok, az úgy is lesz. Nem véletlenül vagyok ott ahol.
Az viszont már sokkal inkább tetszett amikor a szemembe köpte a szavakat és senki ne mondja hogy sóher vagyok, nem is haboztam egy bárgyú vigyorral megajándékozni érte.

- Nagyon SZÍVESEN! Kölyök.. – szélesedett ki a vigyorom, pont akkor amikor ő önkéntes fordulatot véve úgy döntött meglép a feladatok elől. Nademégmennyirehogynemlépszmeg!
Beérve a szobájában, - ami minimum több mint ami nekem tizenévesen jutott, - csak lassúban legeltettem végig a szemeimet. Hogy irigy voltam? A francokat! A múlt elmúlt, éljen a jelen, és újabb vigyorgásban törtem ki amikor meghallottam az azt követő szavakat.

- Már azt hittem sosem kérdezed meg! – kaptam ki a cigarettát a számból, és belépkedve a szobába megcéloztam az ablakot. – Milyen bááájos.. – jegyeztem meg cinikusan, habár tényleg az volt. Egy aranytojást tojó tyúk, millióktól bűzlő ketrece! – De most nem ezért vagyok itt. – fordultam felé és belenéztem a szemeibe.

- Nathaniel.. a te kis pajzán gazdád olyan emberekkel szűrte össze a levet, akikkel nem kéne. – vigyorogtam – Helyesbítek! – emeltem ujjam tájékoztató jelleggel – Lehet hogy nem kéne, de nekem éppenséggel jól fog jönni, néhány ilyen-olyan információ. – rövid hatásszünet – Tudod a tudás hatalom, a hatalom meg soook pénzt jelent! – vigyorogtam újra, és igaz, Nathaniel jó üzletfél.. VOLT! Most viszont a pénz beszél, kutyaszar táncol, én meg találtam egy potenciális jelöltet, aki igenis sok pénzt fizet némi információért, mire is készülnek a helyi érdekek az utolsó megmaradt beépítetlen területekkel a város szívében. Ááátkozott milliárdosok! – torpantam hogy a földre köpjek, de úgy néz ki csak szorult belém némi tisztesség.

- Szóval öcsi.. mostantól ha a kedves gazdi hazajön, te szépen lefárasztod, és ha már az igazak álmát alussza, csinálsz néhány fénymásolatot az aktatáskájában sorakozó papírhalomról. – kacsintottam rá egy kiemelkedő mosollyal is megtűzve, mert hogy ééén ne lennék olyan felemelően kedves szerzet, hogy mindezt nem a falba veregetve a fejét közlöm vele. Pedig megtehetném.. Minden bizonnyal! Már hogy a jó életbe ne tehetném meg, csak egy a lényeg.
Hogy a segge ne sérüljön.

Vendég

Engem meg ne ronts, mert nem szoktak így cselekedni. És én ugyan hova vigyem szégyenemet?

<

Elfordítom arcomat. Hogy ne lássa a fintort rajta, mellyel ezt az egészet jutalmazom. Naná, térjek észhez, hülye vagyok, tudom. Nem akarom ezt az egészet, és be kell valljam, megfordult a fejemben, hogy elszökök jó messze, nem is szólva erről neki. Nem tekintem őt csakádtagnak valamilyen érthetetlen okból kifolyólag, ahogy ő sem engem, hiszen csak a seggem kell neki és ennyi. Azért fizet neki Nate, meg a számért, és itt véget ért a dal. Ha barmi történne velem, az is csak a pénz miatt fájna neki. Mind a kettejüktől undorodom, ahogy vannak, talán. Richardtól jobban, mert neki az unokaöccse vagyok, és ennek ellenére teszi ezt velem. Mély levegőt véve próbálok elmenekülni a szobámba, ahova természetesen, újabb jó szokása szerint követ, mintha én vezetném őt el a fénybe, vagy mi. Igyekszek nem törődni azzal, hogy a szobámban járkál, és csak akkor figyelek oda jobban, mikor szembe fordulnvelem és melyen a szemembe nézve kezdi el nyomatni a szöveget. Bevallom, nem gondoltam volna, hogy képes ilyen mélyre sülyedni, hohy még azt is átveri, aki fizet neki, dehát tévedtem. Megesik. De ha már kér valamit, legalább arra kellene, hogy vegye a fáradtságot, hogy megpróbál kedvesnek lenni velem, de baszki, még ez se megy neki. Nem érdekelmennyi pénzt kapna érte, vagy hogy nekem jutna-e belőle, mert úgy áll a helyzet, hogy utálom Nate-et, de már annyira mocskosnak érzem magam így is, hogy ha beköpném már tényleg képtelen lennek tükörbe nézni. Továbbá nem tetszett a gazdi felcimkézés.
- nem vagyok háziállat, hogy gazdám legyen - szögezem le már most egy mélységes fintor kíséretében.
- másodszor pedig a táskáját mindig bezárja a szekrénybe, ami le van kódolva, nem vagyok széftörő. - emlékeztetem készségesen. Prostinak adott el, nem bankrablónak.
- de nem lenne olyan védelem azon a táskán, mint a királynő aranyán, akkor se tenném meg. Nem kényszeríthetsz rá, és nem vagyok képes erre. - nyelek egyet és hátrébb lépek. Félek tőle, tudom, micsoda ereje van, de most az enyém a vezetés. Fejem hátrabillentem, fel, egészen a szoba sarka felé, ahol ott a kamera, ahogy a nappaliban is és mindenhol. Megpróbálhat kezet emelni rám, de nem lesz jó vége. Az a szerencséje, hogy hangot nem vesz fel. Illetve szerencse neki. Lassan visszafordítom a fejem, tejfölszőke tincseim szemembe esnek.
- hagyjál békén, eleget tettél már értem. - Hangomban érződik a gúny, de csak leheletnyi szikra, annyira mégse szeretném kihúzni a gyufát nála.

Tárgy: Re: Richard & Nicky Vas. Szept. 07, 2014 1:28 am

Egy szemernyit se szólok. Csak közelebb lépek, emelt állal a szemeibe és tisztázom hogyan is állnak azok az erőviszonyok.Egy pillanat alatt kiterítem és akkor mehet a szarhoz sírni!

- Tényleg nem!?? Kutyuli.. - ujjak fűződnek a szöszi hajtömegbe és kedveskedőn - elvégre a nagybátyja vagyok - megvakargatom a fejét. - De akkkor is.. - kap tíz ujjam a szálak közé és erősen rántom meg. - Azt mondtam hogy segíteni fogsz! - beszélek az arcába szorosan, amikor feltűnik, hogy valamit nagyon néz. Irányba fordulok.
Egy pillanat alatt engedem ki a kezeim közül és lépkedek arrébb el tőle.

- Szóval élesben játszunk, miiii!??? - vigyorgom el, csak úgy szikráznak a fogaim a félsötétben és tetszik hogy a kis görénynek kinyílt a csipája végre. Szóval csak valahol ott van az a családi vér!

- Az enyém vagy! - kacsintok rá élesen, háttal a kis pörgő.. szerkezetnek, mosolyoooogj! Teljesen betakarva a testét. - Ezt most megúsztad.. - hajolok a füléhez és suttogok bele - De nem leszel mindig ilyen.. szerencsés... - emelem ki a szót elhúzódva, rákacsintok, és újra vigyorra villan a fejem ahogy mellényzsebből előrántva egy rágót, a számba tömöm és rágózni kezdek.

- Mindig nézz a hátad mögé öcsisajt! - kiáltok a hátam mögé, és dolgom végezetlenül habár.. a napnak még messze nincs vége, megcélzom a lefelé vezető kijáratot.

Vendég

Engem meg ne ronts, mert nem szoktak így cselekedni. És én ugyan hova vigyem szégyenemet?

<

Épphogy nem kezdek öklendezni a buksi vakargatásra, legszívesebben kutyához méltóan leharapnám a kibaszott ujjait, de visszafogom magamat. Mikor elkezd könyörtelenül tépni megnyekkenek, fejem a falnak koppan, összeszorítom a fogaimat és lehunyom a szemeimet, hogy kinyitva dühösen meredjek rá.
- Egy senki vagy nekem, nem számítasz, undorodom tőled és gyűlöllek, jobban, mint Nate-et. Soha nem segítek neked - Jelentem ki, és mielőtt megtorolná rajtam az igazságot a kamerába nézek, hogy végre visszafogja a nagy pofáját. El is enged rögtön, bár már eléggé elkésett, tekintve a helyzet állását, hogy megtépett. Kérdésére elfintorodok.
- Miért, lehet veled máshogy? - Kérdezem maró gúnnyal. Régen a remény miatt mentem hozzá, hiszen az utolsó élő családtagom, szerettem őt, hittem és bíztam benne, de mára elvesztett mindent a szememben, nem más, csak egy aljas féreg. Talán az a legszörnyűbb, hogy az eszem így látja őt, tisztán. De a szívem becsapható. Hiszen ő a nagybtyám. Szerencse, hogy soha nem akar kedves lenni és megpróbálni átverni édes szavakkal, így esélye sincs.
- Álmodban - Vágom rá, mert maximum ott van bármilyen hatalma felettem, de nem a való világban. Kiráz a libabőr, ahogy közelebb hajol, kicsit elhúzom a fejemet tőle.
- A soha viszont nem látásra! - emelem ki a szavakat, ahogy távolodik, majd félrebillentem a fejem és elgondolkodok.
- Ha még egyszer meglátogatsz, felhívom Nate-et- Nem fenyegetés... puszta tény. jegyezze meg, a saját érdekében.

Tárgy: Re: Richard & Nicky Szer. Nov. 19, 2014 3:14 am

-Isten hozott a való világban.. kisfiú.. - vigyorgok az ujjaim közt szorongatott képébe, és igen, tetszik ez az elszántság. A határozottság, az hogy nem adja könnyen, talán mégiscsak van bennünk valami közös??

De ekkor veszem észre a kamerát. Fifikás a kisgyerek, máris szélesre rántja a képemet, és ellökve magamtól elengedem. Hogy félek? A kibaszott gyámja vagyok a kicsikének, soha nem fog tudni ellenem vallani! Megvannak a meghatározó kapcsolataim.

Még mindig nagy a szája és egyre jobban tetszik nekem! Csak küzd és harcol.. tudom már miért szereti Nate, akkor jó a hús, ha vad és tüzes!
Még egy elégedett vigyor kiszalad a képemen, de aztán..

- Ne bízz Te abban.. - kacsintok rá, és hátat fordulva az egésznek még hozzá teszek egy kényelmes megjegyzést.

- Ez a baj veletek kisfiúkkal... folyton álomvilágban éltek.. - ezt már csak a fogaim között szűröm lefelé menet, odalenn viszont.. hamar berakom magam az én kis chevy-mbe, és dolgom végezetlenül de megtörve nem, kihajtok a kapun.
Jössz te még az én utcámba kölyök...

Köszöntem a játékot!