Dublin (Írország), 1983. május 9. 31 Író Civilians Isla Fisher

Karakter személyisége

◆ pozitív tulajdonságok:
'' szenvedélyes
'' kreatív
'' nyitott
'' társasági pillangó
'' energikus

◆ negatív tulajdonságok:
'' kissé befolyásolható
'' gyakran szétszort
'' szkeptikus
'' néha kiszámíthatatlan
'' kritikus

◆ egyebek: Babonás. Mivel félig ír származású, hisz mindenben a lóherétől kezdve a szivárvány túloldalán álldogáló koboldig. Van egy patkó alakú medálja, amit minden fontos eseményen visel. Még a kaszinóban is, nehogy elvesszen a szerencséje.

Történet vagy szerepes példa

Régen azt gondoltam, rossz csak azokkal történhet, akik megbocsájthatatlan bűnöket követnek el. Ezt naivan elhittem, végül kiábrándultam. Még ha, nem is a megfelelő módon.
Szokványos napnak indult. Bár, ha jobban belegondolok, Las Vegas-ban nincsenek szokványos napok. De lépjünk túl ezen és merüljünk el a szomorú visszaemlékezésembe.

- másfél évvel ezelőtt -

- Kér esetleg egy csésze kávét Mrs. Greenberg? - kopogtattak a félig nyitott ajtómon. A vállam felett sem kellett átpillantanom, hogy tudja, Rosa a házvezetőnőnk "zavarta" meg amúgy is zavaros gondolataimat. A gép előtt ültem és próbáltam volna összedobni egy újabb olyan fejezetet, ami megfelelt volna nem csak a kiadónak, de nekem is egyaránt. A probléma: nem jött az ihlet. Egész reggel szellemként bolyongtam a házban, fáj a fejem és ott volt az a furcsa érzés amikor tudod, hogy valami rossz fog történni, de csak az öregedés jeleninek tudod be.
- Köszönöm, elfogadnék egyet. Tudja, hogy kell intravénásan beadni? - mosolyogtam rá fáradtan.
- Nem asszonyom, de ez esetben több csészével hozok. - és már el is tűnt.
Két perc múlva, na jó, talán tíz perc múlva vissza is tért ígéretéhez híven. Asztalomon immár közel fél liter koffein gőzölgött, szinte ezzel felébresztve engem a fizikai sápatságomból.
Ezzel megnöveltem agyam kapacitását is, tunningoltam kicsit az öltet táramat, aztán csak azt vettem észre, hogy ujjaim tökéletes koreográfiás nyomnak le a klaviatúrán. Szinte szárnyalt a képzeletem. Főhősöm nyerőszériában volt kedvenc kaszinójában és már majdnem mindent vitt, egy kicsi kellett volna, amikor beütött a baj. Nem, nem a sztoriában.Az enyémben.
(Innen érdemesebb figyelni, ha eddig nem tetted volna.)
A telefonon életem szerelmének a képe virított (nem, nem egy Gucci táska volt az), így vidám hangon válaszoltam a hívásra. De Max hangja minden volt, csak nem boldog. Egyből azzal kezdte, hogy ne pánikoljak.
Őszintén, ha valaki ezzel próbál nyugtatgatni inkább fel se hívjon.
- Max, mi történt?! - kissé hisztérikus lehettem, hisz Rosa mosogatókesztyűben rohant az irodámhoz, hogy mi történt. Milyen véletlen egybe esés, hogy ugyan ezt kérdeztem.
- Zoe és Wade balesetet szenvedtek. - mondta kissé higgadtabban, mint a beszélgetés elején. Pislogtam, akár az aranyhal az akvárimban. Van az a pillanat, amikor ezerszer is elmondhatják, a füledbe üvölthetik a tényeket, még sem jut el a feldolgozóközpontba, hogy értelmezésre kerüljön.
- Meghaltak Lis, a mentősök nem tudták megmenteni őket. A rendőrök is azt mondtak, hogy egy ittas sofőr az ő sávjukban hajtott és ... - Max hangja elveszett a vonal másik végén.
Összeomlottam. Nem tudtam tovább hallgatni a részleteket. Egyszerűen csak az prögött a fejemben, hogy miért pont ők? A legjámborabb emberek, akiket valaha a legjobb barátaimnak szólíthattam. Mindenük megvolt, ami egy átlagos családnak kellett, nem kereskedtek droggal, vagy árultak tippeket.
Aztán villámként hasított át a gontolataimon:
- Lemon-nak nincs semmi baja? - szakítottam félbe.
- Ő nem volt a kocsiban. - Max válasza szinte tonnányi köveket hullajtott le a szívemről. Még jobban magamba roskadtam volna, ha tudom, Lemon is megsérült volna a balesetben.
Két nappal később a gyámhivatalban voltunk. Zoe és Wade, külön kiemelték a végrendeletükben, ha bármi történne velük, én és Max neveljük fel Lemon-t.
Mai napig azon gondolkozom, mit tettek ők, hogy így végezték. Eltelt másfél év és továbbra se haladt senki nem az ügyben. A hasukra csaptak és adtak tíz évet a fickónak, mondván ez van, bárkivel megeshet.
De én nem adom fel, ha kell magánnyomozót fogadok, hogy elbeszélgessek azzal a drága férfival, aki véget vetett a legjobb barátaim életének. Nem csak magamért, de Lemon-ért is.